Sztálin – Rövid életrajz 1920-1924

Győzelmesen befejezvén a beavatkozók elleni háborút, a Szovjethatalom megkezdte az áttérést a békés gazdasági építő munkára. A négyesztendei imperialista háború és a három esztendei polgárháború az országot feldúlta. A polgárháború befejeztével a parasztság kifejezésre juttatta elégedetlenségét, a beszolgáltatási kötelezettség rendszerével, azzal, hogy minden fölösleget le kell adnia, és követelte, hogy lássák el elegendő áruval. Az éhség és fáradtság következtében a munkások egy részének soraiban szintén elégedetlenség nyilvánult meg. Az osztályellenség igyekezett kihasználni az ország súlyos gazdasági helyzetét.

A párt előtt az a feladat állott, hogy az ország gazdasági életének minden kérdésében új irányvonalat dolgozzon ki. A Központi Bizottság előtt világos volt, hogy a háború befejezése és a békés építőmunkára való áttérés után a hadikommunizmus rendszere eljátszotta szerepét. A gabonafölöslegek kötelező beszolgáltatására nem volt többé szükség, a parasztoknak meg kellett adni a módot arra, hogy termékeik fölöslegének nagy részét tetszés szerint használják fel. Ez majd lehetővé teszi a mezőgazdaság és az áruforgalom felélénkítését, az ipar felélesztését, a városok ellátásának megjavítását, új gazdasági alap megteremtését a munkások és parasztok szövetsége számára.

De a pártellenes csoportok meg akarták akadályozni a pártot az új irányvonal kidolgozásában. 1920 végén ráerőszakolták a pártra az úgynevezett szakszervezeti vitát. A valóságban ennek a vitának sokkal szélesebb jelentősége volt, mint a szakszervezeti kérdés. Lényegében a harc a parasztsághoz való viszony kérdése körül folyt, a pártnak a pártonkívüli munkástömegekhez való viszonyáról és általában a körül, hogy milyen legyen a párt magatartása a tömegekkel szemben az új helyzetben. A trockisták azt javasolták, hogy a hadikommunizmus „csavarjait még jobban meg kell szorítani”. Áruló politikájukkal, amely a tömegekkel szemben csak merő kényszerítést és parancsolgatást ismert, a párt ellen akarták lázítani a pártonkívüli munkások tömegeit, veszélybe akarták sodorni a Szovjethatalom létét. A trockisták nyomában más pártellenes csoportocskák is felléptek: a „munkásellenzék”, a „demokratikus centralisták”, a „baloldali kommunisták”.

Sztálin Leninnel együtt következetesen keresztülvitte s megvédte a párt irányvonalát és ostorozta a pártnak mindezeket az ellenségeit. A szakszervezeti vita idején Sztálin szervezetileg vezette a harcot az antileninista csoportok ellen és Lenin tételei köré tömörítette a pártot. Sztálinhoz futott be vidékről a pártvonalért folytatott harc menetéről szóló minden adat. Sztálin küldte be azokban a napokban a „Právdá”-ba a helyi szervezetekben folyó vita eredményének adatait, amelyek a párt győzelmét és az antileninista csoportok vereségét szemléltették.

A párt irányvonala győzelmében és a pártnak Lenin köré, a Központi Bizottság lenini többsége köré való tömörülésében igen nagy jelentősége volt Sztálin „Nézeteltéréseink” című cikkének, amely a „Právda” 1921. január 19-i számában jelent meg. Leninnel együtt Sztálin védte meg a párt egységét a pártellenes frakciók és csoportok minden támadásával szemben.

A párt a lenini álláspont körül tömörülve vonult fel a X. kongresszusra, amely a forradalom további győzelmes előnyomulásának főkérdéseit volt hivatva eldönteni. A X. kongresszus (1921 március—április) összefoglalta a szakszervezeti vita eredményeit és túlnyomó szavazattöbbséggel jóváhagyta a lenini álláspontot. A kongresszus rendkívül fontos határozatot hozott arról, hogy a gabonafölöslegek kötelező beszolgáltatásának rendszeréről át kell térni a természetbeni adóra, át kell térni az új gazdasági politikára, amelynek megalkotója és ösztönzője Lenin volt. A X. kongresszus határozata az új gazdasági politikára való áttérésről biztosította a szocializmus építése számára a munkásosztály és a parasztság szilárd szövetségét.

