Térden állva könyörögnek az emberek az összefogásért
A Publicus Intézet október 4. és 5. között, közel 800 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a magyar választókorúak véleményét a Botka László visszalépését követő politikai helyzetről.
Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy az elmúlt két hétben a Fidesz támogatottsága nem változott, 25 százalékon áll. Az MSZP tábora két százalékpontot csökkenve 10 százalék, míg a Jobbik tábora változatlan és 11 százalék.
A felmérésben résztvevőktől megkérdezték, hogy:
„Botka László visszalépése hogyan befolyásolja a baloldal győzelmi esélyeit a következő évi választásokon.”
A válaszadók szerint ez nem döntő erejű, 43% szerint „nem oszt, nem szoroz”, 27% szerint valamennyire rontja, míg 14% szerint valamennyire javítja a távozás a baloldal esélyeit.
Egy következő táblázat azt mutatja meg, hogy a kormányváltást akarók kétharmada szavazna egy baloldali együttműködésre. Pulai András hozzátette, ebből az látszik, hogy „a választók térden állva könyörgnek, hogy fogjanak már össze minden létező módon és váltsák le Orbán Viktor kormányát”.
(atv)
Bal-Rad komm: A táblázat kérdése: „Mennyire tartja valószínűnek, hogy egy baloldali együttműködésre szavazzon a 2018-as választásokon?” – már eleve összefogás-ellenességre buzdít, ergo: a döbrögista hordának kedvez!
DÖBRÖGISZTÁN POLITIKA FŐ VONALÁBAN UGYANIS NINCSENEK BALOLDALI, CSAK MAGUKAT ANNAK NEVEZŐ, EGYMÁSSAL TORZSALKODÓ NEOLIBERÁLIS BŰNSZERVEZETEK!
A második vonal nemrég kikelt – vagy most kikelő – éhesei úgyszintén a tápostál birtoklásáért csípik – verik egymást!
A döbrögista horda kizárólag a bűvkörén kívülállók legszélesebb, NÉPFRONTOS ÖSSZEFOGÁSSAL AKOLBÓLINTHATÓ CSAK KI a hatalomból, de csakis az ebből a célból létrejövő összefogással, és ideiglenes jelleggel.
(A kiakolbólintás után AZONNAL MEGKEZDŐDŐ FELELŐSSÉGREVONÁSSAL! Ennek eredményeként élő-eleven hordapotentát már nem is indulhatna egy következő választáson, hiszen mind börtönben lenne! Vagy éppen bujdosna!)
Persze a horda alaposan megszervezte saját ellenzékét! Érdekeltté tette őket, hogy jártassák a pofájukat! – DE NE TEGYENEK SEMMIT AZON KÍVÜL!
„Henteregjetek a lágy-langyos dagonyában, röfögjetek jó hangosan, hogy a nép visítása ne lallatsszon! Ezért aztán kaptok TŐLÜNK rágcsit!”
A nép pedig térdenállva könyöröghet…!
A hülye! Mert a nép azt akarja, hogy a politika őt szolgálja!
PEDIG A POLITIKAI AKARAT AZ, HOGY A NÉP SZOLGÁLJA A POLITIKÁT!
Kapitalizmusban ez így szokás!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Többsebességes EU-t akar a „magyar” qrmány – De mi legyen a forinttal?
A magyar kormány számára csak a többsebességes Európai Unió modellje az elfogadható, azaz mindenki úgy haladjon a különböző integrációs területeken, ahogy akar – hangzott el a csütörtöki Budapest Economic Forum EU-integrációról szóló panelbeszélgetésén a kormány képviselőjétől. A volt magyar uniós biztosok azt hangsúlyozták, hogy minden tagállam valójában saját maga határozza meg a helyét az EU-n belül, így a maga döntése, ha esetleg a perifériára szorul, a kamarai érdekképviseleti vezető pedig azt szorgalmazta, hogy ez utóbbit mindenképpen el kell kerülni. Az euróbevezetés szükséges és lehetséges időzítéséről is megoszlott a panelbeszélgetés résztvevőinek véleménye. A szakmai közönség szerint nem kell annyira rohanni vele, de nem is célszerű elhúzni.
Az egy-, vagy a többsebességes EU modellje a kiút a mostani helyzetből és milyen út/intézményi reform Magyarország érdeke?
Molnár Balázs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy a kétsebességes (eurózóna és azon kívüli tagállamok) modellje nem elfogadható a magyar kormánynak, a többsebességes működés már most is a realitás és ezt a modellt támogatja a jövőben is a kormány. Ez azt jelenti, hogy az uniós alapszerződés pontjainak betartása mellett minden tagállamot hagyni kell olyan tempóban haladni és a mélyülő integrációhoz csatlakozni (pl. megerősített együttműködések formájában), ahogy az adott tagállam akarja.
Balázs Péter, a CEU-n működő Európai Szomszédságpolitikai Kutatóközpont vezetője, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke, volt külügyminiszter és uniós biztos a téma kapcsán azt hangsúlyozta, hogy nem Brüsszel dönt az egyes tagállamok „feje felett” a fontos kérdésről, hanem „mindenki maga választja ki a helyét”, azaz hogy akar-e eurót és ha igen, akkor mikor. Összességében úgy látja, hogy a most formálódó elképzelésekből úgyis egy kétsebességes EU fog kijönni. Véleménye szerint nincs lényeges ellentmondás Jean-Claude Juncker bizottsági elnök (egységes EU az euró minél előbbi bevezetésén keresztül) és Emmanuel Macron francia elnök (az eurózóna megerősítése, kétsebesség) javaslatai között, azok áthidalhatók és utóbbi azért jött elő a német választások után két nappal a javaslatcsomagjával, hogy a német koalíciós tárgyalások során ezeket figyelembe tudják venni.
Andor László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető, volt uniós foglalkoztatási biztos szerint az az igazi kérdés a felvetés kapcsán, hogy a Brexit beindítja-e a dezintegrációt az EU-ban, vagy sem, mert ahogy azt ez minapi előadásában levezette: az jól látszik, hogy van egy észak-déli és egy kelet-nyugati megosztottság is a közösségen belül. Véleménye szerint a francia elnök által szorgalmazott közös eurózóna pénzügyminiszteri poszt létrehozása csak látszatmegoldás lenne, ettől még a divergencia könnyen beindulhat, így inkább utóbbi elkerülésére kellene sürgősen koncentrálni.
Krisán László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, illetve az országos kamara alelnöke és a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a téma kapcsán azt hangsúlyozta: a vállalkozók érdekeit is figyelembe véve semmiképpen sem megengedhető, hogy Magyarország és a régió az EU-ban valamiféle másodrendű, lemaradó csoportba tartozzon. „Másodrendűek nem lehetünk” – fogalmazott, azaz a kétsebességes EU ellen foglalt állást. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem egyformán osztják le a lapokat az unióban lévő országoknak, de ezzel együtt is azt gondolja, hogy az unióban benne kell maradni, azt viszont nem szabad engedni, hogy bizonyos (jogi, egyéb) feltételekhez kössék az uniós támogatások kifizetését.
