Esztet is megtuttuk!

Megduplázódott a magyarok vagyona

Magyarországon nőtt az elmúlt években a legnagyobb mértékben a pénzügyi megtakarítások aránya a visegrádi országok között a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Az elmúlt nyolc évben 19 ezer milliárdról 42 ezer milliárdra nőtt a lakossági vagyon, vagyis 2010-hez képest megduplázódott.

A Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint csaknem 1300 milliárd forintot takarítottak meg a háztartások az idei első fél évben, ebből a második negyedévre bő 800 milliárd jutott. A készpénz és a betétek állománya tovább nőtt. A háztartásoknak összesen 4633 milliárd forintnyi készpénzük volt június végén, ebből 317 milliárd forintnak megfelelő valuta – hangzott el az M1 Summa című műsorában.

Június végén a lakosság az ingatlan-, az áru- és személyi hiteleket levonva 41 ezer milliárd forintos vagyonnal rendelkezett. Ez az összeg magasabb, mint az ország egyéves GDP-je. A jegybank szakértője szerint a megtakarítási hajlandóság növekedését az elmúlt évek dinamikus bérnövekedése is segítette.

Bérnövekedés fűti a vagyonnövekedést

Az elmúlt években 10 százalék feletti bérnövekedés volt, nyilván magasabb bérből többet tud félretenni a lakosság. Emellett kormányzati intézkedések is hozzájárultak a magasabb pénzügyi megtakarításhoz és így a nagyobb pénzügyi vagyonhoz.

Itt meg kell említeni a bérnövekedést támogató intézkedéseket, egyrészt a minimálbér-emelés hatását, másrészt azt, hogy az aktivitási rátát is növelte az állam, tehát próbált minél több embert beterelni a munkaerőpiacra, és így a bértömeg is nőtt – mondta Koroknai Péter, az MNB főosztályvezetője.

Németh Dávid elemző szerint a lakosság pénzügyi vagyonát a magasabb bérek mellett az is növelte, hogy folyamatosan emelkedtek a részvény- és ingatlanárak. Utóbbinak azért van különösen nagy jelentősége, hogy hazánkban világviszonylatban is kimagaslóan nagy, 90 százalékot meghaladó a saját tulajdonú az ingatlanok aránya.

Leépítették adósságaikat a háztartások

A szakértő szerint az is látszott, hogy a pénzügyi válság óvatosságra intette a magyarokat.

Hosszú éveken keresztül a lakosság inkább visszafizette a hiteleit, nem vett föl annyi új hitelt, mint amennyi lejárt, és ezért a háztartások össztartozása csökkent az elmúlt 8 év alatt – mondta a K&H vezető elemzője.

A jegybank szakértője úgy látja: a lakosság körében egyre népszerűbbé váltak az elmúlt években az olyan megtakarítási formák, mint például az állampapír, amiből 2017-ben több mint 5 ezer milliárd forint értékben birtokoltak a háztartások.

Nagy Márton, az MNB alelnöke ezzel kapcsolatban egy szeptemberi konferencián úgy fogalmazott: ha a lakossági vagyont is becsatornáznák a gazdaság finanszírozásába, Japánhoz hasonlóan önfinanszírozóvá válhatna az ország.

Azok az országok tudtak sikeresen felzárkózni, ahol magas volt a belső megtakarítási ráta, aminek az egyik legfontosabb része a lakossági megtakarítás. Azért fontos a lakossági megtakarítás, mert ez több tényezőn keresztül kedvezően hat a gazdasági folyamatokra. Közvetlen részvényvásárlással vagy pedig bankbetétbe elhelyezve a bankok közvetítésével forrást ad a vállalatoknak, amelyek beruházásaikkal gyorsítják a gazdasági növekedést – mondta Koroknai Péter.

A rezsicsökkentés is növelte a vagyont

A jegybank főosztályvezetője szerint a rezsicsökkentések is több pénzt hagytak a magyaroknál, akik befektetési jegyben 3944 milliárd forintot, életbiztosításban 1958 milliárd forintot, míg részvényben 800 milliárd forintot tartanak.

A Századvég tudományos munkatársa szerint az adatokból az olvasható ki, hogy évről évre nő a lakosság megtakarítása.                                                           (hirado)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A Mekkmester Zrt. tudatta! Ha eddig nem vettük volna észre. És mert „ŐK” tudatták, ha észrevesszük, ha nem, EZ ÍGY VAN! ÍGY KELL HOGY LEGYEN!

Mint a mesében.

A NER jelesek vagyona valószínúleg nem megduplázódott, hanem van amelyiknek akár milliószorozódott. A falkaforradalom óta. Gondoljunk a Jó Lőrincre. Vagy a Kötélbarátra. Esetleg Ragály Tonyóra, Lézerjanira, a Vejkóra. Folytathatnánk a sort.

A BÉRNÖVEKEDÉS, MEG REZSISZILI, meg hitelnélküliség…! Azannyátneki!

Nyakunkon a Kánaán.

De akadhat némi gond. A jelek szerint az összereldék keveslik a juttatásokat.

DE ERRE IS VAN ÖTLET! „…ha a lakossági vagyont is becsatornáznák a gazdaság finanszírozásába…”

– Aligha a NER – jelességek vagyonára gondolt a Mekkmester Zrt ötletelője.

A vajda megint vizionált

Döbrögi: „így kell ezt csinálni, pupákok, és akkor megy előre a világ”

Első számú nemzeti ügynek nevezte az utánpótlást Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Felcsúton, a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont átadó ünnepségén.

Orbán: "így kell ezt csinálni, pupákok, és akkor megy előre a világ"

A magyarok történelmi tapasztalatai azt mutatják, hogy a jövőért vívott küzdelmet az nyeri meg, akinek van víziója – mondta a kormányfő. Hangsúlyozta: 2010 óta az egész ország látja a jövőjét, amihez az kellett, hogy „elkezdtünk hinni abban, képesek vagyunk megváltoztatni a világot (…), de legalább is a saját világunkat”.

Úgy fogalmazott, „nem szabad imbolyogni, csúszkálni, botladozni, mint ahogy Európa néhány vezetője ezt teszi, nekünk, magyaroknak csak annyit kell mondani: így kell ezt csinálni, pupákok, és akkor megy előre a világ”.

