„NA GRISA? ELDOBTAD MÁR AZ UTOLSŐ DOLLÁROD?”

Mint már arról korábban említést tett a balrad.ru, az orosz államfő ma országértékelőt tartott. Beszélt közelmúltról, jelenről, és a jövőről.

Az orosz elnök az ellenség által felderíthetetlen és elfoghatatlan, manőverező orosz nukleáris fegyverek kifejlesztéséről is beszámolt. Az egyedülálló fegyverrendszerek kifejlesztését azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok többszöri figyelmeztetés ellenére kilépett a Moszkva által a hadászati paritás alapjának tekintett, 1972-ben megkötött rakétavédelmi (ABM) szerződésből.

Vlagyimir Putyin a parlament két háza előtt megtartott, videoprezentációval dúsított jelen-és közeljövőábrázolása leginkább egy kérdéssel jellemezhető: „NA GRISA? ELDOBTAD MÁR AZ UTOLSŐ DOLLÁROD?”

Az országértékelőről távozó egyik képviselő tette fel ezt a kérdést kollégájának.

Az orosz államfő mai előadásának ráadásul nem is A MÁR MEGVALÓSULT katonai fejlesztések bemutatása képezte a fő témáját. Sokkal inkább Oroszország gazdaságfejlesztése és szociálpolitikája.

Hangsúlyozta, hogy az ország stabil makrogazdasági helyzete lehetővé teszi számára az áttörést a gazdasági növekedés és az életszínvonal emelkedése felé az önálló fejlődés útján. Szavai szerint az elmaradás a szuverenitás elvesztéséhez vezethet.

A következő évtized végére Oroszországnak az országok azon klubjához kell tartoznia, amelyben a várható élettartam meghaladja a 80 évet. Ez a mutató tavaly 73 év volt.

Putyin összességében 3 400 milliárd rubeles (60 milliárd dollár) szociális támogatásnövelést jelentett be, hogy így támogassa az állam a családokat és a népesség növekedését a következő hat évben. Az egy főre jutó GDP-t másfélszeresére szeretné növelni az elnök egy évtized alatt.

MINDEZEK A MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEK A HÁROM ÉS FÉL ÉVES NYUGATI SZANKCIÓSDI ÁRNYÉKÁBAN ZAJLOTTAK LE!

A jelek szerint az orosz politika szembefordult a térképpel, és rádöbbent az ország adottságaira.

A Nyugat? Hát a Nyugat ébren lévő fele árgus szemekkel nézte a Medveprodukciót, és hideglelősen óbégat. Amerika még bubukál, bár az illetékesek alighanem virrasztottak. Még egy ideig nem is igen jön álom a szemeikre.

Izgalmas előadást láthattak. Olyan igazi Amerikai Áloműzőt!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz

Ma tartotta meg Moszkvában országértékelő beszédét Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Beszélt a múltról, és az Oroszország előtt álló feladatokról:

„Amennyiben a DNR és az LNR megállapodi Kijevvel az ENSZ – kéksisakosainak Donbassz teljes területére történő bevonulásáról, abban az esetben Oroszország azt legalábbis nem fogja ellenezni” – közölte az orosz államfő a Sebastian Kurz osztrák kancellárral való tárgyalásait követően.

Vlagyimir Putyin és a labancok kancellárja egyaránt úgy vélik, hogy a Minszk-2 megállapodásnak nincs alternatívája.

Vlagyiszlav Gyejna luganszki külügyminiszter tegnap este közölte: a tegnapi minszki tárgyalási fordulón ABSZULÚT TŰZSZÜNETBEN ÁLLAPODTAK MEG Donbassz és Kijev képviselői.

Ez a legeslegesleges…- legújabb tűzszünet (sorban már a 12. 2014 óta) március 5-től lesz érvényben. Részleteiről a felek a napokban fognak megállapodni!

Valcman Nyalókakirály tegnapi sajtótájékoztatóján elbüszkélkedte: néhány héten belül megérkezik az USA-ból a Donbassz „reintegrálásának” legfontosabb eszközeinek – a fegyvereknek – az első szállítmánya.

Nyalókakirály fecsegését a Pentagon nem vette jó néven. A RIA Novosztyinak a szóvivőjük imigyen nyilatkozott: „Korai még erről beszélni. Beszéljünk róla akkor, ha már megtörtént!”

A donbasszi frontokon a tavasz első napján MAJDNEM teljes a csend. A rémisztó fagy és a hatalmas hó majdnem abszolút tűzszünetet eredményezett.

Donbasszi oldalon a hó, hohololdalon a fagy! Az ordashad járműveiben megdermedt az üzemanyag.

