Elnézik az agóniát, de nem szólnak az okáról!

Folytatódik a dráma a Honvédkórházban: „Minden nap úgy lépek be, hogy fél lábbal a börtönben érzem magam”

Egy kisvárosi focisuli fejlesztésére szánt összeg – nem egész 250 millió forint – kellett volna a hvg.hu birtokába jutott dokumentumok szerint csak ahhoz, hogy ne álljon ma összeomlás szélén a Honvédkórház sürgősségi centruma. A betegéleteket veszélyeztető helyzetre egy év alatt közel száz levélben figyelmeztették a Honvédkórház parancsnokát, aki megingathatatlannak tűnik a posztján, egyesek szerint a Fidesz felső vezetésével ápolt szoros politikai-családi kapcsolatai miatt is.

Havi körülbelül 10 millió forint – a hvg.hu információi szerint mindössze ennyit kért volna a Honvédkórház parancsnokától az intézmény sürgősségi centrumában dolgozó szakorvosok béremelésére Zacher Gábor, az osztály korábbi vezetője. Emellett további egyszeri, nagyjából 50 millió forint hiánya vetődött fel az elromlott vagy elavult orvosi eszközök pótlására, amelyek nélkül ma életek veszélyeztetésével zajlik az ellátás a főváros legtöbb beteget ellátó sürgősségi centrumában. Ez utóbbit nem mi állítjuk, hanem szakértők is, illetve benne áll abban a több száz oldalnyi, a kórház parancsnokának, Kun Szabó Istvánnak címezett figyelmeztető levélben, amelyet 2017 szeptemberi kinevezése óta – a szigorú kommunikációs szabályokat betartva az orvosigazgató útján – küldtek neki a sürgősségi centrumból.

Jelen státuszunkban még a mostani megterhelés is meghaladja az osztály kapacitását, a jelenlegi személyi állomány és a beáramló betegek mennyisége közötti aránytalanság nem ritkán a betegveszélyeztetésről szól

– kapta például a figyelmeztetést a főigazgató ez év júliusában. Pontosan egy évvel azután, hogy így kongatták a vészharangot az SBC vezetői: „Az elmúlt hónapokban az osztály terhelése jelentősen megnőtt, mindez kihat az eszközparkra is. Eszközeink jelentős része lassan betölti 10. életévét, és a folyamatos 24 órás igénybevétel miatt természetes az amortizáció. Sok kört megfutottunk az új eszközök igénylése céljából, de az eszközpark bővülése, illetve a már nem használható eszközök pótlása csak igen kis százalékban történt meg.

Mindezek veszélyeztetik a betegellátást. Az intézmény feladatai, mint budapesti szuperkórház várhatóan bővülni fognak, így a betegbeáramlás is tovább növekszik, mely a jelen műszerparkkal, humánerőforrással nem működtethető.”

A fenti pénzből – a béreket terhelő járulékokkal kiegészítve is tehát évi legfeljebb 190+50 millió forintból – megelőzhette volna a főigazgató, a kórházat fenntartó Honvédelmi Minisztérium, végső soron pedig a kormány, hogy az osztályt tömegesen hagyják el a dolgozók, emiatt szemészek, bőrgyógyászok lássanak el akut, sürgősségi eseteket, vagyis összességében: hogy betegként Budapest egyik no go zónájává váljon a kórház, a Budapesti Orvosi Kamara pedig nyílt levélben követeljen azonnali beavatkozást.

© MTI / Mohai Balázs

Most ne is időzzünk hosszan azon, hogy a fenti 240 millió forintnál hányszor többet költ a kormány egyetlen hónapban bevándorlásellenes propagandára, vagy, hogy gond nélkül támogatta ennyivel a közelmúltban például a Sajóvölgye Focisuli Sportegyesület fejlesztését, a kétszeresével pedig a kazincbarcikai Akácfa utcai sportpálya emberéletek szempontjából talán kevésbé sürgető felújítását.

A lényeg, hogy mivel ez az évi 240 millió forintnyi bér- és eszközfejlesztés a többszöri ígéret ellenére sem érkezett meg a sürgősségi centrumba, a kórház vezetése most ezen felül is további majdnem 200 millió forintért kénytelen marasztalni a még megmaradt dolgozókat.

Míg a 2018 februárjára ígért – megállapodásban is rögzített, de elmaradt – béremeléssel ugyanis 5 ezer forintról „csak” 8 ezerre nőtt volna egy váltásvezető orvos, 4 ezerről 6 ezerre pedig egy szakorvos órabére, addig az összeomlás elkerülésére szeptember elején aláírt megállapodásban előbbieknek már 13, utóbbiaknak pedig 10 ezer forintot volt kénytelen ígérni a parancsnok, hogy maradjanak.

Nem oldódott meg a létszámhiány sem, így a beosztások elkészítése továbbra is problémás: mivel 8-9 sürgősségi szakember hiányzik, a műszakok 60 százalékában még mindig a kórház egyéb osztályairól átvezényelt orvosok – sokszor sürgősségi tapasztalattal egyáltalán nem bíró bőrgyógyászok, szájsebészek, szemészek – ügyelnek, és bár a létszámhiányon megkísérelt a kórházvezetés vállalkozóként dolgozó külsősökkel enyhíteni, velük valamiért nagyon lassan halad a szerződéskötés.

Pusztába kiáltott (írt) szó

A hvg.hu információi szerint Zacher Gábor 2015-ös kinevezése és 2018 szeptemberi távozása között legalább 30 levelet írt a múlt héten lemondott orvosigazgatón keresztül az intézmény éppen aktuális parancsnokának, amelyben a fent is idézett, és végül lemondásához vezető problémákra, az osztály elavult és hibás eszközparkjára, az egyre fogyatkozó számú dolgozók extrém leterheltségére és alulfizetettségre hívta fel a figyelmet.

© MTVA / Jászai Csaba

A centrumvezető főorvoson túl az SBC korábbi vezető ápolója ennél is többször – hetvenszer(!) – ragadott tollat (klaviatúrát) a szakdolgozók érdekében. Az ő hiányuk az SBC-ben ugyanis legalább akkora problémává vált mára, mint az orvosoké: a működéshez szükséges ápolólétszám az orvosokéhoz hasonló, intézményen belüli átvezényléssel darabra ugyan majdnem megvan, jelentős részüknek azonban vagy megfelelő szakképzettsége vagy sürgősségi tapasztalata nincs, ami egy kritikus esetnél egyformán betegéletbe kerülhet. Műszakonként szükség lenne ráadásul még legalább két-két betegszállítóra és adminisztrátorra is, utóbbi munkát ugyanis sok esetben a betegellátás terhére végzik az ápolók (vagy maguk az orvosok).

A szeptember elején összehívott válságértekezleten a Honvédkórház parancsnoka az orvosok mellett ugyan a szakdolgozóknak is ígéretet tett bérkiegészítésre, ennek konkrét részleteiről csak múlt héten állapodtak meg. A munkavállalók – ideértve a már egy hónappal ezelőtt ígéretet kapó orvosokat is – így leghamarabb november elején, októberi bérük átutalásakor győződhetnek meg róla, hogy ezúttal betartotta-e az ígéretét az intézmény vezetője. A centrum dolgozói mindenesetre rosszat sejtenek: az emelésről szóló megállapodást még csak múlt héten küldték el jóváhagyásra a honvédség gazdasági ügyeiben illetékes Védelemgazdasági Hivatalnak (VGH), utána pedig még a minisztériumon is át kell mennie.

