Üdvözlet Petrográdnak a küldöttek szovjetjének

A proletárdiktatúra születésének ötödik évfordulója alkalmából üdvözlöm a vörös Petrográdot, a proletárdiktatúra bölcsőjét.

I. Sztálin

„Petrogradszkaja Pravda”
(„Petrográdi Pravda”) 251. sz.

1922. november 5.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

A független nemzeti köztársaságok egyesülésének kérdése

– írta: J. V. Sztálin –

Beszélgetés a „Pravda” tudósítójával

Sztálin elvtárs tudósítónk kérésére a következő felvilágosítást adta a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakulásáról.

Kinek a kezdeményezésére indult meg a független köztársaságok egyesülésére irányuló mozgalom?

— A mozgalmat maguk a köztársaságok kezdeményezték. A kaukázusontúli köztársaságok vezető körei már három hónappal ezelőtt felvetették azt a kérdést, hogy meg kellene teremteni a szovjet szocialista köztársaságok egységes gazdasági frontját, s hogy e köztársaságoknak egy szövetséges államban kellene egyesülniök. Ezt a kérdést ugyanakkor megvitatták Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország egyes kerületeinek széles pártgyűlésein, s amint a határozatokból látható, a kezdeményezés példátlan lelkesedést keltett. Ezzel majdnem egyidejűleg Ukrajnában és Belorussziában is felvetették az egyesülés kérdését, amit a széles pártközvélemény ott ugyanolyan lelkesedéssel fogadott, mint a Kaukázusontúlon.

Ezek a tények kétségtelenül azt bizonyítják, hogy a mozgalom életrevaló s hogy a köztársaságok egyesülésének kérdése feltétlenül megérett.

Mi idézte elő ezt a mozgalmat, melyek a legfőbb indító okai?

— Ezek az indító okok főleg gazdasági jellegűek. A parasztgazdaság megsegítése, az ipar fellendítése, a közlekedési eszközök és a posta ügy megjavítása, a pénzügyi kérdések, a koncessziók és más gazdasági szerződések kérdése, az a kérdés, hogy mint vevők, vagy mint eladók együttesen lépjenek fel a külföldi piacokon — ezekkel a kérdésekkel függ össze a Köztársaságok Szövetségének megalakítására irányuló mozgalom keletkezése. Mivel, egyrészt, a polgárháború kimerítette köztársaságaink belső gazdasági forrásait és mivel, másrészt, nem jön be hozzánk komolyabb jelentőségű külföldi tőke, olyan helyzet állott elő, hogy egyetlenegy szovjet köztársaságunk sem képes saját erejéből helyreállítani gazdaságát. Ez különösen most érezhető, mikor a szovjet köztársaságok a polgárháború befejezése után először fogtak hozzá komolyan a gazdasági kérdések megoldásához és itt, a munka folyamán, először érezték, hogy mennyire elégtelenek az egyes köztársaságok elszigetelt erőfeszítései, mennyire elkerülhetetlen erőfeszítéseik egybekapcsolása és e köztársaságok gazdasági egyesülése, mint az ipar és a mezőgazdaság igazi helyreállításának egyetlen útja.

Ahhoz azonban, hogy az egyes köztársaságok gazdasági erőfeszítései valóban egyesíthetők legyenek, hogy e köztársaságok egységes gazdasági szövetségben egyesülhessenek, meg kell teremteni a megfelelő szövetségi, állandóan működő szerveket, melyek a köztársaságok gazdasági életét egy meghatározott úton irányítani tudják. Ez az oka annak, hogy a köztársaságoknak egymással kötött régi gazdasági és kereskedelmi szerződései most már nem elegendők. Ez az oka annak, hogy a Köztársaságok Szövetségének megteremtésére irányuló mozgalom túlnőtt e szerződések keretein és napirendre tűzte a köztársaságok egyesülésének kérdését.

Teljesen új jelenségnek tartja ezt az egyesülési tendenciát, vagy pedig már volt ilyen korábban is?

— A független köztársaságok egyesülési mozgalma nem váratlan, még soha nem látott valami. Ennek a mozgalomnak megvan a maga története. Ez az egyesülési mozgalom fejlődése folyamán már két szakaszon ment át és most a harmadik szakaszba lépett.