Lesz-e magyar euró és ha igen, miért és mikor? Ki vezetheti be a leghamarabb a régiós tagállamokban a közös pénzt?
Molnár Balázs szerint a felmérések azt mutatják, hogy a magyar lakosság EU-párti, de az is fontos kérdés, hogy az euróbevezetés hogyan segítené a magyar versenyképességet. Rámutatott, hogy ellentmondás feszül a románok által bemondott 2022-es euróbevezetési céldátum és a szintén bemondott 75%-os eurózóna fejlettségi szint elérésének célja között. Emiatt azt a következtetést vonta le egyrészt, hogy nem annyira a céldátum a lényeges, hanem az, hogy ahogy az MNB kritériumai is jelzik, a megfelelő fejlettségi szint elérése. Másrészt jelezte: ha a lengyelek bevezetnék az eurót, akkor a súlyuk miatt minden más még nem eurót használó tagállam lépéskényszerbe kerülne, mert ha nem vezeti be az eurót, akkor a perifériára szorul.
Balázs Péter egyet értett azzal, hogy fontos az ország megfelelő felkészültsége (a maastrichti kritériumok fontosak, de nem elégségesek) és egyúttal a rögzítési árfolyam is. Azt hangsúlyozta: legalább egy teljes 4 éves kormányzati periódusra van szükség, ahhoz, hogy a bevezetési folyamatot végig lehessen vinni, így ha valaki beleáll ebbe, akkor következetesnek kell lennie. Véleménye szerint 2022 előtt mindezek miatt sem reális a pénzcsere, de természetesen a külső hatásokat leszámítva mindenki maga dönti el, hogy akar-e eurót és mikor.
Krisán László szerint vállalkozói szempontból, illetve a külkereskedelmi megfontolások miatt lennének előnyei az euróbevezetésnek, de egyúttal a kormányzati szabadság fokát egy ilyen lépés korlátozná, az pedig látszik, hogy ez egyelőre akadály a magyar euróbevezetés előtt. Azzal egyet értett Balázs Péterrel, hogy ha beleáll az adott politikai vezetés, akkor végig kell vinni, de arra is felhívta a figyelmet, hogy szerinte bár az emberek európártiak, de valójában nem pontosan tudják, hogy az mivel is járna.
Andor László arra mutatott rá, hogy az euróizáció (az euróhasználat elterjedtsége) előrehaladott Magyarországon, ami könnyebbé tenni a bevezetés társadalmi elfogadtatását, de fontos látni, hogy a bevezetésnek költségei is vannak. Véleménye szerint a kisebb országok előnyben vannak a közös valuta bevezetése terén, mert könnyebben tudnak lemondani a monetáris politikájukról és példaként említette Horvátországot és Bulgáriát, Szlovákiát pedig olyan kontextusban, hogy ott a meciari idők bizalomhiányát kellett megfordítani és ezért egy bizalomerősítő csomag része volt a pénzcsere levezénylése.
Mivel az EU-tagság, illetve az eurótagság témája körül haladt a beszélgetés, a szakmai közönséget is megszavaztattuk a két kérdésről és az alábbi eredmények adódtak. A túlnyomó többség szerint Magyarország mindig az EU tagja fog maradni, de közel 40%-uk úgy gondolta, hogy valamikor ki fog lépni a közösségből az ország.
Az euróbevezetés várható ideje kapcsán csak kevesen szorgalmazzák a lehető legkorábbi pénzcserét, a legtöbben a következő évtized közepe-vége felé tartják azt a leginkább esélyesnek.
Egy harmadik szavazási kérdést is feltettünk, amelynek nagyon érdekes lett az eredménye, hiszen a részt vevők 36%-a szerint a Brexit sem fog megtörténni. Ez csaknem olyan arány, mint az a lehetőség, hogy a briteket nem fogja más tagállam követni a kilépéssel.
Milyen irányba változhat az uniós fejlesztéspolitika 2020 után és mekkora tagállami borítékra, illetve milyen tartalom mellett van kilátás?
Molnár Balázs szerint a 2020 utáni újabb keretköltségvetés elfogadása a német választások miatt tolódik. Emlékeztetett arra, hogy Öttinger költségvetésért felelős uniós biztos szerint a Brexit évente mintegy 20 milliárd eurós lyukat üthet a közös uniós költségvetésen, így kérdésként vetődik fel ennek betömésére, hogy a tagállamok eldöntik-e, hogy a közös GNI 1%-a feletti részt adnak össze közös büdzséként. Ezt az utat Magyarország támogatná, mert bár a befizetési kötelezettsége is megemelkedne, de a támogatói oldalon is több pénzhez jutna. Egyúttal elismerte, hogy a nettó befizetők vonakodnak a közös büdzsé eddigi keretek melletti fenntartása kapcsán, is akár jelentős vágások is lehetnek a kohéziós és az agrártámogatásoknál, de ezt Magyarország ellenzi, mert bizonyítható ezen politikák hozzáadott értéke, illetve a térségben elnyert támogatások érdemi része visszaszivárog a nagy nettó befizető tagállamok vállalataihoz megbízások formájában.
Balázs Péter úgy látja, hogy az elmúlt évtizedekben igazán nagy változás nem volt az egyes keretköltségvetésekben a nagy nekirugaszkodások ellenére, de most a fő prioritások akár lényegesen is megváltozhatnak a biztonság, védelem, terrorizmus elleni küzdelem és a tényleg nagy hozzáadott értékű fejlesztési célok javára. Emiatt szerinte is reális, hogy a kohéziós és az agrárpolitika súlya a közös büdzsében vissza fog szorulni.
Krisán László szerint nagy szüksége van a magyar vállalkozói körnek 2020 után is a vissza nem térítendő támogatásokra és most már jól látszik, hogy túl nagy volt a 2014-2020-as ciklusra a bevállalt vissza nem térítendő források aránya. Egyúttal kijelentette: alkalmatlannak tartja a kialakított magyar intézményrendszert a visszatérítendő források elosztására, a kkv-khoz közelebbi intézményekre (pénzügyi közvetítőkre) van ehhez szükség. Meglátása szerint a vissza nem térítendő vállalkozói pénzek csökkentése ellen keményen fel kell lépni, mert főként a kisebb cégeknek erre van szükségük, de persze a garanciaprogramok kiterjesztése is jó irány lehet.
