A Nagy Októberi Szocialista Forradalom – 4 rész
A szovjethatalom kikiáltása

(Idézet: Világtörténet 8. kötetéből)

A szovjetek II. összoroszországi kongresszusának megnyitása.
A szovjethatalom kikiáltása

A dolgozó nép érdekeit kifejező II. összoroszországi szovjetkongresszus határozatai rögzítették a fegyveres felkelés győzelmét. A kongresszus október 25-én (november 7-én) este 10 óra 45 perckor nyílt meg a Szmolnijban. 402 szovjet — több, mint az 1917 júniusában tartott első kongresszus idején — küldte el képviselőit. A kongresszus összetétele híven tükrözte az 1917 októberére-novemberére kialakult politikai erőviszonyokat. A 673 küldött közül 390 bolsevik, 160 eszer (ezek többségükben baloldaliak voltak), 72 mensevik volt; a többiek a kisebb frakciók között oszlottak meg vagy nem jelölték meg pártállásukat. 505 küldött arra kapott utasítást választóitól, hogy követelje a hatalomnak a szovjetek kezébe való átadását. A minszki szovjet utasítása például így hangzott: „Az országban minden hatalom kizárólag a munkás-, katona- és parasztküldöttek szovjetjeit illeti meg. Semmiféle megegyezést a nagyburzsoáziával, semmiféle részvételt a tőkések kormányában!” Az utasítás követelte, hogy kössenek igazságos, demokratikus békét, szüntessék meg a föld magántulajdonát és haladéktalanul, már az alkotmányozó gyűlés előtt adják át a földet a parasztságnak. A luganszki szovjet utasítása kimondta: „A jelenlegi helyzetből egyetlen kivezető utat látunk: a hatalom azonnali átadását a munkás-, katona- és parasztküldöttek szovjetjei kezébe.” Az utasítás a népek önrendelkezési joga alapján annexió és hadisarc nélküli békét, az „előparlament” feloszlatását, a termelés munkásellenőrzését követelte. A gdovi járás parasztjai azt írták, hogy az ideiglenes kormány teljesen képtelennek bizonyult a nép akaratának teljesítésére. „Mostantól fogva — jelentették ki a parasztok — nem bízhatunk többé olyan hatalomban, amely nem felelős a népnek, és követeljük, hogy az összoroszországi kongresszus … mind a központban, mind a vidéken vegye kezébe a hatalmat.”

A néptömegek minden reményüket abba vetették, hogy a hatalom a szovjetek kezébe kerül. Félreérthetetlenül kifejezték ezt a munkások, katonák és parasztok gyűlésein hozott határozatok. A tambovi kormányzóságban tartott gyűlések egyikén a következő határozat született: „Bizonyosak vagyunk abban, hogy a szovjetek körül, miként a nap körül a bolygórendszer, megszerveződik a forradalmi demokrácia, amely véget vet a nemzetközi burzsoázia által kitervelt és előidézett testvérgyilkos háborúnak. A földet megváltás nélkül át fogják adni a dolgozó népnek, a földműveseknek.”

A szovjetek II. összoroszországi kongresszusát a régi Központi Bizottság nevében a mensevik F. I. Dan nyitotta meg, de a kongresszus vezetését nyomban átvették a bolsevikok, a legnagyobb pártfrakció résztvevői. Az arányos képviselet elvének megfelelően alakult elnökség tagjai a következők voltak: a bolsevikok részéről V. I. Lenin, V. A. Antonov-Ovszejenko, A. M. Kollontaj, N. V. Krilenko, A. V. Lunacsarszkij, V. P. Nogin és mások, a baloldali eszerek részéről B. D. Kamkov, V. A. Karelin, M. A. Szpiridonova. A jobboldali eszerek, a mensevikek és a bundisták vezetői megtagadták az elnökségben való részvételt. Leplezetlenül védelmükbe vették az ellenforradalmi ideiglenes kormányt, rágalmazó módon „katonai puccsnak” nevezték az októberi forradalmat, s ezzel a szovjetekkel való nyílt szakítás útjára léptek. Az árulók e csoportja kivonult a kongresszusról, és átment a városi dumába, ahol a kadetokkal együtt „A haza és a forradalom megmentésének bizottsága” néven ellenforradalmi központot alakított. A kongresszusi küldöttek „dezertőrök!”, „árulók!” kiáltásokkal illették a távozó megalkuvó vezetőket. A bolsevik frakció határozati javaslatot olvasott fel, amelyben megállapította: „A megalkuvók távozása nem gyengíti, hanem inkább erősíti a szovjeteket, mert a munkás- és parasztforradalmat megtisztítja az ellenforradalmi szennyeződéstől.”

