Magyar kórházba került az ausztrál színésznő, nagyon durva dolgokat mondott
Ruby Rose Magyarországon forgat, s egy fülgyulladás miatt kellett felkeresnie az egyik budapesti kórházat.
A Budapesten forgató színésznő jól ismeri már az országot, találkozott nálunk nem egy dologgal, de kórházba most került először. Egy szilikon füldugó miatt begyulladt a füle, ezért kellett orvosi segítséget kérnie. A közösségi oldalára feltöltött videó szerint az Uzsoki kórházat kereste fel, amihez azt írta: ez a legrémisztőbb hely, amit valaha láttam.
Rose-t nagyon megviselték a látottak: viccelődve arról írt, hogy ha itt kiveszik a szerveit, reméli, csodálatos emberek kapják majd azokat, illetve hogy a tetanusz, amit kapott, még nem veszítette el a szavatosságát. A mosdó szerinte olyan, mintha egy horrorfilm díszlete lenne, pedig igazság szerint egyik fotóján sem annyira áldatlanok az állapotok, ahogy azt néhány hazai kórházban tényleg látni lehet.
Azóta megtudta, hogy az Uzsoki kórház valóban az egyik legjobb az országban, amely tényt mély megdöbbenéssel fogadta. Belevetette magát a magyar kórházak szomorú történetében, a cikkeket pedig, amiket elolvasott az interneten, megosztotta a követőivel is. Végül azt írta, szeretne valahogy segíteni, amihez a rajongóitól kért ötleteket és segítséget.
Az Uzsoki bejárata: „Ez a legijesztőbb, amit valaha láttam”
A mosdó szerinte horrorfilmbe illik
Itt a tetanuszoltás miatt aggódik (blikk)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „Belevetette magát a magyar kórházak szomorú történetében, a cikkeket pedig, amiket elolvasott…szeretne valahogy segíteni, amihez a rajongóitól kért ötleteket és segítséget.”
– Hát kedves Ruby! NE FÁRASZD MAGAD! Döbrögisztán népének a vajdaság közispotályainak állapotai és közegészségügyi viszonyai tökéletesen megfelelnek. Qrmányunk és vezérlő rablóhordánk szerint egyenesen világszínvonalúak!
A MAGYAROK PEDIG HISZNEK HORDÁNKNAK ÉS QRMÁNYUNKNAK! JOBBAN MINT NEKED, VAGY SAJÁT SZEMÜKNEK! DÖBRÖGISZTÁN VAJDASÁGBAN A VALÓSÁG UGYANIS HIT KÉRDÉSE!
Különben meg kedves Ruby – csupáncsak rossz (?) helyre mentél. Va az Uzsokinál jobb hely is! Csak pénz kérdése az egész!
Nem vagyunk a rajongóid – bár még lehetünk! Ettől függetlenül ÖTLETÜNK AZ VOLNA számodra: ha valmi fülesd lenne arról, hogy valakik kórházhorroros filmet akarna csinálni, itt Döbrögisztánban a ‘la natur könnyen megoldható. Tudunk ajánlani olyan helyszíneket – TERMÉSZETES STATISZTÁKKAL! – ahol egy fillér díszletráfordítás nélkül…
Csak a villanyt kell megoldani!
(Az ötletért mondjuk elvárnánk némi aprót! Szigorúan adományként!)
Eurostat: a második legszegényebb nép a magyar az EU-ban
Összehasonlították az életszínvonalat, már Románia is lehagy minket. Így elég távolinak tűnik, hogy beteljesüljön Orbán Viktor álma.
Magyarországon az egy főre jutó tényleg fogyasztás (AIC) mindössze 62 százaléka volt tavaly az uniós átlagnak, ez ráadásul rosszabb az előző években mértnél – derül ki az Eurostat összesítéséből. Az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, ott 54 százalékos az a mutató, míg Horvátországban szintén 62 százalék. Figyelemreméltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt.
Az unióban a leggazdagabbak a luxemburgi polgárok, az ő életszínvonaluk az EU-átlag 132 százaléka. A nagyhercegséget Németország követi (122 százalék), a harmadik pedig Ausztria, 117 százalékkal. Az első ötbe még a dánok és a britek kerültek be, ott a jóléti mutató az uniós átlag 114 százalékán áll. Magyarul: ahhoz, hogy Orbán Viktor legújabb álma megvalósuljon, és 2030-ra Magyarország az EU 5 legjobb állama kerüljön, csaknem dupláznia kellene a gazdaságnak.
Nem sokkal jobb a kép akkor sem, ha az egy főre jutó, a vásárlóerővel korrigált (PPS) nemzeti összterméket – vagyis a fejlettség leggyakoribb mutatóját – nézzük. Ezen a listán Magyarország – az uniós átlag 68 százalékával – hátulról a hatodik. A legszegényebb ezúttal is Bulgária, a dél-európai országban a fejlettség még az EU-átlag felét sem éri el (49 százalék). A leggazdagabb Luxemburgban viszont a 253 százaléka, míg a második helyre újból felkúszott íreknél 181 százalék. Ha ezen a listán akarnánk bekerülni a legjobb öt közé, megint csak duplázni kellene, a dánok, az osztrákok és a hollandok esetében is 127-128 százaléka az uniós átlagnak az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson mért GDP. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Íme itt a bizonyság: MÉG TÖBB MUNKÁVAL – elvileg – behozható a hátrányunk! (Föltételezve, hogy kifizetik három év múlva a plusz bért!)
De a fenti cikk is csak általánosítás! Merthogy igenis vannak itt olyanok, akik jól keresnek. Hadd ne soroljuk!
Vannak aztán OLYAN FIATAL HÁZASOK Döbrögisztánban, akik Bécsbe járnak hétvégi bevásárlásra!
Különben pedig hazugság az egész állítás, hogy csórók lennénk.
Döbrögi megmondta: VERSENYKÉPESEK VAGYUNK! A LEG – LEG – LEG – VERSENYKÉPESEBBEK!
Mint ha lámpafény ég nyári éjszakákon,
Baljósan csillanva meg ravasz szempáron:
Orbi vezér képe úgy villan fel nékem
Majd kilenc-tíz naptári év régiségben.
Rémlik, mintha látnám alacsony növését,
Parlament padjában laza könyöklését,
Hallanám harsogó beszédit vajdánknak,
Mit ma könyvelnétek hazug marhaságnak.
Jó volt ám a népe, míg kellett, a szájon,
Azért ül még mindig rajt’ Magyarországon;
Ha most visszamennénk, s elhoznánk közétek,
Tetteit parasztvakításnak hinnétek.
Percig sem bírnátok álszent kaffogását,
Felszólalásait, pózoló hordáját;
Csak köpnétek, hallva cigánykodó fajtát,
És, kiket listáról hozott, egy pár majmát.
Reng a sok seggtől az ülésterem padja,
Szorgos tolvajbandák terpeszkednek rajta;
Nincs egy szabad fillér a kormány kezében,
Nincs deviza most már a jegybank zsebében.
Laptop lágy fényénél száz-százötven szarka
Pötyög, hiszen úgyis tele lészen marka;
Hej, pedig ugyanott, eléjük rakottan,
Kicsi mikroportok sorakoznak ottan.