Ezt a főfeladatot szolgálta a kongresszusnak a nemzeti kérdésben hozott határozata is. Az előadói beszédet „A párt soron levő feladatairól a nemzeti kérdésben” a kongresszuson Sztálin mondta.

Sztálin előadói beszéde és a kongresszus határozata szabatosan és világosan jelölte meg a párt gyakorlati főfeladatát a nemzeti kérdésben. Megszüntettük a nemzeti elnyomást, mondotta Sztálin, de ez még nem elegendő; fel kell számolni a múlt súlyos örökségét — az elnyomott népek gazdasági, politikai és kulturális elmaradottságát; segíteni kell nekik abban, hogy e tekintetben utolérjék Közép-Oroszországot. Sztálin harcra hívta fel a pártot a nagyhatalmi, nagyorosz sovinizmus ellen, mint főveszély ellen és harcra a helyi nacionalizmus ellen.

Elmúlt az új gazdasági politika első éve. A XI. kongresszuson (1922 március—április) a párt összefoglalta az új gazdasági politika első évének eredményeit. Ezek az eredmények olyanok voltak, hogy Lenin kijelenthette:

„Egy éven át visszavonultunk. Most a párt nevében azt kell mondanunk: elég volt! Azt a célt, amelyet visszavonulásunkkal el akartunk érni, elértük. Ez az időszak vége felé jár, vagy már be is végződött. Most más cél lép előtérbe — az erők átcsoportosítása.”

A történelmi feladatokat, amelyeket Lenin a kongresszuson kitűzött, meg kellett valósítani. 1922. április 3-án a Központi Bizottság teljes ülése Lenin javaslatára a Központi Bizottság főtitkárává választja Lenin legjobb és leghívebb tanítványát és fegyvertársát — Sztálint. Azóta Sztálin megszakítás nélkül dolgozik ebben a minőségben.

Lenin egészségét az 1918-ban ellene elkövetett merénylet és a szakadatlan megfeszített munka aláásta. 1921 végétől kezdve Lenin egyre gyakrabban volt kénytelen munkáját félbeszakítani. A pártvezetés munkájának főrésze Sztálinra hárult.

Ezekben az években Sztálin óriási munkát végzett a nemzeti szovjetköztársaságok létesítése, majd pedig az összes szovjetköztársaságoknak egy szövetségi államban, a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségében való egyesítése körül. 1922. december 30-án a Szovjetek I. Összszövetségi kongresszusa Lenin és Sztálin javaslatára meghozta történelmi jelentőségű határozatát a szovjetnépek önkéntes egyesüléséről a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségében (SzSzKSz — Szovjetunió). Kongresszusi beszédében Sztálin ezt mondta:

„A mai nap fordulatot jelent a Szovjethatalom történetében. Határkövet rak le két időszak között: az egyik a régi, már letűnt időszak, amikor a szovjetköztársaságok, bár együttműködtek, de külön-külön haladtak, mindenekelőtt saját létük kérdésével lévén elfoglalva; a másik az új, már megkezdett időszak, amikor a szovjetköztársaságok külön létének vége szakad, mikor ezek a köztársaságok egy egységes szövetségi állammá egyesülnek, hogy sikerrel vegyék fel a harcot a gazdasági pusztulás ellen, mikor a Szovjethatalom már nemcsak létezésére gondol, hanem arra is, hogy komoly nemzetközi erővé fejlődjék, amely hatást tud gyakorolni a nemzetközi helyzetre, meg tudja azt változtatni a dolgozók érdekében.”

