A kapitalizmus útja a totális diktatúrába
vagy a szocializmusba vezet

A demokrácia és a diktatúra szempontjából a kapitalizmus három formát vehet fel.

Az eredeti formája a polgári „demokráciának” is csupán illúziója a demokráciának, ahol szabad emberek kizsákmányolási célra megvásárolhatják a másik szabad emberek munkaerejét, és ezzel valójában az embert is. Más szóval a vállalkozók a proletárokat bérrabszolgaként profit előállítására a bér fizetésével megvásárolják. A bér az egyrészt rabszolgaszíj, másrészt a proletár munkaképességének költsége. A munkaerő áru ára alapvetően a proletár munkaképességének kialakítására, fenntartására, bővítésére szükséges legkisebb összeg, hasonlóan, mint más egyéb áru a kapitalizmusban, a termelés költségei közé tartozik. A vállalkozó – különösen a korra jellemző alapvető és a létfeltételeket termelő vállalkozó – a bérrabszolgák által megtermelt dolgokat, a piacon értékesíti, amit túlnyomórészt azok vásárolják meg, akik ezt megtermelték, de a kizsákmányolással megtermelt profitot a vállalkozó megtartja magának. Ez a törvényes lopás esete. A pénzügyi vállalkozásoknál a munka tárgya a pénz, a proletár a dolgozó, de itt is profit a lényeg, és kizsákmányolás, élősködés, bérrabszolgaság is van, hasonlóan a többi tőkés vállalkozáshoz. A kapitalizmusban, általánosságban minden vállalkozás, amelynek célja a haszon, profit megszerzése más munkájának kizsákmányolásával törvényszerű. A kizsákmányolást, ami útján a profit keletkezik, a vállalkozó, aki a termelőeszközök birtokosa, a bér fizetéséért törvényesen megteheti a kapitalizmusban. A profit a proletárok munkaerejével megtermelt dolgok eladása után a befektetett költségek, és adó levonásával haszonként, profitként jelenik meg. A profit felhasználható a termelési folyamat folytatására, bővítésére, új vállalkozásra és élősködésre is, de a proletár bérrabszolgák érdeke ebben a folyamatban nem számít, mert az emberi munkaerő csak áru és költség. Természetesen a vállalkozó, aki munkaerő árut – embert – vásárol annak ez az érdeke és azért az erkölcse is ilyen embertelen és a kapitalizmusban, ha vállalkozó nem tehet másként.

A munkaerő azonban olyan emberáru, amelyik képes és tud harcolni eladási áráért. Az osztályharcban nemcsak a proletár bérrabszolga áráért tud harcolni, hanem a szabadságért és a demokráciáért is. Az osztályharc erejét nagymértékben befolyásolja a kapitalizmus ellentmondásainak kiéleződése, a háborúk, a nyomor, a válságok, de mivel ezek sajátjai a kapitalizmusnak, ezért az osztályharc állandóan jelen van. A kommunista pártokat ezért üldözik és nyomják el a kapitalizmusban, mert a proletárokat vezetni képesek osztályharcukban a tőke elleni küzdelemben a marxizmus-leninizmus erejével.

A kapitalista termelés a nemzeti és főleg az emberiség szempontjából alapvetően szervezetlen, anarchikus és a válságok, háborúk elkerülhetetlenek, amit leginkább a proletárok szenvednek meg. A proletár, egy emberáru érdeke a kapitalizmusban nem számít. Ha félnek a proliktól, mert elégedetlen a helyzetével és morognak, akkor bizonygatják mosolyogva a kapitalista hívők, bemondók, hogy milyen jó emberek a tőkések, milyen sokat tesznek a bérrabszolgáikért, de szükség esetén proli rendőrt és katonát küldenek a prolik megfélemlítésére, féken tartására. Az úgynevezett polgári „demokrácia” nem lehet demokratikus a kizsákmányolt proletár dolgozó nép számára, csak diktatúra, a tőkések érdekében, a proletár csak termelési költség, kussoljon vagy megjárja.

