A Döbrögi kutyát LÁBHOZ!-szólította a Gazdatiszt!

Fenyegetésnek is beillő üzenetet küldött Döbrögiéknek az amerikai nagykövet

Eddig Washington tett gesztusokat Magyarországnak, most Budapesten a sor – így lehetne a legrövidebben összegezni David Cornstein előadását a CEU-n. A nagykövet tulajdonképpen egyértelművé tette, ha nem viszonozzuk, hogy például létrejött a Trump-Orbán telefonbeszélgetés, akkor Amerika nem lesz olyan barátságos, mint eddig volt.

Régi sorozatát, az Álmok a politikában címűt folytatta a CEU, ebben nagyköveteket hívnak meg már évek óta, és szerdán este David B. Cornstein amerikai nagykövet volt soron. A diplomata előadásának témája: Az amerikai álom Trump elnök alatt. Cornstein arról beszélt volna, hogyan definiálta át Trump „Amerika az első” szlogenje az amerikai álom fogalmát. A szlogen eredetijét Woodrow Wilsonhoz kötik, aki 1916-ban távol akarta tartani Amerikát az első világháborútól. De mit jelent ez az USA nemzetközi szerepvállalásának szempontjából? Mit jelent ez az amerikai-magyar kapcsolatok szempontjából? Erről is beszélt Trump elnök személyes jó barátjának, Cornsteinnek.

A CEU előadója dugig megtelt az előadásra. Az előadást-beszélgetést Reinhard Bettzuege egykori német nagykövet moderálta. Michael Ignatieff rektor a bevezető beszédében elmondta, hogy Cornstein előzőleg kiemelte, milyen fontos lenne, ha a CEU Budapesten maradhatna, mivel

„kisebb helyi problémáink akadtak”.

Barátként fogadták itt Cornsteint, akivel nem kell mindig mindenben egyet érteni, ugyanakkor a látogatása rendkívül fontos – mondta a rektor.

David Cornstein vette át a szót. Az amerikai álom lenne a téma, ugyanakkor a nagykövet is megemlékezik, milyen fontos volt, hogy a CEU-ra vezetett az első útja a beiktatása után. Mert a CEU Amerikában is ügy, mindenki erről kérdezte, amikor legutoljára az USA-ban járt – mondta. Az üzleti életből érkezett a politikába ő is, Trumphoz hasonlóan, mondta, majd egy szólást idézett: „amíg nincs itt a számla, addig nincs üzlet”. És most még messze van a CEU ügye a megoldástól. De bízik a megegyezésben, nemsokára lesz ugyanis egy találkozó a kormány és a CEU képviselői között a legfelsőbb szinteken.

A nagykövet ezután rátért az előre megadott, az amerikai álom Trump elnöksége alatt című témára, de a közönség nem sok időt hagyott arra, hogy erről beszéljen és visszatérítették az amerikai álomtól a magyar valóságba. Cornstein elismételte, a CEU ügye kiemelt jelentőségű. Eddig 10 éven át az volt az amerikai hozzáállás, hogy Magyarországgal nem beszélünk – de egy szövetségessel nem lehet így bánni – mondta. Az új adminisztráció gesztusokat tett, létrejött a Trump-Orbán telefonbeszélgetés, és a két külügyminiszter is találkozott egymással. Az amerikai fél tehát gesztusokat tett, de most ezeket a magyar félnek kell viszonozni. Ez vagy a CEU-megegyezés, vagy egy amerikai-magyar hadiipari megállapodás által kell létrejöjjön, tette tisztába a dolgokat Cornstein. Ha a magyar fél ezt nem lépi meg, vagy Cornstein olyat észlel, ami szembemegy az amerikai értékekkel, amelyekért az amerikai nép olyan sokat harcolt, akkor megváltozik a barátságos viszony.

Soros Györgyről is kapott kérdést a nagykövet, és Trump elnök Soros-ellenes tweetjéről. Szerinte más, amikor Amerikában a két politikai ellenoldalon álló Trump és Soros vitatkoznak, és más, amikor Soros György Magyarországon, egyébként tőle független egyetemet alapít, tart fenn, vagyis ez két külön dolog. Cornstein szívesen találkozna Sorossal is egyébként.

Amerika mostanában többször is állást foglalt Magyarországot érintő kérdésekben: az USA rosszallja, például hogy a kormány blokkolja a NATO-ukrán kommunikációt, miközben Ukrajna gyakorlatilag Oroszországgal áll harcban. A budapesti amerikai nagykövetség a Facebook-háttérkép cseréjével nyomatékosította ezt az üzenetet. És azóta a helyzet csak rosszabbá vált az ukrán-magyar fronton.                                                                (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…a Facebook-háttérkép cseréjével nyomatékosította ezt az üzenetet…”

– Hogy értsük: CORNSTEIN TEGNAP TUDATOSÍTOTTA: ITT MI MONDJUK MEG A TUTIT!

Így már talán kristályosabb a kép a tegnapi labancújságban megjelent Zseléagyú – kesergő a ‘zorosz ármánykodás leleplezéséről.