Andor László szerint nekünk, az EU-pénzek haszonélvezőinek kell bebizonyítania, hogy tényleg működik a felzárkózás általuk, ha viszont ez nem igazán sikerül, akkor az EU-büdzsé kiadási oldalán profiltisztításra van szükség. Szerinte egyébként az EU-pénzeknek nem a cégeket kell direktben támogatnia, hanem igenis a bankokon keresztül a bizonyíthatóan megtérülő projektekre kell elosztani a forrásokat. Az EU-pénzek feltételekhez kötése témájában úgy fogalmazott: jogos vita az, hogy politikai feltételek (jogállamiság megléte/sérülése) behozásáról is szó van, és szerinte nagy hiba lenne, ha a közösségi GNI 1%-án hagynák a következő uniós költségvetés felső határát, vagy esetleg a csökkentésbe mennének bele a tagállamok, szerinte igenis fel kell ezt a plafont emelni.
(portfolio)
Bal-Rad komm: Bizony az ezen a csütörtöki Budapest Economic Forum EU-integrációról szóló panelbeszélgetésen elhangzottak – főként a qrmányt ott képviselő vélekedése miatt – megérne egy misét!
„…A magyar kormány számára csak a többsebességes Európai Unió modellje az elfogadható, azaz mindenki úgy haladjon a különböző integrációs területeken, ahogy akar…A volt magyar uniós biztosok azt hangsúlyozták, hogy minden tagállam valójában saját maga határozza meg a helyét az EU-n belül, így a maga döntése, ha esetleg a perifériára szorul…”
– A „mise lényege” pedig itt van, ebben a mondatban: „…Molnár Balázs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy a kétsebességes (eurózóna és azon kívüli tagállamok) modellje nem elfogadható a magyar kormánynak, a többsebességes működés már most is a realitás és ezt a modellt támogatja a jövőben is a kormány…”
– A kétsebességes EU-tagjának lenni annyit jelent, hogy az Unió periférián toprgunk!
A többsebességes Unió tagjaként pedig a qrmányvetítőbe mindig befűzhető a mesefilm, miszerint mutogathatnak: VANNAK NÁLUNK ROSSZABBAK IS!
A kétsebességes Unióban nincs ilyen! Az feketén-fehéren kimutatja: Döbrögisztán kiszolgálóterület. Gyarmat. Ez pedig csalódás lenne a mesefilmeken fölnőtt – tartott – kábított népeknek!
Bizony feleim. A LÁTSZAT FENNTARTÁSA MINDENEK ELŐTT VALÓ!
Arra a rendszerváltás óta kényesen ügyelünk is. A tartalom nem lényeg!
PERSZE AZ MÁR NINCS IS DÖBRÖGISZTÁNBAN! MAGYAR TARTALOM LEGALÁBBIS NINCS!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
5-2-re kapott ki Döbrögisztán futballválogatottja Svájc vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat kilencedik fordulójának szombati játéknapján. Aranylábúink közül betalált az újonc Ugrai.
A továbbra is százszázalékos hazaiak már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát: Xhaka, Frei és Zuber góljaival már a szünetben 3-0-ra vezettek.
A második játékrészben Zuber növelte az előnyt, Guzmics szépített, Lichtsteiner ismét négyre növelte a különbséget, majd a végeredményt az újonc Ugrai állította be.
A két válogatott eddig 46-szor mérkőzött egymással, ezeken 30 magyar győzelem született 5 döntetlen és 11 svájci siker mellett. A magyarok, akik 41 éve nyeretlenek Svájcban, először kaptak ki Bázelben.
A tízpontos csodacsapatunk az utolsó, keddi fordulóban Feröer-szigetek válogatottját fogadják a Groupama Arénában. De már egy döntetlen is elég számukra az előkelő harmadik hely megtartásához.
Hagyománytisztelő nemmzetthy együttesünk – ahogy 1986 óta mindig – biztosan lemarad az Oroszországban megrendezendő vb-ről.
Majd legközelebb!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A kutyájának szemmel tartására vette, aztán őt figyelték vele.
Jó néhányszor említettük már, hogy az internetre köthető kütyük jelentős része rendkívül sebezhető, a gyártóik egyszerűen nem foglalkoznak a biztonságossá tételükkel. Jobb esetben ennek nincs komoly praktikus jelentősége, de például a biztonsági kamerák esetében már nyilván nem mindegy, hogy kit tud távolról rákapcsolódni az eszközökre.
A The Next Web jóvoltából most eljutott egy félelmetes példa ezekre a problémákra a nemzetközi sajtóba. A holland Rilana Hamer néhány hónappal ezelőtt vásárolt az Action diszkontlánc egyik üzletében egy olcsó netre köthető kamerát, hogy a távollétében rá tudjon nézni az okostelefonján keresztül a kutyájára. A kamera felső része távolról mozgatható a pásztázás érdekében, továbbá a beépített mikrofonjának és hangszórójának köszönhetően kétirányú beszélgetésre is lehetőséget biztosít.
Rilana egyszer csak arra lett figyelmes, hogy furcsa hangok jönnek a nappalijából: a kamera furcsa zajokat hallatott a hangszóróján keresztül, és pásztázta a helyiséget. Először azt hitte, hogy meghibásodott az eszköz.
Röviddel később újrakezdődött a jelenség, ám ezúttal valaki követte a kamerával, majd köszöntötte hangszóróján keresztül.
Érthető módon Rilana alaposan megijedt, így kihúzta a kamera áramkábelét, és visszatette az eszközt a dobozába. Nem világos, hogy ki beszélt hozzá, hogyan jutott be az eszközbe, és mióta figyelte.
Végül kíváncsiságtól hajtva harmadszorra is beüzemelte a kamerát, ám ezúttal ő is videózott a telefonjával. Nem okozott csalódást a rejtélyes zaklatója, pár perccel a kütyü aktiválása után újból köszöntötte; ez a találkozó látható a fenti videón. A nő újból áramtalanította a kamerát, majd visszavitte a boltba.
Az Action áruházlánc szóvivője szerint majdnem az összes Rilana által vásárolt kamerát eladták már, de ilyen panasszal még egyetlen vásárló sem vitte vissza a terméket. A kütyü gyártója állítólag vizsgálja a problémát, az Action pedig a nyomozás eredménye alapján még eldönti, hogy miként fogja kezelni a helyzetet.
(origo)
Bal-Rad komm: „VALAKIK” mindent tudni akarnak rólunk. Tudnak is. A fene tudja, hogy miféle egyszerű, napi rendszerességgel használt eszközeinken keresztül látnak-hallanak mindent! „VALAKIK”
Az elv: ha valakiről tudnak valamit, az a valaki már befolyásolható, kontroll alatt tartható.
Tudjuk, hogy „fejlett országokban” már olyan miniatürizált herkentyűket szerelnek autókba, amelyek a rendőrségi számítógépekről indított utasításra leállítják az autó motorját.