Orbán Viktor hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország jövője „a gyermekeinkben nő, a mi víziónk bennük és általuk válik valósággá. Építhetünk mi toronyórát láncostul, ha nincs gyerek. Ha elfogyunk, akkor a toronyóránk nem a magyar időt fogja mutatni”.

Vannak azonban – folytatta -, akik erre készülnek Európában: amikor ugyanis egy brüsszeli bürokrata a kontinens jövőjéről beszél, akkor a bennszülött európaiakat temeti, „a mi helyünkre érkezőket” pedig általában élteti.

Ezt a képet a magyarok nem fogadják el – jelentette ki a miniszterelnök -, helyette „inkább az utánpótlás-neveléssel foglalkozunk”. Az utánpótlást ezért első számú nemzeti ügynek tartja, és szavai szerint így függnek össze a nagy dolgok, Európa és Magyarország jövője „a mi kis akadémiánk életével”.

Azt mondta: a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont legfontosabb feladata a nevelés, „mi nem gyártjuk a futballistákat, mi nem droidokat programozunk, hanem egy olyan erőközpontot hoztunk létre, ahol reményeink szerint hősök születnek és nőnek fel”.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ha a Magyarországon működő nyolc komolyan vehető labdarúgó-akadémia közül mindegyik tízévente felnevel két nemzetközi szintű játékost, akkor készen is van egy európai szintű magyar futballválogatott.

A Puskás Akadémia az első tíz évét lezárta, és „mi megvagyunk”: Sallai, Kleinheisler – jegyezte meg.

Jelezte azt is, hogy a csarnokot a helyi középiskola tanulói és a Bozsik-programban részt vevő Vál-völgyi gyerekek is használni fogják. Közölte továbbá, hogy a Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem egy kettős életpályamodellről szóló megállapodást köt, így az arra fogékony gyermekeket a tanári pálya felé irányítják majd.

A miniszterelnök szerint ha az akadémiák jól végzik a munkájukat, akkor tehetségek indulhatnak útnak számos sportágban. Azt is mondta, hogy az akadémiák nagy egyéniségek köré épülnek: a kosárlabda-akadémia például Rátgéber László köré, a kézilabdában pedig Mocsai Lajos köré épült, és hamarosan egyéni sportágaknak is épülnek akadémiák, megállapodni készülnek ugyanis Kovács Katalinnal, „a magyar kajak-kenu sport nagyasszonyával”, valamint a háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinkával.

A kormányfő megjegyezte, könnyebb lett volna a dolga, ha pénteken Kleinheisler László vagy Sallai Roland a magyar labdarúgó-válogatottban „berámolt volna egy vagy két gólt” a görögök hálójába,hiszen könnyebb érvelni az akadémia mellett, ha a válogatottban helyt állnak a volt diákjaik, de sajnos nem így történt, a magyar válogatott kikapott Görögországtól. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy szeptemberben Budapesten mindketten gólt lőttek a görög válogatottnak.

A felcsúti komplexumot Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke adta át. A központról kiadott, az MTI-hez eljuttatott háttéranyagban azt írták, hogy majdnem egyhektáros területen épült fel a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia új sport- és konferenciaközpontja. A létesítmény mintegy 12,5 milliárd forintból valósult meg, az akadémia 30 százalékos önerő mellett TAO-támogatásból fedezte a fejlesztést.

A többfunkciós létesítményben a labdajátékok csarnoka kézi-, kosár- és röplabdamérkőzések megrendezésre is alkalmas. A csarnokban a futópálya, bokszring és konditerem mellett a szertornához szükséges összes eszköz is megtalálható. Az épületben a szertárak, öltözők mellett orvosi szoba, elsősegélynyújtó hely, edzői irodák és tárgyalótermek is helyet kaptak.

A konferenciaközponthoz egy 250 fős nagy és egy kis körelőadó, valamint tárgyaló tartozik. A központ nyitva áll a Magyar Labdarúgó Szövetség és más szakági szövetségek továbbképzései, tudományos szimpóziumai előtt, de az akadémia tervezi a konferenciaközpont üzleti célú hasznosítását is, így abban nem sporttal kapcsolatos rendezvényeket is tarthatnak.              (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…nekünk, magyaroknak csak annyit kell mondani: így kell ezt csinálni, pupákok, és akkor megy előre a világ”.
Orbán Viktor hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország jövője „a gyermekeinkben nő, a mi víziónk bennük és általuk válik valósággá. Építhetünk mi toronyórát láncostul, ha nincs gyerek. Ha elfogyunk, akkor a toronyóránk nem a magyar időt fogja mutatni…”

– Nyilvánvaló, hogy a vajda megbolondult! Bár sohasem volt normális, a téboly elhatalmasodása nyilvánvaló. Példa erre az új felcsúffy „létesítmény, és az idézett mondásai. Arról kukorékol amiről Novák kotkodál, holott a gyermekszám egyre csökken.

Közben persze CSINÁLGATNAK TORONYÓRÁT LÁNCOSTUL! MAGUKNAK! Ami már csak NEKIK mutatja majd az időt! A MAGYAROK IDEJE – „hála” NEKIK, MINDENFÉLE POLITIKAI BŰNBANDÁNAK – lejáróban.

De HA A SORS ÚGY RENDELI HOGY… – akkor lesz rendeltetése órának is, láncnak is! Lánc a CSUKLÓITOKRA, BOKÁITOKRA, és irány Csukotka! Ahol a MUTATÓ NÉLKÜLI ÓRA FOGJA MUTATNI A KÁRTEVŐ MOCSKOS BANDITÁKNAK A BÜNTETÉSÜK MÚLÁSÁT!

VÍZIÓNK NEKÜNK IS VAN ÁM!

 

Kérlek…ha másként nem…

A balrad.ru számára – már tudjuk – nem lett könnyebb 2018! Mint az immár 29. esztendeje regnáló hazaáruló és népkifosztó RENDSZER ESKÜDT ELLENSÉGE, a kádárista balrad.ru ha nem is a látványosan üldözött, de a hatalom által nem igazán kívánatos hírblogocska marad. A maga nyomorával együtt.

