Donbassz

Egyelőre úgy fest a dolog, hogy Valcman Nyalókakirály ordashada valóban elnapolta a tegnapi napra tervezett offenzívát Donbassz ellen. Ugyan tartják magukat a hírek, miszerint december 24 – én fognak nekilódulni, de…

Szakértők vélekedése szerint Valcman egy idióta alkoholista, viszont qrátorai nem!

Mindenki – így józan időszakaiban Nyalókakirály is – fölfogta: az elnöki újrázásáról nagyon lecsúszott, és nem hogy győztes háborúra, de nagyon még győztes csatárasem számíthat. Ha pedig kicsikar valami provokációfélét, annak cudar vége lenne. Az ilovajszki katlan ahhoz képest homokozó volt, ami latorseregletére vár Donbasszban.

Andrej Kozenyko, az orosz Duma „Oroszország – Donbassz integrációs Bizottsága” koordinátora pedig egyenesen úgy vélekedett, hogy egy ilyen valcmani latorkodás Kijevben puccshoz vezetne. Az pedig nemcsak hogy Petro Valcman politikai karrierjének azonnali végét jelentené, hanem egyenesen egészségkárosító hatása is lenne Nyalókakirályra nézvést.

A fronthelyzetet illetően egészen meglepő hírt közöltek ma a DNR – ből. Danyil Bezszonov szerint VISZONYLAGOS NYUGALOM VAN! Mindössze két hoholdrón lecsippentését kellett megoldaniuk a donyecki öbvédelmiseknek. Akik a felvételek megtekintésekor meglepődve tapasztalták: a reptető hoholwhytézzek indítás előtt magukat filmezve próbálták ki a drónok kamerarendszerének működőképességét.

 

 

Mondhatni művészi fotóikkal megajándékozták az önvédelmiseket, akik pedig haladéktalanul közkinccsé is tették a két valcmanista lator ábrázatáról a fotókat.

Az LNR – frontszakaszon sem történt rendkívüli dolog. Csak a szokásos bombázgatás.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Folytassa „sárgamellényes”!

Strasbourgban levadászták a kalifátusista fenevadat. A miatta szögre akasztott sárga mellények ismét előkerültek.

Párizs városában meint sok a „sárgamellényes”! Meg a droid! POLITIKUS NINCS! De a SZAKSZERVEZETEK IS aktivizálták magyukat!

Macron már nosztalgiával gondol a gyász napjaira. Micsoda nyugalom honolt Galliában!

A november 17 – én Galliában kezdődött tüntetések folytatódnak!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vágta

Sokszáz szarvas vágtat Baranyában

„Már régóta kerestem őket, de a mai nap meghozta az eredményt” – írta a drónvideó készítője.

Elképesztően látványosra sikerült:

A felvételen látható szarvascsorda (rudli) minden télen összeáll és együtt vándorolnak a határ mentén Töttös, Bóly, Sátorhely és Udvar vonalon. Ezúttal Mohács alatt, Sátorhely határában sikerült levideózni őket.

De nem csak a levegőből ám! A csordát nem csak a levegőből, hanem a földről is lencsevégre kapták, amint átszáguldanak az úttesten.

https://www.facebook.com/jozsef.rakoczi.56/videos/2069863773056653/

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Zsotya hobbija

Semjén vadászati világkiállításának csak az előkészületeire több mint 7 milliárd forintot ad a kormány

Míg a tervezett 50 milliárdos keretet már most feszegeti a büdzsé.

2021-ben Budapesten lesz a vadászati világkiállítás. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes már régóta presszionálja a maga módján, hogy Magyarországnak márpedig vadászati nagyhatalommá kellene válnia. Úgy tűnik, Semjén erőfeszítése célt ért, mert ehhez most a jelek szerint mindent meg is tesz a Fidesz.

Csak a vadászati világkiállítás előkészületeire idén és jövőre több mint 7 milliárd forintot különít el a kormány.