Úgyhogy momentán az Európáben csak „Keleti Szörny” névre keresztelt szibériai itéletidő most szó szerint befagyasztotta a donbasszi – ukrán konfliktust.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Nincsenek rá szavak…

Magyarországon csupán vasárnaptól szerdáig, négy nap alatt 21-en fagytak meg, többségükben fűtetlen lakásokban, illetve kórházba kerülésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Az áldozatok többsége magára maradt idős, beteg ember volt, illetve nyomorban élő személyek, akik a február közepén lezárult szociális tűzifa juttatás keretében nem kaptak elég fűtőanyagot, szerény jövedelmükből pedig nem futotta tüzelőanyag beszerzésére.

A Magyar Szociális Fórum arra kérte a lakosságot, hogy minden eddiginél jobban segítsen a magukra maradt embereken, figyeljen oda rájuk, juttasson nekik tüzelőanyagot, vagy biztosítson nekik meleg helyet, ahol át tudják vészelni a rendkívül hideg éjszakákat és nappalokat.

A fagyhalál magyarországi áldozatainak száma február végére elérte a 185-öt. Február közepe óta 36-an szenvedtek rendkívüli kihűléses halált.
(mszf)

Bal-Rad komm: „…négy nap alatt 21-en fagytak meg…”

– ERRE MÁR NINCSENEK SZAVAK!

Döbrögisztán jobban teljesít! Egyre jobban!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Józan észre, megfontoltságra van most szükség!

Apokaliptikus jóslat: robbanás lesz Magyarországon

“Ha Brüsszel nem lép ma, apokaliptikus méretű düh, agresszió és gyűlölet fog kirobbanni Magyarország-szerte az idén, április 8-a után” – szól a legújabb, Magyarországgal és „a több mint ezer éves magyar történelem legkorruptabb politikusával”, Orbánnal foglalkozó amerikai elemzés.

Reménytelenség és az elnyomott düh okozta sérülések jellemzik ma a magyar társadalmat, amelyet kevés választ el attól, hogy fellázadjon a politikai vezetői ellen – írja legújabb elemzésében a Frontiers of Freedom jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó – magyar származású – alelnöke. Az önmagát racionális republikánusnak tartó Radványi Miklós már több cikket is szentelt Magyarországnak, ezekben egyre keményebben fogalmaz, kimondta már például, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO legveszélyesebb tagállama, legutóbb pedig uniós és amerikai stratégiát sürgetett Orbánnal szemben. Már a FüHü-nek adott interjújában is keményen fogalmazott, ám a most megjelent írásával minden eddiginél drámaibb szavakkal és mondandóval igyekszik felkelteni a világ figyelmét arra, ami Magyarországon folyik.

A “Viharfelhők gyülekeznek Magyarország felett” című írásban kifejti, hogy a Fidesz által meghekkelt választási rendszer és a gyenge és szétaprózódott ellenzék miatt nem létező erős ellenfél miatt:

„AZ EMBEREK SZÁMÁRA NEM MARAD MÁS MEGOLDÁS, MINT AZ UTCÁRA VONULNI, AHOGY AZT TETTÉK 1956 OKTÓBER 23-ÁN,” – hogy erővel döntsék meg Orbán hatalmát.

A Fidesz és személyesen a vezetői számára – fejti ki a szerző – egy választási vereség egzisztenciális összeomlást jelentene. Lavinaszerűen elindulnának a nyomozások, amelyek minden valószínűség szerint súlyos büntetésekkel és vagyonelkobzással végződnének. Orbán és társainak a zsebében egy fillér sem maradna. Az OLAF számos, korrupciógyanús ügyben folytat nyomozást Magyarországgal szemben, s konkrét személyeket vádolhat meg azzal, hogy megsértették az Uniónak az alapvető, a „demokráciára, az egyenlőségre, a jog uralmára és az emberi jogok tiszteletben tartására” vonatkozó elveit.

Magyarországon politikai vihar van készülőben, véli Radványi utalva Orbán külpolitikai orientációjára is. A szerző egyben felrója az USA-nak és az EU-nak, hogy nem lép.

„DE EGY PONTON MEG KELL ÉRTENIÜK, HOGY IMMÁR A TÉT NEM MÁS, MINT MAGYARORSZÁG, EURÓPA ÉS AZ EGÉSZ NYUGAT SORSA” – – figyelmeztet Radványi Miklós, aki szerint határozott lépésekre lenne szükség az erőtlen kompromisszumok helyett.

A Fidesz abszolút kormányzási lehetőséghez jutott a szavazatok kevesebb, mint a felével, de abszolút hatalmat nem tudott szerezni.

