Édesapja innentől folyamatosan hívásokat fogadott, mivel a Hasznaltauto.hu-n magát kellető 77 darab 2002-es évjáratú Opel Corsából a legolcsóbb tízben volt az övé a 350 ezres irányárral. Élete első autóját hirdette, nem készült ilyen sok érdeklődőre, pár perc után azonban máris szerencsésnek érezte magát. Gyorsan jön egy házaspár, talán sima ügy lesz.

„KEZDETT MEGVÁLTOZNI A STÍLUSUK”

Kapott egy érdekes hívást is, aminek okára azóta sem derült fény. A debreceni autókereskedőként bemutatkozó férfi ismeretlenül, látatlanban figyelmeztette őt. „Készüljek fel rá, hogy 3-4 jó húsban lévő tesó érkezik majd, akik erőszakos alkudozás után cégnévre akarják megvenni az autómat. Ha jót akarok magamnak, akkor nem engedek az árból, és különösen nem adom oda céges vevőnek. Azt állította a rendkívül segítőkésznek tűnő kereskedő, hogy miután elvitték a kocsimat, kiszednek majd ezt-azt az Opelből, drágábban tovább adják, aztán ha gond lesz vele az új vevőnél, a reklamálót hozzám irányítják, mondván, hogy náluk csak bizományban volt a jármű továbbértékesítésre.”

Tizenöt perc múlva házaspár helyett három nagydarab férfi várta a gazdagréti tízemeletes házuk lépcsőházának bejáratánál. Bemutatkoztak, kezet ráztak, János szerint normálisan öltözött, udvarias benyomást keltő vevőjelöltnek tűntek. Megfogadva a semmiből jött, első hallásra meglepő tanácsot, közölte velük, hogy cégnévre nem eladó az autó. „Innentől kezdett megváltozni a stílusuk.”

Utólag visszagondolva az is kicsit furcsa volt, hogy a Corsát istenigazából nem nézték körbe. Szinte csak rápillantottak a parkolóban, méregették kicsit, helyette viszonylag gyorsan arra kérték őt, induljanak próbaútra. János az anyósülésre pattant, ketten hátra ültek, mögéje, a harmadik vezetett. Szépen körbefogták őt.

A cikkben látható különböző életkorú Opel Corsáknak nincs közük a sztorihoz (Forrás: iStockphoto.com)

„ÉLETEMBEN NEM FÉLTEM ENNYIRE”

„A próbaút alatt teljesen nyíltan közölték, hogy ők akkor most 300 ezerért megveszik az autót, de cégre, mert ők el akarják majd adni legalább 500 ezerért. Ha saját névre íratnák, az vagy 70-80 ezerbe kerülne, már nem biznisz, így meg pár ezres lesz csupán. Aztán a képembe vágták, hogy mekkora balek vagyok, és beleröhögtek az arcomba” – meséli tovább János.

Innentől jött a szájkarate egyre nyersebben és durvábban, meglehetősen egyenlőtlen feltételekkel. János közölte, hogy rendben az alku, legyen, vigyék, de kizárólag magánszemélynek hajlandó eladni a Opelt, ebből nem enged. Erre három oldalról egyre hangosabban estek neki, szóban.

„Nagyon eldurvult a hangnem, voltam minden. Rasszista, fajgyűlölő magyar geci, szétverik a fejemet, mindjárt megszúr késsel. Meg a rákos kurva anyámat! – ilyeneket vágtak a fejemhez, aki mögöttem ült, szinte 20 centiről ordított a fülembe. Hogy hát miért nem mondtam ezt a telefonba nekik, és ha nem adom a kocsit, akkor fizessem ki az üzemanyagköltségüket, különben agyonvernek. De nekik egyébként kell az autó.”

Amennyire csak tudott, próbált higgadt és határozott maradni a fiatal kertész: 300 ezer a vége, de akkor leveszi az üléshuzatokat, és csak magánszemélynek adja el. Mikor megálltak, ismét csörgött a telefonja, vevőjelölt érdeklődött a Corsa után. Felvette, de alig tudott beszélni a hölggyel, a körülötte ülők ordibáltak a telefonba, hogy ők viszik az autót, csáó, felejtős a kocsi. Ők voltak a gyorsabbak, és röhögtek.

