„Az utolsó vacsoráért állunk itt sorba”

Bezár a kávéfőzőgyár: „Az íróasztaltól könnyű mondani, hogy rengeteg állás van”

Támogatást ígért a kormány a szarvasi, csaknem hetven éve működő vasipari üzemből elbocsátott munkásoknak, de még így sem lesz könnyű rendes munkát találniuk az utcára került dolgozóknak.

„Kibombázták alólunk a biztos munkahelyet. Most Kecskeméten dolgozom, de minden nap azon gondolkodom, hogy meddig bírom” – meséli a 45 éves Gyöngyi, akit még tavaly augusztusban bocsátottak el a szalag mellől, amelyen az ominózus „halálcsillag” lámpákat gyártották Szarvason, ami miatt a nyilatkozatok szerint bedőlt a gyár.

A Szarvasi Vas és Fémipari Zrt. még az ötvenes években szövetkezetként alakult meg, így sok szarvasi érzi a magáénak a gyárat. Még a szarvasi polgármesternek is van részvénye a vállalatban, ahogyan ez korábbi vagyonnyilatkozataiból kiderül, nyilván a családi szövetkezeti tagság után.

A céget tíz évvel ezelőtt vette át egy vállalkozó, a működési gondok pedig tavaly nyáron váltak nyilvánvalóvá, ekkortól kezdték elbocsátani a dolgozókat. Pedig tavaly tavasszal még ünnepélyes keretek között mutatták be azt az új technológiát, amellyel az IKEA megrendeléseit tervezte teljesíteni a Szarvasi Vas és Fémipari Zrt.

Majd pár hónappal később jelentkeztek a gondok, kiderült, hogy a terveket nem tudják megvalósítani, nagyon sok selejtes darab jön le a gyártósorról. Első hullámban a munkaerő-kölcsönzőkön keresztül szerződött 100-200 munkástól váltak meg, majd decemberben a 200 alkalmazottból 85 dolgozó csoportos létszámleépítését jelentették be, végül a múlt pénteken a megmaradtakkal is közölték, hogy végleg bezár a Szarvasi Vas és Fémipari Zrt. Pénteken már kitűzték a gyárra a fekete zászlót.

„Szarvason akartam maradni, pedig nehéz volt a munka, és kevés a pénz”

„Sokéves közmunka után végre kaptam állást a helyi baromfi feldolgozóban, de folyton valamilyen betegség gyötört, többnyire az állandó hideg miatt” – magyarázza a riportunk elején már megszólaltatott 45 éves Gyöngyi, hogy miért ment el aztán egészen Veszprémig még évekkel ezelőtt, csak hogy legyen rendes állása. De mivel az önkormányzati albérleti lakását, amelyre minden évben újra szerződést kell kötni, nem akarta elveszíteni, utána boldogan jött vissza Szarvasra, amikor egy munkaerő-kölcsönzőn keresztül bekerülhetett a nagy múltú helyi céghez.

„Három műszakban dolgoztunk, nagy melegben, nem túl sok pénzért. De nem számított, mert itthon voltam, biztonságban éreztem magam, iszonyúan megviselt, amikor elbocsátottak. Persze nem adtam fel, az utolsó ötezer forintból háromezret arra költöttem, hogy felüljek a buszra, hogy állásinterjúra menjek. Így kerültem Kecskemétre, egy szerszámkészítő üzembe. Ott a szállás vizes, penészes, többen is vagyunk, nagyon nehéz ennyi idősen ez nekem. Ezért is vagyok dühös, amikor azt mondják az íróasztal mellett, hogy darabra több állás van a környéken, mint ahány embert elbocsátanak az üzemből. Én kitapasztaltam, és higgye el, nem voltam soha elkényeztetve, de egyáltalán nem könnyű olyan munkahelyet találni itt vidéken, hogy közel legyen az otthonhoz, hogy ne kelljen borzasztó körülmények között lenni a hétköznapokban, a munka után.”

Gyöngyihez hasonlóan többen is bekerültek az elbocsátások első hullámába tavaly nyáron. Erika a pulykafeldolgozóban helyezkedett el, ő bírja a hideget. „Csak az a különbség, hogy a szalag mellett hússal kell dolgozni, nem fémmel. Itt is három műszak van, ezt nem szeretem, négy gyermekem van, de ez van” – teszi hozzá a harminchat éves Erika. „A pulykafeldolgozóban mindig van munka” – ezt már egy másik asszony mondja, de azt is hozzáteszi, előfordulhat, hogy most kevesebb embert tudnak felvenni, mert sok az indiai, és a Mongóliából érkezett vendégmunkás. Erről magunk is meggyőzödhettünk, éppen műszakváltáskor jártunk az üzemnél. Az aznapi munkát befejezők között akadtak indiaiak és mongolok is, láthatóan jól összebarátkoztak a régi dolgozókkal. „Összesen lehetnek talán százan” – mondja az egyik nő. „Az indiaiakkal jobban megértetjük magunkat, a mongolokkal nehezebb, de majd előszedjük az orosz tudásunkat.”

A helyi baromfifeldolgozó dolgozói

Azt azért még ezek az asszonyok is kétkedve fogadják, hogy a vasipariból elbocsátottaknak kivétel nélkül tudnak munkát biztosítani. Pedig a Pénzügyminisztérium is kiadott pénteken egy közleményt arról, hogy figyelemmel kíséri a szarvasi üzem munkavállalóinak sorsát, és felkérte az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályát, hogy minden eszközzel segítse az elbocsátott dolgozókat.

