Miközben otthon antiszemitázgat, rasszistákkal együttműködni készülő izraeli vezetéssel szövetkezik a horda

Madarat tolláról, embert barátjáról?

A kormánymédia Orbán Viktor újabb, ezúttal V4-esnek induló izraeli útja idején a változatosság kedvéért egy kis antiszemitázással vetett némi korpát a Jobbik és az ellenzék többi képviselője közé, ám a magyarországi kormány jó barátja, s egyben a Fidesz testvérpártjának, a Likudnak az elnöke, a cionista nézeteit egyáltalán nem rejtegető Benjámín Netanjahú a maga rövid Twitter-üzenetével kavarta tovább a zsidók világának amúgy sem nyugodt vizeit, nyilvánvalóan az április 9-én tartandó előrehozott választásokra készülve.

Az üzenet lényege körülbelül a következő (a fordításhoz a Google Translate szolgáltatást használtuk):
A Habajit Hajehudi (Zsidó Otthon), a HaIhud HaLeumi (Nemzeti Unió) és az Otzma Yehudit (Zsidó Erő) vezetői – ha nem fognak össze, akkor nem lépik át a küszöböt, a jobboldal veszít és Ganc baloldali kormányt alakít az arab pártok támogatásával. A jobboldali szavazók számítanak a felelősségetekre és az egységre. Ne okozzatok csalódást nekik, és ne veszélyeztessétek Izrael földjét! – figyelmeztette leendő partnereit az izraeli miniszterelnök. Ganc itt Beni Gancot (Gantz), a volt izraeli vezérkari főnököt jelenti, aki Netanjahú ellenfeleként reális veszélyt jelenthet rá, bár nem biztos, hogy egyértelműen elhelyezhető a bal–jobb tengelyen.

A bejegyzésre reagált többek között az amerikai Rágalmazásellenes Liga (ADL) és a T’ruah nevű rabbinikus zsidó emberi jogi szervezet is. Az Otzma Yehudit ugyanis sokak szerint egy újjáéledt kahanista szerveződés, ami aligha meglepő, tekintve az egyik alapítónak, Michael Ben-Arinak a múltját, és e múlt árnyainak visszaköszönését a pártjában. Az 1970-es és ’80-as években a néhai terrorista (az Otzma Yehudit példaképe), Meir Kahane sokak számára leginkább csak palesztin és szovjet célpontok elleni támadásokkal írta be a nevét a történelembe, míg egy egyiptomi születésű amerikai végül meg nem ölte. 1985-ben Kahane pártja, a Kach, bár egyetlen képviselőt sikerült bejuttatnia a Knesszetbe,  egy bírósági döntés alapján már nem indulhatott az 1988-as választásokon, a ’90-es években pedig az antirasszista korlátozások miatt gyakorlatilag ellehetetlenült a belőle kiváló Kahane Chai nevű párttal együtt. 1994-ben törvényen kívülre kerültek, így pártként lényegében megszűntek és mozgalomként éltek tovább. A Kahane által alapított Zsidó Védelmi Ligát (JDL) az Egyesült Államokban szélsőséges csoportosulásként tartják számon.

(Fergeteg)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„Mi kommunisták különös vágású emberek vagyunk”

Sztálin – Rövid életrajz 1924-1926

1924. január 21-én Gorkiban, Moszkva mellett meghalt Lenin, a bolsevikok pártjának vezére és alapítója, az egész világ dolgozóinak vezére. Lenin zászlaját, a párt zászlaját magasra emelve vitte tovább Sztálin — Leninnek kimagasló tanítványa, a bolsevik párt legjobb fia, Leninnek méltó utódja és művének nagy folytatója.

Január 26-án nyílt meg a Szovjetek II. Ősszövetségi Kongresszusának gyászülése. Sztálin beszédet mondott: a párt nevében nagy esküt tett:

„Mi kommunisták különös vágású emberek vagyunk. Különös anyagból vagyunk mi gyúrva. Mi vagyunk azok, akik a nagy proletár hadvezérnek, Lenin elvtársnak hadseregét alkotjuk. Nincs nagyobb tisztesség, mint ehhez a hadsereghez tartozni. Nincs nagyobb tisztesség, mint tagnak lenni abban a pártban, amelynek alapítója és vezetője Lenin elvtárs . . .

Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy hordozzuk fennen és őrizzük meg tisztán ezt a kitüntető címet — párttag. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a te végakaratodat! . . .

Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy úgy őrizzük pártunk egységét, mint a szemünk világát. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a te végakaratodat is! . . .

Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy őrizzük és erősítsük a proletariátus diktatúráját. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy erőnket nem kímélve, rajta leszünk, hogy becsülettel teljesítsük ezt a te végakaratodat is! . . .

Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy minden erőnkkel szilárdítsuk munkások és parasztok szövetségét. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a te végakaratodat is! . . .

Lenin elvtárs fáradhatatlanul beszélt nekünk országunk népei önkéntes szövetségének szükségességéről, a Köztársaságok Szövetsége keretén belüli testvéri együttműködésük szükségességéről.

Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy erősítsük és szélesítsük a Köztársaságok Szövetségét. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a te végakaratodat is! . . .