A szakdolgozók elvándorlását a hvg.hu információi szerint amúgy többfajta új bérelemmel állítaná meg a kórház vezetése: a szakképzett ápolónál havi 60-90, a segédápolóknál és betegszállítóknál pedig körülbelül havi 20-30 ezer forintot jelentő bérkiegészítés mellé bevezetnék a 40 ezer forintos osztályvezetői és a 20 ezer forintos csoportvezetői pótlékot, a plusz 20-20 ezer forinttal járó szakmai és szociális vezetői posztot, további ösztönzőként pedig 20 ezer forintot kapna novembertől „a hónap dolgozója” is.

Kórházból börtönbe?

Ha dolgozói béreket sikerül is úgy, ahogy rendezni, az osztály felszereltségének hiányosságai továbbra sem oldódtak meg: bár szeptember 4-én magunk arról adtunk hírt, hogy Zacher Gábor távozása után „felpörögtek az események” az SBC-n, és a parancsnoki értekezlet délutánján máris két lélegeztetőgéppel és négy betegőrző monitorral lett gazdagabb az egység, azóta megtudtuk, hogy ezeket a kórház egy emelettel feljebb fekvő intenzív osztályáról hozták le, mivel ott a munkaerőhiány miatt már korábban le kellett zárni két kórtermet, a gépek így ott aktuálisan nem hiányoznak.

© MTI / Varga György

A centrum gyógy- és kötszerkészlete szintén kiegészítésre szorul, és bár egy közelmúltbeli osztályvezető főorvosi értekezleten kétségkívül derültséget keltett az SBC beszámolójában olvasható mondat, miszerint

szerencse, hogy a ruhák mosatása kapcsán egyre kevesebb mosószerre van szükség, hiszen a ruhák felülete a lyukak javára csökkenő tendenciát mutat

az osztály dolgozói azért nem élik meg ilyen vidáman a helyzetet.

Egy hónappal és egy héttel Zacher Gábor lemondása után, tehát ha úgy vesszük, nem sok minden változott a sürgősségi osztályon:

Minden nap úgy lépek be, hogy fél lábbal a börtönben érzem magam, mert ilyen körülmények között csak a szerencsén múlik, hogy ne forduljon elő olyan eset, ami miatt adott esetben le is csukhatnak, de minimum 1-2 évre eltiltanak a szakmámtól. Akkor pedig miből tartom el a gyerekeimet?

– tette fel a kérdést a hvg.hu-nak az osztály egyik orvosa. Az illető, mivel félti az állását, azt kérte, hogy a nevét ne írjuk le, de fontosnak tartotta, hogy elmondja, mi zajlik az SBC-n, mert nem hiszi el, hogy ennek így kell lennie.

Egy szemésznek egyszerűen nincs a komfortzónájában, hogy ellásson egy akut szívelégtelenséget. Miért nem alapvető, hogy egy sürgősségi osztályon sürgősségi szakorvosok dolgozzanak?

– fejtegette tovább a problémát az orvos, hozzátéve: a jelenlegi létszámmal jó, ha az ügyeletvezetőt (váltásvezetőt) ki tudják állítani sürgősségi orvosokból, aki viszont így egy személyben felel a rá eső 12 órában érkező 80-100 ember ellátásáért, mivel minden kicsit is komplikáltabb esetben neki kell megnéznie a beteget, vagy neki kell a felvetődő szakmai kérdésekben döntenie.

© MTI Fotó: Lakatos Péter

A problémák zöme alapvetően egyébként az említett beteglétszámból adódik: amikor 2007 márciusában megnyitott a Honvédkórház sürgősségi centruma, sokkal szűkebb területi ellátási kötelezettséggel és másfajta ügyeleti rendben napi 40-50 beteg érkezett. Az időközben lezajlott kórházösszevonások és -bezárások nyomán azóta azonban a többszörösére bővült az ellátási terület, így ma a tervezett, nyitáskori beteglétszám 2- 2,5-szeresét látja el az SBC – de változatlan feltételekkel: ugyanannyi orvossal és ugyanolyan, mára ráadásul súlyosan elavult és leamortizálódott felszereléssel.

Ma már rég nem az a kérdés, hogy mink van, és abból mit tudunk kihozni, hanem hogy mi a feladat, és mi az amit még úgy-ahogy be tudunk vonni ehhez

– érzékeltette a helyzetet a sürgősségi centrum egy másik dolgozója is, hozzátéve: nem értik, hogy ha a hadisírok gondozásától kezdve az egységes komolyzenei koncepció kialakításán át a nemzeti ásványvagyon hasznosításának ügye is kapott már önálló kormánybiztost és jelentős forrásokat, akkor az emberéletek miért nem számítanak. (A Honvédkórháznak, pontosabban „a működés átfogó felülvizsgálatának és racionalizálásának” 2012 és 14 között egyébként volt már miniszteri biztosa. A Borbíró Zoltán vezette átvilágítás megállapításai miatt – kaotikus állapotok a döntéshozatalban, milliárdos problémák a költségvetéssel, óriási kockázatok a teljes informatikai rendszerben – össze is ugrott az Emmi és honvédelmi minisztérium. A konfliktusról anno az ATV.hu írt részletesen).

Halálgyár – idézőjel nélkül

A romló körülményeket amúgy a sürgősségi centrum halálozási mutatói is tükrözik: a hvg.hu birtokába jutott összesítés szerint míg 2015-ben (egy már szintén nem túl rózsás helyzetben) évi 254 beteg halt meg az SBC-n, addig 2017-ben már nyolcvannal többen: 333-an. Az emelkedő számok miatt – és nyilván nem függetlenül az év elején nagy vihart kavart halálesetektől – a szeptemberi összefoglaló saját maga is csak „Halálgyár” névvel illeti a részleget, miközben a jelenség okát is megnevezi: az emelkedő dolgozói terhelést és fluktuációt, a csökkenő kapacitást, illetve romló színvonalú infrastruktúrát.

A hvg.hu-nak nyilatkozó orvosok közül a legtöbben egyébként az fájlalták, hogy sajtót bejárt év eleji halálestetek után nem kaptak esélyt rá, hogy a nyilvánosság előtt megmagyarázzák a helyzetüket: a fent részletezett hiányosságok mellett például azt, hogy azért „parkolnak” a betegek akár 20-24 órát a sürgősségin, mert a kórház többi osztálya szintén nem követte a beteglétszám-bővülést, és egyszerűen nem veszik át, nincs hová tovább küldeni az SBC-re kerülteket. Az intézmény amúgy is merev kommunikációs rendje a közelgő választás miatt az év elejétől ráadásul tovább szigorodott: kizárólag a kórházparancsnok szólalhatott volna meg – legalább egy a hozzátartozók felé tett részvétnyilvánítás erejéig – ő azonban nem tette.

© MTI / Zrínyi Katonai Filmstúdió / Dévényi Veronika

A hvg.hu-nak nyilatkozó volt és jelenlegi dolgozók közül egyébként senki nem tudta eldönteni, hogy a az SBC-n kialakult helyzetért vajon az intézményvezető-e a felelős, rajta múlt-e, hogy a sokszori kérés ellenére is elmaradt a szükséges bér- és eszközfejlesztés, vagy a kormányon.

Többen voltak azon a véleményen, hogy a gondokban az intézmény speciális helyzetének: a honvédségi fenntartásnak is szerepe lehet. Van, aki úgy hiszi,

a problémák jelentős része a kórházból nem is ment ki,

vagyis a parancsnok, Kun Szabó István esetleg nem továbbította a kéréseket, igényeket és vészjelzéseket a kormány felé. Ha ez esetleg igaz lenne, nagy kérdés, hogy mi lehet az oka. Többek szerint az, hogy esetleg katonaemberként nem engedheti meg magának, hogy úgy tűnjön, gondok vannak az általa irányított „egységnél”.

A kormány „tudatlanságára” utalt egyébként Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, amikor egy szeptemberi Kormányinfón a kórházban tapasztalható orvoshiányt firtató kérdésre azt mondta:

az intézmény nem fordult a kabinethez a probléma kezelése érdekében, így azt a kórháznak kell megoldania.

Más forrásból viszont úgy tudjuk, a kormány, illetve a Fidesz elnökségének több tagja többször is kapott jelzést arról, hogy mekkora a baj az osztályon.

© MTI / Kovács Attila

A válság egyetlen, kézzel fogható jele a Honvédkórház orvosigazgatójának múlt heti lemondása volt, ami kórházi forrásaink szerint több hete lógott a levegőben. A lemondással – ami információink szerint nem is volt annyira önkéntes Tamás Róbert részéről – egyértelműen az orvosigazgató „vitte el a balhét” a kialakult helyzet miatt.

A szolnoki repülőmérnökből 2011-ben koronaőrré, abból honvédelmi helyettes államtitkárrá, majd miniszteri biztossá, végül 2017 októberétől a kórház parancsnokává előlépő Kun Szabó Istvánnak a házon belüli vélemények szerint – bármi történjék is – aligha eshet baja. Például azért, mondják, mert úgy tudják, a honvéd vezérőrnagy erős kapcsolatokat ápol a Fidesz felső vezetésével. Van, aki példaként azt is felhozza – noha ennek perdöntő hatása azért kérdéses –, hogy a lánya, az amúgy a Miniszterelnökségen dolgozó Elizabet Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató Marcell nevű fiának a menyasszonya.                                                                       (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…Minden nap úgy lépek be, hogy fél lábbal a börtönben érzem magam, mert ilyen körülmények között csak a szerencsén múlik, hogy ne forduljon elő olyan eset, ami miatt adott esetben le is csukhatnak, de minimum 1-2 évre eltiltanak a szakmámtól. Akkor pedig miből tartom el a gyerekeimet? – tette fel a kérdést a hvg.hu-nak az osztály egyik orvosa. Az illető, mivel félti az állását, azt kérte, hogy a nevét ne írjuk le…”

– A ÖSSZESZERELDÉK MŰKÖDNEK, ÉS VÁRJÁK A BIOROBOTOKAT JÓ DOKTOR ÚR!

Komolyabbra fordítva a szót! Elmondják hogy mi a baj! – DE NÉV NÉLKÜL. Ez pedig így HITELTELEN! (Annak tüntetik felaz ILLETÉKESEK!) Szimplán pedig csak gyávaság, erősebben fogalmazva pedig az értelmiség árulása.

Tetézi a gondokat, hogy ez a „forrókása kerülgetéses” magatartás csak sietteti a végső katasztrófát. Az, hogy nem mondják ki az ALAPOKOT – a pénztelenség alapokát – a társadalom vakítása. Az ok ugyanis az önálló gazdaság hiánya. Amely képes lenne kielégítő szinten működtetni egy közegésuségügyi rendszert.

Az ALAP OK PEDIG A RENDSZERVÁLTÁSNAK NEVEZETT HAZAÁRULÁS! AMELYNEK KIVITELEZŐI (többségben) ÉS HASZONÉLVEZŐI MÁIG BIZTONSÁGBAN – JÓLÉTBEN KÖZTÜNK ÉLNEK! Nem velünk, csak belőlünk!

Ha pedig ezt a bűncselekményt MINT ALAP OKOT AZ ÉRTLMISÉG – ALJAS INDOKBÓL VAGY FÉLELEMBŐL – NEM MONDJA KI, KIMONDJA A balrad.ru

Újabb Döbrögi rémálom válik valósággá

Tartalékosokat csinálnának az államigazgatásból kirúgottakból

A 24.hu információi szerint a minisztériumokból és kormányzati háttérintézményekből hamarosan elbocsátottakkal növelné meg a kormány a hivatásos katonák és a tartalékosok létszámát.

Korábban a 24.hu cikke alapján mi is megírtuk, hogy hamarosan 9-10 ezer, az államigazgatásban dolgozó embert bocsáthatnak el, ahogy arról is beszámoltunk, hogy egy friss javaslat szerint 8 ezer fővel növekedne a Magyar Honvédség állománya. A lap szerint a kettő összefügg. Mint írják, az elbocsátani tervezett tisztviselők jelentős részét lényegében rákényszerítik, hogy lépjen be a tartalékos katonák közé.

Minisztériumi forrásokra hivatkozva a lap azt írja, a napokban tartott állományi tájékoztatókon közölték a hivatalnokokkal, hogy csak abban az esetben kínálnak nekik más munkát az állami szektor más részeiben – várhatóan az egészségügy és a szociális ágazat emberhiánnyal küzdő területein – ha cserébe szolgálatot vállalnak.

Felmentés ez alól nincsen – jegyzik meg –, mert a katasztrófavédelmi törvény alapján az ott felsorolt kevés kivételtől eltekintve szinte mindenkire kiterjeszthető a polgári védelemben való részvétel kötelezettsége.            (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Azt régóta megtapasztalhattuk már, hogy a döbrögista horda leleményessége páratlan. Amennyiben AZ Ő ÉRDEKÜKBEN kell valamit kiagyalni.

Ha BÁRKI ÚJONCKÉNT – AKÁR TARTALÉKOSKÉNT – BEVONUL, ESKÜT KELL TENNIE A „HAZA” VÉDELMÉRE! A haza pedig = Döbrögivel!

Bárakárhonnan is nézzük, egy ilyen „tartalékos opretthadsereg” – még ha csak pisztolyt visel is – rákényszerített esküje okán (komolyabb fegyverzet és kiképzettség hiján) csakis FEGYVERTELEN EMBEREK ELLENI FELLÉPÉSRE ALKALMAS!

DÖBRÖGI RETTEG!

Érdekes mozi Kisvárdán

Az OLAF-ot érdekelni kezdte az EU-s pénzből épített, csak 5 évre tervezett kisvárdai ökofilmpark

Az OLAF, a Holland Királyság és a Transparency International uniós források hatékony felhasználásával kapcsolatos közös konferenciáján Maria Ntziouni-Doumas, az OLAF főigazgatói tanácsadója azt mondta: úgy tűnik, a magyar hatóságok nem eléggé jeleskednek a csalás- és szabálytalansági gyanús kohéziós politikai ügyek jelentésével/feltárásával, míg az agrártámogatási – azon belül a vidékfejlesztési – ügyeknél igen, az EU-s átlag duplája a magyar hatóságok felől lejelentett gyanús ügyel aránya.