Nincs több autós üldözés, nincsenek veszélyes szituációk.
Tudjuk, hogy ma már EGYES FEJLETT ORSZÁGOKBAN az állampolgárokba mikrochipek beültetése van tervbe véve. Talán a mikrochipek tervezői-gyártói sem tudják, hogy mennyi általuk nem is ismert dologra képesek MÉG ezek a csudálatos holmik.
Mondjuk EGY RENDSZERREL ÖSSZEKÖTVE a chip EGY ADOTT ÜZENETRE leállítja a „motort”!
VESZÉLYHELYZET MEGSZÜNTETVE!
A fejlett országok polgárai pedig boldogan VÁSÁROLNAK mindenféle – életüket megkönnyítő, szebbé-jobbá tévő – modern kütyüket! Akciósan, vagy nem akciósan.
Csak azt felejtik el hiú világunkban, hogy bármire ránéznek, illő mosolyogni, és barátságos arcot vágni! Nem illik VALAKIT szidalmazni, vagy VALAKI ELLEN mesterkedni!
Mert VALAKI mindent lát, mindent hall! És tud intézkedni!
Mert VALAKI nagyon is jól ismeri a kutya természetét! És mert ismeri, ki is tudja számítani a viselkedését. Akkor pedig semmi gond.
A KUTYA GAZDÁJA A KISZÁMÍTHATATLAN! AZT KELL FIGYELNI!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az alábbi írás egy orosz lap cikkének (rövidített) fordítása. Tartalma nem érdektelen abból a szempontból, hogy milyen logika, jogi megfontolás alapján indul büntetőjogi eljárás azon paksi férfi ellen, aki ÖNKÉNTESEKET toborzott a Donbassz számára.
Még akkor is, ha a magyar önkéntesek nem a jelenlegi Magyarország geopolitikai érdekeiért harcolnak. Ellenkezőleg: bármekkorákat rúgjon is beléjük az általuk támogatott náci junta: A SZÖVETSÉGESI HŰSÉG KÖTELEZ: NEM HARCOLHAT EGY NATO-TAGÁLLAM ÁLLAMPOLGÁRA A NATO BÁBREZSIMJE ELLEN – EGY A TÖMEGGYILKOS NÁCI JUNTÁVAL SZEMBEN ÖNVÉDELMI, SZABADSÁGHARCÁT VÍVÓ NÉP OLDALÁN.
Ehhez jönnek a jogi bűvészkedések, a képmutató álsemlegesség. (Amit a spanyol polgárháborúból ismerünk: jóllehet, mindenki tudta, hogy valójában a fasizmus agressziójáról, a második világháború főpróbájáról, egy, a kormányát szabad, demokratikus választásokon megválasztó nép honvédő háborújáról – HA ÚGY TETSZIK, A NYUGATI ÉRTÉKEK VÉDELMÉRŐL – van szó, a NYUGATI DEMOKRÁCIÁK KÖVETKEZETESEN NEM TÁMOGATTÁK A FASIZMUS ELLEN HARCOLÓ ORSZÁGOT ÉS NÉPET. Mint tudjuk, ennek folytatása lett München; a „furcsa háború”, amikor a „demokratikus Nyugat” ölbe tett kézzel nézte végig Lengyelország tragédiáját. Amiért drágán megfizetett: Lengyelország véres eltiprása után a náci szoldateszka egymás után rohanta le a nyugat-európai országokat, két és fél hónap alatt meghódítva, leigázva valamennyit: Dániától kezdve Franciaországig.)
A „demokratikus Nyugat” – közöttük Magyarország – MA IS ÖLBE TETT KÉZZEL NÉZI A FASIZMUS NYOMULÁSÁT, EGY NÉP ELLEN VÍVOTT NÉPIRTÓ HÁBORÚT. Azt remélve, mint 1936 és 1940 között, hogy A FASISZTA (esetünkben a liberálfasiszta) FENEVAD (az Egyesült Államok) MAJD OROSZORSZÁG TORKÁNAK UGRIK.
E célból lehet tehát jogot is hamisítani. MERT PÁR ÉVTIZEDE A VILÁG MÉG JOBBAN TISZTÁBAN VOLT AZZAL, HOGY MI IS A KÜLÖNBSÉG EGY ÖNKÉNTES ÉS EGY ZSOLDOS KÖZÖTT. Ja, és hogy szavamat ne felejtsem: az ENSZ-ben (formailag legalábbis) még létezik A ZSOLDOSOK ALKALMAZÁSÁT TILTÓ NEMZETKÖZI EGYEZMÉNY, és az annak nyomán létrehozott ENSZ-bizottság, amelynek rendszeres országjelentésekben (voltak?) kötelesek beszámolni a tagállamok eme egyezmény betartásáról. NEMZETKÖZI KONVENCIÓ IDE, VAGY ODA, VAGY FÉLSZÁZ ORSZÁG ZSOLDOSAI HARCOLNAK A NÁCI JUNTA OLDALÁN – miközben az orosz hadsereg agressziójáról rikácsolnak. (A legtöbben: az Egyesült Államokból, és – tőlük, létszámukat tekintve alig kevesebben – Lengyelországból. Amely veszteséglistája – több mint száz fűbe harapott zsoldos – még a jenkik veszteségeit is megelőzi. AKIK AZOK POLITIKAI ÉS SZELLEMI ÖRÖKÖSEINEK OLDALÁN HARCOLNAK, AKIK 1943–44-BEN SZÁZEZER NYUGAT-UKRAJNAI LENGYELT MÉSZÁROLTAK LE.
(A képen: az ukrán nácik által egy „csokorba” fűzve felakasztott lengyel gyermekek. A legidősebb közülük 5 éves volt. Csaknem áldozatul esett nekik Lengyelország első, és mindmáig egyetlen űrhajósa, Miroslaw Hermaszewski is. Az ukrán nácik a lengyeleknek egyébként még „hálásabbak”, mint nekünk: sorra bontják le az ukrán fasiszta terror áldozatául esett lengyelek emlékműveit, még ha azokat hajdan a lengyel állam állíttatta is, saját költségén.
Nota bene: a vérfürdőt rendező un. Ukrán Felkelő Hadsereg [UPA] megalapításának dátuma – 1942. október 14. – MA AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK NAPJA. Vörös-fekete zászlajukat pedig a „Jobb Szektor” örökölte meg. E zászló feltűnt még Szigetvári Viktorék Putyin elleni, fütyülős tüntetésén is.)