Miután visszaálltak a lépcsőház előtti parkolóba, az emberek csak nem szálltak ki az autóból. „Esik az eső, ők nem akarnak megfázni. Ültünk a kocsiban, és hárman osztották a válogatott megfélemlítős trágárságokat. Komolyan mondom, életemben nem féltem még ennyire.”

„VÁRTAM, MIKOR KEZDENEK RÚGNI, SZÚRNI”

Az egyik hátul ülő ember töltögetni kezdte az adásvételit. János egyértelműen azt állítja, ezen a ponton ő már nem akarta eladni nekik az Opeljét, mert érezte, hogy csak további problémákat vesz a nyakába, de megállás nélkül nyomás alatt tartották. Kérdezem tőle, hogy nem engedték kiszállni az autóból? Azt mondja, ekkor már a bátyját akarta hívni, hogy jöjjön segíteni, de amikor elővette a mobilját, ordítoztak vele. Egy hívást sem volt képes elindítani, nem hogy ennél többet tenni.

„A gyomrom borsó méretűre szűkült, az adrenalin szintem az egekbe szállt és remegtem. Kaptam az ívet: csicskáztatni fognak, egy rohadt fajgyűlölő paraszt geci vagyok, seggbe fognak rakni. Jancsika, Jancsicska, van ám nekik otthon is ilyen csicska. Minden pillanatban azt vártam, hogy mikor kezdenek el ütni, szúrni” – mondja János.

Közben megírta a hátsó ember az adásvételit, az eladó és autó adatai kitöltve, tanúk kitöltve, az eladó aláírása és a vevő adata viszont hiányzott. Ráadásul a sofőrülésben ordibáló elővett egy pecsétet.

„Továbbra is csak azt voltam képes hajtogatni, hogy ha pecsét megy rá, nem írjuk alá. Végül nagy nehezen kitöltötték egy magánszemélyre, persze arra is képtelen voltam, hogy megnézzem az egyikük személyi igazolványát, akinek állítólag az adatai kerültek rá a szerződésre. Aláírtuk, leszámolták a pénzt, én meg köszönés nélkül kiszálltam. A hátamon éreztem az utolsó mondatokat, miszerint ha bármi lesz a kocsival, visszajönnek és szétvernek. Örültem, hogy túléltem. De abban a pillanatban már bántam, hogy eladtam nekik. Tudtam, ezek hívnak még.”

Illusztráció (Forrás: iStockphoto.com)

„ELDURRANT AZ AGYAM”

Egyre jobban szakadt az eső, de János nem tudott felmenni a hetedikre a feleségéhez és a kisfiához, elindult a cikk elején említett sétára. Se esernyő, se sapka, csak ázott, és hatalmasakat szippantott a levegőből.

„Kisfiam, ne haragudj, ma nem tudunk cápákat nézni” – válaszolta a hozzá szaladó kisfiának, mikor csuromvizesen belépett a lakásba. Leült a nappaliban és egyből lefotózta az adásvételit azzal a szándékkel, hogy nagyjából amikorra ezek hazaérhetnek, azonnal feltölti az Ügyfélkapura. Váljon minél előbb hivatalossá a történet vége. Ő eladta. Pont.

Körülbelül 45 perc múlva hívták: meg kellett állniuk félúton, mert kezd felforrni a hűtővíz, ami nagyon furcsa februárban, így nem mehetnek tovább. Mi legyen?

„Nyilvánvaló hazugság volt, ezért kapásból azt válaszoltam, hogy ha rossz az autó, akkor indulok érte trélerrel most rögtön, vissza minden, széttépjük az adásvételit, és elfelejtjük egymást.” Gyorsan guglizott egy közeli trélerest, aki szinte egyből indult hozzá, hogy felvegye. Épphogy útra keltek, ismét hívták a vevők. Igazából tetszik nekik az autó, és kell is, küldenek egy új szerződést, amiben cégnévre veszik. Így Jánosnak nem kell trélerest fizetni, ők pedig hajlandóak saját költségen megjavíttatni az Opelt. Amivel János szerint semmi gond nem volt.

Félt az újabb találkozástól, de próbált nagyon határozott maradni: szó sem lehet róla, úton vannak a kocsiért, viszi a pénzt, széttépik a szerződést. Szeretett volna szabadulni attól a csapdától, hogy mindenféle hazugságokkal hónapokig zsarolják őt. Útközben elmesélt mindent a tréleresnek, volt vagy ötven kilós a negyven év körüli pasi, aki nyugtatta. Ő látott már mindent, gyorsan, higgadtan felrakják a kocsit, és lelépnek. János azért megkérte, legyen kéznél valami vas, ha kell.