A Portfolio azt írja, hogy Maria Ntziouni-Doumas a prezentációjában kitért arra a hírre is, hogy Kisvárdán a mozipark mellé több 100 millió forint EU-s pénzből épülhet egy ökofilmpark is, amit csak a minimálisan kötelező 5 éves fenntartási időszak végéig fogják működtetni napi 100, hétvégente 200 látogatóval számolva, majd el fogják bontani. Az igazgatói tanácsadó szerint éppen az ilyen, a közpénzek takarékos felhasználását megkérdőjelező projektek miatt szükségesek ezek a konferenciák.

Maria Ntziouni-Doumas arról is beszélt, hogy már 22 tagország jelezte a csatlakozását az Európai Ügyészségbe (EPPO), így reméli, idővel Magyarország is csatlakozik, mert az OLAF eszközei korlátozottak a feltárt problémás esetek igazságszolgáltatás felé terelésében. (Hadházy Ákos a csatlakozás mellett kiállva 1 millió aláírást igyekszik összegyűjteni, ellenzéki pártok is segítenek neki ebben.)

Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója és Maria Ntziouni-Doumas is sajnálkozásának adott hangot, hogy a felkérések ellenére magyar állami intézményi előadó nem ment el a konferenciára.                                                                                                                              (444)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: „Ökofilmpark”! Már az elnevezése is LOPÁSGYANÚSAN bájos.

Értjük mi, hogy az uniós júdáspénzek arra valók. De ha az EU – t zavarják „EZEK” a jelenségek, akkor már a pályázatok elbírálásánál az eleve lopási szándékot kellett volna kiszűrni.

Persze tuduk mi, hogy a júdáspénzek miért vannak. MAGYARORSZÁGÉRT kapja a mindenkori qrmányzó horda. Az OLAFHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSNAK „CSAK” AZÉRT LENNE ÉRTELME, mert jelen körülmények között esélye sincs annak, hogy a lopásokat Döbrögisztán „szervei” meggátolják. Az OLAF – hoz való csatlakozás KIKÉNYSZERÍTÉSE az első megtehető lépés egy rendszerváltást követő bűncselekmény – adatbázis létrjöttének.

NO MEG EGY – AZ EGÉSZ VILÁGRA KTERJEDŐ – NEMZETKÖZI ELFOGATÓPARANCS KIADÁSÁHOZ!

Ezért aztán AKI VALÓDI RENDSZERVÁLTÁST AKAR, AZ ALÁÍRJA A NÉPSZAVAZÁSI KEZDEMÉNYEZÉST!

Írta: J. V. Sztálin  

A küszöbönálló Általános sztrájkhoz

Nehéz idők járnak a bakui munkásokra. A kőolajipari vállalkozók támadása, amely a múlt év tavaszán kezdődött, még egyre tart. A munkások régi vívmányait maradéktalanul elveszik. A munkások pedig „kénytelenek” hallgatni, tűrni „vég nélkül”.

A munkabéreket csökkentik — vagy egyszerűen leszállítják, vagy megszüntetik a lakbérpótlékot, a jutalompénzeket stb. A munkanapot meghosszabbítják, oly módon, hogy a három műszakos munkát kétműszakossal cserélik fel, a csoportos túlórázást ténylegesen kötelezővé teszik. Az úgynevezett „létszámcsökkentés” a régi módon folytatódik. A munkásokat — különösen az öntudatosokat — kicsiségekért vagy akár minden ürügy nélkül elbocsátják. A „feketelistákat” minden teketória nélkül alkalmazzák. Az „állandó” munkások rendszerét felcserélik az „ideiglenes”, kisegítő munkások rendszerével, akiket bármilyen kicsiségért, bármikor meg lehet fosztani a munkabértől. A bírságok és ütlegelések „rendszere” virul. Az üzemi bizottságokat nem ismerik el többé. A rokkantsági törvényt a legszemérmetlenebbül kijátsszák. Az orvosi segítséget a minimumra csökkentették. A tízkopejkás kórházi levonás „kényszertörvénye” továbbra is érvényben van. A higiéniát és az egészségvédelmet semmibe veszik. Az iskoláztatás sántít. Nincsenek kultúrházak. Nincsenek esti tanfolyamok. Nincsenek előadások. Csak elbocsátások vannak és megint csak elbocsátások! Hogy hová fajult az olajipari vállalkozók pimaszsága, látható abból, hogy sok nagyvállalat, például a „Káspitengeri Társaság”, hogy ne kelljen lakáspénzeket fizetnie, kereken megtiltja „saját” munkásainak, hogy a vállalat vezetősége engedélye nélkül megnősüljenek. És mindez így van „rendjén” az olajkirályok szerint. És tovább kegyetlenkednek a munkásokkal, mert érzik erejüket, látják a ravaszul kigondolt támadó taktika sikerét.

Az olajipari vállalkozók támadásának sikere azonban korántsem véletlen. Ezt a sikert számos, erre kedvező külső körülmény teszi lehetővé. Ezek a külső körülmények — elsősorban, az általános szélcsend Oroszországban, a kialakult ellenforradalmi helyzet, amely kedvező légkört teremt a tőke támadásához. Mondanom sem kell, hogy más viszonyok között az olajipari vállalkozóknak mérsékelniök kellene étvágyukat. Azután, az olajipari vállalkozók kedvéért mindenre kész helyi közigazgatásnak — élén a pogromrendező Martünovval — teljesen lakáji szolgálatkészsége — emlékezzünk például a „mirzojevi ügyre”. Továbbá, a munkások gyenge szervezettsége, amely jelentékeny mértékben a fúrómunkás tömeg összetételének nem állandó jellegével függ össze. Mindenki előtt világos, mennyire fontosak a fúrómunkások az olajipari vállalkozók elleni harcban, viszont éppen ők vannak leginkább kapcsolatban a faluval, ők „képesek” a legkevésbé a szervezett harcra. Végül, a munkabér szétforgácsoltsága (amely egyebek között jutalompénzből, lakáspénzből, útipénzből, fürdőpénzből stb. áll), ami megkönnyíti a munkabér csökkentését. Bizonyítanunk sem kell, hogy a munkabér közvetlen leszállítása nem olyan könnyű, mint részenként történő leplezett csökkentése a jutalompénzek, lakáspénzek, útipénzek stb. fokozatos megszüntetése formájában, amikor is azt az illúziót keltik, hogy „maga” a munkabér megmarad régi nagyságában.

Természetes, hogy mindez — amihez még hozzájárul az olajipari vállalkozók tapasztalatának és szervezettségének növekedése — jelentékenyen megkönnyíti a tőke támadásának ügyét az olajkirályságban.

Mikor szűnik meg az olajkirályok e vad támadása, van-e határa pimaszságuknak — ez attól függ, hogy beleütköznek-e a munkások erős, szervezett ellenállásába.

Egyelőre az az egy világos, hogy az olajipari vállalkozók „véglegesen” meg akarják törni a munkásokat, „egyszersmindenkorra” el akarják venni kedvüket a harctól, „bármi áron” engedelmes rabszolgákká akarják változtatni a „saját” munkásaikat. Ez volt a céljuk már a múlt év tavaszán, amikor, meghiúsítva a tanácskozást, megkísérelték a munkásokat szervezetlen általános sztrájkra provokálni, hogy egy csapásra végezzenek velük. Ez a céljuk most is, amikor gonosz rendszerességgel támadják a munkásokat és gyakran megpróbálják ösztönös fellépésekbe kergetni őket.

