Két utópia

Utópia — görög szó: görögül „u” = nem, „toposz” = hely. Utópia — olyan hely, amely nem létezik — fantázia, kigondolás, mese.

Utópia a politikában: olyasféle kívánság, amelyet semmiképpen sem lehet megvalósítani, sem most, sem később, — olyan kívánság, amely nem támaszkodik társadalmi erőkre, és amelyet nem erősít a politikai erők, az osztályerők növekedése, fejlődése.

Minél kevesebb szabadság van egy országban, minél kevesebb jel mutat a nyílt osztályharcra, minél alacsonyabb a tömegek felvilágosultságának színvonala — rendszerint annál könnyebben keletkeznek politikai utópiák, és annál tovább tartják magukat.

A mai Oroszországban kétfajta politikai utópia tartja magát a legerősebben és gyakorol bizonyos fokig vonzó hatást a tömegekre. Ezek: a liberális utópia és a narodnyik utópia.

A liberális utópia szerint békésen, nyugodtan, senkit meg nem bántva, a Puriskevicseket félre sem tolva, elkeseredett és mindvégig megvívott osztályharc nélkül is el lehet érni valamelyest komoly javulást Oroszországban a politikai szabadság tekintetében, a dolgozó nép tömegeinek helyzetében. Ez a Puriskevicsekkel békében élő szabad Oroszország utópiája.

A narodnyik utópia a narodnyik intellektuel és a trudovik paraszt ábrándozása arról, hogy minden föld új és igazságos felosztásával kiküszöbölhető„a tőke hatalma és uralma, kiküszöbölhető a bérrabszolgaság, vagy hogy a földfelosztás „igazságos”, ”egyenlősítő” maradhat a tőke uralma alatt, a pénz hatalma mellett, árugazdaság mellett.

Mi szüli ezeket az utópiákat? miért tartják magukat meglehetősen szilárdan a mai Oroszországban?

Ezeket az utópiákat azoknak az osztályoknak érdekei szülik, amelyek a régi rend, a jobbágyrendszer, a jogfosztottság ellen, egyszóval „a Puriskevicsek ellen” harcolnak, és ebben harcban nem foglalnak el önálló helyet. Az utópia, az ábrándozás ennek az önállótlanságnak, ennek a gyengeségnek szüleménye. Az ábrándozás a gyengék osztályrésze.

A liberális burzsoáziának általában, a liberális polgári értelmiségnek pedig különösen, szükségképpen törekednie kell a szabadságra és törvényességre, mert enélkül a burzsoázia hatalma nem teljes, nem osztatlan és nincs biztosítva. De a burzsoázia jobban fél a tömegek mozgalmától, mint a reakciótól. Innen a liberalizmus ámulatba ejtő, hihetetlen gyengesége teljes erőtlensége a politikában. Innen a kétértelműségek, a hazugság, a képmutatás, a gyáva csűrés-csavarás végtelen sorozata a liberálisok egész politikájában, akik kénytelenekdemokratásdit játszani, hogy a maguk oldalára állítsák a tömeget, s akik ugyanakkor mélységesen antidemokratikusak, akiket a legmélyebb ellenséges érzület hat át a tömegek mozgalmával, kezdeményezésével, iniciatívájával, a tömegek „eget ostromló” módszereivel szemben, mint ahogy Marx mondotta egyszer a múlt század egyik európai tömegmozgalmával kapcsolatban.

A liberalizmus utópiája — az erőtlenség utópiája Oroszország politikai felszabadításának ügyében, az önző pénzeszsák utópiája, amely „békésen” óhajtja megosztani a kiváltságokat a Puriskevicsekkel, és ezt a nemes óhaját az orosz demokrácia „békés” győzelmének elmélete gyanánt tünteti fel. A liberális utópia ábrándozás arról, hogyan lehetne legyőzni a Puriskevicseket anélkül, hogy vereséget mérnének rájuk, hogyan lehetne őket megtörni anélkül, hogy fájdalmat okoznának nekik. Világos, hogy ez az utópia nemcsak azért ártalmas, mert utópia, hanem azért is, mert megrontja a tömegek demokratikus öntudatát. A tömegek, amelyek ebben az utópiában hisznek, sohasem vívják ki a szabadságot; az ilyen tömegek nem méltók a szabadságra; az ilyen tömegek valóban megérdemlik, hogy csúfot űzzenek belőlük a Puriskevicsek.

A narodnyikok és trudovikok utópiája — a kapitalista és bérmunkás között középen álló kistulajdonos ábrándozása a bérrabszolgaság osztályharc nélküli megszüntetéséről. Amikor majd a gazdasági felszabadulás kérdése Oroszország számára ugyanolyan közeli, közvetlen, aktuális kérdés lesz, mint amilyen ma a politikai felszabadulás kérdése, akkor a narodnyikok utópiája nem lesz kevésbé ártalmas, mint a liberálisok utópiája.

Ma azonban Oroszország még polgári, nem pedig proletár átalakulásának korszakát éli; nem a proletariátus gazdasági felszabadításának kérdése ért meg teljes mértékben, hanem a politikai szabadság, vagyis (lényegében) a teljes polgári szabadság kérdése.

És ez utóbbi kérdésben a narodnyikok utópiája sajátságos történelmi szerepet játszik. Minthogy arra vonatkozik, milyen gazdasági következményeinek kell lennie (és lesznek) az új földfelosztásnak, ez az utópia velejárója és tünete a paraszttömegek, vagyis ama tömegek nagy, átfogó demokratikus fellendülésének, amelyek a burzsoá-feudális, jelenlegi Oroszország lakosságának többségét alkotják. (A tisztán burzsoá Oroszországban, mint a tisztán burzsoá Európában is, a parasztság nem lesz a lakosság többsége.)

A liberálisok utópiája megrontja a tömegek demokratikus öntudatát. A narodnyikok utópiája, amely megrontja szocialista öntudatukat, együtt járója, tünete, sőt részben kifejezője is fejlődő demokratikus érzéseiknek.

A történelem dialektikája olyan, hogy a narodnyikok és a trudovikok az oroszországi agrárkérdés terén antikapitalista eszközként a lehető legkövetkezetesebb és leghatározottabb kapitalista rendszabályt javasolják és akarják érvényre juttatni. Az új földfelosztás „egyenlősítése” utópia, de az új földfelosztás érdekében a régi földbirtoklás valamennyi formájával, mind a földesúrival, mind az osztásföldekkel, mind a „kincstárival” való feltétlenül szükséges teljes szakítás a legnagyobb mértékben fontos dolog, gazdasági szempontból haladó, s különösen egy olyan ország számára, mint Oroszország, sürgető lépés a polgári demokrácia irányában.

Emlékezzünk Engels kitűnő mondására:

„Ami közgazdaságtani szempontból formailag helytelen, világtörténelmi szempontból mégis helyes lehet”.

Ezt a mély értelmű megállapítást Engels az utópikus szocializmusra vonatkozóan tette: ez a szocializmus gazdasági értelemben „hamis” volt. Ez a szocializmus „hamis” volt, mikor az értéktöbbletet igazságtalanságnak nyilvánította a csere törvényeinek szempontjából. Ezzel a szocializmussal szemben gazdasági értelemben formailag igazuk volt a burzsoá politikai gazdaságtan teoretikusainak, mert hiszen a csere törvényeiből az értéktöbblet teljesen „természetszerűen”, teljesen „igazságosan” következik.

Az utópikus szocializmusnak azonban igaza volt világtörténelmi értelemben, mert annak az osztálynak volt a megnyilatkozása, kifejezője, előhírnöke, amelyet a kapitalizmus szült, és amely most, a XX. század elején, tömegerővé nőtt, amely véget tud vetni a kapitalizmusnak és feltartóztathatatlanul ebben az irányban halad.

Engels mély értelmű megállapítására okvetlenül emlékeznünk kell, amikor meg akarjuk ítélni, mit jelent a jelenlegi narodnyik vagy trudovik utópia Oroszországban (és talán nem is csak Oroszországban, hanem számos ázsiai államban is, amely a XX. században polgári forradalmat él át).

A gazdasági szempontból formailag hamis narodnyik demokratizmus történelmi értelemben igazság: ez a demokratizmus, amely mint szocialista utópia hamis, igazság a paraszttömegeknek abban a sajátságos, történelmileg indokolt demokratikus harcában, amely a polgári átalakulás elválaszthatatlan eleme és teljes győzelmének feltétele.

A liberális utópia leszoktatja a harcról a paraszttömegeket. A narodnyik utópia kifejezi harckészségüket, amikor milliónyi jóval kecsegteti őket győzelem esetén, holott ez a győzelem valójában csak száz jót ad. De vajon nem természetes-e, hogy a harcba szálló milliók, amelyek évszázadokon át éltek hihetetlen sötétségben, szükségben, nyomorban, piszokban, félrelökve, megfélemlítve, tízszeresen túlozzák az esetleges győzelem gyümölcseit?

A liberális utópia az új kizsákmányolók ama önző kívánságának leplezése, hogy megosszák a kiváltságokat a régi kizsákmányolókkal. A narodnyik utópia a sokmillió dolgozó kispolgár ama törekvésének kifejezése, hogy teljesen végezzen a régi, feudális kizsákmányolókkal, és csalfa remény arra, hogy „egyszersmind” az új, a kapitalista kizsákmányolókat is félretolja az útból.

—–

Világos, hogy a marxistáknak, akik ellenségesen állnak szemben minden utópiával, annak az osztálynak az önállóságáért kell síkraszállniok, amely éppen azért tud önfeláldozóan harcolni a feudalizmus ellen, mert még századrésznyire sem „ragadt bele” a magántulajdonban való részesedésbe, amely a burzsoáziát a feudálisok felemás ellenfelévé, sőt gyakran szövetségesévé teszi. A parasztok a kisüzemi árutermelésbe „ragadtak bele”; a történelmi viszonyok kedvező alakulása esetén elérhetik a feudalizmus legteljesebb megsemmisítését, de nem véletlenül, hanem elkerülhetetlenül bizonyos mértékben mindig ingadozni fognak a burzsoázia és a proletariátus között, a liberalizmus es a marxizmus között.

Világos, hogy a marxistáknak a narodnyik utópiák héjából gondosan ki kell hámozniok a paraszttömegek őszinte, határozott, harcos demokratizmusának egészséges és értékes magvát.

A múlt század nyolcvanas éveinek régi marxista irodalmában rendszeres törekvést találhatunk ennek az értékes demokratikus magnak a kihámozására. A történetírók valamikor rendszeresen fogják tanulmányozni ezt a törekvést, és meg fogják állapítani kapcsolatát azzal, ami a XX. század első évtizedében a „bolsevizmus” nevet kapta.

A megírás ideje: 1912. október.
Először megjelent: „Zsizny” 1. sz. 1924.

Lenin Művei. 4. kiad. 18. köt.
326—330. old. (oroszul).

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 1. kötet – című könyvből)

SaLa