A tőkésállam által hozott törvények nem változtathatnak lényegesen a proletárok helyzetén, mert a rendszer működési szabályait nem lehet a törvényekkel érdemben áthágni, legalábbis hosszabb távon, a lényeges változás csak más társadalmi-gazdasági működési modellel lehetséges. Így a polgári „demokráciában” működő kapitalizmus formája csak az adott határok között változhat, lehet emberségesebb vagy embertelenebb a tőke érdekében. A felsőbbrendűség, kizsákmányolás, élősködés, bérrabszolgaság nem szüntethető meg a kapitalizmus keretei között. Így a felsőbbrendűség, a kizsákmányolás, az élősködés és a bérrabszolgaság is velejár a kapitalizmussal, ami alapvetően embertelen erkölcs és a többség számára diktatúra nélkül nem működik. Mert ki az az ember, aki azt mondja: vedd el azt, amiért én dolgoztam meg? A kapitalizmus pedig ilyen, a termékeket nem a tőkések hozzák létre, a tőkések szerepe a kizsákmányolás. Ennek elfogadásához mérhetetlen agymosás kell, ami meg is történik. A kapitalizmusban így a proletárok öntudatlansága szükséges, elkerülhetetlen a proletárok saját érdekükről való lemondásának erkölcse.

Milyen demokrácia lehetséges a polgári „demokráciában” a kapitalizmus keretében?
A „szabadság”, elsősorban a proletár számára a kapitalizmusban csak illúzió lehet, mert az embervásár a többség számára kényszer. Kényszer a vállalkozó tőkés és a proletár számára is, pedig „szabad” emberek teszik ezt. Mivel a kapitalisták a gazdaságot uralják, így a politikát is uralniuk kell azért, hogy a tőkések érdekében jól és ellenőrizhetően, lehetőleg szervezetten működjön a gazdaság a rendszer. A kapitalizmusban azonban „szabad” verseny is van, így a mindenki harca mindenki elleni farkastörvény érvényesül. Aki a gazdasági és politikai hatalommal rendelkezik kénytelen a konkurencia harc miatt ezt minden határon túl növelnie, ami gyors fejlődést eredményez, minden hibája ellenére. A világ így szélsőségesen megoszlik a gazdasági és politikai hatalom mentén, ami lehetetlenné teszi a demokráciát a többség számára. A kapitalizmusban, a polgári „demokráciában” a kisebbség, a vállalkozó tőkések diktatúrája már a kezdetek kezdetén megvalósult. Ez a polgári parlamentben, ahol a törvényeket hozzák, szintén megjelenik, ami csak a tőkések érdekeit képviselők színhelye, így a tőkések érdekében hozza a törvényeket.

A kapitalizmus érettebb formájában a polgári „demokrácia” álcájában, burkolt formában megvalósul a totális diktatúra a „mosolygó fasizmus”. Totális diktatúra, mert a gazdasági és a politikai hatalom a tőkések kezében van. A proletárok a totális agymosás után csak arról dönthetnek az időnkénti választásokon melyik kizsákmányoló tőkéscsoport érdekében hozzák a törvényeket a parlamentben. A demokrácia intézményei a jogállamiság keretében működnek, mert ez nagyon praktikus, és nem az igazságosság, emberiesség a lényege. A jogállam a hatalommegosztás, a törvényhozás a végrehajtás az igazságszolgáltatás szabályai szerint működik „általában”. * Wikipédia * Azonban ez valójában csak az uralkodó tőkésosztály számára a hatalom megosztása és a demokrácia csak a tőkés urak harcát szabályozza, de a dolgozó népnek, aki nincs képviselve a hatalomban, ez diktatúra. Mivel a totális hatalom a tőkések kezében van ez egy totális diktatúra a jogállamiság kereteiben, ezért olyan, mint a fasizmus, de még csak mosolyog a proletárokra, de ha szükséges kimutatja a foga fehérjét és harap kíméletlenül.

A „mosolygó fasizmus” tág teret biztosít az egyéni vállalkozásra, így az ügyeskedőknek, kisvállalkozóknak és nagyvállalkozóknak ez a paradicsom vagy a pokol, de a dolgozó proletároknak, a többségnek ez csak kizsákmányolás, rabszolgamunka. A dolgozó az a proletár, akinek nincs termelőeszköze, kénytelen munkaerejét a vállalkozónak bérbe adni, tulajdonképpen szabadon, a kényszer a rabszolgaszíj a bére, amit az életben maradásáért kap cserébe.

A „mosolygó fasizmus” a gazdasági alapja és a felépítményének totális ellenőrzése alatt uralkodóvá teszi az erkölcsét, ami polgári parlamentben hozott törvényekkel együtt szinte minden lehetőséget biztosít a kizsákmányolásra. A „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” és az emberi jogokat kénytelen felrúgni a profit érdekében. Semmi sem lehet olyan embertelen, amit a profitért a tőkés meg ne tenne és tehetne, az erkölcse így követi az érdekeit.