Fenn a pulpituson ősz, megfáradt némber
Néz a monitorba, s benne bötűt kémel:
Tán öreg tanárnak képzelné valaki,
Ki a suttyók feladatát most osztja ki.
Elöl mamelukok unottan merengnek,
Ujjgyakorlatokkal épp edzeni mennek:
Még nem ült Lackó a parlament nyakára,
Nincs ok fricskát nyomni Youtube-csatornára.
Egyetlen plebejus áll csak a környéken,
Meddig az optika lát középen, szélen;
Öltönye feszül már a növekvő háján,
Pedig még fűzője sem pihen a vállán.
Legbelső padhelyre sunyin, sunyin bámul,
Máris oda vágyna el seggpárnájárul;
Azt hinné az ember: élő kerti törpe,
Kerítés végibe’, kissé összetörve.
Vajda, miért állsz fel kamerák tüzében?
Ládd, más le se szar a terem hűvösében;
Trécsel az elnök is, jegyzővel csevegve,
A világért sincs most meghallgatni kedve:
Vagy sohasem láttál olyan párnás széket,
Mint az, amit rühellnek átadni néked,
És a helyről hallik ugyanoly halandzsa,
Mint mi fogaid közt kifelé szaladna?
Nem is, nem is azt a bársonyszéket nézi,
De Ősződ Böszméjét véges-végig méri:
Túl a bandán, mit szintúgy összefútt a szél,
Vágyott posztja csillog, pénzeső hangja kél.
És amint vagyon kél hatalmi köréből,
Úgy kel a vágyódás a vajda szívéből;
Erre gondol, bár szól előre hajolva,
Mintha szíve-lelke a rizsában volna.
„Gazdag diktátorok, hatalmas vezérek!
Jaj be irigykedve, jaj be hosszan nézlek.
Merre, meddig mentek? Mennyi hitványságra?
Rabszolgákat szedni fontos kívánságra?
Mentek-é sajátra? Mentek-é másokra?
Párnak jól keresztbe tenni úgy vágyom ma!
Hej! majd én is, én is köztetek táncolok,
Hatalmas vezérek, gazdag diktátorok!”
Ilyenforma Orbi vezér gondolatja,
Mely sötét lelkében szárnyát bontogatja;
S amint szól harsányan, amint hazudozik,
Agya pillanatra összezavarodik.
Hisz komcsi volt apja; maga KISZ-ben kezdte,
Ilyen háttér mellett lelkét ez sem edzte;
Aztán vallásos lett, bár nem vet keresztet,
Kereszténynek mondja, mit maga teremtett.
Ám itt van már a had, Orbi vezér hada,
Itt kevély hadával Orbi vezér maga;
Feszengve behúzza vastag szalonnáját,
Nyakkendő nem nyomja sokat bírt gigáját;
És utána tarka, öltönyös pribékek,
Kattogván alattok drágán megvett gépek:
Büszke lesz ő, büszke, de azt veszi észre,
Hogy valaki kiült, jó messze, a szélre.
„Hé, cigány! mely vasút vezet majd Felcsútra?”
Kérdi maró gúnnyal, téve a ficsúrra;
Orbinak ezt hallva önérzete roppan,
És olyat döbben rá, hogy álla is koppan.
„Hm, cigány én!” emígy füstölög magában,
„Hát ki lesz majd az úr ebben az országban?
Bilder Gordon talán, szakértői kormány,
Mikor Táncoslábnál elfogy majd a furmány?
Én cigány? én?” – Amit még e szóhoz gondolt,
Az az illetőt megcélzó bosszúterv volt.
Mikor a nyelvét már könnyeden forgatta,
Kérdezőjét gyorsan a szaván ragadta;
Hosszan, egyenesen mutat a kezével,
Vasútvonalat, mi Felcsútra tér majd el,
S mintha vassá volna akaratja válva,
Még csak meg se rezzen, nagy zúgást kiváltva.
Táncoslábú látja Orbit a nagy szájjal,
Szörnyülködik rajta egész bandájával.
„Őrült ez feleim” Böszme mond „akárki;
Nos fiúk, ellene, választást, ki áll ki?
Vagy ki mer majd fogni úgy egy kormányrudat,
Ahogyan készíti ez őrült az utat?”
Szégyen és gyalázat: köp, legyint mindenki,
Cigánynak hítt vajdát mégsem hív ki senki!
De ki vína meg a sok ravasz fogással,
Kubatov-listával, láncszavaztatással?
Ki vína meg Orbi hatalomvágyával,
A környék legnagyobb megalománjával?
Mert csak az kössön ki Orbival, ha drága
S nem megunt előtte boldogulásvágya;
Jaj lészen majd annak, aki jut kezébe,
Ha nem állt félre úgy, ahogyan azt kérte.
Elvonul a háznép laza, ritkás sorban,
Orbiról beszélnek a vörös táborban;
Mindenik mond néki gúnyosat vagy csúnyát,
Mindenik ad még rá egy verbális gúnyát;
Egyik így szól: „Vajda! mért nem mész Balkánra?
Ily prímásnak, mint te, ott van ám nagy ára.”
Másik szánva mondja: „Kis pofám, be nagy kár,
Hogy apád cigány volt s te is az maradtál.”
Elvonul a tábor, kocsiját zúgatja:
Ezt a Merci vitte, azt Opel gurgatja;
Orbi meg bosszúsan hazafelé vezet,
Káromkodás terén kivágja a rezet;
Mint egy focistáé, szitka cifrázása,
Mint a B-középé, szeme villámlása,
Mint sebzett hiéna, kacag bősz dühében,
Csaknem eltörik az index a kezében.
Petőfi Sándor: ORBÁN
Komor, mogorva férfiú
Volt Orbán,
Bár oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
De hisz mogorva ép azért
Volt Orbán,
Mert oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Oka egyébiránt maga
Volt Orbán,
Hogy oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Temérdek borfélét ivott
Meg Orbán,
Vidám hajnal azért pirult
Az orrán.
Pest, 1845. február – március
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Örülnek a germán cégek, hogy vakulásig túlóráztathatják a vajdasági biorobotjaikat
Német sajtóbeszámolók szerint a német cégek valóban jelezték, hogy örülnének a túlóraszám növelésének, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig maga is próbált elébe menni ezeknek az igényeknek. A nyugati lapok hasábjaira egyébként nem csak a túlóratörvény és a tüntetések híre jutott el, hanem az Orbán-Szabó füttyjelenet is.
A Mercedes kecskeméti gyára. Fotó: MTI
A német gazdaság „budapesti képviselői” szerint valóban felmerült a kívánság a munkaidő rugalmasabbá tételére, ugyanakkor a törvény módosítását a politika belügyének tartják – írja a Handelsblatt annak kapcsán, hogy a magyar parlament tegnap elfogadta az úgynevezett túlóratörvényt, az éves túlóraszám 250-ről 400-ra emelését.
Pozitív reakciók
A legnagyobb német gazdasági lap emlékeztet arra, hogy a magyar ellenzék vádja szerint a reformra „hatással voltak” a külföldi, főleg német konszernek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november végi düsseldorfi látogatásán például azt mondta:
„A Magyarországon befektető északrajna-vesztfáliai vállalatok egyértelműen pozitívan reagáltak azokra a magyar törvényjavaslatokra, amelyek tovább javítják az ország versenyképességét, és enyhítik a korábban kihívásnak tekintett szakemberhiányt.”