Késő éjjel megérkeztek az ülésre a Téli Palota ostromának résztvevői. A kongresszus lelkesen fogadta a hírt, hogy bevették a Téli Palotát és letartóztatták az ideiglenes kormány tagjait.

Ezután a szovjetek II. kongresszusa elfogadta a „Munkások, katonák és parasztok!” című felhívást, amelyet Lenin fogalmazott. Ez kimondta: „A kongresszus a munkások, katonák és parasztok óriási többségének akaratából, a munkások és a helyőrség Petrográdban végrehajtott győzelmes felkelésére támaszkodva, kezébe veszi a hatalmat.”^11
11 Lenin: A munkás- és katonaküldöttek szovjetjeinek második összoroszországi kongresszusa. 1917. október 25—26. (november 7—8). Lásd Lenin Művei. 26. köt. 245. old.

A felhívás deklarálta, hogy a hatalmat vidéken is a munkás-, katona- és parasztküldöttek szovjetjei veszik át, amelyeknek biztosítaniuk kell a forradalmi rendet. A kongresszus szovjetköztársasággá nyilvánította Oroszországot, amelyben a szovjethatalom az egyetlen törvényes hatalom.

A felhívás a következőkben foglalta össze a szovjethatalom tevékenységének programját: azonnali demokratikus békét ajánl valamennyi népnek; a földesúri földeket, a koronabirtokokat és az egyházi birtokokat megváltás nélkül a parasztbizottságok rendelkezésére bocsátja; bevezeti a termelés munkásellenőrzését; biztosítja a valódi önrendelkezési jogot az Oroszországban élő nemzetek számára; végrehajtja a hadsereg teljes demokratizálását és így tovább.12
¹² Lásd ugyanott, 245—246. old.

A kongresszus felhívással fordult a lövészárkokban harcoló katonákhoz, hogy védjék meg a forradalmat az imperializmus minden támadásával szemben, őrködjenek éberen és állhatatosan a forradalom biztonsága felett mindaddig, amíg az új, szovjet kormány ki nem vívja a demokratikus béke megkötését. A szovjethatalom egyik legfontosabb feladata az volt, hogy megvédje a szocialista államot az imperialista agresszióval szemben.

A békéről és a földről szóló dekrétum.
A szovjet kormány megalakítása

Október 26-án (november 8-án) este megtartották a II. szovjetkongresszus második és egyben utolsó ülését. A kongresszus határozatot hozott a halálbüntetés eltörléséről a fronton, továbbá a forradalmi tevékenységért letartóztatott katonák és tisztek haladéktalan szabadon bocsátásáról. A munkás-, katona- és parasztküldöttek kormányzósági és járási szovjetjeinek és a frontnak küldött üzenetében, valamint a kozákokhoz intézett felhívásában a kongresszus felszólította a dolgozó tömegeket, hogy mind a hátországban, mind a fronton aktívan harcoljanak a szovjetek hatalmáért, építsék az új társadalmi és államrendszert.

A kongresszus figyelmének középpontjában Leninnek a békéről és a földről tartott előadói beszédei állottak.

„A béke kérdése égető kérdés, napjaink fájó kérdése — kezdte kongresszusi beszédét Lenin. — Sokat beszéltek, írtak róla és bizonyára nem keveset foglalkoztak vele önök is. Engedjék meg ezért, hogy áttérjek annak a nyilatkozatnak felolvasására, amelyet az önök által választott kormánynak kell majd kiadnia.”^13
13 Lenin: A munkás- és katonaküldöttek szovjetjeinek második összoroszországi kongresszusa. 1917. október 25—26. (november 7—8). Lásd Lenin Művei. 26. köt. 247. old.

Lenin ismertette a békéről szóló dekrétum általa megfogalmazott tervezetét. A kongresszus egyik résztvevője később így számolt be erről a pillanatról: „Az emberek a lélegzetüket is visszafojtották. Olyan csönd volt, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Azután egyszerre csak mintha az egész terem megkönnyebbülten fellélegzett volna; nyomban ezután tapsvihar tört ki, örvendező kiáltások hallatszottak … És kongresszusunk teljesítette a nép akaratát — meghozta a történelmi jelentőségű döntést. A forradalmi Oroszország a világbéke zászlóvivője lett: felszólította a népeket, hogy végezzenek a háború véres lidércével.”