A munkások egyelőre hallgatnak, szótlanul tűrik az olajipari vállalkozók ütéseit, keblükben gyűjtve a haragot. De ha tekintetbe vesszük, hogy egyrészt az olajipari vállalkozók egyre pimaszabbak lesznek — egyre-másra szedik el a maradék morzsákat, nyomorba kergetik a munkásokat, komiszkodnak velük és ösztönös kitöréseket provokálnak belőlük; hogy másrészt a munkások türelme mindinkább fogytán van s átadja helyét a tompa, egyre fokozódó zúgolódásnak a vállalkozók ellen — ha mindezt tekintetbe vesszük, bizton mondhatjuk, hogy az olajipari munkások elégedetlenségének kirobbanása a közeljövőben teljesen elkerülhetetlen. Mert csak két lehetőség van: vagy valóban „vég nélkül” fognak tűrni a munkások, lesüllyedve a rabszolgamódon engedelmes kínai kuli helyzetéig — vagy harcra kelnek az olajipari vállalkozók ellen, és megtisztítják az utat a jobb élet felé. A tömegek között egyre magasabbra csapó elégedetlenség arról tanúskodik, hogy a munkások elkerülhetetlenül a második útra, az olajipari vállalkozók elleni harc útjára fognak rálépni.

A kőolajipar helyzete pedig lehetővé teszi a munkásoknak nemcsak azt, hogy védekező harcot folytassanak, nemcsak azt, hogy megtartsák a régi állásokat, hanem azt is, hogy támadásba menjenek át, hogy újabb állásokat hódítsanak meg, hogy további munkabéremelést, további munkaidő rövidítést stb. vívjanak ki.

Valóban, amikor ma az olajipari vállalkozók nyeresége mesébe illően nagy más oroszországi és európai vállalkozók nyereségéhez képest; amikor az olajpiac nemcsak nem szűkül, hanem, ellenkezőleg, Szélesedik, új területekre terjed ki (például Bulgáriára); amikor a szökőkutak száma egyre növekszik; amikor az olajárak nemcsak nem esnek, hanem ellenkezőleg, emelkedő irányzatuk van — nem világos-e, hogy a munkásoknak minden lehetőségük megvan arra, hogy széttörjék a rabszolgai tűrés láncait, levessék a szégyenletes hallgatás jármát, kibontsák a vállalkozókkal szemben az ellentámadás zászlaját és új, jobb munkafeltételeket vívjanak ki tőlük? ..

De amikor mindezt tekintetbe vesszük, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a küszöbönálló általános sztrájk a legkomolyabb, a legtartósabb és a legszívósabb lesz mindazok közül a sztrájkok közül, amelyek mindeddig Bakuban lezajlottak. Gondolnunk kell arra, hogy az előző sztrájkokban nekünk kedvezett 1. az oroszországi általános fellendülés,2. a helyi közigazgatás ezzel összefüggő viszonylagos „semlegessége”, 3. az első sztrájk alkalmával fejüket vesztett olajipari vállalkozók tapasztalatlansága és szervezetlensége — most ellenben nincs meg sem az első, sem a második, sem a harmadik. Az általános fellendülést általános szélcsend váltotta fel, amely felbátorítja az olajipari vállalkozókat. A helyi közigazgatás viszonylagos „semlegességét” felváltotta a helyi basák teljes készsége arra, hogy a „lecsillapítás” minden eszközét latba vessék. A vállalkozók tapasztalatlanságát és szervezetlenségét felváltotta szervezettségük. Sőt, az olajipari vállalkozók olyan gyakorlatra tettek szert a harcban, hogy maguk hívják ki sztrájkra a munkásokat. Még provokálni is hajlandók az általános sztrájkot, ha ez a sztrájk szervezetlen lesz és lehetővé teszi nekik, hogy „egy csapásra letörjék” a munkásokat.

Mindez arról tanúskodik, hogy a munkásoknak komoly és nehéz harcot kell majd megvívniok a szervezett ellenséggel. A harc elkerülhetetlen. A győzelem a sok kedvezőtlen feltétel ellenére is lehetséges. Csupán arra van szükség, hogy a munkások harca ne legyen ösztönös, szétforgácsolt — hanem szervezett, tervszerű és tudatos.

Csak ebben az esetben számíthatunk a győzelemre.

Nem tudjuk pontosan, mikor kezdődik az általános sztrájk — mindenesetre nem akkor, amikor az olajipari vállalkozóknak kapóra jön. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy minden tudásunk, energiánk, bátorságunk latba vetésével azonnal meg kell kezdeni az általános sztrájk szívós előkészítő munkálatait.

Fokozzuk tömörségünket, szervezettségünket! — ez előkészítő munkánk jelszava.

Azonnal hozzá kell hát fognunk ahhoz, hogy a munkástömegeket a szociáldemokrácia, a szakszervezetek köré tömörítsük. Elsősorban véget kell vetnünk a szakadásnak a szervezetben, egységes egészbe egyesítve a két frakciót. Véget kell vetnünk a szakadásnak a szakszervezetekben is, egyetlen erős szakszervezetbe egyesítve azokat. Fel kell élénkítenünk az üzemi bizottságokat, be kell oltanunk azokat a szocializmus szellemével, össze kell kapcsolnunk őket a tömegekkel és ily módon egybe kell kapcsolódnunk az olajipari munkások egész hadseregével. Hozzá kell látnunk azoknak a közös követeléseknek kidolgozásához, amelyek egyetlen erős hadseregbe tudják tömöríteni a munkásokat. Állandóan bele kell avatkoznunk a munkások és az olajipari vállalkozók valamennyi összeütközésébe, hogy így gyakorlatilag tömörítsük a munkásokat a szociáldemokrácia köré. Szóval, fáradhatatlanul készülnünk kell, minden erőnkből, hogy méltóan tudjuk fogadni a közelgő nehéz, de dicső általános sztrájkot.

Fogjon össze és dolgozzon mindenki az általános gazdasági sztrájk előkészítése érdekében.

„Bakinszkij Proletarij” („Bakui Proletár”) 7. sz.
1909. augusztus 27.
Aláírás: K. Ko…
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 október 12. péntek van. Rohan az idő! 

Gyorsan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 80 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Miksa, Edvin, Edvina, Maximilián, Misa, Pilár, Rezső, Szeráf, Szerafin, Szerafina, Tirzusz nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Október 12 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_12.

Ma Spanyolországban van nemzeti ünnep.

Egyenlítői-Guineában a függetlenség napját ünneplik.

A mai napon Uruguay, Venezuela, Chile, Paraguay, Mexikó, Argentína, Costa Rica ünnepli Amerika felfedezésének napját.

Ugyanezen okból az USA – ban ma Kolumbusz-nap címen dorbézolnak a népek.

A balrad.ru mai zenei ajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Donbassz

Ma reggel Zseléagyú külügyérünk a Kossuth rádióban osztotta az észt. Az apropo az ukrán „Mirotvorec” gyűlöletportál és a szennykanális által kipécézett kárpátaljai magyarság volt.

Zseléagyú többek között arról is beszélt, hogy ami Ukrajnában zajlik, az „gyakorlatilag egy állami támogatással, állami bátorítással végrehajtott gyűlöletkampány a magyar nemzeti közösség tagjaival szemben”. Szerinte IS a tavaszi elnökválasztáson indulni szándékozó Valcman Petro „népszerűségének növelése érdekében adta jóváhagyását a gyűlöletkampányhoz”.