Lásd: 0:42 – 1:50; 6:19 – 6:23; 8:35. Egy olyan idős úr lobogtatja, aki a második világháború idején Hitler oldalán harcoló náci, tömeggyilkos félkatonai alakulatok egyensapkát hordja. Ez volt az a bizonyos egyensapka: a kép egyébként a Kijev környéki Bábij Járban, 1941. szeptember 29-én készült. (Apropó, erről miért nem esik szó az Élet Menetének jajveszékelései közepette? Mármint arról, hogy ma e husángos emberek leszármazottainak a kezében van a hatalom Ukrajnában. Vagy mégiscsak megismétlődhet a múlt, legföljebb a magyar zsidókat hagyják békén?)
DE MOST LÁTOM: nem is egy, hanem két vörös-fekete zászló volt – a másik egy ukrán zászlóval összefogva. Amiben nincs semmi rendkívüli: AZ UKRÁN-NÁCI TÖMEGGYILKOS T TERRORKÜLÖNÍTMÉNY ZÁSZLAJA: MA UKRAJNA MÁSODIK ZÁSZLAJA. SZINTE MINDENÜTT KI VAN TŰZVE – MINDENEKELŐTT A PARLAMENT ELŐTT.
AZ UKRÁN FASIZMUS ELLEN MA NEM SZABAD HARCOLNI MAGYARORSZÁGON. Ebben sincs új: a háború előtt sem volt szabad a Spanyol Köztársaság segítségére sietni, a német-olasz-spanyol fasizmus ellen harcolni. Magyar önkéntesek viszont harcoltak a fasiszta Finnország oldalán. Ennél azért ma jobban állunk: (hogy le ne kopogjam: magyar önkéntesek a junta oldalán sem harcolnak, amennyire tudom. Magyarországnak a nyelvtörvénnyel történt hátbatámadása után, pedig végképp remélem, nem is fognak. Habár… sosem lehessen tudni.: „A NATO most azt üzente, / elfogyott a regimentje. / Ha még egyszer azt üzeni, / mindnyájunknak el kell menni. / Éljen a magyar szabadság! / Éljen a haza!”
(Csikós Sándor)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Nem, most nem a Nógrád megyei Szátok község köznépi eredetmítoszát kívánjuk megosztani a kedves Olvasóval, akitől, ha szátoki, már most elnézést kérünk! (A legenda szerint, amikor Árpádék bejöttek a Kárpát-medencébe és felosztották maguk között a területet, a nagy vezér, meglátván a település környékét, legyintett, majd megfordította a lovát, és ügetés közben félig hátrafordulva így szólt: „Ezt pedig ‘sszátok!”) Mi mindössze a magyarországi térségek méltatlan különbségeire próbálunk utalni a címmel, és szégyenünkben el is pirultunk, amikor Vajdánk országát ilyen csúnya módon hasonlítottuk a nagy ős szerzeményéhez. Gyorsan át is adnánk a szót egy időre a Magyar Nemzetnek! Alább Bodacz Péter összeállítása következik.
Továbbra is óriási a szakadék a régiók között
KSH: Szabolcsban 112 ezer forinttal alacsonyabb az átlagkereset, mint Budapesten · Északnyugaton alig akad állástalan
Több tekintetben is csökkent az ország keleti és nyugati fele közötti különbség, a jövedelmek terén ugyanakkor továbbra is hatalmas szakadék tátong az ország különböző részei között – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék című online kiadványából. A KSH weboldalán elérhető interaktív térkép megyei bontásban ismerteti 2017 első féléves átlagos foglalkoztatási, kereseti és ipari statisztikáit, de a demográfiai helyzetre és néhány gazdasági alágazatra vonatkozóan is található adat.
Az összefoglaló szerint a nyugat-magyarországi megyékben, valamint Budapesten voltak a legmagasabbak az átlagos havi nettó keresetek 2017 első fél évében; a fővárosban ennek szintje meghaladta a 246 ezer forintot, míg Győr-Moson-Sopron megyében 200 ezer, Komárom-Esztergomban és Fejérben pedig 189, illetve 184 ezer forint körül alakultak az átlagos fizetések. Az északkeleti megyékben és Békésben ugyanakkor még a 150 ezer forintot sem érték el a bérek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legrosszabb a helyzet, ahol mindössze 134 ezer forintból kénytelen kijönni havonta egy átlagos munkavállaló, ez 112 ezerrel kevesebb, mint amennyit Budapesten lehet megkeresni. A különbség ráadásul növekszik, hiszen 2016 első felében a fővárosi 222 ezres átlagos kereset „csak” 106 ezerrel volt több, mint a legkeletibb megyében. Vas, Veszprém, Pest és Heves megyében 170 és 178 ezer forint között vitt haza egy átlagos dolgozó, míg a déli megyékben a bevételek nem érték el a 160 ezer forintot. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 10–13 ezer forinttal nőttek a havi átlagos keresetek.
A kiadvány nem tartalmaz meglepetést a foglalkoztatási helyzetet illetően; az ország összes régiójában csökken a munkanélküliség, és nő az állással bírók aránya, néhány megye ugyanakkor továbbra is gyenge számokat produkál. Ezek közé tartozik a jövedelem terén sereghajtó Szabolcs, ahol 2017 második felében is 8,8 százalékon állt a munkanélküliségi ráta 56 százalékos foglalkoztatás mellett. Hét százalék körüli a munkanélküliek aránya Somogyban, Baranyában, Nógrádban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. Ezen a téren is a nyugati és középső megyékben a legjobb a helyzet legfeljebb három százalék körüli rátával. A munkanélküliség Győr-Moson-Sopronban alig látható, 1,6 százalékos. A munkanélküliség leszorításában egyébiránt Borsod teljesített kiemelkedően, hiszen az egy évvel korábbi ráta még 12,5 százalékos volt, ez jelenleg 5,5 százalékra csökkent. A kedvező folyamatok köszönnek vissza a foglalkoztatási statisztikákból is: nyugaton, a Balaton felett elhelyezkedő megyékben 60 százalék feletti a ráta, Somogy és Tolna megye kivételével pedig mindenhol meghaladja az 55 százalékot az állással rendelkezők aránya.
Az egy főre jutó ipari termelés terén is jelentős eltérések mutatkoznak az ország különböző részei között. Lényegében csak azok a térségek teljesítenek jól a statisztikákban, ahol jelen van valamely autógyártó társaság vagy nagyobb járműipari beszállító. Ennek megfelelően Győr-Moson-Sopronban és Komárom-Esztergomban négymillió forint körül, Vas és Fejér megyében pedig hárommillió forint körül alakult az egy főre jutó ipari termelés értéke. A középmezőnyben van lakosonként kétmillió forint körüli értékkel Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megye, míg az ország többi régiójában jó, ha ennek felét mérte a Központi Statisztikai Hivatal. Az ország ipari termelésének közel kétharmadát hat megye és a főváros adta.
A KSH összeállítása szerint 2017. január 1-jén az ország lakónépessége 9,8 millió fő volt, 0,3 százalékkal, azaz 33 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az idei első fél évben 43 870 gyermek született, és 69 ezer személy hunyt el. Az élve születések száma 0,2 százalékkal emelkedett 2016 első fél évéhez viszonyítva.