ORBÁN DE FACTO IS EGY DIKTÁTOR – mondja ki Radványi cikkében, amelynek a végkövetkeztetése, hogy robbanás várható Magyarországon.
(fuhu)

Bal-Rad komm: Ez a véletlenül talált írás „MÉG VÁSÁRHELY ELŐTT” kelteződött. „AZÓTA” némiképp reménykeltő – biztató módon változni látszik a helyzet Döbrögisztánban.

Tarangálhatunk azon, hogy mi lehet ez a FüHü és ki ez a Radványi? A balrad.ru nemakar ebbe belemenni. Viszont at írásból mintha az sugározna, hogy „DE JÓ IS LENNE EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ-SZERŰSÉG A MAGYAROK KÖZÖTT!”

Amit aztán lerendezne az ARRA HIVATOTT! – a NATO – latorszövetség! Brüsszel óhajára, mint az EU – nevű bűnszervezet LEGFŐBB EGYBENTARTÓ EREJE!

– NO EBBE SOK-SOK MAGYAR BELEPUSZTULNA! ÉRTELMETLENÜL! LEHET HOGY EZ IS A CÉL?

Brüsszel NEM FOGJA MEGREGULÁZNI Döbrögit! Szinte biztosra vehetjük, hogy az „EZEK” mindent tudnak egymásról elv mentén kezeli Brüsszel a dolgokat. Döbrögi anno kiadta az ukázt: ZSAROLNI!

„EZEK” kéz a kézben intéztek/intéznek mindent! Döbrögi MINDENBEN KIELÉGÍTI Brüsszel igényeit! Sőt! Még azon túl is…! Persze kezdenek a vajda piszkos ügyei Brüsszel körmére égni, de hát majd a Kanzlerina intézkedik.

„…HOGY IMMÁR A TÉT NEM MÁS, MINT MAGYARORSZÁG, EURÓPA ÉS AZ EGÉSZ NYUGAT SORSA”

– Nyilvánvaló, hogy ez a megfogalmazás hülyeség! Döbrögisztán politikai és gazdasági súlya teljesen jelentéktelen. Fekvése okán viszont fontos a Nyugatnak. És hát a presztíz miatt is. De nem másért!

ÓRIÁSI HIBA LENNE FÖLÜLNI EGY VÉRES ÖSSZECSAPÁSOKAT VÍZIONÁLÓ „ÖSZTÖNZÉSNEK”! Ami lehet hogy nem elkerülhető, de amíg van remény demokratikus eszközökkel Döbrögit és hordáját eltakarítani, azzal kell élni!

A másik pedig: A JELEN SZÖVETSÉGESI RENDSZERBEN, A JELEN TÁRSADALMI RENDSZERBEN – LEHET JOBB?

28 év tapasztalata mutatja: NEM!

De még ettől is lehet rosszabb, ha a vágyak szerint egymásnak ugranak a magyarok!

Nagyon egyedül vagyunk!

Kapcsolódó kép

Körülvéve ellenségekkel, gyarmati sorba taszítva. Belső megosztottságtól gyötörten, külső segítség nélkül, hazaáruló banditák átal gardírozva.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Ezek nem nyúlcipők! Ezek futár- és felderítőgépek!

Közelről pont úgy néz ki, mint a milliárdosok magángépei, de a HM szerint futár- és felderítőgép

Bár a Dassault Falcon 7X még hunyorogva is inkább tűnik milliárdosok magángépének, a Honvédelmi Minisztérium, amely két használt darab beszerzésére készül, katonai képességfejlesztésnek próbálja eladni a lépést. Szerintük ugyanis az alapból kisebb, legfeljebb 16 fős VIP-csoportok interkontinentális szállítására szánt business jetek valójában „futár- és felderítőgépek”, de mindenképpen „többfunkciós eszközök”.

Adjuk meg a HM-nek, ami jár: valóban bármilyen gépből lehet felderítést végezni, aminek van ablaka. Ahogy egy viszonylag magas épület tetejéről is, akár távcső nélkül is. Ahogy futárfeladatokra is tulajdonképpen bármilyen közlekedési eszköz használható, akár még egy luxusgép is.

A Magyar Honvédség amúgy nemrég szerzett be két Airbus A319-est, amelyek katonai szállítófeladatokra szintén csak korlátozottan alkalmasak, annál alkalmasabbak kormányzati delegációk fuvarozására. Erre tűnnek alkalmasabbak a most beszerezni tervezett business jetek is.
(444)

Bal-Rad komm: Döbrögisztán operetthadseregének lassan minden rajszintű társulatára jut már egy – egy csodás repülőgép. Természetesen mint a hon védelmének elengedhetetlenül szükséges kellékei. Mert ezek mind azok!

