““Csakazértis…!”” bővebben

"/>

“Csakazértis…!”

A túlóratörvény csak a szikra volt, most tört fel a csalódottság

Egy ügy, ami egységbe kovácsolta a parlamenti ellenzéket és az utcán tüntető tömegeket. De a tüntetőket nem a rabszolgatörvény vitte utcára, hanem az előző kilenc év. Kérdés, mit érhetnek el a Fidesz-kormánnyal szemben.

Szerdán és csütörtökön is tüntetés volt Budapesten a rabszolgatörvény, de sokkal inkább a Fidesz és Orbán Viktor ellen. A mostani tüntetéshullám (pénteken és vasárnap is lesz demonstráció) újdonsága az eddigiekhez képest, hogy a tüntetők és a rendőrök is erőszakosak, ami a Nemzeti Együttműködés Rendszerében eddig nem volt jellemző.

© MTI / Balogh Zoltán

Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója a hvg.hu kérdésére azt mondta, az agresszió – hiába az elégedetlenség a rendszer ellen –, nem volt dekódolva a megmozdulásokba. De az elemző figyelmeztetett, ha a rendőröket a továbbiakban is az erőszakos hozzáállás jellemzi, hamar népszerűtlenek lesznek, de ez a tüntetőkre is igaz.

© hvg.hu

Felvetésünkre, hogy amikor a CEU bejelentette, ellehetetlenítette működésüket a kormány, ezért Bécsbe költöznek, mindössze néhány tíz ember tüntetett az utcákon, most pedig ezrek, Tóth Csaba azt mondta, rendkívüli helyzetekben – mint amilyen a mostani is – ok rengeteg van a tüntetésre, de mindig kell egy szikra – ez a CEU-nál nem volt. A politológus megkockáztatta:

a tömeg nem a rabszolgatörvény ellen tüntet, az eddigi, folyamatos elégedetlenség és csalódottság tört a felszínre.

Fontos látni, hogy amíg eddig a parlamenti ellenzék tehetetlen volt a Fidesszel szemben, addig most – ugyan a törvény elfogadását nem sikerült megakadályozni – sikerült olyan akcióval előrukkolni, ami a parlamenten kívüli erőket is tettekre sarkallta. „Ráadásul a rabszolgatörvény egy olyan név, ami egységbe forrasztotta az ellenzéket, a tüntetőket és a civil szervezeteket is ebben az ügyben. A Fidesz el akarta hallgattatni a parlamenti ellenzékét, amire reagál a tömeg.”Tóth Csaba is idézi saját felmérésüket, ugyanis a Republikon Intézet adatai szerint a lakosság csaknem kétharmada hallott már az elmúlt hetek egyik legnagyobb port kavaró kezdeményezéséről, melynek lényege, hogy évi 250-ről 400-ra emelné az elrendelhető túlórák számát, valamint három évre bővítené ki a munkaidőkeretet. Mindössze a megkérdezettek 37 százalék válaszolta azt, hogy nem találkozott még a javaslattal. Összességében elmondható, hogy még a kormánypárti szavazók 63 százaléka is elutasítja a javaslatban foglaltalak, miközben a Jobbik szavazóinak 94, a baloldali, liberális szavazóknak pedig 95 százaléka gondolja úgy, hogy nem lenne jó ötlet bevezetni a változtatásokat.

© Fülöp Máté

Nagy kérdés, hogy mi lesz a tüntetéssorozat vége. Az áprilisi országgyűlési választások és a harmadik Fidesz-kétharmad után is volt több, még a mostaninál is nagyobb tüntetés, de a megmozdulások elhaltak, az ott megismert szereplők is eltűntek, visszahúzódtak. Tóth Csaba azt mondta, a mostani demonstrációk esetében is az a legnagyobb veszély, hogy lecseng az egész, de erre most kisebb az esély, mint a folytatásra, ugyanis intézményes szereplők – pártok, politikusok, szervezetek – is jelen vannak.

Elképzelhető, hogy politikusok dolgoznak és egyeztetnek a háttérben a folytatásról.

Felvetődik a kérdés, hogy a tüntetések hatására meghátrál-e a kormány, sikert ér-e el az ellenzék, adott esetben visszavonják-e a túlóratörvényt.

© hvg.hu

Az elemző szerint már a parlamenti botrány előtt lett volna lehetősége a Fidesznek, hogy korrigálja a jogszabályt, miután azt változatlan formában fogadta el a Fidesz-többség, csekély az esély arra, hogy visszakozna a kormánypárt.

Sokan már párhuzamot vonnak a 2006-os őszi események és a mostani demonstráció között. Akkor a Fidesz szimpatizánsai voltak az utcán és a baloldali-liberális kormány ellen tüntettek.

© Máté Péter

Most „körbeért a dolog”, ahogy az elemző mondja, ráadásul veszélyben a Fidesz nimbusza, hogy ők 2006 örökösei, az abból az élményből táplálkozó politikai erő.

2006 óta új ellenzék született, Donáth Annával és Tordai Bencével szemben hatástalan az, hogy ők a 2006-os szemkilövetők, ugyanis nem igaz. A Fidesz a saját csapdájába esett.