A privátbankár.hu korábbi megkeresésére a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara nem kívánta kommentálni a törvénymódosítást.
Pörgésben maradni
A Handelsblatt felidézi azt is, hogy Magyarországon sok cég szenved a munkaerőhiány miatt, a túlóraszám emelésével pedig főleg „az ipari cégek reagálhatnak a jövőben rugalmasabban a megbízások alakulására.” Orbán Viktor miniszterelnök ezzel a reformmal kívánja fenntartani a gazdasági fellendülést.
Orbán Viktor és párttársai a tegnapi szavazáson. Forrás: Parlament.hu
A lap a tegnapi történésekkel kapcsolatban – a törvényt nem mindennapi körülmények között fogadta el a parlament – kiemeli: amikor a magyar kormányfő el akarja érni politikai célját, akkor a masszív tiltakozó akciók sem befolyásolják.
Örülhetnek a német autógyártók
„Több ezer magyar demonstrált a ’rabszolgatörvény’ ellen” – ezzel a címmel számolt be a magyarországi történésekről a Deutsche Welle. A nagyvilágnak szóló német közszolgálati adó szerint néhány tüntető térdre ereszkedett, hogy így szimbolizálja rabszolgává válását.
A Deutsche Welle szintén úgy véli, hogy a törvénymódosítással a kormány „a fontos befektetőket, például a német autógyártókat akarja támogatni.”
A parlamenti csetepatéval kapcsolatban megjegyzik, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke egy síppal arcon fütyülte a magyar kormányfőt, aki ezt „behunyt szemekkel, de mégis lazán” viselte.
Forrás: Szabó Tímea/Facebook
Volt tüntetés, de kicsi
Terjedelmes riportot közöl a túlóratörvény, valamint a közigazgatási bírósági rendszer létrehozásáról szóló törvény elfogadásáról a New York Times. Az amerikai napilap szerint utóbbi törvénnyel megerősítették a kormány ellenőrzését az igazságszolgáltatás felett.
A NYT összegzésként megjegyzi: az utcai tüntetés relatív kicsi volt – Orbán pártja áprilisban a szavazatok csaknem felével nyerte meg a megfigyelők szerint szabad, de nem fair parlamenti választásokat. (privatbankar)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…az utcai tüntetés relatív kicsi volt…”
– Hála a munkavállalók FÖLKÉSZÜLT szagszervezeteinek! Amelyek inkább LEVELEZŐI TAGOZATON VALÓ TILTAKOZÁSRA buzdítják a képviseltjeiket! Mondván: „…AZ ÍRÁS MEGMARAD!”
A tegnap esti youdapesti történések egy gerincroppantott magyarság végvonaglásának horrorfilm – előzetese volt.
Döbrögisztán kisérleti terepen minden a tervek szerint alakul. Rabszolgatörvény megszavazva, a legérintettebbek – a MAGYAR MELÓSOK – szagszervezeteik döntésére várva a tévé előtt múlatják az időt, és a futballmecs szünetében nézik, ahogy a helyettük tüntető gyerekeiket…
– Aztán aludni térnek. Pihenni kell, mert korán kell kelni. Vár a meló!
A szagszervezetek stratégián ügyködnek! TILTAKOZNI KÉNE! FINOMAN, CSENDBEN! NEM SÉRTŐEN, CSAK ILLEDELMESEN! ENGEDÉLYEZETT MÓDON!
Sintér megüzente: NEM LESZ TOLERANCIA!
Gulyás megüzente: AKI NEM TŰR, AKI TILTAKOZIK – AZ NEM IGAZ MAGYAR!
Márpedig a qrva kölkökön kívül MINDENKI IGAZ MAGYARNAK AKAR LÁTSZANI!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A kaukázusontúli ellenforradalmárok a szocializmus álarcában
Az Oroszországi Föderáció végvidékei közül, azt hiszem, a Kaukázusontúl nemzeti összetétele a legtarkább és legváltozatosabb. Grúzok és oroszok, örmények és azerbajdzsáni tatárok, törökök és leszghek, oszétok és abházok — ezzel még koránt sincs kimerítve a Kaukázusontúl hétmilliós lakosságának tarka nemzeti összetétele.
E nemzeti csoportok egyikének sincs élesen elhatárolt nemzeti területe, mind tarka összevisszaságban, egymásba fonódó sávokon élnek, mégpedig nemcsak a városokban, hanem a falvakban is. Tulajdonképpen ezzel magyarázható, hogy a kaukázusontúli nemzeti csoportok egymás közötti harca minduntalan elhomályosítja az oroszországi központ ellen folytatott közös harcukat. S ez igen „kényelmes” helyzetet teremt arra, hogy az osztályharcot nemzeti lobogókkal és frázisokkal leplezzék.
A Kaukázusontúl másik, nem kevésbé jellegzetes vonása gazdasági elmaradottsága. Nem tekintve Bakut, mely a határterület ipari oázisa, ahol főképpen a külföldi tőke mozgat mindent, — a Kaukázusontúl agrárország, többé-kevésbé fejlett kereskedelmi élettel a határszéleken, a tengerpartokon, a tisztán jobbágyi viszonyoknak még erős maradványaival a központban. A tifliszi, jelizavetpoli, bakui kormányzóságban a mai napig is hemzsegnek a jobbágytartó tatár bégek és a feudális grúz hercegek, akiknek óriási latifundiumaik vannak, külön fegyveres bandákkal rendelkeznek és kezükben tartják a tatár, örmény, grúz parasztok sorsát. Tulajdonképpen ezzel magyarázhatók az agrár-„zavargások” éles formái, amelyekben a parasztok elégedetlensége gyakran utat tör magának. Ebben kell keresni annak az okát is, hogy a kaukázusontúli munkásmozgalom, amelyet minduntalan elhomályosítanak az agrár-„zavargások”, még gyenge és ki nem kristályosodott (Baku kivételével). Mindez kedvező talajt teremt arra, hogy a vagyonos osztályok és a többségében nemesi, úgynevezett „szocialista” intelligencia politikai koalícióra lépjenek egymással az országban most kibontakozó munkás-paraszt forradalom ellen.
A februári forradalom nem változtatott lényegesen a határterület dolgozó osztályainak helyzetén. A katonák, a falu legforradalmibb elemei, még a fronton voltak. A munkások pedig, akik a határterület gazdasági elmaradottsága következtében, mint osztály általában gyengék, és mint szervezett egység még nem erősödtek meg, a kivívott politikai szabadságjogoktól megmámorosodtak, s úgy látszik, nem szándékoztak továbbmenni. A hatalom teljes egészében a vagyonos osztályok kezében maradt. Ezek görcsösen ragaszkodtak a hatalomhoz, várakoztak és örömest átengedték az eszer és mensevik stratégáknak, hogy az orosz forradalom burzsoá jellegéről, a szocialista forradalom megvalósíthatatlanságáról és más effélékről szóló bölcs beszédekkel álomba ringassák a munkásokat és parasztokat.