A kapitalizmus nyílt totális diktatúrája a klasszikus fasizmus* Wikipédia *, aminek a mintája a hitleri típusú fasizmus. Ez a polgári „demokrácia” teljes elvetése elsősorban a proletárok számára. A totális hatalom a leggazdagabb tőkések, monopóliumok, kezében van. A nyílt totális kapitalista diktatúra valódi gyilkos osztályháború a proletárok érdekei ellen, totális háború a világuralomért, népirtás, háborús büntettek. Ez megsemmisíti a demokráciának még a látszatát is, az igazi arcát mutatja a kapitalizmusnak. Ehhez a felépítményét a tökéletes agymosásra hangolja, semmilyen teret nem enged meg még a „mosolygó fasiszta” testvéreinek sem, akik vagy behódolnak, vagy a tőkések testvérháborújában a proletárok vérével áztatják a földet a hatalomért.

A mai világ a „mosolygó fasizmus” uralma alatt van, ennek a vezére az USA az Európai Unióval szövetségben és egyéb csatlósállamok az USA érdekkörében. Igazi arcát megmutatja az általuk létrehozott és támogatott klasszikus fasiszta rezsimek létében, amelyeket a gyarmatosítási törekvéseinek érdekében támogat. Az USA totális világuralomra törekszik, amíg a „mosolygó fasizmusa” erre elegendő, addig ezt használja, de ez megváltozhat, és a hitleri fasizmushoz hasonlatos módon átalakulhat. De a mosolygó fasizmus” nem a nemzeti, faji ellentétek segítségével, élezésével tőr hatalomra, mint a klasszikus fasizmus, a tőkének mindegy milyen módon jut profithoz, és ha profitot hoz, akkor kihasználja és mosolyogva hirdeti a nemzeti, a faji, és akár az osztálybékét is. Azonban a cél változatlan marad, minél nagyobb profit a kizsákmányolás növelésével. Az osztálybékét mindegyik fasizmus hirdeti, de nem valósítja és nem is valósíthatja meg, elég csak ezt hazudnia, így is működik.

Jó példa erre manapság Ukrajna, ahol az USA és az Európai Unió élén Németországgal, a klasszikus fasiszta hagyományokra épülő rezsimet hozott létre, amelynek végcélja Oroszország, Kína és Ázsia gyarmatosítása. A „mosolygó fasiszta” csapatok – hasonlóan, mint a hitleri fasiszták – Ukrajnát elfoglalták, de az oroszok a Krímet már visszafoglalták, a háború 2019-ben még tart és az oroszoknak Ukrajnát is vissza kell foglalniuk vagy győznek a „mosolygó fasiszták” és gyarmattá válik Oroszország és Ázsia.

Mivel azonban a termelőerők nagyon fejlettek az USA-ban, így a termelési viszonyok megváltozása be fog következni, vagyis érik a fasizmus és a szocializmus is az USA-ban. Talán az emberiség léte függ attól, hogy hová fejlődik az USA. Az ókori Róma üldözte a kereszténységet, majd a kereszténység központja lett, hasonlóan a „mosolygó fasizmus” a legádázabb kommunistaellenes USA is eljuthat leghamarabb a szocializmusba. Az USA nagyon gyorsan fejlődik az 1960-as években még üldözték a négereket, de később néger lett az USA elnöke. Ez a hihetetlenül gyors fejlődésének eredménye. A kapitalista termelőerők fejlődésével a termelési viszonyoknak a szocializmus formájába kell változnia az USA-ban vagy a totális fasiszta diktatúrába.

A klasszikus fasizmus képviselői voltak a hitleri nácik, Mussolini fasisztái, és a Japán császárság totális diktatúrái és csatlósai, köztük Magyarország is. Velük szemben álltak a „mosolygó fasizmus” erői az USA, Anglia, Franciaország, és csatlósai, akik világnézetileg nem álltak nagyon távol a hitleri fasizmustól. Mindegyik a gyarmatosításban érdekelt kizsákmányoló hatalom volt, de a közös ellenséggel, a Szovjetunióval szemben teljes egyetértésben voltak. A kétfajta fasiszta tömb politikai gazdasági kapcsolatai a kapitalizmus szintjén működtek, de a „mosolygó fasiszták” a gyarmatosításban, a világ politikai és területi felosztásában sokkal előnyösebb helyzetben voltak és ez a fasiszta rablókat egymás ellenségévé tette. Nem a fasizmus embertelensége volt a két fasiszta tömb ellentétének oka, hanem a világ újrafelosztása miatt kerültek szembe egymással a ragazozók. A Szovjetunió ezt kihasználta úgy gazdaságilag, mint politikailag és katonailag, tette ezt a szovjet nép demokráciájáért, szabadságáért, a világ dolgozó népeinek felszabadításáért. A Szovjetunió utódállama Oroszország most is ezt csinálja, de nem a nép demokráciájáért. Nagyon jól látszik, hogy a Szovjetuniót is gyarmati területnek akarta mindkét típusú fasiszta tömb.

A „mosolygó fasizmus” legyőzte a második világháborúban a klasszikus fasizmust a Szovjetunió hatalmas katonai erejével, a szovjet nép hősiességével, a kommunisták élcsapatával, Sztálin vezetésével. A „mosolygó fasizmus” azonban átvette a klasszikus fasizmus hagyományait, módszereit és most az egész földön tör előre a fasiszta világuralomért, a hitlerizmus mosolygós változatának megvalósításáért, a totális hatalomért.

A győztes „mosolygó fasiszták” csaknem az egész földet katonai megszállás alatt tartják, népirtó háborúkat viselnek, tízmilliókat gyilkolnak meg, 1000 milliárd dollárt költenek évente a katonai potenciáljaik fenntartására, ami nélkülözhetetlen a világ gyarmatosításához, kifosztásához. Csak a nagyon elvakultak hiszik, hogy a demokrácia védelmében fegyverkeznek a „mosolygó fasiszták”.

De van ellenfelük, ahol még a vörös csillag ragyog, nagyon nem szeretik, hogy azt még nem tudták gyarmatosítani, bár többször megpróbálták. A „mosolygó fasizmus” célja ugyanaz, mint a régi gyarmatosítóknak, Ázsia, Afrika, Dél-Amerika és világ dolgozóinak kifosztása, de az a fránya veres csillag ezt ellenzi és akadályozza, bár most nem olyan fényesen ragyog, de megint nagyon fényesen fog ragyogni, ha győz a szocializmus, az emberré válás útja.

A kapitalista hatalmak egymás közötti érdekellentétei valamint a vörös csillag képviselői között állandóan kibékíthetetlen ellentétek bontakoznak ki, amelyek milliárdos népirtássá fajulhatnak. Fokozódik a fegyverkezés, a kisebb népek is igyekeznek atomfegyverhez jutni, hogy védekezzenek a „mosolygó fasizmus” világuralma, gyarmatosítása ellen. A világ népei pedig szervezetlenek, nincs igazi vezetőerő, mint amilyen a Szovjetunió volt Sztálin vezetésével. A fasizmus gyorsan terjed a földön és a népek ezt nem veszik észre, nem veszik ezt a veszély komolyan, mert igazi arcát mosolyogva rejti.

Milyen fasiszta lehet a proletár?
Mivel a fasizmus totális tőkés diktatúra a kizsákmányolás érdekében a nemzeti és más nemzetek proletárjaival szemben, *ez a fasizmus alapvető értelme*, így a proletár közvetlenül általában nem a saját érdekében viselkedik fasisztaként. A kapitalizmusban mindenképpen szükséges a proletárok agymosása, az érdekeikről való lemondás, a tőkések érdekeinek sajátként elfogadása. Tehát a proletár elvileg nem érdekelt a fasizmusban, sőt ellenérdekelt, de a fasiszta rezsimek időnként faji, nemzetiségi, világnézeti, vallási, stb., alapon vagy a háborúban a közvetlen rablást is lehetővé teszik a proletárok részére, így érdekelté válhat, ami meg is történt a múltban, és most is ilyen. A fasizmus – a kapitalizmus – minden formája embertelenné teszi az emberiség minden tagját, megakadályozza az emberré válást.