AMELYNEK LÉTEZÉSE ÉS MŰKÖDÉSE KIMONDOTTAN ÉS CSAKIS A SZIMPATIZÁNSAI ANYAGI TÁMOGATÁSÁNAK KÖSZÖNHETŐ! Sajnos ez várhatóan így lesz/van 2018 – ban is!

KÉRLEK! HA MÁSKÉPP NEM TUDSZ SEGÍTENI, OSZD MEG A balrad.ru TARTALMÁT! 

Ez van! Bár a mindennapi napi 14 órás görnyedés a klaviatúra fölött már érezteti hatását! Hogy mi lesz? Meglátjuk. (Lehet át kell térni a balkezes pötyögésre.)

Szóval a régi problémák. Amik között a romlott látás, a lemerevedett nyak, jobb kéz, derék és lábak nem a legnagyobb problémát jelentik balrad.ru adminnak. 64 évesen ezek már kötelező bajok!

Nagyobb gond ezeknél az anyagiak hiánya.

Amit a néhány szimpatizáns rendszeres vagy alkalmi adománya csak enyhíteni képes, megszüntetni nem.

AZ Ő ADOMÁNYAIKAT EZÚTTAL IS HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM!

A balrad.ru számtalan olvasója – a közvetlenül a portált olvasók, a blogot a Fecebookon, Twitteren, VK-n böngészők – csakis nekik, a Bal-Rad-ot rendszeresen támogató tucatnyi, és alkalmilag segítő szimpatizánsok adományainak köszönheti, hogy olvashatja – kommentelheti a balrad.ru – t! CSAKIS NEKIK!

Szeretném megértetni a balrad.ru olvasóival-szimpatizánsaival: SOKKAL SZERENCSÉSEBB LENNE, HA AKIK KEDVELIK A BAL-RAD – OT, HAVONTA CSAK EGY KÁVÉ ÁRÁVAL (nem többel!) TÁMOGATNÁK A HÍRBLOG MŰKÖDÉSÉT!

Ami az olvasónak kb. öt percnyi információ, az a balrad.ru esetében másfél órai munka, vakoskodás. 

A balrad.ru havi olvasottsága legkevesebb 300 ezer fő! Ha ennek a tábornak CSAK AZ EGY EZRELÉKE szánna havonta CSAK 500 forintot a balrad.ru támogatására…

Amit megtehetnek postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

Megtehetik a Pay-Palon keresztül:

A “Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on:

PayPal - The safer, easier way to pay online!

amely piktogramm a balrad.ru főoldalának jobb fölső sarkában virít.

Vagy ha kérik a balrad13@gmail.com e-mail cimen, akkor bankszámlaszámot is tudunk megadni.

A beérkező adományokról olvasóinkat – mint mindig – a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk! (Ez minden egyes adomány beérkezésekor közlésre kerül.)

Óriási segítség lehetne a balrad.ru számára nyújtott “technikai-anyagi” segítség is! Ami nem közvetlen adományozást jelent, hanem a balrad.ru tartalmainak a közösségi médiafelületeken (Facebook, Twitter, Instagramm, VKontakt – meg a qrvajéet tudja még milyen megosztási lehetőségek vannak.) való megosztása, illetve ezeken a felületeken és hírportálok hozzászólási rovataiban való hivatkozások a balrad.ru-ra. Hátha még több olvasó érezne elviselhetetlen adakozási kényszert! Hátha úgy gondolnák, hogy HAVONTA EGY KÁVÉ ÁRÁVAL megsegítenék a balrad.ru-t!

KÉRLEK! HA MÁSKÉPP NEM TUDSZ SEGÍTENI, OSZD MEG A balrad.ru TARTALMÁT! 

EHHEZ NEM KELL MÁST TENNI, CSAK RÁKLIKKELNI A balrad.ru MINDEN ANYAGA ALATT OTT LÉVŐ „TETSZIK” és „MEGOSZTÁS” KICSI KÉK FACEBOOK JELEKRE! (Hátha…)

DE HA AKADNA OLVASÓ, AKI MERNÉ REKLÁMOZTATNI CÉGÉT VAGY TERMÉKÉT EZEN A KÁDÁRISTA BÜDÖSKOMCSI – NEMMZETTHYJETLEN HELYEN – ÖRÖMMEL BEVÁLLALNÁNK!

De vállalnánk orosz-magyar, magyar-orosz fordítást is! 

Ha valakit érdekelne: balrad13@gmail.com

Írta: J. V. Sztálin

A pártért!

Az országban egyre élénkebb az érdeklődés a politikai élet iránt és ezzel együtt végetér Pártunk válsága. A holtpont — a dermedtség múlóban van. A nemrég lefolyt általános pártkonferencia — a Párt újjászületésének félreismerhetetlen jele. Az orosz forradalom növekedésével együtt megerősödött és e forradalom bukásával együtt lerombolt Pártunknak az ország politikai felébredésével múlhatatlanul talpra kellett állnia. Egyfelől a fő iparágak felélénkülése és a tőkések profitjának növekedése — másfelől a munkások reálbérének csökkenése; a burzsoázia gazdasági és politikai szervezeteinek szabad fejlődése — s ugyanakkor a proletariátus legális és illegális szervezeteinek erőszakos lerombolása; egyfelől az létszükségleti cikkek árának emelkedése és a földesurak jövedelmeinek növekedése — másfelől a paraszti gazdaság tönkremenése; a több mint 25 millió lakosra kiterjedő éhínség, amely a „megreformált” ellenforradalmi rendszer tehetetlenségét mutatja — mindennek feltétlenül ki kellett hatnia a dolgozó rétegekre és elsősorban a proletariátusra abban az értelemben, hogy felébresztette bennük az érdeklődést a politikai élet iránt. Ennek a felébredésnek egyik világos kifejezője egyebek között az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt idén januárban tartott konferenciája.

De a fejekben és szívekben végbemenő felélénkülés nem zárkózhat önmagába — a mai politikai viszonyok között elkerülhetetlenül nyílt tömeges fellépésekbe kell átmennie.

