A szovjet köztársaságok egyesüléséről

Előadói beszéd a X. Összoroszországi Szovjetkongresszuson

1922. december 26

Elvtársak! Néhány nappal a kongresszus megnyitása előtt az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság Elnöksége a kaukázusontúli köztársaságok, Ukrajna és Belorusszia szovjetkongresszusaitól több határozatot kapott arra vonatkozólag, hogy ezeknek a köztársaságoknak egyszövetséges államban való egyesülése kívánatos és feltétlenül szükséges. Az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság Elnöksége megtárgyalta ezt a kérdést és határozatilag kimondta, hogy az egyesülés időszerű. Ezzel a határozattal kapcsolatban került a mai kongresszus napirendjére a köztársaságok egyesülésének kérdése.

A szovjet szocialista köztársaságok egyesülésére irányuló mozgalom már három-négy hónappal ezelőtt kezdődött. A kezdeményezés az Azerbajdzsán, az Örmény és a Grúz Köztársaságtól indult ki, amelyekhez utóbb az Ukrán és a Belorussz Köztársaság is csatlakozott. A mozgalomnak az az értelme, hogy a régi szerződéses viszony — az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság és más szovjet köztársaságok közötti egyezményes viszony — túlélte magát, elégtelennek bizonyult. A mozgalom értelme az, hogy a régi szerződéses viszonyról elkerülhetetlenül szorosabb egyesülési viszonyra, olyan viszonyra kell áttérni, amely feltételezi egy egységes szövetséges állam megteremtését, melynek vannak megfelelő végrehajtó és törvényhozó jellegű szövetségi szervei, van Szövetségi Központi Végrehajtó Bizottsága és Szövetségi Népbiztosi Tanácsa. Szóval: a mozgalom folyamán most azt javasolják, hogy amit korábban esetről-esetre, egyezményes viszony keretében oldottunk meg, most törvényileg állandósítsuk.

Melyek azok az okok, amelyek egyesülésre késztetik a köztársaságokat? Melyek azok a körülmények, amelyek az egyesülés szükségességét meghatározták?

A szovjet köztársaságok egy szövetséges államban való egyesülésének szükségességét a körülmények három csoportja szabta meg.

E körülmények első csoportját belső gazdasági állapotunkat érintő tények alkotják.

Először, a hétéves háború következményeképpen a köztársaságok rendelkezésére álló gazdasági segélyforrásaink szegénysége, amely arra kényszerít bennünket, hogy e szegényes eszközöket ésszerűbb kihasználásuk végett és az összes köztársaságok Szovjethatalmának gerincét alkotó fő gazdasági ágak fejlesztése érdekében egyesítsük.

Másodszor, a föderációnk különböző vidékei és köztársaságai között történelmileg kialakult természetes munkamegosztás, gazdasági munkamegosztás. Például, az Észak textilárukkal látja el a Délt és a Keletet; a Dél és a Kelet pedig gyapottal, fűtőanyaggal stb. az Északot. Ezt a területek között kialakult munkamegosztást nem lehet egy tollvonással eltörölni: ezt a munkamegosztást a föderáció gazdasági fejlődésének egész történelmi folyamata hozta létre. És ez a munkamegosztás, amely lehetetlenné teszi az egyes vidékek teljes kifejlődését, ha a köztársaságok külön-külön léteznek, arra kötelezi a köztársaságokat, hogy egységes gazdasági egészben tömörüljenek.

Harmadszor, az egész föderáció területén egységesek a legfőbb közlekedési eszközök, amelyek minden lehetséges egyesülés idegét és alapját alkotják. Magától értetődően nem lehet megengedni, hogy a közlekedési eszközökkel minden egyes köztársaság kizárólag saját érdekében külön-külön rendelkezzék, mert ez a gazdasági élet fő idegét — a közlekedést — tervszerűtlenül kihasznált egyes részek halmazává változtatná. Ez a körülmény szintén arra indítja a köztársaságokat, hogy egy államban egyesüljenek.

