Youdapesten és a falvakban is sok szavazót vesztett a döbrögista horda
A Závecz Research legfrissebb kutatása szerint az elmúlt két hónapban a fideszes tábor a teljes választókorú népességen belül 35-ről 32 százalékra csökkent.
Fotó: 24.hu
Ugyanebben az időszakban a Momentum tábora 5-ről 8 százalékra nőtt, a DK támogatottsága (9%) nem változott, a Jobbik maradt 6 százalékon, az MSZP-é 6-ról 5 százalékra csökkent.
Ebben a hónapban a Fidesz a biztos pártválasztók között 49 százalékot ért el, a DK az aktív szavazók 15, míg a Momentum 11 százalékára számíthat. A Jobbik 9, az MSZP 8 százalékot kap.
Fotó: 24.hu
Az önkormányzati választás is hatással volt a pártpreferenciák alakulására, a Fidesz tábora 2,8 millióról 2,5-2,6 millióra csökkent, mindezt egyáltalán nem egyenletes mértékben.
A 30-40-50-es korosztályokban 9-11-10 százalékkal lett kevesebb támogatója a kormánypártnak, míg az érettségizetteknél 8, a diplomásoknál 9 százalékkal.
A budapesti visszaesés a leginkább szembetűnő: itt 15 százalékkal csökkent a kormánypárt tábora. Ezen kívül a falvakban is sokan pártoltak el a Fidesztől, 8 százalékkal csökkent a támogatók aránya.
Mindeközben a Fidesz minden rétegben magasan vezet, legkisebb előnye a 30 év felettiek körében van, ott 25 százalékkal rendelkeznek, míg a Momentum 14 százalékkal.
Módszertan
Az adatfelvétel ideje: 2019. november 8-16. A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. (24.hu)
Bal-Rad komm: Lendületet vett a horda! – lefelé! Kezdetnek nem rossz ez, de az elvesztett szimpatizánsok – SAJNOS – az ellenbandákhoz csapódtak. Így lesz ez a jövőben is, mindaddig, amíg föl nem bukkan egy… – amely meghirdeti a RENDSZERVÁLTÁST! Amely képes lesz megszólítani a legnagyobb tábort, az útálkozókat!
Persze majd akkor – MEGORRINTVA A VESZÉLYT! – belép a kontrabandák hálája! A horda mellett!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Tusk keményen és félreérthetetlenül üzent Döbröginek
Nem fognak feláldozni olyan értékeket a biztonság és rend oltárán, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság, és a tisztességes nyilvános viselkedés. Aki ezt nem tudja elfogadni, az „de facto kizárja magát a pártcsaládból” – mondta Zágrábban a tegnap az Európai Néppárt elnökének választott Donald Tusk. A lengyel politikus több ponton is félreérthetetlenül üzent Orbán Viktornak és a populistáknak.
Donald Tusk, az Európai Tanács leköszönő elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök, fotó: MTI
Nevének kimondása nélkül félrérthetetlenül üzent tegnapi zágrábi beszédében az Európai Néppárt kongresszusán Donald Tusk Orbán Viktornak ( aki a Fidesz felfüggesztese miatt nem volt ott a kongresszuson ) és a populistáknak.
Az Európai Néppárton belüli belső vitákról Tusk azt mondta, nem fognak feláldozni olyan értékeket a biztonság és rend oltárán, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság, és a tisztességes nyilvános viselkedés, “mert egyszerűen nincs rá szükség.
Mert nem zárják ki egymást”. Aki ezt nem tudja elfogadni, az „de facto kizárja magát a pártcsaládból” – figyelmeztetett Tusk.
Szerinte semmiképpen nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem járhat kéz a kézben a biztonsággal, a határok és a területek védelme pedig a liberális demokráciával és a jogállamisággal – hangoztatta.
A migrációs válság kapcsán Tusk arról beszélt, emlékszik, milyen sokat dolgoztak napokon és heteken keresztül a Törökországból származó illegális bevándorlók hullámának visszaszorítása érdekében, “órákon át, több száz órányi tárgyaláson”, és az Ankarával kötött megállapodásnak köszönhetően a migránsok beáramlása több mint 90 százalékkal csökkent.
“Nem kell senkit emlékeztetnem arra, hogy Angela Merkel milyen nagy szerepet játszott ebben. De valaki más gondoskodott a benyomásokról. Valaki, aki szintén keményen dolgozott, de csak és az önalkotásán dolgozott, kerítést és hirdetőtáblákat építve a migrációellenes propagandával” – fogalmazott Tusk, hozzátéve: ezt meg kell kell állítani.
„Véget kell vetnünk ennek. A politikai harcban az igazság és a tisztesség nem lehet teljesen tehetetlen a hamis hírekkel, a manipulációval és a gyűlölettel szemben. Hinnünk kell önmagunkban és érveink hatalmában. Nem szabad félnünk nyilvánosan elmondani, amit valójában érzünk ( még akkor is, ha néha azt gondoljuk, hogy ez veszélyes kísérlet), mert akkor biztosan hathatunk az érzelmekre és felkelthetjük az emberek figyelmét” – mondta Tusk, aki szerint a szavazók szívét könnyen elnyerik azok, akik azt kiabálják, hogy „tegyék az országot újra naggyá és szerezzék vissza az irányítást”.
A lengyel politikus a kongresszus előtt elmesélte, hogy Bono ( U2 ) felkereste Brüsszelben és azt mondta neki, hogy veszíteni fognak, mert az ő narratívájuk nem olyan melodramatikus/érzelmes mint a populistáké. Ő pedig Ferenc pápát kereste fel néhány hete, aki “a populismo” és a “popolarismo” közti különbségre hívta fel a figyelmét. A kongresszuson Tusk arra szólította fel a küldötteket, hogy sorakozzanak fel együtt a felelőtlen populizmus pártjaival szemben.
Végül Tusk azt mondta, öt év után belefáradt abba, hogy Európa bürokratája legyen. „Kész vagyok harcolni, remélem Önök is!”
Arról, hogy a Fidesz számára rezeg a léc a Néppátot illetően, itt irtunk, arról pedig itt, hogy Orbánnak nem lesz könnyű dolga az új elnökkel, Tuskkal. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Tusk üzenetének a lényege gyakorlatilag ugyanaz, mint amit a vajda a legutóbbi szezonindító hordaszeánszon meghirdetett:
LOPHATTOK, DE A ZSÁKMÁNYOSZTÓ KÉZBE NEM HARAPHATTOK BELE!
Aki nem simul be, az ellenséggé nyilváníttatik!
Döbrögi nem hülye, csak mohó! Érti ő Tusk Keresztapa üzenetének a lényegét!
Borkai kiszemelt utódja is bizniszel a Somogyi családdal
A polgármesterek ugyan válthatják egymást Győrben, de a jól bejáratott üzleti kapcsolatokat a jelek szerint ez nem érdekli.
