A Központi Bizottság Politikai Irodájának tagjaihoz

Válasz Frumkinnak

(Frumkin 1928 június 15-1 levelével kapcsolatban)

Frumkin 1928 június 15-i levelével érdemes behatóan foglalkozni.

Vizsgáljuk meg ezt a levelet pontonként.

1. Frumkin először is helytelenül értékeli a Szovjetunió nemzetközi helyzetét. A pártban általánosan elfogadott vélemény, hogy a Szovjetunió és a kapitalista környezet között fennálló ellentétek azért növekednek, a kapitalista államok azért támadják a Szovjetuniót, mert a Szovjetunióban gyarapodnak a szocialista elemek, mert növekszik a Szovjetunió befolyása az egész világ munkásosztályára, vagyis növekszik az a veszély, amelyet az erősödő Szovjetunió a kapitalizmus számára jelent. Így értelmezi a kérdést pártunk XV. kongresszusa, amikor a Központi Bizottság beszámolójával kapcsolatban hozott határozatában megállapítja: „Kiéleződtek az ellentétek a burzsoá környezet és a Szovjetunió között, amely győzelmes fejlődésével aláaknázza a világkapitalizmus pilléreit. A Szovjetunió szocialista elemeinek gyarapodása, a proletárdiktatúra elfajulásába vetett burzsoá remények meghiúsulása és a Szovjetunió nemzetközi forradalmi befolyásának egyidejű fokozódása ennek a kiéleződésnek legfontosabb tényezői”.

Ismeretes, hogy a párt nem mellesleg, nem véletlenül dolgozta ki ezt az álláspontját, hanem ádáz harcban az ellenzék ellen, amely nyíltan azt állította, hogy az imperializmus azért támadja a Szovjetuniót, mert a Szovjetunió gyengül, ez pedig a Szovjetunió elfajulási folyamatával magyarázható.

Frumkin azonban egyáltalán nem ért egyet ezzel a párt-állásponttal. Ellenkezőleg, Frumkin azt erősítgeti, hogy „erőink politikai és gazdasági gyengülése a fő és döntő tényezője annak, hogy a kapitalista világ a Szovjetuniót támadja”.

Mi köze lehet egymáshoz ennek a két ellentétes értékelésnek, amelyek közül az egyik Frumkin, a másik pedig a XV. pártkongresszus értékelése?

2. Még helytelenebbül értékeli Frumkin a Szovjetunió belső helyzetét. Frumkin levelét olvasva, azt lehetne hinni, hogy a Szovjethatalom utolsó napjait éli, hogy az ország a tönk szélén áll és a Szovjetunió pusztulása már csak néhány hónap, vagy talán néhány nap kérdése. Még csak azt kellett volna hozzáfűznie, hogy: „megszólalt a kuvikmadár”.

Hozzászoktunk ahhoz, hogy az ellenzékiektől intellektuel jajkiáltásokat halljunk a Szovjetunió „pusztulásáról”. De méltó-e Frumkinhoz, hogy az ellenzék példáját kövesse?

Természetesen helytelen volna lebecsülni nehézségeink jelentőségét. De még helytelenebb volna, ha túloznék jelentőségüket, ha elvesztenők az egyensúlyt és rémület fogna el bennünket. Kétségtelen, hogy a kulák haragszik a Szovjethatalomra: furcsa volna, ha azt követelnők a kuláktól, hogy baráti viszonyban legyen a Szovjethatalommal. Kétségtelen, hogy a kuláknak befolyása van a szegényparasztság és középparasztság bizonyos részére. De aki ebből azt a következtetést vonja le, hogy a szegényparasztság és középparasztság többsége a Szovjethatalom ellen van, hogy „ez a hangulat már a munkásközpontokra kezd átterjedni” — az elvesztette a fejét, azt elfogta a vakrémület. Nem ok nélkül mondják, hogy „ijedt ember az árnyékától is fél”.

El lehet képzelni, mi lenne Frumkinnal, ha ma nem a mostani nehézségekkel, hanem komolyabb nehézségekkel kellene megbirkóznunk, mondjuk egy háborúval, amikor „széles tere” nyílik mindenféle ingadozásnak.

