Az oroszországi szocialista föderatív szovjet köztársaság alkotmányának alapelvei

Tervezet, elfogadta az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság által a Szovjet Köztársaság Alkotmányának kidolgozására kiküldött bizottság

Az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság átmeneti, a jelen átmeneti időre szóló Alkotmányának fő feladata, hogy erős Összoroszországi Szovjethatalom formájában lerögzítse a városi és falusi proletariátus és a szegényparasztság diktatúráját, melynek az a célja, hogy teljesen elnyomja a burzsoáziát, megszüntesse az ember ember által való kizsákmányolását, és felépítse a szocializmust, amelyben nem lesz sem osztálytagozódás, sem állami hatalom.

1. Az Oroszországi Köztársaság a városi és falusi küldöttek Szovjetjeiben egyesült oroszországi dolgozók szabad szocialista társadalma.
2. A sajátos életmód és nemzeti összetétel tekintetében különböző területek Szovjetjei autonóm területi szövetségekben egyesülnek, amelyek élén a Szovjetek területi kongresszusai és azok végrehajtó szervei állanak.
3. A területi szovjet szövetségek föderatív alapon az Oroszországi Szocialista Köztársaságban egyesülnek, amelynek élén a Munkás- és Parasztküldöttek Szovjetjeinek Összoroszországi Kongresszusa, a kongresszusok közötti időszakban pedig az összoroszországi Végrehajtó Bizottság áll.

„Izvesztyija” 82. sz.
1918. április 25.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

Távirat Turkesztán határterület V. szovjetkongresszusának
– írta: J. V. Sztálin –

Bizonyosra vehetik elvtársak, hogy a Népbiztosok Tanácsa támogatni fogja határterületük szovjet alapon nyugvó autonómiáját. Üdvözöljük kezdeményezésüket és mély meggyőződésünk, hogy az egész határterületet Szovjetek hálózatával fogják borítani és szorosan együtt fognak működni a már meglevő Szovjetekkel. Arra kérjük önöket, hogy az alakuló Szovjetkongresszus egybehívására hivatott bizottságot, amelynek megszervezéséhez már hozzáfogtak, küldjék el hozzánk Moszkvába, hogy vele együtt dolgozzuk ki azt a kérdést, miképpen kell meghatározni határterületük meghatalmazott szervének és a Népbiztosok Tanácsának egymáshoz való viszonyát.

Köszöntjük kongresszusukat és reméljük, hogy méltóan fogja teljesíteni a történelem által reá rótt feladatokat.
Lenin
Sztálin
1918. április 22.
„Izvesztyija” 83. sz.
1918. április 26.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

Az oroszországi Föderatív Köztársaság szervezete
– írta: J. V. Sztálin –

Beszélgetés a „Pravda” munkatársával

Az utóbbi napokban, a szovjet sajtóban vita indult az Oroszországi Föderáció felépítésének elveiről és módjairól, ezzel kapcsolatban munkatársunk arra kérte Sztálin elvtársat, a nemzetiségügyi népbiztost, hogy nyilatkozzék erről a kérdésről.

Munkatársunk kérdéseire Sztálin elvtárs a következő választ adta.

Burzsoá-demokratikus föderációk

A létező föderatív egyesülések közül a burzsoá-demokratikus rendre nézve a legjellegzetesebb az amerikai és a svájci föderáció. Történelmileg ezek független államokból alakultak — a konföderáción át jutottak el a föderációig, de a valóságban egységes államokká váltak s a föderalizmusnak csak a formáját tartották meg. Ez az egész fejlődési folyamat — az államok függetlenségétől azok egységéig — az erőszakoskodások, az elnyomás és a nemzeti háborúk egész során át vezetett. Elegendő megemlítenünk Amerika déli és északi államainak egymás elleni háborúját és a Sonderbundnak Svájc többi kantonja ellen viselt háborúját. Itt le kell szögezni, hogy a svájci kantonok és az amerikai államok nem a nemzetiségi ismérv, sőt nem is a gazdasági ismérv szerint alakultak, hanem teljesen véletlenül — aszerint, ahogy az emigráns telepesek vagy a faluközösségek ezt vagy azt a területet véletlenül elfoglalták.

Miben különbözik tőlük az alakulóban levő oroszországi föderáció

Egészen más képet mutat és kell is hogy más képet mutasson az a föderáció, amely most épül Oroszországban.

Először is, az Oroszországban kialakult területek lakosságuk életmódja és nemzeti összetételük tekintetében teljesen meghatározott egységek. Ukrajna, a Krim, Lengyelország, a Kaukázusontúl, Turkesztán, a Közép-Volga vidéke, a Kirgiz határ-terület nemcsak földrajzi fekvésüknél fogva (végvidékek!) különböznek Közép-Oroszországtól, hanem abban is, hogy gazdaságilag egészet alkotó területek s lakosságuknak határozottan kialakult elütő életmódja és nemzeti összetétele van.

