– Ellenforradalmi erők a Magyar októberi eseményekben: 1956 Tragikus események színtere lett Magyarország –

Ezeket a sorokat október 8-án írom és kevés reményem van arra, hogy már 9-én a petrográdi elvtársak kezében lesznek. Lehet, hogy elkésnek, mert az északi Szovjetek kongresszusa október 10-ére van kitűzve. Mégis megpróbálok hozzászólni „Egy kívülálló tanácsaival”, arra az eshetőségre számítva, hogy Petrográd és az egész „körzet” munkásainak és katonáinak várható akciója nemsokára megkezdődik, de még nem kezdődött meg.

Hogy minden hatalomnak a Szovjetek kezébe kell átmennie, az világos. Ugyancsak vitán felül kell állnia minden bolsevik számára annak is, hogy a forradalmi-proletár (vagy bolsevik — ez most egy és ugyanaz) hatalom számára biztosítva van minden dolgozó és kizsákmányolt legnagyobb rokonszenve és odaadó támogatása általában az egész világon, kivált a hadviselő országokban, az orosz parasztság soraiban pedig különösen. Nem érdemes foglalkoznunk ezekkel a nagyon is köztudomású és rég bebizonyított igazságokkal.

Foglalkoznunk kell azonban azzal, ami aligha teljesen világos valamennyi elvtárs előtt, mégpedig azzal, hogy a hatalom átmenete a Szovjetek kezébe most a gyakorlatban fegyveres felkelést jelent. Azt hinné az ember, hogy ez nyilvánvaló, de nem mindenki gondolta és gondolja ezt át. Lemondani a fegyveres felkelésről most annyit jelentene, mint lemondani a bolsevizmus fő jelszaváról (minden hatalmat a Szovjeteknek) és általában a forradalmi proletár internacionalizmusról.

A fegyveres felkelés azonban a politikai harcnak különleges formája, amely külön törvényeknek van alávetve, és ezeket alaposan át kell gondolnunk. Rendkívül találóan fejezte ki ezt az igazságot Marx Károly, amikor azt írta, hogy a fegyveres „felkelés, akárcsak a háború, művészet”.

E művészet fő szabályai közül Marx a következőket hozta fel:
1) Sohasem szabad játszani a felkeléssel, hanem ha megkezdjük, határozottan tudnunk kell, hogy végig is kell vinni.
2) Nagy túlerőt kell összpontosítani a döntő helyen, és a döntő pillanatban, mert különben az ellenség, amelynek jobb a kiképzése és a szervezete, a felkelőket megsemmisíti.
3) Ha a felkelés már megkezdődött, a legnagyobb határozottsággal kell cselekedni és okvetlenül, feltétlenül támadásba kell átmenni. „A védekezés a fegyveres felkelés halála.”
4) Igyekezni kell az ellenséget váratlanul meglepni és kilesni a pillanatot, amíg csapatai szét vannak szórva.
5) Törekedni kell naponként (ha egy városról van szó, mondhatnánk óránként) újabb és újabb, bármily csekély sikert is elérni, mindenáron fenntartani az „erkölcsi fölényt”.

Marx a forradalomnak a fegyveres felkelésre vonatkozó tanulságait „Dantonnak, a forradalmi taktika eddig ismert legnagyobb mesterének” szavaiban foglalta össze: „merészség, merészség, és mégegyszer merészség!”

Oroszországra és 1917 októberére vonatkoztatva ez a következőket jelenti: egyidejű, minél váratlanabb és gyorsabb támadás Petrográd ellen, feltétlenül kívülről is, belülről is, a munkásnegyedekből is, Finnországból is, Revalból is, Kronstadtból is, az egész hajóhad támadása, óriási túlerő összpontosítása a 15—20 000 főből álló (és talán még erősebb) „polgárőrségünkkel” (a hadapródiskolásokkal) és „vendée-i csapatainkkal” (a kozákok egy részével) stb. szemben.

Úgy kell kombinálni három fő erőnket: a hajóhadat, a munkásokat és a katonai alakulatokat, hogy feltétlenül megszálljuk és bármilyen veszteségek árán is  megtartsuk: a) a telefont, b) a távírót, c) a pályaudvarokat és d) a hidakat elsősorban.

A legelszántabb elemeket („rohamcsapatainkat” és a munkásifjúságot, valamint a legjobb matrózokat) kisebb csapatokba kell osztani azzal, hogy szálljanak meg minden fontosabb pontot és vegyenek részt mindenütt, minden fontos hadműveletben, például:

Körülzárni és elvágni Petrográdot, s a hajóhad, a munkások és a katonaság kombinált támadásával elfoglalni — ez az a feladat, amely művészetet és háromszoros merészséget követel.

A legjobb munkásokból puskákkal és bombákkal felfegyverzett csapatokat kell alakítani a támadásra és az ellenség „központjainak” (tisztiiskolák, távíró, telefon stb.) bekerítésére ezzel a jelszóval: mindnyájan elpusztulunk, de nem engedjük át az ellenséget.

Reméljük, hogy abban az esetben, ha az akciót elhatározzák, a vezetők sikerrel fogják alkalmazni Danton és Marx nagy tanításait.

Az orosz forradalom és a világforradalom sikere két-három napi harctól függ.

Egy kívülálló

A megírás ideje: 1917. október 8. (21.)

Először megjelent: „Pravda” 250. sz.
1920. november 7.

Lenin Művei. 26. köt. 174—176. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

Az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkáspárt Központi Bizottságának ülése

– írta: V. I. Lenin –

1917. október 10 (23)

Határozat a fegyveres felkelésről

A Központi Bizottság megállapítja, hogy mind az orosz forradalom nemzetközi helyzete (felkelés a német hadiflottában, mint legkirívóbb megnyilvánulása annak, hogy a szocialista világforradalom egész Európában érlelődik, továbbá az a veszély, hogy az imperialisták békét kötnek egymással, abból a célból, hogy az oroszországi forradalmat megfojtsák), mind a hadihelyzet (az orosz burzsoáziának, valamint Kerenszkijnek és Társainak az a kétségen kívül álló elhatározása, hogy Petrográdot átadják a németeknek), valamint az, hogy a proletárpárt megszerezte a többséget a Szovjetekben — mindez, kapcsolatban a parasztfelkeléssel és a nép bizalmának pártunk felé fordulásával (a moszkvai választások), végül egy második Kornyilov-lázadás szemmellátható előkészítése (csapatkivonások Petrográdból, kozákcsapatok összevonása Petrográd alatt, Minszk körülzárása kozákokkal stb.) — mindez napirendre tűzi a fegyveres felkelést.

Megállapítva tehát, hogy a fegyveres felkelés elkerülhetetlen és teljesen megérett, a Központi Bizottság felhívja a pártszervezeteket, hogy vegyék ezt irányadóul, és minden gyakorlati kérdést (az Északi Terület Szovjetkongresszusa, csapatkivonások Petrográdból, a moszkvaiak és a minszkiek akciója stb.) ebből a szempontból tárgyaljanak meg és döntsenek el.

Először megjelent: „Proletarszkaja
Revoljucija” 10. sz. 1922.

Lenin Művei. 26. köt. 186. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa