Éljen Szovjet-Örményország!

Örményország, ez az elgyötört és annyit szenvedett ország, amely az Antant és a dasnakok jóvoltából éhínségre, koldusbotra és kivándorlásra volt kárhoztatva — ez a minden „barátja” által becsapott Örményország most végre rátalált a szabadulás útjára: szovjet országnak proklamálta magát.

Sem Angliának, az örmény érdekek „évszázados védelmezőjének” hazug hitegetései, sem Wilson hírhedt tizennégy pontja, sem az Örményország kormányzására „mandátummal” rendelkező Népszövetség nagyhangú ígéretei nem mentették meg (és nem is menthették meg) Örményországot a mészárlástól és fizikai kiirtástól. Csak a Szovjethatalom eszméje hozta meg Örményországnak a békét és a nemzeti megújhodás lehetőségét.

Íme, néhány tény, amelyek Örményország szovjetizálására vezettek. A dasnakok, az antant-ügynökök megrontó politikája, anarchiába és nyomorba döntötte az országot. A Törökország ellen indított háború, mely a dasnakok műve volt, a végsőkig fokozta Örményország súlyos helyzetét. Örményország elgyötört, éhező és jogfosztott északi kerületei november végén felkeltek és megalakították Örményország forradalmi katonai bizottságát, Kaszjan elvtárssal az élén. November 30-án Örményország forradalmi bizottságának elnöke üdvözlő táviratot küldött Lenin elvtársnak, amelyben közli, hogy megalakult Szovjet-örményország s hogy a forradalmi bizottság elfoglalta Delizsán városát. December 1-én Szovjet-Azerbajdzsán önként lemondott a vitás kerületekről és kihirdette, hogy Szovjet-Örményországnak adja át Zangezurt, Nahicsevant és Nagornij Karabahot. December 1-én a forradalmi bizottság üdvözlő táviratot kapott a török hadsereg parancsnokságától. December 2-án Ordzsonikidze elvtárs közölte, hogy Erivanból kikergették a dasnak kormányt és Örményország hadereje a forradalmi bizottság rendelkezésére áll.

Örményország fővárosa, Erivan, most Örményország Szovjethatalma kezében van.

Létrejött Örményország, Törökország és Azerbajdzsán dolgozóinak testvéri szolidaritása, s ezzel Örményország és a környező muzulmánok évszázados ellenségeskedése egy csapásra megoldódott.

Tudják meg, akiket illet, hogy az úgynevezett örmény „problémát”, amelyen az imperialista diplomácia vén rókái hiába törték a fejüket, csak a Szovjethatalom tudta megoldani.

Éljen Szovjet-Örményország!

„Pravda” 273. sz.
1920. december 4.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

Tyerek terület népeinek kongresszusa

– írta: J. V. Sztálin –

1920. november 17

1. Előadói beszéd Tyerek területi szovjet autonómiájáról

Elvtársak! A mai kongresszust azért hívtuk egybe, hogy tud túl adjuk a Szovjetkormány akaratát a tyereki népek életének berendezése és a kozákokhoz való viszonyuk tekintetében.

Az első kérdés: a kozákokhoz való viszony kérdése.

Az élet bebizonyította, hogy a kozákok és a hegylakók együttélése közös közigazgatási egységben vég nélküli viszályokra vezetett.

Az élet bebizonyította, hogy a kölcsönös bántalmak és vérontás elkerülése végett a kozák tömegeket feltétlenül külön kell választani a hegylakók tömegeitől.

Az élet bebizonyította, hogy mindkét félre előnyös lesz, ha elkülönülnek.

Ezért a kormány úgy döntött, hogy a kozákok többségét külön kormányzóságban, a hegylakók nagyobb részét pedig az autonóm Hegyi Szovjet Köztársaságban tömöríti oly módon, hogy a Tyerek folyó lesz közöttük a határ.

A Szovjethatalom arra törekedett, hogy a kozákság érdekein sérelem ne essék. A földet nem volt szándékában elvenni önöktől, kozák polgártársak. A Szovjethatalmat csak egy gondolat vezérelte: fel akarta szabadítani önöket a cári tábornokok és a gazdagok igája alól. Ezt a politikát folytatta a forradalom kezdete óta.

A kozákok azonban szerfölött gyanakvóan és gyanúsan viselkedtek. Egyre az erdő felé tekintgettek, nem bíztak a Szovjethatalomban. Hol Bicserahovval szűrték össze a levet, hol Gyenyikinnel, Vrangellal cimboráltak.

Az utóbbi időben pedig, amikor még nem kötöttük meg a békét Lengyelországgal, Vrangel pedig a Donyec-medence ellen nyomult előre, a tyereki kozákság egy része hitszegően — nem mondhatom másként — felkelt seregeink hátában.

A Szunzsa vonal nemrégen lezajlott felkeléséről beszélek, amelynek az volt a célja, hogy Bakut elvágja Moszkvától.

Ez ideiglenesen sikerült is a kozákoknak.

Ebben a helyzetben, a kozákok szégyenére, a hegylakók Oroszország érdemesebb polgárainak bizonyultak.

A Szovjethatalom sokáig tűrt, de egyszer minden türelemnek vége szakad. Mivel a kozákok egyes csoportjai hitszegők voltak, szigorú rendszabályokat kellett ellenük foganatosítani, a vétkes kozák sztanyicákat ki kellett telepíteni és csecsencekkel kellett benépesíteni.

A hegylakók ezt úgy értették, hogy most már büntetlenül bántalmazhatják, fosztogathatják a tyereki kozákokat, elvehetik jószágukat és megbecsteleníthetik asszonyaikat.

Kijelentem, a hegylakók nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy ezt büntetlenül tehetik. A hegylakóknak tudomásul kell venniök, hogy a Szovjethatalom egyenlően védi Oroszország polgárait nemzeti hovátartozásukra való tekintet nélkül, függetlenül attól, hogy kozákok-e avagy hegylakók. Ne felejtsék el a hegylakók, hogy ha nem hagynak fel a garázdálkodással, a Szovjethatalom a forradalmi hatalom teljes szigorával fogja büntetni őket.

A kozákok sorsa, azoké is, akik külön kormányzóságba válnak ki, és azoké is, akik a Hegyi Autonóm Köztársaságban maradnak, a jövőben kizárólag magatartásuktól fog függni. Ha a kozákok nem hagynak fel a munkás-paraszt Oroszország ellen intézett hitszegő kirohanásokkal, akkor a kormány, ezt kereken meg kell mondanom, kénytelen lesz ismét megtorlásokhoz folyamodni.

Ha azonban a kozákok a jövőben Oroszország becsületes polgáraihoz méltóan viselkednek, akkor — ezt itt, az egész kongresszus színe előtt kijelentem — egy haja szála sem görbül meg senkinek közülük.

A második kérdés — a tyereki hegylakókhoz való viszony kérdése.

Hegylakó elvtársak! Oroszország történetének régi időszaka, mikor a cárok és cári tábornokok lábbal tiporták az önök jogait, megsemmisítették az önök szabadságát — az elnyomásnak és a rabságnak ez az időszaka letűnt örökre. Most, amikor Oroszországban a munkások és parasztok kezébe ment át a hatalom, Oroszországban nem lehetnek többé elnyomottak.

Amikor Oroszország autonómiát ad önöknek, ezzel visszaadja önöknek azokat a szabadságjogokat, amelyeket a vérszopó cárok és az elnyomó cári tábornokok raboltak el önöktől. Ez azt jelenti, hogy belső életüket, természetesen Oroszország közös Alkotmányának keretei között, saját életmódjuknak, erkölcseiknek és szokásaiknak megfelelően fogják berendezni.

Minden népnek, a csecsenceknek, ingusoknak, oszétoknak, kabardoknak, balkároknak, karacsájoknak, úgyszintén az autonóm hegyi területen maradó kozákoknak saját nemzeti Szovjetjeikkel kell rendelkezniük, amelyek a népek életmódjának és sajátosságainak megfelelően intézik e népek ügyeit. Már nem is beszélek a kozák települések nem-kozák lakosságáról, amely mindig hű volt és hű maradt Szovjet-Oroszországhoz, és amelyet a Szovjethatalom mindenkor, teljes erejével, védeni fog.

Ha bebizonyosodik, hogy a sariát szükséges, ám legyen sariát. A Szovjethatalom nem szándékszik hadat üzenni a sariátnak.

Ha bebizonyosodik, hogy a Rendkívüli Bizottság és a Külön Osztály szervei nem tudnak a lakosság életmódjához és sajátosságaihoz alkalmazkodni, akkor világos, hogy ezen a téren is megfelelő változtatásokat kell majd tennünk.

A nemzeti Szovjetek élén a Hegyi Köztársaság Népbiztosi Tanácsa fog állni, melyet a köztársasági Szovjetkongresszus választ, és amely közvetlenül Moszkvával lesz kapcsolatban.

Azt jelenti-e ez, hogy a hegylakókat különválasztjuk Oroszországtól, hogy Oroszország elhagyja őket, hogy a Vörös Hadsereget visszavonják Oroszországba? — kérdik nyugtalanul a hegylakók. Nem, nem ezt jelenti. Oroszország jól tudja, hogy a Tyerek magukra hagyatott kis nemzetiségei nem védhetik meg szabadságukat a nemzetközi haramiákkal és ügynökeikkel: a hegyi földbirtokosokkal szemben, akik Grúziába menekültek és onnan ármánykodnak a dolgozó hegylakók ellen. Az autonómia — nem különválást jelent, hanem az önrendelkező hegyi népek és Oroszország népeinek szövetségét jelenti. Ez a szövetség a hegyi szovjet autonómia alapja.

Elvtársak! A múltban rendszerint úgy volt, hogy a kormányok csak súlyos percekben egyeztek bele a nép érdekeit szolgáló egyik-másik reformba, csak akkor tettek engedményeket a nép javára, amikor gyengék voltak és a nép rokonszenvére szorultak. A cári és általában a burzsoá kormányok mindig így cselekedtek. Ezzel szemben a Szovjetkormány másképpen cselekszik. A Szovjetkormány nem akkor ad önöknek autonómiát, amikor súlyos perceket él át, hanem most, amikor a harctereken óriási sikereket arat, amikor teljes diadalt ül az imperializmus utolsó, krimi támasza fölött.

Az élet bizonyítja, hogy az, amit a kormányok válságos percekben adnak — nem tartós, bizonytalan, mert a válságos percek elmúltával bármikor visszavehető. A reformok és szabadságjogok csak abban az esetben lehetnek tartósak, ha azokat nem az ideiglenes, pillanatnyi szükség parancsára, hanem annak a teljes tudatában adják, hogy ezek a reformok hasznosak, és ha olyan kormányok adják, amelyek erejük és hatalmuk virágjában vannak. Ezt teszi most a szovjet kormány, amikor visszaadja az önök elrabolt szabadságjogait.

A Szovjethatalom ezzel a tettével azt akarja mondani, hogy teljesen megbízik önökben, hegylakó elvtársak, hogy bízik az önök önkormányzási képességeiben.

Remélem, hogy érdemesek lesznek a munkás-paraszt Oroszország bizalmára.

Éljen Tyerek terület és Oroszország népeinek szövetségei

2. Zárszó

Elvtársak! Az autonómiával kapcsolatban néhány írásbeli kérdést kaptam. Válaszolnom kell rájuk.

Az első kérdés a Hegyi Szovjet Köztársaság területi határaira vonatkozik. A köztársaság határai nagyjában ezek: északon a Tyerek, a többi irányban pedig a Tyerek területen élő népek: a csecsencek, ingusok, kabardok, oszétok, balkárok, karacsájok földjeinek határai — ideértve a kozák települések nem-kozák lakosságának a földjeit is és a Tyereken innen fekvő kozák sztanyicák határait is. Ez az Autonóm Hegyi Köztársaság területe. Ami a pontos határokat illeti, ezeket a Hegyi Köztársaság és a szomszédos kormányzóságok képviselőiből álló bizottságnak kell megállapítania.

A második kérdés: hol lesz a Hegyi Köztársaság központja és vajon a köztársasághoz fog-e tartozni Groznij és Vlagyikavkaz? Természetesen, oda fog tartozni. A köztársaság fővárosa pedig bármely város lehet. Én, a magam részéről, úgy gondolom, hogy a fővárosnak Vlagyikavkaznak kell lennie, mert kapcsolatban van Tyerek terület valamennyi nemzetiségével.

A harmadik kérdés: az autonómia határainak kérdése. Azt kérdezik tőlem, milyen típusú autonómiát kap a Hegyi Köztársaság?

Különböző autonómiák vannak: van közigazgatási autonómia, mint a karélok, cseremiszek, csuvasok, a Volga-németek autonómiája, és van politikai autonómia, mint a baskírok, kirgizek, a volgamelléki tatárok autonómiája. A Hegyi Köztársaság autonómiája politikai és, természetesen, szovjet autonómia. Ez az autonómia olyan típusú, mint Baskíria, Kirgizia és Tatária autonómiája. Ez azt jelenti, hogy a Hegyi Szovjet Köztársaság élén, a Szovjetkongresszuson választott Központi Végrehajtó Bizottság fog állni. A Központi Végrehajtó Bizottság kinevezi a Népbiztosok Tanácsát, amely közvetlen kapcsolatban lesz Moszkvával. A köztársaság pénzügyeit a Föderatív Köztársaság közös eszközeiből fogják fedezni. A gazdasági és katonai ügyeket intéző népbiztosságok közvetlen kapcsolatban lesznek a központ megfelelő népbiztosságaival. A többi népbiztosság: az igazságügyi, földművelésügyi, belügyi, közoktatásügyi stb. népbiztosság a Hegyi Szovjet Köztársaság Központi Végrehajtó Bizottságának lesz alárendelve, amely közvetlenül az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottsággal tart kapcsolatot. A külkereskedelem és a külügy teljesen a központi hatalom kezében lesz.