Lenin nem egyszer mutatott rá arra, hogy a Vörös Hadsereg megerősítése és színvonalának emelése pártunknak egyik legfontosabb feladata . . . Esküdjünk meg hát elvtársak, hogy erőnket nem kímélve rajta leszünk, hogy Vörös Hadseregünket, Vörös Hajóhadunkat megerősítsük . . .

Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy legyünk hívek a Kommunista Internacionálé elveihez. Esküszünk neked, Lenin elvtárshogy életünket sem kímélve rajta leszünk, hogy erősítsük és szélesítsük az egész világ dolgozóinak szövetségét — a Kommunista Internacionálét!”

A bolsevik párt esküje volt ez tanítójának és vezérének, Leninnek, aki örökkön örökké élni fog. Ezt az esküt a párt Sztálin vezetése alatt becsülettel teljesítette és teljesíti.

Lenin halálának első évfordulójára a „Rabócsaja Gazeta” („Munkásújság”) szerkesztőségéhez intézett levélben Sztálin ezt írta:

„Emlékezzetek Iljicsre, szeressétek, tanulmányozzátok őt, tanítómesterünket, vezérünket!
Harcoljatok és győzzétek le az ellenségeket, a belsőket és a külsőket — úgy, mint Iljics.
Építsétek az új életet, az új életformát, az új kultúrát — úgy, mint Iljics.
Sohase húzódozzatok a munka aprajától, mert a kicsinyből épül a nagy — ez Iljicsnek egyik fontos intelme.”
A szovjetnép rendületlenül követte és követi Sztálin e szavait.

A szocializmus ellenségei, kihasználva előbb Lenin betegségét, majd halálát, igyekeztek letéríteni a pártot a lenini útról, hogy ezzel előkészítsék a kapitalizmus visszaállításának feltételeit országunkban. Különösen bőszen támadták a pártot a leninizmus megátalkodott ellensége: Trockij és csatlósai. A trockisták újabb vitát erőszakoltak rá a pártra. A harc elkeseredett jellegű volt. Sztálin feltárta a trockisták fellépésének politikai lényegét, rámutatott arra, hogy a párt életéről vagy haláláról van szó, fölzárkóztatta a párt kádereit és megszervezte a trockizmus szétzúzását.

1924 novemberében a Szakszervezetek összoroszországi Központi Tanácsa pártcsoportjának teljes ülésén mondott beszédében — „Trockizmus vagy leninizmus” — Sztálin rámutatott arra, hogy a trockizmus elleni harcban az adott időszakban, „a párt feladata az, hogy a trockizmust, mint eszmeáramlatot eltemesse”. Figyelmeztette a pártot arra, hogy az akkori viszonyok között a legfőbb veszedelem a trockizmus.

„A mai helyzetben — mondta Sztálin —, Október győzelme után, az új gazdasági politika jelenlegi viszonyai között, a legveszedelmesebbnek a trockizmust kell tekintenünk, mert ki akarja ölni a forradalmunk erőibe vetett hitet, a munkások és parasztok szövetségének erejébe vetett hitet, azt a hitet, hogy az új gazdasági politika Oroszországát szocialista Oroszországgá fogjuk átváltoztatni”

Sztálin bebizonyította, hogy a trockizmus eszmei megsemmisítése elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy biztosítsuk a további győzelmes előnyomulást a szocializmus felé. Sztálin kijelentette:

„Ha nem zúzzuk szét a trockizmust, akkor az új gazdasági politika körülményei közt nem győzhetünk, nem érhetjük el azt, hogy a mai Oroszország szocialista országgá változzék.”

A trockizmus elleni harcok során Sztálin a pártot a Központi Bizottság köré tömörítette és további harcra mozgósította a szocializmus győzelméért országunkban.

A trockizmus eszmei megsemmisítésében, a leninizmus megvédésében, megalapozásában és továbbfejlesztésében rendkívül nagy jelentősége volt Sztálin 1924-ben megjelent „A leninizmus alapjairól” című elméleti munkájának. Ez a könyv a leninizmus mesteri kifejtése és mély elméleti megalapozása. Az egész világ bolsevikjait látta el akkor és látja el ma is a marxista-leninista elmélet éles fegyverével.

Ez a munka kifejti a leninizmus alapjait, vagyis azt az újat és különlegeset, ami Lenin nevéhez fűződik, amivel Lenin a marxista elméletet továbbfejlesztette. Már maga az a körülmény, hogy megkaptuk a leninizmus kérdéseinek ilyen összefoglalását, hogy Sztálin a lenini örökség egész eszmei tartalmát összegyűjtötte és az új történelmi korszak szemszögéből vizsgálat alá vette, óriási lépést jelentett a marxizmus-leninizmus tudományának fejlődésében. Ez a munka a lenini tanítás valamennyi kérdését rendkívül magas elvi színvonalra emeli. Sztálin e művében a leninizmus klasszikus meghatározását adja. Sztálin megmutatja, hogyan fejlesztette tovább Lenin a marxizmust az új korszaknak, az imperializmus és a proletárforradalmak korszakának viszonyai között.

A népgazdaság helyreállításának munkája vége felé járt. A Szovjetunió nemzetközi és belső helyzete megváltozott. A kapitalista országokban beállt a forradalmi mozgalom ideiglenes apálya, létrejött a kapitalizmus ideiglenes, részleges stabilizálódása. A Szovjetunió elérte a háborúelőtti gazdasági színvonalat. Tovább kellett haladni. Teljes élességében vetődött fel építőmunkánk távlatainak, a szocializmus sorsának kérdése a Szovjetunióban.

Zseniális éleslátással határozza meg Sztálin a forradalom további fejlődésének perspektíváját és konkrét útjait.

„Kívánom a Dinamó -gyár munkásainak — írta Sztálin 1924-ben —, valamint egész Oroszország munkásainak, hogy az ipar fellendüljön, hogy a proletárok száma Oroszországban a legközelebbi időszakban 20—30 millióra növekedjék; hogy a falvakban a kollektív gazdaság felvirágozzék és befolyása alá vesse a magángazdaságot; hogy a magas fejlettségű ipar és a falu kollektív gazdasága a gyárak proletárjait és a föld dolgozóit véglegesen egy szocialista hadseregbe tömörítse, hogy az oroszországi győzelmet betetőzze a győzelem az egész világon”

Elméletileg összefoglalva a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tapasztalatait, valamint a kapitalista környezetben végzett szocialista építőmunka első éveinek tapasztalatait, Sztálin megvédte és továbbfejlesztette a lenini tanítást a szocializmus egy országban való győzelméről.

1924 decemberében jelent meg Sztálin ismert munkája: „Az Októberi Forradalom és az orosz kommunisták taktikája”. Ebben a munkában Sztálin, megalapozva a lenini tételt a szocializmus egy országban való győzelméről, rámutatott arra, hogy ennek a kérdésnek két oldalát kell megkülönböztetni: egy belső és egy nemzetközi oldalt. A belső oldal: az osztályok egymáshoz való viszonyának kérdése a szocializmust építő országon belül; a nemzetközi oldal: a Szovjetunió, mint az eddig még egyetlen szocialista ország, és a kapitalista környezet egymáshoz való viszonyának kérdése. A belső nehézségekkel a Szovjetunió munkásai és parasztjai teljes mértékben meg tudnak birkózni saját erejükből, gazdaságilag teljes mértékben le tudják küzdeni saját burzsoáziájukat és teljesen fel tudják építeni a szocialista társadalmat. De mindaddig, amíg megvan a kapitalista környezet, megvan a Szovjetunió elleni kapitalista beavatkozásnak és a kapitalizmus visszaállításának veszélye is. Hogy ezt a veszedelmet kiküszöböljük, magát a kapitalista környezetet kell megszüntetni, a kapitalista környezetet azonban csak annak eredményeképpen lehet megszüntetni, hogy a proletárforradalom legalább is néhány országban győzedelmeskedik. Csak akkor lehet majd a szocializmus győzelmét a Szovjetunióban teljes, végleges győzelemnek tekinteni.

Sztálinnak ezek a tételei szolgáltak a XIV. pártértekezlet (1925. április) történelmi jelentőségű határozatának alapjául. Az értekezlet megerősítette a lenini-sztálini célkitűzést a szocializmusnak a Szovjetunióban való győzelmére, mint párttörvényt, amely a párt összes tagjai számára kötelező.

A moszkvai pártszervezet pártaktívájának gyűlésén Sztálin „Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt XIV. értekezletének eredményeiről” tartott előadásában különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy a középparasztokat be kell vonni a szocializmus építésébe. Sztálin ezt mondta:

„A fődolog most abban van, hogy a középparasztokat a proletariátus köré tömörítsük, hogy újból megnyerjük őket. A fődolog most abban van, hogy összefogjunk a parasztság zömével, anyagi és kulturális színvonalát felemeljük és ezzel a zömmel együtt haladjunk előre a szocializmus felé vezető úton. A fődolog most abban van, hogy a szocializmust együtt építsük a parasztsággal, okvetlenül a parasztsággal együtt és okvetlenül a munkásosztály vezetése alatt, mert a munkásosztály vezető szerepe a legfőbb biztosítéka annak, hogy az építőmunka a szocializmus felé vezető úton fog majd haladni.”

1925 decemberében nyílt meg a XIV. pártkongresszus. A Központi Bizottság politikai beszámolójában Sztálin a Szovjetunió politikai és gazdasági ereje gyarapodásának világos képét rajzolta meg. Ámde, mondotta Sztálin, mi nem elégedhetünk meg ezekkel a sikerekkel, mert országunk még mindig elmaradt, agrár ország. Ahhoz, hogy országunk gazdasági önállóságát biztosítsuk, és védelmi képességét megerősítsük, ahhoz, hogy megteremtsük a szocializmus győzelméhez szükséges gazdasági alapot — országunkat agrár országból ipari országgá kell változtatnunk.

A XIV. kongresszus szószékéről a párt vezére ezt mondta:

„Országunkat agrár országból ipari országgá változtatni, amely képes legyen a szükséges üzemi felszereléseket saját erejével előállítani — ez a mi általános irányvonalunk lényege, alapja.”

A szocialista iparosítás sztálini tervével a kapituláló Zinovjev és Kámenjev szembe akarta állítani a maga „tervét”, amelynek értelmében a Szovjetuniónak agrár országnak kellett volna maradnia. Ez a Szovjetunió szolgaságba vetésének árulóktól kiagyalt terve volt, amely a Szovjetuniót kezén-lábán megkötözve kiszolgáltatta volna az imperialista ragadozóknak.

Sztálin lerántotta az álarcot ezekről a gyalázatos kapitulánsokról, feltárta trockista-mensevik mivoltukat.

A XIV. kongresszuson Sztálin hangsúlyozta, hogy a szocializmus építésének munkájában a pártnak egyik legfontosabb feladata a munkásosztály szilárd szövetsége a középparaszttal.

A párt alapvető feladataként a kongresszus a szocialista iparosítás végrehajtását — a szocializmusnak a Szovjetunióban való győzelméért vívott harcot határozta meg.

A kongresszus után, 1926 elején jelent meg Sztálin munkája: „A leninizmus kérdéseihez”. Ebben a történelmi jelentőségű munkában Sztálin eszmeileg megsemmisítette a zinovjevisták likvidátori és kapituláns „filozófiáját” és megalapozta a XIV. pártkongresszus irányvonalát, azt a vonalat, mely az ország szocialista iparosítására és a szocialista társadalom felépítésére vett irányt. Sztálin felfegyverezte a pártot és a munkásosztályt a szocialista építőmunka győzelmébe vetett törhetetlen hittel.

A bolsevikok pártja, miután erőt gyűjtött és eszközöket halmozott fel s a kapitulánsokat és kishitűeket útjából félrelökte, elvezette az országot egy új történelmi szakaszhoz, a szocialista iparosítás szakaszához.

A kishitűekkel és kapitulánsokkal, a trockistákkal és zinovjevistákkal, a buchárinokkal és kámenjevekkel folytatott harcban véglegesen kialakult, Leninnek a csatasorból való kiválása után, pártunknak az a vezető góca Sztálin, Molotov, Kalinin, Vorosilov, Kujbysev, Frunze, Dzerzsinszkij, Kaganovics, Ordzsonikidze, Kírov, Jaroszlavszkij, Mikoján, Andrjéjev, Svernjik, Zsdánov, Skirjátov és mások személyében — amely Lenin dicső lobogóját megvédelmezte, a pártot Lenin köré tömörítette és kivezette a szovjetnépet az ország iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának széles útjára. Ennek a gócnak vezetője s a párt és az állam vezető ereje Sztálin elvtárs volt.

Sztálin mesterien teljesíti a párt és a nép vezére feladatait és az egész szovjet nép teljes erejével támogatja, mindazonáltal tevékenységében nem engedi magához férkőzni az önhittségnek, hivalkodásnak, öntetszelgésnek még az árnyékát sem. Ludwig német íróval folytatott beszélgetésében hangsúlyozza a lángelméjű Lenin óriási szerepét hazánk átalakítása terén, önmagáról Sztálin egyszerűen csak ezt mondta: „Ami engem illet, én csak tanítványa vagyok Leninnek, és célom, hogy méltó tanítványa legyek.”

(idézet:- Sztálin: Rövid életrajz – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2019 február 22. péntek van. Rohan az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 312 (szökőévekben 313) nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  Gerzson, Gréte, Grétea, Kövecs, Lándor, Leander, Margit, Margita, Margitta, Margó, Pál, Palmer, Pável, Péter, Pető, Pósa, Túlia, Zétény nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Február 22 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_22.

Ma van:

– Szent Péter apostol székfoglalása, katolikus ünnep

– a cserkészet világnapja, a mozgalom alapítója, Robert Baden-Powell születésének évfordulóján

– a bűncselekmények áldozatainak napja. 1990. február 22-én tette közzé az Európai Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját, és ez a nap azóta a kontinens számos országában az áldozatok napja. Magyarországon a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület kezdeményezésére 1993 óta tartják. (Tehát a mai nap Döbrögisztán Magyarjainak Napja)

– Az arab egység napja.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

A kijevi Majdan – cirkusz kitörésének ötödik évfordulója alkalmából tegnap az ENSZ összeröffentett egy közgyűlést.

Ezen az ENSZ Közgyűlésén hőbörgött Valcman Nyalókakirály.

Порошенко выступил перед почти пустым залом в ООН (ФОТО) | Русская весна

Az erős túlzással is kevés számú érdeklődőnek mondható hallgatóságától intézkedéseket követelt Oroszország ellen annak „agressziója” és amiatt, hogy az „megszállta” Ukrajna egyes részeit. Felvetette, hogy meg kellene fosztani Oroszországot vétójogától az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT).

„Talán itt az ideje helyére tenni Oroszországot, kezdve azzal, hogy megfosztják vétójogától, legalábbis amikor az Ukrajnával szembeni agresszióval kapcsolatos ügyekről van szó?” – tette fel a kérdést beszédében.

Nyalókakirály elmesélte álmát is: hozzanak létre egy békefenntartó missziót Donbassz lerohanására azzal a céllal, hogy „végezzenek az orosz agresszióval és helyreállítsák Ukrajna szuverenitását és területi integritását”.

„Készen állunk a konstruktív vitára e kezdeményezést illetően” – hörögte, felvetve annak lehetőségét, hogy az ENSZ először küldjön egy első csapatot annak érdekében, hogy elemezhesse a helyszíni lehetőségeket.