A Napi.hu cikke szerint Borkai kiszemelt utódja, Dézsi Csaba – civilben kardiológus, hobbiból meseíró – a Borkai-botrányba is belekeveredett győri üzletemberrel, a bukott polgármestert saját magángépén gyakran röptető Somogyi Jánossal közösen tervez piacra dobni egy konyhai mérleget.
A mérleget a Home by Somogyi márkajelzés alatt dobnák piacra. Az eszköz díszítő motívumai Dézsi Gerzson és Panka című mesekönyvének figurái. A termék bevezetéséről maga Dézsi számolt be még szeptemberben a Facebook-oldalán. „Karácsony előtt, ősszel a boltokba kerül a Gerzson és Panka Kalandjai designnal egy konyhai mérleg lányok és asszonyok és a konyhában járatos férfiak részére, a „Home by Somogyi” kollekció tagjaként, az ennek megfelelő kiváló minőségben” – írta.
Narancsízű tablettákat árul a Borkai utódjának szánt fideszes polgármester-jelölt
A napi.hu azt írja, hogy a drdezsi.hu webáruház szerintnarancsízű étrend-kiegészítő rágótablettával kereskedik a Fidesz győri polgármester-jelöltje,Dézsi Csaba András, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban kardiológus osztályvezetője.
A többnyire magnéziumot, B6 és E-vitamint és Q10 koenzimet tartalmazó – nem gyógyszernek minősülő – tabletták közül kétféle, prémium minőségűt lehet vásárolni: az 5800 forintos májvédőt, ami C-vitamint és articsókát is tartalmaz és a 4900 forintos szívvédelemre is alkalmas tablettát. De van egy 4000 forintos mesekönyv is (Gerzson és Panka kalandjai), amit a kardiológus írt. Az alábbi videón a szeretett papagájaival látható:
Dézsi Csaba András 1994 óta a Fidesz önkormányzati képviselője. Egyre jobban menő cége, a Heart Care Kft. tavaly 40,6 milliós árbevétellel 25 milliós profitot ért el. (444)
Bal-Rad komm: Egészen kiváló jelölt! Ha az Audinak meg a hordának megfelel, Győrnek biztosan jó esz. Ha már eddig is narancsízű tablettákkal tömte a népet…
Marco Rossi úgy zárta a walesiek elleni 2-0-s vereség utáni nyilatkozatát, hogy ha kell, akár már most kész felállni a kispadról. A Magyar Labdarúgó Szövetségben azonban – Szabó Gergő sajtófőnök Sport24-nek adott nyilatkozata szerint – a kapitányváltás nincs a napirendi pontok között.
A középpályás Kovács István szerint a magyar csapat nem volt elég agresszív és kemény, a párharcait sem nyerte meg, illetőleg hiányoztak a bravúrok hátul, de elöl is, „így viszont nem lehet meccset nyerni”, egyúttal a szlovák csapatot erősebbnek nevezte a walesinél.
„Pontosan azt mondta Marco Rossi, hogy amennyiben akár a szövetség, akár más tud olyan embert a szövetségi kapitányi posztra, akivel úgy gondolja, hogy sikeresebb tudna lenni a magyar válogatott, akkor egy ilyen esetben – ahogy ezt a kapitány már korábban is többször elmondta – nem lesz ő az akadálya egy esetleges váltásnak.
De ez inkább egy olyan válasz volt, hogy ha lenne ilyen igény, akkor rajta nem múlna a váltás.
„De folytatni szeretné a munkát, és Csányi Sándor elnök úr is elmondta, hogy akár kijutunk az Európa-bajnokságra, akár nem, Marco Rossival szeretné az MLSZ a válogatott élén folytatni a további éveket”
– nyilatkozta Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke a DIGI Sport híradójának.
Szabó Gergő a lehetséges pótselejtezős ellenfelekről is beszélt.
„Jelen állás szerint a sorsolás úgy néz ki, hogy Izland, Izrael, Skócia, illetve Bulgária lehet az a négy válogatott, amellyel összekerülhet a magyar nemzeti együttes, de nagyon sok olyan egyéb szempont van, amelyeket az UEFA-nál még ma is mérlegelnek, hiszen van egy olyan pont a szabályzatban, hogy ameddig lehetséges, addig a rendező városok egymás elleni játékát szeretnék elkerülni. Pont azért, hogy minél több rendező ország válogatottja ott legyen a 2020-as Európa-bajnokságon.
Annyira sok most még a kérdőjel, hogy igazából valóban csak pénteken délben, a sorsoláson fog eldőlni, hogy ki lesz a magyar válogatott ellenfele” – szögezte le a sajtófőnök.
A Rossi-csapat végül csak negyedik lett a csoportjában, pedig egy Wales elleni, idegenbeli sikerrel egyenes ágon kijuthatott volna az Eb-re. A hazaiak azonban – Gareth Bale és Aaron Ramsey vezérletével – 2-0-ra nyertek, és kijutottak a kontinensviadalra. Már két góllal vezettek a walesiek, amikor csereként beállt Kovács István, akinek igencsak markáns véleménye van arról, hogy miért nem sikerült összehozni a bravúrt.
„A walesiek megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, amely egy döntőnek beillő ki-ki meccs volt, így joggal vannak ott az Európa-bajnokságon. Papíron szerintem a horvátok mögött a szlovákoké volt a legerősebb csapat, mondom ezt úgy, hogy a walesiek ellen itt volt a lehetőség számunkra, hogy ha nyerünk, akkor ki tudunk jutni. Ennek ellenére, az ilyen ki-ki mérkőzéseket azok a csapatok nyerik meg, amelyek agresszívabbak, keményebbek, nagyobb számban nyerik meg a párharcokat. Ez belőlünk hiányzott az első félidőben, de a másodikban is. Két sárga lapot kaptunk, vagy talán hármat, egy ilyen derbin nem üdvözítő, ha sikeresek akarunk lenni” – mondta a DIGI Sport híradójának a kérdésére Kovács István.
„Amikor beálltam 2-0-nál, azt éreztem, hogy a walesiek már élvezték a futballt, minden összejött nekik, ilyenkor már nem egyszerű focizni az egész csapatnak sem, nemcsak nekem. Ezt viszont magunknak köszönhetjük, mert talán nem úgy mentünk bele ebbe a mérkőzésbe sem, mondom ezt úgy, hogy kaptunk két elkerülhető gólt, mert volt egy beadás, megvoltunk középen, ennek ellenére gólt kaptunk, valamint volt egy lecsorgó labda.
Hiányoznak a bravúrok hátulról, hiányoznak a bravúrok elölről, így viszont nem lehet meccset nyerni” – jegyezte meg a Mol Fehérvár FC középpályása.