Hirtelen szakadt a nyakunkba a baj

„A tavaly tavaszi bemutatón, ahol minden fontos ember itt volt, még magasabb fizetést, juttatásokat ígértek, aztán pár hónappal később már el is küldtek sokunkat, aztán hallottam, hogy újabb és újabb leépítés jött” – mondja egy ugyancsak tavaly augusztusban elbocsátott dolgozó. „Azt sem tudjuk, hogy most mi lesz a kávéfőzővel? Azt akkor gyártják tovább?” – mondja a nő, utalva a szarvasi gyár emblematikus termékére.

A Szarvasi Vas és Fémipari Zrt. még 2016-ban nyert egy pályázatot kifejezetten egy újabb típusú kávéfőző kifejlesztésére. A honlapján szereplő dokumentumok között az egyik a GINOP pályázatban elnyert 200 millió forintos projektet ismerteti, majd a záródokumentumban 65 millió forint elköltésének az eredményét mutatja be, ami valóban egy korszerű kávéfőző prototípusa. Egyébként 2018-ban meg is alakult egy cég budapesti székhellyel, fióktelepként a szarvasi részleget megjelölve. A cég novemberben a Szarvasi Háztartási Gépgyártó Kft. nevet vette fel.

A Szarvasi Vas és Fémipari Zrt. csütörtökön a Klubrádióhoz eljuttatott közleményében is az áll, hogy húsz dolgozót egy partnercégnél helyeznek el, ezek az információk arra utalnak, hogy folytathatják a sokak által a napokban elsiratott kávéfőző gyártását, hiszen az uniós pénz elköltése erre kötelezi őket, egy darabig, legalábbis. Az biztos, hogy még a partnercégbe átvett dolgozók sem nagyon tudják, hogy mi fog történni. A műszak lejárta után néhányan közülük csak annyit mondtak: fogalmuk sincs a jövőről, senki nem mond semmit.

A szarvasi gyár bedőlése másokat is magával ránthat, a vasipari cégnek eddig alkatrészeket beszállítók, vagy más módon bedolgozók is aggódhatnak, hiszen a legnagyobb megrendelőjük volt a cég. De aggódhatnak azok is, akik ugyan nem a cégnél dolgoztak, de gyárépületben működő étkezdébe jártak nap mint nap, hogy olcsó ebédet kaphassanak. Most ennek is vége. A menza is bezár.

Az utolsó vacsoráért állunk itt sorba

– mutatja a pénteki bezárást hirdető feliratot egy idősebb férfi a 27 éve megnyitott üzemi étkezde bejáratánál. „Majd megyünk Budapestre, s talán majd ott kapunk a miniszterelnöktől 650 forintért ebédet” – mondja a nyugdíjas férfi, aki valamikor maga is a vasipariban dolgozott. Most azért dühöng, mert szerinte a rendszerváltás után, ugyan már félgőzzel a korábbiakhoz képest, de azért ment az üzem, ám az kiverte nála a biztosítékot, hogy most végleg lehúzza a rolót.

A többi várakozó is csatlakozik a keserűen nyilatkozó férfihoz. Érezhetően megrendültek attól, hogy a szomszédban dolgozók többet már nem jönnek, és nem csak a gyár, de az étkezde is bezár. „Mit ránthat még magával a gyárbezárás?” – teszi fel a kérdést egy asszony, Marika. Rázza a zokogás, pedig ő nem is dolgozott soha a „kávéfőzőgyárban”, csak feltörtek az emlékei arról a napról, amikor őt is elbocsátották a munkahelyéről.            (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…az egyik a GINOP pályázatban elnyert 200 millió forintos projektet ismerteti, majd a záródokumentumban 65 millió forint elköltésének az eredményét mutatja be, ami valóban egy korszerű kávéfőző prototípusa. Egyébként 2018-ban meg is alakult egy cég budapesti székhellyel, fióktelepként a szarvasi részleget megjelölve. A cég novemberben a Szarvasi Háztartási Gépgyártó Kft. nevet vette fel…”

– Magyarán: 135 milliót lenyúltak a PÁLYÁZATI PÉNZBŐL, a technológiát piacra dobták… – és nincs tovább!

Ez a GINOP – „A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program – a magyar gazdaság fenntartható növekedését, a magas hozzáadott értékű termelés és a foglalkoztatás bővítését célul kitűző, 2013-ban létrehozott, a 2014–2020-as időszakra vonatkozó kormányzati program.” A Wikipedia szerint.

ÉS A JELEK SZERINT MŰKÖDIK! A történet lényege: cseppben a tenger!

„…húsz dolgozót egy partnercégnél helyeznek el, ezek az információk arra utalnak, hogy folytathatják a sokak által a napokban elsiratott kávéfőző gyártását, hiszen az uniós pénz elköltése erre kötelezi őket, egy darabig, legalábbis. Az biztos, hogy még a partnercégbe átvett dolgozók sem nagyon tudják, hogy mi fog történni. A műszak lejárta után néhányan közülük csak annyit mondtak: fogalmuk sincs a jövőről, senki nem mond semmit…”

– Hát a balrad.ru MOND VALAMIT:

LEFŐTT A KÁVÉ MAGYAROK! INDIAIAK MEG MONGOLOK, MEG…

A MAGYAROK meg Nyugaton… – MOSOGATNAK, vagy Döbrögisztánban döglődnek!

A balrad (.wp; .com; .ru) LEGALÁBB NYOLC ÉVE MONDJA: LEFŐTT A KÁVÉ MAGYAROK!

De hát mi ez a balrad. – …akármi?

