Komámuram! Hol az olló?

Kardigan sajátos szokása okozott félreértést a Gül Baba türbéjének átadóján

A török elnökről kiderült, gyűjti az ollókat, Orbán pedig majdnem elvette tőle!

Furcsa félreértésnek lehettek szemtanúi azok, akik nézték a M1 élő közvetítését a Gül Baba türbéjének átadásáról, melyet Erdogan és Orbán közösen vezényelt le. Azok, akik nem nézték, most bepótolhatják az egyik legemlékezetesebb jelenet visszanézésével.

A lenti videón az látható, hogy miután megtörtént a szalagátvágás, Orbán Viktor vissza akarta tenni az ollókat a tálcára, hogy elvihessék azokat.

A török elnök azonban nem adta oda az ollót, akármennyire is el szerette volna venni tőle Orbán. A kínos jelenet után Erdogan közölte is vele, hogy

Ez az enyém, az a tiéd,

és sajátjára, majd Orbán ollójára mutatott. Orbán láthatóan még mindig nem értette, és megint el akarta venni Erdoganét, ám ekkor közbelépett Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, és elmagyarázta neki a helyzetet:

az elnök gyűjti az ollókat, melyeket szalagátvágásoknál használ.

Ezután közbelépett Erdogan felesége is, és odaadta Orbánnak a saját ollóját, hogy tartsa meg ő is.

 (HVG)

Bal-Rad komm: Az ÁTVÁGÁS eszközeihez ragaszkodnak a monsieurok.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Méééééé ne lobogtathatnám, a „MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!” feliratot?

KÜLÖNÖSEN AKKOR MIÉRT NE, HA ORBÁNON KÍVÜL, MÉG EGY DIKTÁTOR BUDAPESTEN TARTÓZKODIK?

Elvtelen, és jogtalanul végrehajtott rendőri intézkedéssel próbálták akadályozni 2018.10. 08-án, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton a „MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!” felirattal végig menjek, miközben erdogán konvoját várták.

Két ember miatt – Steiger Irénke kamerás, és Póka László „MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!” feliratot cipelő – összesen négy rendőrbuszt, és két rendőrautót mozgósítottak teljes személyzettel.

Előbb megpróbáltak beterelni a Báthori utcába, majd buszokkal torlaszt állítottak, hogy ne látszon a vélemény.

DE a DIKTATÚRA valahogyan mindig vissza szivárgott a Bajcsyra. Sőt még kis időre fel is került az egyik torlaszt állító rendőrbusz tetejére. – Ha valakinek van erről fényképe, feltétlen küldje el!

Most mindenki láthatja, hogy az új Gytv. mellett is lehet tiltakozni. Igaz, hogy szervezni csak olyan rendezvényeket lehet, amik kedvesek a hatalomnak.

De egyéni, vagy kiscsoportos akciókat bármikor végre lehet hajtani. És azt könnyen beláthatjuk, hogy sok egyéni akció felérhet egy hatalmas tüntetéssel

De akár ahhoz is vezethet, hogy orbánt és bandáját, a bankárokkal, és oligarcha haverjaival együtt végképp elzavarjuk.

Ha az emberek nem arra várnának, hogy valaki szervezzen nekik valami észosztós tüntetést, akkor akár most is mindenki kimehetett volna egyedül is erdogán tervezett útvonalai mentén tiltakozni.

Legfeljebb kicsit idegesek lettek volna a tiltakozás elnémítására kivezényelt rendőrök.

HA neked sem tetszik az orbáni önkény, tegyél ellene!

Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!

Hajrá!

PL

Az események hatására módosítottuk az eredeti videó kiírást.
Rendőri intézkedés…
A mai bírósági tárgyalásról is gyalogosan indulok hazafelé.
Természetesen a „MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!” felirattal.
HA neked sem tetszik az orbáni önkény, tegyél ellene!
CSelekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Írta: J. V. Sztálin

Bojkottálni kell a tanácskozást!