Másodszor, ezek a területek nem szabad és független területek, hanem az oroszországi politikai szervezetbe erőszakkal bekényszerített egységek, amelyek most arra törekednek, hogy föderáció vagy teljes függetlenség formájában megkapják a szükséges cselekvési szabadságot. E területek „egyesítésének” története, e történet minden egyes lapja a régi oroszországi hatóságok erőszakoskodásairól és elnyomó rendszeréről beszél. Az oroszországi föderatív rendszer megteremtése azt fogja jelenteni, hogy ezek a területek és a rajtuk lakó népek a régi imperialista elnyomás alól felszabadulnak. Tehát az egységes államtól a föderalizmus felé haladunk!

Harmadszor, ott — a nyugati föderációkban — az állami élet építését az imperialista burzsoázia vezeti. Nem csoda tehát, hogy az „egyesítés” nem mehetett végbe erőszak nélkül. Itt, Oroszországban, fordítva, a proletariátus, tehát az imperializmus esküdt ellensége vezeti a politikai építést. Ezért Oroszországban a népek szabad szövetsége alapján lehet és kell megteremteni a föderatív rendszert.

Ez a lényeges különbség az oroszországi föderáció és a nyugati föderációk között.

Az oroszországi föderáció felépítésének elvei

Ebből világosan következik — folytatja Sztálin elvtárs —, hogy az Oroszországi Föderáció nem egyes önálló városok szövetsége (mint a burzsoá sajtó karikaturistái gondolják) és általában nem területek szövetsége (mint egyes elvtársaink hiszik), hanem történelmileg kialakult, meghatározott territóriumok szövetsége, amelyek sajátos életmódjukban és nemzeti összetételükben egymástól különböznek. Itt korántsem egyik vagy másik terület földrajzi fekvése a döntő, sőt az sem, hogy az ország egyik vagy másik részét folyók (Turkesztán), hegyláncok (Szibéria) vagy sztyeppék (szintén Turkesztán) választják el a központtól. A Lacisz által propagált földrajzi föderalizmusnak semmi köze sincs a III. Szovjetkongresszus által proklamált föderalizmushoz. Lengyelországot és Ukrajnát nem választják el a központtól sem folyók, sem hegyláncok, és mégsem jut eszébe senkinek azt állítani, hogy e földrajzi ismérvek hiányában az említett területeket nem illeti meg a szabad önrendelkezés joga.

Másrészt kétségtelen — mondja Sztálin elvtárs —, hogy azok a moszkvai partikularisták, akik mesterségesen 14 kormányzóságot igyekeznek Moszkva körül egyesíteni, olyan sajátságos föderalizmust akarnak, amelynek szintén semmi köze sincs a III. Szovjetkongresszusnak a föderációról szóló ismert határozatához. Kétségtelen, hogy a központi textilvidék, amely mindössze néhány kormányzóságot ölel fel, bizonyos mértékben egész gazdasági egység, és mint ilyent, kétségtelenül saját területi szerve, mint a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács autonóm része fogja igazgatni. De miféle közösség lehet a kietlen Kaluga és az ipari Ivanovo-Voznyeszenszk között és milyen ismérv szerint „egyesíti” ezeket a mai területi népbiztosi tanács — ezt csak a jó ég tudja.

Az oroszországi föderatív köztársaság összetétele

Nyilvánvaló, hogy az ország nem minden része és egysége, nem minden földrajzi territórium lehet a föderáció alanya, s nem is szabad, hogy az legyen; a föderációnak csak olyan meghatározott területekből kell állania, amelyek lakosságuk sajátos életmódja és sajátos nemzeti összetétele szerint elütnek más területektől és gazdaságilag legalább némileg egész territóriumok. Ilyenek: Lengyelország, Ukrajna, Finnország, a Krím, a Kaukázusontúl (nem lehetetlen, hogy a Kaukázusontúl több határozott nemzeti területi egységre, a grúz, örmény, azerbajdzsáni tatár stb. nemzeti területre fog oszlani), Turkesztán, a Kirgiz határterület, a tatár-baskír territórium, Szibéria stb.

A föderációhoz csatlakozó területek jogai.
A nemzeti kisebbségek jogai

A föderációhoz csatlakozó területek jogait teljesen konkrét formában az egész Szovjet Föderáció építése során fogják megállapítani, de e jogokat általános vonásokban már most körvonalazhatjuk. A hadügy és a haditengerészet, a külügy, a vasút, a posta és távíró, a pénz, a kereskedelmi szerződések, a közös gazdasági, pénzügyi és bankpolitika valószínűleg a központi Népbiztosok Tanácsának hatáskörébe fog tartozni. A többi ügy, és elsősorban a közös dekrétumok megvalósításának formái, az iskola, a bíráskodás, a közigazgatás stb. a területi népbiztosok tanácsának jogkörébe mennek át. Nem lesz kötelező „állami” nyelv sem a bíráskodásban, sem az iskolában! Minden terület azt a nyelvet vagy azokat a nyelveket választja, amelyek az adott területen lakó népesség összetételének megfelelnek és emellett a kisebbség és a többség nyelve minden társadalmi és politikai intézményben teljesen egyenjogú lesz.