 

Pro és kontra

Vannak, akik félnek, hogy az Audi elviszi a termelést – kommentekből válogattunk

Emberemlékezet óta nem volt példa ilyen mértékű sztrájkra, mint ami január 24-én kezdődött a győri Audinál. A szakszervezet és a vállalat álláspontja ismert, de mit gondolnak az emberek a bojkottról? Az Autopro Facebook oldalára érkezett hozzászólásokból válogattunk.

Az előzményekről annyit, hogy az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ) január 23-án jelentette be, hogy az eredménytelen bértárgyalások miatt január 24-től 168 órás, vagyis egyhetes sztrájkot hirdet. Az első napon szinte minden dolgozó bojkottálta a munkát, az esti műszak a Beatrice híres slágerét, a 8 óra munka címűt énekelve sztrájkolt.

Jogosak a dolgozók követelései? Véget ér a sztrájk a kihirdetett egy hét előtt? Hogyan értékelik a szakszervezet lépését az emberek? Az Autopro Facebook oldalán megosztott cikkeink vegyes képről árulkodnak. Ezekből válogattunk.

Vannak, akik teljes mellszélességgel a sztrájkolók mellett állnak. Ilyen például Gyula, aki az egyetlen hajrá szót öt lángnyelvvel fejelte meg.

István is egyetért, szerinte nem szabad megállni, sztrájkhullámot kell indítani az országban.

Norbert és Péter szerint viszont nem eszik olyan forrón a kását. Úgy gondolják, hogy a vállalat korrekt fizetést ad, és az ország másik felében örülnének ilyen mértékű béreknek.

Gábor arról ír, hogy akár hétfőn megállapodás születhet, ugyanakkor a kommentje végén megpendíti azt a régi félelmet, miszerint mi történik, ha a vállalat fogja magát és elviszi a termelést Magyarországról.

Benjámin is hasonlóra világít rá azzal, hogy szerinte az Audi nagyon sokat tett a régió fejlődéséért, és nem egy ilyen vállalatot kellene büntetni.

(autopro)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…Vannak, akik félnek, hogy az Audi elviszi a termelést…”

– Mivelhogy a MAGYAROK elég jelentős hányada munkabérből él és nem tőkejövedelméből, jogos lehet a félelem.

De mivelhogy az Audi Európában a döbrögisztáninál kellemesebb vadászterületet nem talál, kivonulásától nem kell tartani. Mindkét állítás – félelem és nyugalom – igaz minden vajdaságban megtelepült spekulánscégre, amelyek a döbrögisztáni gazdaság vázát alkotják.
Minden szegmensben.

DE NEM ÁRTANA ELGONDOLKODNI VÉGRE: EZ AZ EGÉSZ EGY EGY ELTERVEZETT, FOLYTATÓLAGOSAN ÉS SZERVEZETT BŰNSZÖVETSÉGBEN MEGVALÓSÍTOTT POLITIKAI BŰNCSELEKMÉNYSOROZAT EREDMÉNYE!

Ezt jobb helyeken úgy hívják, hogy HAZAÁRULÁS!

Ennek is vannak persze nyertesei. A spekulánscégek.

Vannak haszonélvezői: a politikai bűnbandák.

Vannak vesztesei: MI – MAGYAROK!

Az egész buliban ez utóbbiak számítanak a legkevésbé!

Csakhogy: RAJTUK MÚLIK A RENDSZER MŰKÖDŐKÉPESSÉGE!

A legutóbbi „választásokon” a voksolók 99,9 százaléka – a vesztes – A RENDSZER HASZONÉLVEZŐIRE SZAVAZOTT!

Amelyek mindegyike GARANTÁLJA Audi & Tsa – i ZAVARTALAN VADÁSZATI JOGAIT!

 

Írta: J. V. Sztálin

A Dagesztáni népek kongresszusa

1920. november 13

1. Nyilatkozat Dagesztán Szovjet autonómiájáról

Elvtársak! Az Oroszországi Szocialista Föderatív Köztársaság szovjet kormánya a legutóbbi időkig, délen és nyugaton, külső ellenségei ellen, Lengyelország és Vrangel ellen harcolt, s így nem volt sem lehetősége, sem ideje arra, hogy a dagesztáni népet annyira érdeklő kérdés megoldására fordítsa figyelmét.

Most azonban, amikor Vrangel hadseregét szétzúztuk s e hadsereg szánalmas maradványai Krímbe menekülnek, Lengyelországgal pedig békét kötöttünk, a Szovjetkormánynak most már módjában van a dagesztáni nép autonómiájának kérdésével foglalkoznia.

A múltban Oroszországban a cárok, földbirtokosok és gyárosok kezében volt a hatalom. A múltban Oroszország cárok és hóhérok Oroszországa volt. Oroszország abból élt, hogy elnyomta a volt Orosz Birodalomhoz tartozó népeket. Oroszország kormánya az általa elnyomott népeknek — köztük az orosz népnek is — életnedvéből, erejük kiszipolyozásából élősködött.

Ez az az idő volt, amikor minden nép átkozta Oroszországot. De ez az idő elmúlt. Eltemettük, és sohasem fog többé feltámadni.

Ennek az elnyomó, cári Oroszországnak a romjain új Oroszország keletkezett — a munkások és parasztok Oroszországa.

Oroszország népei új életre ébredtek. Megkezdődött a cár és a gazdagok, a földbirtokosok és a gyárosok igája alatt nyögő népek felszabadításának szakasza.