(MNO)
Szerk3 hsz.: Ha kedves Olvasóink oldalát eddig furdalta a kíváncsiság, miért hallottak oly gyakran jellegzetes szabolcsi kettőshangzókat (és mulatóst) az ország állami (és uniós) forrásokkal kitömött építkezésein, íme egy lehetséges magyarázat: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valójában nem szegényebb, hanem versenyképesebb, mint a többi. Döbrögisztánban ezt így mondjuk. A munkaerő pedig nem olcsó, hanem költséghatékony. Hamarosan a nemzeti büszkeség kora köszönt ránk, miért legyünk álomgyilkosok azzal, hogy alábecsüljük a NER teljesítményét az ország arculatának formálásában? Ez dühítő a magunkfajta, ráadásul részben szabolcsi gyökerű „döbrögisták” számára. Persze megírta költőnk is: „Érted haragszom én, nem ellened, nosza szorítsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban, erősítsen az én haragom, dehogy is bántson.” /József Attila/
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ma 2017 október 8. vasárnap van. Az év 281. (szökőévben 282. napja a Gergely-naptár szerint.)
Az évből még 84 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: KOPPÁNY, ÁLDÁSKA, BENEDETTA, BENEDIKTA, BENEDETTA, BENITA, BETTINA, BIRGIT, BRIGITTA, DEME, DEMETER, DÖMÖTÖR, ETELKA, GITTA, JÁNOS, LAURENCIA, LORÉNA, LORIN, LORINA, MAGOR, PELÁGIA, PELÁGIUSZ, SEMJÉN, SIMEON és SZERGIUSZ nevű olvasóit!
(Ez a sok szép magyar név ez mind ott van a Wikipediában! Úgyhogy ezt nem mi találtuk ki!)
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
Világra szóló események történtek az évezredek során október 8.-án. Úgymint:
1076 – horvát királlyá koronázták Dmitar Zvonimirt († 1089).
1588 – Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem győzelme Szikszónál a törökök fölött.
1871 – Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb 19. századi katasztrófájának számító nagy chicagói tűzvész pusztított, melyben 125-en meghaltak és teljesen leégett Chicago belvárosa.
1848 – Kossuth Lajos lesz az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke.
1848 – A Bécs felé visszavonuló Jellasics császári tábornok csapataival átlépi az osztrák-magyar határt.
1896 – Elindul a Dow Jones jegyzése.
1902 – Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.
1938 – A magyar kormány rendkívüli ülésén hozott határozatában a csehszlovákiai területeket „nem történelmi, hanem etnikai alapon” követeli vissza; Pozsony legyen szabadkikötő, Kárpátalján tartsanak népszavazást.
1939 – II. világháború: a Német Birodalom bekebelezi Nyugat-Lengyelországot.
1944 – Molotov szovjet külügyminiszter – a nyugati nagyhatalmak egyetértésével – Moszkvában átadja az előzetes fegyverszüneti feltételeket a magyar küldöttségnek.
1944 – A 2. Ukrán Front egységei Szegedtől délre, továbbá Szentesnél és Szolnok alatt elérik a Tiszát.
1944 – Német utászok felrobbantják az algyői Tisza-hidat.
1945 – Harry S. Truman amerikai elnök bejelenti, hogy csak az Egyesült Királyság és Kanada kapja meg az atombomba titkát.
1980 – A Magyarok Nagyasszonya kápolna felszentelése Vatikán-ban.
1991 – Horvátország és Szlovénia elszakadnak Jugoszláviától, és kikiáltják függetlenségüket.
2016 – A nyomtatott Népszabadság utoljára jelenik meg.
Október 8-án történelemalakító személyiségek születtek. Pl:
1676 – Feijoo Y Montenegro spanyol író, a spanyol felvilágosodás jelentős képviselője († 1764)
1870 – Louis Vierne francia orgonaművész, zeneszerző († 1937)
1874 – Gróf Bethlen István Magyarország miniszterelnöke († 1946)
1890 – Buday Dénes operett- és sanzonkomponista († 1963)
1903 – Nagy Ferenc politikus, magyar miniszterelnök († 1979)
1912 – Ilku Pál tanító, kommunista politikus († 1973)
1939 – Bergendy István Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, zeneszerző
1939 – Pege Aladár Liszt- és Kossuth-díjas dzsessz-zenész (nagybőgős), érdemes művész, zeneszerző († 2006)
1976 – Bonny Bon magyar pornószínésznő
1990 – Natasha Moodie jamaicai úszónő
1997 – Bella Thorne amerikai színésznő, modell
Ezen a napon viszont világnagyságok is távoztak az élők sorából:
1754 – Henry Fielding angol író (* 1707)
1803 – Vittorio Alfieri olasz költő (* 1749)
1841 – Johan August Arfwedson svéd kémikus, a lítium felfedezője (* 1792)
1849 – Gonzeczky János tábori lelkész, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúja
Szülinap ide-vagy oda, szorgos munkálkodással töltötte ma a napját az orosz elnök. Ó vezette ugyanis a Szövetségi Biztonsági Tanács ülését. Ezeken pedig nem szokott laza lenni a napirend! A mai összegyülekezés egyik legfőbb napirendi pontja Szíria dolga volt.
Jól sejtettük tegnap, hogy a két orosz hadifogoly rémkalifátusisták általi kivégzése nem fog válasz nélkül maradni.
Ma reggel a bűnszervezet ismét kapott egy kokit. Ezúttal az orosz légierőtől. Dei ez-Zor tartományban csaptak le. Mindjárt három hadúr is „belefáradt” a történetbe.
Abu Omar Ash-Shishani, Alyauddin al-Shishani és Salahuddin al-Shishani emírekről van szó! És minő véletlen. Kaukázusi származékok voltak. De az a közel kétszáz közpribék is, akik szintén kinyúltak a rajtaütésben.
De szerintünk még folyt. köv.
Az orosz légicsapás külön program volt. Köze nem volt a szír hadsereg Eufrátesz-menti offenzívájához, melynek során tegnap estére a kormánycsapatok elérték Mayadin városát, és jó felét el is foglalták a kalifátusistáktól.
Úgy fest, hogy bejöhet az újabb trükk. A „katlancsel”!
Most megint feltűnt, hogy az Eufrátesztől nyugatra fekvő sivatagi területeken a rémkalifátus területeket kezdett visszafoglalni. Fel is vetődött a gyanú, hogy ezúttal ügyesen kicsalogatták őket az Eufrátesz alsó folyása mentén megmaradt területeikről a sivatagba. Eközben az orosz-szír erők megindították hadműveletüket az Eufrátesz mentén déli irányba, nagyjából 50 kilométert haladtak, és behatoltak Mayadin városába. Feltehetően innen már tovább haladnak az iraki határig. Addig még kb. 80 kilométert kell megtenniük, és az így bekerített és a sivatagban így katlanba szorult martalócbandákat már könnyen felszámolják.