A központi hatalom szerkezete

A központi hatalom szerkezetét, felépítésének módozatait az Oroszországi Föderáció sajátosságai határozzák meg. Amerikában és Svájcban a föderalizmus gyakorlatilag kétkamarás rendszerre vezetett: az egyik kamara a parlament, melyet az általános választási elv szerint választanak, a másik pedig az államok, illetve kantonok által alkotott szövetségi tanács. Ez nem más, mint a kétkamarás rendszer, mely a gyakorlatban a szokásos burzsoá törvényhozási huzavonára vezet. Kétségtelen, hogy Oroszország dolgozó tömegei nem kívánják ezt a kétkamarás rendszert. Különben is ez a rendszer egyáltalán nem felel meg a szocializmus legelemibb követelményeinek.

Úgy véljük — folytatja Sztálin elvtárs —, hogy az Oroszországi Föderáció legfelsőbb hatalmi szerve az oroszországi dolgozó tömegek által választott Szovjetkongresszus, illetve a kongresszust helyettesítő Központi Végrehajtó Bizottság lesz. És itt búcsút kell majd mondani annak a burzsoá előítéletnek, hogy az általános választójog „elve” csalhatatlan. Választójogot nyilván csak azoknak a néprétegeknek fognak adni, amelyeket kizsákmányolnak, vagy amelyek legalábbis nem zsákmányolnak ki idegen munkát. Ez természetszerűleg következik a proletariátus és a falusi szegénység diktatúrájának tényéből.

A hatalom végrehajtó szerve

Ami az Oroszországi Föderáció végrehajtó hatalmi szervét, vagyis a központi Népbiztosok Tanácsát illeti, azt a Szovjetek kongresszusa fogja választani, úgy véljük, a központ és a föderációhoz csatlakozó területek jelöltjei közül. A Központi Végrehajtó Bizottság és a Népbiztosok Tanácsa között tehát nem lesz — és nem is szabad, hogy legyen — úgynevezett második kamara. Kétségtelen, hogy a gyakorlat létrehozhat és bizonyára létre is fog hozni más, célszerűbb és rugalmasabb formákat a területek és a központ érdekeinek összeegyeztetésére a hatalom szerkezete terén. Egy azonban kétségtelen: bármilyen formákat teremtsen is a gyakorlat, az idejétmúlt és forradalmunk által eltemetett kétkamarás rendszer nem fog feltámadni többé.

A föderalizmus átmeneti szerepe

Ezek — folytatja Sztálin elvtárs — véleményem szerint az Oroszországi Föderáció szemünk láttára kibontakozó körvonalai. Sokan hajlandók a legszilárdabb, sőt a legideálisabb rendszernek tekinteni a föderatív rendszert s ezzel kapcsolatban gyakran Amerika, Kanada, Svájc példájára hivatkoznak. A történelem azonban nem igazolja a föderalizmusért való rajongást. Először is, Amerika és Svájc már nem föderáció: ezek föderációk voltak a múlt század hatvanas éveiben, de a múlt század végén valójában egységes államokká váltak, amikor az államok és a kantonok kezéből minden hatalom átment a központi föderatív kormány kezébe.

A történelem megmutatta, hogy az amerikai és a svájci föderalizmus csak átmeneti lépcsőfok az államok, illetve kantonok függetlensége s azok teljes egyesülése között. A föderalizmus igen célszerű volt, mint a függetlenségről az imperialista unitarizmusra való átmenet lépcsőfoka, de elavult és elvetették, mihelyt az államok és kantonok egységes állami egészben való egyesülésének feltételei megértek.

Az oroszországi föderáció politikai építésének folyamata.
Az oroszországi föderalizmus — a szocialista unitarizmusra való átmenet lépcsőfoka

Oroszországban fordított sorrendben folyik a politikai építés. Itt a cári kényszer-unitarizmust az önkéntes föderalizmus váltja fel, hogy idővel átadja a helyét ugyanilyen önkéntes és testvéri egyesülésnek, mely magába foglalja Oroszország minden nemzetének és néptörzsének dolgozó tömegeit. Az oroszországi föderalizmusnak — fejezte be a beszélgetést Sztálin elvtárs — az a sorsa, hogy mint Amerikában és Svájcban, átmeneti szerepet töltsön be, átmenet legyen a jövőbeli szocialista unitarizmusra.

„Pravda” 62. és 63. sz.
1918. április 3. és 4.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!