Végül, szűkös pénzügyi eszközeink. Elvtársak, nyíltan meg kell mondanunk, hogy pénzügyeink nagyfokú fejlesztésének lehetőségei most, a Szovjethatalom fennállásának hatodik évében, sokkal csekélyebbek, mint például a régi rendszerben, amelynek rendelkezésére állt az évi ötszázmillió rubelt jövedelmező vodka-monopólium, ami nálunk nem lesz, és rendelkezésére álltak a több-százmilliós külföldi hitelek, márpedig mi erre se számíthatunk. Mindez azt bizonyítja, hogy amikor pénzügyi fejlődésünk lehetőségei ilyen szegényesek, akkor nem fogjuk megoldani köztársaságaink pénzügyi gazdaságának legfőbb és legközelebbi feladatait, ha nem tömörítjük erőinket, ha az egyes köztársaságok pénzügyi erőit nem egyesítjük egységes egészben.

Ez az első csoportja azoknak a körülményeknek, amelyek az egyesülés útjára késztetik köztársaságainkat.

A köztársaságok egyesülését meghatározó körülmények második csoportja — a külső helyzetünkkel összefüggő tények csoportja. Katonai helyzetünkre gondolok. A külföldi tőkéhez való külkereskedelmi viszonyunkra gondolok. Végül, a burzsoá államokhoz való diplomáciai viszonyunkra gondolok. Nem szabad, elvtársak, megfeledkezni arról, hogy bár köztársaságaink szerencsésen kerültek ki a polgárháború állapotából, a külső támadások veszélye korántsem tekinthető kizártnak. Ez a veszély megköveteli, hogy katonai frontunk teljesen egységes legyen, hogy hadseregünk feltétlenül egységes legyen, különösen most, amikor ráléptünk, persze nem a morális leszerelés útjára, hanem a fegyverkezés valóságos anyagi csökkentésének útjára. Miután haderőnk létszámát hatszázezerre csökkentettük, most különösen nagy szükségünk van egységes, elszakíthatatlan katonai frontra, amely garantálni tudja a köztársaság külső biztonságát.

Továbbá, a háború veszélyén kívül fennáll még föderációnk gazdasági elszigetelésének veszélye. Önök tudják, hogy ha Génua és Hága után és Urquhart után köztársaságunk gazdasági bojkottja nem is sikerült, de jelentősebb tőke sem igen áramlik be gazdasági szükségleteink fedezésére. Fennáll a veszély, hogy köztársaságainkat gazdaságilag elszigetelik. Az intervenciónak ezt az új, a katonai intervenciónál nem kevésbé veszélyes formáját csak úgy háríthatjuk el, ha a kapitalista körülzárás ellen megteremtjük szovjet köztársaságaink gazdasági egységfrontját.

Végül, diplomáciai helyzetünk. Önök tanúi voltak annak, hogy nemrégen, közvetlenül a lausanne-i konferencia megnyitása előtt, az antant-államok minden módon elszigetelni igyekeztek föderációnkat. Ez diplomáciailag nem sikerült nekik. A föderációnk ellen irányuló, szervezett diplomáciai bojkottot áttörtük. Az Antant kénytelen volt számolni föderációnkkal, kénytelen volt kissé engedni, kissé meghátrálni. Nincs okunk arra számítani, hogy föderációnk diplomáciai elszigetelésének ilyen és hasonló kísérletei nem fognak megismétlődni. Ezért feltétlenül egyesítenünk kell diplomáciai frontunkat is.

Ez a második csoportja azoknak a körülményeknek, melyek az egyesülés útjára késztetik a szovjet szocialista köztársaságokat.

A körülményeknek mind első csoportja, mind második csoportja eddig is éreztette hatását és érvényben volt a Szovjethatalom fennállásának egész időszaka alatt. Gazdasági szükségleteink, amelyről éppen most beszéltem, úgyszintén a külpolitika terén felmerülő katonai és diplomáciai szükségleteink kétségtelenül korábban is érezhetők voltak. De ezek a körülmények csak most lettek rendkívül fontosak, a polgárháború befejezése után, amikor a köztársaságoknak először nyílt lehetőségük arra, hogy hozzáfogjanak a gazdasági építéshez, mikor először látták meg, milyen szűkösek gazdasági eszközeik és mennyire szükséges az egyesülés mind belső gazdasági vonalon, mind külső vonalon. Ez az oka annak, hogy a független szovjet szocialista köztársaságok egyesülésének kérdése most, a Szovjethatalom fennállásának hatodik évében került napirendre.