Megérkeztek a címre, sehol senki. Hívni sem kellett őket, éppen megcsörrent János mobilja. Hívtak szerelőt, megcsinálta, hazamentek.

„Eldurrant az agyam, hogy mindezek után, amit átéltem az elmúlt órákban, még 40 ezer forintot a tréleresnek is ki kell fizetnem, és ezektől se szabadulok meg soha. Nekem ekkor már mindegy volt, mondtam nekik, ha forr a víz, komoly gond van, megyek a kocsiért, adom a pénzt, mondja a címet. Erre fennhangon közölte, vigyek plusz 60 ezret, szerelőt fizetett, matricát vett két kocsira, tankolt két kocsiba és a többi.

Végül azt kívántam neki, hogy remélem, jó áron el tudja adni, és akkor mindenki boldog lesz, de engem ezek után problémával ne keressen. Köszönés helyett szólt, hogy ha bármi baja lesz az autónak, még jelentkezik, és ajánlja, hogy vegyem fel a telefont. Elindultunk haza, útközben reménykedtem, ezzel vége örökre.”

„JANCSIKA, NEM INDUL A KOCSI”

Hazafelé átbeszélték a történteket a tréleressel. A rutinosnak tűnő fuvaros biztosnak mondta, hogy bepróbálkoznak még valami lehúzással, de adott erre az esetre egy jó tanácsot. Ha zsarolásba kezdenek, hogy ez rossz az autón, meg az rossz, és így a garancia, meg úgy a garancia, akkor közölni kell velük: vigyék be egy Opel-márkaszervizbe, vetessenek fel minden hibáról jegyzőkönyvet, és azzal jöhetnek. Drága márkaszerviz közelébe az ócska hazugságaikkal biztosan nem mennek.

„Másnap reggel természetesen hívtak. Jancsika, nem indul a kocsi! Szar az akksi, vegyek nekik újat! Az ütő megállt bennem, hogy ennek sosem lesz vége. Szerencsére kapcsoltam, mondtam nekik, hogy akkor tegyék vissza azt az akkumulátort, ami benne volt, mert az egyéves és makulátlan. Egyértelmű, hogy egy lepukkant akksit tettek bele, hogy azzal adják tovább a kocsit. Vagy hazugság volt ez is. De a lényeg: nem hívtak többet.”

Illusztráció

„EXTRÁSABB, FIATALABB, DRÁGÁBB”

Pár nappal később a 300 ezer forintért megvett Opel Corsa 499 ezerért fent volt a Hasznaltauto.hu-n. Irreális? Nem annyira.

„Én soha nem találtam volna meg a hirdetését, pedig onnantól kezdve minden egyes napon néztem a 2002-es Opel Corsákat. Persze amatőr voltam azzal, hogy a valós adatait állítottam be a hirdetésfigyelőbe. Végül a nejem találta meg. A kisfiunkat elkapta az ovis csoportján végig húzó hasmenős vírus, ezért otthon maradt vele. Volt ideje, így sokkal több hirdetést átnézett, és a 2004-es évjáratúak között megtalálta a 2002-es volt kocsinkat. Sokkal komolyabb felszereltséget írtak hozzá, olyat, amihez köze nincs ennek a Corsának. Extrásabb, fiatalabb, drágább autó lett belőle.”

János végezetül annyit még elárul, hogy a „hirdetések ugyanitt” linkre kattintva azt látja, ugyanez a brigád hat használt autót hirdet jelenleg.

Nem tudjuk, hogy ez hat hasonlóan hátborzongató történetet is jelent-e. Hat hasonló terrort. Hat szintén körbeordított, szurkálással fenyegetett, megalázott embert.

Végül megpróbálunk pár tanácsot adni arra a helyzetre, hogy ha 3-4 antipatikus vevőjelölt állít be a használt autóját kínáló eladóhoz, akikkel nem szívesen kötne üzletet, mit tegyen. És arra a helyzetre, amikor a bizalomvesztés később áll be, mondjuk a próbaút alatt, vagy a szerződéskötés után jönnek a zsarolások.

