Drágán épült gagyi a milliárdos lopás legalizására – megszólalt a Sámándob tervezője
A majdnem két évig Milánóban rohadó Sámándob alkotója nem engedné, hogy művét Karcagon állítsák fel újra, mert elege van a lopásból.
A milánói világkiállítás óta a közbeszédben lévő Sámándob alkotója, Sárkány Sándor egészen idáig nem állt a nyilvánosság elé, de a Hír TV Célpont című műsorában most megszólalt, és indulatosan beszélt saját alkotásáról: „Drágán épült gagyi, ami nem jó másra, mint a milliárdos lopás legalizálására”.
A művész nem örül annak, hogy Varga Mihály és Fazekas Sándor városában, Karcagon állítják fel újra az alkotását. Persze nem a várossal van baja, csak nem szeretné, ha további pénzlenyúlásra használnák az általa tervezett épületet. Sárkány szerint is botrányos az alkotás útja: az eredetileg tervezett ötszázmillió helyett kétmilliárd forintot költöttek el a Sámándob megépítésére, a megvalósult pavilon azonban csak nyomaiban emlékeztetett arra az épületre, ami a művész terveiben szerepelt.
A Célpont megtalálta a Karcagon rohadó Sámándobot, pontosabban annak fémvázát.
„Hazahozták a vázat, és ez a váz az alibi ahhoz, hogy több százmillió forintot, akár milliárd forintot lehívjanak ennek a felépítésére. Rengeteg mocskot raktak erre az épületre, rengeteg pénzt vittek el és nagyon szeretném, ha nem használnák alibinek tovább ezt a dolgot. És Karcag ne az én műalkotásomból csapja be az ott élőket és a magyar adófizetőket” – nyilatkozta Sárkány Sándor.
A tervező dühe azonban úgy tűnik, hiábavaló, hiszen az állam annak idején megvásárolta tőle a terveket, így azt kezd vele, amit akar.
(HVG)
Bal-Rad komm: Cseppben a tenger! – avagy országunk története a ‘la sámándob.
MEGSZEREZTÉK ORSZÁGUNKAT, ÉS AZT TESZNEK VELE AMIT AKARNAK!
A sámándob kifundálója legalább kapott a terveiért pénzt! MI AZ ORSZÁGUNKÉRT SEMMIT! Igaz, azt ellopták tőlünk! A martalóc pedig nem szokott fizetni a zsákmányért a kiraboltnak!
VISZONT HA ELJÖN AZ ALKALOM! – M E G F I Z E T !
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„A héten” Oroszországba dezertált egy ukrán katonatiszt. Politikai menedékjogot is kért. Jurij Batyurin őrnagy néhány dokumentumot is vitt magával. Érdekességeket.
Jurij Batunyin őrnagy az ukrán hadsereg légvédelmében szolgált. Az 1215 számú légvédelmi harcálláspont parancsnokaként Harkovban teljesített 24 órás szolgálatot 2014 július 17-én.
Mint ismeretes, ezen a napon lett lelőve Donbassz fölött a maláj utasszállító repülőgép.
A Jurij Batyunyin őrnagy által az orosz hatóságok számára átadott dokumentumok között több érdekes dolog is van. Többek között „OBJEKTÍV RADARFELVÉTELEKET” TARTALMAZÓ IS, ami arról árulkodik BIZONYÍTÓ ERŐVEL, hogy a gépet leszedő rakétát EGÉSZEN PONTOSAN HONNAN indították. Sőt! Még az indítóhely állományának névsorát is átadta!
Mondani sem kell talán, hogy az ukrán légvédelem MEGNEVEZETT EGYSÉGÉRŐL, ÉS AZ OTT SZOLGÁLÓK NEVEIRŐL van szó!
Várható tehát, hogy Maradék-Ukrajnában egy kissé emelkedni fog a halálos közúti meg egyéb balesetek, és öngyilkosságok száma. Amivel fordított arányban fog csökkenni a LISTÁN SZEREPLŐ élők száma!
Meglepőt – és talán egy kicsit megnyugtatót is – húzott tegnap a kijevi rada. Épphogy csak a szükséges minimumszavazattal, (226 a minimum) de 229 népgépviselő EGY ÉVVEL MEGHOSZABBÍTOTTA A DONBASSZ KÜLÖNLEGES JOGÁLLÁSÁRA VONATKOZÓ TÖRVÉNY MEGALKOTÁSI HATÁRIDEJÉT! Ami 11 nap múlva járna le. Ezzel aztán LEHETŐSÉGET TEREMTETTEK ARRA, hogy ha meg is lenne szavazva a „Donbassz reintegráció” néven futó háborús törvény, azt ne okvetlenül kelljen alkalmazni.
A történet érdekessége: csütörtökön este Kijevben az USA, Németország és Franciaország nagykövetei EGYÜTT JELENTEK MEG Valcman Nyalókakirálynál. Alekszandr Turcsinov hiéna arról szűkölt tegnap este, hogy bár részleteket nem tud Nyalókakirály „szőnyeg szélére állításáról”, de valószínűleg ezek az álnok nagykövetek kényszerítették ki Valcmanból a „kölönleges jogállási törvény” meghozatalának határidejét egy esztendővel való kitolását. Mert megijedtek a háború lehetőségétől!
Kurt Volker, az USA qrmányának ukrajnai főreferense nyilatkozta: „az USA kormányának NEM FELADATA BIZONYÍTANIA azon állítását, miszerint Donbasszban orosz katonai egységek tartózkodnak!”
Ugyanebben a nyilatkozatában mondta: „az ENSZ Alapokmányának 51. cikke szerint minden országnak joga van megvédeni önmagát, területi egységét. Ukrajna jelen esetben ezt teszi donbasszi katonai műveletei során.”
Ami pedig azt illeti, ezek a műveletek folyamatosan zajlanak!
A ‘zorosz „agresszor megszállók” meg bűnhődnek!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) beadványa alapján – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Bagoly Bettina tájékoztatása szerint az ÁSZ jelzését az abban foglaltak alapján a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség feljelentésként értékelte és „számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja miatt” pénteken nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
A kerületi ügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg a nyomozás lefolytatásával, amelynek határideje december 6., de indokolt esetben a határidő meghosszabbítható.