A békéről szóló dekrétumban a szovjet kormány a következő javaslattal fordult az összes hadviselő népekhez és kormányaikhoz: haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat az annexió és hadisarc nélküli igazságos, demokratikus békéről. A szovjet kormány tisztázta, mit ért annexión: „Idegen területek annexióján vagy elfoglalásán a szovjet kormány — általában a demokráciának és különösen a dolgozó osztályok jogérzékének megfelelően — egy kis vagy gyenge népnek valamely nagy vagy erős állammal való bármiféle egyesítését érti olyan esetekben, amikor ez a nép nem nyilvánítja pontosan, világosan és önként beleegyezését vagy kívánságát; függetlenül attól, mikor ment végbe ez az erőszakos egyesítés, függetlenül attól, mennyire fejlett vagy elmaradott az erőszakosan beolvasztott vagy erőszakosan az illető állam határain belül visszatartott nemzet, és végül függetlenül attól is, hogy Európában vagy távoli tengerentúli országokban él-e ez a nemzet.” Az annexiónak ez a meghatározása, amely letépte az álarcot az imperializmus gyarmati rendszeréről, óriási nemzetközi jelentőséggel bírt, kivált a gyarmati és függő országok népei számára.

A békéről szóló dekrétum leleplezte a háború imperialista jellegét, megbélyegezte a háború kirobbantóit, és megmutatta a kivezető utat. „A kormány az emberiség elleni legnagyobb gonosztettnek tartja ennek a háborúnak folytatását, amely azért folyik, hogyan osszák fel az erős és gazdag nemzetek között az általuk meghódított gyenge népeket — állapította meg a dekrétum —, és ünnepélyesen kijelenti, hogy eltökélt szándéka haladéktalanul aláírni egy olyan béke feltételeit, amely ezt a háborút a fentebb megjelölt és kivétel nélkül minden nép számára egyaránt igazságos feltételek alapján megszünteti.”^14
14 Ugyanott, 248. old.

Javasolták a hadviselő országok kormányainak, hogy haladéktalanul kössenek legalább három hónapra szóló fegyverszünetet; a fegyverszünet időtartama alatt meg lehetne tartani a béketárgyalásokat, a háborúban részt vevő vagy a háborúba belekényszerített valamennyi nép és nemzet részvételével, és a békefeltételek végleges jóváhagyására össze lehetne hívni az erre illetékes képviseleti szerveket.

A békéről szóló dekrétum bejelentette a szovjet kormánynak azt a szándékát, hogy nyilvánosságra hozza „a földbirtokosok és tőkések kormánya által 1917 februártól október 25-ig jóváhagyott vagy megkötött titkos szerződések” szövegét, és e szerződések egész tartalmát „feltétlenül és azonnali hatállyal semmisnek nyilvánítja”.¹⁵ Ezzel teljessé vált a szakítás a megdöntött rendszer imperialista külpolitikájával. A szovjet kormány egyszersmind hangsúlyozta, hogy békefeltételeit nem tekinti ultimátumszerűeknek, hanem hajlandó megvizsgálni minden békefeltételt, amelyet más államok terjesztenek elő.
¹⁵ Ugyanott, 249. old.

Ezt a dokumentumot nemcsak a hadviselő államok kormányaihoz címezték, hanem a népekhez is. Külön felhívással fordult a szovjet kormány Anglia, Franciaország és Németország öntudatos munkásaihoz, és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a nevezett országok munkásai megértik majd „a most rájuk háruló feladatokat, az emberiségnek a háború borzalmaitól és következményeitől való megszabadításában rejlő feladatot”, és segíteni fogják a szovjet államot abban, hogy „sikeresen tető alá hozza a béke ügyét”.^16
16 Ugyanott, 250. old.

A II. szovjetkongresszus egyhangúlag jóváhagyta a békéről szóló dekrétumot, a szovjethatalom első dekrétumát.

Így indult meg a szovjet kormány hosszantartó, lankadatlan küzdelme a szovjetország békéjéért és biztonságáért, a világ népeinek békéjéért és biztonságáért, a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésére vonatkozó lenini elvek érvényesítéséért, a nemzetközi kapcsolatoknak a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága alapján történő fejlesztéséért. Zárszavában Lenin hangsúlyozta, hogy a szovjethatalom békére törekszik a kapitalista államokkal. A következőket mondotta: „Mi elvetjük mindazokat a pontokat, amelyek rablásról és erőszakról szólnak, de örömmel elfogadjuk mindazokat a pontokat, amelyek a jószomszédi viszony feltételeit és a gazdasági megállapodásokat tartalmazzák; ezeket nem vethetjük el.”^17
17 Ugyanott, 254. old.

