Beszéd M. V. Frunze temetésén

1925. november 3

Elvtársak! Nem tudok hosszú beszédet mondani, nem vagyok olyan lelkiállapotban. Csak annyit mondok, hogy Frunze elvtárs személyében korunk egyik legtisztább, legbecsületesebb és legrettenthetetlenebb forradalmárát vesztettük el.

A párt Frunze elvtárs személyében egyik leghűségesebb és legfegyelmezettebb vezetőjét vesztette el.

A Szovjethatalom Frunze elvtárs személyében országunk és államunk egyik legbátrabb és legeszesebb építőjét vesztette el.

A hadsereg Frunze elvtárs személyében egyik legszeretettebb és legmegbecsültebb vezetőjét és megteremtőjét vesztette el.

Ezért dönti a pártot olyan mély gyászba Frunze elvtárs elvesztése.

Elvtársak! Ez az év átok volt számunkra. Már több vezető elvtársat ragadott ki sorainkból. De ez még nem volt elegendő, még egy áldozatot követelt tőlünk. Talán rendjén is van, hogy az öreg elvtársak olyan könnyen és olyan egyszerűen szállnak sírba. De sajnos, fiatal elvtársaink nem olyan könnyen és korántsem olyan egyszerűen emelkednek az öregek helyébe.

Hisszük és reméljük, hogy a párt és a munkásosztály mindent meg fog tenni, hogy a régi káderek helyébe kerülő új káderek kikovácsolását megkönnyítse.

Az Oroszországi Kommunista Párt Központi Bizottsága megbízott azzal, hogy tolmácsoljam az egész párt Frunze elvtárs elvesztésén érzett gyászát.

Fejezzék ki búcsúszavaim ezt a gyászt, amely határtalan és nem szorul hosszú beszédekre.

„Pravda” 253. sz.
1925. november 5.

(idézet: – Sztálin Művei 7. kötet – című könyvből)

Október, Lenin és fejlődésünk távlatai

Azt hiszem, hogy Október nyolc évvel ezelőtti előkészítő időszakának és a mostani, nyolc évvel Október utáni időszaknak, bár óriási különbség van köztük, mégis van egy közös vonása. Ez a közös vonás abban áll, hogy mindkét időszak forradalmunk fejlődésének kritikus fordulópontját tükrözi. Akkor, 1917-ben, arról volt szó, hogy megtegyük az átmenetet a burzsoázia hatalmától a proletariátus hatalmához. Most, 1925-ben, arról van szó, hogy megtegyük az átmenetet a mai gazdaságból, amelyet egészében nem lehet szocialistának nevezni, a szocialista gazdaságba, abba a gazdaságba, amelynek a szocialista társadalom anyagi alapjául kell szolgálnia.

Milyen volt a helyzet Október időszakában, amikor pártunk Központi Bizottsága 1917 október 10-én Lenin vezetésével elfogadta a fegyveres felkelés megszervezéséről szóló határozatot?

Először, háború folyik két európai koalíció között, egész Európában erősödnek a szocialista forradalom elemei és az a veszély fenyeget, hogy az oroszországi forradalom elfojtása céljából különbéke jön létre Németországgal. Ez volt a helyzet külpolitikai téren. Másodszor, a Szovjetekben pártunk kivívta a többséget, az egész országban parasztfelkelések vannak, a frontokon fellendül a forradalmi mozgalom, Kerenszkij burzsoá kormánya el van szigetelve és egy második Kornyilov-lázadás veszélye fenyeget. Ez volt a helyzet a belpolitika terén.

Ez főleg a politikai harc frontja volt.

A kritikus pillanatot akkor a munkások és parasztok győzelmes felkelése és a proletárdiktatúra megteremtése oldotta meg.

Mi a helyzet most, nyolc esztendővel a burzsoá hatalom szétzúzása után?

Először, a világ két táborra oszlik: az egyik az ideiglenesen megszilárduló kapitalizmus tábora, amelyet gyengít a gyarmati és a függő országok (Kína, Marokkó, Szíria stb.) forradalmi mozgalmainak nyilvánvaló erősödése, a másik a szocializmus, a Szovjetunió tábora, amelyben a gazdaságilag egyre fejlődő és erősödő Szovjetunió maga köré tömöríti a fejlett országok munkásait, úgyszintén a gyarmati és a függő országok elnyomott népeit — s ez a körülmény lehetővé teszi, hogy a rövid „lélegzetvételi szünetet” a „lélegzetvételi szünet” egész időszakává változtassuk. Ez a helyzet a külpolitika terén. Másodszor, országunk ipari és szövetkezeti fejlődése előrehalad, a munkások és a parasztok anyagi helyzete emelkedőben van, a proletariátus és a parasztság kölcsönös viszonya kétségtelenül javul és a párt tekintélye a munkások és parasztok között erősödik — s ezek a körülmények lehetővé teszik, hogy a parasztsággal együtt, a proletariátus és pártja vezetésével előbbre vigyük a szocialista építést. Ez a helyzet a belpolitika terén.