3. Egyáltalán nincs igaza Frumkinnak, amikor azt mondja, hogy „gazdasági helyzetünk azért rosszabbodott olyan élesen, mert a párt a XV. kongresszus után a falu irányában új politikai álláspontra helyezkedett”. Itt nyilvánvalóan azokról a rendszabályokról van szó, amelyeket a párt ez év elején a gabonabegyűjtés javítása érdekében foganatosított. Frumkin károsnak tekinti ezeket a rendszabályokat, melyek csak „rontották” a helyzetünket.

Eszerint a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság áprilisi plénumának nem volt igaza, amikor határozatilag kimondotta, hogy

a) „a gabonabegyűjtési nehézségek egyrészt azokkal a nehézségekkel vannak kapcsolatban, amelyek velejárnak az ország gyors iparosítási ütemével, melyet a nemzetközi és a belső helyzet diktál a proletár államnak, másrészt a tervgazdaság vezetésében elkövetett hibákkal”, hogy

b) „a piaci viszonyokban mutatkozó aránytalanság (egyrészt a vásárlóképes falusi kereslet, másrészt az iparcikk-kínálat) kiéleződése a falu, különösen a falusi jómódú és kulák rétegek jövedelmének növekedésével magyarázható” (nem pedig a párt rendszabályaival. — I. Szt.), hogy

c) „a nehézségeket a falu kulákjainak és a spekulánsoknak az a törekvése mélyítette el és tette bonyolultabbá, hogy kihasználják ezeket a nehézségeket, felhajtsák a gabonaárakat és meghiúsítsák a szovjet árpolitikát” (nem pedig a párt rendszabályai. — I. Szt.).

Eszerint a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság áprilisi plénumának nem volt igaza, amikor a gabonabegyűjtésről szóló határozatában megállapította, hogy „a párt említett rendszabályai, amelyek bizonyos mértékig kivételes jellegűek, igen jelentékeny sikereketbiztosítottak a gabonabegyűjtés fokozása terén”.

Eszerint Frumkinnak van igaza, a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság áprilisi plénumának pedig nincs igaza!

Végül is, kinek van hát igaza, Frumkinnak vagy a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság plénumának?

Nézzük a tényeket.

Mi volt a helyzet ez év januárjában? A múlt évhez viszonyítva 128 millió púd gabonahiányunk volt.

Hogyan folyt akkor a begyűjtés? Önmagától folyt, — a párt nem alkalmazott semmiféle kivételes rendszabályt, a párt nem avatkozott be aktívan a begyűjtésbe.

Mi volt az eredménye ennek az önmagától, minden nyomás nélkül folyó begyűjtésnek? 128 millió púd gabonahiány.

Mi volna az eredmény most, ha a párt követte volna Frumkin tanácsát és nem avatkozott volna be akkor a dologba, ha tavaszig, a tavaszi vetés előttnem számoltuk volna fel ezt a 128 millió pudos gabonahiányt? Most éhezne a munkásság, éheznének az ipari központok, meghiúsult volna építésünk, éhezne a Vörös Hadsereg.

Megtehette-e a párt, hogy ne avatkozzék be a dologba, hogy ne alkalmazzon kivételes rendszabályokat? Világos, hogy ezt nem tehette.

S mi következik ebből? Ebből az következik, hogy egész népgazdaságunk most a legveszélyesebb válsággal küzdene, ha idejében nem avatkoztunk volna be a gabonabegyűjtésbe.

Ebből csak egy következtetést vonhatunk le: Frumkinnak egyáltalán nincs igaza, amikor a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság áprilisi plénumának határozatai ellen lép fel, és azok felülvizsgálását követeli.

4. Egyáltalán nincs igaza Frumkinnak, amikor azt mondja, hogy „vissza kell térnünk a XIV. és XV. pártkongresszusokhoz”. Nekünk nincs okunk visszatérni a XV. kongresszushoz, mert a párt teljes egészében a XV. kongresszus határozatainak alapján áll. Frumkin azonban azt követeli, hogy térjünk vissza a XIV. kongresszushoz. Mit jelent ez? Nem azt jelenti-e, hogy tekintsük megnemtörténtnek a megtett utat és menjünk vissza, ne pedig előre?