Az első szakasz, amely 1918-tól 1921 végéig tartott, az intervenció és a polgárháború szakasza, amikor a köztársaságok léte halálos veszedelemben forgott, és amikor ezek a köztársaságok kénytelenek voltak katonai vonalon egyesülni, hogy meg védelmezzék létüket. Ez a szakasz katonai egyesüléssel, a szovjet köztársaságok katonai szövetségével végződött.

A második szakasz, amely 1921 végétől 1922 elejéig tartott, Génua és Hága szakasza, mikor a Nyugat tőkés hatalmai, miután csalódtak az intervenció erejében, már nem katonai, hanem diplomáciai úton próbálták elérni a tőkés tulajdon helyreállítását a szovjet köztársaságokban, mikor a szovjet köztársaságok diplomáciai egységfrontja volt az az elkerülhetetlen eszköz, amely nélkül lehetetlen volt helytállni a nyugati hatalmak nyomásával szemben. Ezen az alapon jött létre nyolc független baráti köztársaságnak az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársasággal kötött megegyezése, melyet a génuai konferencia megnyitása előtt írtak alá, s amely nem nevezhető másnak, mint a szovjet köztársaságok diplomáciai egyesülésének. Ezzel fejeződött be a második szakasz, köztársaságaink diplomáciai szövetségének szakasza.

Most a nemzeti köztársaságok egyesülési mozgalma harmadik szakaszába, a gazdasági egyesülés szakaszába lépett. Nem nehéz megérteni, hogy a harmadik szakasz betetőzi az egyesülési mozgalom két megelőző szakaszát.

Nem következik-e ebből, hogy a köztársaságok egyesülése azzal fog végződni, hogy ismét egyesülnek Oroszországgal, összeolvadnak vele, úgy, amint ez a Távolkeleti Köztársasággal történt?

— Nem, ez nem azt jelenti! A Távolkeleti Köztársaság és a fentebb említett nemzeti köztársaságok között elvi különbség van:

a) a Távolkeleti Köztársaság egyáltalában nem a nemzeti ismérv alapján, hanem mesterségesen (ütközőállamnak), taktikai jellegű meggondolások alapján alakult (azt hitték, hogy a burzsoá-demokratikus forma megbízható biztosíték lesz Japán és más hatalmak imperialista igényeivel szemben), viszont az említett nemzeti köztársaságok, ellenkezőleg, a megfelelő nemzetiségek fejlődésének természetes eredményeként keletkeztek, s alapjuk főleg a nemzeti ismérv;

b) a Távolkeleti Köztársaságot meg lehet szüntetni anélkül, hogy ezzel lakossága többségének nemzeti érdekeit legkevésbé is sértenők (mert lakossága éppolyan orosz, mint Oroszország népességének többsége), a nemzeti köztársaságok megszüntetése ellenben reakciós abszurdum lenne, amely feltételezi a nem-orosz nemzetiségek megszüntetését, eloroszosításukat, vagyis reakciós donquijote-izmus lenne, amelyet még az orosz sovinizmus olyan sötét lovagjai sem helyeselnek, mint a feketeszázas Sulgin.

Éppen ez a magyarázata annak, hogy a Távolkeleti Köztársaság önmaga megszüntethette magát, mihelyt meggyőződött arról, hogy a burzsoá-demokratikus forma nem alkalmas biztosíték az imperialistákkal szemben, s ezért Oroszország alkatrészévé, területévé vált, mint az Urál vagy Szibéria, Népbiztosok Tanácsa és Központi Végrehajtó Bizottság nélkül, viszont a nemzeti köztársaságok, amelyek egészen más alapon épültek, nem szüntethetők meg, nem foszthatók meg Központi Végrehajtó Bizottságuktól és Népbiztosi Tanácsaiktól, nem foszthatók meg nemzeti alapjuktól, amíg az őket szülő nemzetiségek léteznek, amíg létezik a nemzeti nyelv, a nemzeti kultúra, a nemzeti életmód, amíg léteznek a nemzeti erkölcsök és szokások. Ezért a nemzeti szovjet köztársaságoknak egy szövetséges államban való egyesülése nem végződhetik azzal, hogy újból egyesülnek Oroszországgal, hogy Oroszországba beolvadnak.

Milyen lesz az ön véleménye szerint a köztársaságok egységes Szövetségben való egyesülésének jellege és formája?

— Az egyesülésnek önkéntes, kizárólag önkéntes jellegűnek kell lennie, úgy hogy minden egyes nemzeti köztársaságnak joga lesz a Szövetség kötelékéből kilépni. Tehát az önkéntesség elvét kell a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakításáról szóló szerződés alapjává tenni.

Az egyesülési szerződést az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság (mint föderatív alakulat a maga egészében), a Kaukázusontúli Föderáció (szintén mint föderatív alakulat a maga egészében), Ukrajna és Belorusszia köti meg. Lehetséges, hogy Buhara és Horezm, mint nem szocialista, hanem csak népi szovjet köztársaságok, az egyesülésen kívül maradnak mindaddig, míg természetes fejlődésük során át nem alakulnak szocialista köztársaságokká.

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének legfelsőbb szervei: a Szövetségi Központi Végrehajtó Bizottság, melyet a Szövetséghez tartozó köztársaságok lakosságuk arányában választanak, továbbá a Szövetségi Népbiztosok Tanácsa, amelyet, mint a Szövetségi Központi Végrehajtó Bizottság végrehajtó szervét, a Szövetségi Központi Végrehajtó Bizottság választ.

A Szövetségi Központi Végrehajtó Bizottság funkciója: kidolgozza a Szövetséghez tartozó köztársaságok és föderációk politikai és gazdasági életének vezérelveit.

A Szövetségi Népbiztosok Tanácsának funkciói:

a) közvetlenül és osztatlanul vezeti a Szövetség hadügyeit, külügyeit, külkereskedelmi, vasúti és posta-távírói ügyeit;

b) vezeti a Szövetséghez tartozó köztársaságok és föderációk pénzügyi, közellátási népbiztosságának, népgazdasági tanácsának, munkaügyi és inspekciós népbiztosságának tevékenységét, e köztársaságok és föderációk belügyi, földművelésügyi, közoktatásügyi, igazságügyi, közegészségügyi népbiztossága és a társadalmi gondoskodás népbiztossága tehát osztatlanul minden egyes köztársaság és föderáció közvetlen vezetése alatt marad.

Véleményem szerint ez lesz a Köztársaságok Szövetségében való egyesülés általános formája, amennyire az a nemzeti köztársaságok egyesülési mozgalma folyamán megállapítható.

Van olyan vélemény is, amely szerint a két szövetségi szerven (a Központi Végrehajtó Bizottságon és a Népbiztosok Tanácsán) kívül okvetlenül még egy harmadik szövetségi szervet is kell létesíteni, vagyis hogy a kettő közé be kell iktatni egy — hogy úgy mondjuk — felsőházat, melyben a nemzetiségek egyenlően volnának képviselve, — de kétségtelen, hogy ezzel a véleménnyel a nemzeti köztársaságokban nem rokonszenvezhetnek már csak azért sem, mert a kétkamarás rendszer — felsőházzal — összeegyeztethetetlen a szovjet építéssel, legalábbis annak mai fejlődési szakaszán.

Mikor fog megvalósulni — az Ön véleménye szerint — a Köztársaságok Szövetsége és mi lesz annak nemzetközi jelentősége?

— Azt hiszem, hogy a Köztársaságok Szövetségének megalakulása nem soká várat magára. Nagyon valószínű, hogy a Szövetség megalakulása egybe fog esni az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság X. Szovjetkongresszusának küszöbönálló ülésszakával.

Ami ennek a Szövetségnek nemzetközi jelentőségét illeti, ez aligha szorul bővebb magyarázatra. Ha a szovjet köztársaságok katonai szövetsége a polgárháború időszakában lehetővé tette, hogy visszaverjük ellenségeink katonai beavatkozását; ha e köztársaságok diplomáciai szövetsége Génua és Hága időszakában megkönnyítette az Antant diplomáciai nyomása elleni harcunkat, akkor kétségtelen, hogy a szovjet köztársaságoknak egy szövetséges államban való egyesülése a minden téren való katonai és gazdasági együttműködés olyan formáját hozza majd létre, amely a szovjet köztársaságok gazdasági boldogulását alapjában megkönnyíti és ily módon e köztársaságok fellegvárrá lesznek a nemzetközi kapitalizmus merényleteivel szemben.

„Pravda” 261. sz.
1922. november 18.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

SaLa