Az Októberi Forradalom gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. Egy csapásra felforgatott mindent, napirendre tűzte a hatalom kérdését, melynek most már közvetlenül a dolgozó osztályok kezébe kellett átmennie. „Minden hatalmat a munkásoknak és parasztoknak!” — ez a kiáltás mennydörgésként dübörgött végig az egész országon s talpra állította az elnyomott tömegeket. És amikor ez a kiáltás, mely Észak-Oroszországban harsant fel először, ott testet kezdett ölteni, a Kaukázusontúl vagyonos osztályai saját szemükkel győződtek meg arról, hogy az Októberi Forradalom és a Szovjethatalom az ő elkerülhetetlen halálukat jelenti. Ezért a Szovjethatalom elleni harc élethalál kérdés lett számukra. A „szocialista” eszer-mensevik értelmiség pedig, amely már belekóstolt a hatalomba, és amelynek most azzal kellett számolnia, hogy elvesztheti a hatalmat, automatikusan a vagyonos osztályok szövetségesévé lett.
Így jött létre a kaukázusontúli szovjetellenes koalíció.
Ennek a szovjetellenes koalíciónak élő megtestesülése a Kaukázusontúli Biztosság, amelyben egyrészt tatár bégek ülnek, mint Han-Hojszkij és Hasz-mamedov, és másrészt grúz nemesi intellektuelek, mint Zsordanija és Gegecskori.
A nemzeti csoportokon belül az osztályok koalíciója érdekében grúz, tatár, örmény „nemzeti tanácsokat” szerveznek. Kezdeményezőjük; a mensevik Zsordanija.
A Kaukázusontúl főbb nemzetiségeinek vagyonos osztályaiból álló koalíció érdekében megteremtik a Kaukázusontúli Biztosságot. Vezetője: a mensevik Gegecskori.
Hogy a Szovjethatalom ellen irányuló harcban a határterület „egész lakosságát” egyesítsék, az Alkotmányozó Gyűlés kaukázusontúli eszer, mensevik, dasnak, káni tagjaiból megszervezik az úgynevezett „Kaukázusontúli Szejmet”. Dísze, azaz elnöke: a mensevik Csheidze.
Van itt „szocializmus” is, „nemzeti önrendelkezés” is és még valami, ami reálisabb, mint ezek a régi frázisok, mégpedig: a vagyonos osztályok reális szövetsége a munkás-paraszt hatalom ellen.
De frázisokból nem lehet sokáig megélni. A szövetség „tetteket” kíván. A „tettek” pedig nem várattak magukra, mihelyt az első reális veszély megjelent. Ez a veszély azoknak a forradalmi katonáknak a személyében jelent meg, akik a béketárgyalások megkezdése után visszatértek a török frontról. Ezeknek a katonáknak Tifliszen, a szovjetellenes koalíció fővárosán keresztül kellett átutazniok. A bolsevikok kezében komolyan veszélyeztethették a Kaukázusontúli Biztosság létét. A veszély tehát a lehető legreálisabb. S e veszély láttára lehull mindennemű „szocialista” sallang. A koalíció ellenforradalmi jellege leplezetlenül feltárul. A Biztosság és a „nemzeti tanácsok” hitszegő módon puskatűzzel fogadják és lefegyverzik a frontról hazatérő csapatokat, vad „nemzeti” hordákat fegyvereznek fel ellenük. A Kaukázusontúli Biztosság, hogy „tetteit” még jobban megalapozza, és hogy észak felől biztosítsa magát, megegyezésre lép Karaulovval és Kalegyinnal, az utóbbinak vagonszámra küldi a lőszert, segíti őt azoknak a csapatoknak lefegyverzésében, amelyeket maga nem tudott lefegyverezni s általában minden eszközzel támogatja a Szovjethatalom elleni harcában. Ennek az aljas „politikának” az a lényege, hogy bárminő eszközzel, minden áron megóvják a Kaukázusontúl vagyonos osztályait a forradalmi katonák „merényleteivel” szemben. Az öntudatlan, felfegyverzett muzulmán különítményeket ráuszítják az orosz katonákra, az utóbbiakat tőrbe csalják, kegyetlenkednek velük, agyonlövik őket — ezek az eszközei ennek a „politikának”. Ezt a gyalázatos lefegyverzési „politikát” legjobban illusztrálja, hogy Samhornál, Jelizavetpol és Tiflisz között halomra lőtték a török frontról Kalegyin ellen vonuló orosz katonákat.
A „Bakinszkij Rabocsij” erről ezt írja:
„1918. január első felében, a vasútvonal Tiflisz és Jelizavetpol közti szakaszán több ezer főből álló, felfegyverzett muzulmán bandák, a Jelizavetpoli Muzulmán Nemzeti Bizottság tagjainak vezetése alatt és a Kaukázusontúli Biztosság által küldött páncélvonat segítségével, több helyen erőszakkal lefegyverezték az Oroszországba utazó csapattesteket. Ez alkalommal több ezer orosz katonát gyilkoltak meg és tettek nyomorékká. Orosz katonák holttestei borítják a vasútvonalat. Körülbelül 15 000 puskát, 70 géppuskát és 20 ágyút vettek el tőlük.”
Ezek a tények.
S e tényeknek az az értelmük, hogy a földesurak és a burzsoázia szövetséget kötöttek a Kaukázusontúl forradalmi katonái ellen, olyan szövetséget, amely a hivatalos mensevizmus lobogója alatt működik.
Szükségesnek tartjuk, hogy részleteket idézzünk a „Bakinszkij Rabocsij” cikkeiből, amelyek a jelizavetpoli-samhori eseményeket megvilágítják:
„A mensevikek leplezni igyekeznek a jelizavetpoli eseményeket. Még tegnapi szövetségeseiknek, a tifliszi eszereknek lapja, a «Znamja Truda» is megállapítja, hogy kísérleteket tesznek az «ügy elkenésére», és azt követeli, hogy a határterület központjában nyíltan vitassák meg a kérdést.
Üdvözöljük az eszereknek ezt a követelését, mert a kaukázusontúli forradalom további sorsa jelentékeny mértékben éppen attól függ, hogy hivatalosan leleplezik-e a samhori tragédia bűnöseit, fényt derítenek-e a január6—12-i eseményekre, vagy sem.
Kijelentjük, hogy a jelizavetpoli események bűnösei közül első helyen Nőj Nyikolajevics Zsordaniját kell említenünk, aki valamikor a kaukázusi szociáldemokrácia vezére volt, és akit ma a «grúz nemzet atyjának» neveznek. A határterületi központ elnöksége az ő elnökletével rendelte el az átvonuló csapatok lefegyverzését és azt, hogy a tőlük elszedett fegyverrel nemzeti ezredeket fegyverezzenek fel. Az ő aláírásával küldtek táviratot a Jelizavetpoli Muzulmán Nemzeti Bizottsághoz, hogy fegyverezze le a Samhor környékén összesereglett csapatokat. Noj Zsordanija volt az, aki delegációkat küldött Tifliszből ugyancsak azzal a megbízással, hogy fegyverezzék le a katonavonatokat. Ezt Krupko közlegény, a küldöttség tagja, a Jelizavetpoli Polgári Bizottság népes gyűlésén hivatalosan kijelentette. Noj Zsordanija és a szolgálatára mindenkor habozás nélkül készen álló segítőtársa, N. Ramisvili, páncélvonatot küldött Abhazava vezetésével, aki fegyvert osztott szét a muzulmánoknak és segítségükre volt ezer meg ezer katona agyonlövetésében és a katonavonatok lefegyverzésében.