– Zseléagyúnknak tulajdonképpen igaza van! Valcmanéknak viszont VOLT HONNAN MERÍTENIÜK ÖTLETET A SAJÁT GYŰLÖLETKAMPÁNYUKHOZ! Elég, ha csak belehallgattak a Kossuth rádió adásába.

Kiszivárgott, hogy amerikai és izraeli szakértők érkeztek a múlt héten Maradék – Ukrajnába. Valamint F-15C Eagle és F-35 Lightning II harci repülőgépek. Tesztre érkeztek. Az ukrán hadsereg Sz-300 – as légvédelmi rendszerét tapasztalták meg. Az F-35 sikerrel vette az akadályt. (A tudósítás megjegyzi, hogy Ukrajna legfiatalabb Sz-300 – as eszköze öt és fél éve érkezett Oroszországból, egy „raktárkészletből”.

Mára virradóan az icsnyjai raktárdurrogás intenzitásának növekedéséről számolt be a kijevi hadügy. Déltájban aztán csendesedett a helyzet, és a tűzoltó repülőgépek nekifoghattak a melónak.

A Kijevbe kinevezett washingtoni főqrátor Busszelben nyilatkozott Donbassz ENSZ lerohanása tervének elfüstöléséről. Mr. Kurt Volker teljesen maga alatt van. A ‘zoroszok CSAK A SZÜRKE ZÓNÁBA, és oda is kizárólag csak az EBESZ felderítóinek személyi biztosítására vezénylendő kéksisakosokat látnának szívesen. Jelenték is a jó főqrátornak, hogy ezen elgondolásukból a jövőben sem fognak engedni!

Mr. Volker szerint ez így viszont Maradék – Ukrajna hatalmi elitjének ÉS AZ USA – NAK ELFOGADHATATLAN!

A donbasszi frontokon a helyzet a kijevi udvari TSzN tévé szerint is a „megszokottan tűzszünetes” hangulatú. A jeles cstorna elszörnyedve állapítottameg, hogy a szeparatisták” visszalőnek. Emiatt ma négy valcmanista ltor keltútra a hőssy parcellába.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Űrbaleset

A Szojuz MSZ-10 űrhajó egyik hajtóművével történt baleset a felbocsátást követően.

 

Az űrhajó a kazahsztáni Bajkonurból indult útnak, a fedélzeten lévő orosz és amerikai űrhajós életben van, kényszerelállást hajtott végre – jelentették orosz hírügynökségek.

Kutató-mentő csoportok úton vannak a landolás helyszín felé.

„…tájékoztatás nem adható.”

Az ügyészség inkább futni hagyta Bróker Marcsit, mert fontosabb dolga is volt

 

Sokkal több átvert kisbefektető kára csökkenhetett volna, ha a titkosszolgálat és az ügyészség komolyan foglalkozik azokkal az információkkal, amelyeket még 2015 áprilisában a szökésben lévő Dobrai Sándorné, azaz Bróker Marcsi hollétéről és az általa elrejtett laptopjáról osztott meg velük egy informátor – derítette ki a 168 óra. A lap szerint az ügyészségnek ezzel szemben fontosabb volt, hogy a nemzetközi körözés alatt álló informátort – Czibula Csaba exfideszes VII. kerületi önkormányzati képviselőt – egy másik, politikailag fontosabb ügyben szóra bírja.

Így Bróker Marcsi ügyében elmaradt a vádalku, amelyben Czibula az elfogatóparancs visszavonását kérte cserébe: a húszmilliárdos csalássorozat forró nyomai pedig kihűltek. 

Dobrai Sándornét 2016 decemberében fogták el a közép-amerikai Belize-ben. Az akár húszmilliárd forintos kárt okozó Kun-Mediátor brókercég ügyvezetője 2015. április 13-án hagyta el Magyarországot, csakhogy távozása után két héttel tartózkodási helyéről, szándékairól és egyéb terhelő bizonyítékokról már tudott Polt Péter vezette ügyészség, ugyanis 2015. április 28-án az alábbi bejelentést kapta Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán 1600/61/2015. bűnügyi számon sikkasztás bűntette miatt indult büntetőügyben, a Kun-Mediátor Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Dobrai Sándorné ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsra figyelemmel tájékoztatom önt, hogy Dobrai Sándorné és családja hollétéről konkrét információm van. Dobrai Sándorné jelenlegi pontos tartózkodási helyét tudom, és nagy valószínűséggel a gyanú szerint elsikkasztott milliárdok is jelenlegi tartózkodási helyéül szolgáló országban kerülnek elhelyezésre. (…) Évek alatt kialakított bizalmas kapcsolataim révén segíteni tudok a hatóságoknak Dobrai Sándorné elfogásában.

A bejelentő ezzel párhuzamosan az ügyvédjén keresztül a Központi Nyomozó Főügyészséget is megkereste. A 168 óra birtokába jutott, a bejelentésről szóló ügyészi feljegyzés szerint az informátor azt közölte: Dobrainé Belize-ben tartózkodik, letelepedési engedélyért folyamodott, de csak két hónapra szóló ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott. A bejelentő azt is az ügyészség tudomására hozta, hogy „Dobrainé megbízott egy helyi ügyvédet, aki napi 200 dollár ellenében intézi neki, hogy a hatóságok ne keressék, illetőleg intézi neki, hogy más néven kapjon hivatalos okmányokat”. A bejelentő hozzátette: ha Dobrainé új személyazonossága ismertté válik előtte, akkor azt is közölni fogja a hatóságokkal, a lakcímét azonban már most is tudja.

Az informátor azt is közölte, hogy Belize-ben rendszeresen találkozni szokott Marcsikával, aki a brókerüggyel kapcsolatban nagyon sok fontos információt megosztott vele. Például azt is a tudomására hozta, hogy miután elhagyta Magyarországot, először Olaszországba utazott, és a Mercedesét egy őrzött parkolóban hagyta Velencében. A kocsiban van egy laptop, amelyen – Marcsika elmondása szerint – minden adat rajta van, amely a Kun-Mediátor Kft. gazdálkodásával kapcsolatban összefügg a büntetőeljárással.

A Mercedes kulcsait Dobrainé átadta egy megbízottjának, aki 2015. július 6-án az esti órákban landol a ferihegyi reptéren egy Németországból érkező járattal. A kulcsokat ez a futár fogja majd átadni Dobrainé lányának – közölte az informátor. A lány célja, hogy megsemmisítse a Velencében lévő laptopot. A bejelentő azt is az ügyészség tudomására hozta, hogy Dobrainénál van egy pendrive, amely a büntetőügyhöz kapcsolódó ügyféllistát tartalmazza a hozzá tartozó pénzügyi adatokkal együtt. A bejelentő a Mercedes kulcsait Magyarországra hozó futár nevét is hajlandó lett volna megmondani a hatóságoknak, egy feltétellel. Azt kérte: vonják vissza az ellene hat éve érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancsot, hogy visszatérhessen Magyarországra.

Az informátor látszólag remek alkut ajánlottak a magyar hatóságoknak. Ennek ellenére a 168 óra cikke szerint sem a titkosszolgálatok, sem az ügyészség nem lépett az ügyben. A Dobrainéról szóló forró nyomos információk kihűltek, így ki kellett várni azt a mintegy másfél évet, amíg Bróker Marcsi készpénze elfogyott, és a tartózkodási helyén is csalásokra kényszerült.

A lap szerint az indok, ami miatt nem léptek a hatóságok, az forrás személye volt.

Az informátor, Czibula Csaba, a Fidesz korábbi VII. kerületi titkára, az önkormányzat gazdasági bizottságának külső tagja, 2002 és 2006 között fideszes képviselő. Czibula neve a kerületi ingatlaneladások miatt a Gál György SZDSZ-es frakcióvezető ellen indult nyomozásban merült fel. A vád szerint összesen többmilliós nagyságrendű pénzösszeget vett át Gál Györgytől azért, hogy a kerületi ingatlaneladásokról szóló előterjesztéseket ellenzéki képviselőként megszavazza. Ezt tagadta Czibula, aki a felelősségre vonás elől Mexikóba költözött, később mégis elismerte, hogy vett át pénzt. A 168 óra ugyanakkor megjegyzi, hogy Czibula személye Gál György ügyében nem sokat számít, ő ugyanis már letöltötte a büntetését.  Csakhogy egy másik vád szerint Czibula 2006 és 2008 között vállalkozásfejlesztési tanácsadója volt Hunvald György szocialista polgármesternek, amiért havi 300 ezer forintot kapott, de tényleges munkát nem végzett.

Ez a tény pedig a tanácsadói szerződések ügyében jogerősen felmentett Hunvald György esetében az ügyészség számára megnyitotta a lehetőséget a perújrafelvételre.

A perújrafelvétel nyomán megkezdődött Hunvald ügyének újratárgyalása, de 2018 elején a tanácsvezető bíró, Rajmon Balázs lemondott a posztjáról, ezért az eljárást újra kellett kezdeni.

A 168 óra megkereste az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy miért nem tartottak igényt Czibula Csaba információira és bizonyítékaira 2015-ben, amikor még javában körözték Dobrainét. Az ügyészségi sajtós azonban csak annyit közölt:

A Központi Nyomozó Főügyészség eddigi töretlen gyakorlatának megfelelően ilyen jellegű kérdésben tájékoztatás nem adható.

(24.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Értjük mi hogy villanymotor! De mi hajtja?

– Hát bizony ezt az ENERGIAELNYELŐ KÖR HAJTJA! Amelynek Fő – FŐ EGYEDEI UGYANAZON TÁRSULAT TAGJAI! Akik egymástól is energiát nyelnének el.

Mert tulajdonképpen erről szól ez a történet IS. Amelyben a Marcsika csupán mellékszereplő. És hát „…ilyen jellegű kérdésben tájékoztatás nem adható.”

Marcsika elfogva, az ügy vizsgálva! Felejtse el! EZT IS!

A Nemmzetth Főkuruzslója szerint semmi gond!

Kásler: jön a magánegészségügy és a magyarságkutató intézet

Az emberi erőforrás miniszter a Magyar Időnek adott interjút, amiben a magán és állami egészségügy közelgő szétválasztásáról beszélt.

Tételesen nem igaz – állítja Kásler Miklós a kormánypárti lap  kérdésére, hogy ő adott volna utasítást Székely László közismert szívsebész kirúgására a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettől. A tételes jelző magában is sokat elárul: a kirúgásról nem ő döntött, de információink szerint tényleg Kásler áll a mögött, hogy Székely végül távozott. És volt az a pont, ahol a miniszter véglegesen összekülönbözött egészségügyi államtitkárával, a később felmondó Nagy Anikóval is. Nagy távozását Kásler egy odavetett mondatban intézte el: „Nagy Anikó lemondott, mert a gyermekekkel szeretne foglalkozni” – utóbbi annyit tesz, hogy a volt államtitkár visszatérne főigazgatóként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe.

Javaslat már van a magánegészségügyről

A tárcavezető bejelentette, hogy kidolgozták a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat. „Ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit egy lépésben nem lehet megvalósítani (…) Nincs arról szó, hogy a magánszektort bármilyen értelemben vissza kellene szorítani, de a fordítottjáról sem. Az alapelvárás, hogy legyenek teljesen világos jogi, működési és finanszírozási viszonyok. ” -fejtegette Kásler A miniszter kérdésre hozzátette, az EMMI jelenleg legkritikusabb helyzetben lévő kórházak pénzügyi-gazdasági működését vizsgálja – hat intézmény működését ellenőrzik, és  a tanulságokat lehetőleg januárban, de legkésőbb a jövő év első negyedévében szeretnék összegezni.

Sürgősségi ellátás? Az szervezés kérdése

Kásler Miklós szerint heteken belül a kormány elé kerülhet a sürgősségi ellátásról szóló javaslat is, amelynek lényege, hogy a betegellátás célirányosan és szabályozottan történjen, hogy az országban egyetlen sürgősségi osztályon se kelljen a betegnek feleslegesen órákat várnia. A Magyar Idők felvetésére – Van ehhez elég orvos, asszisztens, CT, MR, labor – azt mondta, hogy a sürgősségi ellátást elsősorban szervezési feladatnak látja. Utóbbi megjegyzése arra is utalhat, hogy a személyi és eszközállományt később sem bővítenék, csak a meglévő erőforrásokat akarják jobban kihasználni.
A kormánypárti lap kitért a magyarság eredéről szóló kutatások megkérdőjelezésére is – emlékezhetünk, legutóbb maga Orbán Viktor fordított hátat a finnugor rokonságnak, hogya keleti nyitás lendületében inkább a türk népekkel rokonítsa a magyart.

A központból mondják meg, honnan jövünk

Kásler ezzel kapcsolatban beharangozta, hamarosan felállhat a Magyarságkutató Intézet – igaz, a terv még javaslat szintjén sem került a kormány elé. „ A történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői ma elbeszélnek egymás mellett. Amit az egyik tudományág bizonyít, azt a másik nem veszi figyelembe. Egy intézményben, meghatározott célok mentén kellene folytatni a kutatásokat, és a legmagasabb szintű tudományos igényességgel szintetizálni az eredményeket. Ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra.” – mondta Kásler, szembe menve a az állami tankönyvekben megtalálható, tudományosan bizonyított ténnyel, a finnugor rokonság létével.                                                                               (nepszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Nincs itt semmi baj Döbrögisztán közegészségügyével. Miklós bá’ megállapította. El is mondta az udvari Főfő Szennylapnak!

Aki úgy érzné, hogy mégis van, az mehet a magánellátásra. Föltéve, ha meg tudja fizetni az egészségpiaci szolgáltatást.

Nade mi lészen azokkal, akik ezt nem tudják megfizetni?

– Hát majd azok bozóttal benőtt sírjait – a MAGYARSÁGKUTATÓK – miután eldöntötték azt JÖVÖNKRE NÉZVÉST NGY FONTOSSÁGÚ KÉRDÉST, HOGY KIKKEL VAGYUNK IS ROKONOK? – majd fölkutatják. Bizonyságot szolgáltatva arról, hogy VOLT OLYAN NÉP, HOGY MAGYAROK!

Továbbra is imádják a MAGYAROK a szocializmust, de…

Mire szavaznának, akik amúgy nem szavaztak?

A pártjukban csalódottak, a fiatalok, az alacsony végzettségűek és a szinglik otthon maradtak áprilisban – derül ki a Policy Solutions nem szavazók körében végzett felméréséből.