Korábban történt
Az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését, ha a párt nem működik együtt az Állami Számvevőszékkel – erről Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója beszélt az állami televízióban. Úgy fogalmazott: a Jobbik számára a lét a tét, mivel a legvégső esetben, ha súlyos jogsértést tapasztal az ügyészség, benyújthatja a megszüntetésre irányuló keresetet a bíróságnak.
Kovács István példátlannak nevezte, hogy egy párt ne működjön együtt az Állami Számvevőszékkel és ne teljesítse beszámolási kötelezettségét, valamint rendkívülinek tartja, hogy egy párt megpróbálja „besározni” a számvevőszéket.
Az előzményekről írtuk
A Jobbik a gazdálkodás törvényességének ellenőrzésében nem működik együtt a jogszabályi keretek szerint, ezáltal nem biztosítja az átláthatóságot és elszámoltathatóságot – fejezte ki megdöbbenését az Állami Számvevőszék.
Mivel a Jobbik többszöri megkeresés ellenére nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségének, az ÁSZ az ügyészséghez fordult, kérve a körülmények tisztázását – közölte a számvevőszék. A Jobbik nagy terjedelmű közleményben utasította vissza a vádakat, Schön Péter gazdasági igazgató – kinyilvánítva pártja együttműködési készségét – konklúzióként ezt írta: „felmerülhet bennünk, hogy az eddigi kiegyensúlyozott szakmai kapcsolat után az Állami Számvevőszéket is beszippantotta a Fidesz-kormány politikai elvárása”, és a választási időszak kezdetén „szándékosan teremt egy olyan helyzetet, amelynek során a kormánypárt kinyújtott kezeként megpróbálhatja ellehetetleníteni a Fidesz egyetlen esélyes ellenzéki kihívóját”.
Schön Péter felhívta lapunk figyelmét az ÁSZ honlapján pár napja megjelent tájékoztatásra, amelyben az ellenőrzés vezetője egyetlen szóval sem említi, hogy a Jobbik ne működne együtt a számvevőszékkel. Jobbikos politikusok sajtótájékoztatót is tartottak a számveszők épületénél: iratokat szerettek volna átadni, amelyekkel igazuk akarták alátámasztani. Az ÁSZ úgy ítélte meg, hogy ez csak a „törvények megkerülésével” lett volna lehetséges, az iratokat ezért „nem vehette át”
(nepszava)
Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogy a döbrögista horda észhez akarja téríteni a Jobbikot! Még attól sem riad vissza, hogy a jutalomfalatkát megvonja a rakoncátlankodó „ellenlábastól”!
MEGTEHETIK! „ŐK” MÁR BÁRMIT MEGTEHETNEK! Övék a jogalkotás, a bűnüldözés, a jogalkalmazás JOGA!A jognak asztalánál kizárólag döbrögisták ülhetnek-lakmározhatnak! Az éhesek pedig várják, hogy nekik is leessen valami.
Az éhezők pedig IGAZSÁGOS TÖRVÉNYEKET VÁRNAK!
A lakmározóktól és az éhesektől HIÁBA VÁRJÁK!
„EZEKTŐL” és „AZOKTÓL” hiába!
Marad hát az éhezőknek az ÖKÖL JOGA!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ennél pikánsabb per nemigen volt még magyar bíróságon
Igazán kényes ügyben lesznek kénytelenek ítélkezni a bíróságok, miután egy elismert büntetőbíró beperelte Handó Tündét, az OBH elnökét, mondván, visszaél hatalmával és önkényesen válogat a bírók között.
A Kúriának kell a közeli jövőben határoznia arról, melyik bíróság döntsön abban a perben, amelyben kiderülhet, valóban visszaél-e a hatalmával Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Emiatt perelte be őt ugyanis – meglehetősen szokatlan módon – egy hivatalban lévő bíró, Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) csoportvezetője. „Az Országos Bírósági Hivatal elnöke joggal való visszaélése egyértelműen tetten érhető” – áll a Vasvári által jegyzett és a HVG birtokába jutott keresetben, amelyben egyúttal a Fővárosi Ítélőtábla elnökét is beperelte, mondván asszisztál Handó önkényeskedéséhez. Emiatt azonban nyilván nem várható elfogulatlan döntés a táblabíróságtól, így a Kúriának kell eldöntenie, hol tárgyalják az igencsak pikáns pert.
A HVG információja szerint a bíróságokon is nagy vihart kavart konfliktus látszólag előzmény nélküli: a PKKB-n amúgy nagy ügyeket tárgyaló Vasvárit ugyanis a nyáron még címzetes törvényszéki bírói címmel tüntette ki Handó. Ez sem volt azonban elég ahhoz, hogy két olyan pályázat után, amelyben rendre Vasvári végzett a rangsorban az első helyen, övé legyen egy egyszerű fővárosi ítélőtáblai bírói poszt, miközben az ítélőtábla büntetőbíráinak szakmai támogatását is élvezte. Igazából még egy rendes elutasításra sem méltatták, az a pályázat, amelyen ő elindult, beszédes módon mindig eredménytelenül zárult, méghozzá azzal a sokatmondó indoklással, hogy a „munkaszervezést, munkaterhelést érintő változások igazgatási szempontból indokolatlanná tették az álláshely betöltését”. Jelentsen ez bármit is.
Csakhogy ezt az érvelést Handó saját maga cáfolta meg azzal, hogy Vasvári pályázataival egyidőben is kiírt álláspályázatokat. Ráadásul mindeközben nem változott az ítélőtáblán engedélyezett bírói létszám sem: 2016 óta 87 fő. S amúgy is kilóg a lóláb: időközben vidékről két bírót is felrendeltek az ítélőtáblára: még júniusban – vagyis, amikor még élt az utóbb eredménytelenné nyilvánított pályázat. Feledi Tamás Miskolcról, Katona Tibor pedig Szegedről érkezett, s mivel Feledi emellett még Miskolcon is tárgyalt – hetente kétszer szolgálati autó hozza-viszi őt a borsodi megyeszékhely és a főváros között.