Javítani kell a munkások életét, emelni a munkabért, rövidíteni a munkanapot, gyökeresen meg kell változtatni a munkások helyzetét a gyárakban, üzemekben és bányákban. De hogyan csináljuk meg mindezt, ha nem a még mindig betiltott részleges és általános gazdasági fellépések útján?

Ki kell vívnunk a munkáltatók elleni szabad harc jogát, a sztrájk, az egyesülés, a gyülekezés, a szólás, a sajtó stb. szabadságát: enélkül a munkások harca életük megjavításáért a végletekig meg lesz nehezítve. De hogyan érjük ezt el, ha nem nyílt politikai fellépések, tüntetések, politikai sztrájkok stb. útján?

Meg kell gyógyítanunk a krónikus éhségtől szenvedő országot, véget kell vetni a mai helyzetnek, amikor a föld robotosainak tízmilliói rendszeres időközökben éhezésre és az éhezés minden szörnyűségére vannak kárhoztatva: lehetetlen ölhetett kézzel nézni, hogy az éhező apák és anyák könnyes szemmel „potomáron” adják el lányaikat és fiaikat! Gyökeresen meg kell szüntetni a mai ragadozó pénzpolitikát, amely tönkreteszi az ínséges paraszti gazdaságot és minden rossz termés esetén elkerülhetetlenül a parasztok millióit kergeti a pusztító éhínség útjára! Meg kell menteni az országot a nyomortól és az erkölcsi zülléstől! De megtehetjük-e mindezt, ha nem forgatjuk fel tetőtől-talpig a cárizmus egész épületét? És hogyan döntsük meg a cári kormányt minden hűbéri csökevényével együtt, ha nem olyan széleskörű népi forradalmi mozgalom útján, amelyet a történelem által elismert vezére, a szocialista proletariátus vezet? . .

De ahhoz, hogy a jövő fellépések ne legyenek elszigeteltek és rendszertelenek, hogy a proletariátus becsülettel teljesíthesse a jövő fellépések egyesítőjének és vezetőjének nagy szerepét — mindehhez a nép széles rétegeinek forradalmi tudatán és a proletariátus osztályöntudatán kívül még erős és rugalmas proletár pártra is szükség van, amely egy közös erőfeszítésbe tudja egyesíteni a helyi szervezetek külön erőfeszítéseit és ezzel az ellenség fő erődjei ellen tudja irányítani a forradalmi tömegmozgalmat. Rendbe szedni a proletariátus pártját, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártot — különösen erre van szükség ahhoz, hogy a proletariátus méltóképpen fogadhassa a jövő forradalmi fellépéseket.

A Párt tömörítésének parancsoló szükségességére még élesebb fényt vetnek a negyedik Állami Duma közeledő választásai.

De hogyan szedjük rendbe a Pártot?

Elsősorban a helyi pártszervezeteket kell megerősíteni. Kis és apró csoportokra szétforgácsolva, a kétségbeesés és csüggedés tengerével körülvéve, az értelmiségi erőktől megfosztva és gyakran provokátorok által felrobbantva — ki nem ismeri a helyi szervezetek életének e komor képét? Véget kell és véget lehet vetni az erők e szétszóródottságának! A munkástömeg kezdődő ébredése egyrészt, másrészt a nemrégen lezajlott konferencia, mint ennek az ébredésnek kifejezése, jelentékenyen megkönnyíti e szétszóródottság felszámolását. Tegyünk meg hát minden tőlünk telhetőt a szervezeti ziláltság felszámolása érdekében! Minden városban és minden ipari telepen csoportosuljanak a szociáldemokrata munkások, mindannyian frakcióra való tekintet nélkül, mindannyian, akik hisznek az illegális Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt szükségességében — mindannyian csoportosuljanak a helyi pártszervezetekben! Ugyanazok a gépek, amelyek a kizsákmányoltak egyetlen hadseregébe egyesítik a munkásokat — ugyanazok a gépek forrasszák őket egybe a kizsákmányolás és az erőszak ellen harcolók egységes pártjába! . . Nincs szükség arra, hogy a nagy taglétszámot hajhásszuk: a munka mai viszonyai között ez még veszélyes is lehet. Lényeges az elvtársak minősége, az, hogy a helyi szervezetekben csoportosult befolyásos elvtársak felismerjék annak az ügynek fontosságát, amelyet szolgálnak, és kitartóan végezzék munkájukat a forradalmi szociáldemokrácia vonalán. És az így megalakult helyi szervezetek ne zárkózzanak önmagukba, szüntelenül avatkozzanak be a proletariátus harcának minden ügyébe a „legkisebbektől” és leghétköznapiabbaktól a legnagyobbakig és „legrendkívüliebbekig”, ne mulasszanak el befolyást gyakorolni a munka és a tőke egyetlen összeütközésére sem, a munkástömegnek a cári kormány vadállatiasságára válaszoló egyetlen tiltakozása se múljon el az ő befolyásuk nélkül — sohase feledkezzünk meg arról, hogy csak ezen az úton érhető el a helyi szervezetek megerősödése és meggyógyulása. Egyebek között ezért kell a legélénkebb kapcsolatokat fenntartaniok a munkások nyílt tömegszervezeteivel, a szakszervezetekkel és klubokkal, ezért kell minden módon előmozdítaniok ezeknek a fejlődését.

És a munkáselvtársakat ne zavarja az, hogy a feladatok, amelyek az értelmiségi erők hiányában kizárólag rájuk hárulnak, nehezek és bonyolultak — egyszer és mindenkorra sutba kell dobni a teljesen fölösleges szerénységet és a „szokatlan” munkától való félénkséget, bátran kell kézbe venni a bonyolult pártügyeket! Nem baj, ha itt-ott hibákat is elkövetnek: egyszer-kétszer megbotlik az ember, majd megtanul biztos léptekkel járni. A Bebelek nem hullanak az égből, csak alulról nőnek ki a pártmunka során, annak minden területén. . .