Pár hónap múlva lesz egy pótvizsga-lehetőség, de erre még nem gondol Kovács. „Ez még nagyon messze van, addig még emésztgessük ezt a mérkőzést, főleg idén. Utána majd jön a téli szünet, aztán lehet majd tiszta fejjel értékelni ezeket a lehetőségeket, amelyeket elszalasztottunk. De ettől függetlenül az élet és a futball nem áll meg, szokták volt mondani, a show-nak folytatódnia kell. Azt sajnálom, hogy ez egy igazán nagy lehetőség volt, annak ellenére is, hogy idegenben szerepeltünk, ahol eddig nem igazán voltunk eredményesek. Ettől függetlenül a Nemzetek Ligája-playoffon keresztül még van egy lehetőségünk – reméljük, hogy sikerül.”
Németh Krisztián ezúttal nem volt kerettag, és Budapesten nézte a találkozót. „Összességében, a csoportban azokat a mérkőzéseket, amelyeket tudtunk, azokat megnyertük, gondolok itt hazai pályán a bravúrgyőzelemre Horvátország ellen. A cardiffi mérkőzésen az első gólnál klasszis megoldást húzott Bale és Ramsey, utána pedig taktikusan, jól játszva, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.”
A Kansas City támadója reméli, visszakerülhet a Rossi-csapatba. „Remélem, meglátjuk, majd a kapitány hogy dönt. Megint két mérkőzésen fog múlni, most azzal a különbséggel, hogy két különböző ellenféllel fogunk játszani – nem úgy, mint 2016-ben, a norvégok elleni oda-visszavágóval. Én reménykedem benne, hogy egy jó sorsolással, és a második meccsen egy hazai pályával sikerül behúzni majd az Eb-részvételt.” (atv)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…egy jó sorsolással, és a második meccsen egy hazai pályával sikerül behúzni majd az Eb-részvételt.”
-Hát a hazai pálya már megvan! A jó sorsoláshoz hiányzik San Marino!
De ha „kiharcolnák” a fijúg a részvétel jogát…- AKKOR MI VAN? Akkor siker van? A sikerhez a pénzen kívül még néhány más dolog is szükségeletik. Egyebek mellett némi futballtudás sem árt ha van.
Aranylábújink a versenyt csak a tetkók és frizurák dolgában állják. No meg a pályára lépésig tartó önbizalomban. (Bár ez inkább csak a kövér bankszámla táplálta diszkónagyképűség!) Persze szerencsével sem állnak hadilábon. Mert a magyarok szeretik a focit.
A kínai kommunista párt rövid története – 2. rész A Kínai Kommunista Párt megalakulása
(idézet: A kínai kommunista párt rövid története című könyvből)
2. A pártprogram és az egységfront-politika kialakítása.
A kínai munkásmozgalom első fellendülése.
Az első forradalmi polgárháború előkészítése
Lenin és a Kommunista Internacionálé útmutatásai a nemzeti és gyarmati kérdésben
A Kínai Kommunista Párt (KKP) I. országos kongresszusa leszögezte, hogy a párt végcélja: a kommunista társadalom felépítése Kínában. A kommunizmus az emberiség gyönyörű, boldog jövője. De milyen út vezet ehhez az eszményi társadalmi rendszerhez? Milyen feladatok hárulnak a pártra, milyen legyen a programja, hogy elérhesse ezt a nagy célt? Az I. pártkongresszus nem adott kimerítő választ ezekre a döntő fontosságú kérdésekre. De a párt mindjárt a kongresszus után hozzálátott a megoldásukhoz — Leninnek és a Kommunista Internacionálénak a nemzeti és gyarmati kérdésre vonatkozó útmutatásai alapján, a kínai társadalom konkrét viszonyainak megfelelően.
Lenin mindig rendkívül sokat foglalkozott Kínával és más gyarmati és félgyarmati országokkal. Már a XX. század elején, s különösen az első világháború időszakában egész sor elvi kérdést vetett fel a gyarmatokkal és a félgyarmatokkal kapcsolatban. 1920 júniusában, röviddel a Kommunista Internacionálé II. kongresszusa előtt, közzétette „A nemzeti és gyarmati kérdésről szóló tézisek tervezetét”, magán a kongresszuson pedig ő számolt be az ezzel a kérdéssel foglalkozó bizottság munkájáról. A Kommunista Internacionálé megvitatta a téziseket és Lenin beszámolóját, s ezeknek megfelelő határozatot hozott. Lenin mindeme útmutatásai óriási jelentőségűek voltak a kínai forradalomra nézve.
Lenin és a Kommunista Internacionálé megállapította, hogy az imperializmus korában a világ két részre oszlik. Az egyikhez az elnyomó országok — Anglia, az Egyesült Államok, Japán, Franciaország és más imperialista államok tartoznak, a másikhoz az elnyomott országok, s az előbbiekben a föld lakosságának elenyésző kisebbsége, az utóbbiakban, vagyis a gyarmatokon és a félgyarmatokon pedig a túlnyomó többsége él. A gyarmatok és a félgyarmatok kizsákmányolása az imperialista országok burzsoáziája számára a gazdagodás igen fontos forrása lett.
Ennélfogva a gyarmati és a félgyarmati országokban folyó nemzeti felszabadító mozgalomnak és a szocialista világforradalomnak, vagyis annak a forradalomnak, amelyben a tőkésországok proletariátusa harcol saját burzsoáziája ellen — egy és ugyanaz az ellensége. Tehát az Októberi Forradalom után a gyarmatok és a félgyarmatok nemzeti felszabadító mozgalma a proletár szocialista világforradalom részévé vált. Ez pedig azt jelentette, hogy a gyarmatok és a félgyarmatok népeinek Szovjet-Oroszországgal és az egész világ proletariátusával nemzetközi egységfrontba kell tömörülni. Ellenkező esetben nem lehetett győzelmet aratni a közös ellenséggel — a nemzetközi imperializmussal szemben.
Lenin és a Kommunista Internacionálé megállapította, hogy a gyarmati és a félgyarmati országokra nemcsak az imperializmus járma nehezedik, hanem a feudalizmus járma is, ezért ezekben az országokban a forradalom első lépésének a kommunista élcsapat vezette imperialistaellenes, antifeudális, jellegénél fogva polgári demokratikus forradalomnak kell lennie. Ebben a forradalomban a proletariátusnak és politikai pártjainak szilárd szövetséget kell létesíteniük a lakosság túlnyomó többségét alkotó paraszttömegekkel, s harcba kell vinniük a parasztokat a feudalizmus ellen, az agrárkérdés megoldásáért. Ellenkező esetben utópia volna arra gondolni, hogy ezekben a fejlődésükben olyannyira elmaradott országokban meg lehet valósítani a kommunizmust és a kommunista politikát. A forradalomban a proletariátus a burzsoázia demokratikus csoportjaival forradalmi egységfrontban léphet fel, és így is kell fellépnie. A burzsoázia azonban hajlamos a kompromisszumokra, s minden alkalmat megragad, minden úton-módon megkísérli, hogy a munkás- és paraszttömegek forradalmi harcát a maga ellenőrzése alá vonja. Ezért a proletariátusnak mindenáron meg kell őriznie az önállóságát, nem szabad alkalmazkodnia a burzsoáziához. Csak így hárulnak el a paraszttömegek és más kizsákmányolt tömegek megszervezésének és forradalmi szellemű nevelésének útjában álló akadályok.