Az a kérdés, hogy részt vegyünk-e a kőolajipari vállalkozókkal való tanácskozáson, vagy bojkottáljuk-e ezt a tanácskozást, számunkra nem elvi kérdés, hanem a gyakorlati célszerűség kérdése. Nem bojkottálhatunk egyszersmindenkorra minden és mindenfajta tanácskozást, mint egyes nekidühödött és nem egészen normális „egyének” ajánlják. És fordítva, nem dönthetjük el a kérdést egyszersmindenkorra a tanácskozáson való részvétel javára, mint kadetszabású elvtársaink nagy bölcsen tenni szándékozzák. A részvétel és a bojkott kérdéseihez az eleven tények és csakis a tények szempontjából kell hozzányúlnunk. Kialakulhat olyan helyzet, hogy bizonyos tények esetén, bizonyos feltételek mellett a tömegek tömörítésének feladata a részvételt szükségessé teszi, és akkor feltétlenül részt kell vennünk a tanácskozásban. És fordítva, más körülmények között ugyanez a feladat a bojkottot teszi szükségessé és akkor feltétlenül bojkottálnunk kell a tanácskozást.

Továbbá, zavar elkerülése végett jó előre meg kell határoznunk azokat a fogalmakat, amelyekről beszélünk. Mit jelent „részt venni” a tanácskozáson? Mit jelent „bojkottálni” a tanácskozást? Ha a gyűléseken megfogalmazzuk a közös követeléseket, megválasztjuk a meghatalmazottakat stb. stb., nem tűzzük ki célul a tanácskozás meghiúsítását, hanem — ellenkezőleg — azzal megyünk a tanácskozásra, hogy, alávetve magunkat a tanácskozás ügyrendjének, reá támaszkodva, tárgyalásokat folytassunk az olajipari vállalkozókkal és végeredményben ilyen vagy olyan megegyezésre jussunk — ezt a magatartásunkat a tanácskozáson való részvételnek kell nevezni. De ha, kidolgozva a követeléseket, megválasztva a meghatalmazottakat e követelések jobb megfogalmazása végett, népszerűsítve és nyilvánosságra hozva a már kidolgozott követeléseket, célunkul nem az olajipari vállalkozókkal való tanácskozás munkájában való részvételt tűzzük ki, hanem magának a tanácskozásnak a meghiúsítását, az olajipari vállalkozókkal való minden szerződés meghiúsítását a harc előtt (a szerződést harc után, különösen sikeres harc után szükségesnek tartjuk) — ezt a magatartásunkat a tanácskozás bojkottjának kell neveznünk, természetesen aktív bojkottnak, mert végeredményben a tanácskozás meghiúsításával végződik.

Emellett semmi esetre sem szabad összekeverni a Dumával szemben követett taktikát a tanácskozással kapcsolatban követett taktikával. A tanácskozáson való részvételnek vagy a tanácskozás bojkottjának az a célja, hogy előkészítse a feltételeket a mai viszonyok megjavításához az olajtelepeken, a Dumában való részvételnek vagy a Duma bojkottjának pedig — az általános viszonyok megjavítása az országban. A tanácskozás sorsát teljesen és kizárólag az adott vidék proletariátusa határozza meg, mert a proletariátus részvétele nélkül a tanácskozás magától meghiúsul, a Dumában való részvétel vagy a Duma bojkottja sorsát pedig nem egyedül a proletariátus határozza meg, hanem a parasztság is. Végül, a tanácskozás aktív bojkottja (meghiúsítása) könnyen megvalósul aktív fellépések nélkül, amit nem mondhatunk el a Duma bojkottjának következményeivel kapcsolatban.

Ezek után az általános megjegyzések után áttérünk a küszöbön álló tanácskozás bojkottjának konkrét kérdésére.

A bakui munkások gazdasági harcának történetét két időszakra lehet felosztani.

Az első időszak az utóbbi időkig folytatott harc időszaka, amikor főszereplőként a műhelymunkások léptek fel, amikor a fúrómunkások egyszerűen és hiszékenyen követték a műhelybelieket, mint vezéreiket, amikor a fúrómunkások még nem ismerték fel a termelésben betöltött hatalmas szerepüket. Az olajipari vállalkozók ebben az időszakban követett taktikája úgy minősíthető, minta műhelymunkásokkal való kacérkodás taktikája, a műhelymunkásoknak rendszeresen tett engedményeknek és a fúrómunkások ugyancsak rendszeres mellőzésének taktikája.