 

Semjén nem egyszer került már be a hírekbe vadászati szenvedélye okén, legutóbb akkor hívta fel magára a figyelmet e téren, mikor Svédországban egy háziállatként tartott rénszarvast lőtt ki egy egyébként olyan út során, amely erősen korrupciógyanút jelzett volna bármely erre szakosodott rendszeren.

A KDNP-s politikus tavasszal még azzal viccelődött, hogy még nem gyűjtötte össze a bátorságát ahhoz, hogy megmutassa a kiállítás tervezett költségvetését Varga Mihály akkori gazdasági miniszternek – írta a hvg.hu. Bár a rendezvényéig még simán van három év, a lap szerint a büdzsé már most elkezdte feszegetni a tervezett, 50 milliárd forintos keretet.

Az RTL Klub beszámolója szerint a kormány félmilliárd forintos tőkével hozott létre egy céget, ami a rendezvény megszervezéséért lesz felelős.
(magyarnarancs)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: HA 50 milliárdra TERVEZIK a költségvetését ennek a két hét – egy hónap időtartamú semjéni bohóckodásnak, akkor az minimum 100 milliárdot fog fölemészteni.

Rendesen megadják hát majd a módját Zsotya hobbijának!

Persze addig még van egy kis idő! Könnyen előfordulhat, hogy a tervezettnél szerényebb körülmények között lesz megrendezve egy kis kiállítás. Természetesen „A” Zsotyával.

VAGY KITÖMVE A TRÓFEÁK KÖZÖTT, VAGY KETRECBEN, LÁNCON MUTOGATVA EGYÉB DÚVADAK TÁRSASÁGÁBAN!

Aztán mehet Csukotkára! Jegesmedve eledelnek!

Produkció

Juncker tegnap Brüsszelben ismét poénkodott!

A sajtótájékoztatóra érkezvén először frizuraigazítást csinált, a sajtótájékoztatón pedig széjjelhányta maga körül az eléje készített paksamétát, majd nagyot kortyolt.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Jó ha van…

Megmagyarázzák, miért kellett helikoptert vásárolni

Képtalálat a következőre: „H225M-kép”

A most vásárolt, 16 honvédségi helikopter jobb, fejlettebb, modernebb a meglévőknél – mondta Szénási Jenő, a Honvédelmi Minisztérium (HM) osztályvezetője az M1 szombat reggeli műsorában.
Ezek a helikopterek kiválthatják a Mi-8-as (képünkön) és Mi-17-es típusokat. A Mi-17-esek a nagyjavítás után még nyolc évig repülhetnek, 2024-2025-re kifutják üzemidejük teljes tartalékát, addigra itt lesznek az új helikopterek, és a pilótákat is kiképzik – mondta.

Az új gépek óránként akár 320 kilométeres sebességgel is képesek repülni; alaphelyzetben 900 kilométert, póttartállyal pedig 1200 kilométert is megtehetnek, valamint éjjellátó rendszerrel is rendelkeznek. A gépek katasztrófahelyzetben árvízi mentésnél, tűzoltásnál is bevethetők – tette hozzá az MTI tudósítása szerint.                                                                                  (napi.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hm-hm! 16(!) darab új és csudás forgószárnyas Döbrögisztán „honvédségnek” nevezett operetthadserege számára.

TIZENHAT!

Nincs is annyi katonája a vásárló cégnek, amennyit ezek a masinák…

Van ellenben gyors kimenekítésre váró politikusbűnöző „katasztrófahelyzet” esetére. Mivelhogy ezek – ugye – bárhol, bármilyen körülmények között képesek le – és fölszállni.

TOTÁLIS ÉS EGÉSZ ORSZÁGOS ÚTZÁR ESETÉN IS max. egy órán belül képesek bárhová eljutni a bajbajutottakért.

Képtalálat a következőre: „H225M-kép”

Döbrögisztán TELJES HELIKOPTERFLOTTÁJA – régiekkel és újakkal – talán elég lesz! 

Gyorskutatás

Rabszolgatörvény: ezt gondolják az emberek a parlamenti akcióról – friss kutatás

Elfogadhatónak tartja a megkérdezettek többsége azt a parlamenti akciót, amivel az ellenzék tiltakozott a rabszolgatörvény elfogadása ellen.

