Elemezte a családvédelmi akcióterv hatását Brüsszel, íme a vélemény
Kijött az Európai Bizottság új jelentése: nehéz időszakot jósolnak Magyarországon.
A magyar gazdaságot az elmúlt időszakban több belső folyamat is védte a globális lassulás következményeitől: ilyen volt az építőipar szárnyalása, illetve az autóipar dízelbotrány utáni felpörgése – állapítja meg friss, őszi gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság. Mint az ország gazdaságáról szóló elemzés készítői megállapítják: segített az is, hogy az önkormányzati választások közeledtével felpörögtek a főleg állam hajtotta beruházások, de az is, hogy a fizetések emelkedése és a foglalkoztatás növekedése miatti több pénz maradt a háztartásoknál, amelyet sokan egyből el is költöttek, így növelve a belső keresletet.
A rossz hír, hogy az építőipar visszaesése és az autóipari beruházások visszafogása már idén érezteti a hatását: a tavalyi 5,1 százalékos GDP-növekedés után idénre 4,6, jövőre és 2021-re pedig egyaránt 2,8 százalékot vár az Európai Bizottság.
Nemcsak a fenti szektorokban várható visszaesés, hanem a háztartások kiadásaiban is, ami eddig jórészt megvédte a magyar gazdaságot a nemzetközi folyamatokról. Ennek több oka van:
egyrészt lassulni fog a fizetések növekedése, másrészt például az idén bevezetett szuperállampapír is a megtakarítások irányába tereli a lakosságot a költés helyett.
A beruházások számában is jelentős zuhanás várható, hiszen egyrészt kifutnak a korábban lekötött uniós projektek, de segíthetnek viszont azok a magánberuházások, amelyeket korábban már lekötöttek. Ilyen lehet például a BMW-gyár megépülése is.
Mivel a fő kereskedelmi partnereink – így például Németország – jelentős gazdasági lassulásnak néznek elébe, ezért ez a magyar exportra is hatással lehet – véli a bizottság, amely szerint ugyanakkor az új gyártási kapacitások miatt növekedhet a magyar exportőrök piaci részesedése. Ezzel párhuzamosan a belföldi kereslet visszaesése miatt az import növekedése is mérsékeltebb lehet az eddigieknél. A külső hatások tehát Brüsszel szerint negatívan érinthetik a magyar gazdaságot, miközben a rendkívül feszített munkaerőpiac a bérek és ezáltal a költések további emelkedését segítheti.
Az inflációval kapcsolatban azt írják, hogy az 2019 nyarán érte el csúcspontját a mérsékelt üzemanyagárak és a kedvező belső bázishatások miatt. Ennek megfelelően az idei 3,4 százalék után jövőre 3,1, 2021-re pedig 3 százalékos áremelkedést vár az Európai Bizottság.
A költségvetési hiány jelentősen csökkenthet a következő években, leginkább annak köszönhetően, hogy a kedvező makrogazdasági folyamatok miatt jelentősen nőhet az állam adóbevétele. Az adóbevételre ugyanakkor hatással lehet a szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése. A bizottság arra is felhívta a figyelmet, hogy nem várható a kamatkiadások csökkenése sem, hiszen az idén piacra dobott államkötvényeket jól fogadta a piac.
Szót ejtenek a családvédelmi akciótervről is, amelyet az előzetesen tervezettnél többen vettek igénybe idén, így ez akár a következő évek költségvetéseire is hatással lehet. A programra ugyanis a hozzáférhető, a GDP egy százalékát kitevő tartalékokat teljes egészében felhasználhatja az elemzés szerint az állam, emiatt is nagyobb idén a kockázata a magasabb deficitnek. Igaz, még mindig nagyon messze vagyunk a 3 százalékos felső határtól: a deficit a tavalyi 2,3 százalékról idén 1,8, jövőre 1, 2021-re 0,8 százalékra csökkenhet. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: A MAGYAR GAZDASÁG teljesítményét illetően semmi okunk az aggodalomra! Ugyanis AMI NINCS – avégett aggódni fölösleges!
Lesz viszont ok a „családvédelmi akcióterv” névre keresztelt szaporítóprogram „asszonyhitel” alprogramja miatti aggodalomra! Mert ha ugyanis teljesülnek a qrmány programhoz fűzött reményei – és születnek a gyerekek! – KIEGÉSZÍTŐ „követő” PROGRAM híján be fog ütni a tömeges családi csőd! Merthogy a gyerek nem csak örömforrás ám, hanem kiadás is! (Igaz, abból a qrmány viszont profitál!)
A GYEREKRŐL GONDOSKODNI ILLIK A SZÜLŐKNEK! MEGFELELŐEN!
Na evégből lesznek itt még gondok!

A Csánjü kötcsei víziója 2009-ben 15-20 évnyi jaffás kormányzást vetített előre. Vajon kitölti az idejét? Van rá esélye sajnos.
Mi baj érhetné? Lucifer vigyázó szeme rajta, áldja a nevét még Németh Sándor teleevangélista és Köves Shlomo rabbi is.
A semmit mondó szóvirágok , nem változtatnak a gazdaság valóságos állapotán. Ezek közül,
az államadósság – GDP arányosan nem – 30 éve folyamatosan növekszik , a költségvetési
hiány évről-évre emelkedik , a sokat hivatkozott GDP pedig úgy „növekszik ” hogy a belföl-
dön felhasználható HÁNYADA CSÖKKEN . Tehát: a GDP – belföldön- ténylegesen csökken.
Az infláció kozmetikázása nem módosítja a vásárlói tapasztalatot ! A valóságban lényegesen
magasabb . A forint elértéktelenedése évek óta – évente – két számjegyű ! A megélhetési
költségek az „egeket ostromolják ” s egyben táplálják a meredeken emelkedő és növekvő
szegénységet . A fiatalok többsége EGY ÉLETEN ÁT TARTÓ HITELLEL KEZDI AZ ÉLETÉT !
Ebből az adósságspirálból – a kapitalizmusban – nem lehet kilépni , mivel ez a bankok érdeke .
A mezőgazdaság termelése az 1989 előtti évekhez viszonyítva csak töredéke a szocializ-
mus évtizedeinek . Olyan hogy önálló magyar ipar : nincs ! … Az úniós pénzek elosztásában
a monopóliumok viszik el a zászlót, azok 90 %-a külföldiek tulajdonában van !
A magyar iparnak nevezett vállalkozások csupán bedolgozók ( beszállítók ) a nyugati mono-
poliumoknak ! ( ezen a szinten viszont kisebb a körbetartozások nagysága .)
….. A kkv (belföldön) szektor részesedése az EU-s pályázatokból folyamatosan csökken. ..
Ennyire képlékeny és ellentmondásos a „trianoni határokon belüli ” termelés !