Az Októberi Forradalom után kezdődő új időszak, mikor a hatalom a munkások és parasztok kezébe ment át s a hatalom kommunista hatalommá lett, nemcsak Oroszország népeinek felszabadítását jelentette. Ebben az időszakban minden nép, többek között a nyugati imperialisták igája alatt szenvedő minden keleti nép felszabadításának feladata is napirendre került.

Oroszország a szabadságmozgalom motorjává lett, amely nemcsak a mi országunk, hanem az egész világ népeit hozza mozgásba.

Szovjet-Oroszország az a fáklya, amely a világ népei előtt megvilágítja az elnyomók igájának lerázásához vezető utat.

Oroszország kormánya, amelynek ellenségei legyőzése után lehetősége nyílt arra, hogy a belső fejlődés kérdéseivel foglalkozzék, szükségesnek tartja önök előtt kijelenteni, hogy Dagesztánnak autonómiát kell kapnia, hogy Dagesztán, megőrizve Oroszország népeivel való testvéri kapcsolatát, belső önkormányzatot fog élvezni.

Dagesztánt sajátosságainak, életmódjának, szokásainak megfelelően kell kormányozni.

Azt közlik velünk, hogy a dagesztáni népek körében komoly jelentősége van a sariátnak. Tudomásunkra jutott az is, hogy a Szovjethatalom ellenségei azt híresztelik, hogy a Szovjethatalom megtiltja a sariátot.

Az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság kormányának nevében ezennel kijelentem, hogy ezek a híresztelések nem igazak. Oroszország kormánya minden népnek csorbítatlan jogot ad arra, hogy saját törvényeinek és szokásainak megfelelően rendezze be életét.

A Szovjetkormány éppoly érvényes, jogerővel bíró szokásjognak tekinti a sariátot, mint Oroszország más népeinek hasonló jogát.

Ha Dagesztán népe meg akarja őrizni törvényeit és szokásait, akkor ezeknek érvényeseknek is kell lenniök.

Ugyanakkor szükségesnek tartom kijelenteni, hogy Dagesztán autonómiája nem jelenti és nem is jelentheti Dagesztán különválását Szovjet-Oroszországtól. Az autonómia — nem függetlenség. Oroszországnak és Dagesztánnak fenn kell tartaniok kölcsönös kapcsolatukat, mert Dagesztán csak ebben az esetben óvhatja meg szabadságát. Mikor a Szovjetkormány autonómiát ad Dagesztánnak, ezzel azt a határozott célt tűzi ki, hogy a helyi funkcionáriusok közül kiválassza a népüket szerető, becsületes és odaadó embereket s rájuk bízza Dagesztán valamennyi államigazgatási szervét, a gazdasági és a közigazgatási szerveket egyaránt. Csak így és csakis ily módon lehet Dagesztánban közelebb hozni a néphez a Szovjethatalmat. A Szovjethatalom egyetlen célja az, hogy a helyi funkcionáriusok bevonása útján magasabb kultúrfokra emelje Dagesztánt.

A Szovjethatalom tudja, hogy a sötétség a nép legnagyobb ellensége. Ezért minél több, helyi nyelven működő iskolát és államigazgatási szervet kell létesíteni.

A Szovjethatalom reméli, hogy Dagesztán népeit ezen az úton kivezetheti abból a mocsárból, sötétségből és műveletlenségből, amelybe a régi Oroszország taszította őket.

A Szovjetkormánynak az az álláspontja, hogy Dagesztánban is feltétlenül olyan autonómiát kell teremteni, amilyet a Turkesztán, Kirgiz és Tatár Köztársaság élvez.

A Szovjethatalom azt javasolja önöknek, a dagesztáni népek képviselőinek, bízzák meg az önök Dagesztáni Forradalmi Bizottságát, hogy válasszon képviselőket és küldje el őket Moszkvába, hogy ott a legfelsőbb Szovjethatalom képviselőivel együtt dolgozzák ki Dagesztán autonómiájának tervét.

Azok az események, amelyek legutóbb Dagesztán déli részén játszódtak le, ahol az áruló Gocinszkij Dagesztán szabadsága ellen tört, s ezzel Vrangel tábornok akaratát teljesítette, azét a Vrangel tábornokét, aki Gyenyikin alatt a felkelők ellen harcolva, feldúlta az észak kaukázusi hegylakók falvait — igen, ezek az események sok mindenről beszélnek.

Meg kell állapítanom, hogy Dagesztán népe a Gocinszkij elleni harcokban saját Szovjethatalmát védelmező vörös partizánjaival bebizonyította, hogy hű a vörös zászlóhoz.

Ha elkergetik Gocinszkijt, Dagesztán dolgozóinak ellenségét, ezzel kiérdemlik azt a bizalmat, amelyet a legfelsőbb Szovjethatalom Dagesztán iránt tanúsított, amikor autonómiát adott neki.

A Szovjetkormány az első kormány, amely önként autonómiát ad Dagesztánnak.

Reméljük, hogy Dagesztán népei kiérdemlik a Szovjethatalom bizalmát.

Éljen Dagesztán és Oroszország népeinek szövetsége!

Éljen Dagesztán szovjet autonómiája!

2. Zárszó

Elvtársak! Most, amikor a Szovjethatalom utolsó ellenségét is szétzúztuk, csak most lesz igazán világos annak az autonómiának politikai jelentősége, melyet a Szovjetkormány önként adott Dagesztánnak.

Fel kell hívnom figyelmüket egy körülményre. Amíg a cári kormány és általában a világ minden burzsoá kormánya rendszerint csak akkor ad engedményeket a népnek, csak akkor hajt végre valamely reformot, ha súlyos körülmények erre kényszerítik, a Szovjethatalom, ellenkezőleg, sikereiteljében, teljesen önként ad autonómiát Dagesztánnak.