Noj Zsordanija azzal mentegetődzik, hogy ő nem írt alá ilyen táviratot. Sokan állítják, örmények és muzulmánok, hogy a táviratot ő írta alá és ez a távirat megvan. Zsordanija azt mondja, hogy amikor a bonyodalmakról értesült, telefonon beszélt Abhazavával és arra kérte, hogy ne fegyverezzék le erőszakkal a katonai szerelvényeket és engedjék át őket. Abhazavát megölték s így Noj Zsordanijának ezt a kijelentését nem ellenőrizhetjük, de nem vonjuk kétségbe, hogy beszélgettek…
A halotton kívül, akire, mint mondani szokás, mindent rá lehet fogni, vannak élő tanúk is, akik megcáfolják Zsordanija állítását, és igazolják a távirat címét, igazolják Zsordanija aláírását és bizonyítják azt is, hogy Zsordanija küldte a lefegyverzéssel megbízott delegációt stb.
Miért nem vonja őket Zsordanija felelősségre, ha valótlanságot állítanak? Miért akarja barátaival együtt «elkenni az ügyet»?
Nem, Zsordanija, Ramisvili polgártársak, önöket és a társaikat terheli a súlyos felelősség a január 7—12-én meggyilkolt ezer meg ezer katona véréért.
Mivel mentegethetik magukat ilyen súlyos bűntett vádjával szemben? De nem egyéni mentségről van szó.
Zsordanija ebben az esetben nem, mint egyén érdekel bennünket, hanem mint annak a pártnak vezére, amely a Kaukázusontúl politikáját csinálja, mint a kaukázusontúli hatalom legtekintélyesebb és legfelelősebb képviselője.
Zsordanija, először, a határterületi központ elnökségének és a Nemzetiségközi Tanácsnak rendeletére és, másodszor, kétségtelenül a Kaukázusontúli Biztosság tudtával követte el bűntettét. Az a vád, amelyet Zsordanija arcába vágunk, egyúttal vád az egész mensevik párt, a határterületi központ, a Kaukázusontúli Biztosság ellen is, amelyben Cshenkeli és Gegecskori urak, a muzulmán bégekkel és kánokkal szoros és nyílt blokkban, mindent elkövetnek, hogy a forradalmat eltiporják. Zsordanijáról és Ramisviliről beszélünk, mert az ő nevükhöz fűződnek a táviratok, a parancsok, a „rabló” páncélvonat elindítása. Az igazság kiderítése céljából rajtuk kell kezdeni a vizsgálatot.
De vannak még többen is, akiket meg kell nevezni, van még egy bűnfészek, amelyet szét kell taposni. Ez a fészek a kizárólag reakciós bégekből és kánokból álló Jelizavetpoli Muzulmán Nemzeti Bizottság, amely január7-én este, Zsordanija távirata alapján határozatot hozott a katonai szerelvények «minden áron» való lefegyverzéséről s január 9—12-én hallatlan szemérmetlenséggel és vérszomjjal végre is hajtotta ezt a határozatát.
A mensevik sajtó, a jelizavetpoli eseményekről szólva, úgy írja le a dolgot, mintha egyszerű «rablótámadásról» volna szó, amely mindennapos a kaukázusontúli vasúton. Ez szemérmetlen hazugság!
A samhori és dalljari gaztettet nem banditák hajtották végre, hanem békés muzulmán lakosok ezrei, akiket hivatalosan a Muzulmán Nemzeti Bizottság bujtott fel, akiket csábított a gazdag zsákmány, és akik meg voltak győződve arról, hogy a kaukázusontúli főhatóságok parancsára cselekednek. A Muzulmán Nemzeti Bizottság Jelizavetpolban nyíltan több ezer muzulmánt vont össze, Jelizavetpol vasútállomásán vonatra ültette és Samhorba irányította őket. S a «győzelem» után az «eszer» Szafikurdszkij, a Muzulmán Bizottság többi hősének kíséretében, szemtanuk szerint, az «ellenségtől» zsákmányolt ágyún diadalmasan bevonult a városba.
S itt vannak azok az okmányok is, amelyek a kaland szerzőit leleplezik:
A Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetje határterületi központjának elnöke, N. Zsordanija távirata valamennyi Szovjethez katonai szerelvények lefegyverzése tárgyában.
„A Kaukázusontúl valamennyi Szovjetjéhez.
Tifliszből. 505. a. sz. Érkezett 1918. 1. 6., adta 56363. sz. Felvette Naumov. Szavak száma 59. Feladva! 5—28—24. Körtáviratként.
Mivel az Oroszországba távozó katonai egységek magukkal viszik a fegyvereket és a fegyverszünet sikertelensége esetén a nemzeti egységeknek esetleg nem marad elegendő fegyverük a front védelmére, ezért a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjének határterületi központja felhívja a Szovjeteket, intézkedjenek, hogy az átvonuló egységektől vegyék el a fegyvereket, és minden egyes esetről tegyenek jelentést a határterületi központnak.
Zsordanija,
a Határterületi Központ elnöke.”
Abhazava lovaskapitány távirata Magalovhoz, a tatár lovasezred parancsnokához.
„Jelizavetpol.
Magalovnak, a tatár lovasezred parancsnokának. Dzegamból. 42. sz. Érkezett 1918. 1. 7. Zsu 1857-től. Felvette Vata. Szavak száma 30. Feladva: 7-én 15 órakor.
Öt felfegyverzett katonaszerelvény érkezik lövegekkel, elhurcolták a Szovjet képviselőit, páncélvonattal szembeszállók velük. Mindennemű fegyveres támogatást kérek.
Abhazava
lovaskapitány
Satirasvili
(„Bakinszkij Rabocsij” 33. sz.)
Ezek az okmányok.
Így némultak el az események során a „szocialista” frázisok, hogy a Kaukázusontúli Biztosság ellenforradalmi „tettei’ váltsák fel őket. Csheidze, Gegecskori, Zsordanija pártjuk lobogójával csak fedezik a Kaukázusontúli Biztosság ocsmányságait. A dolgok logikája erősebb minden más logikánál.
Az ellenforradalmi Kaukázusontúli Biztosság a frontról jövő orosz katonák lefegyverzésével, a „külső” forradalmárok elleni harcával egyszerre két legyet akart ütni: egyrészt meg akarta semmisíteni azt a komoly forradalmi erőt, az orosz forradalmi hadsereget, amely a legmegbízhatóbb támasza lett volna a határterület bolsevik bizottságának; másrészt, ily módon akarta megszerezni a fegyvereket azoknak a grúz, örmény, muzulmán nemzeti ezredeknek a felfegyverzéséhez, amelyek a mensevik ellenforradalmi biztosság legfőbb támaszai. Tehát a „külső” forradalmárok elleni háborúval akarták biztosítani a Kaukázusontúl belső „polgári békéjét”. S ezt az ármányos politikát Gegecskori és Zsordanija annál erélyesebben folytatták, mennél biztosabbnak érezték magukat a „hátország”, vagyis Észak-Kaukázus felől, ahol a Kalegyinok és a Filimonovok garázdálkodtak.
