Nemzeti kérdés és leninizmus

Válasz Meskov, Kovalcsuk és más elvtársaknak

Leveleiket megkaptam. Az utóbbi hónapokban ugyanerről a tárgyról számos hasonló levelet kaptam más elvtársaktól is. Elhatároztam azonban, hogy éppen önöknek válaszolok, mert önök nyersebben vetik fel a kérdéseket s ezzel elősegítik tisztázásukat. Igaz, hogy leveleikben helytelenül oldják meg a felvetett kérdéseket, de ez más dolog — erről alább beszélünk.

Térjünk a tárgyra.

1. A „nemzet” fogalma

Az orosz marxistáknak már régen megvan a maguk nemzetelmélete. Az orosz marxisták elmélete szerint a nemzet az emberek történelmileg kialakult tartós közössége, amely négy fő ismérv közössége alapján, mégpedig: a nyelv közössége, a terület közössége, a gazdasági élet közössége és a nemzeti kultúra jellegzetes sajátosságai közösségében megnyilvánuló lelki alkat közössége alapján keletkezett. Tudott dolog, hogy ezt az elméletet pártunkban általánosan elismerték.

Mint leveleikből látható, önök ezt az elméletet hiányosnak tartják. Ezért azt javasolják, hogy a négy ismérvhez hozzá kell adni egy ötödik ismérvet s ez: a saját, különálló nemzeti állam megléte. Önök azt tartják, hogy ennek az ötödik ismérvnek megléte nélkül nincs és nem is lehetséges nemzet.

Azt hiszem, hogy az önök által javasolt séma, amely megköveteli a „nemzet” fogalmának új, ötödik ismérvét — mélységesen téves és sem elméletileg, sem gyakorlati-politikai szempontból nem igazolható.

Az önök sémája szerint csak az olyan nemzeteket kellene nemzeteknek elismerni, amelyeknek saját, külön államuk van, viszont az elnyomott nemzeteket, amelyeknek nincs önálló államiságuk, egytől-egyig törölni kellene a nemzetek kategóriájából, s ugyanígy az elnyomott nemzetek harcát a nemzeti elnyomás ellen, a gyarmati népek harcát az imperializmus ellen ki kellene küszöbölni a „nemzeti mozgalom”, a „nemzeti szabadságmozgalom” fogalmából.

Sőt mi több. Ha elfogadnék az önök sémáját, akkor azt kellene állítanunk, hogy:

a) az írek csak az „Ír Szabad Állam” megalakulása után váltak nemzetté, addig az ideig pedig nem alkottak nemzetet;

b) a norvégek Norvégiának Svédországtól való különválása előtt nem voltak nemzet, hanem csak a különválás után váltak nemzetté;

c) az ukránok akkor, amikor a cári Oroszországhoz tartoztak, nem voltak nemzet, nemzetté csak azután váltak, hogy a Központi Rada és Szkoropadszkij hetman alatt különváltak Szovjetoroszországtól, de ismét megszűntek nemzet lenni, amikor Ukrán Szovjet Köztársaságukat a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében más Szovjet Köztársaságokkal egyesítették.

Az ilyen példák egész tömegét lehetne felhozni.

Nyilvánvaló, hogy az a séma, amely ilyen képtelen következtetésekre vezet, nem tekinthető tudományos sémának.

Gyakorlati-politikai szempontból az önök sémája elkerülhetetlenül a nemzeti elnyomás, az imperialista elnyomás igazolására vezet, amelynek hordozói egyáltalán nem ismerik el igazi nemzeteknek a saját, külön nemzeti állammal nem bíró elnyomott és nem teljesjogú nemzeteket és azt tartják, hogy ez a körülmény feljogosítja őket e nemzetek elnyomására.

Arról már nem is beszélek, hogy az önök sémája a mi Szovjet Köztársaságaink burzsoá nacionalistáinak igazolására vezet, akik azt bizonygatják, hogy a szovjet nemzetek megszűntek nemzetek lenni, miután elhatározták, hogy saját nemzeti Szovjet Köztársaságaikat a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében egyesítsék.

Ennyit az orosz marxista nemzetelmélet „kiegészítésének” és „kijavításának” kérdéséről.

Nincs más hátra: el kell ismerni, hogy az orosz marxista nemzetelmélet az egyetlen helyes elmélet.

2. A nemzetek keletkezése és fejlődése

Az önök egyik legkomolyabb hibája, hogy egy kalap alá vonnak minden manapság létező nemzetet és nem látják a közöttük fennforgó elvi különbséget.

Különféle nemzetek vannak a világon. Vannak olyan nemzetek, amelyek a felfelé haladó kapitalizmus korszakában fejlődtek ki, amikor a burzsoázia, összetörve a feudalizmust és a feudális széttagoltságot, egy egészbe összefogta és egybeforrasztotta a nemzetet. Ezek az úgynevezett „modern” nemzetek.

Önök azt állítják, hogy már a kapitalizmus előtt is keletkeztek és léteztek nemzetek. De hogyan keletkezhettek és létezhettek nemzetek a kapitalizmus előtt, a feudalizmus idején, amikor az országok egyes, önálló fejedelemségekre voltak széttagolva, melyek nemcsak hogy nem voltak nemzeti kötelékekkel egymáshoz fűzve, hanem az ilyen kötelékek szükségességét határozottan tagadták. Az önök téves állításaival szemben meg kell állapítani, hogy a kapitalizmuselőtti időszakban nem voltak és nem is lehettek nemzetek, mert nem voltak még nemzeti piacok, nem voltak sem gazdasági, sem kulturális nemzeti központok, tehát nem voltak meg azok a tényezők, amelyek felszámolják valamely nép gazdasági széttagoltságát s ennek a népnek addig elkülönült részeit egy nemzeti egészbe vonják össze.