Meglássuk feleim, hogy nem is olyan sokára lesz még Soros díszpompás bevonulása a youdapesti dagonyába, meg olyan „putyinpincsizés” hordaberkekből, hogy ihaj!

Persze előbb föl kell mondani a gall-germán helikoptervásárlást! Meg nyugton kell hagyni Kijevet!

Cornstein Gazdatitszt tegnap ráparancsolt a Döbrögi nevű kutyára: LÁBHOZ! Következik a Döbrögi kutyába való belerúgás!

Persze az a rúgás IS NEKÜNK FOG NAGYON FÁJNI! A kutya majd legföljebb halkan szűköl egy kicsit, és eloldalog. MI – MAGYAROK – PEDIG BELEDÖGLÜNK!

Sztálin – Rövid életrajz 1907-1912

Az első orosz forradalom vereséggel végződött. Az első forradalom vége és a második kezdete közt tíz év telt el, amelynek folyamán a bolsevikok hősiesen és önfeláldozóan, szívósan és lankadatlanul szervezték a tömegeket, forradalmi szellemben nevelték őket, irányították harcukat, kovácsolták a forradalom közelgő győzelmét.

Lenin és Sztálin számára ezek az évek az illegális forradalmi párt fenntartásáért és megerősítéséért, a bolsevik vonalnak az új körülmények közt való keresztülviteléért vívott harc évei, a munkástömegek szervezését és nevelését célzó megfeszített munka évei és a cári rendőrség elleni különösen kemény harc évei voltak. A cárizmus érezte, hogy Sztálin személyében rendkívül nagyszabású forradalmárral van dolga és mindenképpen igyekezett őt megfosztani attól a lehetőségtől, hogy forradalmi munkát végezzen. Egymást követték a letartóztatások, a bebörtönözés, a száműzetés. 1902-től 1913-ig Sztálint hétszer tartóztatták le, hatszor volt száműzetésben, ötször szökött meg a száműzetésből. Alig hozták a cári poroszlók Sztálint új száműzetési helyére, már újra megszökik s újra „szabadlábon” kovácsolja a tömegek forradalmi energiáját. Kivétel csak az utolsó, a turuchánszki száműzetés volt, amelyből Sztálint az 1917.-es februári forradalom szabadította ki.

1907 júliusában kezdődik Sztálin forradalmi működésének bakui szakasza. Visszatérve az OSzDMP V. (londoni) kongresszusáról, Sztálin elhagyja Tifliszt és a párt akaratának megfelelően Bakuban telepszik le, a Kaukázusontúl legnagyobb ipari körzetében és Oroszország munkásmozgalmának egyik legfontosabb gócpontjában. Itt lázas munkát fejt ki, hogy a bakui szervezetet Lenin jelszavai köré tömörítse, hogy a munkástömegeket a bolsevizmus zászlaja alatt gyülekeztesse. Szervezi a harcot azért, hogy a mensevikeket Baku munkáskörzeteiből (Balachany, Bibi-Ejbat, Fekete-város, Fehér-város) kiszorítsák. Sztálin vezeti a bolsevik illegális és legális sajtót („Bakinszkij Proletarij” — „Bakui Proletár”, „Gudok” — „Gyári Kürt”, „Bakinszkij Rabócsij” — „Bakui Munkás”). Sztálin vezeti a III. Állami dumaválasztásokkal kapcsolatos kampányt. Sztálin írta az „Utasítást a III. Állami duma szociáldemokrata képviselőinek”, amelyet a bakui munkáskúria választóküldötteinek gyűlése szeptember 22-én elfogad. Sztálin irányítja a bakui munkások harcát. Sztálin vezette a munkásoknak és kőolajiparosoknak a kollektív szerződés megkötése alkalmával folytatott tanácskozása körüli nagy kampányt — ez a vezetés fényes mintája annak, miként kell keresztülvinni az illegális és legális munkát összekapcsoló hajlékony lenini vonalat a reakció idején. Ügyesen alkalmazva a lenini taktikát a munkástömegeknek a cári monarchia elleni politikai harcra való mozgósítása tekintetében, Sztálin elérte, hogy ebben a kampányban a bolsevikok győztek. A sztolypini reakció sötét éjszakájában a proletár Baku páratlan látványt nyújt: kibontakozik a proletárharc és egész Oroszországban végigdörög Sztálin szülöttjének — a legális bolsevik újságoknak hangja. „A politikai tömegsztrájkok utolsó mohikánjai!” — így jellemzi Lenin a bakui munkások 1908. évi hősies harcait.

Sztálin kipróbált lenini bolsevikokból egy erős csoportot tömörít maga köré; ebbe a csoportba tartoztak: Fioljétov, Szarátovec (Jefímov), Vacek, Bokov, Malygin, Ordzsonikidze, Dzsaparidze, Saumjan, Szpandarjan, Chanlar, Memedov, Azizbekov, Kjazi-Mamed és mások. Sztálin végül is kivívja a bolsevizmus teljes győzelmét a bakui szervezet soraiban. Baku a bolsevizmus fellegvárává válik. Sztálin vezetése alatt a bakui proletariátus hősies harcot folytat és az országos forradalmi mozgalom első soraiban halad.