Valcman végig azon habzott, hogy ami történik Maradék – Ukrajnában, az nem belső konfliktus, hanem „katonai megszállás és fegyveres agresszió” Oroszország részéről.

Hódító Valcman egyúttal felhívást intézett az ENSZ-hez és tagállamaihoz. Követelte, hogy támogassák Kijevet a „Kreml imperialista törekvéseivel” szemben, és letette a Nagy Esküt, miszerint csak ekképpen változtatható meg a helyzet Donbasszban.

Sírámai szerint birodalma területének jelenleg hét százaléka van „megszállva”, köztük a Moszkva által 2014-ben „elcsatolt” Krím – félsziget és Donbassz egy része.

„Ukrajna lényegében a NATO valódi keleti oldalává vált a transzatlanti szabadság és a demokrácia védelmében. Ezért aztán joggal várja el mindezek jegyben a viszonzást a Nyugattól!” – böffentette közönsége ábrázatába.”

A Majdan emlékülésen az Európai Unió támogatásáról biztosította Kijevet, és ismét elítélte a „Krím orosz elcsatolását”, és újfent kifejezte óhaját „Ukrajna szuverenitása, területi egysége és függetlensége iránt.”

Oroszország nevében Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet válaszolt. Ő puccsnak minősítette a Majdan – ciruszt, és kifejtette: az EU és az USA álltak az akkori történések mögött, és most is ők buzgatják Kijevet!

Nyebenzja külön is kihangsúlyozta, hogy Oroszország a Donbassz ellen szervezett Kijevi blokád miatt alig képes tudni segíteni Donbassz népének.

A jeles évforduló alkalmából a megpuccsolt Janukovics is megírta a maga sopánkodó, szerecsenmosdató levelét Oroszországból Ukrajna népének. Ő jót akart, de a Nyugat becsapta. A mostani kijevi banda bűnözőkből áll, de van/lesz vigasz:”EZEK” majd a Hágai Bíróság előtt… – majd meglássátok feleim! (Sajnos van egy rossz hír! Csukotka megtelt! Putyin állítólag telerakatta mindenféle szárnyas jószággal! Meg a reptetőikkel! Hága meg megbízhatatlan. És itt van a közelben!)

Ukrajna a közeljövőben megszünteti az Oroszországgal kötött megállapodást az Azovi-tengerről. Ezt jelentette be Klimkin mester, ukrán külügyér.

„A belátható jövőben fel fogjuk bontani a szerződést. Ezután a jogi helyzetünk teljes mértékben más lesz, és a nemzetközi hajózási kérdések kérdések megoldódnak” – közölte a mester.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mai nyilatkozatában kifejtette, hogy Kijev újabb provokációt készít elő a Kercsi-szoros területén.

Valamivel több mint öt hét múlva elnököt (is) választ Maradék – Ukrajna. Közvéleménykutatási adatok szerint bár Valcman Nyalókakirály bejut a második ferdülőbe, de fölöslegesen. Hátránya Zelenszkij kollegával szemben ledolgozhatatlan!

De talán mégsem!

A ‘zoroszok „által megszállt” Donbassz választási lázban égő polgárai betuszakolhatják hóhérukat ismét az elnöki trónba.

Leonyid Paszecsnyik az LNR elnöke arról számolt be, hogy információik szerint a Valcman – stáb nagyban készül – legalábbis az LNR területén élők – szavazataira. (Választási – jogilag Donbassz népe is részt vehet a március31 – i Nagy Eseményen! A voksokat pedig Valcmanék összesítik!)

Ugyanakkor Irina Gerascsenko, a minszki humanitárius alcsoport kijevi vezére kijelentette: szó sem lehet a donbasszi népköztársaságok és Kijev között közvetlen párbeszédről. Ezt mintegy válaszolta Gyenyisz Pusilin DNR elnök ajánlatára, aki elmondta:a népköztársaságok készek a közvetlen tárgyalásokra Kijevvel. Pusilin arra kérte Germánia és Gallia vezetőit, hogy javaslatát továbbítsák Kijevnek, és ösztökéljék konstruktív magatartásra.

Mondjuk konstruktivitáshiányban Kijev ordashada – a donbasszi frontokon- nem szenved.

A DNR – es Alekszandrovkát „díszkivilágították” tegnap este (IS).

Persze nincsenek egyedül Alekszandrovka lakói a látványosságukkal. Szinte minden DNR – es frontmenti település büszkélkedhet hasonlóval.

Az LNR – fertályon viszont igazán büszkék lehetnek fürgeségükre a kárelhárítók. AkikZolotojénál akarták megjavítani a hoholok által szétlőtt gázvezetéket. A valcmanisták rájuk is tüzet nyitottak. Ám a szakmai rutin… – no meg az életösztön, meg a kiváló kondi! – szerencsésen megúszták. A sérült vezetéket „leszakaszolták”, aztán majd ha kialszik a tűz, meg megérkezik az EBESZ, folyt. köv.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„A karibi – válság csupán dajkamese volt felnőtteknek ahhoz képest, ami most van!”