De a helyi szervezetek, mégha erősek és befolyásosak is, egymagukban véve még nem alkotnak Pártot. Ehhez még egybe kell fogni, egyetlen, közös életet élő egészbe kell egybekapcsolni őket. Szétszórt helyi szervezetek, amelyek nemcsak kapcsolatban nincsenek egymással, hanem egymás létezéséről sem tudnak, teljesen önmagukra hagyatott szervezetek, amelyek saját szakállukra dolgoznak és nemritkán ellentétes irányvonalakat követnek munkájukban — mindezek a Párton belüli kontárkodás ismerős képei. Egymással összekapcsolni a helyi szervezeteket és a Párt Központi Bizottsága köré tömöríteni őket — éppen ez jelenti azt, hogy szakítunk a kontárkodással és lerakjuk a vágányt a proletár párt rendbe szedésének művéhez. A helyi szervezetekkel, élő gyökerek szálaival összekapcsolt befolyásos Központi Bizottság, amely rendszeresen tájékoztatja a helyi szervezeteket és összeköti őket egymással, az általános proletár fellépések minden ügyébe lankadatlanul beavatkozó Központi Bizottság, a széleskörű politikai agitáció céljaira Oroszországban megjelenő illegális lappal rendelkező Központi Bizottság — ilyen irányban kell elindulnia a Párt megújításának és tömörítésének.

Mondanunk sem kell, hogy a Központi Bizottság egymagában nem tud megbirkózni ezzel a nehéz feladattal: a helyi szervezetekben dolgozó elvtársaknak nem szabad elfeledniök, hogy rendszeres támogatásuk nélkül a Központi Bizottság elkerülhetetlenül légüres térré, a párt pedig — fikcióvá válik. Tehát a Központ és a helyi szervezetek összetartó munkája — ez a Párt megújításának szükséges feltétele, erre szólítjuk fel az elvtársakat.

Tehát, a Pártért, elvtársak — az újjászülető illegális Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártért!

Éljen az egységes Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt!
Az OSzDMP Központi Bizottsága
Külön kiáltványként jelent meg
1912 márciusában.
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 október 14. vasárnap van. Rohan az idő! 

Gyorsan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 78 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ilona, Helén, Alán, Alen, Beatrix, Bocsárd, Buzád, Buzát, Celesztina, Dominik, Domokos, Domonkos, Domos, Hella, Ilma, Krizanta, Lívia, Liviána, Livianna, Trixi nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Október 14 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_14.

Ma Jemenben az „Októberi forradalom” okán ünnepelnek.

Nekünk marad a Szabványosítási világnap. Meg a vasárnap. Nyomás a templomba!

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Nem irigykedni kéne…

Nem jut elég a szegényeknek tűzifára, mert kell a pénz, hogy Mészáros Lőrinc cégei stadiont és sportcsarnokot építhessenek

Még az a szerencse, hogy Magyarországon pillanatnyilag nincs korrupció. Mert mi lenne, ha még az is lenne. 

 

Másfél milliárd forint hiányzik, hogy mindenkinek legyen télre tüzelője, aki igényelte – ez derült ki csütörtökön a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Pogácsás Tibor szavaiból.

  • Az állam négymilliárd forintot ad a helyi önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlására.
  • Miközben a BM által készített összefoglaló szerint idén valamivel több pályázat érkezett, mint tavaly, összesen 2320 önkormányzat pályázott, az igényelt támogatás pedig 5,5 milliárd forint volt.

Az általános megszorítások közepette, amikor forrásokat vonnak el az egyetemektől (a csókosok helyzetbe hozása mellett ez áll például a Corvinus kiszervezése mögött), a tudományos szférától (az MTA intézeteinek bezárása) vagy a közszférától (az állami alkalmazottak 15-20 százaléka elbocsátásának terve) tulajdonképpen nem volna meglepő, hogy az Orbán-kormány a szociális területen is takarékoskodni igyekszik. Voltaképpen a forráskivonás volt a legfőbb oka a segély felváltásának a közmunkával is.

Mindeközben ugyanazon a napon, amikor a BM nyilvánosságra hozta az igény és a forrás közötti különbséget, a következők derültek ki:

  • közpénzekből épült egy sportcsarnok Pécsen, 2,3 milliárd forintért, amit Orbán csak a nyilvánosság kizárásával mert felavatni), és amit a Mészáros-körbe tartozó ZÁÉV épített fel;
  • az eredetileg tervezett dupláját, 11,7 milliárd forintot fog költeni az állam a Honvéd új stadionjára, ezt ugyancsak a ZÁÉV építheti alvállalkozóként, a tendernyertesek között olyan cégek vannak, amelyek vagy Tiborcz-cal üzleteltek vagy Felcsúton van a székhelyük;
  • a Mészáros-gyerekek cége 4,2 milliárd forintért építhet Érden multifunkciós sportközpontot, természetesen közpénzből, mi másból.

És ez csak 3 csütörtöki hír. Érdemes összevetni a számokat:

1,5 milliárd hiányzik a szociális tűzifakasszából. Egyetlen nap alatt 16 milliárd forintnyi közpénzhez jutott a klientúra.

A pécsi sportcsarnok építési költségét nem is számoltam bele, mert azt korábban nyerték el. Meg azokat se, amihez az idén eddig jutottak. Valamint természetesen azokat se, amit majd ezután kapnak.

Mindezekből nyilván az következik, hogy akinek nincs pénze tűzifára, mert szegény, az menjen el sportolni, és majd fölmelegszik. Továbbá ha meg esetleg nemcsak tűzifára, de arra sem volna pénze, hogy belépőt vegyen az új arénákba, akkor menjen el segédmunkásnak a Fidesz-, illetve Orbán-közeli építőipari cégekhez.

Ahol ennyi a munka, ott biztosan elkél a dolgos kéz.

(A fenti képen a jó szeműek kivehetik Mészáros Lőrincet egy éppen másfélmilliárd forintba kerülő luxusjacht, az Artemy fedélzetén. De ezt a Magyar Narancs fotósa már több mint 2 éve készítette. Azóta a volt gázszerelő és egyéb Fidesz-közeli építési vállalkozók már egy 7 milliárd forintos luxusjacht, a Lady Mrd fedélzetén is feltűntek.)                                                                                                   (b1)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Éppen ma húsz esztendeje annak, hogy 1998 október 13 – án Járai Zsiga – Döbrögi akkori kijelölt pénzügyminisztere és gazdasági csodatévője Nyíregyházán bejelentette, hogy a magyar a világ legerősebb gazdasága.