A Pulzus közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint mind a tiltakozást, mind annak parlamenti formáját támogatja a többség.

A megkérdezettek 74,2 százaléka ugyanis igennel válaszolt arra a kérdésre, egyetért-e az ellenzéki képviselőknek a rabszolgatörvény megszavazása elleni tiltakozásával. A válaszadók 14,4 százaléka felelt nemmel, míg 11,4 százalék azok aránya, akik a „nem tudom” opciót választották.

A felmérésben azt is megkérdezték, az ellenzéknek ez a tiltakozási formája elfogadható-e egy parlamenti ülésen. A többség, azaz 67,8 százalék szerint igen. A megkérdezettek 21,8 százaléka mondta azt, hogy nem, 10,4 százaléknyian pedig nem tudommal válaszoltak a kérdésre.

A Pulzus 500 fős mintán végezte a gyorskutatást, a megkérdezettek nem, kor, végzettség és településtípus szerint reprezentálják a 18-60 éves magyar alapsokaságot.                                                                                                (nepszava)

Bal-Rad komm: Hogy a magyar emberek mit gondolnak a Duna – parti politikai latrinában lezajlott dolgokról? Hát ez az ott fölhalmozódott salakanyagot lassan harminc éve már egyáltalán nem érdekli. Ez a politikai ürülékhalmaz egymással szimbiózisban fosztotta ki az országot, taszította rabszolgasorba a magyarokat!

„EZEKET” a közvéleménkutatási adatok végképp nem izgatják! „EZEK” csak azt vennék komolyan, ha százezernyi MAGYAR jelenne meg a latrina előtt, JÓL ÉRZÉKELHETŐEN az egész trágyadomb Dunába tolásának ELTÖKÉLT SZÁNDÉKÁVAL!

NEM RAJTUK MÚLIK, HOGY CSUPÁN NÉHÁNYEZREN KÖVETELIK A RÉSZMEGOLDÁST – DÖBRÖGI TÁVOZÁSÁT!

Döbrögisztán kisérleti terep

Akkor is túlórázunk, ha belehalunk? A rabszolgatörvény súlyos mellékhatásai

Aki túl sokat dolgozik, annak több baja lesz az egészségével – ez az alapvetés közismert, a frissen elfogadott túlmunka-szabályozás és a hazai egészségügyi helyzet alapján azonban érdemes felidézni a munkaórák száma és a halálozási okok közötti, tudományosan igazolt összefüggéseket.

Az elmúlt évtizedekben számos kutatás foglalkozott a témával, a legátfogóbb közülük talán a University College London tudósai által 2015-ben publikált tanulmány: ez ugyanis rengeteg korábbi kutatás eredményeit összegezte három kontinensről, Európából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából.

Plusz 15 óra munka nagyot dob a halálozási esélyeken

Az eredmények azt mutatják: azoknál, akik hetente több mint 55 órát dolgoznak, 33 százalékkal nagyobb a stroke kialakulásának veszélye, mint a 35-40 órát munkával töltők esetében. 17 tanulmány adatai alapján mondják ezt a kutatók, amelyek 530 ezer ember átlagosan 7,2 éves időszakot felölelő adatait összegezték.

A szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulása a heti 55 órát dolgozók esetében 13 százalékkal valószínűbb. Ez több mint 600 ezer ember életútját érintő vizsgálatok alapján derült ki, akik életútját átlagosan 8,5 éven át követték.

A túlmunka által előidézett halál hátterében élettanilag a stresszválasz gyakori, ismételt kiváltása áll, de a túlzott munkavégzéssel járó jellemző viselkedési mechanizmusok is növelik a kockázatot: a testmozgás hiánya klasszikusan ilyen tényező, de az is kimutatható, hogy a sokat dolgozók hajlamosabbak a kockázatos szint fölött alkoholt fogyasztani. Ráadásul aki ideje jelentősebb részét munkahelyén tölti, sokkal nagyobb valószínűséggel hagyja figyelmen kívül a test figyelmeztető jeleit is.