Nem tudjuk magunktól elhessegetni a gondolatot: ezek az új szerzemények mind – mind a döbrögista horda kimenekítésének eszközeiként szerepelnek! Ha eljő az ideje a menekülésnek.

„EZEK” valamire készülnek, amit mi még csaknem is sejtünk!

EGY ESETLEGES QRMÁNYVÁLTÁS NEM JELENT MENEKÜLÉSI KÉNYSZERT!

Más már igen!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Az út szélén nem hagyottak…

Döbrögisztáni hitelkatasztrófa : 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

Csodásan hangzó hírrel kezdünk: a történelmi csúcs óta a harmadára csökkent a magyar lakosság 90 napon túl nem törlesztett banki hiteltartozása. Csakhogy a Portfolio becslése szerint a 67%-os esésből mindössze 15% köszönhető annak, hogy így vagy úgy (rossz esetben lakáseladásból) törlesztett a lakosság, eközben 40%-nyi tartozás a követeléskezelőknél él tovább. Bár örülhetnek a bankok, hogy ma már csak 7,5% a súlyos hátralékkal bíró lakossági hitelek aránya náluk, öt év alatt 47 ezer család vesztette el lakástulajdonát a hitele miatt (ebből 32 ezer „eszközkezelős” lett), és csaknem 1,6 millió élő lakossági mulasztást tartanak nyilván még ma is a „BAR-listán”.

Látszólag jelentős javulást mutatnak az MNB tegnap közzétett számai a lakosság 90 napon túl nem teljesítő banki hiteltartozására vonatkozóan, hiszen

  • 2017 végén már csak 408 milliárd forint volt a 90 napon túl nem teljesítő banki hiteltartozás (ebből 355 milliárd egy éven túli), ami 67%-kal marad el a 2014 őszi csúcstól, és
  • mindössze 7,5% ezeknek a hiteleknek az aránya a teljes lakossági tőketartozáson belül a bankoknál, amire 2010 eleje óta nem volt példa.

Az arány csökkenése most már annak is köszönhető, hogy egyre több hitelt vesz fel a lakosság, és az új hitelek körében szinte zéró a nem teljesítő állomány. Eddig tartott a téma kellemes oldala.

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

Ha ugyanis jobban a számok mögé nézünk, messze nem ilyen szívderítőek a következtetéseink. Az MNB egyes adatai alapján ugyanis megbecsültük, hogy a 2014 szeptemberi 1244 milliárd forintos csúcsról milyen tényezők hatására csökkent a 2017 december végi 408 milliárd forintra a 90 napon túl késedelmes lakossági hitelállomány. Azzal az életszerű feltételezéssel éltünk, hogy tőkeleírások és a követeléseladások (a követelésvásárlásokkal korrigálva, vagyis nettó értelemben) csaknem mind ezekhez a hitelekhez kötődtek az elmúlt három évben. Becslésünk alapján a

2014 szeptember óta bekövetkezett 67%-os állománycsökkenésből csak 15%-ot magyaráznak a hiteltörlesztések és a devizahiteles elszámolás. 40%-nyi hitelt követeléskezelőknek adhattak el a bankok, a maradék 12%-ot pedig leírták, főleg a Nemzeti Eszközkezelőnek átadott lakásokhoz kapcsolódóan.

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

Ráadásul a 15%-nyi hiteltörlesztés nagy részét sem feltétlenül „zsebből” intézték a háztartások. Az MNB szintén tegnap közzétett adatai szerint az említett kicsivel több mint 3 éves időszakban 7803 lakást értékesítettek önszántukból az adósok, részben valószínűleg hiteltörlesztésre fordítva a felszabaduló összeget. Összességében tehát marginális lehet azok aránya, akik ismét teljesítővé váltak a bankoknál, így kikerültek a szomorú statisztikából.

Az említett adatok alapján 5 év alatt 4442 kényszerértékesítést hajtottak végre a pénzügyi intézmények, ebből a tavalyi évben 2318-at, vagyis több mint a felét. A végrehajtási törvény tavaly tavaszi, adósokat védeni szándékozó szigorítása ellenére 2017 év fekete év volt a nem teljesítő jelzáloghitel adósok számára, hiszen felpörögtek az alábbi ábrán narancssárgával és pirossal jelölt pénzintézeti kényszerértékesítések. A Nemzeti Eszközkezelő 5 év alatt 32 146 lakás tulajdonjogát vette át, ebből 6328 lakásét a tavalyi évben.