Milyen emberek a proletárok?
A kapitalizmusban a proletár jellemző tulajdonsága, hogy nem rendelkezik termelőeszközzel a létfeltételeinek megteremtésére, ezért eladja a munkaerejét a vállalkozónak. Társadalomban nem lehet egyedileg a létfeltételeket megteremteni, akinek nincs termelőeszköze a kapitalizmusban az rákényszerül a bérrabszolgaságra, de akinek van az pedig a bérrabszolgatartásra. Nagyon különböző emberek tartoznak a dolgozók osztályába, megtalálhatók itt a munkaszerető értelmes kultúrált nagyon képzett szakemberek, de vannak lusta semmirekellők is. A kommunista világnézet viszonylag kevés proletárt fog meg, mert a polgári „demokrácia” erkölcse a meghatározó, és még a közvetlen érdeket is elnyomja. Az igazságtalanság, a kizsákmányolás, az élősködés, a nyomor, a pusztulás sem tudja ezt a kapitalista erkölcsöt sokáig leküzdeni. A polgári „demokrácia” a kapitalista viszonyok között, a totális hatalmával az embertelen erkölcsét rákényszeríti a proletárokra és ebből csak nehezen tudnak szabadulni. A proletárok erkölcsi, tudati változását azonban a világméretű katasztrófába sodródó kapitalizmus megteremti, és marad csak a proletárok pusztulása vagy a harc. A kapitalizmus biztosan eljut erre a szintre, az első és a második világháborút követheti a harmadik, nem 100, hanem 1000 millió proletár elpusztításával, legyilkolásával, a tőkések hasznáért.

Milyen emberek a vállalkozók?
A vállalkozó szellem nem minden emberben egyformán van jelen, ez adottság. Kell hozzá a szerencsén, a gátlástalanságon, a tehetségen kívül olyan tulajdonság, hogy „a jég hátán is meg tud élni”, a céljáért való küzdeni akarás és képesség, a folytonos pörgés, a „soha nem adom fel” emberi hozzáállás. Nem árt, ha megvan a magához való esze, mert a buta ember rendszerint nem viszi semmire, amije van azt is elveszik tőle. A vállalkozó szellemű embereket nem lehet legyőzni, mert minden körülmények között megtalálják a kiutat a saját érdekükben. Alapjában a vállalkozó szellemű ember olyan, mint többi, de a társadalmi környezet adta lehetőséget ki tudja használni, nagy a tenni akarása a jobb életért, de a konkurenciaharc a kapitalizmus megváltoztatja a jellemét, erkölcsét. A kezdő és kisvállalkozók helyzete gyakran rosszabb, mint a megvásárolt bérrabszolgáiké, szegény proletárok között, sokszor csak a jobb módúaknak dolgozhatnak, átlagjövedelemért vagy kicsit többért. A polgári „demokrácia” lehetőséget ad a felsőbbrendűvé válásra és a kizsákmányolásra, a bérrabszolgaságra és ez meg is valósul a kapitalista gazdasági modellben. Így tulajdonképpen az eredetileg kedvező emberi tulajdonság embertelenné válik, élősködő, kizsákmányoló, bérrabszolgatartó lesz a vállalkozó szellemű emberből, ezt törvényesen megteheti és meg is kell tennie. Az emberiség a kapitalizmus politikai-gazdasági modelljében az embertelenség erkölcsét tartja követendőnek, ez vezet a meggazdagodáshoz. De van kiút, a szocializmus, ahol a vállalkozó szellem az emberiség boldogulását szolgálja és nem az élősködést, mert erősen korlátozza a kizsákmányolás lehetőségét. A vállalkozó szellemű embernek is érdeke az emberiség léte, mert enélkül ő sem lehet ember. Ha emberré akar válni, akkor mélységes tisztelettel kell tekintenie az emberiség érdekére, ami a szocializmus. Nem lehet emberré válni a kapitalizmus körülményei között.

Milyen a kapitalizmus?
A kapitalizmus legdemokratikusabb formája a „mosolygó fasizmus”, ami valójában a föld népei számára totális diktatúra, és csak kevesek számára jelent demokráciát. Néhány millió tőkés úgy kezeli a földet a népeivel együtt, mint saját tulajdonát. A termelőeszközök és a proletár dolgozó bérrabszolgák azért élhetnek, mert profitot hoznak, de akikre nincs szükségük azok nyomorognak elpusztulhatnak.