Nagyjából 2 millió 400 ezer választásra jogosult magyar nem vett részt a legutóbbi parlamenti választáson. A hatalmas tömeget 2013 után másodszor is megvizsgálta a Policy Solutions elemző és tanácsadó intézet a német baloldali kötődésű Friedrich Ebert Alapítvány (FES) támogatásával. A két értékelés nagyjából azonos eredményt hozott: az otthonmaradók fele, vagyis nagyjából 1,2 millió választó teljesen passzív, soha nem járul az urnákhoz, de sokan vannak azok is, akik csak most döntöttek a távolmaradásról. Ebben a körben meghatározó azok csoportja, akik nem voltak elégedettek korábban támogatott pártjuk munkájával, de a másik oldalra vagy pártra mégsem akartak szavazni.
A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása, hogy a jobboldali szavazók aktívabbak, mint a baloldaliak, azok közül, akik nem tudnak különbséget tenni az ideológiai táborok között minden második ember távol maradt a szavazóköröktől. A demokratikus rendszer iránti elkötelezettség ugyanilyen meghatározó a választási aktivitásban – olvasható az elemzésben. Akik szkeptikusak a demokráciával szemben, magasabb arányban maradtak otthon, mint a demokrácia-pártiak. Fontos megállapítás az is, hogy a magányosok közül kevesebben szavaztak, mint a családosok közt, de azok is aktívabbak, akik a családon túl kötődnek valamilyen közösséghez, legyen az nagy baráti társaság vagy vallási közösség.
A Policy Solutions kutatása egyértelművé tette, hogy az életkorral együtt nő az emberek politikai aktivitása, a 60 év körüliek számára a legfontosabb, hogy szavazatukkal beleszóljanak az ország sorsának alakulásába. Az elemzők azt is kiemelik, hogy a fiatal, 30 év alatti korosztály passzivitása a legaggasztóbb, negyedük egy most vasárnap rendezett voksoláson sem venne részt. A politikusok és a fiatalok ma sajátos csapdahelyzetben vannak: a korosztály távolmaradása miatt a pártok, így a kormánypárt sem foglalkozik érdemben ennek a körnek a gondjaival, ami viszont tovább növeli a fiatalok elfordulását a politikától – mutatnak rá az elemzők.
Az sem vigasztaló, hogy ez világjelenség. Szoros az összefüggés az iskolai végzettség és a választási kedv között: minél magasabb valakinek a képzettsége, annál aktívabb – állapítja meg a Policy Solutions elemzése, hozzátéve, hogy a nem szavazók között majdnem kétszer annyi a munkanélküli és a diák, mint a politika iránt érdeklődők körében. Aki nem aktív részese a munkaerőpiacnak, az inkább távol marad a választástól is és a nők is passzívabbak.
Mielőtt azonban nagyon negatívan kezdenénk el gondolkodni a politikailag passzív körről, hozzá kell tenni az értékelésnek azt a korábbi kutatásokon alapuló részét is, amelyik kimutatja, hogy ennek a csoportnak a tagjai derűsebben és pozitívabban élnek a mindennapokban, míg a politika iránt érdeklődők 27 százaléka érzett félelmet valami miatt, addig a passzív csoportban ez csak 6 százaléknyi réteg volt. Nagyon tanulságos a tanulmánynak az a megállapítása is, hogy a nem szavazók körében elsöprő többségben vannak azok, akik egy jóléti, a szolgáltatások széles skáláját biztosító igazságos állam baloldali gazdaságpolitikájának képét tartják vonzónak, de társadalmi kérdésekben minimálisan mégis a jobboldal hagyománytisztelő, konzervatív, zárt társadalmának hívei kerekedtek felül.
Az a több mint kétmillió ember, aki nem szavazott áprilisban, általában nyitottabb és rugalmasabb a bevándorlással, a nők egyenjogúságával kapcsolatban és körükben sokkal kevesebben állítanák vissza a halálbüntetést is, mint azok közül, akik leadták szavazatukat áprilisban.
Ezzel szemben kifejezetten meglepő, hogy a homoszexualitást viszont nagyobb számban utasítják el, mint aktív társaik. A rendszerváltozás utáni kormányok működésének értékelésekor ez a passzív tábor egyértelműen a baloldali kormányok működését tartotta jó periódusnak, ötödük viszont az egész korszakról lesújtó véleménnyel van.
A nem szavazók ugyanakkor vagy nem hisznek a demokráciában, vagy nem tudják megkülönböztetni azt más berendezkedésektől és többségük azért nem megy el szavazni,mert a kormány sem törődik velük. Furcsamód azt viszont érzékelik, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, és a politikusokra más szabályok érvényesek, mint az átlagemberekre.
Amikor pedig azt kérdezték tőlük a Policy Solution munkatársai, hogy szerintük melyik korszak volt a legjobb a magyaroknak, sokadszor is bebizonyosodott, hogy a válaszadók nagy része szívesen lemondana a demokratikus választás jogáról, a szabadságjogokról, „cserébe a Kádár-rendszer kiszámítható világáért”.

Mit tehetnek a politikusok?

A nemszavazókról szóló elemzést szerda este mutatták be a közvéleménynek az Új Egyenlőség online folyóirat októberi közbeszélgetésén a Kossuth Klubban. A kutatás eredményei konkrét feladatokat jelölnek ki a baloldali politikusoknak: meg kell nyerni a fiatalokat és vissza kell szerezni a 2010-ben elvesztett szavazókat. A hogyan kérdésére válaszolva az MSZP elnöke kiemelte, a pártban zajló generációváltást, a Párbeszéddel kialakult tartós összefogást, hozzátéve, hogy az együttműködést civil szervezetekkel, szellemi műhelyekkel, közéleti gondolkodókkal akarják bővíteni. Tóth Bertalan elmondás aszerint olyan tudósokkal, oktatókkal, külső emberekkel keresik a kapcsolatot, akik képesek hitelesíteni a baloldalt. Az eddigieknél nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a helyi egyéni gondok megoldására, önkormányzati képviselőiken keresztül, s a Szolidaritási Alap támogatásainak is nagyobb nyilvánosságot akarnak szerezni. Tóth Bertalan hozzátette, hogy a hitelességet lassan lehet visszaszerezni, de készek a radikális változtatásokra is. Ezzel a Párbeszéd társelnökének, Karácsony Gergelynek arra a felvetésére reagált, hogy meg kell találni a baloldal új identitását, vissza kell találni a szociáldemokrata gyökerekhez.

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Hát igen! A 2,4 millós ÚTÁLKOZÓTÁBOR! AMELY A HATÁROKON BELÜLI VÁLASZTÁSRA JOGOSULTAK HARMADA! Ám a polgárrhy demokrácia adta jogával nem kíván élni, mert…!

MERT LÁTJA A VÁLASZTÉK SILÁNYSÁGÁT!

Játszadozzunk már el egy kicsit a gondolattal: MI LENNE, HA…

1. – LENNE EGY HITELES, ŐSZINTE, NEMZETIKOMMUNISTA PÁRT

2. – ÁLLAMPOGÁRI KÖTELEZETTSÉG ENNE A VÁLASZTÁS

A VÉGEREDMÉNYT MERNÉNK BORÍTÉKOLNI!

De mivelhogy az egyes pontban foglaltra nincs is kilátás, a kettesbe leírtra pedig POLITIKAI BŰNBANDÁINK KÖRÉBEN – jó okkal – NINCS IGÉNY, hát…

– MARAD AZ EMBERTELEN KAPITALIZMUS, ÉS AZ ÚTÁLKOZÓK EGYRE HÍZÓ TÁBORA!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com