• Először is: egyedül soha senki ne mutasson vevőjelöltnek autót. Minimum ketten legyenek, és talán szerencsésebb, ha két férfi. Hölgy tulajdonosok kérjék meg az ismerőseiket, hogy segítsenek.
• Ne saját lakcímre beszéljék meg az autó szemléjét, célszerű például munkahelyre. Ott kapásból védettebb a tulajdonos, és könnyebb maga mellé segítőket hívni.
• Ha nem érez bizalmat a megbeszélt címre érkezett vevőjelöltek irányába az autó tulajdonosa, valahogy le kell rázni őket, de azonnal. A legkevésbé sem elegáns manőver ez, tudjuk, de mindenkinek joga van annak eladni a saját autóját, aki szimpatikus számára. Ilyenkor talán azt lehet füllenteni, hogy elnézést, az imént hívott egy rokonom, hogy hallotta, eladó a kocsi, érdekli őt. Márpedig én családtagnak szeretném eladni. Elnézést, nagyon sajnálom, hogy feleslegesen jöttek, természetesen adok 5-10 ezer forintot a benzinköltségükre. Higgye el mindenki, összehasonlíthatatlanul jobban jár, mint amit mondjuk János átélt. (Ráadásul ebben a sztoriban a vevőjelöltek indítottak hazugsággal, miszerint egy házaspár jön az Opelért.)
• Ha eleinte minden rendben is van az autó szemléjekor, próbaútra akkor is csak úgy induljon a jármű és gazdája, hogy két ember ül be a kocsiba az eladó részéről, egy ember a vevőjelöltek részéről. Hiába mondják az érdeklődők, hogy egyikük ezt figyelné a próbaút során, másikuk azt, akkor majd kerülnek még egyet. Ragaszkodjanak ehhez a szereposztáshoz.
• Több vevőjelölt esetén nagyon figyeljen rá az eladó, hogy a forgalmit (pláne a törzskönyvet) ne adja ki a kezéből, akkor sem, amikor ellenőrzik mondjuk az alvázszámot. Különösen a kulccsal egyszerre ne adja ki a kezéből az autó papírjait. Úgy is meg tudnak nézni minden adatot a vevőjelöltek, hogy a tulajdonos kezében tartja a forgalmit.
• Számos becsületes autókereskedő vásárol járművet Magyarországon napi szinten, ám ha bizalmatlan a vevőjelölttel szemben valaki (ezek nyilván nem is igazi kereskedők voltak), a találkozástól kezdve világossá kell tenni, és makacsul ragaszkodni hozzá, hogy kizárólag magánszemély részére hajlandó csak eladni autóját a tulajdonos. Ezt a plusz költséget nem mindenki vállalja be, pláne kis értékű autóknál. Így kikerülhető a helyzet, hogy némi alkatrészcsere, majd a lepusztított autó továbbadása után az új tulajt a régihez irányítsák az ügyeskedők, mondván, náluk csak bizományban volt értékesítésre.
• Ha megtörtént az adásvétel, célszerű a szerződésben rögzíteni, hogy pontosan milyen az autó állapota, mennyi idős az akksi, stb., mindezzel védi magát az eladó. Amennyiben mégis jönnek pár napon belül a telefonok, hogy ez romlott el, meg az romlott el, ennyi pénz kell, annyi pénz kell, vigye el márkaszervizbe az autót, és hozza el a jegyzőkönyvet a hibalistáról.

Úgy hallottuk, mással is történt hasonló eset, vigyázzanak!

Mi már felvettük a kapcsolatot a rendőrséggel. Első lépésben egy kérésünk, és egy kérdésünk volt az ORFK felé:

• Megkértük őket, adjanak érdemi, használható tanácsokat arra a helyzetre, amibe János került. Mit tegyen, akit ilyen verbális erőszak ér, akit így fenyegetnek? És arra a helyzetre is adjanak tanácsot, amikor utólag próbálkoznak pénzt kizsarolni az embertől.
• Másrészt megkérdeztük őket, hogy történt-e hasonló ügy miatt feljelentés az elmúlt egy évben, és hogy mennyi hasonló ügyben folyik nyomozás.

Amint válaszolnak, folytatjuk a témát.”

-Csak annyit tennénk hozzá: TÉNYLEG VAN MÉG „RESZELNI VALÓ”! Gondoljon is bárki – bármire!