Sztálin életében és működésében a bakui időszak óriási jelentőségű. Erről Sztálin maga a következőket mondja:

„A kőolajipar munkásai között végzett kétesztendei forradalmi munka megedzett engem, mint gyakorlati harcost, és mint a gyakorlati vezetők egyikét. Egyfelől érintkezve olyan élenjáró bakui munkásokkal, mint Vacek, Szarátovec stb., másfelől ott harcolva a munkások és kőolajiparosok rendkívül mélyreható összeütközéseinek viharában, először értettem meg, hogy mit jelent nagy munkástömegek vezetése. Ilyenformán ott, Bakuban estem át a második forradalmi tűzkeresztségemen”.

1908. március 25-én Sztálint letartóztatják és csaknem nyolchónapos börtön után két évre a vologdai kormányzóságba, Szolvycsegodszkba száműzik. 1909. június 24-én már megszökik és visszatér Bakuba, az illegális munkára. Sztálin teljesen Lenin álláspontját támogatja, erélyesen fellép a likvidátorok és az otzovisták (visszahívók) ellen. A központi pártsajtóban megjelennek a történelmi jelentőségű sztálini „Kaukázusi levelek”, a „Bakinszkij Proletarij;-ban pedig cikkek — „A pártválság és feladataink”, „A pártéletből” stb. —, amelyekben Sztálin éles bíráló elemzésnek veti alá a pártszervezeteket, és kifejti a pártválság megoldásának tervét. Sztálinnak ezek az írásai a likvidátorok megsemmisítő bírálatát tartalmazzák. A tifliszi mensevikek példáján leleplezik a likvidátorok renegátságát a program- és taktikai kérdésekben. Élesen elítélik a trockizmus szekértolóinak áruló magatartását és kijelölik azokat az időszerű feladatokat, amelyeket később a prágai konferencia valósított meg, ezek: országos pártkonferencia összehívása, legális pártlap kiadása és illegális gyakorlati pártközpont létesítése Oroszországban.

1910. március 23-án Sztálint Bakuban újra letartóztatják és félévi börtön után visszaviszik a szolvycsegodszki száműzetésbe. A száműzetésben Sztálin kapcsolatot létesít Leninnel, 1910 végén levelet ír neki, amelyben teljes egészében támogatja Leninnek arra irányuló taktikáját, hogy pártblokkot hozzon létre azokból, akik az illegális proletárpárt fenntartásának és megerősítésének hívei, élesen ostorozza Trockij „poshadt elvtelenségét” és kifejti az oroszországi pártmunka megszervezésének tervét.

1911 második felében kezdődik Sztálin elvtárs forradalmi működésének pétervári időszaka. 1911. szeptember 6-án Sztálin elvtárs Vologdából illegálisan Pétervárra utazik. Pétervárott kapcsolatot létesít az ottani pártszervezettel; irányítja és szervezi a harcot a likvidátorok — mensevikek és trockisták ellen; tömöríti és erősíti Pétervár bolsevik szervezeteit. 1911. szeptember 9-én Sztálin elvtársat Pétervárott letartóztatják és a vologdai kormányzóságba száműzik, ahonnan 1912 februárjában sikerült megszöknie.

1912 januárjában óriási jelentőségű esemény megy végbe a párt életében. Az OSzDMP prágai konferenciája, kiűzve a mensevikeket a pártból, megvetette az új típusú pártnak, a leninizmus pártjának, a bolsevik pártnak alapját.

A bolsevikok már a régi „Iszkra” ideje óta ilyen párt, új típusú párt előkészítésén dolgoztak. Kitartóan és állhatatosan dolgoztak ezen, mindennel dacolva. Azoknak a harcoknak egész története, amelyeket a bolsevikok az „ökonomisták”, mensevikek, trockisták, otzovisták, mindenfajta idealisták, köztük az empiriokritikusok ellen is folytattak —, egy ilyen párt előkészítésének története volt. Alapvető és döntő szerepe volt ebben az előkészítő munkában Lenin olyan műveinek, mint a „Mi a teendő?”, „Egy lépés előre, két lépés hátra”, „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban”, „Materializmus és empíriokriticizmus”. Sztálin hű fegyvertársa volt Leninnek ebben a nagyszámú ellenség ellen vívott küzdelemben, biztos támasza abban a harcbanamely a forradalmi marxista párt, a bolsevik párt megteremtéséért folyt.

(idézet:- Sztálin: Rövid életrajz – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 október 11. csütörtök van. Rohan az idő! 

Gyorsan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 81 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Brigitta, Birgit, Brúnó, Celina, Cettina, Csák, Galina, Germán, Hont, Lajos, Mária, Pintyőke, Placida, Platina, Sándor, Szelina, Szendike, Tasziló, Tódor, Zelina, Zina, Zinaida, Zinajda nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Október 11 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_11.

Nagy nap a mai feleim!

Ma van a coming out – a melegek önfelvállalása – világnapja!

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Donbassz

„A jelenleg hatályos ukrán törvények alapján nem vonhatók felelősségre a kettős állampolgárok” – nyilatkozta az SzBU szóvivője Jelena Hitlanszka. Ugyanakkor MINDEN MAGYAR közszolgát átvilágítanak.

Egyre gyanúsabb az icsnyjai raktártűz. Nem a készlet miatt, hanem a megsemmisült dokumentáció miatt. Amikből viszonylag hanyag vezetés alapján is nyomon lehet követni egy – egy nagyobb holmi útját a gyártótól a kilövésig. Márpedig a „BUK” rakéták azok ilyen jelesebb holmik. Icsnyjában pedig volt ilyen rakéta bőven. De azok az utolsó szálig megsemmisültek. A nyilvántartásokkal együtt.

Emlékszünk még 2014 nyarára? Amikor egy „BUK” rakéta lekapta Donbassz egéről a maláj utasszállítót?

Poltorak valcmanista hadügyér ma délutáni bejelentése szerint egyébként a raktárt több helyen is aláaknázták valami diverzánsok! Még nem mondta ki, de mi már „tuggyukkikvaútak!”

A raktár pedig még mindig vidáman ég, durrog.

Az orosz KüM ma kiadott közleménye a Kijev által „meghosszabbított” törvényt Donbassz jogállásáról férevezetésnek, a nyugati finanszírozók lenyugtatását szolgálól átszatcselekvésnek nevezte.

Moszkvában ma fontos dolog történt. Találkozott Vitalij Szurkov az orosz államfő Donbassz – referense, és Gyenyisz Pusilin. Mondhatni úgy, hogy „áttekintették” a DNR helyzetét. Gyenyisz Pusilin donnyecki látogatásra hívta meg Vitalij Szurkovot, aki azt elfogadta. A vizitr még az idei esztendőben sor is kerül. A hír hallatán – hogy Szurkov Donyeckbe… – Kijev teljesen kiakadt.

Donbassz frontjain a helyzet… – a megszokott.

A DNR szakaszon is.

Donyeckben pravoszláv szokás szerint a halála utáni negyvenedik napon megemlékeztek Alekszandr Zaharcsenkoról.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Kádár a legjobb-meg a rendszerváltás! Meg az EU és a NATO!

Régen a nosztalgia is jobb volt

Magyarország visszavágyik a Kádár-korba, imádjuk a nosztalgiát, csalódtunk a rendszerváltásban, Orbán Viktor sikerének titka, hogy Kádár János 2.0-t épít saját magából – mind hallottuk már ezeket a közhelyeket, sőt talán kézzelfogható nyomait is érzékeltük már magunk körül (például a közösségi média slágertartalmai között). Ha jobban belegondolunk, ez nem is speciálisan magyar jelenség, elvégre Donald Trump is arra tette fel az egész győztes elnökválasztási kampányát, hogy visszahozza a közelebbről nem meghatározott régi szép időket.

Hogy miért vagyunk hajlamosak a nosztalgiázásra, azt a pszichológia tudománya elég részletesen megfejtette és leírta már. Röviden azért, mert az emlékezetünk úgy működik, hogy a kellemes emlékeket jobban megőrzi, a kellemetleneket meg hajlamos szebbé torzítani; és valójában a saját fiatalságunkat sírjuk vissza, nem azt a világot, ami akkoriban körülvett.

Akit mélyebben is érdekel a dolog, erre tessék.

Mi most nem a miértre kerestük a választ, hanem arra, hogy milyen mélyen gyökerezik a magyar néplélekben a nosztalgia, pontosan kik és mit sírnak vissza a Kádár-korból, és mennyire torzítja el mindez a valóságunk objektív érzékelését. Ebben a Závecz Research volt a segítségünkre, a közvélemény-kutatást 1000 fős, reprezentatív mintán végeztük, az eredmények maximális hibanagysága +/- 3 százalékos. (Tavaly ősszel egyébként a Policy Solutions végzett egy kutatást A Magyar Álom címen, aminek egyes részei hasonlóak a miénkhez, a részletek itt.)

Ezek a mai fiatalok

A „régen minden jobb” volt alapvetéshez a „régen” definícióját a negyven évvel ezelőttben határoztuk meg, ez a hetvenes évek vége, a legvidámabb barakk és a gulyáskommunizmus kora, amikor még nemigen látszottak jelei annak, hogy az egész rendszer össze fog omlani. Ennek megfelelően az életkor-kategóriáknál a fiatalokat a 18–39 év között határoztuk meg (akiknek erről semmilyen személyes élményük nem lehet), a középkorúakat 40 és 60 között (ők leginkább gyerekként és fiatalon tapasztalták meg), míg az időseket 60 fölött, akik felnőttként éltek ebben az időszakban. És akkor lássuk is a központi kérdést:

A számok egyértelműek: mindenki szerint jobb volt negyven éve, kivéve a fideszeseket, a felsőfokú végzettségűeket és a fővárosiakat. Ez logikus is: a kormány hívei nyilván elégedettek a harmadik kétharmad utáni Magyarországgal, a budapestiek és az egyetemet végzettek között pedig valószínűleg felül vannak reprezentálva azok, akik látványosan jobban érzik magukat most, mint érezték vagy érezték volna a rendszerváltás előtt.

Az nem meglepő, hogy az egyre idősebb korosztályok egyre erősebben vágynak vissza pár évtizeddel ezelőttre, az viszont nagyon jól megmutatja a nosztalgia egész társadalmat átható erejét, hogy

MÉG A 40 ÉV ALATTIAK TÖBBSÉGE IS ÚGY GONDOLJA, HOGY NEGYVEN ÉVE JOBB VOLT AZ ÉLET.

Ballag a katona

Az „ezek a mai fiatalok – bezzeg az én időmben” alapra épített nosztalgiamonológok egyik központi eleme általában a kötelező sorkatonaság kérdése szokott lenni. Ezt ugyan Magyarországon csak 2004-ben szüntették be, mégis nagyon erős szimbóluma annak a gondolatvilágnak, hogy régen a férfiak még férfiak voltak, ma meg nyápic Conchita Wurst-klónok. Az ember azt gondolná, hogy a kötelező katonaság támogatása nagyjából egybevág az általános „régen minden jobb volt” életérzéssel, de a válaszok eloszlásában érdekes különbségek bukkantak fel:

A sorkatonaság támogatottsága nagyon erős, több mint másfélszer annyian vannak mellette, mint ellene. Nagy támogatók a nők (nem is az ő bőrükre megy a játék), a középkorúak (érdekes módon az idősek már kevésbé) és a középfokú végzettségűek. Az egyetlen demográfiai csoport, ami elutasítja az ötletet – és ők is csak hibahatáron belüli különbséggel –, az egyetemi végzettségűeké. Érdekes a pártszimpátia hatása is a kérdésre: a fideszesek és jobbikosok óriási többséggel állnak ki a katonaság mellett, mindenki más ellene van. Itt látszik szépen a fideszes nosztalgia felemás mivolta: ugyan meggyőződésük, hogy most jobb, mint régen volt, de azért a „régen” legfontosabb szimbólumát visszahoznák.

Nézzük kicsit távolabbról!

Kicsit árnyaltabb képet kapunk, ha nem csak a rendszerváltás előtti és utáni kort hasonlítjuk össze. Feltettük azt a kérdést is, hogy az elmúlt másfél évszázad nagyobb történelmi korszakai közül melyik volt a legjobb, és kiderült, hogy a nosztalgia nem csak a Kádár-korig ér:

Így azért már kijön, hogy mégis csak a rendszerváltás utáni kor a legjobb (ha nagyon kis előnnyel is), a Monarchia iránti nosztalgia aránylag erős, a két világháború közti évekbe viszont nagyon szűk réteg vágyik csak vissza – pedig a Fidesznek ugye szokás a szemére hányni, hogy sok szempontból a Horthy-korszakot tekinti példának. További érdekességek erről a témáról:

A Monarchia legnagyobb rajongói az LMP és a Jobbik támogatói, a budapestiek, a férfiak és a felsőfokú végzettségűek.
A Horthy-kort szintén az egyetemi végzettségűek és a budapestiek választották feltűnően sokszor.
A Rákosi-korszakot nagyon kevesen tartják a legjobbnak, ők jellemzően 60 év felettiek és DK-támogatók.
Az 1956-tól a rendszerváltásig tartó időszakot a középfokú vagy annál alacsonyabb iskolázottságúak, a nők, a 60 év felettiek, az MSZP- és DK-szavazók szeretik leginkább.
Az 1990 óta tartó kor pedig a fideszesek és az egyetemi végzettségűek körében feltűnően népszerű.
Rákérdeztünk az egyes korszakok emblematikus vezető személyiségeinek népszerűségére is (1–5 közti pontszámot kellett adni arra, hogy mennyire játszott pozitív szerepet az ország történelmében). Itt meglepő eredmény született az előző kérdés tükrében: Ferenc József átlagosztályzata volt a legmagasabb (3,1), aztán Kádár (2,9), Horthy (2,6), és végül Rákosi (2,0). A titok nyitja valószínűleg az, hogy Ferenc József a legkevésbé megosztó, az emberek nagy többsége hármast vagy négyest adott neki, míg a többieknél sokkal nagyobb volt a teljes elutasítást jelentő egyes pontszám.

Kellett ez nekünk?

Akkor megállapodhatunk abban, hogy nagyon erős a nosztalgia az 1990 előtti korszak(ok) iránt, és az emberek többsége nem túl elégedett az azóta történt dolgokkal? Nem egészen: magáról a rendszerváltásról, az EU- és NATO-tagsáról elsöprő fölénnyel úgy gondoljuk, hogy az előnyös volt Magyarország számára. Nemre, korra, lakóhelyre, iskolázottságra, pártszimpátiára való tekintet nélkül egyértelműen pozitívnak látjuk mindhármat.

HANEM AZTÁN OTT AZ EURÓ BEVEZETÉSÉNEK KÉRDÉSE.

Valószínűleg az eurón csapódik le legerősebben a kormány évek óta tartó Brüsszel-ellenes propaganda-hadjárata, a közös pénzt ugyanis egyértelműen elutasítja az átlag magyar. Itt nagyon látványosan megmutatkoznak a szakadékok a támogatók (vagy legalábbis nem élesen elutasítók) és ellenzők között. Egyik oldalon a fiatalok, felsőfokú végzettségűek, budapestiek, másik oldalon a falvakban lakók, 60 felettiek, 8 általánossal rendelkezők. Egyik oldalon a fideszesek, jobbikosok és DK-sok (ez azért egy elég figyelemre méltó összetételű társaság!), másikon az MSZP és az LMP plusz a kispártok támogatói.

Azok a boldog szép napok

Végül tíz tipikus nosztalgiahuszár állítást dobtunk be azzal a kérdéssel, hogy ki ért egyet velük. Volt közöttük csak abszolút szubjektíven, érzelmi alapon megválaszolható („Az emberek régen boldogabbak voltak, mint ma”), olyan, amivel józan objektivitással nem nagyon lehet egyetérteni („Régen jobb minőségűek voltak a termékek a boltokban”), de olyan is, ami talán objektíven is megállja a helyét („Az emberekkel régen jobban törődött az állam, mint ma”).

A válaszok mindennél jobban megmutatják, mennyire erős a régen minden jobb volt életérzés ma Magyarországon. A tízből nyolc mondat mellé odaállt a többség (van, ahová majdnem 90 százalékos arányban), és még a teljesen abszurd „Az emberek régen szabadabbak voltak, mint ma” állítás is bő egyharmados támogatottságot kapott.


(index)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hihetetlenül összezagyvált(nak tűnő) közvéleménykutatás. A szocializmus korszaka és az EU – NATO tagság, a szocializmus korszaka iránti nosztalgia és a rendszerváltás utáni 28 év elismertsége! – valahogy nem áll össze. Van egy olyan érzésünk, hogy a kádári szocializmus múlni nem akaró népszerűségét mostmár szeretnék ilyen „hangulattechnikai” eszközökkel megtörni. Ellentmondáshalmazokkal. Nyilvánvalóan a fiatalok a megcélzottak!

ÖT országot is MEGELŐZTÜNK tavaly! Jók vagyunk na!

SZABADSÁG OSZTÁLYZATOK KELET-EURÓPÁBAN

Íme egy TAVALYI felmérés. Azóta már született egy – két törvény! Azt nem mernénk állítani, hogy AZOK hatására a spicc közelébe kerültünk volna.

Viszont öt ország mögöttünk van! Tán csak Albánia nem nagy haver közülük.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Majdnem összejött ismét

Meglincseltek egy autóst Encsen

Autó elé szaladt egy kisgyerek a borsodi településen, súlyosan megsérült. Az autót vezető nőt megverték a helybeliek, a járművét pedig megrongálták.

Kis híján megismétlődött az olaszliszkaihoz hasonló tragédia, amikor Encs Fügöd városrészének egyik utcájában szombat délután egy nő autójával elgázolt egy gyermeket. A boon.hu portál értesülése szerint a kislány takarásból lépett az autó elé, a sofőr nem tudta elkerülni a balesetet. A gyermek súlyosan megsérült.

A nő azonnal kiszállt az autójából, hogy a kislány segítségére siessen, de annak összeszaladó rokonsága a nőre támadt, bántalmazták és az autóját is megrongálták – írja a boon.hu.

A lapnak nyilatkozó helybeliek szerint a nőnek kiverték egy fogát, az autó utasát, az nő vejét pedig fojtogatták. Egy utcabeli asszony sietett az autós segítségére, és igyekezett megvédeni őt a súlyosabb bántalmazástól. A gázolót életveszélyesen megfenyegettek bántalmazói, azt mondták neki, hogy felgyújtják a házát. Az asszony aludni sem mer Fügödön, a lakását éjszaka rendőrök őrzik.

A Facebookon durvább leírás kering a történtekről, ebben azt írják, hogy

több fogát is kirúgták a nőnek, az autóját felborították, az utcabeli asszony pedig a saját testével védte az autóst lincseléstől, így ő is megsérült.

A megyei rendőr-főkapitányság a portál megkeresésére megerősítette, hogy az eset megtörtént, a balesetet követően a sofőr a helyszínen megállt és kiszállt járművéből. Több helybeli a gyermek segítségére sietett, míg mások az asszonyt hibáztatták a történtekért. Ekkor két férfi bántalmazta a nőt és az autóját is megrongálta. Perceken belül a helyszínre értek a rendőrök, a dühödt csoportot megnyugtatták, az autót vezető nőt a szolgálati kocsijukba ültették, a mentők pedig kórházba vitték a súlyosan sérült gyermeket.

A rendőrök a sofőr bántalmazása miatt egy 19 és egy 27 éves férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként rongálás, garázdaság és testi sértés gyanúja miatt, majd mindkettejüket őrizetbe vették.                                       (infostart)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Hát lenne hozzáfűzni valónk, de…- most inkább nem! Meg egyébként is: ITT MÁR RÉGÓTA NEM BESZÉLNI KÉNE.

Egy derék magyar ember!

Saját óriásplakáttal harcol a NER ellen Gyula kérlelhetetlen „ellenállója”

Amíg élek, ezek a táblák itt lesznek – mondja Borbély Ferenc, aki Gyulán nem mindennapi módját választotta, hogy tiltakozzék az elit ellen.

Egykor, még fuvarozóként „Szélvész” volt a beceneve, ma konok és következetes ellenálló, aki folyamatosan hangoztatja beszélgetésünk alatt: nem fél. „Nyugdíjas vagyok, mit tudnak velem csinálni?”

Borbély Ferenc sajátos módját választotta a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a politikai elit elleni tiltakozásnak még az áprilisi választások előtt. A Gyula belvárosában lévő háza előtt óriásplakátot helyezett ki, amire ráírta: „Nem kellenek migránsok!! De a „politikusok” ellopták az ország jövőjét is: Fidesz 2/3-os ára Paks 2 a világ legdrágább euró hitelével, az autópályák (3szor drágábbak a horvátokénál) az alföldön. A 27%-os ÁFA és + a politikus. A 4-es metró. Minden nagy bűnügy titkosítva”.

false

A felirat egy átlagos, ma már megszokott dühös Facebook-poszt is lehetne – a helyesírási hibákkal és tárgyi tévedésekkel együttvéve –, ám a plakát története a hivatalok reakciója miatt sajátosan alakult. Bár az ilyen típusú reagálás is szokásosnak tekinthető a NER-ben.

Hisz a jogaiban

Borbély mindezt nem illegálisan tette. Az év elején közterületi engedélyt kért a reklámtáblára, s annak rendje és módja szerint 2018 végéig kifizette a csaknem 80 ezer forint bérleti díjat. Ám az április 8-i voksolás előtti utolsó munkanapon, április 6-án keltezett levelet neki a Gyulai Közüzemi Kft.

Ennek lényege az volt, hogy nem reklám és hirdetés szerepel a táblán, hanem kampánytevékenységhez kapcsolódó kommunikáció, ez pedig sérti közterületek használatáról szóló helyi rendeltet. Ezért 24 órát adtak neki, hogy azt eltávolítsa.

Borbély nem tett eleget a felszólításnak, helyette nekiállt levelezgetni a helyi önkormányzattal. Ugyanis a férfinak meggyőződése, hogy ezzel megsértették a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Ahogy azt sem érti, hogy mely párt vagy jelölőszervezet mellett kampányolt volna, amikor a saját felháborodásait összegezte és osztotta meg a táblán.

Végül a választások után, a nyár elején az udvarán belülre helyezte a táblát – merthogy eredetileg tényleg közterületen állt. Most is mindenki ugyanúgy látja, de már nem sérti a gyulai jogszabályokat.

Mit mondjak a gyerekeimnek?

A már három éve nyugdíjas gyulai férfi élete nagy részét a fuvarozó szakmában töltötte. Azt meséli, rengeteget dolgozott és nem is keresett rosszul. Sem a Kádár-rendszerben, sem a rendszerváltás után.„Soha az életemben nem kellett korrumpálnom senkit. Azt hittem, ezt a tudást átadhatom gyermekeimnek, de ma nem tudom, mit kellene mondani nekik, hogy boldoguljanak.”

Persze látott ő cifra dolgokat már a kilencvenes években. Nem hiába folytatódik így a felirat a táblán: „Lehet, hogy bűnözök, gyilkosok vezetik 25 éve az országot?”

false

A rendszerváltás után gyakorta járt a Gyulához közeli Sarkadra, ahol sokszor szembesült azzal, hogy rendőrautók vezetik fel és biztosítják a hírhedt olajozásban részt vevő tankereket. A 2000-es évek elején pedig benzinkutat vásárolt a gyulai határ romániai oldalán, Varsándon. Megérte, hiszen az olcsóbb benzin, gázolaj és cukor miatt a magyar oldalról tömegesen jártak oda vásárolni a Békés megyében élők.

Egyik nap a román határőrizeti szervek egyik magas rangú képviselője kereste fel, aki ajánlatot tett neki. Minden kiló cukor után 10 forintot kért. Minthogy akkortájt, 2004-ben, naponta 40 tonna cukrot adott el, ez napi 400 ezer forint lett volna. Nemet mondott, amit ellenőrzések sora követett. Belekötöttek mindenbe, végül a benzinkutat is eladta.

Örök ellenálló

„Nyolc évvel ezelőtt 200 ezer példányban készítettem szórólapot és az ország rengeteg településén terjesztettem” – mondta el Balogh. Ebben Orbán és Gyurcsányt éppúgy szapulta, egyben bűnözőknek nevezte az ország legtöbb politikusát.

false

„Nem nézték önt bolondnak, nem mondta senki, hogy mindennek nincs értelme?” – kérdeztük. Azt mondta, ellenvélemény egy volt, az is a feleségéé. Az emberek, ha félnek is, de négyszemközt neki adnak igazat. „Ilyen országban élünk” – mondta Borbély Ferenc.

Ráadásul megmakacsolta magát: leszögezte, hogy a tábla élete végéig kint lesz, mert abban sajnos nem bízik, hogy a felirat érvényét veszítené. Borbély most az Európai Ügyészséghez való magyar csatlakozás tárgyában gyűjt aláírásokat. „Elmegyek én a gyulai fideszes polgármesterhez is, tőle is kérek aláírást. Ha nem ad, megkérdezem tőle, hogy miért nem? Tart valamitől?” (magyarnarancs)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Hát kérem! Ez a jó Feri koma sem volt soha életében komonyista, csak egy „sima kis MAGYAR melós”! Akit a Kádár rendszer a munka becsületére és emberségre szocializált! Aztán ŐT IS BECSAPTÁK A HAMIS IGÉRETEK! És mert még Ő IS HITT A KIMONDOTT IGÉRET ŐSZINTESGÉBEN…

De Ő IS csalódott! De sokan még!

Ha összejönne egyszer százezernyi Feri koma a dagonya előtt…! Lenne bűnözőknek menekülő versenyfutása!

Szíria

Szíria elnöke tegnap „megbocsájtó” rendeletet adott ki. Eszerint azok a katonai szolgálat alól kibúvók, akik – ha Szíriában tartózkonak négy, akik külföldön azok pedig hat hónapon belül – föladják magukat, és jelentkeznek a hatóságoknál, mentesülnek a felelősségre vonás alól. Az Aszad elnök által kihirdetett rendelet vonatkozik a bűnbandák soraiban menedéket keresőkre, ÉS A FEHÉR SISAKOSOK” latoregylet martalócaira is!

AMENNYIBEN PEDIG AZ ÉRINTETTEK NEM ÉLNEK A LEHETŐSÉGGEL – MEG LESZNEK SEMMISÍTVE!

Szergej Lavrov üdvözölte az amnesztiarendeletet.

A minap Bibi Netanjahu népes kisérettel az USA – ban járt. Hazatértük után viszont nagy csendbe burkolóztak. Orosz politikai elemzők ebből arra következtetnek, hogy valamit forralnak Izraelben. Nem okos és bölcs dolgot. Amire az USA rábólinthatott. Egyesek ennek tudják be Nikki Haley amerikai ENSZ BT állandó képiselő váratlan lemondását. Nem akarja vállalni a vállalhatatlan kimagyarázkodást, amibe bele kéne bocsátkoznia. Akár már a közeljövő szíriai történései miatt. Azt vélik ugyanis, hogy Izrael légitámadásokat kíván indítani Szíria és az oda telepített Sz-300 – asok ellen.

Márpedig a szakértők szerint EZEKET OROSZORSZÁG POLITIKAI DÖNTÉS ALAPJÁN telepítette Szíriába.

Kisebb torzsalkodásoktól eltekintve Szíria az Eufrátesztől nyugati irányba viszonylag csendes.

Ha nem is észveszejtő tempóban, de azért zajlik Idlib latorrezervátum „gyűrűbe” zárt martalócainak nehézfegyver visszavonása az ütköző zónából. Oroszország a világűrből is figyeli a folyamatot.

A „Jabhat Al-Watania Lil Tahrir” terrorbanda tegnap bejelentette: ők bizony nem hajlandók visszavonni a nehézfegyvereiket az Aleppo észak-nyugati részén fekvő Hayan környékéről.

Az USA által dirigált nyugati koalíció légilégiereje Al-Sousse és Al-Marashid városok rémkalifátusistáit bombázta. A hely Deir-ez-Zor délkeleti részén található, és még mindig az ISIS terroristái uralják. A kurd radikálisok a Twitteren arról számoltak be, hogy a bombázás során a bozontosok tucatjai pusztultak el, de vannak szép számmal civil áldozatok is.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Zseléagyúnk leleplezte a ‘zorosz ármányt!

A Der Standard labancújság érdekes interjút közöl mai számában Zseléagyú külügyérünkkel. Aki – a jelek szerint – gyanakodik, és cselt sejt.

Arról panaszkodik ugyanis, hogy bár Döbrögisztán földrajzilag közel van Oroszországhoz, az mégis a távolibb Nyugattal bizniszel és paktál, semmint vajdaságunkkal. Érzése szeint bizonyos nyugat – európai országokkal jóva szorosabbak a Kreml kapcsolatai, mint Youdapesttel.

Zseléagyú szerint Nyugat – Európa és Oroszország nagy vidáman és titokban zsíros bizniszeket kötnek. Állandóan súgnak – búgnak. De amíg Döbrögisztán bátran és nyíltan fölvállalja az orosz kapcsolatot, a nyugatiak ezt nem teszik. Mint például a labancok. A még kölyök, taknyos labanckancellárral csak az idén négy alkalommal talkozott Vlagyimir Putyin. Labanciában még lakodalomban is volt az orosz elnök. (De bezzeg a Döbrögi lagzikat kihagyta. B-R)

A gall Macronnal meg mindent megbeszél az orosz államfő. Macron is ott lebzselt – meg egy csomó nemzetközi cég vezére – a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. Az meg hálából ahol csak szerét ejtheti, kiáll Putyin mellett. Meg a labanc Sebestyén is.

Zseléagyúnk arra a következtetésre jutott, hogy Nyugat – Európa és Oroszország gondosan elrejtik a közöttük létező valós üzleti tevékenységet.

A balrad.ru szerény véleménye szerint meg inkább rájöttek a ‘zoroszok Döbrögi politikai praktikájának a lényegére: „Ne arra figyeljenek amit mondok…”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com