A túlzott munka és az egészségi állapot közötti összefüggések ráadásul azzal együtt érvényesek, hogy figyelembe vették a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a fizikai aktivitás hatása mellett a szokásos kardiovaszkuláris rizikófaktorok hatását is, mint például a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint – magyarán a széleskörű vizsgálat során ezek a faktorok nem torzították a képet, valóban a túlzott munka egészségre gyakorolt káros hatását tudták kimutatni.

Ezt nem lehet egy legyintéssel elintézni

A tanulmányban szereplő hetente ledolgozott 55 óra rendkívül soknak illetve távolinak tűnhet – hiszen Magyarországon 2017-ben a heti átlagos munkaidő csak 39,8 óra volt. Ettől azonban egyáltalán nem nyugodhatunk meg. A most bevezetett 36 hónapos munkaidőkeret ugyan nem jelenti azt, hogy az elvégzett túlórákat csak 3 év múlva fogják kifizetni: az elszámolásnak továbbra is havonta kell megtörténnie. A munkaadónak azonban van rá lehetősége, hogy a termelési ciklusokhoz hosszabb időtávon igazíthassa a munkavégzést: amikor kampány van, hosszabb munkanapokat rendelhet el, máskor pedig rövidebbeket, és ezeknek 1 helyett 3 év alatt kell egyensúlyba kerülniük a törvényben rögzített munkaidővel (erről az mfor.hu írt a Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatása alapján).

Magyarán könnyen elképzelhető, hogy a magyarországi munkahelyeken is kialakulnak olyan huzamosabb időszakok, amikor bőven az átlag fölötti mennyiségű munkaórát kell a munkahelyeken tölteni – a későbbi rövidebb munkanapok pedig az ilyenkor felhalmozódott káros egészségügyi hatásokat nem tudják (egészében) visszafordítani.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy miközben a fejlett gazdaságokban a munkával töltött óraszám folyamatos csökkenése figyelhető meg, Magyarországon a 2012-es mélypont óta emelkedő trendben vagyunk, amire a legutóbbi változtatások rátehetnek egy újabb lapáttal. A GKI előrejelzése szerint így 2-3 éven belül a régiónkban a legtöbbet dolgozó országgá válhatunk.

A ledolgozott heti munkaidő a visegrádi térségben, 2008-2017 Forrás: Eurostat / GKI
A ledolgozott heti munkaidő a visegrádi térségben, 2008-2017 Forrás: Eurostat / GKI

Ráadásul ha a heti 55 óra nem is jön össze valakinek, az egészségügyi kockázat akkor is hamarabb emelkedik: heti 41-48 órányi munka 10 százalékkal növeli a stroke esélyét a 40 óra alatti munkához képest, a 49-54 óra heti munka pedig 27 százalékkal.

A megbetegítésünket segítik, a gyógyulásunkat kevésbé

Miközben egyik oldalról növekszik az egészségügyi kockázatokkal járó munkaerő-terhelés, a másik oldalról ehhez egy siralmas állapotban lévő egészségügyi ellátórendszer és a lakosság csapnivaló egészségügyi állapota is párosul. A vezető halálok épp a keringési rendszer valamilyen megbetegedése – 100 ezer emberre ebben a kategóriában 670 halálozás jutott 2017-ben a KSH adatai szerint. Márpedig a túlzott munka éppen az ilyen jellegű betegségek kialakulására van hatással a fentebb említett tanulmány szerint.

A KSH 2015-ig tekintette át az egészségügyi kiadások alakulását. Eszerint a vásárlóerő-paritáson számolt egészségügyi kiadás Magyarországon 2015-ben 1371 euró volt, amellyel hazánk az EU-tagországok között az alsó harmadba esik (az EU-28 átlaga 2781 euró volt). Az egészségügyi kiadások 7,1%-os GDP arányának tekintetében is az alsó harmadot foglaljuk el (az EU-28 átlaga 9,9%). A visegrádi országok és Ausztria közül egyedül nálunk nem érte el a 10 évvel korábbi szintet a (kormányzati) egészségügyi kiadások szintje 2015-ben.