Lenin és a Kommunista Internacionálé megállapította, hogy a gyarmati és a félgyarmati országok a legfejlettebb országok proletariátusának segítségével bizonyos fejlődési fokon át a kapitalizmus elkerülésével áttérhetnek a kommunizmusra.
Leninnek és a Kommunista Internacionálénak mindezek az útmutatásai világosan megjelölték a gyarmati és a félgyarmati országok forradalmi fejlődésének fő irányát, s egyszersmind a kínai forradalom fő irányvonalát.
A KKP II. országos kongresszusa. A pártprogram elfogadása
1922 júliusában Sanghajban megtartották a Kínai Kommunista Párt II. országos kongresszusát. A kongresszus munkájában 12 küldött vett részt, akik 120 párttagot képviseltek. A kongresszus a pártprogram kidolgozását tűzte ki fő feladatául.
A párt programja — a kínai forradalom céljainak és feladatainak rövid, tudományos kifejtése. A pártprogram nem úgy jön létre, hogy néhány okos ember ráérő idejében kigondolja. A kommunista párt programja a félgyarmati, félfeudális kínai társadalom beható tanulmányozásának, Lenin és a Kommunista Internacionálé tételein alapuló tüzetes marxista—leninista elemzésének az eredménye.
A kínai társadalom félfeudális jellege gazdasági viszonylatban mindenekelőtt abból következett, hogy már megvoltak benne — jóllehet csak csíra formájában — a tőkés gazdaság elemei. Az ország ipari és mezőgazdasági termelésében a kapitalista ipar csupán mintegy 10%-kal részesedett. Óriási túlsúlyban volt a szétforgácsolt, elmaradott, s a feudális agrárviszonyok béklyóival gúzsba kötött mezőgazdasági termelés. A falusi lakosság mintegy 10%-ának megfelelő földbirtokosok és gazdag parasztok a föld 70—80%-ával rendelkeztek, míg a többi falusi lakosra, vagyis a zsellérekre, szegényparasztokra, középparasztokra stb. a földterületnek csupán 20—30%-a jutott. A bérelt földért a parasztok általában termésüknek több mint a felét voltak kénytelenek odaadni a földesúrnak. Ezért éheztek és nélkülöztek szorgos munkájuk ellenére egész életükön át.
A félfeudális gazdaság félgyarmati gazdálkodással fonódott össze. Ez abban jutott kifejezésre, hogy Kína gazdasági életének kulcspozícióit Anglia, Amerika, Japán, Franciaország és más imperialista államok ragadták magukhoz. Mindenható bankok, kereskedelmi cégek sűrű hálózatát építették ki az országban. Ipari és bányatársaságokat alapítottak. Kína ipari tőkéjének több mint kétharmadát ellenőrizték, s kizárólagos ellenőrzésük alá vették a vámügyeket, a kereskedelmi szabadkikötőket, a közlekedési vonalakat, sőt az ország pénzügyeit is. Emellett uralkodó helyzetüket további gazdasági terjeszkedésre használták ki. Kínát befolyási övezetekre osztották. Nem érték be a nagyvárosokkal, hanem ügynökeikre — a feudális komprádorokra2 támaszkodva, az ország legfélreesőbb zugaiba is kinyújtották csápjaikat, vérig szipolyozták a kínai népet, s teljesen tönkretették az amúgy is nyomorgó falvakat. 2 Komprádorok — a gyarmati és a függő országokban a külföldi tőke és a helyi piac között közvetítő kapitalisták. A komprádor burzsoázia szoros kapcsolatban van az imperialistákkal, s rendkívül reakciós szerepet tölt be. — Szerk.
Kínát áruik felvevőpiacává és tőkebefektetési területté, nyersanyagot és olcsó munkaerőt szállító országgá változtatták.
Kína félgyarmati, félfeudális gazdaságának megfelelt a kínai társadalom osztályszerkezete is: a kínai társadalom földbirtokos osztályból, komprádorokból, nemzeti burzsoáziából, parasztságból, városi kispolgárságból és proletariátusból tevődött össze. A földbirtokosok és a komprádorok gazdaságilag érdekelve voltak az imperializmus és a feudalizmus fennmaradásában, s így határozottan ellenezték a forradalmat. A nemzeti burzsoázia a tőkés termelési viszonyokat képviselte. Valóságos csapást jelentett számára a külföldi tőke, saját bőrén is érezte a feudális erők nyomását, s ezért érdeke fűződött a forradalomhoz. Ámde egyfelől a nemzeti burzsoázia mint kizsákmányoló osztály, másfelől a proletariátus és valamennyi dolgozó között elkerülhetetlenek az ellentétek. Emellett a nemzeti burzsoázia gazdasági pozíciói igen gyengék voltak, s érdekei többé-kevésbé megegyeztek az imperializmus és a feudális erők érdekeivel. Ezért a nemzeti burzsoázia félt a munkás- és paraszttömegektől, s könnyen lépett kompromisszumra az ellenforradalommal.
A parasztság (főleg a szegény- és a középparasztság) szétforgácsolt egyéni gazdálkodást folytatott, s ugyanúgy a városi kispolgárok is külön-külön keresték megélhetésüket. Ezeknek a rétegeknek létérdekük fűződött a forradalomhoz. Ezek alkották a kínai forradalom derékhadát, hiszen Kína lakosságának túlnyomó többségét képviselték, s az imperializmus és a feudalizmus kegyetlenül kizsákmányolta és elnyomta őket. Létük azonban elmaradott termelési módon alapul, szét vannak forgácsolva, nehezen szervezhetők és szűk a politikai látókörük.
A proletariátus, mint már mondottuk, a legforradalmibb és leghaladóbb osztály, nagy jövő áll előtte, s jogosan illeti meg a kínai forradalom vezetőjének szerepe.
A felsorolt osztályok közül az országban a földbirtokosok és a komprádorok reakciós osztálya uralkodott. A nagybirtokosok és a komprádorok, élükön a feudális militaristákkal, érdekeik védelmére megvalósították saját diktatúrájukat. Az országban nem volt egységes hatalom. A kisebb-nagyobb militaristák háta mögött imperialista gazdáik mellett a helyi feudális-komprádor erők álltak, amelyeket a militaristák ugyancsak biztos támaszuknak tekintettek. A militaristák az ország különböző vidékein bitorolták a hatalmat, szüntelenül háborúskodtak egymással, ami a népnek egyre újabb szenvedéseket okozott. Ez a hatalom egy jelentéktelen kisebbség féktelen erőszaka volt a nép óriási többségével szemben. A maroknyi nagybirtokos, komprádor, feudális militarista és imperialista kezében tartotta a hadsereget, a rendőrséget, a bíróságokat, a börtönöket és az államapparátus más szerveit, mindenféle kiváltságokat élvezett, s embertelenül kizsákmányolta és elnyomta a népet. A munkások, a parasztok és a városi kispolgárok nagy tömegeit, sőt a nemzeti burzsoáziát is elütötték a demokratikus jogoktól. Aki demokráciát követelt, aki csak egyetlen szóval is támadni merészelte az imperializmust vagy a feudális erőket, azt nyomban „bűnösnek” nyilvánították és kegyetlenül üldözték.