Vagyis nehezen indokolható meg, hogy miért ne lett volna szükség azokra az állásokra, amelyeket a PKKB-s bíró megpályázott, s legalábbis papíron „meg is nyert”. Vasvári – aki 2004 óta bíró, és például ő mentette fel Szilvásy György egykori titokminisztert – ráadásul tudta, mire vállalkozik: Handó kirendelése alapján 2016-ban két hónapig ítélkezett már az ítélőtáblán is. Hacsak nem az a baj vele, hogy túlságosan autonóm – ahogy azt a kollégái tartják róla.
Vagyis minden jel arra mutat, hogy „a meghirdetett státusz még létezik és betöltetlen, csak azt Handó „tilos és személyválogató módon csupán nem velem, vagy pályázó és a rangsorban hátrébb álló kartársaimmal kívánja be-tölteni” – áll a keresetben. Hozzátéve „az OBH elnöke a jogait a társadalmi rendeltetésével össze nem férő módon, visszaélésszerűen gyakorolja, pontosan úgy, melynek megakadályozására az Alkotmánybíróság is törekedett.” Vasvári – aki az ügyről nem kívánt a HVG-nek nyilatkozni – mindezek alapján azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze Handót az eredménytelenné nyilvánított pályázatok érdemi elbírálására. Úgy tudni, van B-terve is, és kész elvinni az ügyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáig. Vélhetően nem hiába, ott borítékolhatóan érdemben foglalkoznak majd azzal.
A bírósági rendszer radikális átalakítása, amely az egykori Bibó-kollégista, s a vezető kormánypárti politikusokkal a mai napig jó barátságban lévő Handó Tündét is a bírósági szervezet élére repítette, majd a kényszernyugdíjazás, amellyel gyakorlatilag le akarták fejezni a bírói kart, az Európai Unióban is komoly megütközést keltett. Nemzetközi nyomásra elvileg megnyirbálták Handó hatáskörét, ám a lényeg nem változott: változatlanul tőle függ, kiből lehet bíró, kinek milyen karrierje lehet a bíróságon. Handó már törvényi erejű rendelkezéseket hoz és előírja azt is, hogy ki és mit gondolhat – ezt kifogásolják például azok a bírák, akik Strasbourgban és az Alkotmánybíróságon (Ab) támadták meg a bírósági korrupció kivédésére hivatott, de visszaélésekre széles lehetőséget nyújtó integritási szabályzatot. Sokat elárul az új módiról, hogy az integritás egyebek mellett az OBH elnöke, azaz Handó által képviselt értékeknek és elveknek való megfelelést is jelenti.
Az OBH elnökének döntései felett vétójoga lett ugyan az OBT-nek, ám a gyakorlat lényegét tekintve nem sokat változott, Handó továbbra is eléri, hogy kinevezze azt, akit ő akar. Ehhez csupán az kell, hogy a saját elvárásai szerint alakuljanak az egyébként nyilvánosan zajló vezetői és újabban már a bírói pályázatok is. „Két éve érződött a bírósági vezetői posztok megszállása, de már eljutottak az egyes bírói posztokig” – érzékeltette a jelenlegi helyzetet egy bírósági forrásunk.
Ahogy az Vasvári esetében is látszik, az irányítás egyik eszköze a pályázatok eredménytelenné nyilvánítása. Ez már önmagában is aggályos. Az Alkotmánybíróság még 2013-ban mondta ki, hogy az alaptörvénnyel ellentétes helyzetet eredményez, ha a jogalkotó nem szabályozza törvényben, hogy az OBH és a Kúria elnöke milyen indokok alapján nyilváníthat eredménytelenné egy olyan pályázatot, amelyre többen is jelentkeztek. Enélkül ugyanis az Ab szerint a pályázati elbírálás „szubjektívvé és diszkrecionálissá válhat, ezzel relativizálva az eljárás során meglévő garanciákat”.
Ahhoz, hogy ma egy bíró feljebb léphessen a ranglétrán, pályáznia kell, akárcsak a vezetői posztokra. Ha egy állásra többen is jelentkeznek, akkor a jelölteket a szakmai előéletükre kapott pontok, valamint az érintett bírói tanács véleménye alapján rangsorolják. Az OBH elnöke így elvben csak formális szerephez jut az elbíráláskor. Valójában és a gyakorlat szerint azonban minden rajta múlik: a sorrendtől ugyanis eltérhet, csak ehhez meg kell szereznie az Országos Bírói Tanács egyetértését. Ezzel pedig eddig nem volt gondja, így lett ez a beavatkozás másik módszere.
Ám a közelmúltban, ugyancsak a Fővárosi Ítélőtábla egy másik bírói pályázata is hatalmas vihart kavart, s emiatt az OBT egyetértésének megszerzése is nehezebb volt a szokásosnál. Az országos hatáskörű, nagy súlyú, legutóbb például a tábornokpert tárgyaló katonai tanácshoz kiírt pályázatra három pályázat érkezett. A befutó pedig Belovai Henriette lett, aki a három jelölt közül a legkevesebb szavazatot kapta. Ráadásul soha nem foglalkozott katonai ügyekkel, de kinevezését ez sem gátolta meg.
Arra, hogy manapság hogyan lehet bírósági karriert befutni, jó példa Ribai Csillának, a Fővárosi Ítélőtábla elnökének pályája. Ribai bíróként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdett, amelynek 2012-től lett az elnöke. 2015 júniusában Handó helyettese lett az OBH-ban, s ez a jelek szerint megnyitotta az utat számára az ítélőtáblára. Első körben hárman is elindultak a tábla elnöki posztjáért – Ribai nem volt közöttük –, csakhogy azt a fordulót Handó érvénytelenítette. Kéznél volt viszont helyettese, aki akkor már megbízottként vezette a Fővárosi Ítélőtáblát, azóta pedig már a 2022-ig szóló kinevezését is elnyerte. Pályázatával, egyedüli jelöltként, simán célba ért. Mindeközben mindig ott volt Handó Tünde körül: dolgozott kodifikációs munkacsoportban, tanít a Magyar Bíróképző Akadémián, s nem mellesleg – úgy tudjuk – oroszlánrészt vállalt a nagy vihart kavart intergritási szabályzat elkészítésében is. Ez a hozzáállás pedig mindennél fontosabb. „Személyes elvem, hogy szívesebben bízom azokra a közösséget hat évre, akik már pozíció nélkül is tettek és bizonyítottak” – mondta a kiválasztás szempontjairól az OBT ülésén.