A XV. pártkongresszus „A falusi munkáról” szóló határozatában kimondja, hogy a falu szocialista fejlődése érdekében feltétlenül „erélyesebben kell támadnunk a kulákot”. A párt XIV. kongresszusa nem mondja ezt és nem is mondhatta az akkori körülmények miatt. Mit jelenthet tehát ezzel kapcsolatban Frumkinnak az a követelése, hogy „térjünk vissza a XIV. kongresszushoz”? Csak egyet jelenthet: le kell mondanunk a „kulák elleni erélyesebb támadás” politikájáról.

Vagyis Frumkinnak az a követelése, hogy térjünk vissza a XIV. kongresszushoz, a párt XV. kongresszusán elfogadott határozatok megtagadásáravezet.

A XV. pártkongresszus „A falusi munkáról” szóló határozatában azt mondja, hogy „a kis egyéni parasztgazdaságok egyesítésének és nagy kollektív gazdaságokká való átalakításának feladatát ma a párt legfőbb falusi feladataként kell kitűznünk”. A párt XIV. kongresszusa az akkori körülmények miatt nem mondotta és nem is mondhatta ezt. Erről csak a XV. kongresszus idején beszélhettünk, amikor a kis- és középparaszti egyéni gazdaságok fejlesztésének régi, reánk nézve feltétlenül kötelező feladata mellett felmerült előttünk a kolhozok mint nagy üzemű árutermelő gazdaságok fejlesztésének új gyakorlati feladata.

Mit jelenthet tehát ezzel kapcsolatban Frumkinnak az a követelése, hogy „térjünk vissza a XIV. kongresszushoz”? Csak egyet jelenthet: le kell mondanunk a kolhozok fejlesztésének új gyakorlati feladatáról. Tulajdonképpen ezzel magyarázható az a tény, hogy Frumkin a kollektív gazdaságok fejlesztésének gyakorlati feladatát azzal a körmönfont feladattal helyettesíti, hogy „nyújtsunk maximális segítséget a kollektív gazdaságokba lépő szegényparasztságnak”.

Vagyis Frumkinnak az a követelése, hogy térjünk vissza a XIV. kongresszushoz, a párt XV. kongresszusán elfogadott határozatok megtagadásáravezet.

A párt XV. kongresszusa „Útmutatások az ötéves népgazdasági terv összeállításához” című határozatában azt mondja, hogy „ma nagyobb támogatást kell nyújtani a termelési szövetkezés minden életképes formájának (a kommunáknak, a kolhozoknak, arteleknek, termelőszövetkezeteknek, szövetkezeti gyáraknak stb.), úgyszintén a szovjet gazdaságoknak, amelyeket magasabb jókra kell emelni”. A XIV. kongresszus az akkori körülmények miatt nem mondotta és nem is mondhatta ezt. Erről csak a XV. kongresszus idején beszélhettünk, amikor egyrészt a kis- és középparaszti egyéni gazdaság fejlesztésének és másrészt a kolhozok fejlesztésének feladata mellett felmerült előttünk még egy új gyakorlati feladat, a szovjet gazdaságok, mint a legtöbb árut termelő egységek fejlesztésének feladata.

Mit jelenthet ezzel kapcsolatban Frumkinnak az a követelése, hogy „térjünk vissza a XIV. kongresszushoz”? Csak azt jelentheti, hogy le kell mondanunk a „szovjet gazdaságok magasabb fokra emelésének” politikájáról. Tulajdonképpen ezzel magyarázható, hogy Frumkin a szovhozok fejlesztésének pozitív feladatát, amelyet a XV. kongresszus tűzött ki, azzal a negatív feladattal helyettesíti, hogy „a szovhozokat nem kell rohamiramban és még ennél is gyorsabban bővíteni”, noha Frumkinnak tudnia kell, hogy a pártnak itt nem feladata és nem is lehet feladata a „rohamiram”, mert csak most kezdünk komolyan hozzányúlni az új szovhozok szervezésének kérdéséhez.

Ismét csak az tűnik ki, hogy Frumkinnak az a követelése, hogy térjünk vissza a XIV. kongresszushoz, a XV. kongresszus határozatainak megtagadására vezet.