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

És itt még nincs vége a feketelevesnek. A Központi Hitelfiformációs Rendszert kezelő BISZ Zrt. adataiból ugyanis kiderült, hogy 2017 végén még mindig 1,583 millió élő lakossági mulasztást tartottak nyilván (régi nevén) a BAR-listán, aminek döntő része szintén hitelmulasztás lehet. Ez szintén közel 15%-os csökkenést jelent csak a 2014-es közel 1,9 milliós csúcshoz képest, vagyis a kétféle statisztika (az előző összegszerű, utóbbi darabszámra vonatkozó) nagyjából összeér. Azt sajnos pontosan nem tudjuk, hogy a csaknem 1,6 millió mulasztás hány magánszemélyhez tartozik, de feltételezhetjük, hogy közel milliós tömeg tolong a BAR-listán.

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

Az MNB legutóbbi Pénzügyi stabilitási jelentése is megerősítette, hogy a teljes pénzügyi rendszerben lévő 90 napon túl késedelmes lakossági hitelek nagyobbik része ma már nem a bankoknál, hanem a pénzügyi vállalkozásoknál, vagyis elsősorban a követeléskezelőknél van. A legnagyobb szociális kockázatot a mintegy 122 ezer késedelmes jelzáloghitel-szerződés jelenti a 2017 közepi adatok szerint, amelyek összege akkor (valószínűleg ma is) az 1000 milliárd forintot is meghaladta.

Fő következtetésünk tehát az, hogy „organikus” módon alig csökkent a hazai lakosság nem teljesítő hitelállománya az elmúlt három évben, vagyis a történelmi csúcs óta. A probléma nagyobbik része egyszerűen átkerült a bankoktól a követeléskezelők mérlegébe, így immár nem pénzügyi stabilitási, „pusztán” szociális kockázatot jelent.

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

Végezetül mutatunk még három ábrát, amelyeket az MNB friss statisztikái alapján készítettünk. Az első azt mutatja, hogy a bankoknál maradt 90 napon túli lakossági hitelek aránya az autóhiteleknél és a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél ma is a legmagasabb.

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

A bankok nem teljesítő lakossági hiteleinek 77%-a jelzáloghitel, miután éveken keresztül sokkal jobban haladt ezekhez képest a fedezetlen hitelek kitisztítása a portfóliójukból. A jelzáloghitelek esetében a jogszabályi környezet és az ingatlanpiac vergődése is hosszú ideig hátráltatta a fedezetérvényesítést.

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

Az elmúlt negyedévekben ez megváltozott, és bár bejelentett nagybanki tranzakcióról nem tudunk, 2017 utolsó három hónapjában bruttó 67 milliárd forintnyi, 40,5 milliárd forint könyv szerinti értéken nyilvántartott követelést értékesítettek a bankok, mégpedig 27 milliárd forintos eladási áron. A bankok nagyobb része nagy volumenű portfóliótisztítás (ilyen az Ersténél és az UniCreditnél volt) helyett kisebb csomag eladását preferálja.

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

(portfolio)

Bal-Rad komm: „…nagyobbik része egyszerűen átkerült a bankoktól a követeléskezelők mérlegébe, így immár nem pénzügyi stabilitási, „pusztán” szociális kockázatot jelent…”

– Azaz: „rendes időkben” (nem választások előtt!) – mint a tavalyi utolsó negyedév – 2750 család vesztette el feje fölül a fedelet Döbrögisztán szerte.

EZ PEDIG 23 CSALÁD NAPONTA! „Normál” családokat alapul véve SZÁZ MAGYAR VÁLT HAJLÉKTALANNÁ MINDEN EGYES NAPON!

A bankok a hitel kb. 20-25 százalékáért adják el a „követeléseiket” a hiénacégeknek.

Föltételezve 1200 milliárdos követelést, max. 400 milliárdért!

EZ PEDIG KETTŐ DARAB NÉPSTADION ÉPÍTÉSI KÖLTSÉGE! (Jelen állapotok szerint!)

Jelenleg mintegy 600 ezer magyarra vár a kilakoltatás, a földönfutói sors! Őket a döbrögista qrmány NEM hagyta az út szélén. Legyalulta-letolta őket az útmenti árokba.

(Persze a többi politikai bűnbanda sem tépte/tépi magát a nagy segítő igyekezetben! Sőt! Egyáltalán nem! Pedig lenne ésszerű megoldás!)

Vagy OKA VAN a sagíteni nem akarásnak? Valami ilyesmi?

„8 ezer török vendégmunkás jön Magyarországra?