Az ítélőtábla „megszállása” amúgy nem véletlen: itt ugyanis nagy ügyek érnek véget, méghozzá jogerősen. Például az ítélőtábla – igaz nem a budapesti, hanem a szegedi – enyhítette Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester büntetését is.
A magyarázatra szoruló döntések közül az első még 2013-ban Andor Szabolcs kinevezése volt a Szombathelyi Törvényszék elnökének. A Szombathelyi Járásbíróságot addig irányító, polgári ügyszakos bíró – aki állítása szerint maga is meglepődött a kiválasztásán – úgy lépett feljebb a ranglétrán, hogy nem is pályázott a posztra. Pedig jelentkezőkből nem volt hiány, a legutolsó fordulóban már három is akadt. Andor Szabolcs aztán megbízottból hat évre kinevezett elnök lett, a módszer pedig bejáratódott. Szegeden, Zalaegerszegen, Pécsett is hasonló módon lett új törvényszéki elnök, s ez bevált a Fővárosi Ítélőtáblán is. A tapasztalat nem akadály, ez már kiderült a Békés Megyei Törvényszék elnökének kinevezésekor is. Így lehetett az ország legfiatalabb bírósági elnöke a 34 éves Bagdi Árpád Gyula, akinek elnökké választásakor alig több mint hároméves ítélkezői gyakorlata volt. Ráadásul ott lett vezető, ahol addig csak kirendeléssel dolgozott.
Mindezen nagy vihart kavart kinevezések legalább papíron megállnak. De Handó már a látszatra sem nagyon ad. Korábbi kabinetvezetője, Tóth Áron László és az igazgatási osztály egykori vezetője, Fülöp Natasa például úgy dolgoznak a mai napig is az OBH-ban – igaz, hivatalosan már nem beosztottként –, hogy közben Tóth a II. és III. Kerületi Bíróságon, Fülöp pedig a PKKB-n is ítélkezik. Márpedig ez a törvény megkerülésének látszik, az ugyanis úgy szól: „az OBH-ba beosztott bíró megtartja bírói tisztségét, de nem ítélkezhet.” Kérdés, mi indokolja, hogy a két, egyébként kezdő bíróval – Tóthot 2016. január elseje óta, Fülöpöt pedig 2016. október elseje óta nevezték ki bírónak –, ilyen kivételezetten bánik az OBH elnöke.
(HVG)
Bal-Rad komm: Az lesz majd az igazán pikáns dolog, amikor Szájerné pityeregve nyöszörgi a NÉPBÍRÓSÁG ELŐTT A RÉSZLETEKET!
A szibériai lágerbeosztása ellen pedig fellebezni sem tud majd! „Markotányos”!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kövér: Még egy-két ciklus kell az elindított programok megerősítéséhez
Kövér László szerint további egy, vagy akár még egy kormányzati ciklusra van szükség az ország sorsát hosszú távon meghatározó, a morális és gazdasági rendbetételt követően elindított intézkedések, programok megerősítéséhez. Az Országgyűlés elnöke erről a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban beszélt.
A legfontosabb, hogy a demográfiai folyamatot legalább megfordítsuk, az 1,5 körüli termékenységi mutatót megpróbáljuk 2,1-re felvinni, hogy a nemzet legalább a reprodukcióra képes legyen – emelte ki.
Kövér László fontosnak tartja a Trianon által elszakított nemzetrészekkel a társadalmi és kulturális kapcsolattartás intézményesítését, amelyet gazdasági eszközökkel is alá kell támasztani, hogy a különböző politikai változások erre már ne legyenek hatással.
A külpolitikában kiemelt feladatnak számít a közép-európai együttműködés megerősítése, történelmi konfliktusaink hátrahagyásával, hogy minden érintett ország számára történelmi dimenzióba helyezett politikai stratégia legyen a közös érdekérvényesítés az unió porondján – mondta a lapnak.
A nemzeti konzultációval kapcsolatban Kövér László kifejtette: lehet viccet csinálni a konzultációból, lehet gyalázkodni vagy a költségeket sokallni, de egy dolgot nem szabad elvitatni: hogy ami az illegális migráció kapcsán ma zajlik Európában, azon a gyermekeink és unokáink jövője múlhat.
Arra kérdésre, hogy mit jelent a Fidesznek Botka László visszalépése a miniszterelnök-jelöltségtől, a házelnök úgy válaszolt: „semmit”. „Nekünk nincs okunk a baloldali Muppet Show-ra építeni a stratégiánkat. Úgy kell készülnünk, mintha megvalósulna a teljes ellenzéki összefogás” – mondta.
Hozzátette, hogy az együttműködés azon a térfélen nemcsak amiatt nehéz, mert sok az ambíció, a megszerezhető mandátumhelyek száma pedig kevés, hanem azért is, mert az ellenzéki pártok szavazói nem fogadják el feltétlenül a másik politikáját.
Az ellenzék gyengeségének amúgy számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát – jelentette ki Kövér László.
A Jobbikról azt mondta: gátlástalanok, a pénzért és a hatalomért bármire képesek, közben már abban a sok ostobaságban sem hisznek, amit korábban hirdettek.
A házelnök véleménye szerint a Jobbik úgynevezett néppártosodása, hogy maguk mögött akarta hagyni „a szélsőséges, kirekesztő és mosdatlan politizálást”, egy pillanatra sem volt őszinte szándék, csupán a baloldali szavazók elcsábítását célozta – olvasható a Magyar Hírlapban.
(origo)
Bal-Rad komm: Elég szép őszi reggelre ébredtünk pedig! Erre tessék: Kövér cirkuszigazgató ezt is elrontja.
A döbrögista horda hosszú távra tervez! MÉG NEM VÉGEZTEK! A csontjainkat is föl akarják zabálni!