A második időszak a fúrómunkások felébredésével kezdődik, azzal, hogy önállóan színre léptek és egyidejűleg háttérbe szorították a műhelymunkásokat. Hozzáfűzzük, hogy ez a fellépés erősen karikatúraszerű, mert 1. szégyenletes jutalompénzeknél nem megy tovább és 2. a műhelymunkásokkal szemben táplált legkárosabb bizalmatlanság színezi. Az olajipari vállalkozók igyekeznek kihasználni a megváltozott helyzetet és megváltoztatják taktikájukat. Többé már nem kacérkodnak a műhelymunkásokkal, már nem igyekeznek rábeszélni a műhelymunkásokat — ugyanis jól tudják, hogy a fúrómunkások most nem mindig követik azokat —, hanem fordítva, az olajipari vállalkozók maguk igyekeznek sztrájkra provokálni a műhelymunkásokat a fúrómunkások nélkül, hogy ezzel megmutassák a műhelymunkások viszonylagos gyengeségét és engedelmességre bírják őket. Ezzel párhuzamosan az olajipari vállalkozók, akik azelőtt rá se hederítettek a fúrómunkásokra, most a legaljasabb módon kacérkodnak a fúrómunkásokkal, elhalmozva őket jutalompénzekkel. Ezzel igyekeznek véglegesen elszakítani a fúrómunkásokat a műhelymunkásoktól, végleg lezülleszteni, megfertőzni őket az olajipari vállalkozók iránti szolgai bizalommal, felcserélni az engesztelhetetlen harc elvét az alkudozás és a lakáji kunyorálás „elvével” és ilyképpen lehetetlenné tenni minden komoly javulást.

Ugyanebből a célból „találták ki” a küszöbön álló tanácskozást.

Nyilvánvaló tehát, hogy az élenjáró elvtársak legközelebbi feladata az, hogy elkeseredett harcot vívjanak a fúrómunkásokért, azért, hogy a fúrómunkásokat a műhelybeli elvtársak köré tömörítsék azáltal, hogy tudatukba határtalan bizalmatlanságot plántálnak az olajipari vállalkozókkal szemben, azáltal hogy kiirtják tudatukból az alkudozás és kunyorálás káros előítéleteit. A fúrómunkások tömegének, amely először lép a színre, méghozzá olyan esetlenül és karikatúraszerűen lép fel (baksis stb.), harsányan és élesen meg kell mondanunk (tényleg megmondanunk, és nem csak fogadkozni, hogy megmondjuk!), hogy az életfeltételek megjavítását nem felülről és nem alkudozás útján kapjuk, hanem alulról, a műhelymunkásokkal vívott közös harc útján szerezzük.

Csak akkor tudjuk helyesen eldönteni a tanácskozás kérdését, ha ezt a feladatot szem előtt tartjuk.

Nos hát, mi úgy gondoljuk, hogy a küszöbön álló tanácskozáson való részvétel, a felhívás az olajipari vállalkozók és munkások közös munkájára a kötelező szerződés kidolgozása céljából, most, a közös harc előtt, amikor a részleges harc folytatódik, amikor a közös harc még előttünk áll, amikor az olajipari vállalkozók jobbra-balra osztogatják a jutalompénzeket, elszakítva a fúrómunkásokat a műhelymunkásoktól, megfertőzve zsenge tudatukat — azt gondoljuk, ilyen helyzetben „elmenni a tanácskozásra” annyit jelent, hogy nem kiirtjuk, hanem megszilárdítjuk a tömeg tudatában a „baksisos” előítéleteket. Annyit jelent, hogy a tömeg tudatába nem bizalmatlanságot, hanem bizalmat plántálunk az olajipari vállalkozók iránt. Annyit jelent, hogy nem tömörítjük a műhelymunkásokat a fúrómunkások köré, nem hozzuk őket közelebb a műhelymunkásokhoz, hanem továbbra is ott hagyjuk őket a tőkések karmai között, sőt odadobjuk őket.

Persze, „minden rossznak megvan a maga jó oldala”, a mai helyzetben a tanácskozás szintén járhatna némi haszonnal is a szervezés, a „harc kiszélesítése” értelmében, hogy Kocsegár elvtárs szavát idézzem. De ha a tanácskozás által okozott kár feltétlenül nagyobb, mint ez a bizonyos némi haszon, akkor feltétlenül el kell vetnünk a tanácskozást, mint fölösleges lomot. Mert ha Kocsegár elvtárs „elmegy a tanácskozásra”, főképpen azért, mert a tanácskozás „szervez” és „kiszélesíti a harcot”, akkor éppenséggel érthetetlen, miért ne lehetne ,,a tanácskozásra elmenni” a fellendülés idején is, a közös harc előestéjén, a szerveződő közös harc elején? Mitől félnénk? Hiszen akkor különösen szükség van „általános szervezésre” és a „harc kiszélesítésére”? Hiszen akkor ülne fel a tömeg a legkevésbé a felülről jövő engedményeknek? De éppen az van a dologban, hogy a meghatalmazottak megválasztása még nem jelenti a tömeg szervezését. Éppen arról van szó, hogy szervezni (persze a mi értelmezésünk szerint, nem pedig gaponi értelemben) elsősorban azt jelenti, hogy kifejlesztjük a kapitalisták és munkások közötti kibékíthetetlen ellentét tudatát. Csak volna meg ez a tudat, a többi magától rendbe jönne.

A küszöbön álló tanácskozás pedig éppen ezt nem tudja megadni.

Ennek következtében az egyetlen taktika, amely a mai viszonyok között feladatunknak megfelel, csak a tanácskozás bojkottjának taktikája lehet.

A bojkott taktikája fejleszti ki legjobban a munkások és az olajipari vállalkozók közötti kibékíthetetlen ellentét tudatát.

A bojkott taktikája megingatja a „baksisos” előítéleteket, eltaszítja a fúrómunkásokat az olajipari vállalkozóktól és így a műhelymunkások köré tömöríti őket.

A bojkott taktikája, amely elülteti a bizalmatlanságot az olajipari vállalkozókkal szemben, a tömeg szemében a legjobban hangsúlyozza a harcnak, mint az élet megjavítását szolgáló egyetlen eszköznek szükségességét.

Ezért meg kell indítanunk a bojkott-kampányt: rendezzünk gyári gyűléseket, dolgozzuk ki a követeléseket, válasszuk meg a meghatalmazottakat a közös követelések jobb megfogalmazása végett, terjesszük és magyarázzuk meg ezeket a követeléseket a sajtó útján, vigyük ki még egyszer a tömegek elé végleges jóváhagyás végett stb. stb., és mindezt a bojkott jelszavával tegyük, azzal, hogy miután a „legális lehetőségeket” kihasználva népszerűvé tettük a közös követeléseket — bojkottáljuk, gúny tárgyává tegyük a tanácskozást, és ezzel hangsúlyozzuk a közös követelésekért vívott harc szükségességét.

Tehát — a tanácskozást bojkottálni kell!

„Gudok” („Sziréna”) 4. sz.
1907. szeptember 29.
Aláírás: Ko. . .
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 október 10. szerda van. Rohan az idő! 

Gyorsan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 82 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gedeon, Bendegúz, Dániel, Daniló, Dános, Ferenc, Gede, Gedő, Gida, Glenn, Hajna, Lajos, Leó, Leon, Lionel, Samu, Sámuel nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Október 10 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_10.

Ma a Fidzsi-szigeteken ünneplik függetlenségi napját. Tajvanon is valami miatt nemzeti ünnep van ma.

Nekünk me itt van mára a lelki egészség világnapja (1994 óta), meg a látás világnapja.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

 

Donbassz

Tegnap délután „VALAKI” egy petíciót rakott ki a kijevi Rada hivatalos honlapjára.

A támogatandó aláírásokat gyűjtő szöveg imigyen szól magyarul:

„Magyarország Beregszászi Konzulátusán magyar állampolgárságot osztogatnak az ukrán állampolgároknak, s ezt pezsgőzés kíséretében végzik. Ezenkívül Ukrajna állampolgárai a magyar államnak esküdnek hűséget. Úgy vélem, hogy egy ukrán állampolgár ilyen cselekedete ellenséges és elfogadhatatlan azzal az állammal szemben, ahol él. Azt javaslom, hogy intézkedjenek annak érdekében, hogy ezektől az emberektől elvegyék az ukrán állampolgárságot, majd pedig deportálják őket új szülőföldjük, Magyarország felé”

Valcman Nyalókakirály az újabb raktártűz miatt ma délelőtt összeröffentett mindenkit, akit csak lehetett. Komoly nyomozás lesz majd, mert mint kiderült, már tavaly a balaklejai műsor után megtartott általános rovancs során komoly hiányosságokat tapasztaltak a most beindult icsnyjai bázison is, ami jelenleg a legnagyobb ilyen létesítmény Maradék – Ukrajna területén. Ill. csak volt.