A robotizálás uralkodóvá válása termelésben sok milliárd embert tesz feleslegessé, és felveti a népirtás eljövetelének lehetőségét, akár kényszerét is a kapitalizmusban. A kapitalizmus nem tudja megoldani az emberré válás további feladatait, mert alapvetően embertelen gazdasági-politikai rendszer. Kizsákmányolás, bérrabszolgaság, nyomor, háborúk, világháborúk, az élősködő felsőbbrendű erkölcs, ami meghatározó a kapitalizmusban, az embertelen. A gazdaság működéséhez jelenleg ember dolgozókra van szükség, idővel azonban a robotok ezt nagyrészt kiváltják, felszabadul a munka alól az emberiség többsége. A kapitalizmus vagy átalakul és a vállalkozás valóban csak munka lesz, mint a szocializmusban, nem kizsákmányolás és felsőbbrendűség, vagy kipusztítja az emberiséget a hatalmas lehetőségeivel együtt, és az embertelenség, az emberben meglévő állat győz. Az emberiség nem maradhat fenn, ha nem válik valóra a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”, az emberi jogok valódi megvalósítása, ami a szocializmuson keresztül az egyetlen út kommunizmusba, az emberséges társadalomba. A kapitalizmus az emberré válás útja a szocializmus felé. Vagy meghaladja a kapitalizmust az emberiség és eljut a szocializmuson keresztül a kommunizmusba vagy kipusztul. A „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” és az emberi jogokat a kapitalizmus nem tudja megvalósítani, mert a gazdasági modellje ezt nem teszi lehetővé.

A kapitalizmus gazdasági-politikai rendszerében a felsőbbrendűség, a kizsákmányolás, élősködés, bérrabszolgatartás elkerülhetetlen, sőt szükségszerű. Szükségszerűen eljut a kapitalizmus a fasizmus valamelyik változatába, ahol embertelenség, totális diktatúra, a világuralomra törekvés van az emberiség ellen. Szükségszerű a háború és a világháború és ez sajnos elkerülhetetlen, ami elvezethet az emberiség kipusztulásához. Nem a kapitalizmus embertelensége a legnagyobb veszély, amit okozhat, hanem az emberiség kipusztításának szinte elkerülhetetlensége. A kapitalizmus megfékezhetetlen vadállat az emberré válás civilizálatlan alacsonyabb szintjén a szocializmusba vagy a fasizmusba vezető úton. A tét az emberré válás, ami a szocializmusban teljesedik ki és elvezet a kommunizmusba vagy a kipusztulás.

Miért fejlettebb a szocialista, mint a kapitalista erkölcs?
A kapitalista erkölcs nem lehet emberséges, mert felsőbbrendűségen alapul, ami a másik embereken való kizsákmányoláshoz, élősködéshez szükséges. A szocialista erkölcs a felsőbbrendűség alapjait szünteti meg, ezáltal a másokon való kizsákmányolás, élősködés lehetőségét korlátozza a társadalmi összefogás alapján. A termelőeszközök magántulajdona teszi lehetővé a jobboldali felsőbbrendűség alapján való kizsákmányolást, élősködést, amit a szocializmusban a termelőeszközök közösségi tulajdonával törnek meg. Tehát a kapitalizmus erkölcse az élősködés, ami embertelen, ezért alacsonyabbrendű erkölcs, amit a szocializmus emberséges társadalma szüntet meg. Az embertelen jobboldali és az emberséges baloldali erkölcs kíméletlen háborúra kényszerül az emberré válás a társadalmi haladás érdekében. A háború, az osztályháború az embertelen, de az emberré váláshoz le kell győzni a jobboldaliságot, ami a felsőbbrendű élősködésért harcol a világ népei ellen.