Csak emlékeztetőül: A KÁDÁR-KORSZAK 32 ÉVIG TARTOTT! A MAGYAROK ÍROTT TÖRTÉNELMÉNEK LEGNYUGODTABB, LEGBIZTONSÁGOSABB KORSZAKA VOLT!
Mégis leváltottuk, és a rablók martalékául vetettük oda magunkat országostól, mindenestől! Széjjel is marcangoltak mindent!
A rendszerváltás óta már eltelt 27 és fél esztendő! Ez alatt az idő alatt a magyarság írott történelme legnagyobb veszteségét szenvedte el „békeidőben”! (Ami persze nem igaz, hiszen bebizonyosodott: IRTÓHADJÁRAT ZAJLIK ELLENÜNK!)
„EZEK” még mindig a további uralkodásukat tervezik!
DE MI A MI VÁLASZUNK? MI A MAGYAR NÉP VÁLASZA „EZEK” TERVEIRE?
Tűrünk tovább?-vagy összefogunk és leváltjuk-elkergetjük EZT A KOMPLETT PARAZITA BANDÁT!
Ha tűrjük őket tovább? – „EZEK” KIPUSZTÍTANAK BENNÜNKET!
Kövér szavaiból világosan kitűnik, hogy mire alapozzák terveiket. A MAGYAROK MEGOSZTOTTSÁGÁRA!
Aki tehát nem hajlandó az összefogásra, az a döbrögista horda malmát hajtja!
A Kádár-rendszert – A BIZTONSÁGOT! – 32 év után eldobtuk! „EZEKET” MÁR 28. ÉVE TŰRJÜK-NYÖGJÜK!
MEDDIG MÉG?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Adrienn felháborodott: Lerázott a mentős, mert hajléktalanhoz hívtam
Felháborító közjátéknak volt részese az az édesanya, aki éppen a gyermekét kísérte iskolába. Bishenden Adriennék a Péterfy Sándor és a Rottenbiller utca sarkán jártak, amikor megpillantottak egy szemmel láthatóan segítségre szoruló, hajléktalan férfit.
– Többen megálltak a korlátba kapaszkodó férfi mellett, aki már alig állt a lábán, lógott belőle a katéter. Nem mérlegeltem, egyből tárcsáztam a mentőket – mesélte a Borsnak az édesanya.
– Egy kedves diszpécser hölgy felvette az adataimat, majd mondta, hogy küldi is a segélykocsit.
A kisfiam ezután megnyugtatott:– Anya, megyek én egyedül suliba, nem hagyhatod itt a bácsit. A mentő azonban csak nem akart megérkezni, miközben a férfi állapota egyre romlott. Adrienn így fél óra elteltével, egészen pontosan 8 óra 10 perckor újra tárcsázta a segélyhívó számát.
– Ezúttal egy férfi diszpécser vette fel a telefont, de rendkívül türelmetlen és kötekedő stílusban beszélt. Váltig állította, hogy már küldtek egyet, majd le akart rázni azzal, hogy biztosan csak egy büdös, részeges alakról van szó, holott ebből egy szó sem volt igaz. Ezután a címen kezdett el akadékoskodni, ötször is megkérdezte, hogy hol vagyunk. Abba is belekötött, hogy csak annyit értettem a férfi nevéből, hogy Zoltán. Úgy éreztem, húzza az időt, és csak szórakozik velem, így végül hét perc elteltével bontottam a vonalat – fakadt ki Adrienn.
Végül a közelben található Péterfy Sándor utcai kórházból érkezett segítség. Az egyik biztonsági őr felkerekedett, és egy tolókocsival betolta a férfit az intézménybe.
Kerestük a mentőket, ha megérkezik a válaszuk, közöljük.
(bors)
Bal-Rad komm: Ide kopyzzuk a borsonline.hu szerkesztúségi véleményét, amivel maradéktalanul egyetértünk:
„Bárkivel megeshet, hogy adott reggelen éppenséggel bal lábbal kel fel. Pláne pénteken, amikor az ember már alig várja a hétvégét. Ha tippelni kellene, vélhetően ez történt azzal az előítéletesen viselkedő diszpécserrel is, aki többperces akadékoskodás után sem küldött mentőt egy orvosi ellátásra szoruló hajléktalanhoz.
Talán csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Pedig a hívást fogadó illetékes is biztosan tisztában volt vele: ilyenkor minden perc, mi több, minden másodperc számít. Konyhanyelven szólva: egy szakáccsal néha napján még előfordulhat, hogy kissé elsózza az ételt, az viszont már nem, hogy szénné is égeti. Egy mentős diszpécser munkájába viszont még egy kis „elsózás” sem fér bele.
Az pedig pláne nem, hogy az emberség legkisebb szikráját sem mutatva büdösnek és piásnak minősítse a beteget. A lezajlott beszélgetés viszont arra utal, hogy a diszpécser mindebből egyáltalán nem csinált lelkiismereti kérdést. Pedig ő is bármikor rosszul lehet. Akkor pedig bizonyára ő sem örülne, ha rimánkodnia kellene egy átkozott mentőautóért.
Ki tudja, talán Adrienn is jobban járt volna, ha mindössze annyit mond: egy öltönyös üzletember lett rosszul.”
Írhatna a balrad.ru végtelenül hosszú kommentet. Nem tesszük meg, mert…! – minek?
Vajon a diszpécser nyakába varrható CSAK ez a hihetetlen mérvű, nyíltan antiszociális „ügyintézés”?
Sokszor olvasunk ilyesmikről. „Hány évesnek néz ki az úton heverő? Milyen az öltözéke? Ápolt kinézetű vagy…?”
Az az ügyintéző, aki ilyen kérdéseket tesz fel, aligha személyes indíttatásból teszi fel a kérdéseit! TISZTÁZNIA KELL A KÖRÜLMÉNYEKET!
Aztán a RENDSZER VALAMELYIK ALKATRÉSZE DÖNT! Így – vagy úgy! KRITÉRIUMOK ALAPJÁN!
Amik nem szakmai, és főképpen nem emberi kritériumok!
Itt élünk! Egy olyan világban, egy olyan rendszerben, ahol a TÜKRÖZŐ üvegfalnak repülő madarakat azonnal az állatkórházba viszik jótékony lelkek. A RENDSZER HATÓSÁGAI pedig intézkednek a PROBLÉMA megoldásáról!