Ez azt jelenti, hogy Dagesztán autonómiája úgy megy át a Dagesztáni Köztársaság életébe, mint annak tartós és megingathatatlan alapja. Mert csak az tartós, amit önként adnak.

Befejezésül hangsúlyozni szeretném, hogy Dagesztán népeinek a közös ellenségeink ellen folytatandó harcban kell majd kiérdemelniök azt a nagy bizalmat, melyet a Szovjethatalom önök iránt tanúsított.

Éljen az Autonóm Szovjet Dagesztán!

„Szovjetszkij Dagesztán”
(„Szovjet-Dagesztán”) 76. sz.
1920. november 17.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

A kaukázusi helyzet

– írta: J. V. Sztálin –

Beszélgetés a „Pravda” munkatársával

Sztálin elvtárs, déli küldetéséből visszatérve, munkatársunkkal folytatott beszélgetésében a kaukázusi helyzetről a következőket mondotta:

— A Kaukázus nagyon fontos a forradalom szempontjából, nemcsak azért, mert komoly nyersanyag-, fűtőanyag- és élelmiszerforrás, hanem azért is, mert Európa és Ázsia, közelebbről: Oroszország és Törökország között fekszik és rendkívül fontos gazdasági és stratégiai utakkal rendelkezik (Batum—Baku, Batum—Tebriz, Batum—Tebriz— Erzerum).

Ezzel az Antant is számol, amely jelenleg kezében tartja Konstantinápolyt, a Fekete-tenger kulcsát s meg szeretné tartani a Kaukázusontúlon át Keletre vezető közvetlen utat.

Ki lesz az, aki végül is megveti lábát a Kaukázusban, ki fogja használni a kőolajat és az Ázsia mélyébe vezető rendkívül fontos utakat — a forradalom-e, vagy pedig az Antant —, ez itt a kérdés.

Azerbajdzsán felszabadítása komolyan gyengítette az Antant kaukázusi állását. Törökország és az Antant harcának ugyanez az eredménye. Az Antant azonban nem csügged és tovább szövi hálóját a Kaukázusban.

Tiflisz az ellenforradalom bázisává lett; az Antant pénzén és a burzsoá Grúzia segítségével megalakult Azerbajdzsán, Dagesztán és Tyerek terület hegylakóinak burzsoá kormánya; az Antant a kemalistákkal kacérkodik és a kaukázusi népek Törökország protektorátusa alatt létesítendő föderációjának eszméjét hirdeti; Perzsiában egyik miniszter a másik után repül az Antant intésére és Perzsiát angol-indiai spáhik árasztották el — mindez és sok efféle tény arról tanúskodik, hogy az Antant vén farkasai nem alszanak. Kétségtelen, hogy az Antant ügynökeinek ez irányú munkája Vrangel szétzúzása után jelentősen fokozódott és még lázasabban folyik.

Milyenek az Antant esélyei a Kaukázusban és milyen esélyei vannak a forradalomnak?

Kétségtelen, hogy az Antant esélyei, például Dagesztánban és Tyerek területen, ma már nullával egyenlők. Vrangel leverése, továbbá Dagesztán és Tyerek terület szovjet autonómiájának proklamálása, végül az az intenzív, szovjet építőmunka, amely ezeken a területeken folyik, Dagesztánban és Tyerek területen megszilárdította a Szovjetkormány helyzetét. Nem véletlen, hogy a Tyerek terület és Dagesztán lakosságának millióit képviselő népi kongresszusok ünnepélyes esküvel fogadták, hogy az oroszországi munkásokkal és parasztokkal szoros szövetségben harcolni fognak a Szovjetekért.

A hegylakók helyesen látják, hogy a Szovjethatalom nem válságos perceiben, hanem a szovjet csapatok hatalmas sikereinek pillanatában adott nekik autonómiát és ezért helyesen értékelték az autonómia kihirdetését, mint a hatalom bizalmának jelét. „Az, amit a hatalom súlyos percekben, a pillanatnyi szükség parancsára ad a népeknek — mondották a hegylakók személyes, beszélgetésünk során —, nem maradandó. Csak azok a reformok és azok a szabadságjogok maradandók, melyeket az ellenség legyőzésének eredményeképpen felülről adnak, amint ezt a szovjet kormány teszi.”

Éppoly csekélyek az Antant esélyei Azerbajdzsánban is, amely kivívta függetlenségét és önkéntes szövetségre lépett Oroszország népeivel. Az Antant rá akarja tenni véres mancsát Azerbajdzsánra és a bakui kőolajra, de aligha szorul bizonyításra, hogy ezzel csak Azerbajdzsán dolgozóinak undorát hívja ki maga ellen.

Örményországban és Grúziában, Vrangel leverése után, szintén jóval kisebbek lettek az Antant esélyei. A dasnak Örményország kétségtelenül az Antant provokációjának az áldozata. Az Antant Törökországra uszította Örményországot, azután gyalázatosan cserbenhagyva azt, martalékul dobta oda a törököknek. Aligha lehet kétséges, hogy Örményországnak nincs más menekülési lehetősége, csak Szovjet-Oroszország szövetsége. Ez a körülmény kétségtelenül igen tanulságos lesz mindazon népek számára, amelyeknek burzsoá kormányai továbbra is hajbókolnak az Antant előtt — nagyon tanulságos lesz elsősorban Grúzia számára.