Mit mondjunk az elmondottak után Frumkinnak arról a kijelentéséről, hogy a Központi Bizottság „eltávolodott” a XV. kongresszus határozataitól? Nem lesz-e helyesebb, ha azt mondjuk, hogy Frumkin egész levele csak rosszul álcázott kísérlet, melynek az a célja, hogy a XV. kongresszus számos igen fontos kérdésben hozott határozatát semmivé tegye?

Vajon nem ezzel magyarázható-e Frumkinnak az az állítása, hogy a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság áprilisi plénumának a gabonabegyűjtésről szóló határozata „felemás és kétértelmű”? Nem lesz-e helyesebb, ha azt mondjuk, hogy a plénum határozata helyes. Frumkin ellenben valóban „kettősen” kezd látni, mert az ő álláspontja némileg „felemás”.

Frumkin fő hibája az, hogy ő csak egy feladatot lát maga előtt, az egyéni parasztgazdaság magasabb fokra emelésének feladatát, abból indulva ki, hogy lényegében erre szorítkozik a mezőgazdasághoz való viszonyunk.

Frumkin hibája az, hogy nem érti azt az újat, amit a párt a XV. kongresszuson adott nekünk, nem érti azt, hogy a dolog most nem szorítkozhatikcsupán az egyéni parasztgazdaság fejlesztésének feladatára, hogy ezt a feladatot ki kell egészíteni két új gyakorlati feladattal: a szovhozok fejlesztésének feladatával és a kolhozok fejlesztésének feladatával.

Frumkin nem érti, hogy ha az első feladatot nem egyesítjük az utóbbi két feladattal, akkor nem küzdhetjük le a nehézségeket sem abban az értelemben, hogy az államot ellátjuk árugabonával, sem abban az értelemben, hogy a szocializmus elvei alapján szervezzük meg az egész népgazdaságot.

Azt jelenti-e ez, hogy a súlypontot már most a szovhozokra és kolhozokra helyezzük át? Nem, ez nem jelenti azt. A súlypont a mostani szakaszban a kis- és középparaszti egyéni gazdaságok további fejlesztésén marad. De ez azt jelenti, hogy ez az egy feladat ma már nem elégséges. Azt jelenti, hogy elérkezett az az idő, amikor ezt a feladatot a gyakorlatban két új feladattal kell kiegészítenünk: a kolhozok fejlesztésének és a szovhozok fejlesztésének feladatával.

5. Teljesen helytelen Frumkinnak az a megjegyzése, hogy a „kulák törvényen kívül helyezése az egész parasztsággal szemben törvénytelenségekre vezetett”.

Először is, nem igaz, hogy a kulákot „törvényen kívül” helyezték.

Másodszor, ha Frumkin szavainak egyáltalán van valami értelme, ez csak az lehet, hogy Frumkin a kulákság „polgári jogaiba” való visszaállítását, a kulák politikai jogainak (például a Szovjetekbe való választási jogának stb.) visszaadását követeli a párttól.

Azt gondolja-e Frumkin, hogy a párt és a Szovjethatalom nyerne azzal, ha a kulákokkal szemben alkalmazott bizonyos korlátozásokat hatályon kívül helyezné? Hogyan egyeztethető össze Frumkinnak ez a „felfogása” a XV. kongresszusnak azzal a határozatával, amely megköveteli, hogy „erélyesebb támadást indítsunk a kulák ellen”.

Azt gondolja-e Frumkin, hogy a kulákság ellen folytatott harc gyengítése erősítené a középparasztsággal való szövetségünket? Nem eszmél-e rá Frumkin arra, hogy ha a kulákságnak visszaadnók jogait, ez csak megkönnyítené a kulákoknak, hogy elszakítsák tőlünk a középparasztságot?

Mit ér ezek után Frumkin fecsegése a középparasztsággal való szövetségről?

Természetesen helytelen volna, ha tagadnók, hogy funkcionáriusaink bizonyos része a faluban áthágja a törvényeket. Még helytelenebb volna, ha tagadnók azt a tényt, hogy a kuláknak szánt csapások olykor a középparasztokat, sőt még a szegényparasztokat is sújtják, mert funkcionáriusaink bizonyos része ügyetlenül harcol a kulák ellen.