A közeli Priluki város lakóit figyelmeztették, hogy a gyerekeket, betegeket, öregeket ne engedjék ki a házakból. Az iskolákban, óvodákban rendkívüli szünetet rendeltek el.

A lakosságot tucatnyi településről evakuálták. (Pontosabban szólva kiadták az ukázt: fussatok amerre tudtok! Nagyon nemkellett őket biztatni! Mentek azok fölszólítás nélkül is.)

DNR jelentések szerint a VSzU „Buk” rakétakészletének java ott volt tárolva. Meg a mókázás és kacagtatás számtalan kelléke. Nagyjából három másodpercenként szólt valami nagyon nagyot. Délelőtt fél tízre el is szállta a muníció java, VALAMENNYI DOKUMENTÁCIÓVAL EGYÜTT! Rossz nyelvek szerint ha a REGISZTRÁLT RAKTÁRKÉSZLET MIND OTT LETT VOLNA, még három – négy nap múlva is robbanások lennének. Ugyancsak a rossz nyelvek szerint a készlet java részét a Közel – keleten kéne keresni. Még rosszabb nyelvek meg egyenesen isteni csodának tartják, hogy bár több tucatnyi civil került a robbanás miatt kórházba – orvoshoz, a raktár személyzetének haja szála sem görbült.

A germán médiákban sorra jelennek meg az USA-t korholó írások. Mondván: az USA uszigatja – buzdítja Kijevet Donbassz ellen. Ergo: a rendezés legnagyobb kerékkötője Amerika.

Donbassz frontjain a valcmanisták – raktárrobanás ide vagy oda, ma sem különösebben spóroltakse tüzérségi lövedékekkel, sem pedig géppuskapatronokkal.

Lett is „eredménye! Zolotojéban (LNR) egy kilencesztendős fiú kapott sebeket repeszektől. Kórházban ápolják.

Donyeckij (szintén LNR) három házát is sikerrel lőtték szét ma a martalócok.

A donyecki frontszakasz a szokásosan intenzívebb ostromhelyszin.

Ma hajnalban Donyeck Petrovszkij kerületének egyik iskolaépülete három belövést kapott.

Az meg hogy a DNR délvidék…- az már szinte nem is hír. De az hír, hogy ma is megúszták a helyiek haláleset és sebesült nélkül. Legalábbis ottani idő szrint este hat óráig.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Véres kéz véres kezet mos!

Devizahitelek: megérkezett az Európai Bíróság újabb nagy ítélete

Miután múltkor feljogosította az árfolyamkockázat áthárításának a vizsgálatára a magyar bíróságokat, most egyértelműen az adósok keresetével szemben foglalt állást az Európai Bíróság egy másik devizahiteles ügyben.

Korábban a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál amiatt, hogy a magyar jogalkotó a devizahitel-szerződések egyes elemeit megváltoztatva, másokat (pl. árfolyamkockázat áthárítása) viszont megerősítve megsértette az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat, így önkényesen avatkozott be a devizahitel-szerződésekben megállapított jogszabályokba.

Az Európai Bizottság azonban nem tartotta szükségesnek, hogy ez alapján kötelezettségszegési eljárást indítson Magyarország ellen, ezért az említett egyesület három tagja hozzáférést kért azokhoz az Európai Bizottság vizsgálatával kapcsolatos dokumentumokhoz. A Bizottság ezt a kérelmet elutasította, az érintettek ennek a határozatnak a megsemmisítését kérték az Európai Bíróságtól.

A törvényszék elutasította a hozzá benyújtott keresetet, mondván, „az e szervek által folytatott vizsgálatok védelmére vonatkozó célkitűzés igazolhatja az említett hozzáférés megtagadását.” Vélelmezni kell e dokumentumok bizalmas jellegét, az egyesület nem bizonyította, hogy egy nyomós közérdek a vizsgálatok védelmére vonatkozó okokat felülírná. (portfolio)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A már eddig kilakoltatott – és a még kb kilakoltatásra váró hatszázezernyivel együtt kb. EGYMILLIÓ FÖLDÖNFUTÓVÁ TETT – magyar nem elég nyomós közérdek. Mert nyomósabb érdek a dokumentumok bizalmas jelle.

AZ EURÓPAI UNIÓNAK! És a Döbrögisztánná tett ország bitorlóinak, fosztogatóinak!

Az EU pedig foggal – körömmel védi – minden látszat ellenére – az országot és a magyarokat martalékul eléje vető hazaáruló politikai gonosztevőket! „Kéz kezet mos” alapon.

Repül a nehéz kő…

Fekáliával bekent és kővel betört ablak: durvul a helyzet Jávor Benedeknél

Kedd reggel kővel dobták be a Párbeszéd EP-képviselőjének budapesti irodáját. Efféle atrocitások korábban is előfordultak, de egyre durvábbak lesznek. Jávor a kormány hazaárulós retorikáját okolja, emiatt durvulnak el a választópolgárok. Feljelentést tesznek, de Jávor nem sokat vár a nyomozástól.

„Szóval akkor most elég volt. Orbán és üzletfelei tényleg nem értik, hogy a gyűlöletkeltő, a politikai haszon érdekében minden gátlást levetkőző politika, amit a tevékenységük fősodrává tettek, merre viszi a magyar társadalmat” – kezdi Jávor Benedek azt a Facebook-posztot, amelyben beszámol arról, hogy budapesti irodájának ablakát kővel betörték.

A hvg.hu-nak úgy fogalmaz, az iroda évek óta „ki van téve a véleménynyilvánításnak”. Rendszeresek a mocskolódó üzenetek, és a postaládát is tépték már le. Ezeket Jávorék a helyükön kezelték. Akkor sem szóltak semmit, amikor tavasszal ürüléket rakott valaki a postaládába. És akkor sem, amikor már az ingatan kertjébe is behatoltak, ez már nyáron és szeptemberben történt.

Ahhoz is be kellett jönni, hogy az ablakot bedobják, mert kintről nehéz ezt megtenni. Jávor nem akarja hiszterizálni a dolgot, de a trend egyértelmű: egyre durvább és brutálisabb megnyilvánulások történtek. Jávor szerint a kormány hazaárulós retorikája hozza meg gyümölcsét. Mindig van egy következő lépés, amely az előzőhöz képest kis előrehaladás, mégsem lenne szabad megtörténnie egy normális országban. Jávor nem fog megijedni, de az elkeseríti, hogy a társadalom ilyen állapotba került. Talán a hatalom részéről is elvárható lenne, hogy reagáljon, és ne csak annyit szóljon hozzá Orbán Viktor, hogy hát örül, hogy az állampolgároknak határozott az állásfoglalásuk. (Ezzel arra utal, amikor Orbán a felheccelt Őcsényben történt gumikiszúrást és más atrocitásokat nyugtázta ezekkel a szavakkal.) Vagy pedig mindent lehet.

Ami a dolog praktikus oldalát illeti: kollégái feljelentést tettek, bár Jávor nem vár semmi konkrét eredményt, ahogy nem lett semmi eredménye a betörés vagy az autófeltörés utáni nyomozásnak sem, utóbbi után amúgy „a kocsim három hétig oroszul kommunikált csak velem”. De azért tegyünk úgy, mintha ez egy működő ország lenne, mondja a Párbeszéd EP-képviselője.

Ami pedig a jövőt illeti: folyamatban van egy térfigyelő kamerarendszer kiépítése, de „jobb lenne, ha nem lenne rá szükség”.

Jávor Facebook-posztja:

Korábban Hadházy Ákost zaklatták a kormánypárti sajtó emberei, és Vona Gábornak is voltak afférjai, érték atrocitások a magánszférájában.                 (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Az eset AZT SUGALLJA, hogy a döbrögista horda NEHEZMÉNYEZI A POLGÁRRHY „DEMOKRÁCIÁT”, és szeretné izomból lerendezni a vitás kérdéseket. Valahogy nem akarják tudomásul venni ENNEK A RABLÓDEMOKRÁCIÁNAK a lényegét: POFÁZHATSZ ÉS ÉHEN DÖGÖLHETSZ! Ebből ők JÓLLAKVA csupán annyit akarnak kihozni, hogy kussolj és dögölj éhen! Rossz elgondolás ez NEKIK! Haragot szül. Az pedig rossz tanácsadó. Még ha Döbrögi pofájából bugyog is elő. Sőt!

Ez a megnyilvánulás – a dobálózás – már jelez valami feszültségfélét. Az egyik hazaáruló horda hívei bármely pillanatban képes rárontani FIZKAILAG IS a másik rablóhorda potentátjaira, híveire.

RETTEGNEK A HATALOMVESZTÉSTŐL a döbrögisták, és bármire képesek. Tőlük pedig rettegnek az ellenmaffiák.

HAZAÁRULÓK – HAZAÁRULÓK ELLEN HANGOLJÁK HÍVEIKET! Komoly baj van itt, de még komolyabb lesz! De akkor már a felelősök árkon – bokron túl lesznek a rablott holmival.

BŰNÖZŐK MIATT PEDIG KÁR CIVAKODNI!

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy – vagy több – holodomor!

„A holodomor az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát 3-3,5 millió és 7,5 millió közé teszik. A katasztrófa része volt a nagy szovjet éhínségnek, amely a Szovjetunió más részeit is érintette.” – így a Wikipedia.

Kép esztendővel ezelőtt Valcman utasításba adta külügyi apparátusának, hogy a legújabban Maradék – Ukraja által KISAJÁTÍTOTT és kizárólag csak az akkori Ukrajnára kivetített tragédiát MINDEN LEHETSÉGES ORSZÁGGAL, NEMZETKÖZI SZERVEZETTEL ISMERTESSE EL a 85. ÉVFORDULÓ „tiszteletére”.

Átütő nagy sikert az pparátus a mérhetetlen anyagi és szellemi ráfordítások dacára sem tudott elérni.

Kivéve az USA – t. Ahol legutóbb Valcman két hete járt, az ENSZ Közgyűlésen való részvétellel álcázva a Gazdánál való megjelenést. Az USA kongresszusa pedig teljesítette Nyalókakirály óhajtását, és érkeztének tiszteletére AZ UKRÁN NÉP ELLENI OROSZ BŰNTETTÉ NYILVÁNÍTOTTA a holdomort. Ami 1932-33-ban esett meg.

Van viszont a dolognak egy szépséghibája!

Az említett esztendők szerte a világban NEM A FELVIRÁGZÁSRÓL SZÓLTAK! Sokkal inkább szóltak már 1929-től VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁGRÓL, ÉS VILÁGSZINTŰ HÍNSÉGRŐL!

Ami az USA-t sem kerülte el. Olyannyira nem, hogy onnan indult világhódító körútjára. Ki is tartott egészen 1933 végéig. (Akkor kezdett beérni a márciusi New Deal – Új irányvonal jótékony hatása.)

Ám addig történt egy ‘s más az USA – ban IS! Lett ott olyan tömeges éhhalál, (meg egyebek!) amitől a legfanatikusabb holodomor rajongók is a tíz ujjukat nyalogatnák.

HA VOLNA RÓLA TUDOMÁSUK! DE NINCS!

Ugyanis az amerikai tömeges éhhalálról szóló jelentéseket egyszerűen eltüntették a nyilvántartásokból. Hivatalos verziók szerint az „adatok megsemmisültek”! Hol – és mikor semmisültek meg? Na ezt senki sem tudja! A lényeg, hogy nincsenek. Helyette pédául olyan népesedési statisztikákat tettek közzé,amikor a „csúcsot” jelentő 1932 – es évben nemhogy csökkent volna az USA lakossága, de éppenséggel látványosan növekedett. (Születési statisztikákról, és nem bevándorlásról beszélünk!)

Ám a közvetett és kapcsolódó adatok elemzései alapján legkevesebb HÉTMILLIÓ (!) amerikai halhatott éhen. Az amerikai holodomor leginkább az őslakos indiánok sínylették meg!

Namármost. „ERRŐL” a BANKOK ÁLTAL OKOZOTT amerikai (és világszintű) holodomorról soha – sehol szó nem esik, csakis a sztálini – SZERVEZETT! – szovjet holodomrról, ami ugyebár Valcman ősseyit sújtotta leginkább.

Van viszont egy lényeges különbség az amerikai és a szovjet holodomor között. Amerikában plusz még több millió család vesztette el otthonát, és az USA munkaképes lakosságának CSAK MINTEGY TÍZ SZÁZALÉKÁNAK VOLT biztos munkahelye, a családok egynegyedének pedig SEMMIFÉLE JÖVEDELME NEM VOLT!

Az amerikai holodomorról nagy a hallgatás! Pedig a világ már akkor legfejlettebbnek számító országában legalább annyian haltak éhen, mint a „süldőlány – korba” éppencsak belépett Szovjetunióban.

Viszont annál nagyobb hangerővel zengi az amerikai – ukrán holodomor vegyeskórus a szovjet holodomor „ukrajnai” pusztítását. Amit Sztálin „szervezett”.
(Forrás: http://rusvesna.su/news/1538926690)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Megtalált megoldás!

Feljelentést tett a kardiológiai intézet főigazgatója a kikerült kartonok miatt

Büntető feljelentést tett Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) főigazgatója, miután az intézményből elbocsátott szívsebész két betegének kórházi dokumentumai is felkerültek a Facebookra, írja a Magyar Idők. A főigazgató belső vizsgálatot is elrendelt.

Mint mi is megírtuk, az intézetből elbocsátott szívsebész, Székely László egyik műtétre váró betege meghalt. A lap szerint a betegnek speciális, egyedi gyártású érimplantátumra volt szüksége. Orvosa elindította az eszköz legyártásához és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, de mire a papírok szeptemberre megérkeztek, Székely elbocsátása már zajlott. Az orvost azért küldték el, mert egy nőnek a szívbillentyű-műtétje után egy mellimplantátumot is beültettek privát ellátás keretében.

A Magyar Idők szerint a zárójelentés, illetve a kezelőlap nyilvánosságra kerülése kapcsán a személyes adattal való visszaélés és a jogosulatlan adatkezelés lehetősége is felvetődik.                                                                          (index)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: „…a kezelőlap nyilvánosságra kerülése kapcsán a személyes adattal való visszaélés és a jogosulatlan adatkezelés…”

– Magában az ügyben megvan hát a LEGNAGYOBB PROBLÉMA! Ki kell hát nyomozni az elkövetőt, példás szigorral megbüntetni – elrettentésül – és máris kezelve a baj!

Ha ugyanis nem nevesítik a beteget – elhaltat – akkor csak pletyka az egész!

NAGYSZERŰ MÓDSZER! Bár nem újdonság. Eddig úgy emlegették, hogy a szemét szőnyeg alá való söprése!

Minden a legnagyobb rendben Döbrögisztánban

Domokos László: Évek óta szabályos gazdálkodás folyik a közpénzekkel

Évek óta szabályos gazdálkodás folyik a közpénzekkel – mondta Domokos László, egykori fideszes képviselő, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szabályszerű volt a 2017-es központi költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint az uniós feltételeknek – ezt állapította meg az ÁSZ zárszámadási jelentése, amelyet a hozzá kapcsolódó makrogazdasági elemzéssel együtt Warvasovszky Tihamér alelnök pénteken adott át az Országházban Hende Csabának, a törvényalkotási bizottság alelnökének.

Domokos László ezzel kapcsolatban kedden az M1-en elmondta, jól teljesített a gazdaság 2017-ben, ami annak is köszönhető, hogy több pénz áll rendelkezésre, a fizetések körülbelül 13 százalékkal emelkedtek, és a reálbérek is több mint 10 százalékkal.

Ugyanakkor az uniós források mind intenzívebb felhasználásának köszönhetően jelentősen bővültek a beruházások, és az export is jól teljesített. Az idei évre vonatkozó elemzés alapján kijelenthető az is, hogy a gazdasági növekedés folytatódik, tovább emelkednek a bérek és a beruházások.                                                                                                                       (MTI)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hát ha „ÖK” mondják, biztos úgy is van! A KIVÁLASZTOTTAK IGÉNYEIHEZ SZABOTT tákolmány és törvények szerint MINDEN RENDBEN VAN!

Hogy a magyarok TÖBBSÉGE miként véli? – no az már egy más dolog!

„…az uniós források mind intenzívebb felhasználásának köszönhetően jelentősen bővültek a beruházások…”

– De mi azért föltennénk a kérdést: a júdáspénzek nélkül mi lenne? (Persze tudjuk hogy az JÁR! – de…)

Az emberek csaknem 70 százaléka átlagfizetés alatt keres Magyarországon – erre jutott a Policy Agenda a Pénzügyminisztériumtól kikért adatokból. Kiszámolták azt a mutatót is, amely szerintük közel áll a valósághoz. Ez mindössze havi bruttó 242 ezer forintra jött ki, az átlagbérnél 85 ezerrel kevesebbre.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com