Közelről pont úgy néz ki, mint a milliárdosok magángépei, de a HM szerint futár- és felderítőgép

Bár a Dassault Falcon 7X még hunyorogva is inkább tűnik milliárdosok magángépének, a Honvédelmi Minisztérium, amely két használt darab beszerzésére készül, katonai képességfejlesztésnek próbálja eladni a lépést. Szerintük ugyanis az alapból kisebb, legfeljebb 16 fős VIP-csoportok interkontinentális szállítására szánt business jetek valójában “futár- és felderítőgépek”, de mindenképpen “többfunkciós eszközök”.
Adjuk meg a HM-nek, ami jár: valóban bármilyen gépből lehet felderítést végezni, aminek van ablaka. Ahogy egy viszonylag magas épület tetejéről is, akár távcső nélkül is. Ahogy futárfeladatokra is tulajdonképpen bármilyen közlekedési eszköz használható, akár még egy luxusgép is.
A Magyar Honvédség amúgy nemrég szerzett be két Airbus A319-est, amelyek katonai szállítófeladatokra szintén csak korlátozottan alkalmasak, annál alkalmasabbak kormányzati delegációk fuvarozására. Erre tűnnek alkalmasabbak a most beszerezni tervezett business jetek is.
(444)
Bal-Rad komm: Döbrögisztán operetthadseregének lassan minden rajszintű társulatára jut már egy – egy csodás repülőgép. Természetesen mint a hon védelmének elengedhetetlenül szükséges kellékei. Mert ezek mind azok!
Nem tudjuk magunktól elhessegetni a gondolatot: ezek az új szerzemények mind – mind a döbrögista horda kimenekítésének eszközeiként szerepelnek! Ha eljő az ideje a menekülésnek.
“EZEK” valamire készülnek, amit mi még csaknem is sejtünk!
EGY ESETLEGES QRMÁNYVÁLTÁS NEM JELENT MENEKÜLÉSI KÉNYSZERT!
Más már igen!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ez egyszerűen röhej.
És hol is landolnának ezek a csodagépek!?És ha már a menekülő patkányok kiszálltak sehol ezekből a gépekből,kinek a tulajdonát képezik ,hiszen állami pénzen lettek vásárolva!Tehát honnan is kell majd visszakövetelni őket?!
Szerintem inkább valamelyik tao pénzen épült stadiont kell majd aviatikailag repképessé tenni,és azzal…izé lelécelni!Valahol azért majd akad a télak idejére valami vállról indítható akármi?!
Szerintem nem kell vissza követelni . Amikor tele van illetékesékkel az általad javasolt modszer!
Ennyit megér!
Tisztelt magyarok Izraelban elkezdödött a likud elszámoltatása.
Budapesti helytartoik jol informáltak.
Olyanok mint azok a japán katonák akiket a csendes-oceáni szigeteken felejtettek
a második világháboru után,és a helybéliek lemészárolták öket.
Megértjük pánik reakciojuk.
A kazár maffia ami a hétköznapi zemberek számára ismeretlen.
2018-ban elszámoltatásra kerül.
A swift szétesésével kártyavárként omlik össze a kazár maffia.
Oroszországot atomháboruval fenyegeték meg ha kilép a SWIFT-böl.
Oroszország kilép a SWIFT-böl és utána a többi ország is.
Vége a fedezetlen pénz kibocsátás monopoliumának.