Második előadói beszédében Lenin a földkérdéssel foglalkozott, amely a dolgozó nép milliós tömegeinek életbe vágó érdekeit érintette. A Lenin által javasolt „Földről szóló dekrétum” haladéktalanul és minden megváltás nélkül megszüntette a földesúri földtulajdont. A földesúri birtokokkal, valamint a koronabirtokok, a kolostorok és egyházak minden földjével, élő és holt felszerelésükkel, majorsági épületeikkel és minden tartozékukkal a járási földbizottságok és a parasztküldöttek járási szovjetjei rendelkeznek. A dekrétum kimondta, hogy „az egész nép tulajdonát képező elkobzott vagyon bárminemű rongálása súlyos bűncselekménynek számít, amelynek elkövetői fölött a forradalmi törvényszék ítélkezik”.¹⁸ A dekrétum külön leszögezte, hogy a parasztok és a kozákok földjeit nem kobozzák el.
¹⁸ Ugyanott, 258. old.

A földről szóló dekrétum kinyilvánította, hogy mindörökre megszűnik a föld magántulajdona, s az állami földtulajdon lép a helyére. Ez összhangban állt a bolsevik párt agrárprogramjának legfőbb elvével, a föld nacionalizálásának elvével. Megtiltották a föld adásvételét, bérbeadását, a bérmunka alkalmazását. Bevezették az egyenlő földhasználatot a munka- vagy a fogyasztási norma alapján, s elrendelték, hogy időről időre újra kell osztani földet.

A dekrétum a földről szóló paraszti választói utasítás alapján készült, amelyet az „Izvesztyija Vszerosszijszkovo Szovjeta Kresztyjanszkih Gyeputatov” című lap szerkesztősége állított össze a dolgozó parasztság kívánságait tükröző 242 helyi választói utasítás nyomán.

Az egyenlő földhasználat bevezetését a dolgozó parasztok választói utasításai követelték; a parasztok ugyanis azt gondolták, hogy ezáltal megszűnik majd a vagyoni rétegeződés a falun. Lenin rámutatott, hogy ez csupán illúzió, mert a parasztság rétegeződése az árutermelés fejlődésének törvényszerű következménye. Mindamellett a bolsevik párt — noha az egyenlő földhasználatot nem tartotta alkalmas útnak a falu szocialista átalakítására — szükségesnek nyilvánította a parasztok kívánságának teljesítését. Lenin azt mondotta: „… mi, mint demokratikus kormány, nem mellőzhetjük a néptömegek határozatát, még ha nem is értenénk azzal egyet. Az élet tüzében, a gyakorlati alkalmazás során, az egyes helyeken való végrehajtás során a parasztok majd maguk is rájönnek, hol az igazság”.¹⁹ A bolsevik párt megmutatta a biztos utat, amelyen haladva a parasztság kijut a nyomorból és a koldussorból: a falu szocialista átalakításának útját.
¹⁹ Ugyanott, 261. old.

A kongresszus a földről szóló dekrétumot is egyhangúlag elfogadta, s ez az okmány lett a szovjethatalom agrárpolitikájának kiindulópontja. A véghezvitt agrárátalakulások eredményeképpen a parasztok több mint 150 millió hektár földesúri, cári, egyházi és egyéb földet kaptak ingyen. A szovjethatalom által a dolgozó parasztságnak átadott földek teljes értéke sok milliárd aranyrubelre rúgott. A parasztok megszabadultak az évenként fizetendő hatalmas földbérleti díjaktól, a földhitelbanknál fennállott mintegy hárommilliárd rubel összegű adósságuktól és a különféle egyéb adósságoktól; végül körülbelül 300 millió rubel értékű gazdasági felszerelést is kaptak a földesúri birtokokról.

A dolgozó parasztság óriási lelkesedéssel fogadta a földről szóló dekrétumot, amely évszázados álmait valósította meg.

A II. szovjetkongresszus megalakította az Oroszországi Köztársaság munkás-paraszt kormányát, a Népbiztosok Tanácsát. A történelem első igazi népi kormányának fejévé a forradalom nagy vezérét, a szovjet állam megalapítóját, Lenint választották. A Népbiztosok Tanácsának tagjai a bolsevik párt képviselői voltak. A baloldali eszerek, akiknek a bolsevikok felajánlották a kormányban való részvételt, elutasították ezt az ajánlatot, mert nem akartak teljesen szakítani a jobboldallal.

A szovjet állam megalapításáról szóló dekrétum kimondta, hogy a népbiztosok tevékenységének ellenőrzése és elmozdításuk joga a munkás-, katona- és parasztküldöttek összoroszországi kongresszusát és az általa választott Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságot (OKVB) illeti. A Központi Végrehajtó Bizottságba 101 tagot választottak, köztük 62 bolsevikot, 29 baloldali eszert, 6 internacionalista menseviket és 4 más pártbeli megbízottat.

A II. szovjetkongresszus határozatai azt a világtörténelmi jelentőségű tényt tükrözték, hogy Oroszországban a hatalom a dolgozó népnek — a történelem igazi alakítójának — a kezébe került.

SaLa