A következő kérdés az autonómia megvalósításának időpontjára vonatkozik. Ahhoz, hogy a köztársaság részletes szabályait, vagyis, tudományos kifejezéssel élve, a köztársaság „alkotmányát” kidolgozzák, előbb minden nemzetiség részéről egy-egy képviselőt kell választani, akik a moszkvai kormány képviselőivel együtt ki fogják dolgozni az Autonóm Hegyi Köztársaság alkotmányát.

Jó volna, ha ebből a célból ezen a kongresszuson a csecsencek, ingusok, oszétok, kabardok, balkárok, karacsájok és az Autonóm Hegyi Köztársaság kebelébe tartozó kozákok részéről egy-egy, vagyis összesen hét képviselőt választanának.

Azt kérdezik tőlem, hogyan fogják választani a nemzeti Szovjeteket? A választásokat az alkotmánynak megfelelően kell megejteni, vagyis csakis a dolgozóknak lesz joguk küldötteket választani. A Szovjeteknek a dolgozók Szovjetjeinek kell lenniök.

Nálunk, Oroszországban azt tartják, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Önöknek ki kell jelenteniük, hogy aki nem dolgozik, az nem is választhat. Ez a szovjet autonómia alapja. Ez a különbség a burzsoá és a szovjet autonómia között.

A következő kérdés a hadseregre vonatkozik.

A hadseregnek feltétlenül közösnek kell lennie, mert a Hegyi Köztársaság kis hadseregével nem tudná megvédeni szabadságát, semmit sem tudna szembeállítani az Antant által támogatott seregekkel.

Befejezésül hangsúlyozni szeretném azokat a legfontosabb előnyöket, amelyeket az autonómia adhat önöknek, hegylakóknak.

A legnagyobb baj, amely a hegylakókat egész életükön át lenyűgözte — elmaradottságuk, tudatlanságuk. Csakis ennek a bajnak gyökeres megszüntetése, csakis a tömegek széleskörű művelődése mentheti meg a hegylakókat a kihalástól, csak így lehetnek egy magasabb kultúra részeseivé. Ezért a hegylakóknak autonóm köztársaságukban mindenekelőtt azzal kell kezdeniök, hogy iskolákat és kulturális, népművelődési intézményeket létesítenek.

Az autonómiának az az értelme, hogy a hegylakókat bevonja országuk kormányzásába. Itt, önöknél, nagyon kevesen vannak olyan helyi emberek, akik értenek a nép ügyeinek intézéséhez. Ez az oka annak, hogy a Közellátási Biztosság, a Rendkívüli Bizottság, a Külön Osztály intézményeiben és a népgazdasági szervekben oroszok dolgoznak, akik nem ismerik az önök nyelvét és életmódját. Az önök embereit azonban feltétlenül be kell vonni az ország kormányzásának minden ágába. Az az autonómia, amelyről beszélünk, úgy értendő, hogy valamennyi kormányzati szervben az önök embereinek kell lenniök, akik ismerik az önök nyelvét, az önök életmódját.

Ez az autonómia értelme.

Az autonómia meg fogja tanítani önöket arra, hogy saját lábukon járjanak — ez az autonómia célja.

Az autonómia eredményei nem fognak azonnal mutatkozni: a helyi emberekből nem lehet máról-holnapra az államigazgatáshoz értő, tapasztalt funkcionáriusokat nevelni. De nem fog beletelni két-három év sem, s önök már bekapcsolódnak országuk kormányzásába, saját embereikből tanítóik, gazdasági szakembereik, közellátási szakembereik, birtokrendezőik, katonai, bírói és általában párt- és szovjetfunkcionáriusaik lesznek. S akkor majd meglátják, hogy megtanulták önmagukat kormányozni.

Éljen a hegyi autonómia, amely megtanítja önöket saját országuk kormányzására és segítségükre lesz abban, hogy ugyanolyan öntudatosokká váljanak, mint Oroszország munkásai és parasztjai, akik nemcsak azt tanulták meg, hogyan kell országukat kormányozni, hanem megtanulták azt is, hogyan kell legyőzni esküdt ellenségeiket!

„Zsizny Nacionalnosztyej”
(„A Nemzetiségek Élete” ) 39. és 40. sz.
1920. december 8. és 15.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa