Megszólalt a volt focista, akit Borkai megzsarolásával vádolnak
Póczik József azt állítja: csak postásként használták fel.
Egy volt válogatott focistát, P. Józsefet vádolnak azzal, hogy hónapokkal ezelőtt megzsarolta Borkai Zsolt akkori győri polgármestert azzal, hogy ellenszolgáltatásért cserébe hajlandó átadni neki a róla készült kompromittáló videókat. Nem kellett hozzá nagy nyomozás, hogy kiderüljön: nyolc P. József volt magyar válogatott, közülük még hárman élnek, az egyedüli pedig, akinek van győri kötődése, Póczik József. Az egykori labdarúgó a 24.hu-nak nyilatkozva elismerte, hogy ő szerepel az ügyben, és hozzájárult, hogy a teljes nevét nyilvánosságra hozzák.
Azt mondta: tavaly júniusban egy titkosított telefonszámról felhívta egy ismeretlen azzal, hogy a budapesti Novotel szálloda portáján várja egy boríték. „Nem mondták el, hogy mi van benne, csak hogy adjam át Borkai Zsoltnak. Én ezért a borítékért aztán elmentem, azt felvettem. Azt csak a kocsiban néztem meg, hogy mi van benne. Amit akkor láttam, azon elképedtem – emlékezett vissza Póczik. – Győrbe mentem, és a felvételeket átadtam Borkai Zsoltnak, aki nagyon örült ennek, fülig ért a szája. Hálálkodott. Kérdezte, hogy hálálhatná meg ezt. Én meg mondtam, hogy sehogy. Nem azért csináltam, hogy meghálálja. Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit” – tette hozzá.
Logikus kérdés, hogy miért pont őt hívhatták fel, és ha már így történt, miért ment bele egy ilyen ügybe, amikor pedig meglátta a felvételeket, nem fordult-e meg a fejében, hogy ez így nem tiszta. A 24.hu ezt firtató kérdéseire csak megismételte a történetét, annyit hozzátéve: sokan tudják, hogy jóban van Borkaival, évtizedekkel ezelőtt voltak közös edzőtáborban.
Ártatlannak és sértettnek érzem magam. Amivel vádolnak, nem történt meg
– jelentette ki.
A 2014-es önkormányzati választásokon DK-s jelöltként induló Pócziknak egykor csapattársa volt Glázer Róbert, akinek a testvére, Glázer Tímea volt az ellenzék helyi polgármesterjelöltje. Most azt állította: nem beszélt egyikükkel sem a felvételekről.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a hétfőn előállítottak között van két, prostituáltként dolgozó nő is. Mint írták, a budapesti Marina Part Lakóparkból elvitt nőket őrizetbe vették, és a hatóságok indítványozzák a letartóztatásukat.
Mint ismert, Borkai Zsoltról a választás előtt egy blogon jelentek meg felvételek, amelyeken a győri polgármester szex közben látható egy jachton, ez pedig ráirányította a figyelmet Borkai és ügyvédje több korábbi korrupciógyanús ügyletére is. A rendőrség korábban azt közölte, hogy személyes adattal visszaélés és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, valamint hűtlen kezelés és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat két nyomozást. Borkai Zsolt a botránya után még megnyerte a győri polgármester-választást, de azóta lemondott. (HVG)
Bal-Rad komm: A jelek szerint beindult a horda. A cél: Borkai = szexbotrány! CSAK ENNYI, ÉS SEMMI TÖBB! Hordaérintettség nincs, soha nem is létezett! Korrupció ha volt is, szigorúan csak magánszorgalomból! A kurvák rács mögött, a yach tulajt a horvátok rendezik! Nincs itt semmi látnivaló!
Eléggé együgyű szálelvarró akció, de az álellenzékkel kalákában bejön!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A kurvaanyátokat.
Akár a kancsal dögvész terrorista.
Nem Pruck Pál,hanem Dózsa László.
Nem tudnak veszíteni,éppen ezért tartom primitív ostoba szarlavórnak ezt a nemzethy csürhét.
És ha némi foci,árukapcsolással és TAO pénzzel kapcsolatban figyelmébe ajánlom a kisvasutasnak a tegnapi Rossi vallomást,miután képességbeli problémákra utalt a válogatott szereplése miatt.
Tudnék ajánlani egy lelkes kis csapatot,de nem biztos hogy vállalják a játékot.
De biztos jobban járnánk.
https://media.giphy.com/media/znBx7WEFU34ru/giphy.gif
Tipikus, politikusok által kitalált hazugság mese!
Ja, ez a Póczik a végén már ott se’ vót’…
Vajon a lányok más érdekes dolgot is tudnának mesélni , esetleg másokkal kapcsolatosan is ?
Kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége ?
Orbán korábban azt mondta, hogy Magyarország nem egy következmények nélküli ország, tehát valakinek el kell vinni a balhét.
Mi a fszé hőbörögtök.Akinek van pénze rá az krvázik, politikától, pártállástól függetlenül.Adriai vitorlázás,vadászat stb. álnéven .Ez van.