Tény, hogy Grúzia gazdasági és élelmezési helyzete katasztrofális; ezt még a mai Grúzia főkolomposai is elismerik. Grúzia, amely az Antant hálójába került és ennek következtében elesett a bakui olajtól és a kubáni gabonától, Grúzia, amely Anglia és Franciaország imperialista mesterkedéseinek fő bázisává lett s ezért ellenséges viszonyba lépett Szovjet-Oroszországgal — ez a Grúzia most utolsó napjait éli. Nem véletlen, hogy Kautsky úr, a haldokló II. Internacionále lezüllött vezére, akit a forradalom hulláma kisöpört Európából, éppen Grúziában, az Antant hálójába került, a nyomasztó levegőjű Grúziában, a csődbejutott grúz szocinál-kocsmárosoknál talált menedékre. Aligha lehet kétséges, hogy az Antant a súlyos percekben ugyanúgy cserben fogja hagyni Grúziát, mint ahogy cserbenhagyta Örményországot.

Perzsiában egyre világosabbá válik az angol hódítók helyzete. Ismeretes, hogy a mesebeli gyorsasággal váltakozó perzsiai kormányok csak az angol katonai attasék cégérei. Ismeretes, hogy az úgynevezett perzsiai haderő nem létezik többé, mivel angol-indiai spáhik jöttek a helyükbe. Ismeretes, hogy emiatt számos angolellenes megmozdulás volt Teheránban és Tebrizben. Aligha lehet kétséges, hogy ez a körülmény nem fogja növelni az Antant esélyeit Perzsiában.

Végül, itt van Törökország. Kétségtelen, hogy a Törökország és különösen a kemalisták ellen irányuló sévres-i szerződés időszaka végéhez közeledik. Egyrészt a kemalisták harca az Antant ellen és ezzel kapcsolatban az angol gyarmatokon fokozódó forrongás, másrészt Vrangel veresége és Görögországban Venizelosz bukása, arra késztette az Antantot, hogy a kemalistákkal szemben jóval enyhébb politikát folytasson. Az a tény, hogy a kemalisták az Antant abszolút „semlegessége” mellett leverték Örményországot, azok a hírek, hogy Törökországnak vissza akarják adni Tráciát és Szmirnát, azok a hírek, hogy a kemalisták tárgyalásokat folytatnak a szultánnal, az Antant ügynökével, s hogy Konstantinápoly kiürítését tervezik, végül a Törökország nyugati frontján beállott csend — mindez annak a jele, hogy az Antant komolyan kacérkodik a kemalistákkal s hogy a kemalisták alkalmasint némileg jobbra tolódtak.

Mivel fog végződni az Antant kacérkodása és milyen messze mennek majd a kemalisták jobboldali irányban — ezt nehéz megmondani. De az az egy kétségtelen, hogy a gyarmatok szabadságharca, amely néhány évvel ezelőtt kezdődött, minden akadály ellenére is fokozódni fog, hogy Oroszország, mint ennek a harcnak elismert zászlóvivője, minden erővel és minden eszközzel támogatni fogja ennek a harcnak a híveit, hogy ez a harc győzelemre vezet, győzelemre a kemalistákkal együtt, ha nem árulják el az elnyomott népek szabadságharcát, vagy a kemalisták ellenére, ha az Antanthoz pártolnak.

Erről tanúskodik a Nyugaton lángra lobbanó forradalom és Szovjet-Oroszország növekvő hatalma.

„Pravda” 269. sz.
1920. november 30.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2019 január 26. szombat van. Rohan az idő! 

 A Gergely-naptár szerint az évből még 339 (szökőévekben 340) nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Paula, Vanda + Balambér, Bátony, Gobert, Oberon, Pauletta, Paulin, Polikárp, Tamara, Ticián, Timót, Timóteus, Timóteusz, Titánia, Titanilla, Tittína, Titusz, Valda, Viktorina nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Január 26 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_26.

Ma az alábbi okokból tobzódhatnak a népek szerte a világban:

– Ausztrália napja (Australia Day): Ausztrália nemzeti ünnepe, munkaszüneti nap

– Dominikai Köztársaság: Juan Pablo Duarte napja

– India: a köztársaság napja

– Nemzetközi vámnap.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Donbassz

Donyeckben ma Darja Morozova a DNR ombudsmanja Fiona Fraserrel, az ENSZ emberi jogi nyomon követési missziójának elnökével találkozott.

Fraser asszony üdvözölte a DNR azon döntését, hogy a konfliktus előtt elítélt személyeket feltételek nélkül átadja Kijevnek.

A minap fogságba esett valcmanista ifjú whytézz „kimenőt kapott” Donyeckben. Orosz katonákat nem látott, de beszélgethetett helyiekkel. Még telefont is kapott, hogy fölhívhassa az édesanyját.

Ma az LNR – es Dzserzsinszknél – a hoholfőparancsnokság állítása szerint – Katyerinovka térségében a népköztársaságiak kilőtték egy autójukat. Egy lator végképp lekerült a zsoldlistáról, három másik hosszabb időre.

Andrej Marocsko LNR szóvivő szerint aknára futott a masinájuk.

Leninszkojénál (DNR délvidék) viszont egy DNR önvédelmis esett el. Ezt Eduard Baszurin közölte.

A donbasszi frontokon pedig a helyzet FESZÜLT és változatlan.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Újabb megszorítások az egészségügyben

„Ez gyalázat!”

A minap megjelent a 2020-as és a 2021-es költségvetés sarokszámait kőbe véső kormányhatározat. Kemény számokkal: a kormány befagyasztja az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó költéseket, azaz a sok sebből vérző egészségügy kiadásait is. Komáromi Zoltán szerint ez gyalázatos, de teljesen tudatos lépés a kormány részéről.