Kétségtelen, hogy a legerélyesebben kell küzdenünk a pártvonal ilyen elferdítései ellen. De hogyan lehet ebből arra a következtetésre jutni, hogy gyengíteni kell a kulákság ellen folytatott harcot, hogy le kell mondanunk a kulákság politikai jogainak korlátozásáról stb.?

6. Igaza van Frumkinnak, amikor azt állítja, hogy a kulákság ellen nem szabad a kulákok kisajátításának módszerével harcolni, mint ahogy ezt néha egyes helyi funkcionáriusaink teszik. De téved, mikor azt gondolja, hogy ezzel valami újat mondott. Molotov elvtársat vagy Kubják elvtársat ilyen elferdítésekkel vádolni, mint ahogy Frumkin teszi, és azt állítani, hogy a párt nem harcol az ilyen elferdítések ellen — ez a legnagyobb igazságtalanság, és megengedhetetlen ingerültségre vall.

7. Frumkinnak igaza van, amikor azt állítja, hogy meg kell nyitni a piacokat, a gabonapiacot. De téved, ha azt gondolja, hogy ezzel valami újat mondott. Először is, a párt sohasem követelte a piacok bezárását. Másodszor, Frumkinnak tudnia kell, hogy mivel egyes vidékeken előfordult, hogy bezárták a piacokat, a központ azonnal utasította a helyi szervezeteket, hogy haladéktalanul nyissák meg a piacot és szüntessék meg az ilyen elferdítéseket. Ismeretes, hogy a központnak ezt az utasítását még május végén (május 26-án), vagyis két héttel Frumkin levelének megjelenése előtt szétküldték a vidékre. Lehetetlen, hogy Frumkinnak erről nem volt tudomása. Hát akkor érdemes volt a „kútba vizet hordani”?

8. Igaza van Frumkinnak, amikor azt állítja, hogy fel kell emelni a gabonaárakat és fokozni kell a házi pálinkafőzés elleni harcot. De megint csak furcsa volna azt gondolni, hogy Frumkin ezzel felfedezte Amerikát. A házi pálinkafőzés ellen már ez év januárja óta folyik a harc. A harcot fokozni kell, s fokozni is fogjuk, noha Frumkinnak tudnia kell, hogy a falu elégedetlen lesz emiatt. Ami a gabonaárakat illeti, Frumkinnak tudnia kell, hogy a Politikai Irodában az új begyűjtési év elejére, már ez év februárjában, vagyis négy hónappal Frumkin levelének megjelenése előtt elhatároztuk az áremelést. Ismétlem: érdemes volt-e az áremelés érdekében „vizet hordani a kútba”?

9. Első pillanatra úgy tűnhetik, hogy Frumkin a középparasztsággal való szövetség védelmében írta meg levelét. De ez csak látszat. Frumkin valójában azt kéri levelében, hogy könnyítsünk a kulák helyzetén, azt kéri, hogy helyezzük hatályon kívül a kulákokkal szemben életbeléptetett korlátozásokat. Aki a középparasztsággal való szövetséget meg akarja szilárdítani, az nem követelheti a kulákság ellen folytatott harc gyengítését.

A párt legfontosabb feladata az, hogy biztosítsa a középparasztsággal való tartós szövetséget. Ez a szövetség azonban csak úgy biztosítható, ha erélyesen harcolunk a kulákság ellen, ha a szegényparasztságot a proletariátus támaszává tesszük a falun és ha, végül, megvan a készségünk és képességünk arra, hogy a középparasztsággal hosszúéletű megegyezésre lépjünk, amely megszilárdíthatja a vele kötött szövetséget és erősítheti a proletariátus állásait a szocialista építésért folyó harcban.

Ezen a téren politikánknak nem a falu kapitalista elemei ellen folyó harc gyengítésére, hanem „a proletariátusnak a középparasztsággal való megegyezésére”, a „középparasztsággal való együttműködés hosszú időszakára”, a „győzelmes proletariátusnak a középparasztsággal való szövetségére és megegyezésére” kell irányt vennie (lásd a párt VIII. kongresszusának határozatát: „A középparasztsághoz való viszonyról”).

I. Sztálin

1928. június 20.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásban jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 11. kötet – című könyvből)

SaLa