Ez főleg a gazdasági építés frontja.

Hogy a mostani kritikus időszak a proletariátus győzelmével végződik-e, az elsősorban építésünk sikereitől, a nyugati és a keleti forradalmi mozgalom sikereitől, a kapitalista világot marcangoló ellentétek fejlődésétől függ.

Nyolc évvel ezelőtt a feladat az volt, hogy a proletariátust szorosan összekapcsoljuk a szegényparasztsággal, hogy a parasztság középparaszti rétegeit semlegesítsük, hogy a két imperialista koalíció élethalálharcát kihasználjuk és Oroszországban a burzsoá kormányt megdöntsük abból a célból, hogy megszervezzük a proletariátus diktatúráját, kiváljunk az imperialista háborúból, megerősítsük kapcsolatainkat valamennyi ország proletárjaival és az egész világon előre vigyük a proletárforradalom ügyét.

Most, nyolc év elmúltával, a feladat az, hogy egyrészt szorosan összekapcsoljuk a proletariátust és a szegényparasztságot a középparasztsággal, tartós szövetséget hozva létre köztük, biztosítsuk a proletariátus vezetését e szövetségen belül, fokozzuk iparunk fejlesztését és újjáalakítását, bevonjuk a parasztság milliós tömegeit a szövetkezetbe s ezzel biztosítsuk gazdaságunk szocialista magvának győzelmét a kapitalizmus elemei felett, s hogy másrészt szövetségre lépjünk valamennyi ország proletárjaival s ugyanígy az elnyomott országok gyarmati népeivel, abból a célból, hogy segítsük a forradalmi proletariátust a kapitalizmus legyőzéséért vívott harcában.

A középparasztság semlegesítése ma már nem elegendő. A feladat most az, hogy tartós szövetséget létesítsünk a középparasztsággal azért, hogy a proletariátus és a parasztság között helyes kölcsönös viszony jöjjön létre. Mert ha igaz Leninnek az a tétele, hogy „10—20 évi helyes kölcsönös viszony a parasztsággal, és biztosítva van a győzelem világméretekben”, akkor ugyanolyan igazak Leninnek azok a szavai is, hogy „most hasonlíthatatlanul nagyobb és hatalmasabb tömegben nyomuljunk előre, mégpedig feltétlenül a parasztsággal együtt”.

Az állami ipar egyszerű fejlődése ma már nem elegendő. Még kevésbé elegendő annak háborúelőtti színvonala. A feladat most az, hogy előrevigyük állami iparunk újjáalakítását és új technikai alapon való továbbfejlődését. Mert állami iparunk, típusát tekintve, szocialista ipar. Mert ez az ipar a proletárdiktatúra legfőbb bázisa országunkban. Mert e nélkül a bázis nélkül szó sem lehet arról, hogy országunkat ipari országgá, a „nep” Oroszországát pedig szocialista Oroszországgá változtassuk.

A szövetkezet egyszerű fejlődése a falun ma már nem elegendő. A feladat most az, hogy a parasztság milliós tömegeit bevonjuk a szövetkezetbe és a falun meghonosítsuk a szövetkezeti társulást. Mert amikor van proletárdiktatúránk és van szocialista típusú iparunk, akkor a szövetkezet a legfontosabb eszköze annak, hogy a parasztságot bekapcsoljuk a szocialista építés rendszerébe.

Nagy vonásokban ezek azok a feltételek, amelyek országunkban a szocialista építés győzelméhez szükségesek.

Nyolc évvel ezelőtt pártunk azért tudta legyőzni a burzsoá hatalmat, mert a hihetetlen nehézségek és az egyes osztagaiban mutatkozó ingadozások ellenére lenini szilárdságot tudott tanúsítani a proletariátus feladatainak megvalósításában.

Most, nyolc év elmúltával, a pártnak minden lehetősége megvan arra, hogy biztosítsa népgazdaságunk győzelmét a kapitalista elemek felett, ha az előtte álló rengeteg nehézség és az egyes osztagaiban mutatkozó esetleges ingadozások ellenére a régi, lenini szilárdságot tudja tanúsítani feladatainak teljesítésében.

Lenini szilárdság a proletariátus soronlevő feladatainak megvalósításában — ez is egyik legszükségesebb feltétele a szocialista építés győzelmének.

„Pravda” 255. sz.
1925. november 7.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 7. kötet – című könyvből)

SaLa