HA ÁLLATOKRÓL VAN SZÓ!
Tényleg csak a diszpécser a hibás?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az utas nem számít? Ahol csak lehet, csökkentené vagy drágítaná szolgáltatásait a MÁV
Ahol csak tud, nekiesik a MÁV-Start az általa nyújtott szolgáltatásoknak – legyen szó a nemzetközi vonatok ritkításáról, az étkezőkocsik, vagy a törzsutaskártyák elvételéről. A nemzetközi és az intercity vonatokkal is jelentős változások várhatók, és aki mindig rosszul jár, az az utas.
elentősen megnyirbálja szolgáltatásait a MÁV-Start a decemberben életbe lépő jövő évi vasúti menetrendben, a hvg.hu értesülése szerint jóformán megszüntetik a Budapest–Berlin közvetlen járatot. De búcsút mondhatunk az étkezőkocsiknak is, és a sokak által használt Start-klubkártyához kapcsolódó szolgáltatásokat is megnyirbálnák úgy, hogy az utasoknak nem éri majd meg megvenni azt.
Kezdjük az utóbbival: a Regionalbahn vasúti szakmai lap szerint a Start-törzsutaskártyát úgy alakítanák át, hogy vagy a duplájára, 30-ról 60 ezerre dráguljon, vagy 100 km alatti utazásokra ne legyen érvényes. A portál szerint ezzel azt szeretné elérni a vasút, hogy azok az ingázók, akiknek nem fizeti vasúti bérletüket a munkahelyük, de a klubkártya birtokában 50%-kal olcsóbban megvehették a bérletüket, ezután már ne érje meg…
A belföldi intercity-rendszert is átszabná a MÁV-Start. A vasút helyzetére rálátó szakértőnk elmagyarázta, az átalakítás alapját a társaság nemsokára elkészülő IC+ kocsijai alkotják. Ezek nem lesznek ahhoz elegendő számúak, hogy a teljes hazai IC-forgalmat ellássák, azt pedig nem szeretné a vezetőség, hogy ugyanazért az árért néha régi, néha új intercity járjon, ezért inkább két csoportra bontanák a meglevő IC-ket: gyakrabban megálló régi, illetve ritkábban megálló új kocsikkal közlekedőkre. Ez pedig azzal járna, hogy a régieket az eddigi áron lehetne használni, az újakért pedig további plusz felárat kérne a vasút. Szakértőnk szerint a módosításhoz szét kellene zilálni a teljes meglevő és jól működő ütemes vasúti menetrendet…
Arról is folytak azonban tárgyalások, hogy a Magyarországon található legjobb vonatok, az osztrák vasúttársaság által fenntartott Budapest–Bécs között járó Railjetek országon belül – tehát pl. Budapest és Győr között ne legyenek igénybe vehetők. Nemzetközi nyomásra végül ettől is elálltak.
A tervezett nyirbálások oka, hogy a MÁV-Startnak térítést kell fizetnie a külföldi vasúttársaságok által üzemeltetett, de Magyarországon közlekedő nemzetközi vonatokért, és ezeknek a költségeknek egy részétől szerettek volna szabadulni…
(Forrás: HVG)
Bal-Rad komm: Nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy – talán nem is sokadlagos célja qrmányunknak – hogy a magyarok utazgatási kedvének elejét vegye. Robotold le a napi rád szabottat, utána meg kuporugj otthon a Vajna, a Lőrinc, vagy az M-televíziós csatornákat bámulva. NE AKARJ TE UTAZGATNI MINDENFÉLE FÖLFORDULÁSOKRA!
AKIK MEG AZ ÜVEGHÍDRA, MEG EGYÉB LÁTVÁNYOSSÁGOKHOZ IGYEKEZNEK! – „NEKIK” ÚGYSEM GOND A MENETREND MEG A JEGYÁR!
Mondjuk érdekes egy helyzet ez is: „…a MÁV-Startnak térítést kell fizetnie a külföldi vasúttársaságok által üzemeltetett, de Magyarországon közlekedő nemzetközi vonatokért…”
-De a pályafenntartás az a mi dolgunk és költségünk! A jegybevétel pedig a KÜLFÖLDI VASÚTTÁRSASÁGÉ! És pluszba még NEKÜNK KELL FIZETNÜNK! – NEKIK!
Vagy már a vasúti pályák sem a miénk?! Csak szívességből használhatjuk?
Gyarmati lét!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Saját lakásról álmodnak a magyar fiatalok – de mit tesznek meg érte?
A magyar fiatalok fontosnak tartják a takarékoskodást, és 51 százalékuk havi rendszerességgel tesz félre. Az Intrum Justitia Európai Fogyasztói Fizetési Jelentésének eredményei alapján elmondható, a magyar fiatalok tudatosak a pénzügyi döntéseiket illetően. Elsősorban saját lakásra gyűjtenek, ezzel pedig teljesen más preferenciáik szerint kezelik a megtakarításaikat, mint kortársaik Európa más országaiban.
• Magyarországon a fiatalok fele havi rendszerességgel takarékoskodik. Elősorban a saját lakás vásárlására tesznek félre, és kisebb mértében utazásra, illetve egyéb fogyasztási típusú kiadásokra.
• A 18-34 éves korosztályra jellemző, hogy feledékenységből nem fizetik be a számláikat.
• A fiatalok, ha pénzre van szükségük, az esetek több mint felében (53%) a családjuktól kérnek kölcsön, 37%-uk pedig a barátok segítségére támaszkodik pénzszűke esetén.
• Érdekesség, hogy a magyar fiatalok közül négyszer annyian fordulnak kölcsönért főnökükhöz vagy munkahelyükön egy kollégához, mint más európai országokban. Saját otthonra spórolnak a fiatalok
Az Intrum Justitia évente elkészíti Európai Fogyasztói Fizetési Jelentését. A kutatásban 21 országból 21 317 európai – köztük 1005 magyar – állampolgár vett részt. A kutatás külön vizsgálta a 18-34 éves és a 35 év fölötti korosztály pénzügyi szokásait.
