„Zseléagyúnk leleplezte a ‘zorosz ármányt!” bővebben

"/>

Zseléagyúnk leleplezte a ‘zorosz ármányt!

A Der Standard labancújság érdekes interjút közöl mai számában Zseléagyú külügyérünkkel. Aki – a jelek szerint – gyanakodik, és cselt sejt.

Arról panaszkodik ugyanis, hogy bár Döbrögisztán földrajzilag közel van Oroszországhoz, az mégis a távolibb Nyugattal bizniszel és paktál, semmint vajdaságunkkal. Érzése szeint bizonyos nyugat – európai országokkal jóva szorosabbak a Kreml kapcsolatai, mint Youdapesttel.

Zseléagyú szerint Nyugat – Európa és Oroszország nagy vidáman és titokban zsíros bizniszeket kötnek. Állandóan súgnak – búgnak. De amíg Döbrögisztán bátran és nyíltan fölvállalja az orosz kapcsolatot, a nyugatiak ezt nem teszik. Mint például a labancok. A még kölyök, taknyos labanckancellárral csak az idén négy alkalommal talkozott Vlagyimir Putyin. Labanciában még lakodalomban is volt az orosz elnök. (De bezzeg a Döbrögi lagzikat kihagyta. B-R)

A gall Macronnal meg mindent megbeszél az orosz államfő. Macron is ott lebzselt – meg egy csomó nemzetközi cég vezére – a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. Az meg hálából ahol csak szerét ejtheti, kiáll Putyin mellett. Meg a labanc Sebestyén is.

Zseléagyúnk arra a következtetésre jutott, hogy Nyugat – Európa és Oroszország gondosan elrejtik a közöttük létező valós üzleti tevékenységet.

A balrad.ru szerény véleménye szerint meg inkább rájöttek a ‘zoroszok Döbrögi politikai praktikájának a lényegére: „Ne arra figyeljenek amit mondok…”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Zseléagyúnk leleplezte a ‘zorosz ármányt!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Hát, ne hagyja magát zsalolni oroszország Ukrajnától. Csinálja meg minnél hamarab az Északi gázvezetéket, Merkel viszont, ha jól tudom akarja is erősen,aztán már a „Barátság” gázvezeték a multé lehet, megszünik a zsarolási ok. Külömben délről is épitőfélben van a Törökországon átvezető gázvezeték. Bulgária meg már megbánta, hogy anno visszautasitotta az országán végig vezető vezeték épitését. Az is igaz, hogy ez a „megbánás” nem hatotta meg az oroszokat,így messzire el is fogja kerülni az országukat. Beleestek -a Bolgárok- az amerikaiak csabdájába. Szerintem hiába is fogja akarni Trump szankciókkal fenyegetni Németországot, az Északi vonal létre jön. Ha ez a két vonal megépül, megszünik Oroszország zsaroltsága. Szerintem Trump azért ELLENZI az Északi vezetéket,mert nagyon is ELKÖTELEZTE magát az Ukránok mellet,Donbasz visszaszerzésére MINDEN ÁRONhogy Délkelet ukrajna birtokában UGRÓ DESZKÁNAK HASZNÁLJA Orosország ellen, MÁSODSORBAN pedig a kitünő minőségü szén miatt,harmadsorban, és talán ez a leglényegeseb, a NAGYMENYISÉGÜ PALAGÁZ LELŐ HELYEK miatt. Oroszországnak meg a fenmaradása a legfontosab tényező, ezért nem akarja ,hogy az USA a közvetlen közelébe férkőzzön. Ez meg persze nem tetszik az amcsiknak és ezértigyekeznek megtenni minden elkébzelhetőt és elkébzelhetetlent. Most is HADGYAKORLAT VAN FOLYAMATBAN UKRAJNÁBAN.amin igencsak rész vesznek az amerikaiak, „TISZTA ÉGBOLT 2018” fedőnév alatt. Nekem nagyon gyanus ez a „hadgyakorlat”Bizonyára az oroszok teljes készültségben vannak,hogy nehogy ÁTVERJÉK ŐKET.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com