Az Emminek 2019-re 3496 milliárd forintot terveztek be, 2020-ra 3 582 milliárdot, 2021-re pedig 3 478 milliárdot. Ráadásul jövőre és az után is 3 százalék körül lesz az infláció, vagyis reálértéken az Emmi kiadásai még brutálisabban fognak csökkenni. Ami persze annyiban nem meglepő, hogy az egészségügy és az oktatás a Fidesz-kormány mostohagyereke, 2010 óta mindkét terület finanszírozása folyamatosan csökken.

Ha valóban az Emmi lesz a 2020-as és a 2021-es költségvetés nagy vesztese, az Komáromi Zoltán szerint gyalázat. Az ismert háziorvos a Hírklikknek a kormányhatározatban szereplő számokat szomorúan úgy kommentálta, ebből feketén-fehéren kiderül, hogy a Fidesz-kormány eldöntötte: 2022-ig tönkreteszi az állami egészségügyet.

Kicsit a fenti számokról: Magyarország GDP-arányos egészségügyi kiadása a tervezett csökkentéssel Komáromi szerint az ideálisnak mondott 6,5%-hoz nemhogy közelíteni nem fog, hanem tovább csökken. A reálértéken mintegy 150 milliárdos forráselvonás ráadásul az összes, szociális kiadással összefüggő területet érinteni fogja, a GYES-től az ellátórendszeren át egészen a táppénzekig és az egészségügyi dolgozók béréig – mondja.

Márpedig ha nem lesz pénz bérfejlesztésre, akkor az orvos- és nővérhiány miatt végképp fenntarthatatlanná válik az állami egészségügyi rendszer. Összeomlani viszont ekkor sem fog – hívja fel a figyelmet Komáromi Zoltán. Minél hosszabbak lesznek ugyanis a várólisták, annál többen lesznek kénytelenek a főleg fideszes vállalkozók által működtetett magán-egészségügyi rendszer szolgáltatásait igénybe venni.

És éppen ez a célja a kormánynak a szakember szerint. Komáromi Zoltán nagyon is tudatos társadalompolitikát lát a Fidesz részéről az egészségügyi kiadások folyamatos csökkentésénél. „Lépésről lépésre, évről évre épül fel egy második, magán egészségügyi rendszer. Amelyik meg fogja tudni fizetni a jó szakembereket, akik, 2-3 éven belül már kizárólag a magánegészségügyben lesznek elérhetők – nyilatkozta.
(hirklikk)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…ebből feketén-fehéren kiderül, hogy a Fidesz-kormány eldöntötte: 2022-ig tönkreteszi az állami egészségügyet…”

– Van egy régi – régi mondás: „Mondd el a múltat, diagnosztizáld a jelent, és megjósohatod a jövőt!”

Ezt Hyppokrates állította!

– A múltról volna mit mesélnünk. A jelent látjuk. Mindezek alapján jósolhatunk is: NINCS JÖVŐ!

Csak az Új Nemmzetthy Aristokratiának és Elythnek!

Azok meg… – MAGYAROK EGYÁLTALÁN?

Szíria

Kardigan szultán teljesen be van bőszülve. Erzurumban egy helyhatósági választási gyűlésen őrjöngött: „A türelmünk nem korlátlan! Nem várunk öröké! Mi magunk fogunk biztonsági zónát létrehozni Észak – Szíriában! Megteremtjük néhány hónapon belül!” – habzotta az ottomán nagyúr, mint aki friss vért ivott reggelire.

(Az orosz államfő ezek szerint szemrehányást tett neki)

Mindazonáltal az erdogani biztonsági zónának – legalábbis most – vannak bizonyos korlátai.

Manbidzs környékén a szír-török határ közelében orosz katonai egységek jelentek meg.

Valamivel mögöttük pedig a szír kormányerők tankjai sorakoznak.

A ‘zamerikaiak meg sehol. Maradékuk Manbidzs városában bujdokol.

Manbidzs Katonai Tanácsa közleményben tudatta: TÖRÖKÖK ODA SEHOGYAN SEM…!

A Pentagon „megfontolt, a szövetségesekkel történt konzultációk eredményének függvényében hajtja végre Szíriából az amerikai katonák kivonását” – közölték.

Hírek viszont nem szólnak komolyabb torzsalkodásokról Szíriából. Viszonylagos nyugalom van.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Elmaradt a járandóság

Képtalálat a következőre: „Rombolás markolóval-kép”

Nem kapta meg fizetését az építőmunkás, ezért egy markolóval lerombolta a kész hotel bejáratát

Kissé berágott a brit férfi.

Nem kapta meg 600 fontos, azaz nagyjából 220 ezer forintos fizetését egy brit építőmunkás, aki emiatt egy kis markolóval szétzúzta egy liverpooli hotel recepcióját – jelentette a helyi sajtó. A munkás aznap kezdett a rombolásra, amikor át kellett volna adni az elkészült épületet – írta a Guardian, egy, az építkezésen dolgozó munkásra hivatkozva.

A rombolást több munkás is végignézte, és az esetet többen is videóra vették.

Ez történik, amikor az emberek nem kapják meg a fizetésüket – lehet hallani a felvételen.

A minimarkolós rombolás hétfőn, helyi idő szerint délután 3 óra körül történt a Liverpool Innovation Parkban felépült Travelodge szállodában. A videón látni, ahogy a munkás felhajt a géppel a lépcsőn, majd áttöri az üvegajtós bejáratot, majd behajt az előtérbe, és tovább folytatja a rombolást.