De az események menete halomra döntötte a kaukázusontúli ellenforradalmárok minden számítását.
Rosztov és Novocserkasszk — Kalegyin és Kornyilov fészke — elesett s az „északi hátország” teljesen bizonytalanná lett. Az egész észak kaukázusi vonalat, egészen Bakuig, végleg megtisztították s az „északi hátország” nem volt többé. Az északról jövő szovjet forradalmi hullám elemi erővel átcsapott a kaukázusontúli koalíció birodalmába s ennek létét fenyegette.
Ugyanolyan „kedvezőtlenül” alakultak a viszonyok a Kaukázusontúl is.
A frontról hazatért kaukázusontúli katonák a falvakban agrárforradalmat szítottak. Lángra kaptak a muzulmán és grúz földesurak majorságai. A „bolsevizálódott” parasztkatonák döntő rohamot intéztek a jobbágyi csökevények bástyái ellen. A Kaukázusontúli Biztosság puszta ígéretei, hogy a földet a parasztoknak adják, nyilván már nem elégítették ki a parasztokat, akiket magával ragadott az agrárforradalom hulláma. Tetteket követeltek a Biztosságtól, de nem ellenforradalmi, hanem forradalmi tetteket.
Nem maradtak és nem is maradhattak az események mögött a munkások sem. Először, az északról jövő, a munkásoknak új vívmányokat hozó forradalom természetesen új harcra keltette a Kaukázusontúl proletariátusát. Még az álmos Tiflisznek, a mensevik ellenforradalom támaszának munkásai is lassanként elfordultak a Kaukázusontúli Biztosságtól és a Szovjethatalom mellett foglaltak állást. Másodszor, Észak-Kaukázusban, amely Kalegyin és Filimonov alatt Tiflisz éléstára volt, győztek a Szovjetek, a forradalmi Észak-Kaukázus határozottan megtagadta az ellenforradalmi Tiflisz élelmezését, s ezzel fokozódnia kellett az élelemhiánynak, ami természetesen élelmiszer-„zavargásokra” vezetett. Harmadszor, a bankjegyhiány következtében (bonok nem helyettesíthetik a bankjegyeket!) a gazdasági élet és elsősorban a vasúti közlekedés felbomlóban volt, ami kétségtelenül fokozta a városok alsó rétegeinek elégedetlenségét. Végül, a forradalmi proletár Baku, amely az Októberi Forradalom kezdetétől elismerte a Szovjethatalmat és fáradhatatlanul harcolt a Kaukázusontúli Biztosság ellen, nem hagyta aludni a kaukázusontúli proletariátust — Baku ragadós példa és a szocializmus útját megvilágító élő világítótorony volt a kaukázusontúli munkásság számára.
Mindennek forradalmasítania kellett a Kaukázusontúlon az egész politikai helyzetet. A dolgok végül odáig fejlődtek, hogy még a „legmegbízhatóbb” nemzeti ezredek is kezdtek „szétzülleni” — átálltak a bolsevikokhoz.
A Kaukázusontúli Biztosság a következő választás előtt állott:Vagy együtt megy a munkásokkal és a parasztokkal a földesurak és a tőkések ellen s akkor széthullik a koalíció.
Vagy pedig elszánt harcot folytat a parasztok és a munkásmozgalom ellen a földesurakkal és a tőkésekkel való koalíció fenntartása érdekében.
Zsordanija és Gegecskori urak a második utat választották.
Azzal kezdték, hogy a Kaukázusontúli Biztosság „fosztogatásnak” és „huligánságnak” nyilvánította a grúz és tatár parasztok agrármozgalmát, letartóztatta és agyonlövette e mozgalom „bujtogatóit”.
Tehát a földesurakért a parasztok ellen!
Továbbá, a Biztosság betiltotta az összes tifliszi bolsevik lapokat, azokat a munkásokat pedig, akik tiltakoztak ez ellen a galádság ellen, letartóztatta, agyonlövette.
Tehát a tőkésekért a munkások ellen!
Végül odáig süllyedtek, hogy Zsordanija és Gegecskori urak, nyilván a „viharlevezetése” céljából, szemet hunytak az örmény-tatár mészárlás előtt is — ilyen gyalázatosságra eddig még a kadetok sem vetemedtek.
A Kaukázusontúli Biztosság, a Kaukázusontúli Szejm és a „nemzeti tanácsok” a munkások és parasztok ellen harcolnak — ez az értelme ennek az „új” iránynak.
A kaukázusontúli ellenforradalmárok tehát a „külső” forradalmárok, az orosz katonák elleni harcot kiegészítették és továbbfejlesztették a belső forradalmárok, a „saját” munkásaik és parasztjaik ellen folytatott harccal.
A kaukázusontúli koalíciósok politikájában beállott „fordulat” jellemzése szempontjából rendkívül érdekes az a levél, amelyet a Népbiztosok Tanácsa e napokban kapott egy kaukázusi elvtárstól, aki szemtanúja Gegecskori és Zsordanija urak ellenforradalmi garázdálkodásának. Minden kihagyás és változtatás nélkül közlöm a levelet:
„Itt újabb események történtek az utóbbi napokban s a helyzet ma igen komoly. Február 9-én reggel letartóztatták négy elvtársunkat, köztük F. Kalandadzét, az új bolsevik bizottság tagját. Több elvtárs: Filipp Maharadze, Nazaretjan, Saverdov és a határterületi bizottság más tagjai ellen szintén elfogató parancsot adtak ki. Csak Miha Czhakaját kímélték, nyilván betegségére való tekintettel. Mindannyian illegalitásba mentünk. Egyidejűleg betiltották lapjainkat: a „Kavkazszkij Rabocsij”-t, a „Brdzolá”-t (grúz) és a „Banvori Kriv”-et (örmény) s lepecsételték a nyomdánkat.
Ez felháborodást keltett a munkások körében. Ugyanazon a napon, 9-én, népgyűlés volt a vasúti műhelyekben, amelyen körülbelül 3 000 munkás vett részt. A népgyűlés egyhangúlag elhatározta — csak négyen tartózkodtak a szavazástól —, hogy sztrájkba lépnek az elvtársak kiszabadítása és a lapok megindítása érdekében. Elhatározták, hogy addig sztrájkolnak, amíg e követeléseket nem teljesítik. De a sztrájk nem volt teljes és egységes. A megrögzött mensevik banda, amely a gyűlésen nem tett semmiféle ellenvetést és nem szavazott a határozat ellen, dolgozott. Ugyanazon a napon gyűlést tartottak a szedők és a nyomdászok is s 226 szavazattal 190 ellenében elhatározták, hogy ugyanazokkal a követelésekkel egynapos tiltakozó sztrájkot rendeznek. Egyhangúbb volt a villanygyári, a bőripari munkások, a szabók, fegyvertári műhelyek, a Tolle, Zargarjanc stb. gyárak sztrájkhatározata.
