Sokat dolgozik a magyar, de lelombozó, milyen keveset keres
Átlagosnak megfelelő mennyiségű időt töltöttünk tavaly munkával a legfrissebb adatok szerint, az ezen idő alatt elvégzett munkáért viszont megdöbbentően kevés fizetést kaptunk.
2016-ban átlagosan 1761 órát dolgozott egy magyar munkavállaló, derül ki az OECD legfrissebb statisztikájából. Ezzel egy 2012 óta tartó trend tört meg, azóta ugyanis most először mutatott emelkedést a ledolgozott órák száma. A növekedés nem feltétlenül előnyös, ám még nem lógunk ki a sorból, hiszen az 1761 óra alig marad el valamivel az OECD átlagától. Ezzel egyben a történelmi mélypontról is elmozdultunk, hiszen egy évvel korábban, a 2015-ös adat jelentette ezt 1995 óta.
A legtöbbet Mexikóban dolgozták a munkavállalók tavaly, 2255 órát, míg a legkevesebbet Németországban, 1363 órát. A visegrádi országok vonatkozásában annyi változás történt a 2015-ös adatokhoz képest, hogy hazánk megelőzte Szlovákiát, ahol egyébként egy év alatt 14 órával 1740-re csökkent a ledolgozott órák száma. A cseheknél 1770, a lengyeleknél pedig 1928 óra volt az egy főre eső átlagos munkával töltött idő tavaly.
Miközben a ledolgozott munkaórák alapján az OECD-tagállamok középmezőnyébe tartozunk, nem mondható el ez a munkáért kapott fizetést illetően.
A nemzetközi szervezet nemrég publikálta a bérekre vonatkozó statisztikáját is, ami szerint 2016-ban átlagosan egy munkavállaló átlagos bruttó keresete 21 711 dollár volt, ami előző évhez képest 5,1 százalékos növekedés eredménye. A béremelkedés mértékével a tagállamok élvonalában vagyunk, hiszen előttünk mindössze 4 tagállam szerepel: Izland (+8,9 százalék), Lettország (+6 százalék), Lengyelország (+5,4 százalék) és Észtország (+5,3 százalék). Igenám, viszont ennek ellenére a rangsor legvégén szerepel a magyar bér, mindössze Mexikóban kerestek ennél kevesebbet a dolgozók, 15 311 dollárt.
A bérek elmúlt években mutatott alakulását tekintve nem túl rózsás Magyarország helyzete,
2010-hez képest ugyanis bár 2,5 százalékos volt a dollárban regisztrált növekedés mértéke, a rangsorban 3 helyet csúsztunk vissza.
Vagyis a bérfelzárkózásunk közel sem halad jól nemzetközi viszonylatban. 2010-ben még az észtek, a litvánok és a lettek is kevesebb pénzért dolgoztak, mára viszont mindhárman megelőzték hazánkat. Ráadásul nem lehet elmondani, hogy egy hajszálon függött volna a helyzet, hiszen a letteknél 6 év leforgása alatt 28, a litvánoknál 24, az észteknél pedig 16 százalékkal nőttek a bérek. Így akár több ezer dollárral is több pénzért dolgozhatnak, mint a magyarok.
Az élen egyébként Luxemburg áll 62 636 dollárral, mögötte USA 60 154, és Svájc 60 124 dolláros éves fizetéssel. A visegrádi országok közül az élen Lengyelország áll 25 921 dollárral, a csehek átlagosan 23 722 dollárt vihettek haza, a szlovákok pedig 23 508 dollárt.
(mfor)
Bal-Rad komm: Döbrögisztán erős és büszke európai ország!
Van is mire büszkének lennünk! A magyarok tűrőképessége legendás.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Zavartan vigyorogva hazudozott a döbrögista horda vezérhazudozója
Élőben szembesítette az Alfahír a Fidesz szóvivőjét azzal, hogy hazudik. A válasz zavart vigyorgás és sorosozás volt
Most bemutatjuk, hogyan is zajlott, amikor kérdéshez jutott az Alfahír:
„-Igazából meglepődtem, azt hittem azért késik, mert elolvasta a friss híreket, miszerint Kovács Bélát nem Abháziában, hanem Brüsszelben gyógykezelik, méghozzá az Európai Unió orvosai. Hoztam Önnek fényképeket is, ha esetleg nem tudta megnézni a Facebook-oldalán, vagy a mai hírekben. Kovács Béla a mai lapokat olvasgatja Brüsszelben, az Európai Parlament épülete előtt. Tehát semmiféleképpen nincs Abháziában, igazából nem is értem, miről szólt most ez az egész…
-Működik a hálózat.
-Ez nem hálózat…
-Maga attól a szervezettől jön, amelyet az az alapítvány pénzeli, amit az előző évben 200 millió forint támogatást kapott a Jobbik pártalapítványától.
-De nem mi hazudtunk erről.
-Van-e más kérdése?
-De ez egy hazugság volt így?
-Van-e más kérdése?
-Azon kívül, hogy miért hazudtak?
-Nem volt hazugság. Önök 200 millió forintot kapnak…
-Hát, de nem ott van.
-Ön a fizetését is ettől kapja, Ön a Jobbiknál dolgozik…
-Nem a Jobbiknál dolgozom.
-Most mondom. Egy alapítványnál…
-De ez, hogy jön ide ahhoz, hogy Ön azt mondja egy emberről, hogy Abháziában van, miközben Brüsszelben van. Én hogy jövök ide?
-… ön attól a médiától jött. Van-e más kérdése?