A nagykőrösi önkormányzat képviselő-testületének ülésén a Soros-terv elítéléséről szóló napirend vitája során árulta el a helyi Jobbik elnöke, hogy 8 ezer török vendégmunkást készülnek Nagykőrös környékére telepíteni.

A nagykőrösi önkormányzat Facebook-oldalára került fel egy videó, amelyen az látható, hogy Kustár Tamás független képviselő „nem keresztény emberek” érkezéséről beszél, majd Zágráb Nándor, a Jobbik helyi elnöke konkrétan ki is jelenti, hogy 8 ezer török vendégmunkás jöhet a környékre.

Az ominózus rész 0.23-tól látható: „Felmerült annak a lehetősége, hogy 8 ezer török vendégmunkást betelepítenek a környékünkre. Ami azt jelenti, hogy akár Nagykőrös vonatkozásában is súlyos fenyegetést jelent„

Czira Szabolcs polgármester (Fidesz-KDNP) nem cáfolta a jobbikos képviselő szavait, hanem a kormányzati retorika jól ismert paneljeit kezdte sorolni.

A videó egyébként az alapvető etikai normákat felrúgva a fideszes polgármester elvárása szerint megvágva került fel a honlapra.”

https://www.facebook.com/onkormanyzati.hireknagykoros/videos/574333532901869/

(Forrás: sztarklikk)

-A balrad.ru utána érdeklődött Nagykőrösön a históriának. És bizony „nem zörög a haraszt…”

Csak nyolcezer, és csak Nagykőrös és környéke! KELL A LAKHATÁSUKRÓL GONDOSKODNI! Qrmányzati szinten.

A balrad.ru által említett ésszerű megoldás lehetősége a döbrögisztáni hitelcsapdába esett MAGYAROK vonatkozásában tehát POLITIKAI AKARAT HIÁNYÁBAN NEM VALÓSULHAT MEG!

A kapitalizmus farkastörvényei fölülírták az emberiesség elemi szabályait!

Nagy kár!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Rezsiszi jövőt tapasztalt

Rezsiszili és a pozitív kampány: „Közép-Döbrögisztán közispotályai hihetetlen rossz állapotban vannak”

Németh Szilárd a váci börtönben járt, be is jelentkezett utána a Facebookon. A 22 perces adásban sok érdekesség hangzott el, de úgy tűnik, Némethet kicsit megkavarták a kormány kommunikációs váltásának kihívásai.

Németh szerint a magyar börtönöket rengeteg kritika éri (épp a miskolci börtönnel kapcsolatban láttak napvilágot hajmeresztő részletek), leginkább a „Soros által fizetett civil szervezetek beszélnek” a börtönökben tapasztalt „elnyomásról” (ennyi sorosozás bele kellett férjen). Nos, Németh semmi ilyesmit nem tapasztalt, bár vannak megoldandó problémák. De a Fidesz alelnöke fontosnak tartja leszögezni, hogy a Fidesz–KDNP a tisztességes, jogkövető, törvénytisztelő emberek „oldalán, nem, pártján” áll, nem a fogvatartottakén. A börtön nem wellness-szálló.

A zsúfoltságon csökkenteni kell, ismeri el Németh, ezért újít fel és épít a kormány börtönöket (ezek az építkezések épp csúsznak – a szerk). „De ez csak másodlagos célja lehet a kormánynak”, mert az elsődleges cél a családok otthonteremtésének segítése – itt Németh érezhetően megveregette saját vállát, képes volt a hódmezővásárhelyi armageddon után irányt váltó kormánykommunikáció jegyében a egy huszárvágással a börtönökről is beszélni és a kormány pozitív céljairól is beszélni. Németh kimondja: nem szabad a családi otthonteremtési kedvezményt(csokot) és a börtönkorszerűsítést összekeverni – mondjunk neki köszönetet, hogy szólt.

Németh megdöbbent, mert egy közép-magyarországi régióbeli városban, Vácott, amely egy büdös petákot nem kapott az EU-tól kórházkorszerűsítésre, ilyen kórházat talált a börtönben.

„A közép-magyarországi régióban azért ilyen szakadtak, azért vannak ilyen hihetetlenül rossz állapotban a kórházak és rendelőintézetek, mert ide egyelten egy cent EU-s forrás nem érkezett.”
(Forrás: HVG)

Bal-Rad komm: „…azért ilyen szakadtak, azért vannak ilyen hihetetlenül rossz állapotban a kórházak és rendelőintézetek, mert…”

– Hát Jó Rezsiszili! Ennyi júdáspénzt szánt a gyarmattartó Közép-Döbrögisztán közispotályaira. Ebből meg nem fussa Szili! Bezzeg futotta a SZOCIALIZMUS KORSZAKÁBAN! Amikor épült a váci kórház. Meg testvérkórháza Cegléden! ÖNERŐBŐL! Brüsszel nélkül! Mert „AKKOR” volt magyar gazdaság! „AKKOR” volt felelős politikai vezetés!