***

Filozófiai kislexikon (1980): kapitalizmus: a feudalizmust felváltó társadalmi gazdasági alakulat, amely a termelési eszközök tőkés magántulajdonán, a bérmunka kizsákmányolásán alapszik. A tőkés termelés alaptörvényé az értéktöbbletszerzés. Alapvető ellentmondása a munka társadalmi jellege és az elsajátítás magántőkés formája közötti ellentmondás, mely a tőkés társadalom két osztálya, a proletariátus és a burzsoázia antagonizmusában nyilvánul meg. A proletariátusnak a kapitalizmus egész történetén végig húzódó osztályharcát a szocialista forradalom tetőzi be. A kapitalizmus ideológusai által proklamált formális politikai egyenlőség értékét nagymértékben lerontja a gazdasági egyenlőtlenség, s emellett a tőkés alap egész felépítménye, az államgépezet és az ideológia igyekszik a dolgozókat a politikai élettől még távol is tartani. A XVI. sz.-ban kialakult kapitalizmus haladó szerepet töltött be a társadalom fejlődésében, mivel jóval nagyobb munkatermelékenységet biztosított, mint a feudalizmus és felgyorsította a termelőerők fejlődését. A XIX. és XX sz. fordulóján legfelső, végső szakaszába lepett, az imperializmus szakaszába, amelyet a monopóliumok és a fináncoligarchia uralma, valamint a reakciós tendenciák általános (a politika, az ideológia stb. síkját átfogó) felerősödése jellemez. Ebben a stádiumban széles körben elterjedt az állammonopolista kapitalizmus (lásd államkapitalizmus és állammonopolista kapitalizmus), amely okozza a militarizmust, s egyesíti a monopóliumok hatalmát az állam erejével. Az első világháborúval és a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kezdetet veszi a kapitalizmus általános válsága, amit a tőkés rend ellentmondásainak további kiéleződése jellemez, továbbá, hogy újabb és újabb országok válnak le a kapitalizmus világrendszeréről, s hogy a nemzeti felszabadító mozgalmak eredményeként széthull a gyarmati rendszer, és a nemzetközi küzdőtérén az erőviszonyok a szocializmus javára változnak meg.

A hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélés intézményesített gátja. Szerepe, hogy az egyes önállóan gyakorolható, azonos szintű, más-más döntéshozói tisztségek körét, jogkörét és felhatalmazását elkülönítse egymástól, és biztosítsa az egymástól független kiválasztásukat és megbízatásukat. Általában egy demokratikus alkotmányos alapelv szabályozza, mely szerint a törvényhozásnak (parlament, helyi önkormányzat), a közigazgatásnak, és az igazságszolgáltatásnak (alkotmánybíróság, a bírói szervek és az ügyészség) hatáskör tekintetében, intézményi és személyi vonatkozásban is el kell válnia egymástól. A felvilágosodás korában három hatalmi ágat különböztettek meg, de azóta továbbiak jöttek létre vagy kaptak ide besorolást, mint a demokráciában ellenőrző feladatokat ellátó szervezetek és intézmények, ilyen például az alkotmánybíróság, adatvédelmi biztos vagy a közösségi támogatással működő tömegtájékoztatási eszközök. Wikipédia

A fasizmus a radikális, tekintélyuralmi nacionalizmusnak a 20. század első felében Európa egy sor országában megjelent formája. Nevét az olasz változatáról, a legkorábban kialakult olasz fasizmusról kapta. A fasiszták az adott nemzet totalitárius állammá történő egységesítésére törekedtek a nemzeti közösség tömegeinek mozgósítása révén, az élcsapat szerepét betöltő pártra támaszkodva. A fasizmus ellenséges a liberális demokráciával, a szocializmussal, a kommunizmussal szemben. A fasiszta mozgalmak közös vonásai az állam fontosságának messzemenő hangsúlyozása, az erős vezető iránti rajongás, a nacionalizmus legszélsőségesebb formái, a saját etnikum felsőbbrendűségébe vetett hit, valamint a katonai szellem eluralkodása a társadalomban. A fasizmus a politikai erőszak, a háború és a gyarmatosítás eszközeivel keresi a nemzeti megújulást és álláspontja szerint a felsőbbrendű népeknek, „fajoknak” életteret kell szerezniük a gyengébbekkel és alsóbbrendűekkel szemben. Wikipédia