Az egyik ott dolgozó munkás elmondása szerint aznap lett volna az épület átadása.

Mindennel elkészültünk, az utolsó csempét is a helyére tettük, feltakarítottunk és minden tökéletes volt – mondta el Samuel White a Guardiannek. A férfi megerősítette a közösségi oldalakon terjedő információt, hogy markolót vezető munkásnak 600 fonttal tartozik munkaadója.

A rendőrség még keresi a férfit, aki a rombolás után elmenekült a helyszínről. A rendőrség közlése szerint egy embert kellett ellátniuk a kiérkező mentősöknek, mert diesel ment a szemébe. Más nem sérült meg.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az épületben mekkora kár keletkezett. A fővállalkozó közlése szerint strukturális károk nincsenek, és a szükséges javításokkal hamar el tudnak majd készülni – írta a Daily Mail.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Lefőtt a kávé Szarvason

Egy korszak vége: lehúzza a rolót a híres magyar kávéfőző-gyár

Vége a termelésnek a szarvasi gyárban.

60 év után befejezi termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, amelyet egyrészt a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott – értesült a Klubrádió.

A helyzeten a vállalkozás által végrehajtott másfél milliárd forint értékű beruházás sem tudott változtatni. A társaság mindezt közleményben tudatta a rádióval.

A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, több mint 400 embernek mondtak fel, de már közel 60 főt tudtak elhelyezni partner vállalatoknál.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. január 18-án, pénteken bejelentette dolgozóinak a termelés befejezését. Mint írták, A vezetőség továbbra is minden erejével azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsájtott dolgozók egy részének – írja a Klubrádió.

Segítik a dolgozókat újra munkát találni

A Pénzügyminisztérium pénteken közleményt adott ki. Mint közölték: fokozott figyelemmel kísérik a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. munkavállalóinak sorsát.

Felkérték a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítsék az elbocsátott dolgozók mielőbbi elhelyezkedését.

A Békés megyei Kormányhivatal folyamatos kapcsolatot tart a szakszervezettel, illetve a leépítést bejelentő szarvasi vállalattal, emellett mindent megtesznek az elbocsátandó dolgozók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítése érdekében.

A Kormányhivatal kész azonnali beavatkozásra, az érintett 400 munkavállalónak szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással segíthet.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 22 munkavállalóját azonnali hatállyal átvette egy másik, a cég telephelyén működő vállalat. Emellett a térség mintegy 20 jelentős foglalkoztatója jelezte, hogy készek közreműködni a munkavállalók elhelyezésében.                                                                                     (privatbankar)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: 60 év után…

Ebből a hatvan évből 30 a szocializmusban, 30 a kapitalizmusban. Utóbbiba belepusztult. Az első harmincból még húzta újabb harmincig!

Elég jól birta!

A 400 munkavállalónak nem kell munkanélküliségtől tartani! A „magyar” gazdaság kínál munkahelyet bőven. 50 – 100 kilométerrel arrébb. Napi két plusz óra elfoglaltság.

Ha 40 évesen meg nem öl(jük)ik, ma lenne 70 éves!

1949. január 25-én Moszkvában Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió részvételével az akkor már a Marschall – segély nyomán talpraállított Nyugat – Európa fenyegető gazdasági expanziója ellensúlyozására, és az amerikai „kegyből” kihagyott Szovjetunió és érdekszférájának gazdasági újjáépítésének és fejlesztésének elősegítése céljából megalakult a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, a KGST.

A Német Demokratikus Köztársaság 1950 – ben, Mongólia 1962 – ben, Kuba 1972 – ben, a Vietnámi Demokratikus Köztársaság pedig 1978 – ban csatlakoztak a szervezethez. Jugoszlávia társult tagként vett részt az integrációban.

A KGST feladatául tűzte ki a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés erősítését, a gyengébb tagállamok felzárkóztatását, elsősorban a munkamegosztás és specializálódás révén.

A dolog működött! A II. Világháború lerombolt kelet – európai térsége újjáépült és fejlődött. A jóval kevesebb mértékben károsodott, és a Marschall – segéllyel fölturbózott Nyugat – Európa országainál kevésbé fejlett, ám minden vonatkozásban igéretes térség kívánatossá lett a folyamatosan túltermelési válsággal küszködő Nyugat számára.

A Leonyid I. Brezsnyev szovjet pártfőtitkár 1982 november 10. – i halálát követő időszak sűrű – szintén halálozások miatti – pártfőtitkár váltások után Mihail Gorbacsov 1985 – ös színre lépése megrendítette a Szovjetunió társadalmi berendezkedését. Ez pedig végzetes volt nem csak a szervezet fő gazdasági erejét adó Szovjetunióra, hanem a KGST – re nézve is.

A piaci zsákmányra éhes Nyugat megkörnyékezte Gorbacsovot. ELVI OKOKBÓL nem volt nehéz dolog.

Megkezdődött a Szovjetunió és a KGST bedarálása.

Az 1990 – es rendszerváltásokat követően a KGST – t 1991 június 28 – án feloszlatták.
A Szovjetunió még ezt követően fél évig, 1991 december 25. – ig létezett!

Kelet – Európa, a KGST – elbukott!

Nyugat – Európa, a Közös Piac – EU nyert!

De a nyugati bajok újratermelődtek. Mi pedig szakadékba zuhantunk!

Azért jó és eredményes volt az a durván negyven esztendős KGST – időszak!

Ami ma 70 éve kezdődött!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com