Putyin megragadta a lélekharang kötelét! Közeleg a végítélet pillanata! – állapította meg a nyugati fősodratú a tegnapi Putyin évértékelő után. 
Egyedül a galliai L’ Obs nevű bulvárújság figyelt csak föl arra, hogy az orosz államfő az évértékelő túlnyomó részében Oroszországgal foglalkozott, és csak a legvégén üzent a Nyugatnak: lassan a testtel.
Ám a fősodratúak – az USA – tól Japánig „a HARMADIK VILÁGHÁBORÚ KIROBBANTÁSÁVAL FENYEGETŐZŐ BEGOROMBULT PUTYIN” – üzenettől hangosak.
A brit The Sun ma reggeli számát lapozó békés brit alattvaló ijedelmében magára löttyinthette a forró teáját azon illusztráció láttán, amelyen éppen őrá irányul egy orosz atomrakéta.
A Reuters cikkétől pedig egyből le is izzadhattak az olvasók. Fölöttébb életszagú elemzést olvashattak arról, hogy a Sojgu Zrt már be is élesítettetán azokat a rakétákat, amelyek Közép – Szibériából indítva sokkal hamarabb érik el Washingtont, mint mondjuk a BALTIKUMBÓL INDÍTOTT AMERIKAI RAKÉTÁK Moszkvát. „A karibi – válság csupán dajkamese volt felnőtteknek ahhoz képest, ami most van!” – festette az ördögöt a falra az írás. (Arról egy betű sem regél, hogy mindez csupán VÁLASZ!
A germán sajtóban már bőven van utalás arra, hogy a követ az álló vízbe nem az orosz elnök dobta, hanemaz USA, amely fölmondta az INF szerződést.
A Bild még azt is meg merte reszkírozni írásában, hogy tán mégsemindokolatlan az orosz figyelmeztetés, hiszen körbe vannak véve NATO – támaszpontokkal. Azokon meg nem humanitárius segélykonvojok dekklnak, hanem minden más, az oroszoknak ártó holmi.
A Deutsche Welle pedig igyekezett hűteni a felfokozott háborús várakozásokat, mondván: nem kell hergelni az oroszokat, és akkor nem lesz baj! Szerintük Putyin nem fog indítani első csapást.
A nyugati közvélekedés világvéváró – hangulatba fordulásáért a NATO – latorszövetség is tett. Nem is keveset.
Facebook bejegyzésésében Marija Zaharova az orosz KüM szóvivője igyekszik nyugtatni a túlélőcsomagok összekészítésén agyaló, hisztiző népeket.
Maria Zakharova 
СМИ: «В НАТО назвали неприемлемыми заявления российской стороны с угрозами взять на прицел союзников»

Зачем сразу так нервничать. Ровно год назад западные партнеры наперебой заявляли, что «российских мультиков» с новейшими видами вооружений опасаться не надо, что всё это блеф Кремля. А теперь вдруг «поняли», что «в объективе», и даже начали «догадываться», к чему он прикреплён?

„De hát mire föl ez a nagy riadalom? Hiszen maguk a NATO tisztségviselői állították korábban, hogy a most rettegést kiváltó orosz fegyvereket még senki sem látta! Azok csak a rajfilmekben léteznek. Azok csak a Kreml blöffjei! De most a rajzfilmfiguráktól riadoznak?  Vagy rájöttek az objektív valóságra?…”
Aztán Zaharova is nyugtatgatja az izgulókat. Nem bánt a Medve, ha békén hagyják!
Egyszóval igencsak nagy Nyugaton a visongás és az aggodalom tegnap óta!
Csakhát az okokra valahogy nem kíváncsiak! Ha kíváncsiak is, nincs aki elmondja nekik!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Amereika hátsó udvarában…

John Bolton Trump bohóc nemz. bizt. főt. arról számolt ma be, hogy Venezuela ENSZ – beli katonai attaséja Pedro Chirinos is fölesküdött Guaido „társelnök” hű szolgálatára.

Tegnap a jó Bolton arról twiterezett, hogy Nicaragua népe is hamarosan demokráciában, szabadságban élhet.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember

Daniel Ortega LEGITIM naicaraguai elnök napjai ugyanis meg vannak számlálva! De Kuba népe is hasonlóan szép jövő előtt áll! – írta.

Kirill Koktyis, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok és Külügyi Intézet Politikai Elméleti Osztályának egyetemi docense, kommentálta a berlini Bundestag szakértőinek azon fölvetését, miszerint elhamarkodottnak tűnik Germánia részéről Guaido elnökké való elismerése.

” Szép lassan mindenki rájön és megérti, hogy a venezuelai helyzet nyilvánvalóan nem megy a tervek szerint, hibás a forgatókönyv.”

A történések nem az elvárások szerint zajlanak Venezuelában, és ezt az élesszemű német szakértők észrevették, és máris szóvá tették – nyilatkozta Koktyis.