Pénteken újra tüntetnek a kormány ellen, Sneider Tamás, a Jobbik elnöke azt ígérte, vidékről jönnek a párt szimpatizánsai. Tordai Bence pedig azt mondta lapunknak, az ellenzéknek és a demonstrálóknak közös a céljuk, a rezsim megdöntése. Fekete-Győr András, aki a csütörtöki tüntetésen füstbombát dobott a rendőrök közé, azt mondta a hvg.hu-nak, hogy a rendőri túlkapások, Donáth Anna leteperése és elszállítása „rég nem látott egységbe kovácsolta a Momentumot.” Azt mondta, vidékről is jönnek tagjaik, többen lesznek, mint csütörtökön. „Folytatjuk az ellenállást a munkásokért és a független igazságszolgáltatás érdekében.” Hajnal Miklós ehhez annyit tett hozzá, hogy:

Kiállunk azokért, akiket fogva tartanak.

(HVG)

Bal-Rad komm: Nehéz szavakat találni a rabszolgatörvény óta Döbrögisztánban történő dolgok jellemzésére. Ezek a történések ugyanis NEM AZOK A TÖRTÉNÉSEK amiknek a dolgok természetéből kéne fakadniuk!

Ezekben a történésekben TÚLNYOMÓRÉSZT a vajdasági politikai álellenzék próbálja magát fölszívni, Döbrögi pedig a tőle megszokott pökhendiségével még tovább morzsolni őket, és a kollaborációra hajlamosakat beterelni a MEGTELT AKOLBA!

Döbrögi tovább produkálja a “CSAKAZÉRTIS!” aljasságát, a kitartói által biztatva. Akik viszont bíznak a NER összecsalt politikai erejében, és az annak nyomán kialakított MATERIÁLIS ERŐSZAK RENDSZERÉBEN!

A széjjelrongyolódott álellenzék próbálja aprópénzre váltani a látszólag ölébe hullott lehetőséget, viszont ereje csupán a max. kétezer fős sötétben tomboló tömeg elbűvölésére elegendő. Némelyekben azt a hamis képzetet keltve, hogy VALAMI MOST TALÁN ELINDULHAT!

Az eddigi történések viszont furcsa képet mutatnak!

PONTOSAN AZOK NEM MOZDULNAK, AKIK ELLEN A RABSZOLGATÖRVÉNY HATNI FOG! A MELÓSOK! VANNAK ÁM PEDIG VAGY KÉTMILLIÓNYIAN! (Közülük is csupán 50 – 60 ezer lehet az igazi céltömeg. MOST!)

A politika által a rendszerváltás óta TUDATOSAN FÖLAPRÍTOTT, ÉS VALÓDI – HATÉKONY – ÉRDEKKÉPVISELET NÉLKÜL ténfergő, a bérszagszervezetek által terelgetett MAGYAR MELÓSOK NÉLKÜL csupán sorosisták acsarkodása zajlik a sorosisták ellen, tovább szalámizva a nem is létező népi egységet!

A galliai “sárgamellényesek” az aktuális politikusgárda nélkül, ÁM AZOK ELLENÉBEN mozdult! Azok legnagyobb EGYSÉGES IJEDELMÉRE! Ezért is LEHET(séges) (a) SIKER(E)(S)! Amely “sárgamellényes” mozgalom már terjed! Tegnap már Londonban (is!) – Polákiában (is!) – Kárpátalján (is!), de beszélhetünk Itáliáról IS!

DÖBRÖGISZTÁN ESETÉBEN – mostanság legalábbis – “SÁRGAMELLÉNYESSÉG” SZÓBA SEM JÖHET! Döbrögisztánban csupán POLITIKUSI BŰNBANDÁK TUSAKODNAK POLITIKUSI BŰNBANDÁKKAL A MAGYAROK TOVÁBBI FOSZTOGATÁSÁNAK JOGÁÉRT!

SOROSISTÁK – SOROSISTÁK ELLEN!

Nincs is tehát csodálkozni való azon, hogy ÉPPEN A “CÉLKÖZÖNSÉG” marad távol. Önként vagy távol tartva! Ami teljesen mindegy!

Döbrögi mindaddig nyugodtan pöffeszkedhet, amíg az érintettek a televízión keresztül nézik a történéseket!

MAJD HA MAGUK AZ ÉRINTETTEK – A MAGYAR MELÓSOK – VONULNAK AZ UTAKRA! – NA MAJD AKKOR LECSITUL A LATRINA ELŐTTI LIBERÁLIS ÉS ÁLNEMMZETTHY – ÁLKERESZTÉNY CIRKUSZ, ÉS AKKOR FOGJÁK MENEKÜLŐRE A MOST EGYMÁSSAL TUSAKODÓ POLITIKAI BŰNBANDÁK!

Persze ahhoz kellene még egy – két dolog!

Ezekről a még most hiányzó “apróságokról” köteteket lehetne írni!

Inkább ajánljuk MOST figyelmükbe az “Írta Sztálin!” cikksorozatot itt a balrad.ru -n. Van már vagy ötven része!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

““Csakazértis…!”” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Realista elemzése tényleg realista , gratula érte. Én is úgy látom ahogy ő. Biztosan esik a kormány és a fidesz presztizse, de sajnos a többség továbbra is rá fog szavazni.
    Miért ?
    Mert nincs más !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com