A kínai társadalom politikai és gazdasági helyzete, mint az elmondottakból könnyen megítélhetjük, arról tanúskodott, hogy Leninnek és a Kommunista Internacionálénak a nemzeti és gyarmati kérdésre vonatkozó megállapításai Kína tekintetében is helytállóak voltak. A Kínai Kommunista Párt II. országos kongresszusa a pártprogram kidolgozása során az ország politikai helyzetének reális értékeléséből indult ki, mert csak ezzel a feltétellel lehetett kidolgozni érdemleges programot.
A Kínai Kommunista Párt II. országos kongresszusa, Lenin és a Kommunista Internacionálé útmutatásait követve, konkrétan elemezte a nemzetközi helyzetet, az ország politikai és gazdasági helyzetét, s arra a következtetésre jutott, hogy a kínai társadalom félgyarmati és félfeudális társadalom. A kongresszus megállapította, hogy a munkásságnak, a parasztságnak, a városi kispolgárságnak és a nemzeti burzsoáziának egyaránt érdeke a forradalom. A kongresszus továbbá hangsúlyozta, hogy a nemzetközi imperializmus és a belső feudális erőket képviselő militaristák garázdálkodása akadályozza Kína politikai és gazdasági fejlődését, nemzeti függetlenségének teljes elvesztésére vezet, s létében fenyegeti a kínai népet. Ezért a kongresszus úgy vélekedett, hogy Kínának, mielőtt a kommunista társadalom felépítésének útjára lépne, előbb végig kell mennie a polgári demokratikus forradalom szakaszán. Ennek a forradalomnak a céljait a következőkben jelölte meg: véget kell vetni a belső zűrzavarnak, ki kell irtani a militaristákat, békét kell teremteni az országban, le kell rázni az imperializmus jármát, ki kell vívni az ország teljes nemzeti függetlenségét, a belső villongások által marcangolt Kínát egységes, valóban demokratikus köztársasággá kell változtatni. A demokratikus forradalom időszakára vonatkozóan a párt programja ezeken a harci célkitűzéseken alapult.
Ugyanakkor a kongresszus megállapította, hogy a párt nem éri be ennek a programnak a megvalósításával, amely csak a minimális program, hanem tovább megy, harcolni fog maximális programjának megvalósításáért: „a magántulajdon rendszerének megszüntetéséért, és a kommunista társadalom fokozatos felépítéséért”.
A Kínai Kommunista Párt II. országos kongresszusa azzal a felhívással fordult a munkásokhoz, a parasztokhoz, a városi kispolgársághoz és a nemzeti burzsoáziához, hogy hozzanak létre demokratikus egységfrontot, felszólította a kínai népet, hogy lépjen akcióegységre a nemzetközi proletariátussal — amelynek élén Szovjet-Oroszország és a Kommunista Internacionálé áll — és az egész világ elnyomott nemzeteivel, s ilyenformán tegye meg az első lépést a program megvalósításának útján. A kongresszus továbbá határozatot hozott arra vonatkozóan, hogy a Kínai Kommunista Párt csatlakozik a Kommunista Internacionáléhoz.
A Kínai Kommunista Párt II. országos kongresszusán meghirdetett pártprogram, amely legközelebbi céljául az imperializmus és a feudális militaristák uralmának a megdöntését, demokratikus köztársaság létrehozását tűzte ki, a demokratikus forradalom következetes programja volt. Ez a program összhangban volt a kínai társadalom fejlődésének törvényszerűségeivel, a sokmilliós kínai nép vágyait juttatta kifejezésre, felnyitotta a szemét, segítségére volt abban, hogy felismerje ellenségeit, s azzal, hogy közelebb hozta egy Kína történetében még nem látott népi forradalom kitörését, a legrövidebb úton vezetett a győzelem felé. A kommunista párt megalapítása előtti 80 esztendő forradalmi küzdelmei során a harcot irányító egyetlen forradalmi csoport, a kínai forradalom nagy bajnokát, Szun Jat-szent is beleértve, egyetlen forradalmi vezető sem tudott kidolgozni olyan következetesen forradalmi programot, mint amilyet a Kínai Kommunista Párt dolgozott ki, méghozzá fennállásának első évében. Ez a marxista—leninista tanítással felvértezett Kínai Kommunista Párt bölcsességéről tanúskodik, azt mutatja, hogy a kínai forradalmat csak a kommunista párt vezetheti helyes úton.
A Kínai Kommunista Párt II. kongresszusa bizonyos hibákat is elkövetett: ugyanakkor, amikor felszólította a proletariátust a demokratikus forradalom támogatására és leszögezte, hogy feltétlenül „a proletariátusnak kell a forradalom vezetőjévé válnia”, nem adott pontos útmutatást arra vonatkozóan, hogy a proletariátus nyomban vegye kezébe a demokratikus forradalom vezetését. Ugyanakkor, amikor felszólította a munkásokat és a parasztokat, hogy vívják ki a szabadságot, az elviselhetetlen adók eltörlését és a földjáradék korlátozását, nem tűzte napirendre a proletariátus vezette, s a munkásosztály és a parasztság szövetségén alapuló népi demokratikus hatalom megteremtésének kérdését, továbbá nem tűzte napirendre azt a kérdést, hogy a parasztság követeléseinek kielégítése céljából át kell alakítani a földhasználat feudális rendszerét. A kongresszusnak ezekben a hibáiban, amelyeket utóbb Csen Tu-hsziu opportunista csoportja súlyosbított és merőben helytelen irányvonallá változtatott, csírájukban benne rejlettek az 1924—1927-es forradalom vereségének okai.
A kínai munkásmozgalom első fellendülése
A Kínai Kommunista Párt a program kidolgozása mellett fő figyelmét a munkásmozgalom vezetésével összefüggő kérdésekre összpontosította. Röviddel az I. kongresszus után a párt a munkásmozgalom vezetésének munkásokból álló szerveként létrehozta a Kínai Országos Szakszervezeti Titkárságát, s a legjobb kommunistákat küldte ki, hogy az ipari proletariátus tömegeiben dolgozzanak. A párt vezetése és befolyása következtében a kínai munkásmozgalom gyors fejlődésnek indult. 1922 januárjában a hongkongi tengerészek tömegsztrájkot rendeztek, s Hongkong, Kuangcsou, Sanghaj és más városok munkásai, szolidaritásuk jeléül aktívan támogatták sztrájkjukat. Ezek az események jelezték a kínai munkásmozgalom első fellendülésének kezdetét. Májusban a párt kezdeményezésére Kuangcsouban megtartották a kínai szakszervezetek I. országos kongresszusát. A kongresszussal megkezdődött a munkásmozgalom országos méretekben való egyesítése, s az országszerte kibontakozó sztrájkharc erőteljes lökést kapott. A kongresszust követően, egészen 1923 februárjáig, a sztrájkhullám egyre magasabbra csapott, s az ország valamennyi nagy városát és ipari központját elborította. Több mint száz kisebb-nagyobb sztrájkot folytattak le, amelyekben összesen több mint 300 000 munkás vett részt. Ennek a fellendülésnek időszakában Hunan tartományban és Anjüan városában (a Hunannal szomszédos Csianghszi tartományban) Mao Ce-tung és harcostársai — Liu Sao-csi és mások vezetésével több mint tíz sikeres sztrájk folyt le, s több mint húsz szakszervezet alakult, amelyek 30—40 000 munkást egyesítettek. Közéjük tartozott a csucsoupinghsziangi vasút és az anjüani szénbányák dolgozóinak abban az időben országszerte ismert munkásklubja (vagyis szakszervezete), amelynek Liu Sao-csi állt az élén. Ezek a szakszervezetek Mao Ce-tung közvetlen irányításával megalakították a Hunan tartományi munkásegyesületek Egyesült Bizottságát.