„AZÓTA” csak Döbrögisztán vajdaság gyarmati territórium van. Júdáspénzen kitartott, maffiózókból összeverbuvált, hazaáruló igazgatótanáccsal.

Van némi gond az eszmefuttatással Szili bá’!

Éppen ezért reméljük, hogy a börtönlátogatás afféle jövőlátási célú volt. El lehet mondani a bandatagoknak: hát fijúg, ez tényleg nem wellnesshotel!

Amúgy Szili önmagát is becsapta! „ŐK” NEM a váci fegyházba kerülnek! CSUKOTKÁRA!

Képtalálat a következőre: „Matolcsy-mém”

Ahhoz képest a váci fegyház wellnesshotel!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Döbrögi nem akar mégegyszer fölmosórongy lenni!

Elképesztő indoklás: ezért nem vitázik senkivel Döbrögi

Magyarország miniszterelnöke az Országgyűlésben számtalan alkalommal vitatkozott már az ellenzék jelöltjeivel – hangsúlyozta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI megkeresésére annak kapcsán, hogy a napokban több ellenzéki vezető és szervezet is nyilvános vitára hívta Orbán Viktor miniszterelnököt.

„A viták ideje lejárt, ez most a választók döntésének ideje” – tette hozzá Havasi Bertalan.

Legutóbb Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szólította fel Orbán Viktort, hogy vitában védje meg az elmúlt nyolc év kormányzását.
(privatbankar)

Bal-Rad komm: Vita? Megvédeni a védhetetlent? Döbröginek és a hordapotentátoknak olyan egy vitahelyzet, mint ördögnek a tömjénfüst. Kerülik, menekülnek előle!

Hozzá kell persze tenni, hogy „EZEK MINDEGYIKE” – mindegyik politikusbűnöző – legfeljebb folmosórongy lehetne egy átlagos képzettségű, ötvenéves magyar számára.

Döbrögi még az sem! Csak egy egyszer használatos valami, amit használat után nyugodtan el lehet dobni!

„…A viták ideje lejárt, ez most a választók döntésének ideje…”

– Így van! DÖNTSÜNK MI DÖBRÖGINEK ÉS HORDÁJÁNAK SORSÁRÓL! A POLITIKA SZEMÉTDOMBJÁRA, ÉS BÍRÓSÁG ELÉ VELÜK! NÉPBRÓSÁG ELÉ!

Ahol nincs hablatyolás, kinyilatkoztatás, félreduma!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 március 1. csütörtök van!  Rohan az idő!

A TAVASZ ELSŐ NAPJA VAN MA!

 Majd el telik ez az esztendő is! Már csak 307 nap van hátra belőle. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

ÉS MÁR CSAK 37 – ET KELL ALUDNUNK ÁPRILIS 8-IG! AKKOR AZTÁN TRÓNRA EMELHETJÜK A VAJDÁT!

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Albin, Albina, Cseperke, Csepke, Csiperke, Dakó, Dávid, Dókus, Dózsa, Eudoxia, Gyopár, Gyopárka, Leontina, Szecső, Szulejka, Tóbia, Veszta, Zotmund és Zulejka nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Március 1 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1562 – A wassyi mészárlással megkezdődnek a francia vallásháborúk.

1579 – A magyar papok képzésére XIII. Gergely pápa megalapítja Rómában a Collegium Hungaricumot.

1666 – Zborón házasságot köt I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona. E házasság révén Rákóczi bekapcsolódott a Wesselényi-összeesküvésbe.

1692 – Az amerikai Salemben boszorkányperek kezdődnek

1881 – A Magyar Távirati Iroda (MTI) alapítása.

1915 – Megindul Budapesten a menetrend szerinti autóbuszközlekedés.

1995 – Megalakul a Baumag szövetkezet

2008 – Magyarországon kivonják a forgalomból az 1 és 2 forintos érméket.

2017 – A Mekkmester Zrt új 2000 és 5000 forintos bankjegyet hozott forgalomba.

2018 – A Mekkmester Zrt új 1000 forintos bankjegyet hozott forgalomba.