A Szocialista Szovjetköztársaságok Szövetségének megteremtése a lenini-sztálini nemzetiségi politika nagy győzelmét jelentette. A Szovjetunió az azelőtt a cárizmus által elnyomott népeknek a nagy orosz népbe vetett rendületlen bizalma alapján, a Szovjetország népei barátságának szilárd alapján jött létre.

1923 áprilisában folyt le a párt XII. kongresszusa. Az Októberi Szocialista Forradalom győzelme óta ez volt az első kongresszus, amelyen Lenin, betegsége miatt, nem vehetett részt. A kongresszus figyelembe vette határozataiban Lenin minden útmutatását, amelyeket utolsó cikkeiben és leveleiben adott. A kongresszus erélyes csapást mért azokra, akik az új gazdasági politikát úgy akarták feltüntetni, mint visszavonulást a szocialista hadállásokból, s akik azt ajánlották, hogy vegyük magunkra a kapitalizmus jármát. A kongresszus megbélyegezte a trockisták és buchárinisták áruló és kapituláns javaslatait.

A kongresszuson Sztálin tartotta a szervezeti beszámolót a Központi Bizottság tevékenységéről és előadói beszédet mondott a nemzeti kérdésről „Nemzeti mozzanatok a párt- és államépítésben” címmel. Beszámoló beszédében Sztálin átfogó képet adott a párt tevékenységéről, növekedéséről, a párttól a tömegekhez vezető transzmissziós szíjak (szakszervezetek, ifjúsági szövetség, szovjetek stb.) megerősödéséről, levonta az új gazdasági politika (NEP) két évének tanulságait, kijelölte a további előnyomulás feladatait. „Pártunk egybeforrott és tömör maradt, kibírta a rendkívül nehéz fordulatot és szélesre kibontott zászlóval halad előre” — így fejezte be beszámolóját Sztálin.

A kongresszus komoly figyelmet fordított a nemzeti kérdésre. A nemzeti kérdésről mondott előadói beszédében Sztálin hangsúlyozta nemzetiségi politikánk óriási nemzetközi jelentőségét, rámutatott arra, hogy a Kelet és Nyugat elnyomott népei a Szovjetunióban látják a nemzeti kérdés megoldásának mintaképét. Sztálin utalt arra, hogy kemény munkára van szükség a Szovjetunió népei közt fennálló gazdasági és kulturális egyenlőtlenség megszüntetése érdekében. Sztálin erélyes harcra szólította fel az egész pártot a kapitalizmus részleges felélénkülése következtében új erőre kapott nagyorosz sovinizmus és a helyi nacionalizmus ellen. Leálcázta azokat a grúzokat, akiknek nacionalista elhajlásaik voltak, s akiket a trockisták támogattak.

Alig ért véget a XII. kongresszus, amikor a láthatáron a Szovjetköztársaságot fenyegető komoly veszedelem mutatkozott. Angliában és Franciaországban a legreakciósabb és legintervencionistább elemek jutottak hatalomra és új hadjáratot iparkodtak szervezni a Szovjetunió ellen. Ebben az élére állított helyzetben a párt Sztálin vezetése alatt becsülettel állta meg a helyét és nagy győzelmet aratott a diplomáciai fronton. A fenyegetések és ultimátumok helyett 1924-ben Európa valamennyi nagy kapitalista állama elismerte a Szovjetuniót. „Az a tény, hogy mi akkor a nehézségeket legyőztük anélkül, hogy ártottunk volna az ügynek — mutatott rá Sztálin — kétségkívül arról tanúskodik, hogy Lenin elvtárs tanítványai már tanultak egyet-mást mesterüktől.”

1924 januárjában ült össze a XIII. pártértekezlet. Sztálin előadói beszédében összefoglalta a vita eredményeit. Az értekezlet élesen elítélte a trockistákat. Az értekezlet határozatait a XIII. pártkongresszus (1924 májusában) és a Kommunista Internacionálé V. kongresszusa (1924 nyarán) jóváhagyta.

(idézet:- Sztálin: Rövid életrajz – című könyvből)

SaLa