A kínai munkásmozgalom első fellendülése a reakciós uralkodó osztályokat rendkívül felbőszítette. 1923. február 1-én Hopej, Honan és Hupej tartományok kormányzója, a militarista Vu Pej-fu nem engedélyezte, hogy a peking—hankoui vasút dolgozóinak egyesült szakszervezetei Csengcsouban megtartsák alakuló kongresszusukat. Erre ennek és több más vasútvonalnak a dolgozói tiltakozásuk jeléül politikai sztrájkot indítottak. Vu Pej-fu kegyetlen megtorló intézkedéseket alkalmazott a sztrájkoló munkások ellen. Február 7-én Hankouban és Csanghszingtienben 40 munkást vadállati kegyetlenséggel legyilkoltak, s több százat megsebesítettek. Ezek az események később a „február 7-i véres incidens” néven váltak ismertté.
„A február 7-i véres incidens” után a munkásmozgalom, amelynek még nem volt ideje megszilárdulni, átmenetileg hullámvölgybe került. Tombolt a militaristák féktelen önkénye, a szakszervezeteket betiltották, a munkások vezetői közül sokat meggyilkoltak vagy börtönbe vetettek. De nem mindenütt volt így. Például olyan szakszervezetekre, mint a hunani szakszervezet, a csucsou—pinghsziangi vasút és az anjüani bányák dolgozóinak szakszervezete, amelyeket közvetlenül Mao Ce-tung és Liu Sao-csi vezetett, a militaristák nem mertek kezet emelni. Ezek a szakszervezetek kitűntek igen erős szervezettségükkel, nagy tömegbázissal rendelkeztek, s így fenn tudtak maradni, sőt tovább erősödtek.
A kommunista párt vezette kínai proletariátus a munkásmozgalom első fellendülésének időszakában szervezetileg jelentősen megerősödött, politikai öntudata fejlődött, tekintélye az egész nép szemében megnövekedett. A párt a munkások soraiból kiváló kádereket nevelt, taglétszáma tetemesen gyarapodott. Ilyenformán a fiatal munkásmozgalom nagymértékben megerősítette a párt osztálybázisát, és előkészítette a proletariátust a röviddel később megalakuló forradalmi egységfrontban való részvételre. A párt és a proletariátus levonta a tanulságot abból, hogy a militaristáknak mégiscsak sikerült fegyveres erővel elnyomni a munkások mozgalmát. Nyilvánvalóvá vált, hogy Kínában, ahol egyáltalán nem voltak demokratikus szabadságjogok, csak a munkásmozgalom révén, forradalmi fegyveres erők és széles forradalmi egységfront létrehozása nélkül nem lehet győzelmet aratni az állig felfegyverzett ellenforradalom fölött.
A III. pártkongresszus megfogalmazza az egységfront-politika alapelveit
Már a Kínai Kommunista Párt II. kongresszusán felvetették a forradalmi egységfront létrehozásának kérdését. A párt a kongresszus után tett is bizonyos lépéseket abban az irányban, hogy kapcsolatot teremtsen a Szun Jat-szen vezetése alatt álló Kuomintanggal, különösen annak forradalmi demokratikus szárnyával. Mindjárt a február 7-i események után a párt még kitartóbban törekedett a Koumintanggal való együttműködésre, hogy ily módon megvalósíthassa a proletariátus szövetségét az ország más demokratikus erőivel, és megteremthesse a forradalom fegyveres erőinek létrehozásához szükséges feltételeket. 1923 júniusában Kuangcsouban megtartották a III. pártkongresszust, amelynek munkájában 30 küldött vett részt. Szavazati joga 27 küldöttnek volt, akik 430 egynéhány párttagot képviseltek.
A kongresszuson fő napirendi pontként a Szun Jat-szen vezette Kuomintanggal való forradalmi egységfront megteremtésének kérdése szerepelt.
A párt felkészült arra, hogy komoly küzdelmet kell folytatnia a Kuomintangért, amely rendkívül ellentmondásos politikai szervezet volt. A Kuomintang sok tagja a hszinhaj-forradalom után behódolt az imperialistáknak és a feudális militaristáknak. A Kuomintangon belüli forradalmi demokratikus csoport azonban, Szun Jat-szennel az élén, nem szüntette be a forradalmi tevékenységet. De a Kuomintangnak a harc során még ez a forradalmi demokratikus szárnya is következetlennek bizonyult. Egyrészt a képviselői mindig síkraszálltak a polgári demokrácia forradalmi álláspontja mellett, állandóan harcoltak a feudális militaristák ellen. Kuangtung tartományban, ahol ennek a forradalmi szárnynak aránylag nagy befolyása volt, nem tiltották be sem a szakszervezeteket, sem a sztrájkharcot. Másrészt azonban Szun Jat-szen hívei nem mozgósították a néptömegeket következetes forradalmi harcra az imperializmus és a feudális erők ellen, hanem ellenkezőleg, olyan illúziókat tápláltak, hogy a militaristákkal együtt lehet működni, sőt abban reménykedtek, hogy az imperialisták támogatásával és az imperialisták segítségével valósíthatják meg a forradalom ügyét. Ez a kettősség oda vezetett, hogy egyik vereségük a másikat követte, s végül is zsákutcába jutottak. Szun Jat-szen és hívei, amikor kilátástalan helyzetükben tudomást szereztek az Októberi Szocialista Forradalomról, felvették a kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal. A Szovjetunió Kommunista Pártja és a Kínai Kommunista Párt őszinte szívvel segítettek a Kuomintangnak: egyrészt jóindulatúan megbírálták hibáit, amelyek abból fakadtak, hogy elszakadt a tömegektől, és abban reménykedett, hogy az imperialistákra és a feudális militaristákra támaszkodva kivívhatja a győzelmet, másrészt támogatták a demokráciáért folytatott harcát. Azonkívül a két kommunista párt saját kezdeményezésére felajánlotta, hogy segít Szun Jat-szen híveinek egy forradalmi hadsereg létrehozásában és a Kuomintang forradalmi politikai párttá való átszervezésében. Szun Jat-szen, aki már oly sokszor élte át a vereség keserves érzését, örömmel üdvözölte ezt a segítséget, s fokozatosan felismerte, hogy szövetségre kell lépnie Szovjet-Oroszországgal és a Kínai Kommunista Párttal, hovatovább megértette, hogy a kínai forradalom, „ha nem Oroszországot tekinti mintaképének”, sohasem arat sikert.
Annak a kérdésnek megvitatása során, hogy miképpen építse ki a Kínai Kommunista Párt kapcsolatait egy olyan ellentmondásos szervezettel, mint a Kuomintang, amely egyaránt játszott pozitív és negatív szerepet, a III. pártkongresszuson két hibás, elhajló álláspont merült fel. Az egyiknek, a kapituláns álláspontnak a képviselői — Csen Tu-hsziu és hívei — ki nem fogytak a kínai burzsoázia és a Kuomintang dicséretéből. Helytelenül úgy vélekedtek, hogy a burzsoázia „erősebb”, mint a proletariátus, s hogy Kínában a polgári demokratikus forradalom élén a burzsoáziának kell állni, a proletariátusnak pedig kisegítő szerepet szántak. Azt állították, hogy a proletariátus majd csak a polgári köztársaság létrehozása és a tőkés gazdaság továbbfejlődése után, a burzsoázia uralmának megdöntéséért, a proletárdiktatúra szocialista államának megteremtéséért folyó harcban állhat a dolgozók élére. Az ilyesfajta helytelen állítások alapján azt követelték, hogy a KKP ne folytasson önálló politikát, engedje át ezt a jogot teljesen a Kuomintangnak, amely a burzsoáziát képviselte. Nem látták, hogy a kínai proletariátus erősebb a burzsoáziánál, nem hittek abban, hogy a proletariátussal az élén megvalósuló demokratikus forradalom a proletariátus vezetése alatt álló népi demokratikus hatalom megteremtésére vezet, a demokratikus forradalom győzelmét nem akarták az ország szocialista fejlődésének biztosítására kihasználni.
A másik helytelen álláspont, a szektás elhajlás képviselői — Csang Kuo-tao és hívei — lebecsülték a burzsoázia és a Kuomintang jelentőségét. Mint mondották — a Kuomintang a burzsoázia politikai pártja, s ezért a munkások és általában a dolgozók, ha nem akarnak a burzsoázia befolyása alá kerülni, semmihez se kezdjenek a Kuomintanggal együtt. Csang Kuo-tao és hívei a kongresszus előtt és a kongresszus után a burzsoáziával való kompromisszum elleni harc ürügyével ellenezték, hogy a kommunisták belépjenek a Kuomintangba, sőt még azt is, hogy részt vegyenek a polgári demokratikus forradalomban. Úgy vélekedtek, hogy semmilyen körülmények között sem szabad forradalmi egységfrontot létesíteni a burzsoáziával, nem értették meg, hogy a munkásoknak, köztük a kommunistáknak azért kell belépni a Kuomintangba, hogy a forradalmi egységfrontban kivívják a vezető szerepet, hassanak a burzsoáziára, s helyes politikával elérjék, hogy a burzsoázia a befolyásuk alá kerüljön.
Mao Ce-tung, aki részt vett a III. pártkongresszus munkájában, s akit a KKP Központi Bizottságának tagjává választottak, több más küldöttel együtt elítélte a kapituláns és a szektás elhajlást, helyesen értékelte Szun Jat-szen demokratikus programját, és felismerte, hogy megvan a lehetőség a Kuomintangnak a munkások, a parasztok, a városi kispolgárság és a nemzeti burzsoázia egységfront-szervezetévé változtatására. A kongresszus úgy határozott, hogy a Kínai Kommunista Párt együtt fog működni a Kuomintanggal, tagjai belépnek a Kuomintangba, ugyanakkor azonban megtartja szervezeti és politikai önállóságát.
Tehát az I. pártkongresszus meghatározta a párt szervezeti elveit, a II. kidolgozta a párt programját, a III. pedig megfogalmazta az egységfront-politika alapelveit. Ilyenformán a párt számára lehetővé vált, hogy erős szervezetet hozzon létre, megállapítsa és a programban kifejtse a harc konkrét céljait, s kialakítsa az egységfront-politikát — a különböző forradalmi erők összefogásának, a program megvalósításáért való harcra egyesítésének politikáját. Továbbá lehetővé vált a párt számára, hogy kellőképpen előkészítse a milliós tömegek megszervezését és mozgósítását az imperialista és feudális erők ellen az első, 1924— 1927-es forradalmi polgárháború időszakában végrehajtott forradalmi támadásra.
A III. kongresszus munkája során előfordult hibák közé tartozik az, hogy nem adott olyan pontos és világos útmutatást, amely szerint a forradalmi egységfrontot, illetve a Kuomintangot a proletariátusnak és a KKP-nak kell vezetnie. Továbbá nem fordított a kongresszus figyelmet olyan alapvetően fontos kérdésekre, mint a proletariátus hegemóniája a forradalomban, a proletariátus viszonya a parasztsághoz, a forradalmi hadsereg megteremtése. A kongresszus hibát követett el, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy „Kínában a Kuomintangnak kell a nemzeti forradalom központjává és vezetőjévé válnia”. Mindezek a hibák, amelyekre később Csen Tu-hsziu opportunista csoportja helytelen politikai irányvonalát alapozta, az első forradalmi polgárháború vereségének fő okává lettek.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2019 november 21. csütörtök van. Az esztendő 325. napját tapossuk. Rohan az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 40 (szökőévekben 41) nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Olivér, Amál, Amália, Iliász, Kolumbán, Mária, Ria, Rúfusz nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
November 21 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
Vlagyimir Putyin orosz államfő ma nagy vonalakban kifejtette elképzeléseit a donbasszi válság rendezéséről, a „Normandiai négyek” csúcsról, és Zelenszkij kollegáról.
Kijev és minden ukránok bohócát amúgy telefonon keresztül „kedves és őszinte embernek” ismerte meg, aki az orosz elnök reményei szerint „valójában jobb dolgokat szeretne elérni Donbasszban, mint ami eddigi erőlködései nyomán összejött.”
Vlagyimir Putyin nagyon reméli, hogy a „lágyulás” befejezése után az ukránok nem akarják a keletkezett űrt a sajátjaikkal kitölteni. Merthogy – állítása szerint – ő is hallott ám ilyen örömre neki okot nem adó ötletekről.
„Most azt hallom, hogy a minszki megállapodások fölülvizsgálatáról, meg a Donbassznak megadandó különleges státus miatt agyalnak a Radában. Hogy mit akarnak ebből kihozni? – számunkra még nem világos. Detalán még Zelenszkij elnöknek sem. Ugyanakkor a DLNR által jóvá nem hagyott törvény nem fog működni, és csak zsákutca lehet” – fejtette ki az orosz elnök.
Tegnap este Moszkvában a DNR elnöke Gyenyisz Pusilin is beszélt (többek között) a Kijev – Donbassz konfliktusról. A „Jó Emberek Klubja” közönsége előtt elmondta, hogy a népköztársaságoknak vannak reményeik a „Normandiai négyek” csúcshoz fűzve, de nincsenek túlzott várakozásaik. „Nem szabad túlértékelnünk a találkozót. Az meglesz, de Donbassz számára sajnos a konfliktus azzal még nem ér véget.”
Pusilin hangsúlyozta: „NEKÜNK UKRAJNÁVAL VAN DOLGUNK, és fel kell készülnünk adolgok bármilyen alakulására.”
Zelenszkij ma hídavatóra érkezett Sztanyicja Luganszkához. Csak elfelejtették értesíteni az LNR -t, hogy mire készülnek. Így aztán valóban csak fölavatta az ukrán oldalt, majd közölte, hogy néhány nap múlva lehet rajta jönni – menni. És nagy dérrel – dúrral távozott.
Persze a nyilatkozatok azok egy dolog, a másik dolog a valóság!
Délután fél ötkor a latorhad tüzérsége 152 – es buffokból kezdte Avgyejevkából ostromolni Donyeck északi ívét!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Megszólalt a volt focista, akit Borkai megzsarolásával vádolnak
Póczik József azt állítja: csak postásként használták fel.
Egy volt válogatott focistát, P. Józsefet vádolnak azzal, hogy hónapokkal ezelőtt megzsarolta Borkai Zsolt akkori győri polgármestert azzal, hogy ellenszolgáltatásért cserébe hajlandó átadni neki a róla készült kompromittáló videókat. Nem kellett hozzá nagy nyomozás, hogy kiderüljön: nyolc P. József volt magyar válogatott, közülük még hárman élnek, az egyedüli pedig, akinek van győri kötődése, Póczik József. Az egykori labdarúgó a 24.hu-nak nyilatkozva elismerte, hogy ő szerepel az ügyben, és hozzájárult, hogy a teljes nevét nyilvánosságra hozzák.
Azt mondta: tavaly júniusban egy titkosított telefonszámról felhívta egy ismeretlen azzal, hogy a budapesti Novotel szálloda portáján várja egy boríték. „Nem mondták el, hogy mi van benne, csak hogy adjam át Borkai Zsoltnak. Én ezért a borítékért aztán elmentem, azt felvettem. Azt csak a kocsiban néztem meg, hogy mi van benne. Amit akkor láttam, azon elképedtem – emlékezett vissza Póczik. – Győrbe mentem, és a felvételeket átadtam Borkai Zsoltnak, aki nagyon örült ennek, fülig ért a szája. Hálálkodott. Kérdezte, hogy hálálhatná meg ezt. Én meg mondtam, hogy sehogy. Nem azért csináltam, hogy meghálálja. Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit” – tette hozzá.
Logikus kérdés, hogy miért pont őt hívhatták fel, és ha már így történt, miért ment bele egy ilyen ügybe, amikor pedig meglátta a felvételeket, nem fordult-e meg a fejében, hogy ez így nem tiszta. A 24.hu ezt firtató kérdéseire csak megismételte a történetét, annyit hozzátéve: sokan tudják, hogy jóban van Borkaival, évtizedekkel ezelőtt voltak közös edzőtáborban.
Ártatlannak és sértettnek érzem magam. Amivel vádolnak, nem történt meg
– jelentette ki.
A 2014-es önkormányzati választásokon DK-s jelöltként induló Pócziknak egykor csapattársa volt Glázer Róbert, akinek a testvére, Glázer Tímea volt az ellenzék helyi polgármesterjelöltje. Most azt állította: nem beszélt egyikükkel sem a felvételekről.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a hétfőn előállítottak között van két, prostituáltként dolgozó nő is. Mint írták, a budapesti Marina Part Lakóparkból elvitt nőket őrizetbe vették, és a hatóságok indítványozzák a letartóztatásukat.
Mint ismert, Borkai Zsoltról a választás előtt egy blogon jelentek meg felvételek, amelyeken a győri polgármester szex közben látható egy jachton, ez pedig ráirányította a figyelmet Borkai és ügyvédje több korábbi korrupciógyanús ügyletére is. A rendőrség korábban azt közölte, hogy személyes adattal visszaélés és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, valamint hűtlen kezelés és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat két nyomozást. Borkai Zsolt a botránya után még megnyerte a győri polgármester-választást, de azóta lemondott. (HVG)
Bal-Rad komm: A jelek szerint beindult a horda. A cél: Borkai = szexbotrány! CSAK ENNYI, ÉS SEMMI TÖBB! Hordaérintettség nincs, soha nem is létezett! Korrupció ha volt is, szigorúan csak magánszorgalomból! A kurvák rács mögött, a yach tulajt a horvátok rendezik! Nincs itt semmi látnivaló!
Eléggé együgyű szálelvarró akció, de az álellenzékkel kalákában bejön!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Oroszország Vlagyimir régiójának Gorohovec járásában is kitart még a „kirándulóidő”. Egy motoros is kapott az alkalmon, és vasárnap kirándult. Amit útközben Fominki felől Zaozerü falu felé haladva látott, levideozta. És mert érdekesnek találta a dolgot, az arról készült felvételt föl is töltötte a netre. A video gyorsan népszerű lett.
A régió gubernátorának a figyelmét munkatársai hívták fel a videora. Vlagyimir Szipjagin kormányzónak a látvány nem tetszett. Olyannyira nem, hogy rögvest rá is telefonált Gorohovec járási tanácsának elnökére, hogy tervez – e valmit tenni.
Naumov elmagyarázta, hogy a motoros volt a hibás, mert egy olyan útszakaszon közlekedett, ami még nincs átadva műszakilag. Igaz, hogy Zaozerü afféle zsákfalu, amit csak a videon látható egyetlen út köt össze a külvilággal, de a munkások és a falusiak JÓL ISMERIK a frissen települt akadályokat. Meg különben is: a munkálatok még nem fejeződtek be, az út zárva van. Azon csak a helyiek, a sürgősségiek, meg a melósok közlekedhetnének.
Szipjagin gubernátor pedig úgy döntött, hogy ő intézkedik. A villanykarókat az útra telepítő cég vezérigazgatóját és igazgatóját azonnal kirúgatta.
Penza városában – ugyancsak Oroszország – viszont a tegnap megesett katasztrófa felelőseit még keresik.
Egy üzletsor előtti parkoló alatt húzódó nagy átmérőjű forróvíz – vezeték eltörött. Vájt egy jókora krátert. Egy arrafelé haladó autó sofőrje meg a gomolygó gőztől nem látta a veszélyt. Belecsúszott a pokolba.
A sofőr és útitársa azonnal megfőttek. A katasztrófavédelmisek szerint nem szenvedtek. Idejük sem volt fölfogni a helyzetet.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!