A jó Lőrinc Koma Felcsúffon a kajástáskát bedobta a Zsiguli csomagtartójába a szerszámok közé, búcsút intett a családnak, és elindult az ő szakértelmére igényt tartó megrendelőkhöz. Gázt, meg vizet szerelni. „Valami alkalmazott kell még” – morfondírozott magában. Ha már a miénk a világ legerősebb gazdasága, ezt ki kell használni.

Hasonló dolgokat forgathatott még a fejébena Kötélbarát is, meg még néhány – a nemmzetth ügyét a szívén viselő – Igazz Honffyjú is! Ma már ŐK a világ legerősebb gazdaságának oszLOP(oss)aiként tüsténkednek. Nekik megérte NEM A NAPOT LOPNI!

 

Legyenek ők a példaképeik Minden Magyaroknak. Azoknak is, akik nem Gyerekkori Jókomái VALAKINEK, meg nem is sziklamászással múlatják kevéske szabadidejüket VALAKIVEL. Hanem rőzsegyűjtéssel. (Jobb esetben.)

A világgazdaság azóta fejlődött. Mint ahogyan a húsz évvel ezelőtti LEGERŐSEBB IS! Amely egyenesen és töretlenül szárnyal! Még magasabbra feltörekvő módon.

Ezért jut mindenre pénz!

Azokat a lumpeneket meg, akik elherdálják az ölükbe hullott gyümölcsöt, nem kell sajnálni! Élhetetlenek! Azok fagyjanak meg!

Komolyan: HOGYAN FORDULHAT ELŐ AZ, HOGY VALAKIKNEK SZOCIÁLIS TÜZELŐT KELL(ene) KIOSZTANI? Hogyan fordulhat elő az, hogy valakik a jövedelmükből nem tudnak téli tüzelőt beszerezni maguknak?

Egyszerű a válasz!

KAPITALIZMUSBAN KELL ÉLNI! ANNAK IS A LEHETŐ LEGVADABB FAJTÁJÁBAN! DÖBRÖGISZTÁNBAN, A SOROS ELKÉPZELTE DÖBRÖGISTA RABLÓRENDSZERBEN!

Írta: J. V. Sztálin

A decemberi sztrájkról és a decemberi szerződésről

(Az ötödik évforduló alkalmából)

Elvtársak!
Ma öt esztendeje annak, hogy Baku kerületeiben 1904 decemberében kihirdették az általános gazdasági sztrájkot.

Öt évvel ezelőtt ezekben a napokban dolgozták ki a munkások és az olajipari vállalkozók a híres decemberi szerződést, a mi „olajalkotmányunkat”.

Büszkén emlékezünk ezekre a napokra, mert ezek győzelmünk napjai, az olajipari vállalkozók vereségének napjai!

Felmerül emlékezetünkben a mindannyiunk által ismert dicső kép, amikor a sztrájkoló munkások ezrekre menő tömege az „Elektromos Energia” épületét körülvéve diktálta küldötteinek a decemberi követeléseket, az olajipari vállalkozók képviselői pedig, akik az „Elektromos Energia” épületében húzták meg magukat — és akiket a munkások ostromzár alá vettek — „kifejezték egyetértésüket”, aláírták a szerződést és „mindenhez hozzájárultak”. . .

Ez a proletár nincstelenek valóságos győzelme volt a tőkés gazdagok felett, és ezzel a győzelemmel „új rend” kezdődött a kőolajiparban.

A decemberi szerződés előtt átlag 11 órát dolgoztunk naponta — a szerződés után 9 munkaórát állapítottak meg, a fúrómunkások számára pedig fokozatosan bevezették a nyolcórás munkanapot.

A decemberi szerződés előtt átlag körülbelül 80 kopejkát kaptunk — a szerződés után a munkabért felemelték napi egy rubelre és néhány kopejkára.

A decemberi sztrájk előtt nem adtak sem lakáspénzt, sem lakást — a sztrájk eredményeképpen a műhelymunkások számára elértük ezt is, amazt is, csak az volt hátra, hogy ezeket kiterjesszék a többi munkásra.

A decemberi sztrájk előtt a telepeken és a gyárakban a tőke lakájainak teljes önkénye uralkodott, büntetlenül ütlegeltek és bírságoltak bennünket — a sztrájk eredményeképpen némi rend, bizonyos „alkotmány” alakult ki, amely módot adott nekünk arra, hogy küldötteink útján kifejezzük akaratunkat, közösen tárgyaljunk az olajipari vállalkozókkal, közösen rendezzük velük kölcsönös viszonyunkat.

„Amsarákból” és „málhás állatokból” egyszerre emberekké lettünk, akik a jobb életért harcolnak!

Ezt adta nekünk a decemberi sztrájk és a decemberi szerződés!

De ez nem minden. A leglényegesebb mindabból, amit a decemberi harc nekünk adott — a hit erőnkben, a hit a győzelemben, a készség az új küzdelmekre, annak tudata, hogy a kapitalista rabság láncait csak „saját kezünkkel” törhetjük szét. . .

Azóta állandóan előrehaladtunk — emeltük a munkabért, kiterjesztettük a lakáspénzeket a fúrómunkásokra, megszilárdítottuk az „olajalkotmányt”, harcoltunk az üzemi bizottság részleges elismeréséért, szakszervezetekbe szerveződtünk, a szociáldemokrácia köré tömörültünk. . .

De mindez nem sokáig tartott. Az olajipari vállalkozók a forradalom visszavonulása és az ellenforradalom megerősödése után, különösen 1908 eleje óta, farizeus módon a termelés csökkenésére és az olajpiac szűkülésére hivatkozva, kezdték visszavonni régi vívmányainkat. Elveszik a jutalompénzeket és a lakáspénzt. Bevezetik a kétműszakos munkát 12 munkaórával a három műszakos nyolcórás munkanap helyett. Csökkentik az orvosi segítséget. Már elvették a kultúrházakat és most oly siralmas összegeket juttatnak iskoláztatásra, hogy az iskoláktól is megfosztanak bennünket, míg a rendőrségre évente több mint 600.000 rubelt költenek. Az ütlegelés és a bírság visszaállításáról, a bizottságok megszüntetéséről, arról az üldöztetésről, amelyben a szakszervezeteket a cári kormány szolgái — a nagytőke lakájai — részesítik, nem is beszélünk. . .

Ilyképpen az utóbbi 2 év alatt nemcsak arra kényszerítettek bennünket, hogy mondjunk le helyzetünk további javításáról, hanem még a régi helyzeten is rontottak, elszedték a régi vívmányokat, visszavetettek bennünket a régi, decemberelőtti időkbe.

És most, december 13-án, a győzelmes decemberi sztrájk ötödik évfordulóján, annak a napnak évfordulóján, amikor az olajipari vállalkozók reszkettek előttünk, mi pedig támadva újabb jogokat vívtunk ki — éppen ma merül fel előttünk a komoly kérdés, amely izgalomban tartja az olajipari munkások tömegeit: sokáig fogunk-e még hallgatni, nincs-e határa türelmünknek, nem kellene-e szétszakítanunk a hallgatás láncait és életbevágóan fontos követeléseinkért kibontanunk az általános gazdasági sztrájk zászlaját?

Ítéljetek magatok. Az idei kitermelés elérte az 500 millió pudot — ilyen eredményt a termelés az utóbbi négy évben egyetlen egyszer sem ért el. Az olaj ára egyáltalán nem esik, mert az évi átlagár ugyanaz, mint a múlt évben: 21 kopejka. Szökőolaj, amelyhez nincs szükség beruházásokra, egyre több és több van. A piac napról-napra bővül, a kőszén használatáról áttérnek az olajra. Az olajkivitel szakadatlanul növekszik. Ugyanakkor pedig, mennél jobban állnak az olajipari vállalkozók ügyei, mennél több „profitot” sajtolnak ki a munkásokból, annál komiszabbá válnak az utóbbiakkal szemben, annál erősebben fojtogatják a munkásokat, annál szorgalmasabban bocsátják el az öntudatos elvtársakat, annál határozottabban szedik el az utolsó morzsákat is!

Nem világos-e, elvtársak, hogy az olajipar helyzete egyre kedvezőbbé válik az olajipari munkások közös harca számára, az olajipari vállalkozók kihívó cselekedetei pedig elkerülhetetlenül ilyen harc felé taszítják a munkásokat?

Mert, elvtársak, csak kettő közül választhatunk: vagy a végtelenségig fogunk tűrni, lesüllyedve a néma rabszolgák helyzetéig — vagy közös harcra kelünk közös követeléseinkért.

Egész múltúnk és jelenünk, harcunk és győzelmeink amellett szólnak, hogy a második utat válasszuk — az általános sztrájkot a munkabér felemeléséért és a nyolcórás munkanapért, a munkáslakásokért és a lakáspénzért, a kultúrházakért és az iskolákért, az orvosi segítségért és a balesettől megrokkantak kárpótlásáért, az üzemi bizottságok és a szakszervezetek jogaiért.

És kivívjuk a magunkét, elvtársak, az olajipari vállalkozók hallatlan megtorlása, növekvő szervezettsége ellenére, megtörjük ezeket az urakat, ahogyan megtörtük őket öt évvel ezelőtt, ha fokozzuk az általános sztrájkot előkészítő munkálatokat, ha megerősítjük üzemi bizottságainkat, ha kiszélesítjük szakszervezeteinket, ha felzárkózunk a szociáldemokrácia köré.

A szociáldemokrácia 1904 decemberében győzelemre vitt bennünket, a szervezett általános sztrájk útján ugyancsak ő visz majd bennünket a jövő győzelmekre is.

Ezt mondja a dicső decemberi harc tapasztalata.

A mai nap, a kilencszáznégy decemberi győzelmes sztrájk megindításának napja lelkesítsen bennünket az általános sztrájk előkészítése érdekében végzett összetartó és szívós munkára!

Forró együttérzésünk, mely e nagy naphoz fűződik, legyen az olajipari vállalkozók számára a szociáldemokrácia vezette közelgő általános sztrájk baljós előjele!

Éljen a közelgő általános sztrájk!
Éljen a Szociáldemokrácia!
Az OSzDMP Bakui Bizottsága
1909. december 13.

Külön kiáltványként jelent meg.
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 október 13. szombat van. Rohan az idő! 

Gyorsan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 79 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ede, Kálmán, Ében, Edgár, Eduárd, Edvárd, Edvarda, Fatima, Fatime, Jagelló, Jakab, Jákó, Jákob, Jakus, Káleb, Romulusz, Teofil nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Október 13 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_13.

Ma – tudomásunk szerint – sehol – semmilyen ünnep a világban. Ma szombat van, és MUNKANAP! MA DÖGUNALOM VAN!

Némi vigasz, hogy a Nógrád megyei Horpácson Mikszáth – napot rendeznek.

A balrad.ru mai zeneajánlata:


 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Döbrögi Kotkodája olyan ordasat hazudott (?!), hogy ihaj!

Novák: „Családcentrikus nemzet vagyunk”

Összeegyeztethető-e Magyarországon a család és a karrier? Reális-e, hogy a háromgyerekes édesanyák életük végéig SZJA-mentességet kapjanak? Milyen tényezők növelik a párok gyerekvállalási kedvét? Novák Katalin Fidesz-alelnökkel a Hetek készített interjút.

Novák: „Családcentrikus nemzet vagyunk”

A kormány elkötelezett abban, hogy az adórendszeren keresztül segítsék azokat, akik gyereket nevelnek – mondta Novák Katalin EMMI-államtitkár, a Fidesz alelnöke a Heteknek. Hozzátette: 2010 óta tartják magukat ahhoz az elvhez, hogy minél több a gyermek egy családban, annál kevesebb legyen a személyi jövedelemadó. Ez a kedvezmény a kétgyermekesek esetében jövőre eléri a 2015-ös szint dupláját – tette hozzá Novák Katalin.