Persze, a nemzet elemei — a nyelv, a terület, a kulturális közösség stb. — nem az égből hullottak, hanem lassanként jöttek létre, még a kapitalizmuselőtti időszakban. De ezek az elemek csak csírájukban voltak meg, s a legjobb esetben csak potenciát, lehetőséget jelentettek olyan értelemben, hogy a jövőben, bizonyos kedvező körülmények fennforgása esetén, nemzet kialakulására vezethettek. A lehetőségből csak a felfelé haladó kapitalizmus időszakában lett valóság, amikor már volt nemzeti piac, amikor már voltak gazdasági és kulturális központok.

Ezzel kapcsolatban idéznünk kell Lenin „Kik azok a «népbarátok» és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?” című brosúrájából a nemzetek keletkezésére vonatkozó nagyszerű szavakat. A narodnyik Mihajlovszkijjal vitatkozva, aki a nemzeti kötelékek és a nemzeti egység keletkezését a nemzetségi kötelékek fejlődéséből vezeti le, Lenin a következőket mondja:

„Tehát a nemzeti kötelékek a nemzetségi kötelékek folytatásai és általánosításai! Mihajlovszkij úr nyilvánvalóan abból a gyermekmeséből veszi társadalomtörténeti elgondolásait, melyet a gimnazistáknak tanítanak. A társadalom története — így szól az iskolás tudomány — azt mutatja, hogy kezdetben volt a család, minden társadalom sejtje . . ., aztán — úgymond — a család törzzsé, a törzs pedig állammá terebélyesedett. Ha Mihajlovszkij úr nagyképűen ezt a gyerekes badarságot ismétli, ez — minden egyébtől eltekintve — csak arról tanúskodik, hogy a leghalványabb sejtelme sincs még az orosz történelem menetéről sem. Ha még lehetett beszélni az ősi Oroszföld nemzetségi életviszonyairól, kétségtelen, hogy a középkorban, a moszkvai állam korszakában, ezek a nemzetségi kötelékek már nem voltak meg, vagyis az állam egyáltalán nem nemzetségi, hanem helyi kapcsolatokon alapult: a földesurak és a kolostorok különböző helyekről parasztokat fogadtak magukhoz, és az ilymódon alakult közösségek tisztán területi egyesülések voltak. De az akkori időben nemzeti kötelékekről a szó tulajdonképpeni értelmében aligha lehetett szó: az állam külön «földekre», sőt részben fejedelemségekre hullott szét, amelyek egykori önkormányzatuk élő nyomait, közigazgatásuk sajátosságait, néha saját csapataikat (a helyi bojárok saját csapataikkal vonultak hadba), saját vámhatáraikat is stb. megőrizték. Csak az orosz történelem új időszakára (körülbelül a XVII. századtól) jellemző e területek, földek és fejedelemségek egy egészbe való tényleges egybeolvadása. Ezt az egybeolvadást, igen tisztelt Mihajlovszkij úr, nem a nemzetségi kötelékek idézték elő, sőt még a folytatásuk és általánosításuk sem: ezt az egybeolvadást az egyes területek között kifejlődő csere, a fokozatosan növekvő áruforgalom, a kis helyi piacoknak egy összoroszországi piaccá való összpontosulása idézte elő. Minthogy ennek a folyamatnak vezetői és urai a kapitalista kereskedők voltak, ezért a nemzeti kötelékek megteremtése nem volt egyéb, mint a burzsoá kötelékek megteremtése” (lásd I. köt. 72—73. old.).

Így keletkeztek az úgynevezett „modern” nemzetek.

Ebben az időszakban az ilyen nemzetek fő vezető erői a burzsoázia és nacionalista pártjai voltak és maradnak. Osztálybéke a nemzeten belül a „nemzet egysége” kedvéért, a saját nemzet területének kiterjesztése idegen nemzeti területek meghódítása útján; bizalmatlanság és gyűlölet az idegen nemzetekkel szemben; a nemzeti kisebbségek elnyomása; egységfront az imperializmussal — ilyen ezeknek a nemzeteknek eszmei és társadalmi-politikai arculata.

Az ilyen nemzeteket burzsoá nemzeteknek kell minősíteni. Ilyenek például a francia, az angol, az olasz, az északamerikai és más, hozzájuk hasonló nemzetek. Ugyanilyen burzsoá nemzetek voltak az orosz, az ukrán, a tatár, az örmény, a grúz és más nemzetek Oroszországban, mielőtt országunkban a proletariátus diktatúrája, a szovjet rend létrejött.

Érthető, hogy az ilyen nemzetek sorsa a kapitalizmus sorsához van kötve, hogy a kapitalizmus bukásával együtt az ilyen nemzeteknek is el kell tűnniök. Ilyen burzsoá nemzetekre gondol Sztálin „Marxizmus és nemzeti kérdés” című brosúrájában, amikor azt mondja, hogy „a nemzet nem egyszerűen történelmi kategória, hanem egy meghatározott korszaknak, a felfelé haladó kapitalizmus korszakának történelmi kategóriája”, hogy „a nemzeti mozgalomnak, mint lényegében burzsoá mozgalomnak sorsa természetszerűen a burzsoázia sorsához van kötve”, hogy „a nemzeti mozgalom végleg csak a burzsoázia bukásával szűnhetik meg”, hogy „csak a szocializmus birodalmában teremthető meg a teljes béke”.

Ennyit a burzsoá nemzetekről.

De vannak a világon más nemzetek is. Ezek az új, szovjet nemzetek, amelyek a régi, burzsoá nemzetek alapján azután fejlődtek és alakultak ki, hogy Oroszországban megdöntötték a kapitalizmust, felszámolták a burzsoáziát és nacionalista pártjait és megteremtették a szovjet rendet.

A munkásosztály és internacionalista pártja az az erő, amely ezeket az új nemzeteket összeforrasztja és vezeti. A nemzeten belül a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége, melynek az a célja, hogy a szocializmus győzelmes építése érdekében felszámolja a kapitalizmus maradványait; a nemzeti elnyomás maradványainak megsemmisítése a nemzetek és nemzeti kisebbségek egyenjogúsága és szabad fejlődése érdekében; a nacionalizmus maradványainak megsemmisítése a népek közötti barátság megteremtése és a nemzetköziség megvalósítása érdekében; egységfront valamennyi elnyomott és nemteljesjogú nemzettel a hódító politika és a hódító háborúk elleni harcban, az imperializmus elleni harcban — ilyen ezeknek a nemzeteknek szellemi és társadalmi-politikai arculata.

Az ilyen nemzeteket szocialista nemzeteknek kell minősíteni.

Ezek az új nemzetek a régi, burzsoá nemzetek alapján, a kapitalizmus felszámolásának eredményeképpen — a szocializmus szellemében történt gyökeres átalakulásuk útján keletkeztek és fejlődtek. Senki sem tagadhatja, hogy a Szovjet Szövetségben élő, mostani szocialista nemzetek — az orosz, az ukrán, a belorusz, a tatár, a baskír, az üzbek, a kazah, az azerbajdzsán, a grúz, az örmény és más nemzetek — mind osztályösszetételükben és szellemi arculatukban, mindpedig társadalmi és politikai érdekeikben és törekvéseikben gyökeresen különböznek a régi Oroszország megfelelő régi, burzsoá nemzeteitől.

A történelem a nemzeteknek ezt a két típusát ismeri.

Önök nem értenek egyet azzal, hogy a nemzetek sorsát — a szóbanforgó esetben a régi, burzsoá nemzetek sorsát — a kapitalizmus sorsához kössük. Önök nem értenek egyet azzal a tétellel, hogy a kapitalizmus felszámolásával együtt a régi, burzsoá nemzeteket is fel fogják számolni. Hát tulajdonképpen mihez kössük ezeknek a nemzeteknek sorsát, ha nem a kapitalizmus sorsához? Valóban olyan nehéz megérteni, hogy a kapitalizmus eltűnésével az általa létrehozott burzsoá nemzeteknek is el kell tűnniök? Vagy talán azt hiszik, hogy a régi, burzsoá nemzetet a szovjet rendben, a proletariátus diktatúrája alatt is létezhetnek és fejlődhetnek? Még mit nem ….

Önök attol tartanak, hogy a kapitalizmus idején fennálló nemzetek felszámolása általában egyet jelent a nemzetek felszámolásával, mindenféle nemzet felszámolásával. Miért? Milyen alapon? Valóban nem tudnák, hogy a burzsoá nemzeteken kívül más nemzetek, szocialista nemzetek is vannak, amelyek sokkal jobban egybeforrtak és életrevalóbbak, mint bármelyik burzsoá nemzet?

Éppen ott hibáznak önök, hogy nem látnak más nemzeteket, csak burzsoá nemzeteket, vagyis szem elől tévesztettek egy egész korszakot, melynek folyamán a Szovjet Szövetségben szocialista nemzetek keletkeztek a régi, burzsoá nemzetek romjain.

Az igazság az, hogy a burzsoá nemzetek felszámolása nem általában a nemzetek felszámolását, hanem csak a burzsoá nemzetek felszámolását jelenti. A régi, burzsoá nemzetek romjain új, szocialista nemzetek keletkeznek és fejlődnek, amelyek sokkal szorosabban egybeforrtak, mint bármelyik burzsoá nemzet, mert a szocialista nemzetek mentesek a burzsoá nemzeteket bomlasztó kibékíthetetlen osztályellentétektől, és sokkal inkább ölelik fel az egész népet, mint bármelyik burzsoá nemzet.

3. Nemzetek és nemzeti nyelvek jövője

Önök komoly hibát követnek el, amikor azt az időszakot, amelyben a szocializmus csak egy országban győzött, nem különböztetik meg a szocializmus világméretű győzelmének időszakától és azt állítják, hogy a nemzeti különbségek és a nemzeti nyelvek eltűnése, a nemzetek egybeolvadása és egységes közös nyelv kialakulása nemcsak a szocializmus világméretű győzelme esetén lehetséges és szükségszerű, hanem akkor is, ha a szocializmus csak egy országban aratott győzelmet. Emellett önök egészen különböző dolgokat tévesztenek össze: „a nemzeti elnyomás megszüntetését” összezavarják „a nemzeti különbségek felszámolásával”, „a nemzeti állami válaszfalak megsemmisítését” a „nemzetek elhalásával”, a „nemzetek egybeolvadásával”.

Hangsúlyoznom kell, hogy marxistáknak semmiesetre sem szabad ezeket a különnemű fogalmakat összekeverni. Nálunk, a mi országunkban, már régen megszűnt a nemzeti elnyomás, de ebből egyáltalán nem következik, hogy a nemzeti különbségek is eltűntek s hogy országunkban nincsenek többé nemzetek. Nálunk, a mi országunkban, már régen felszámoltuk a nemzeti állami válaszfalakat, a határőrségekkel és vámhivatalokkal együtt, de ebből egyáltalán nem következik, hogy a nemzetek már egybeolvadtak és a nemzeti nyelvek eltűntek, hogy ezeknek a nyelveknek a helyét valamennyi nemzetünknek egyvalamilyen közös nyelve foglalta el.

Önök nincsenek megelégedve a Keleti Népek Kommunista Egyetemén tartott beszédemmel (1925), amelyben tagadom annak a tételnek helyességét, hogy a szocializmus egy országban aratott győzelme esetén — például a mi országunkban — a nemzeti nyelvek elhalnak, a nemzetek egybeolvadnak, s a nemzeti nyelvek helyét egy közös nyelv foglalja el.

Önök úgy vélekednek, hogy ez a kijelentésem ellentmond Lenin ismert tételének, mely szerint a szocializmus célja nem csupán az, hogy az emberiségnek kis államokra forgácsoltsága és mindenféle nemzeti elkülönülés megszűnjék, nem csupán az, hogy a nemzetek közelebb kerüljenek egymáshoz, hanem az is, hogy egybeolvadjanak.

Önök továbbá úgy vélekednek, hogy kijelentésem ellentmond egy másik lenini tételnek is, amely szerint a szocializmus világméretű győzelmével kapcsolatban a nemzeti különbségek és a nemzeti nyelvek kezdenek elhalni, hogy az ilyen győzelem után a nemzeti nyelveket egy közös nyelv kezdi felváltani.

Ez, elvtársak, teljesen helytelen. Ez súlyos tévedés.

Fentebb már mondottam, hogy marxistának nem szabad összekevernie és egy kalap alá vonnia olyan különnemű jelenségeket, mint „a szocializmus győzelme egy országban” és „a szocializmus világméretű győzelme”. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a különnemű jelenségek két teljesen különböző korszakot tükröznek, amelyek nemcsak időben (ami nagyon fontos), hanem egész lényegükben is különböznek egymástól.

A nemzeti bizalmatlanságot, a nemzeti elkülönülést, a nemzeti ellenségeskedést, a nemzeti összeütközéseket természetesen nem a nemzeti gyűlölködés valamilyen „veleszületett” érzése sugallja és táplálja, hanem az imperializmusnak idegen nemzetek leigázására irányuló törekvése és e nemzeteknek a nemzeti leigázás veszélyétől való félelme. Kétségtelen, hogy amíg világimperializmus lesz, addig meglesz ez a törekvés és ez a félelem is, következésképpen az országok óriási többségében meglesz a nemzeti bizalmatlanság is, a nemzeti elkülönülés is, a nemzeti ellenségeskedés is és nemzeti összeütközések is lesznek. Állíthatjuk-e, hogy a szocializmus győzelme és az imperializmus felszámolása egyországban az imperializmus és a nemzeti elnyomás felszámolását jelenti az országok többségében? Világos, hogy ezt nem állíthatjuk. Ebből azonban az következik, hogy a szocializmus győzelme egy országban, annak ellenére, hogy komolyan meggyengíti a világimperializmust, mégsem teremti meg és nem is teremtheti meg azokat a feltételeket, amelyek a világ nemzeteinek és nemzeti nyelveinek egy közös egészbe olvadásához elengedhetetlenek.

A szocializmus világgyőzelmének időszaka mindenekelőtt éppen abban különbözik attól az időszaktól, amelyben a szocializmus csak egyországban győzött, hogy minden országban felszámolja az imperializmust, megszünteti az idegen nemzetek leigázására irányuló törekvést és a nemzeti leigázástól való félelmet, egyaránt kitépi a nemzeti bizalmatlanság és a nemzeti ellenségeskedés gyökereit, a szocialista világgazdaság egységes rendszerében egyesíti a nemzeteket s ilymódon megteremti azokat a reális feltételeket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy minden nemzet fokozatosan egy egészbe olvadjon egybe.

Ez a gyökeres különbség e két időszak közt.

Ebből azonban az következik, hogy ha ezt a két különböző időszakot összekeverjük és egy kalap alá vonjuk — megbocsáthatatlan hibát követünk el. Vegyük a Keleti Népek Kommunista Egyetemén tartott beszédemet. Ebben a következőket mondom:

„Azt mondják (például Kautsky), hogy a szocializmus időszakában az egész emberiségnek egyetlen egységes nyelve lesz s minden más nyelv el fog halni. Én nem igen hiszek ennek a világot átfogó egységes nyelvnek elméletében. A tapasztalat mindenesetre nem emellett az elmélet mellett, hanem ellene szól. Mindeddig azt látjuk, hogy a szocialista forradalom nem csökkentette, hanem növelte a nyelvek számát, mert a szocialista forradalom, amikor felrázza az emberiség legmélyebb rétegeit és a politika színterére taszítja őket, új életre ébreszt számos új, korábban nem ismert, vagy csak kevéssé ismert nemzetiséget. Ki hitte volna, hogy a régi cári Oroszországban legalább ötven nemzet és nemzeti csoport van? Az Októberi Forradalom azonban, midőn szétzúzta a régi láncokat s felszínre hozta a feledésbe merült népek és népcsoportok egész sorát, új életet adott azoknak és lehetővé tette új fejlődésüket”.

Ebből az idézetből látható, hogy én az olyan típusú emberek ellen beszéltem, mint Kautsky, aki mindig kontár volt a nemzeti kérdésben és az is maradt, aki nem érti a nemzetek fejlődésének mechanikáját, akinek fogalma sincs a nemzetek kolosszális szívósságáról, aki lehetségesnek tartja, hogy a nemzetek jóval a szocializmus győzelme előtt, már a polgári-demokratikus rendben egybeolvadnak, aki talpnyalók módjára dicsőíti a németek csehországi beolvasztó „munkáját” és könnyelműen azt állítja, hogy a csehek már majdnem elnémetesedtek, hogy a cseheknek mint nemzetnek nincs jövőjük.

Ebből az idézetből látható továbbá, hogy beszédemben nem a szocializmus világméretű győzelmének időszaka, hanem kizárólag az az időszak lebegett szemem előtt, mikor a szocializmus még csak egy országban győzött. Emellett azt állítottam (és továbbra is állítom), hogy az az időszak, mikor a szocializmus még csak egy országban győzött, nem teremti meg a nemzetek és nemzeti nyelvek egybeolvadásához szükséges feltételeket, hogy — ellenkezőleg — ez az időszak kedvező körülményeket teremt azoknak a nemzeteknek újjászületése és felvirágzása számára, melyeket azelőtt a cári imperializmus elnyomott, de amelyeket most a szovjet forradalom felszabadított a nemzeti elnyomás alól.

Végül ebből az idézetből látható, hogy önök szem elől tévesztették a két eltérő történelmi időszak közötti óriási különbséget, s ezért nem értették meg Sztálin beszédét sem, s mindennek eredményeképpen eltévedtek saját hibáik útvesztőjében.

Térjünk át Lenin tételeire, melyek azt tanítják, hogy a szocializmus világméretű győzelme után a nemzetek elhalnak és egybeolvadnak.

Íme, Lenin egyik tétele, amely Lenin „A szocialista forradalom és a nemzetek önrendelkezési joga” című, 1916-ban megjelent cikkéből való, s amelyet önök valamilyen okból nem idéznek teljesen leveleikben:

„A szocializmus célja nemcsak az, hogy megszüntesse az emberiség kis államokra daraboltságát és a nemzetek mindennemű elkülönülését, nemcsak az, hogy a nemzeteket közelebb hozza egymáshoz, hanem az is, hogy egybeolvassza azokat… Miként az emberiség csak az elnyomott osztály diktatúrájának átmeneti időszakán keresztül juthat el az osztályok megszüntetéséhez, ugyanúgy a nemzetek elkerülhetetlen egybeolvadásához is csak valamennyi elnyomott nemzet teljes felszabadításának, vagyis különválási szabadságuknak átmeneti időszakán keresztül juthat el az emberiség” (lásd XIX. köt. 40. old.).

És itt van Leninnek egy másik tétele, amelyet önök szintén nem teljesen idéznek:

„Mindaddig, míg a népek és országok között nemzeti és állami különbségek vannak — márpedig ezek a különbségek még a proletariátus diktatúrájának világméretű megvalósítása után is sokáig, nagyon sokáig meg fognak maradni —, a világ kommunista munkásmozgalmának nemzetközi taktikai egysége nem a különféleség kiküszöbölését, nem a nemzeti különbségek megszüntetését (ez a mai helyzetben dőre álom), hanem a kommunizmus alapelveinek (a Szovjethatalomnak és a proletariátus diktatúrájának) olyan érvényesítését követeli, amely ezeket az elveket a részletekben helyesen módosítja, azokat a nemzeti és nemzeti-állami különbségekhez hozzáalakítja, hozzáalkalmazza” (lásd XXV. köt. 227. old.).

Meg kell jegyezni, hogy ez az idézet Lenin „«Baloldaliság» — a kommunizmus gyermekbetegsége” című brosúrájából való, amelyet 1920-ban, vagyis a szocialista forradalom egy országban aratott győzelme után, a szocializmus országunkban aratott győzelme után adott ki.

Ezekből az idézetekből látható, hogy Lenin a nemzeti különbségek elhalásának és a nemzetek egybeolvadásának folyamatát nem arra az időszakra vonatkoztatja, amikor a szocializmus csak egy országban győzött, hanem kizárólag a proletárdiktatúra világméretű megvalósítása utánikövetkező időszakra, vagyis arra az időszakra vonatkoztatja, amikor a szocializmus minden országban győzött, amikor már lerakták a szocialista világgazdaság alapjait.

Ezekből az idézetekből látható továbbá, hogy Lenin minden olyan kísérletet, amely a nemzeti különbségek elhalásának folyamatát arra az időszakra vonatkoztatja, mikor a szocializmus csak egy országban, csak a mi országunkban győzött — „dőre álomnak” minősíti.

Azonkívül ezekből az idézetekből látható, hogy Sztálinnak feltétlenül igaza volt, amikor a Keleti Népek Kommunista Egyetemén tartott beszédében tagadta a nemzeti különbségek és a nemzeti nyelvek elhalásának lehetőségét abban az időszakban, mikor a szocializmus csak egy országban, csak a mi országunkban győzött, önöknek pedig egyáltalán nem volt igazuk, amikor olyasvalami mellett kardoskodtak, ami egyenes ellentéte Sztálin tételének.

Végül ezekből az idézetekből látható, hogy amikor önök a szocializmus győzelmének két különböző időszakát összezavarták, nem értették meg Lenint, elferdítették Lenin vonalát a nemzeti kérdésben, s ennek következtében akaratlanul is a leninizmussal való szakítás útjára léptek.

Helytelen volna, ha azt hinnők, hogy a nemzeti különbségek megszűnése és a nemzeti nyelvek elhalása egy csapásra — hogy úgy mondjuk —, felülről jövő rendelkezés alapján, a világimperializmus veresége után azonnal be fog következni. Mi sem helytelenebb ennél a nézetnél. Ha felülről kiadott rendelkezéssel, kényszer útján kísérelnék meg a nemzeteket egybeolvasztani, ezzel az imperialisták malmára hajtanánk a vizet, halálos csapást mérnénk a nemzetek felszabadulásának ügyére, elhantolnánk a nemzetek együttműködésének és testvériségének ügyét. Az ilyen politika egyértelmű lenne a beolvasztási politikával.

Önök természetesen tudják, hogy a beolvasztási politika, mint népellenes, ellenforradalmi és ártalmas politika, feltétlenül ki van rekesztve a marxizmus-leninizmus fegyvertárából.

Azonkívül tudják azt is, hogy a nemzetek és a nemzeti nyelvek rendkívül szívósak és óriási az ellenálló erejük a beolvasztási politikával szemben. A török beolvasztok — akik kíméletlenebbek voltak minden más beolvasztónál — évszázadokon át gyötörték és nyomorgatták a balkáni nemzeteket, de nem tudták megsemmisíteni azokat, sőt ők voltak kénytelenek beadni a derekukat. A cári orosz oroszosítók és a német-porosz németesítők, akik kíméletlenség tekintetében alig különböztek a török beolvasztóktól, több mint száz éven át darabolgatták és gyötörték a lengyel nemzetet, mint ahogy a perzsa és török beolvasztok is évszázadokon át darabolgatták, gyötörték és irtották az örmény és a grúz nemzetet, de nem tudták megsemmisíteni ezeket a nemzeteket, ellenkezőleg, szintén kénytelenek voltak beadni a derekukat.

Ezeket a körülményeket figyelembe kell venni, ha helyesen akarjuk látni, hogy közvetlenül a világimperializmus veresége után milyen lesz az események valószínű menete a nemzetek fejlődése szempontjából.

Hiba volna azt hinni, hogy a proletariátus világdiktatúrája időszakának első szakasza a nemzetek és a nemzeti nyelvek elhalásának, az egységes közös nyelv kialakulásának kezdete lesz. Ellenkezőleg, az első szakasz, amelynek folyamán a nemzeti elnyomást véglegesen meg fogják szüntetni, a korábban elnyomott nemzetek és nemzeti nyelvek fejlődésének és felvirágzásának, a nemzeti egyenjogúság megvalósításának, a nemzetek közötti kölcsönös bizalmatlanság megszűnésének, a nemzetek közötti internacionális kapcsolatok rendezésének és megszilárdításának szakasza lesz.

Csak a proletariátus világdiktatúrája időszakának második szakaszában és olyan mértékben, amint a kapitalista világgazdaság helyett kialakul az egységes szocialista világgazdaság — csak ebben a szakaszban kezd majd kialakulni valamilyen közös nyelv, mert a nemzetek csak ebben a szakaszban fogják érezni, hogy nemzeti nyelvükön kívül egy közös nemzetközi nyelvre van szükségük, amely megkönnyíti érintkezésüket, gazdasági, kulturális és politikai együttműködésüket. Tehát ebben a szakaszban párhuzamosan fogják használni a nemzeti nyelveket és a közös nemzetközi nyelvet. Lehetséges, hogy eleinte nem egy közös, valamennyi nemzetre kiterjedő és egy közös nyelvet használó világgazdasági központ fog létrejönni, hanem több övezeti gazdasági központ fog keletkezni, melyek egyes nemzetcsoportokra terjednek ki és minden egyes nemzetcsoportnak meglesz a külön közös nyelve, s csak később egyesülnek ezek a központok egy közös szocialista világgazdasági központban, amelyben lesz egy minden nemzetre kiterjedő közös nyelv.

A proletariátus világdiktatúrája időszakának következő szakaszában, amikor a szocialista világgazdasági rendszer eléggé megerősödik s a szocializmus a népek életmódjává lesz, amikor a nemzetek a gyakorlatban meggyőződnek arról, hogy a közös nyelv előnyösebb a nemzeti nyelveknél — csak akkor kezdenek majd elhalni a nemzeti különbségek és nyelvek, csak akkor engedik át helyüket egy közös világnyelvnek.

Véleményem szerint ilyen a nemzetek jövendőjének hozzávetőleges képe, ilyen a nemzetek jövő fejlődésének útja, mely a nemzetek egybeolvadásához vezet.

4. A párt politikája a nemzeti kérdésben

Az önök egyik hibája, hogy a nemzeti kérdést nem úgy vizsgálják, mint a társadalom általános szociális és politikai fejlődésének részletkérdését, mely az általános kérdésnek van alárendelve, hanem mint öncélú és állandó jelenséget, amely a történelem folyamán alapjában nem változtatja irányát és jellegét. Ezért nem látják azt, amit minden marxista lát, nevezetesen, hogy a nemzeti kérdés nem mindig azonos jellegű, hogy a nemzeti mozgalom jellege és feladatai a forradalmi fejlődés különböző időszakainak megfelelően változnak.

Logikailag tulajdonképpen ezzel magyarázható az a szomorú tény, hogy önök olyan könnyen keverik össze és vonják egy kalap alá a forradalom fejlődésének különnemű időszakait, s nem értik, hogy a fejlődés különböző szakaszain a forradalom jellegének és feladatainak változásával együtt változik a nemzeti kérdés jellege és feladata is, hogy ennek megfelelően a pártnak a nemzeti kérdésben követett politikája szintén változik, hogy következésképpen a pártnak a nemzeti kérdésben követett politikáját, amely a forradalom fejlődésének egyik időszakával függ össze, ettől az időszaktól nem szabad erőszakosan elszakítani és egy másik időszakra önkényesen átvinni.

Az orosz marxisták mindig abból a tételből indultak ki, hogy a nemzeti kérdés a forradalmi fejlődés általános kérdésének egy része, hogy a forradalom különböző szakaszain a nemzeti kérdésnek különböző feladatai vannak, amelyek megfelelnek a forradalom minden adott történelmi helyzetben különböző jellegének, s hogy ennek megfelelően a pártnak a nemzeti kérdésben követett politikája szintén változik.

Az első világháború előtti időszakban, amikor a történelem a polgári-demokratikus forradalmat tűzte napirendre, az orosz marxisták a nemzeti kérdés megoldását az oroszországi demokratikus forradalom sorsával kapcsolták egybe. Pártunk azt tartotta, hogy a cárizmus megdöntése, a feudalizmus maradványainak felszámolása és az ország teljes demokratizálása — a nemzeti kérdésnek a kapitalizmus keretei között egyáltalán lehetséges legjobb megoldása.

Ez a párt politikája ebben az időszakban.

Ebből az időszakból származnak Leninnek a nemzeti kérdésről írt cikkei, közöttük a „Kritikai megjegyzések a nemzeti kérdéshez” című cikke is, amelyben Lenin ezt mondja:

„ . . . állítom, hogy a nemzeti kérdésnek csak egy megoldása van, amennyiben ilyen megoldás a kapitalista világban egyáltalán lehetséges, s ez a megoldás — a következetes demokratizmus. Ennek bizonyítékául, egyebek között, Svájcra hivatkozom” (lásd XVII. köt. 150. old.).

Ugyanebből az időszakból származik Sztálin „Marxizmus és nemzeti kérdés” c. brosúrája, ahol többek között ezt mondja:

„A nemzeti mozgalom végleg csak a burzsoázia bukásával szűnhetik meg. Csak a szocializmus birodalmában valósítható meg a teljes béke. De a nemzeti harcot a minimumra csökkenteni, gyökerében aláásni, a proletariátus számára a lehető legártalmatlanabbá tenni — ez a kapitalizmus keretein belül is lehetséges. Svájc és Amerika példája legalább is ezt tanúsítja. Ecélból demokratizálni kell az országot és a nemzeteknek meg kell adni a szabad fejlődés lehetőségét”.

A következő időszakban, az első világháború időszakában, amikor a két imperialista koalíciónak hosszantartó háborúja aláásta a világimperializmus erejét, amikor a kapitalista világrendszer válsága tetőfokára hágott, amikor az „anyaországok” munkásosztályával egyidejűleg a gyarmati és függő országok is a szabadságmozgalom útjára léptek, amikor a nemzeti kérdés nemzeti-gyarmati kérdéssé nőtt át, amikor az előrehaladott tőkés országok munkásosztályának és a gyarmatok s függő országok elnyomott népeinek egységfrontja reális erővé kezdett válni, amikor tehát a szocialista forradalom aktuális kérdéssé vált — az orosz marxisták már nem érhették be az előző időszak politikájával és szükségesnek tartották, hogy a nemzeti-gyarmati kérdés megoldását a szocialista forradalmi átalakulás sorsával kapcsolják egybe.

A párt azt tartotta, hogy a tőke uralmának megdöntése és a proletárdiktatúra megszervezése, az imperialista haderők kiűzése a gyarmati és függő országok területéről és a gyarmati s függő országok ama jogának biztosítása, hogy különválhassanak és megszervezhessék saját nemzeti államaikat, a nemzeti ellenségeskedés és a nacionalizmus felszámolása és a népek közötti nemzetközi kapcsolatok megszilárdítása, az egységes szocialista népgazdaság megszervezése és ezen a talajon a népek testvéri együttműködésének megvalósítása — az adott viszonyok közt ez a nemzeti-gyarmati kérdés legjobb megoldása.

Ez a párt politikája ebben az időszakban.

Ez az időszak még korántsem bontakozott ki a maga teljességében, még csak elkezdődött, de kétségtelen, hogy még hallatni fogja döntő szavát…

Külön kérdés országunk forradalmi fejlődésének mai időszaka és a párt mai politikája.

Megjegyzendő, hogy egyelőre országunk volt az egyetlen ország, amely kész volt a kapitalizmus megdöntésére. És valóban meg is döntötte a kapitalizmust, megszervezte a proletariátus diktatúráját.

Következésképpen, a proletariátus világdiktatúrájának megvalósításától s még inkább a szocializmus világgyőzelmétől — egyelőre még messze vagyunk.

Megjegyzendő továbbá, hogy miután végetvetettünk az egykori demokratikus hagyományait már régen megtagadó burzsoázia uralmának, menetközben megoldottuk „az ország teljes demokratizálásának” feladatát is, felszámoltuk a nemzeti elnyomás rendszerét és országunkban megvalósítottuk a nemzetek egyenjogúságát.

Mint ismeretes, ezek az intézkedések a nacionalizmus és a nemzeti ellenségeskedés felszámolása s a népek közötti kölcsönös bizalom megteremtése legjobb eszközének bizonyultak.

Végül megjegyzendő, hogy a nemzeti elnyomás megszüntetése maga után vonta országunk korábban elnyomott nemzeteinek nemzeti újjászületését, nemzeti kultúrájuk fejlődését, az országunkban élő népek baráti nemzetközi kapcsolatainak megszilárdulását és a szocialista építés terén megnyilvánuló együttműködésük megvalósítását.

Emlékeztetnünk kell arra, hogy ezek az újjászületett nemzetek már nem a régi, burzsoá nemzetek, amelyeket a burzsoázia vezet, hanem új, szocialista nemzetek, amelyek a régi nemzetek romjain keletkeztek s amelyeket a dolgozó tömegek internacionalista pártja vezet.

Ennek folytán a párt elengedhetetlennek tartotta országunk újjászületett nemzeteinek támogatását, hogy minden tekintetben talpraálljanak, újjáélesszék és fejlesszék nemzeti kultúrájukat, hogy saját anyanyelvű iskolákat, színházakat és más kulturális intézményeket létesítsenek, nemzetiesítsék, vagyis összetételükben nemzetivé tegyék a párt-, szakszervezeti, szövetkezeti, állami és gazdasági apparátust, kineveljék saját nemzeti párt- és szovjetkádereiket és ártalmatlanná tegyék mindazokat a — bár nem nagy számban levő — elemeket, akik hátráltatni próbálják a pártnak ezt a politikáját.

Ez azt jelenti, hogy a párt támogatja és támogatni fogja az országunkban élő népek nemzeti kultúrájának fejlesztését és felvirágoztatását, hogy elő fogja mozdítani új, szocialista nemzeteink megerősödésének ügyét, hogy védelmébe és pártfogásába veszi ezt az ügyet a különböző antileninista elemekkel szemben.

Leveleikből látható, hogy önök nem helyeslik pártunknak ezt a politikáját. Ennek oka először az, hogy összetévesztik az új, szocialista nemzeteket a régi, burzsoá nemzetekkel és nem értik meg, hogy a mi új, szovjet nemzeteink nemzeti kultúrája, tartalmát tekintve, szocialista kultúra. Ennek oka másodszor az, hogy önök — bocsánat a goromba szóért — mindkét lábukra sántítanak a leninizmus kérdései terén és nagyon rosszul tájékozódnak a nemzeti kérdésben.

Vegyék figyelembe legalább a következő elemi dolgot. Valamennyien arról beszélünk, hogy országunkban kulturális forradalomra van szükség. Ha ezt komolyan gondoljuk és nem csupán a szánkat járatjuk, akkor meg kell tenni ebben az irányban legalább az első lépést: mindenekelőtt kötelezővé kell tenni az elemi iskolai, majd pedig a középiskolai oktatást is, az ország minden polgára számára, nemzetiségi különbség nélkül. Világos, hogy e nélkül országunkban nem lehetséges semmiféle kulturális fejlődés, már nem is szólva az úgynevezett kulturális forradalomról. Sőt mi több: e nélkül nem lesz nálunk igazi ipari és mezőgazdasági fellendülés és országunk védelme sem lesz kielégítő.

De hogyan hajtsuk ezt végre, amikor országunkban az írástudatlanok százalékaránya még mindig igen nagy, amikor országunk számos nemzeténél az írástudatlanok száma 80—90 százalék?

Ecélból saját anyanyelvű iskolák sűrű hálózatával kell bevonni az országot s ezeket az iskolákat olyan tanító-káderekkel kell ellátni, akik jól beszélnek a nemzet anyanyelvén.

Ecélból nemzetiesíteni kell, vagyis összetételében nemzetivé kell tenni minden igazgatási apparátust, a párt- és a szakszervezeti, az állami és a gazdasági apparátust egyaránt.

Ecélból fejleszteni kell a saját anyanyelvű sajtót, a saját anyanyelvű színházakat, filmszínházakat és más kulturális intézményeket.

De kérdezhetnék, miért kell ezeknek az intézményeknek az anyanyelvet használniok? Azért, mert a nép milliós tömegei a kulturális, politikai és gazdasági fejlődés terén csak anyanyelvükön, nemzeti nyelvükön érhetnek el sikereket.

Az elmondottak után, azt hiszem, már nem is lesz olyan nehéz megérteni, hogy a nemzeti kérdésben a leninisták nem folytathatnak semmiféle más politikát, mint amilyet ma folytatnak országunkban — persze, feltéve, hogy leninisták akarnak maradni.

Nem igaz?

No, itt pontot is tehetünk.

Azt hiszem, hogy minden kérdésükre és kételyükre válaszoltam.

Kommunista üdvözlettel
I. Sztálin

1929. március 18.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 11. kötet – című könyvből)

SaLa