A városban még a nyárspolgárok is fel vannak háborodva. De másnap, február 10-én, olyan esemény történt, amely mellett a letartóztatások és a lapok ügye eltörpült.
A vasutasok és más munkások sztrájkbizottsága erre a napra, 10-én reggelre, tiltakozó gyűlést hirdetett a Sándor-kertben. A népgyűlésen, noha mindenféle intézkedéssel próbálták meghiúsítani, több mint 3 000 munkás és katona jelent meg (katona kevés volt, mert a katonai szerelvények a várostól 15 versztnyire állottak). Rejtekhelyükről eljöttek a népgyűlésre Kavtaradze, Maharadze, Nazaretjan és más elvtársak is. Gyűlés közben polgárőrök és «vörösgárdisták» tódultak a kertbe (körülbelül két század lehetett). Kezükben vörös zászlókat lengettek és jelekkel megnyugtatva a gyűlést, az egybegyűltek közelébe lopództak.
A gyűlés egy része, amely már széjjel akart széledni, erre ottmaradt, és abban a hitben, hogy saját embereik jönnek, még «hurrá» kiáltásokkal is üdvözölték őket. Az elnöklő Kavtaradze félbe akarta szakítani a szónokot, hogy üdvözölje a megjelenteket. Ekkor az újonnan érkezők gyorsan rajvonalba fejlődve, körülfogták a gyűlést és őrült puska- és gépfegyvertüzet nyitottak. Főképpen az elnökséget vették célba, mely az emelvényen foglalt helyet. Nyolc embert meggyilkoltak, több mint húszat megsebesítettek. Egy elvtárs, aki Kavtaradzéra hasonlított s ugyanúgy volt öltözve, mint ő, tíz golyót kapott és a «vörösgárdisták» azt kiáltozták egymásnak, hogy Kavtaradze már halott. A közönség egy része szétfutott, másik része pedig a földre vetette magát. A lövöldözés körülbelül tizenöt percig tartott.
Éppen ekkor nyílt meg a kibővített Kaukázusontúli Szejm első ülése, s Csheidze a palota közelében jól hallható puska- és géppuskaropogás kíséretében mondotta beszédét.
Ez a mészárlás, amely minden figyelmeztetés nélkül, áruló módon történt, újabb felháborodást keltett a munkások körében és azt hiszem, már végleg elszakította őket a mensevikektől.
Nazaretjant és Cincadzét a gyűlés után utolérték és már kivégezni vitték, de az eszer Merhalev megmentette őket. Az eszerek «fel vannak háborodva», tiltakoznak stb. Fel vannak háborodva a dasnakcakanok, fel van háborodva az egész város. De semmit sem tehetünk. A falvakból nyakunkra hozták a felfegyverzett «vörösgárdistákat» és a muzulmán vad-hadosztályt és kegyetlenkednek. A vezető elvtársakat nyíltan agyonlövéssel fenyegetik. Azután, hogy a gyűlést puska- és géppuskatűzzel szétkergették, még ugyanazon a napon sok fehér-karszalagos tiszt jelent meg a városban — fehérgárdisták, akik keresztül-kasul kutatták a várost, bolsevikokat kerestek. A villamosról leráncigáltak egy embert, aki állítólag Saumjanra hasonlított, és közvetlen közelből belelőttek, — azt ordították, hogy ez Saumjan, de csalódtak.
Tegnap, 11-én, a katonai szerelvényeknél mintegy hatezer főnyi katonaság — a tüzérség nélkül — gyűlést tartott, amelyen elvtársaink is részt vettek. Határozatot hoztak, hogy követelni fogják a letartóztatott elvtársak szabadon bocsátását, a lapok megindítását és a 10-i események kivizsgálását (mi adott okot arra, hogy fegyverrel kergették szét a gyűlést, amelyen, a többi közt, egyik katonatársukat is meggyilkolták). Tegnap mindjárt delegációt küldtek ultimátummal, a válaszra 24 órát adtak.
Ma lejár a határidő, közlik, hogy a Biztosság ellenállásra készül, erőket von össze. Részleteket még nem tudok. A felelős elvtársak egyelőre a katonaszerelvényeknél maradnak, mert attól tartanak, hogy ha visszatérnek, útközben letartóztatják őket: ott beválasztották őket a katonaszerelvények Forradalmi Katonabizottságába. Várok pontosabb jelentéseket.
Holnap városi közgyűlés lesz, az eszerek és a dasnakok tiltakozni fognak, mi is képviseltetjük magunkat. A városban igen feszült a hangulat. Ma a nők tüntetnek a városháza előtt a kezdődő éhínség miatt. A városban mindenütt röpgyűléseket tartanak. Egész Grúziában parasztmozgalom kezdődik az Oroszországból hazatért grúz katonák hatására, akik mindnyájan vagy bolsevikok, vagy a bolsevikokkal éreznek. A mensevikek pogrom- és rablómozgalomnak nyilvánítják ezt a mozgalmat és «vörösgárdistákat» küldenek az elfojtására. Goriban letartóztatták elvtársainkat. Ma közük, hogy ott lefegyverezték katonáinkat és már folyik a mészárlás. Kutaiszból jelentik, hogy a város a bolsevikok kezében van, Budu Mdivanival az élükön. Mindenünnen mensevik erőket vetettek oda, küldötteinktől még nem érkezett jelentés. Minden percben várom. Muhraniban tegnap letartóztatták Cercvadzét, egy agg bolsevikot, aki a parasztságnak a Muhranszkij hercegek és a hercegi birtokok ellen tegnapra várt akciója miatt utazott oda.
Most letartóztattak 9 embert, akik a Metehában ülnek. Az eszer vörös gárda, a fogház eddigi őrsége, a letartóztatások miatt otthagyta a helyét és felajánlotta nekünk szolgálatait.
A sztrájkbizottság, mely a levelem elején felsorolt üzemek képviselőiből áll, tegnap általános sztrájkra hívta fel a munkásságot. Ma mindenütt megvitatják, ezt a kérdést. Meglátjuk, hogyan viselkedik a tifliszi proletariátus?
A szejm február 10-i megnyitásán csak mensevikek (harminchétén) meg 1 muzulmán vettek részt. Senki más. A muzulmán küldött azt indítványozta, hogy az ülést halasszák el 13-ig, ami meg is történt. A dasnakok és az eszerek valószínűleg szintén elküldik képviselőiket.”
Így fest a „kép”.
Nehéz megmondani, hosszú életű lesz-e ez az ellenforradalmi Biztosság, amelynek halálos ítéletét a történelem már aláírta.
Ez a közeljövőben mindenesetre elválik. Egy azonban kétségtelen; a legutóbbi események a mensevik szociálellenforradalmárokról végérvényesen letépték a szocialista álarcot és most az egész forradalmi világ saját szemével győződhetik meg arról, hogy a Kaukázusontúli Biztosság és függvénye, a „nemzeti szejm” személyében a legádázabb ellenforradalmi blokkal van dolgunk, amely a Kaukázusontúl munkásai és parasztjai ellen irányul.
Ezek a tények.
S, ki nem tudná, hogy a szavak és a frázisok elmúlnak, a tények és a tettek azonban megmaradnak …
„Pravda” 55. és 56. sz.