A baloldali szürke rész az alakuló csapda, fölülről a rózsaszín ék az orosz-szír erők haladása az Eufrátesz mentén.
Ha ez megtörtént, már csak az Eufrátesz keleti partján maradnak a rémkalifátusnak területei, amelyet elvileg az amerikaiak által támogatott kurd-arab SDF koalíciónak kellene elfoglalni. Nem kizárt-sőt biztos-hogy ebben is részt fognak venni az orosz-szír erők, hiszen ott van Szíria legnagyobb olajmezője.
Azon sem lepődnénk meg, ha Al-Mayadin elfoglalása után hirtelen híd nőne ott az Eufráteszen!
Mindenesetre a mostani állás szerint úgy tűnik, hogy Szíriában még az idén véget ér az ISIS uralma. De persze a jövő képlékeny.
„Akerbat-katlan” teljesítette feladatát. Elkészült az ISIS-főzet. A végére már csak mintegy kétszáz pribéket kellett lerendezni. Egy irtóhellyel, meg párezer latorral kevesebb.
Al-Quneitra tartomány északi részén viszont a jelek szerint kezdődik a tánc. A szír kormányhadsereg tüzérsége elkezdte az ISIS apríték gyártását.
Nagy hibát követtek el az amerikaiak! Olyan sietve távoztak Al-Tanfból, hogy ott felejtettek néhány dokumentumot. Ezek pedig tanúsítjáka kooperációt a kalifátusistákkal. De nem számít! Majd letagadják!
Most értesültünk róla, hogy Őfelsége Salman bin Abdul Aziz al Saudr Szaud Arábia királyának dzsiddai szálláshelyét valakik földúlni akarják. A hírről az Al-Jazeera számolt be.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Csintalan Sándor ellenzéki kerekasztalt is kezdeményez a Jobbik részvételével, de azt mondja, nem Simicskát képviseli, hanem Horn Gyula pártját mentené meg.
Csintalan Sándor:
Hogy jutottam eszébe?
hvg.hu: Azt hallottuk, vissza akar lépni az MSZP-be, és ellenzéki kerekasztalt javasolna. Ez igaz?
Cs. S.:
Abszolút. Ma van a születésnapom, napok óta azon gondolkodom, mi történt itt. Totál abszurdum, hogy a magyar ellenzék – Horváth Csaba után szabadon – ilyen töketlen, azt gondolom, legalább valamilyen gesztust kéne csinálni. Másrészt: Horn Gyula pártjával is kell valamit tenni. Hogy én vagyok-e a legalkalmasabb, nem tudom, de úgy döntöttem, teszek egy kezdeményezést. Annál is inkább, mert amikor fiatal voltam, volt egy ellenzéki kerekasztal, széles politikai spektrummal. Ült ott pártkatona, kutyaütő, de arra mégiscsak össze tudtak jönni, hogy a rendszert megakasszák és megbuktassák. Most is rendszerprobléma van. Úgyhogy felvettem a kapcsolatot azokkal, akik elvileg illetékesek lehetnek az MSZP-ben, bár manapság pontosan nem tudom, hogy kell belépni a pártba. Vagy fölvesznek, vagy nem, de úgy gondolom, fel tudom ajánlani a fantáziámat és képességeimet arra, hogy egy évre megcsináljam a céget.
hvg.hu: Ezt hogy érti?
Cs. S.:
Nincsenek politikai ambícióim, nem akarok képviselő vagy miniszterelnök-jelölt lenni. Annak idején, mikor Kónya Imre megcsinálta az ellenzéki kerekasztalt, ő sem annak reményében rakta össze, hogy valamilyen tisztséget kapjon. Semmit nem akarok, csak azt, hogy legyen Magyarországon egy, a rendszerrel szemben kooperatív ellenzék.
hvg.hu: Ön Simicska Lajos bizalmasa, barátja. Ezzel Simicska Lajos is megérkezik az MSZP-be?
Cs. S.:
Nem, csak én. Régi jó barátok vagyunk, ez tény és nagyjából köztudomású is, de nem tartozom semmiféle függelmi viszonyba. Van egy barátom, akivel sok szempontból máshogy látjuk a világot.
hvg.hu: A cég megcsinálása azt is jelenti, hogy pénzt is tesz bele?
Cs. S.:
Nem. Szerintem ethoszt, reményt, küzdelmet kell ebbe a cégbe vinni, nem pénzt.
hvg,hu: Az ellenzéki kerekasztalnál a Jobbik is ott ülhet?
Cs. S.:
Abszolút. Ebben minden politikai tényezőnek és szereplőnek ott kell lennie.
hvg.hu: Nem mondhatják majd Önre, hogy itt van még egy ember, aki belülről akarja bomlasztani az MSZP-t?
Cs. S.:
Elég gazdag a fantáziám, pontosan tudom, hogy ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban elképesztő dolgokat fognak rám mondani. Engem ez nem érdekel, egyszerűen azért, mert van négy gyerekem, hamarosan jön az unokám, nem akarok itt megdögleni, úgy elmenni, hogy legalább kísérletet nem teszek a változásra. Hajnal egykor arra ébredtem, ha nem teszek semmit, el is égne kezemben a Biblia.
hvg.hu: Mi lenne a gyakorlati célja a kerekasztalnak?
Cs. S.:
Például az, hogy az egész politikai diskurzusból hiányzik egy nagyon fontos dolog. Az emberek nincsenek meggyőzve és meggyőződve arról, hogy ha demokrácia van, akkor jobb az élet. Az első ülés napirendje az lenne, hogy kell-e ez vagy sem, képesek-e leülni megbeszélni azt a néhány dolgot, amit kellene. A második napirendjén lehetne, hogy mi a menetrendje a kormány leváltásának. Legalább szembesülne a nyilvánosság azzal, hogy alkalmasak-e leváltani a rendszert, vagy sem.
hvg.hu: Ön szerint alkalmasak?
Cs. S.:
Reménykedem, különben nem csinálnám. Bízom a csodákban.
hvg.hu: De a választási indulás szempontjából lehet következménye a kerekasztalnak? Gulyás Márton vetette fel, a teljes ellenzék fogjon össze, váltsa le a kormányt, majd írják át a választási törvényt.
Cs. S.:
Ezzel nem foglalkozom, mert én nem akarok indulni. A lényeg, hogy az ellenzéki pártok legalább néhány dologban értsenek egyet, például a demokrácia és a jólét összefüggésében. Azon kívül még egy fontos tény, hogy a Magyar Szocialista Pártnak, Horn Gyula pártjának jelen kell lennie a magyar politikai rendszerben, mert enélkül nem fog menni.
hvg.hu: Többen elkezdték temetni az MSZP-t. Ön szerint akkor túlél?