Takarékoskodnak a magyar fiatalok
A 2016 végén készített Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből az derült ki, hogy a magyar fiatalok számára kiemelten fontos, hogy minden hónapban félre tudjanak tenni. A megkérdezettek 51%-a spóról havi szinten, és közülük is 38% azzal a határozott céllal teszi ezt, hogy saját otthont tudjon vásárolni.
Az ilyen irányú törekvéseket az a tény is ösztönözheti, hogy a 18-34 éves korcsoport 30%-a számolt be arról, hogy előfordult olyan eset, amikor rossz pénzügyi helyzete miatt vissza kellett költöznie szüleihez. Ezzel egyidejűleg utazásra és egyéb fogyasztási jellegű kiadásokra sokkal kisebb mértékben spórolnak, mint kortársaik Európa más országaiban.
A kontinens többi részén ezzel szemben elsődleges prioritás a fiatalok számára az utazás, ezt követik az egyéb fogyasztási szükségletek, és a takarékossági lista végén szerepel a saját lakás. Készpénzben tartják a megtakarításaikat Ha a megtakarítások fajtáját tekintjük, a kutatásból egyértelműen kirajzolódik, hogy a magyarok elsősorban készpénzben tartják a megspórolt pénzüket, és kifejezetten igaz ez a fiatalokra is.
A második legnépszerűbb megtakarítási forma a megtakarítási számla, amivel a fiatalok fele rendelkezik. Míg Európában a fiatalok körében kedvelt megoldás, hogy a pénzüket részvényekbe fektetik, addig itthon mindössze 6% választja ezt az opciót.
Nem szeretik a hitelkártyát
A reprezentatív felmérés adatai alapján az is elmondható, hogy közel feleannyi magyar fiatal rendelkezik hitelkártyával, mint Európa más országiban az azonos korcsoportba tartozók.
A kutatásaink alapján kijelenthetjük, hogy a magyar fiatalokat nagyfokú tudatosság jellemzi a pénzügyek terén. Életkoruk sajátosságai sok szempontból meghatározzák pénzügyi döntéseiket, ugyanakkor markáns elképzeléseik vannak a költekezésüket és megtakarításaikat illetően.
(privatbankar)
Bal-Rad komm: Érdekes egy nemzetközi összehasonlítás – MAGYAR SAJÁTOSSÁGOKKAL! – és érdekes egy statisztika Döbrögisztán fiataljairól.
Magyar sajátosságként kezelendő, hogy a saját lakás iránti igény az mindenek előtt való. Nem nosztalgiából mondjuk, de a szocializmus korszakában ez a törekvés általában realizálódott is. Akár szülői segítséggel, akár anélkül. Az állam a hosszúlejáratú, kedvezményes kamatozású kölcsönökkel segítette a fiatalok saját lakáshoz való jutását. LÉNYEGES DOLOG VOLT, HOGY A SZOCIÁLIS BIZTONSÁG, A STABIL MUNKABIZTONSÁG IS MEGVOLT! A rendszerváltásig! Azt követően pedig…
A statisztikában fölsorolt saját lakásra gyűjtő 38 százalékot lenne még érdemes tovább boncolgatni! ESÉLY ALAPJÁN!
Nagy valószínúséggel FELEZŐDNE a vágyakozók száma.
Nem mellesleg: a 38 százalék ESÉLY TEKINTETÉBEN IS! – töredéke a 40 esztendővel ezelőtti állapotokhoz képest.
A többi kategória (utazásra, csecsebecsékre gyűjtögetés) tekintetében is alighanem kedvezőtlen a trend! Kiváltképp aggasztó lehet az utazásra gyűjtögetők 27 százalékos aránya. Ha nagyon rosszmájúak akarunk lenni, akkor azt mondjuk, hogy az ODAÚTI REPÜLŐ-VAGY VONATJEGYRE VALÓRA gyűjtögetnek!
Persze a statisztika alapján arra is gondolhatnánk, hogy fiataljaink 73 százaléka azért nem spórol utazásra, mert VAN NEKI MIBŐL UTATGATNI
– fiataljaink 62 százalékának MÁR VAN SAJÁT HÁZA/LAKÁSA
– és 84 százalékuknak nem okoz problémát a legújabb csecsebecse megszerzése!
Ha pedig EBBŐL AZ IRÁNYBÓ-EBBŐL A SZEMPONTBÓL nézzük a dolgokat, akkor akár kiis jelenthetnénk: DÖBRÖGISZTÁN MAGA A KÁNAÁN!
Fogadjunk hogy qrmányunk ABBÓL a szemszögből szemléli a dolgokat! Megállapításait pedig közli velünk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ma 2017 október 7. szombat van. Az év 280. (szökőévben 281. napja a Gergely-naptár szerint.)
Az évből még 85 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: AMÁLIA, AMÁL, BAKÁCS, BAKSA, BEKÉNY, BEKES,GARFIELD, GEROLD, GIRÓT, MÁRIA, MÁRK, MÁRKUS, RODION, SZERGIUSZ, VENDELINA és ZSERALD nevű olvasóit!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Nagy nap a mai! Kr. e. 3761 – A zsidó vallás szerint Isten e napon teremtette a világot (ünnepét nem a Gergely-naptárhoz igazítják, hanem a zsidó naptárhoz, „Tishri 1.”) Úgyhogy…
Október hatodika amúgy is bővelkedik sorsfordító történelmi eseményekben.
1184 – Francia szerzetesek lerakják a szentgotthárdi apátság alapjait a mai Szentgotthárdon
1411 – Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar és cseh király Pozsonyban eljegyzi kétéves leányát, Erzsébetet a 14 éves V. (Habsburg) Albert osztrák herceggel.
1459 – Savoyai Lajos genfi grófot, I. Lajos savoyai herceg és Lusignan Anna ciprusi királyi hercegnő másodszülött fiát, valamint I. Sarolta ciprusi királynő második férjét Nicosiában ciprusi királlyá koronázzák.
1555 – I. Szulejmán szultán újból elrendeli az erdélyi rendeknek, hogy ismét János Zsigmondot tekintsék erdélyi fejedelemnek.
1705 – II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem utasításban szabályozza a szécsényi országgyűlés végzése értelmében felállított Gazdasági Tanács működését.
1848 – A magyar képviselőház törvénytelennek nyilvánítja Jellasics főhadparancsnoki kinevezését, az országgyűlés feloszlatását és a haditörvénykezés bevezetését.
1848 – Az újonnan alakult magyar honvédsereg Ozoránál megadásra kényszeríti Roth és Philippovich császári tábornokok hadtestét, mindkét parancsnokló tábornokot fogságba ejtik. (A honvéd csapatok egyik parancsnoka Görgey Artúr).
1938 – Németországban törvényt hoznak, mely előírja, hogy minden zsidó állampolgár útlevelébe „J” megkülönböztető jelzést kell pecsételni.
1940 – Sztrájkba lépnek a salgótarjáni bányászok.
1944 – A brit és amerikai légierő pusztító támadásokat intéz Érsekújvár, Szombathely, Csap, a Komáromi és Zalaegerszeg vasúti pályaudvarai ellen.
1949 – Megalakul a Német Demokratikus Köztársaság (NDK).
1977 – Elfogadják a Szovjetunió új alkotmányát. (Pont a Világ Teremtésének Napján!)
1982 – A New York-i Broadway-n bemutatják a „Macskák” c. musicalt.
1983 – II. János Pál pápa a temesvári esperesség „ad nutum Sanctae Sedis” ordináriussává nevezi ki Kräuter Sebestyént.
1989 – Grósz Károly lemond az MSZMP főtitkári posztjáról.
1989 – Budapesten megalakul a Magyar Szocialista Párt (MSZP). A párt magát a nyugati szocialista pártokkal rokon politikai intézményként határozza meg. „Az MSZMP-n belüli reformtörekvések örökösének tekinti magát” – mondja a kongresszusi állásfoglalás. Az új párt elnökének Nyers Rezsőt választják meg.
A Világ Teremtésének Napja ilyen-olyan évfordulóin történelemformáló személyek születtek. Olyanok, mint pl:
1409 – Luxemburgi Erzsébet magyar királyné, Zsigmond magyar király és Cillei Borbála lánya († 1442)
1697 – Canaletto (Giovanni Antonio Canale) itáliai festőművész († 1768)
1885 – Niels Bohr Nobel-díjas dán fizikus, atomfizikus († 1962)
1895 – Ferdinand Čatloš, szlovák katonatiszt, vezérkari főnök († 1972)
1909 – Bóbis Gyula birkózó, olimpiai bajnok († 1972)
1912 – Tátrai Vilmos Kossuth-díjas magyar hegedűművész († 1999)
1930 – Berek Kati kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, kiváló művész, a nemzet színésze († 2017)
1930 – Bernard Collomb (Bernard Marie François Alexandre Collomb-Clerc) francia autóversenyző († 2011)
1931 – Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai püspök
1952 – Vlagyimir Putyin orosz politikus, a KGB igazgatója, Oroszország elnöke
1953 – Tico Torres (zenész) A Bon Jovi amerikai együttes dobosa.
1955 – Yo-Yo Ma kínai származású francia csellista
1973 – Grigol Mgaloblisvili grúz diplomata és politikus, Grúzia miniszterelnöke
1973 – Sami Hyypiä finn labdarúgó
De sajnos ezen a napon jeles – nagy emberek is haltak meg. Többek között:
929 – III. (Együgyű) Károly nyugati frank király (* 879)
1849 – Edgar Allan Poe amerikai író, költő, újságíró (* 1809)
1892 – Karacs Teréz magyar pedagógus, író, a nőnevelés egyik úttörője (* 1808)
1896 – John Langdon Down brit orvos, a Down-szindróma névadója (* 1828)
1956 – Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró, szaktanár (* 1889)
1959 – Mario Lanza olasz származású amerikai operaénekes (tenor) (* 1921)
1962 – Henri Oeiller francia autóversenyző (* 1925)
1970 – Fülep Lajos református lelkész, művészettörténész, művészetfilozófus (* 1885)
1973 – Fodor József magyar író, költő, műfordító (* 1898)
2014 – Bokor Péter magyar filmrendező, író, történész (* 1924)
2014 – Császár Gyöngyi magyar színésznő (* 1956)
Mivelhogy ma van a TEREMTÉS NAPJA, kizárólag ennek tudjuk be, hogy sehol a világon semmiféle nemzeti, állami ünnep, vagy egyéb hitbéli ünneplés nincs!
Vlagyimir Putyin meg szégyellje magát, hogy pontosan ezen a napon született meg! Nem tán azzal a szándékkal tette, hogy ez a nap őróla szóljon?!
De amúgy boldog szülinapot Elnök Úr! С днем рождения, господин Президент!
Tegnapelőtt este az ukrán SZBU fogdmegjei törtek be a tiszasalamoni iskolába a címeres magyar zászló és a Himnusz miatt.
A valcmanista pribékek alaposan földúlták ezzel a tettükkel Tiszasalamon magyarságának életét.
A helybéli iskola igazgatóját szerda este SZBU-s martalócok hívatták be az intézménybe, majd a jelenlétében levették a külső falról a címeres magyar zászlót, s az iskola folyosóján az ukrán címer, himnusz és zászló mellé kiállított magyar jelképeket. Arra hivatkoztak, hogy azokat tilos így közszemlére tenni, mert szerepel rajtuk a magyar címer.
Reggel az iskolába érkező tanárok és diákok mindebből csak annyit vettek észre, hogy a nevezett jelképek eltűntek.
Balogh Lívia a KMKSZ járási elnöke közölte: feljelentést tesznek.
A zászló két évtizede a helyén van, s eddig egyetlen ukrajnai hivatalt, szervet, döntéshozót nem zavart.
Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa a Magyar Hírlapnak elmondta: a jelképek jogszerűen voltak kihelyezve, összhangban a nemzeti kisebbségekről szóló, 1992-es ukrán törvény 6. cikkelyével, amely minden nemzetiségi kisebbség számára garantálja a nemzeti-kulturális autonómiához való jogot.
Korábban még májusban zaklatták a salamoni iskola néhány tanárát „szeparatista elképzelések terjesztése miatt!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!