Végül, a tények harmadik csoportja, amely szintén megköveteli az egyesülést, a Szovjethatalom felépítésének jellegével, a Szovjethatalom osztálytermészetével függ össze. A Szovjethatalom, mely belső lényegénél fogva internacionális hatalom, úgy van felépítve, hogy a tömegekben minden módon istápolja az egyesülés eszméjét, és már természeténél fogva az egyesülés útjára sarkalja a tömegeket. A tőke, a magántulajdon és a kizsákmányolás szétválasztja az embereket, egymással szembenálló, ellenséges táborokra szaggatja őket, aminek példái Nagybritannia, Franciaország, sőt még az olyan kicsiny soknemzetiségű államok is, mint Lengyelország és Jugoszlávia, melyeket belső, kiengesztelhetetlen ellentmondásaik alapjaikban ásnak alá, — szóval ott, Nyugaton, ahol a tőkés demokrácia uralkodik s ahol az államok a magántulajdonon alapulnak, az állam alapja maga olyan, hogy szítja a kölcsönös nemzeti marakodást, a konfliktusokat és harcot, — ezzel szemben itt, a Szovjetek világában, ahol a hatalom nem a tőkén, hanem a munkán épül, ahol a hatalom nem a magántulajdonon, hanem a kollektív tulajdonon épül, ahol a hatalom nem az ember ember által való kizsákmányolásán épül, hanem e kizsákmányolás ellen harcol, itt, ellenkezőleg, itt maga a hatalom természete hajlamossá teszi a dolgozó tömegeket arra, hogy természetszerűen egy szocialista családban törekedjenek egyesülni.

Vajon nem jellemző, hogy ott, Nyugaton, a burzsoá demokrácia világában, fokozatosan hanyatlanak és alkatrészeikre bomlanak a soknemzetiségű államok (például Nagybritannia, amely nem tudom hogyan fogja rendezni dolgát Indiával, Egyiptommal, Írországgal, vagy Lengyelország, amelyről szintén nem tudom hogyan fogja rendezni dolgát az ott élő belorusszokkal és ukránokkal), viszont itt, a mi föderációnkban, amely legalább harminc nemzetiséget egyesít, itt, ellenkezőleg, a független köztársaságok közötti állami kapcsolatok erősödnek s ez a folyamat a független nemzetiségeknek egy független államban való egyre szorosabb közeledésére vezet! Íme, az állami egyesülés két típusa: az első, a kapitalista típus, az állam szétbomlására vezet, a második, a szovjet típus, ellenkezőleg, a korábban független nemzetiségeknek egy független államban való fokozatos, de tartós közeledésére vezet.

Ez a harmadik csoportja azoknak a tényeknek, melyek az egyes köztársaságokat az egyesülés útjára késztetik.

Mármost milyen legyen a köztársaságok egyesülésének formája? Azok a határozatok, melyeket az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság Elnöksége az ukrajnai, a belorussziai és a kaukázusontúli szovjet köztársaságtól kapott, körvonalazták az egyesülés alapjait.

Négy köztársaság egyesül: az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság, mint föderatív alakulat a maga egészében, a Kaukázusontúli Köztársaság, szintén, mint föderatív alakulat a maga egészében, Ukrajna és Belorusszia. Két független szovjet köztársaság, Horezm és Buhara, amelyek nem szocialista, hanem népi szovjet köztársaságok, egyelőre ennek az egyesülésnek keretein kívül maradnak, de csak azért és kizárólag azért, mert még nem szocialista köztársaságok. Nem kételkedem, elvtársak, és remélem, Önök sem kételkednek abban, hogy ezek a köztársaságok, amelyek belső fejlődésük folyamán a szocializmus felé haladnak, szintén tagjai lesznek a most megalakuló szövetséges államnak.

Úgy tűnhetnék, hogy célszerűbb volna, ha a Köztársaságok Szövetségébe nem az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság a maga egészében, mint föderatív alakulat lépne be, hanem előbb alkatrészeire bomlanék és egyes köztársaságai külön-külön lépnének be a Köztársaságok Szövetségébe. Szerintem ez az út nem ésszerű, célszerűtlen és maga az egyesülési mozgalom fejlődése kizárja azt. Először, ez arra vezetne, hogy a köztársaságok egyesülési folyamatával egyidejűleg a már létező föderatív alakulatok szétesési folyamata indulna meg, ami fejetetejére állítaná a köztársaságok egyesülésének megkezdődött forradalmi folyamatát. Másodszor, ha ezen a helytelen úton haladnánk, akkor az a helyzet állna elő, hogy nemcsak nyolc autonóm köztársaságra kellene bontani az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaságot, hanem még külön orosz Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságot és orosz Népbiztosok Tanácsát is kellene alakítanunk, ami nagy, teljesen szükségtelen és káros szervezeti felfordulásra vezetne, ami most semmi esetre sem kívánatos, sem a belső, sem a külső helyzet szempontjából. Ezért azt gondolom, hogy a helyes megoldás az, ha a szövetségben négy alany, négy köztársaság egyesül, mégpedig: az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság, a Kaukázusontúli Föderáció, Ukrajna és Belorusszia.

Az egyesülési szerződés elkészítésénél a következő irányelveket kell alapul venni: külkereskedelmi, hadügyi-haditengerészeti, külügyi, vasúti és postaügyi népbiztosságok csak a Szövetségi Népbiztosok Tanácsában alakulnak. A pénzügyi, népgazdasági, közellátási, munkaügyi és inspekciós népbiztosságok a szerződő köztársaságok kötelékében maradnak oly módon, hogy a szövetségi központ megfelelő népbiztosságainak utasításai szerint működhessenek. Ez azért szükséges, hogy a köztársaságok dolgozó tömegeinek erői a közellátás, a Legfőbb Népgazdasági Tanács, a Pénzügyi Népbiztosság, illetve a munkaügyek vonalán a szövetségi központ vezetésével egyesüljenek. Végül, a többi népbiztosság: a belügyi, az igazságügyi, a közoktatásügyi, a földművelésügyi stb. — összesen hat népbiztosság —, melyeknek a köztársaságok területén élő népek életmódjával, erkölcseivel, a birtokviszonyok sajátos formáival, a bíráskodás sajátos formáival, e népek nyelvével és kultúrájával közvetlenül van dolguk — a szerződő köztársaságok önálló népbiztosságai maradnak, s azokat e köztársaságok Központi Végrehajtó Bizottságai és Népbiztosi Tanácsai vezetik. Ez elengedhetetlen, mert ez a reális feltétele annak, hogy a szovjet köztársaságok területén élő népek nemzeti fejlődésének szabadságát biztosítsuk.

Ezeken az alapelveken kell véleményeim szerint felépíteni azt a szerződést, amelyet köztársaságaink a napokban kötnek egymással.

Ennek megfelelően beterjesztem az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság Elnöksége által jóváhagyott határozati javaslatot:

1. A Szovjetkongresszus megállapítja, hogy az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaságnak, az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaságnak, a Kaukázusontúli Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaságnak és a Belorussz Szocialista Szovjet Köztársaságnak a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében való egyesülése időszerű.

2. Az egyesülés alapja az önkéntesség és a köztársaságok egyenjogúságának elve, beleértve, hogy mindegyik köztársaságnak joga van szabadon kilépni a Köztársaságok Szövetségéből.

3. A Szovjetkongresszus megbízza az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság küldöttségét, hogy Ukrajna, a Kaukázusontúli Köztársaság és Belorusszia küldöttségével együtt dolgozzon ki egy nyilatkozattervezetet a Köztársaságok Szövetségének megalakulásáról, s e nyilatkozatban fejtse ki azokat a körülményeket, amelyek a köztársaságoknak egy szövetséges államban való egyesülését megkövetelték.

4. A Szovjetkongresszus megbízza a küldöttséget, hogy dolgozza ki az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaságnak a Köztársaságok Szövetségébe való belépése feltételeit, s arra kötelezi a küldöttséget, hogy a szövetségi szerződés tárgyalásánál érvényesítse a következő tételeket:

a) megfelelő szövetségi törvényhozói és végrehajtói szervek létesítendők;

b) a hadügyi-haditengerészeti, közlekedésügyi, külügyi, külkereskedelmi, posta- és távíróügyi népbiztosságok központosítandók;

c) a szerződő köztársaságok pénzügyi, közellátási, népgazdasági, munkaügyi és munkás-paraszt inspekciós népbiztosságaira a Köztársaságok Szövetségének megfelelő népbiztosságai által adott utasítások kötelezők;

d) a szerződő köztársaságok területein élő népek nemzeti fejlődésének érdekei teljes mértékben biztosítandók.

5. A szerződéstervezetet, mielőtt a Köztársaságok Szövetségének első kongresszusa elé terjesztenék, jóváhagyás végett be kell terjeszteni az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságnak, mégpedig a Végrehajtó Bizottság Elnökségének.

6. A Szovjetkongresszus felhatalmazza a küldöttséget, hogy az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság által jóváhagyott egyesülési feltételek alapján megkösse az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság szerződését Ukrajna, a Kaukázusontúl és Belorusszia Szocialista Szovjet Köztársaságaival a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakításáról.

7. A szerződés jóváhagyás végett a Köztársaságok Szövetségének I. kongresszusa elé terjesztendő.

Ez az a határozati javaslat, melyet figyelmükbe ajánlok.

Elvtársak! A szovjet köztársaságok megalakulása óta a világ államai két táborra oszlottak: a szocializmus táborára és a kapitalizmus táborára. A kapitalizmus táborában imperialista háborúk, nemzeti viszályok dúlnak, elnyomás, gyarmati rabság és sovinizmus uralkodik. Ezzel szemben a Szovjetek táborát, a szocializmus táborát a népek kölcsönös bizalma, a nemzeti egyenjogúság, a népek békés együttélése és testvéri együttműködése jellemzi. A kapitalista demokrácia már évtizedek óta iparkodik a nemzeti ellentéteket a szabad nemzeti fejlődés érdekeinek és a kizsákmányolás rendszerének összeegyeztetése alapján megoldani. Ez azonban mindeddig nem sikerült és nem is fog sikerülni. Ellenkezőleg, a nemzeti ellentétek csomója egyre jobban összebogozódik és pusztulással fenyegeti a kapitalizmust. Csak nálunk, a Szovjetek világában, a szocializmus táborában sikerült gyökerestől kiirtani a nemzeti elnyomást és megteremteni a népek kölcsönös bizalmát és testvéri együttműködését. És csak miután a Szovjeteknek ez sikerült, csak ez után nyílt lehetőségünk arra, hogy föderációnkat felépítsük és belső és külső ellenségeinek támadása ellen megvédjük.

A Szovjethatalomnak öt évvel ezelőtt sikerült a népek békés együttélésének és testvéri együttműködésének alapját lerakni. Most, amikor itt arról határozunk, hogy az egyesülés kívánatos és szükséges, az a feladat áll előttünk, hogy ezt a művet egy új épülettel, a dolgozók új, nagy szövetséges hatalmának megalakításával megkoronázzuk. Köztársaságaink népei nemrég tartott kongresszusaikon egyhangúlag elhatározták, hogy megalakítják, a Köztársaságok Szövetségét s e népek akarata kétségtelenül arról tanúskodik, hogy az egyesülés ügye helyes úton halad, hogy az egyesülés alapja az önkéntesség és a népek egyenjogúságának magasztos elve lesz. Reméljük, elvtársak, hogy szövetséges köztársaságunk megalakításával szilárd bástyát teremtünk a nemzetközi kapitalizmussal szemben, hogy az új szövetséges állam újabb határozott lépés lesz az egész világ dolgozóinak Szovjet Szocialista Világköztársaságban való egyesülése felé. (Hosszantartó taps. Az „Internacionálét” éneklik.)

„Pravda” 295. sz.
1922. december 29.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

SaLa