Cs. S.:
Abban szeretnék közreműködni, hogy élje túl. Egy dolgot tudok, amit sokan tudnak ebben az országban, többen, mint amennyien a kormánypártot támogatják: azt, hogy változás kell, de nem tudunk kire szavazni, mert ezek hülyék.
hvg.hu: Ön is Horn Gyulát emlegeti.
Cs. S.:
És akkor én egy hülye vagyok?
hvg.hu: Úgy értettem, hogy a régi MSZP-t emlegeti, nem a mostanit.
Cs. S.:
Ez fals duma. Horn Gyulát abból a szempontból emlegetem, hogy volt egy víziója, karaktere, hittek neki, nem véletlenül. Bele kell állni a dolgokba. Az ellenzéket politikai gyávaság jellemzi. Azért is emlegetem Horn Gyulát, mert ő aztán nem volt gyáva.
hvg.hu: Azt mondja, egy évre megcsinálná a céget. Ez azt jelenti, hogy egy évre lépne be?
Cs. S.:
Jó, a megcsinálás azt is jelenti, hogy egy évig elvállalnám a pártelnökséget. Sőt mi több, ezennel bejelentkezem a pártelnökségre.
hvg.hu: Molnár Gyula tud erről?
Cs. S.:
Tud, elmondtam neki.
hvg.hu: És mit mondott rá?
Cs. S.:
Gondolhatja, meg volt lepve.
hvg.hu: Azt mondta, hogy jó?
Cs. S.:
Nem, a jót nem mondta. Szerintem köpni-nyelni nem tudott. Szerintem ez egy ilyen helyzet. Tudnék vele dolgozni, 30 éve ismerem, meg a többieket is. Egyszerűen ennek a pártnak vissza kell adni a lelkét és az ethoszát. Ők elfelejtették ezt, és nem tudják, hogy kell visszaadni.
hvg.hu: Jelezte, hogy belépne az MSZP-be, utána mi történik? Ahhoz, hogy elnök legyen, különböző testületi döntések szükségesek.
Cs. S.:
Engem ez nem érdekel. Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell.
hvg.hu: A szombati választmányi ülésre elmegy?
Cs. S.:
Hogy mennék, nem vagyok még MSZP-tag.
hvg.hu: Csak úgy, bejelentkezni, hogy akkor itt van.
Cs. S.:
Ha meghívnak, megyek. Amúgy lehet, hogy tényleg oda kéne mennem.
hvg.hu: Ön szerint Botka László miért lépett vissza? Sok forgatókönyv van, fideszes ármánykodás, belső fideszes ármánykodás, valamiféle egyéb politikai műhelyben forralt terv…
Cs. S.:
Fantáziálni nem akarok, de biztos, hogy elfáradt. Szombaton még úgy tudtam, hogy erről szó sem lehet. Láttam a nyilatkozatát, egy totálisan megrendült ember volt. Valamivel hasba akasztották, az biztos.
hvg.hu: Ön tudna mit kezdeni az MSZP-t is behálózó „politikai maffiával”?
Cs. S.:
Valószínűleg egy dolog miatt tudnék: azok után, amit műveltek, szerintem benne van a félelem és megrendülés a lelkükben, hogy ha itt és most nem történik valami, valaki nem rúgja be az ajtót, és nem rakja össze, akkor nem jutnak be a parlamentbe. Ez a félelem elég erős. A legfontosabb üzenetem, hogy ne féljetek.
Vicces közleményben kosarazta ki Csintalant az MSZP
Néhány órája derült ki, hogy a Fideszt és az MSZP-t is megjárt Csintalan Sándor újra bekopogtatott a szocialistákhoz. Ilyen gyors kosarat nem vártunk.
Csintalan Sándor egy HVG-nek adott interjúban beszélt arról, hogy szívesen gatyába rázná a széthullástól fenyegetett MSZP-t, és beülne a párt elnöki székébe is.
Az MSZP közleménye szerint ez az álom nem fog valóra válni.
„Csintalan Sándor olyan pártok felett álló közkincs, akit egy párt sem sajátíthat ki saját maga számára. Mi sem tesszük” – olvasható az MSZP válaszában.
(Propeller.hu)
Bal-Rad komm: „…A legfontosabb üzenetem, hogy ne féljetek…”
Játszadozzunk már el a gondolattal: Satyát anno rendesen helybenhagyták „valakik”! A hírek szerint Budaházy követői. Akik amúgy Jobbik szimpatizánsok. Állítólag! De a jelek szerint valami visszamaradhatott a fejsérülésből Satyánál. Hiszen bejelentkezett Maszop elnöknek. Mindjárt elnöknek.
Ha pedig összeállna egy Döbrögi-és hordaellenes koalíció, a meggyepált és a gyepálók együtt…! Nagy show lenne!
De nem lehet ilyesmiben részünk. Hiszen a Maszop nem akarja kisajátítani ezt a nagy integrátort!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A balrad.ru nem akart nagy feneket keríteni a mai napnak! Még félreértenék a dolgot egyesek!
Mert a mai nap az NAGY NAP! A szokásos napi köszöntőnkben meg is említjük hogy miért! Aki nem hiszi! – nézzen utána:
Szóval ezen a Jeles Napon! – ÉS PONTOSAN EZEN! – MA 65 esztendős az orosz államfő.
Tehát nem akartuk nagydobra verni, és csak úgy megemlítettük ezt a tényt a „Mai nap” című, minden reggel éppen aktuálisan megjelenő cikkünkben. De a honi fősodratúak túl tettek etekintetbena balrad.run, és volt amelyik még oroszul is köszöntötte Vlagyimir Putyint.
A világban több helyen is – nem Oroszországban – még ezeken is túl tettek.
Berlinben falfestménnyel köszöntötték Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint 65. szülinapján. Fotelban ülve, békegalambbal a jobb karján. De ez még semmi! Tőle jobbra – balra német és orosz nyelven az EU-himnusza van föliratozva.
Párizsban gigaposzterrel köszöntik! Alekszandr Rodscsenko híres „Gagarin” CCCP-s plakátját is fölhasználva.
Az, hogy szíriában IS nagy figyelmet szenteltek a szülinapnak, az szinte természetesnek vehető.
Katalóniában is poszterrel köszöntik az orosz államfőt! A barcelonai poszter kacsintós-koccintósra vette a figurát.
Ezek után pedig – BÁR ERDENDŐEN SEM ESNE NEHEZÜNKRE! – a balrad.ru is gratulál Oroszország elnökének a 65. születésnapján!
Boldog születésnapot Elnök Úr! С днем рождения, господин Президент!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!