1918. március 26. és 27.
Aláírás: I. Sztálin.
(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Hamarosan letelik ez az esztendő is! Az évből már csak 17 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Szilárda, Agnabella, Agnella, Beriszló, Bertold, Boleszláv, Boroszló, Ders, Derzs, Konor, Konrád, Kurt, Szilárd, Szilárdka nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
December 14 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
Döbrögisztán gyarmati területen ma van a a hűség napja, az 1921-es népszavazás évfordulóján, mely eldöntötte, hogy Sopron és környéke a trianoni Magyarország része marad.
Egyébként pedig Keresztes Szent János spanyol kármelita pap, egyháztanító emléknapja van a katolikus egyházban (a halála napján).
A balrad.ru mai zeneajánlata:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Valcman Nyalókakirály napi állatságait hallván bárki joggal mondhatnja: semmi újdonság!
Tévedés! Maradék – Ukrajna hivatalából távozófélben lévő alkoholista elnöke képes saját hülyeségeit überelni.
A legújabb valcmani gyöngyszem ma kelt ki. Eszerint „Putyin retteg a viharosan erősödő Ukrajnától, és irigyli mindazon gazdasági és diplomáciai – politikai sikereket, amiket Ukrajna az ő vezetése alatt elért. Ezért akar betörni Donbasszon keresztül Ukrajnába, emiatt kebelezte be a Krímet, és evégből provokál az Azovi- tengeren.”
Az orosz KüM szóvivője Marija Zaharova ma kommentálta a Mariupol környéki latorcsörtetést. Eszerint az orosz KüM IS úgy ítéli meg, hogy Kijev a közeljövőben megkísérli a katonai rohamot Dél – Donbassz ellen, hogy azon irányból le tudja vágni a két népköztársaságot az orosz határtól. Marija Zaharova szerint az LNR északi vidékei ellen ugyanez a kijevi terv.
Zaharova ugyanakkor megjegyezte, hogy a helyzet kiélezése Valcmanelnöki ambícióinak életben tartását szolgálja.
Bolgár hírforrások úgy tudják, hogy a mindent eldöntő végső csata kezdetének időpontja az eddig ismert december 14 (holnap) helyett tíz nappal későbbre, december 24 – re lett kitűzve Kijev által.
Valcman hadügyére tegnap este a kórságot hozhatta rá a kijevi udvartartásra. Styepan Poltorak tudatta a népekkel, hogy az orosz hadsereg Krasznodar környékét telenyomta „Iszkander” rakétákkal. Onnan pedig egészen Kijevig tudnak teríteni. Azt követően pedig ezernyi tankkal…stb. stb. stb.
Föltételezve hogy komolyan gondolta amiket mondott, a hallgatóság csakis arra gondolhat: bolondok ezek, ha egy ilyen erővel szemben a néhány Csernobilból meg Csehországból Donbassz határaihoz küldött ronccsal készülnek rárontani Donbasszra! Ráadásul abbana tudatban, hogy a Krímben éppen tegnap „adták át” Dzsankoj mellett a fél Európát lefedő újabb Sz-400 – as légvédelmi rakétakomplexumot!
VAN EGY JÓ HÍR IS!
MOszkvában ma az Orosz Föderáció Állami Duma a második olvasatban is jóváhagyta az orosz állampolgárság egyszerűsített megadását Donbassz és Ukrajna polgárai számára!
Családi „lelkesedés” valahol Maradék – Ukrajnában. Ahol a katonai behívót Valcman seregébe nem a postás, hanem a RENDŐRÖK kézbesítik. És rögvest gondoskodnak is a behívott utazásának megszervezéséről. Az első gyűjtőtáborig!
Neki – a BEHÍVOTTNAK – bizony jól jött volna a Duma általi döntés az orosz állampolgárságról.
Helyzet az LNR – fronton:
Egy szlavjanoszerbszki lakos reggel meglepve fedezte fel: az éjjel valakik kilyuggatták a marsrutkáját. A térfigyelő kamera felvételeiből meggyőződött, hogy nem a ‘zoroszok vaútak, hanem a valcmanisták.
DNR – frontszakasz:
Emberéletet, sebesülést szerencsére ma sem követelt Kijev erőszakossága.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
„Nem fogjuk kívülállóként szemlélni a közvetlenül a határainknál folyó játszmát” – hörögte vészjóslóan tegnap esti televíziós igehirdetésébe Kardigan szultán. Rögvest be is jelentette, hogy Szíria Eufrátesztől keletre fekvő vidékein néhány napon belül” megindítják hadai a támadást, annak érdekében, hogy „megmentsük a területet a szeparatista terroristaszervezettől”. No nem a rémkalifátusra, hanem a YPG – re, azaz a Kurd Népvédelmi Egységekre gondolt.
Kardigan szerint ez biztosítja majd Szíria területi integritását, megteremti a lehetőséget a szír helyzet politikai rendezéséhez, és egyúttal egészségesebb légkört alakít ki az együttműködésre az Egyesült Államokkal a térségben. A török armada pedig mozgásba is lendült a Szent Cél megvalósítása érdekében.
Kardigan helyi szövetségesei is nagyban készülődnek az offenzívára.
Az USA – LÁTSZÓLAG – nem örül a kardigani tervnek. Viszont LÁTHATÓAN nem is tesz a SZÖVETSÉGES tervei ellen.
Ugyanakkor például nem emelte fel szavát Manbidzs kurdjainak a helyi arab lakosságot elnyomó és terrorizáló ténykedése ellen. Az emiatti arab magatartás pedig egyenesen ösztökéli Kardigant az expanzióra. Így aztán a kurdok szép lassan mindenki ellenségeivé tették/teszik magukat.
Az amerikai kongresszus ma „ÁLLÁSFOGLALÁS” – t adott ki Szíriáról. Nincs ebben az égvilágon semmi új. Oroszország egy hódító agresszor, amelyben senkinek és semmilyen körülmények között nem szabad bízni! Aszad pedig maga az ördög! Bezzeg az USA…! – Szóval a szokványos.
Tegnap az orosz diplomácia irányítója Szergej Lavrov telefonon vitatta meg iráni kollégájával, Javad Zariffal Szíria dolgait.
Az orosz HM mai közleménye szerint Szíria területének mintegy 95 százaléka a damaszkuszi kormány ellenőrzése alatt áll. (Vélhetőleg az Eufrátesztől nyugatra eső területet értik ez alatt.)
A minisztérium által kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a Szíriai Arab Köztársaságban az instabilitás legfőbb forrása Washington katonai tevékenysége.
Az Eufrátesz baparti (keleti) részén Hadzsin térségében továbbra is dúl az egyik küzdő fél számára sem sikeres miniháború.
Egy tegnapi amerikai légiakciózás némi előnyhöz juttatta állítólag az SDF – et, amely így birtokba tudott venni egy mecsetet.
Pillanatnyilag ezt leszámítva nyugodt, évvégét váró a szíriai csataterek hangulata.
Aleppotól északra Azaz és Al- Bab városokban volt néhány robbantás. Egy – egy halottal, és mintegy kéttucatnyi sebesülttel.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!