Ami a családtámogatásra fordított összegek nagyságát illeti, a Fidesz alelnöke elmondta a Heteknek: amíg 2010-ben 960 milliárd forint állt rendelkezésre a költségvetésben erre a célja, addig 2019-ben már több mint 2000 milliárd forint. „A korábbi összegnek több mint a dupláját fordítjuk tehát a családokra, melynek számokban mérhető eredménye is van, hiszen 20 százalékkal emelkedett a gyermekvállalási kedv 2011 óta” – tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin az interjúban elmondta: szerinte „a gyarapodó nemzetté válást nem lehet pusztán családpolitikai vagy csak kormányzati eszközökkel elérni, a kérdés jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy otthon vagy az iskolában a gyerek egy individualista, csak az egyén érdekeire koncentráló nevelést kap, vagy megtanulja, hogy a közösség milyen jelentős erőforrás”. Úgy véli: nagy kérdés, hogy a saját családi, nemzeti identitásunk felől fordulunk kifelé, Közép-Európa, Európa, illetve a globális identitás irányába, vagy az utóbbiból kiindulva próbáljuk megtalálni a saját gyökereinket.

Magyarország demográfiai helyzetéről az államtitkár kijelentette: az alaphelyzetünk nagyon nehéz, mert 1981 óta folyamatosan fogy a népesség. Emiatt egyre kevesebb fiatal van, aki gyermeket vállalhat. Ma 27 éves nőből nagyjából 12-17 százalékkal kevesebb van, mint 10-20 évvel ezelőtt. Ez a tendencia ráadásul gyorsul, vagyis egyre kevesebb fiatal kellene, hogy egyre több gyereket vállaljon ahhoz, hogy megállítsuk a népességcsökkenést. Ezért az, hogy összességében a gyerekszületések száma mennyi, nem mutatja meg a teljes képet, abból kell kiindulni, hogy átlagosan hány gyermeket vállal ma egy fiatal. Ez a mutató 2011-hez képest 20 százalékkal emelkedett, most vagyunk 1,5-nél, így még 40 százaléknyi különbség van a népességmegtartáshoz szükséges 2,1-hez képest. Ha a 20 százalékos növekedéshez elegendő volt öt év, akkor a következő 10 év alatt reális lehet a 40 százalékos emelkedés.                                                                                                   (Forrás: atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Aligha véletlenül SZAVAZTATTA MEG DÖBRÖGI ezt a mihaszna kotkodálógépet hordaalelnökké. Ennyi kapásból cáfolható hülyeséget már régen hordott össze születésileg bárki is. Novák „CSAK” ennyire nézi hülyének a magyarokat:

Azt állítja, hogy „…hogy összességében a gyerekszületések száma mennyi, nem mutatja meg a teljes képet, abból kell kiindulni, hogy átlagosan hány gyermeket vállal ma egy fiatal. Ez a mutató 2011-hez képest 20 százalékkal emelkedett…” (Ha jól értjük, NEM A SZÜLETÉSEK SZÁMA A DICSŐSÉGKOTKODÁLÁS TÁRGYA, HANEM A GYEREKVÁLLALÁSI SZÁNDÉK! Hogy ezen ismereteit miként gyűjtötte be, azt nem tudjuk.

Valszeg MEGÁLMODTA! Persze arról bölcsen hallgatott, hogy a morek között kb. 60 százalékkal, a magyarok között kb. 2 százalékkal növekedhetett a SZÁNDÉK.)

Ám ezeket már úgy interpretálja, MINTHA A 2010-ES FALKAFORRADALOM ÓTA – hét év alatt – HÚSZ SZÁZALÉKKAL NÖVEKEDETT VOLNA A SZÜLETÉSEK SZÁMA!

Ezt viszont ERŐTELJESEN CÁFOLJA a KSH.

A balrad.ru „utána futott” a dolognak (nagyon futni nem kellet: néhány kattintás), és Novák mehet(ne) a… – lecsóba! Ő említette a’ zemútthétév adatait, hát akkor legyen HÉT ÉV!

A Döbrögi nélküli hét esztendőben 2003 – 2009 közötti időszakban 680 355 gyermek született. Ez hét esztendővel elosztva átlag 97 183 gyerek.

A falkaforralom óta 2011 – 2017 közötti intervallumban 635 767 élveszületés volt, ami 90 738 gyerek évente.

A LEGJOBB DÖBRÖGISTA ÉVJÁRAT (2016 = 93 063 élveszületés) IS MESSZE ROSSZABB MINT A FALKAFORRADALOM ELŐTTI LEGROSSZABB MUTATÓ! (2003 = 94 647 születés)

Itt: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001a.html meg lehet győződni az adatokról. (Érdemes VISSZANÉZNI IS!)

„…Nem mindegy, hogy otthon vagy az iskolában a gyerek egy individualista, csak az egyén érdekeire koncentráló nevelést kap, vagy megtanulja, hogy a közösség milyen jelentős erőforrás…” – EZT PEDIG MÁR NEM IS MINŐSÍTJÜK!

Valami egészen elképesztő, ahogyan „EZEK” BELEHAZUDNAK A POFÁNKBA! Ha pedig valami/valaki ezzel szembesítené őket – persze kizárt, hiszen a lakájmédián kívül mások közelükbe sem tudnak férkőzni – KIMAGYARÁZZÁK, hogy ezt nem is úgy kell érteni!

A horda fantáborát pedig a NYILVÁNVALÓAN ORDAS HAZUGSÁGOK SEM képesek hitükben megingatni!

Az pedig már egy más tészta, hogy egy Novákkal ILYEN interjút készítő újságíró NEM KÉRDEZ KÖZBE! Fölkészületlen? Udvarias?

Próba

Vlagyimir Putyin orosz államfő tegnap váratlanul lövészettel egybekötött harckészültségi ellenőrzést redelt el az orosz fegyveres erők stratégiai mukleáris csapásmérő egységeinél.

A Barents és az Ohotszki tengeren az Északi – tengeri és a Csendes – óceáni flották, az Engelsz, Ukrajinyka és a Sajkovka repülőterekról pedig a hosszú távolságú bombázók akcióztak.

Bemozdultak a „társszervek” is. Az űrbe települt szemek és fülek, a földi radarállomások, tenger alatti észleldék, stb.

A „Kura”, „Csizsa”, „Pemboj” és Tyerektya” tesztpályák tegnapi napja jó hangosra sikeredett.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com