Filozófiai kislexikon (1980): alap és felépítmény: a társadalom gazdasági viszonyai és összes egyéb viszonyai közötti kapcsolatot feltáró kategóriák. Alapnak nevezzük a termelési viszonyok összességét, a társadalom gazdasági szerkezetét. Az alap és a termelési viszonyok egyjelentésű fogalmak, de nem azonosak. A termelési viszonyok fogalma a termelőerők fogalmával függ össze. Az alap fogalma viszont a felépítménnyel van kölcsönös összefüggésben. A felépítményt a társadalom ideológiai viszonyait kifejező eszmék, szervezetek és intézmények alkotják. A felépítmény jellegű eszmékhez tartoznak a politikai, jogi, erkölcsi, esztétikai, vallási, filozófiai nézetek, más néven a társadalmi tudatformák. A társadalmi tudat formái valamilyen módon a gazdasági viszonyokat, a társadalom gazdasági struktúráját tükrözik, némelyikük többé-kevésbé közvetlenül, mint pl. a politikai és erkölcsi tudatforma, mások közvetettebb módon, mint pl.: a művészet, a filozófia. Az utóbbiakat olyan láncszemek kapcsoljak össze a gazdasági alappal, mint a politika stb. A felépítményhez tartozó jelenségek, bár az alap határozza meg őket, fejlődésükben viszonylagos önállósággal rendelkeznek és visszahatnak az alapra. Minden társadalmi tudatformához bizonyos szervezetek és intézmények is kapcsolódnak: a politikai eszmékhez politikai pártok, a politikai és jogi eszmékhez állami intézmények, a vallási eszmékhez az egyház és egyházi szervezetek stb. Minden társadalmi-gazdasági alakulatnak megvan a maga meghatározott alapja és annak megfelelő felépítménye. A felépítmény egy adott alakulaton belül is bizonyos evolúción megy át. Például az imperializmusba való átmenet során a felépítmény változását a reakció erősödése jellemzi. A szocializmus viszonyai között a politikai felépítmény az egyre fokozódó demokratizálódás irányában fejlődik. A magántulajdonon alapuló társadalomban az alap és felépítmény antagonisztikus szerkezetű. A tőkés társadalomban pl. heves ideológiai harc folyik a burzsoázia és a proletariátus között — e két, egymással ellenségesen szemben álló osztály politikai, erkölcsi, filozófiai és egyéb nézetei között. Az osztályokra szakadt társadalom felépítményének antagonisztikus természete folytán a különböző osztályok ideológiái ellentétes szerepet játszanak a gazdasági alaphoz való viszonyukban is. A tőkés társadalomban a burzsoá politikai felépítmény a kapitalizmus gazdasági alapjának aktív szolgálatára hivatott, a proletár ideológia és a proletár szervezetek a kapitalizmus forradalmi megdöntésére és gazdasági alapjának megszüntetésére irányulnak. Csakis a szocialista társadalomban, amelyben a termelési viszonyok mentesek az antagonizmusoktól, válik a felépítmény szociális tekintetben egyre egyneműbbé és segíti a szocialista gazdasági alap állandó tökéletesítését és fejlesztését.

Filozófiai kislexikon (1980): termelőerők és termelési viszonyok összhangjának törvénye: objektív gazdasági törvény, amelyet Marx fedezett fel. Ez a törvény valamennyi társadalmi-gazdasági alakulatra, vonatkozólag meghatározza a termelőerők és a termelési viszonyok kölcsönhatását. A termelőerők alkotják a termelés meghatározó, legforradalmibb es legmozgékonyabb elemét. Szüntelenül fejlődnek, míg a termelési viszonyok a stabilabb elemet alkotják. Ezért a társadalom fejlődésének bizonyos fokán ellentmondás támad az új termelőerők és az elavult termelési viszonyok között. Bármennyire elmaradnak is azonban a termelési viszonyok a termelőerők fejlődése mögött, előbb-utóbb helyre kell állnia az összhangnak, s mint a társadalom fejlődésének története mutatja, összhangba is kerülnek a termelőerők fejlettségi színvonalával, azok jellegével. Az antagonisztikus osztályokra tagolt társadalomban a megnövekedett termelőerők és a régi termelési viszonyok közötti ellentmondás mindig konfliktushoz vezet, amely társadalmi forradalom útján oldódik meg. A szocializmusban a termelési viszonyok a tulajdon társadalmi jellege folytán összhangban vannak a termelőerők állapotával, szabad teret engednek ezek gyors ütemű és válságmentes fejlődésének. A szocializmusban is keletkeznek ellentmondások egyfelől a termelőerők és másfelől a termelési viszonyok egyes oldalai között. Itt azonban ezek az ellentmondások nem érlelődnek konfliktusokká, mivel a társadalmi tulajdon az uralkodó, s nincsenek olyan osztályok, amelyek érdekeltek lennének az elavult termelési viszonyok fenntartásában. E körülmény alapján a kialakuló ellentmondások idejében kiküszöbölhetők a termelési viszonyok tökéletesítését szolgáló megfelelő intézkedésekkel. A termelőerők és termelési viszonyok összhangjának törvénye adja meg a kulcsot a társadalmi-gazdasági alakulatok szükségszerű egymásra következtetése törvényszerűségének a megértéséhez.

***

SaLa