Venezuelában „karneváli” a feszültség. Tegnap Maduro hívei tüntettek. A riportalany visszakérdez: „Mert ki az a Trump, hogy a fegyveres erőinket noszogatja? És ki az a Guaido, aki elnökké nyilvánítottamagát? Ezek csakbohócok! Igaz komoly károkat képesek okozni Venezuelának, de ellenállunk nekik, és győzni fogunk.”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az átlag…

Ennyiből él az átlag magyar – brutális számokat közölt a KSH

Decemberben a bruttó átlagkereset 360 000 forint volt, 10,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2018. január–decemberben a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset 219 400 forint volt, mindkettő egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

2018. decemberben:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 360 000 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 371 700 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 239 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 247 900 forintra becsülhető.
  • A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. (Itt vannak a januári adatok.)

2018. január-december:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 329 900 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 600 forint volt.
  • A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (608 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (212 000 forint).
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó kereset 306 500 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 219 400 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 228 000 forintra becsülhető.
  • A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 79 ezer fő – az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8100, illetve 7300 forint/fő.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 11,3, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
  • A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,8 százalékos növekedése mellett a reálkereset 8,3 százalékkal emelkedett.
  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 346 700 forint volt, 11,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,8 százalék volt.                                                                                                                         (napi.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hát nem is kell ide „családsegítő program”! MEGUGROTTAK AZ ÁTLAGKERESETEK!

Az „…átlagos havi bruttó munkajövedelem 346 700 forint volt…”

Mégiscsak jótét lélek ez a mi vajdánk! (Mert ez NEKI KÖSZÖNHETŐ!)

Dől a lé – A BÜDZSÉBE!

Titokban – de miért?

Venezuelai menekültek százait fogadta be titokban a „magyar” qrmány

Ingyen repjegy Budapestre, legalább egy évig ingyen lakás, ingyenes magyar és angol nyelvprogram, letelepedési papírok – ezeket adja a dél-amerikai menekülteknek a magyar kormány. Titokban.

Az Indexnek több, független forrás is megerősítette, hogy a magyar állam eddig mintegy 300 menekültet fogadott be Venezuelából, ahol tombol a politikai és a gazdasági válság, az országot az utóbbi években milliók hagyták el.

A portál szerint a befogadott venezuelaiak Ingyen repülőjegyet kapnak Budapestre, legalább egy évig ingyen lakást, integrációs programot, ingyenes magyar és angol nyelvtanfolyammal, valamint letelepedési papírokat, amelyekkel érkezésük után néhány hónappal már legálisan dolgozhatnak.

Az Index szerint a magyar kormány egyetlen feltételt vizsgál: hogy a menekülteknek vannak-e magyar felmenőik. A portál által megkeresett menekültek túlnyomó többsége csak „virtuálisan” tűnik magyarnak, az ide menekülő venezuelaiak valamelyik nagyszülője volt magyar, és már a szüleik sem beszéltek magyarul.

A program teljes titokban zajlik, a megszólaltatott venezuelaiak azt mondták, a szervezők kérték is, hogy ne beszéljenek a befogadásukról. Venezuelába nagyjából 5 ezer magyar emigrált a huszadik században, leginkább a második világháború után és 1956-ban. Az országban állítólag zártkörű rendezvényeken és szájról szájra terjedt a hír, hogy

a magyar állam segíti kimenekíteni az országból azokat, akik magyar felmenőket tudnak felmutatni.

A szervezést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végezte, úgy tudják, a jelentkezőknek a caracasi Magyar Házban kellett bemutatniuk a papírokat, amelyek valamelyik felmenőjük magyar származását bizonyították. Mivel Venezuelában nincs magyar követség, az adminisztratív munkát az ecuadori magyar nagykövetség végezte. Az ecuadori követség juttatta el a repülőjegyeket Venezuelába, ahol azokat ingyen kapták meg az utazásra jogosultak.

Az Index azt írja, a menekülteket Magyarországra érkezésük után vidéki hotelekben szállásolták el. Eleinte a balatonőszödi hotelben (erről bővebben már írtunk, kattintson ide), később a velencei Juventus hotelben kaptak elhelyezést. Az érintettek jelenleg a gárdonyi Sport hotelben tartózkodnak.

Itt várják ki, hogy a Máltai Szeretetszolgálat elintézze a letelepedési papírjaikat, hogy munkát és szállást találjanak nekik.

(HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…A program teljes titokban zajlik, a megszólaltatott venezuelaiak azt mondták, a szervezők kérték is, hogy ne beszéljenek a befogadásukról…”

Dejszen „EZEK” MAGYAROK! Ezek a komonizmus elől menekültek, és nem gazdasági migráncsok! Keresztények és Döbrögi – hitűek lesznek!

Ingyen repülőjegy, legalább egy évig ingyen koszt – kvártély, integrációs program, ingyenes magyar és angol nyelvtanfolyam…- legalább azt el tudják mondani, AMI JÁR NEKIK!

Miközben pedig HONI MAGYAROK NYOMOROGNAK MILLIÓSZÁM!

Heejj…! Hiába no! Jobban bíznak Döbrögiben mint Guaidoban!

 

Martalócok viadala

EP-kampány: ha nem kap elég mandátumot a horda, a Néppártból is távozhatnak?

Nagy harca lehet a Fidesznek a kétharmados többségért az EP-választáson. Pulai András szerint ugyanis ettől függ a kormánypárt Európai Néppártban való maradása, és az, hogy az EPP elengedi-e a nagyobbik kormánypárt kezét. A közös lista elől kifaroló ellenzéki pártoknak pedig – vélekedik az elemző – saját szavazóik felé kell majd elszámolniuk.

EP-kampány: ha nem kap elég mandátumot a Fidesz, a Néppártból is távozhatnak?

Tizenhárom mandátumot szerezhet a Fidesz a májusi európai parlamenti választáson – írja a hvg.hu az Európai Parlament első mandátumbecsléséről, amelyet egy nemzetközi közvélemény-kutató készített a Závecz Research, a Századvég és a Publicus januári felmérései alapján. A Fideszen kívül  az előrejelzés szerint a Jobbik 4, az MSZP-Párbeszéd 3, a DK pedig 1 helyet kapna. 5 százalékos eredményt jósolnak a Momentumnak, 4 és fél százalékot az LMP-nek és 3,7 százalékot a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, így ezek a pártok nem szereznének mandátumot.

Egyedül is átugorják a küszöböt?

Egyetlen változással, de a Publicus Intézet becslése is hasonlóan néz ki – mondta el Pulai András az ATV Start című műsorban. Számításaik szerint ugyanis a Fidesz 12 mandátumot szerez. Majd hozzátette: az LMP és a Momentum „náluk” sem jutna be. Korábban egyébként a közös listaállítás is felmerült egyes pártoknál, amellyel akár ezek a pártok is mandátumhoz juthatnának, de úgy tűnik – emelte ki Pulai –, hogy az említett ellenzéki erők így is azzal számolnak, hogy megugorják a szükséges szintet és helyet kapnak az Európai Parlamentben. Az igazgató saját, privát véleménye szerint azok a pártok, akik nem vesznek részt egy közös listában, azoknak a saját választóik irányába kell majd elszámolniuk, mert a felmérések azt mutatják, hogy a szavazópolgárok jelentős része, mintegy 80%-a közös listát szeretne.

Magas részvétel várható

Pulai az előrejelzésekre hivatkozva azt is el mondta, hogy magas részvételre van esély, ugyanis a szavazók nagyjából 50%-a jelezte azt, hogy leadják voksukat a májusi EP-választáson. Ebből adódóan nem zárja ki, hogy az eddigi legnagyobb részvételnél is (csaknem 40%) is magasabb lesz a szavazók aránya, ami pedig – emelte ki – nem kedvez a kis pártoknak, mert ha többen mennek el, akkor a bejutási küszöböt is nehezebb megugrani. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz szimpatizánsai aktívabbak, mint korábban, de leginkább az ellenzéki szavazók azok, akiknél úgy tűnik, hogy jobban sikerül a mozgósítás.

„Jegelték a Fidesz-problémát”

A Publicus Intézet igazgatója szerint a Fidesznek egyfajta arcvesztést okozhatna, ha „csak” 11, vagy 12 mandátumot szerezne a választáson, majd arról is szólt, hogy az Európai Néppárt (EPP) vezető helye várhatóan meg fog maradni, ugyanakkor az előrejelzések szerint már nem fog tudni önállóan döntéseket hozni, hanem több más tömbbel kell majd együttműködnie. Amiért pedig a Fidesz „tolja” az EP-kampányt, annak egyszerű oka van Pulai szerint: bizonytalan a helyük az EPP-ben. A pártcsalád szerinte „jegelte a Fidesz-problémát”, mert a választások előtt nem akar problémát egyik félnek sem, de ha kevés mandátumot szerez, akkor a helye is bizonytalanná válhat az EPP-ben.                                            (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…ha kevés mandátumot szerez, akkor a helye is bizonytalanná válhat az EPP-ben.”

– Az pedig a júdáspénzek leosztásakor komoly hátrány lenne! A lopnivaló kiutalásánál OTT KELL LENNI, vagy drasztikusan csökkenHET a zsákmány!

Ezzel tisztában is van a horda, és EL IS KÖVET MINDENT A HONI SIKER érdekében! Ami – hála a kilóra megvett álellenzéknek – kétség kívül összejön majd.

Ez viszont a horda legnagyobb bánatára és aggodalmára – MÉG NEM ELEGENDŐ GARANCIA a zsákmány fölhajtására. REngeteg múlik a nyugati tezsvírek sikeres szereplésén. Ami korántsem annyira garantált, mint a döbrögisztáni szövetségesé.

Ha pedig csak kicsit is rosszul sülnek el a nyugati akciók, Döbrögiék bizony zsákmánycsökkenéssel lesznek kénytelenek kalkulálni. Alacsonyabb lehet a GDP! És akkor bealkonyulhat a „magyar” gazdaság sikertörténetének!

Akkor pedig új kommunikációs stratégiára lesz szükség! – VAGY ROLÓLEHÚZÁSRA ÉS GYORS TÁVOZÁSRA!

De persze bármi megtörténhet! Az is, hogy a tezsvirek jót nyernek! Amivel Döbrögiék is!

A kérdést – bár hülyén hangzik! – mégiscsak föl kell tegyük: ÉS ABBAN NEKÜNK – PÓRI MAGYAROKNAK – MI LESZ A JÓ?

A választ tudjuk: SEMMI!

Ez a válasz pedig akkor is az lesz, ha Döbrögi vagy El Qro lenne az uniós király! SEMMI!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com