Érdekes összefüggést találunk két országos térkép összehasonlításával is: a G7.hu éppen ma közölte a havi átlagosan teljesített munkaórák területi bontását; a legtöbb munkaórát teljesítő megyék nagy átfedésben vannak azokkal a megyékkel, ahol a keringési problémák okozta halál az országos átlagot komolyabban meghaladja (itt az Index korábbi cikkét érdemes átfutni). Önmagában persze ez nem jelent ok-okozati összefüggést, komoly jelentősége van ebben például az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférésnek is – az viszont borítékolható, hogy amennyiben a több közül a keringési problémák okozta halálhoz (tudományosan igazoltan) vezető faktorok egyike romlik, akkor a halálozási statisztika is jó eséllyel tovább fog romlani.                                (privatbankar)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Örök életet, ingye sört, meg efféle csudás dolgokat a kétfarkúak igértek! Döbrögi ilyesmit nem tett. Viszont igért MUNKAALAPÚ TÁRSADALMAT! Építi is vad iramban a MAGYAROK számára! Állja a szavát!

A balrad.ru már kezdetek óta él az egyre erősödő gyanúval: a magyarok élőhelye – az egykori Magyar Népköztársaság – területe KISÉRLETI TEREP! Társadalmi, gazdasági kisérlet terepe, ahol az európai emberek tűréshatárának a kifirtatása zajlik. Egy mesterségesen legyengített, túlhajszolt, immunitását vesztett, nemzeti tudatától – büszkeségétől megfosztott nép reagálóképességén keresztül.

A KÍVÁNCSIAK számára csak járulékos veszteséget jelentünk! Statisztikai adatokat! Ha közben pedig még profitot is termelünk VALAKIKNEK, a kisérlet anyagilag is kifizetődik!

EZ PEDIG KISÉRLETEK ESETÉBEN NEM SZOKVÁNYOS DOLOG!

Mindösszesen ennyi történik! Itt, Döbrögisztánban!

Csak a szokásos!

Ordasat hazudott Döbrögi az Európai Tanácsról

Szokása szerint elmondta, hogy Brüsszel meg akarta büntetni Magyarországot migráció-ügyben. Csakhogy az összehívott uniós csúcs nem is a migrációról szólt, hanem a Brexitről.

Hamarosan véget ér a brüsszeli miniszterelnöki csúcs, mely során Magyarországot és a bevándorlást elutasító többi kelet-európai országot több másik tagállam is megtámadta, mondta Orbán Viktor az ülés szünetében a Facebookon publikált videójában.

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/2081660895480275/

A migránsok behozatalát szolgáló célokat át próbálták erőszakolni a miniszterelnökök tanácsán, de a támadást visszaverték, meséli Orbán.

Csakhogy amint beszámoltunk róla, a brüsszeli csúcsot a Brexit miatt hívták össze, és nem pedig a migrációról tárgyaltak, Orbán videójában erre utaló mondat persze nem hangzott el.                                                                             (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Valamivel hülyítenie kell az itthonhagyott fantábort, amely háborúhoz – SZABADSÁGHARCHOZ – van szoktatva, és már megszokta, hogy a vajda csak mindig az éppen soros csatát megvívni jár Brüsszelbe! Ahonnan mindig diadalhírrel tér vissza vajdaságba. (Meg egy rakás júdáspénzzel!)

Arról MOST IS BŐSZEN HALLGAT(OTT) Döbrögi, hogy két kézzel szavazott Ő IS az ORoszország elleni uniós szankciók meghosszabbítására! E whytézzlő tettéről sem fog beszámolni a jól kitartott lakájmédiája!

Viszont a nem létező nehéz küzdelméről ódákat zengedeznek!

Ezért vannak ők mindannyian! Hazugsággal leplezni a lopást és a hazugságot!

HÁTRÉBB AZOKKAL AZ AGARAKKAL TE JANI!