Március 1-én is emlékezhetünk jelességek, hírességek szülinapjára. Pl:

1445 – Sandro Botticelli itáliai festő, († 1510)

1456 – II. Ulászló magyar király († 1516)

1671 – Arnu Miksa német jezsuita tanár († 1703)

1946 – Pusztai László válogatott labdarúgó († 1987)

Nemes, jeles egyének halálának évfordulójára is emlékezhetünk ma. Pl:

965 – V. Benedek pápa

1131 – II. István Árpád-házi király (* 1101)

1792 – II. Lipót német-római császár, magyar király, cseh király (* 1747)

1979 – Musztafa Barzáni mullah, iraki kurd politikus, szabadságharcos, az iraki Kurd Demokrata Párt vezetője (* 1903)

Ma van:

Wales nemzeti ünnepe: Szent Dávid napja
Bulgáriában Baba Marta napja, ekkor tűzik ki a martenicát
Nukleáris Fegyverek Elleni Harc Nemzetközi Világnapja
Polgári Védelem Világnapja
Self Injury Awareness Day
A meteorológiai tavasz első napja

Szíria

Nyafog a Pentagon. Borzalmas a panasz. Az utóbbi időkben revizionista hatalmak bukkantak föl a világban, „amelyek olyan világot akarnak létrehozni, amely nem feltétlenül felel meg az amerikai érdekeknek és értékeknek. Az orosz légvédelmi rakétarendszerek számának növekedése pedig – kiváltképp a Közel-Keleten – fenyegeti azt a képességünket, hogy uraljuk a légteret” – panaszolta fel a Central Command (Központi Parancsnokság) feje, Joseph Votel generális a nagy bajt. KÖZDENÜNK KELL AZ OROSZOKKAL! – adta ki a verdiktet a főparancsnok az ő kongresszusi meghallgatásán.

Csak emlékeztetőül: 2015 tavaszán a Pentagon új nemzeti katonai stratégiát adott ki, amelyben Oroszországot, Kínát, Iránt és Észak-Koreát „revizionista államoknak” nevezte el.

Votel generális égette is magát rendesen. Elmondta, hogy HALLOTT a The New York Times azon cikkéről, amelyben arról fantáziáltak, hogy minden bizonnyal Észak-Korea szállít tengeri úton vegyianyagokat Szíriának, amikből aztán ott fegyvert csinálnak. Igaz NEM LÁTOTT BIZONYÍTÉKOKAT, de hallotta…

A labanckancellár Sebastian Kurz pedig arra szólította fel Vlagyimir Putyin orosz államfőt, hogy „csináljon már végre valamit Szíriában!”

„Oroszországnak hatása és felelőssége van ott. Oroszország egy szuperhatalom, amely képes Szíriában rendet rakni. Szíria egész területén el kell hogy érje a háború teljes megszüntetését” – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Kurz Moszkvában az orosz elnökkel folytatott tárgyalásait követően.

Vlagyimir Putyin viszont a rendcsinálást inkább tárgyalásos úton képzeli el.

Federica Mogherini EU-s külügyér levélben sürgette Oroszországot, Iránt és Törökországot, hogy legyen mielőbb béke Szíriában.

Szergej Lavrov szerint nem a helyzet romlik Szíriában, hanem a terroristák helyzete. De „szerintünk nincs jó-vagy rossz terrorista. Csakis rossz terrorista létezik, amelyet semlegesítenünk kell. Megtesszük” – közölte. Egyúttal indítványozta, hogy az ENSZ humanitárius figyelme egy kicsit Raqqa felé is fordulhatna. Ott ugyanis az amerikai bombázások óta semmi nem változott. Viszont az ENSZ Raqqa miatt valahogy nem izgul.

Az orosz HM szóvivője Igor Konasenkov világosan elmagyarázta ma: Szíriában nem jó a humanitárius helyzet, de ahol igazán rossz, az azokon a helyeken kritikán aluli, ahol amerikaiak tanyáznak. Mint pl. Kelet-Ghoutában.

Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője ma elmondta, hogy Oroszország és Szíria minden megtesznek a kelet-ghoutai helyzet normalizálása érdekében.

Abban a térségben, ahonnan pedig a tűzszünet mai napjának megszabott öt órájában ismét nem tudtak senkit evakuálni, mert a terroristák folyamatosan aknavetőzték a kijelölt folyosót.

Afrinban a kurdok visszafoglaltak egy falut meg egy hegyet. Nagy az öröm.

Készül Szíriában a hiteles napi összefoglaló. A CNN csinálja.

Лучшие монтажеры и актеры второго плана 


Не подглядывай!



Отличный дубль.


Это не кино. Это Сирия!


Все совпадения с Газой и Мосулом случайны.

И вообще. Это автор – он так видит.


Йемен превращается…превращается Йемен…в Восточную Гуту!

Ну и немного классических актерских работ старой школы.


Номинант за лучший грим и спецэффекты.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com