Volner üzent a tüntetőknek: kész mozgósítani a Betyársereget ellenük

Volner János Facebook oldalára írta ki, hogy kész mozgósítani a Betyársereg 300 jól képzett emberét, amennyiben veszélyben érzi a Szent Koronát.

Írását szó szerint közöljük:

„Ellene vagyok a túlóraszabályozásra vonatkozó változásoknak és ellene is szavaztam. De! Annak, ami most történik, ehhez az égvilágon semmi köze nincs.

Ezekben a napokban üli nászát a Nemzet ügyét eláruló jobbikos vezetés a baloldallal. Nem is akárhogyan: piócaként kapaszkodtak rá a munkavállalók teljesen jogos érdekvédelmi harcára: az egyesült ballib csürhe a Kossuth téren rombolt. Miféle utolsó féreg az, aki tönkreteszi és felgyújtja a rászoruló gyerekek szánkóit? Miféle aljamunka megrongálni az ország karácsonyfáját? Miféle magyar- és keresztényellenes patkánylázadás az, amelynek résztvevői ki akarják hozni a Nemzet templomából a Szent Koronát?

A munkavállalók felháborodása az elfogadott túlóratörvény miatt teljesen jogos. De sokan éppen azért nem mennek ki a Kossuth Lajos térre tüntetni, mert nem akarnak egy platformra kerülni a vörös zászlókat, anarchista jeleket lobogtató szélsőbalos csürhével. Mert látják, mennyire szánalmas versenyt folytat a pártzászlókat lobogtató ballib ellenzék a „legtökösebb ellenálló” címért: százával vannak kint az utcán a jól fizetett pártalkalmazottak, füstbombákkal, gyújtogatva, törve-zúzva megy a politikailag motivált műbalhé. A munkavállaló pedig még ha ellenzi is a túlóratörvényt, nem megy tüntetni, csak nézi ezeket a majmokat a tévében – mintha az állatkertben lenne.

És most jól nyissátok ki a fületeket, balliberális „barátaink”: aki a Szent Koronát meg akarja gyalázni, az minket bánt. Aki a Parlamentet megrongálja, az nekünk okoz kárt. Szerencsére az egyenruhások profin és végtelen türelemmel kezelik a helyzetet.


De ha egyszer úgy látjuk, hogy nem lesznek elegen, vagy egyszerűen csak veszélyben érezzük a Szent Koronát, kihívom a Kossuth térre a Betyársereg 300 jól képzett emberét és magunk teszünk rendet.”

Ellene vagyok a túlóraszabályozásra vonatkozó változásoknak és ellene is szavaztam. De! Annak, ami most történik, ehhez az égvilágon semmi köze nincs…

A képen a következők lehetnek: szöveg

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hát kedves János! „…Miféle magyar- és keresztényellenes patkánylázadás az, amelynek résztvevői ki akarják hozni a Nemzet templomából a Szent Koronát?…”

– Lehet hogy neked templom az a sorosista latrina! Neked lehet hogy egy szakrális ereklye az az összebarkácsolt, ÁM A MAGYAR NEMZETNEK VÉGHETETLENÜL SOK KÁRT OKOZÓ királyi tökfedő!

RENGETEG MAGYARNAK „AZ OTT” SE NEM TEMPLOM, SE NEM SZENT KORONA! MINDKETTŐ A KÁRTÉTEL SZIMBÓLUMA!

KEZELJÜK HELYÉN A DOLGOKAT!

Az egyikből ki kell takarítani a patkányokat és a salakanyagot, a másikat meg be a múzeumba!

MINDENKIT ÉS MINDENT A MAGA HELYÉRE JANI!

A te nagyra hivatott betyárjaid igértek már villamosos őrjáratozást is! (Azóta meg is sokasodtak a dolgok! – nem hogy csitultak volna!)

HÁTRÉBB AZOKKAL AZ AGARAKKAL JANI! VANNAK DOLGOK, AMIKOR ÉS AKINEK INKÁBB JOBB KUSSOLNI!

A te esetedben ez hatványozottan igaz! Hadd menjenek csak a dolgok a maguk útján!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com