-Hogy jön ide ahhoz az én személyem, hogy Kovács Béla hol van?
Bal-Rad komm: Ebben a tegnapi történetben benne van a döbrögista horda lényegének eszenciája! Egy kizárólag bűnelkövetésre szakosodott banda hitvallása:
-HAZUDJUNK, LOPJUNK, TAGADJUNK, TÁMADJUNK!
Tegnap a kovácsbélázás kapcsán BÁRKI SZÁMÁRA VILÁGOSSÁ VÁLHATOTT: „EZEK” folyamatosan és koncepciózusan hazugságokkal tömik MINDENKI FEJÉT! Legyen az bárki. Legyen az az útszélet kotrogató közmunkás, vagy a világ vezető hatalmának vezető politikusa. BÁRKINEK-BÁRMIKOR-BÁRHOL csak hazudnak!
Egy agytröszt által kidolgozott központi direktíva szerint. Az agytröszt megírja a kottát, szétosztja, és a papagájkórus rázendít. Fújja mindaddig, amíg új kottát nem kapnak.
Ha belesülnek? Mint tegnap is!
HAZAÁRULÓ MINDAZ, AKI EZT SZÓVÁ MERI TENNI! Jobbik esetben Soros ügynöke, rosszabbik esetben kommunista fölforgató!
DÖBRÖGISZTÁNBAN CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG A VAJDA ÁLLÍTÁSA LEHET AZ IGAZSÁG!
Aki pedig ezt meg meri kérdőjelezni! az…- bűnöző!
Ebben a videoban benne van a döbrögizmus lényege! A magyar valóság! A sorsunk!
DÖBRÖGISZTÁNBAN SENKI-SEMMI MÁS NEM SZÁMÍT, CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG „ŐK”!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Közel négy év alatt hat bíróság mondta ki, hogy Póka Laci nem fenyegetett terrorcselekmény elkövetésével, és más bűncselekményt sem követett el.
Azt rótták a terhemre, hogy 2013-ban azt mondta, hogy betör egy banki kirakatot, és írt pár levelet orbánnak, répásinak, és a többi hazudozó politikusnak.
szeptember 29-én, három évvel az események után, az ítélőtábla jogerősen felmentett. Gyakorlatilag helyben hagyta a törvényszék remek indoklással alátámasztott végzését.
Az ügyészség nem bír magával. Hetedszerre is nekifut. A jogerős ítélet után hat hónappal felülvizsgálati kérelmet adott be a Kúriára. Lehet, hogy ez bosszú a jogászbál miatt?
Legalább lesz miért odamenni. Most nem mondhatják, hogy nem mehetünk be a Kúria épületébe.
„Tárgy: Észrevételek Bfv.III.553/2017. számú ügyben
Tisztelt Kúria!
Kérdezték, hogy mi a véleményem a fellebbviteli és legfőbb ügyészségek irományaira.
Amit először gondoltam, azt nem írom le. Még az is előfordulhat, hogy az ülésen sem mondom el. Na, nem azért mert egy szégyenlős fazon lennék. Inkább az miatt, mert ez a terroros ügy, és az abban született bírósági ítéletek, végzések, és különösen azok indoklása megérdemel annyi tiszteletet, hogy magamat megtartóztatva úrrá legyek az első gondolataim kimondásán.
Eddig összesen hat bíróság (többen három fős tanácsban eljárva) mondták ki a tárgyi ügyben, hogy nem követtem el a terrorcselekménnyel fenyegetés bűncselekményét. Két bíróság egyértelműen azt is kimondta, hogy a levelekkel, és a videóval közveszéllyel fenyegetés bűncselekményét sem követtem el, és más bűncselekményeket sem.
Mindjárt az elején, ha jól emlékszem, 2013. szeptember 18. napján a nyomozási bíró állapította, meg, hogy nem kell előzetesbe kerülnöm. Na nem azért tette, mert olyan szociális körülményeim vannak, vagy hogy nem áll fenn a szökés, elrejtőzés veszélye, meg ilyenek.
Kerek perec kimondta, hogy amit teszek, az belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.
Remek végzés volt alapos indoklással.
Még azt sem mondhatja az ügyészség, hogy a nyomozási bírók döntését ne vegyük figyelembe, mert mindenkit felmentenek. Azóta találkoztam ugyan azon a bíróságon más szellemiséggel dolgozó nyomozási bírókkal, akik gyakorlatilag indoklás nélkül rendeltek el távoltartást, és lakhelyelhagyási tilalmat az esetemben. Hamarosan ezekkel az ügyekkel is fog találkozni a Kúria.
Azt a végzést a Törvényszék tanácsa helyben hagyta.
Még jó, hogy így tett, hiszen különben három évig ülhettem volna sitten egy olyan ügy miatt, amiben az ügyészség felfüggesztett börtön kiszabását kérte rám az állítólag nagyon veszélyes terrorcselekménnyel fenyegetés ügyében.
Ezt követően a Törvényszék már a büntető ügy elbírálása kapcsán zárt ülésen kimondta, hogy nem követtem el a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűncselekményét.
Az ítélőtábla másodfokon – szintén zárt ülésen – nem mondta, hogy elkövettem volna, csupán az miatt dobta vissza első fokra, hogy a törvényszék mondja ki azt is, hogy más bűncselekményeket sem követtem el, különösen a közveszéllyel fenyegetés bűncselekményét.
Következtek a nyilvános ülések. Első fokon több tárgyalás és részletes bizonyítás alapján a törvényszéki tanács szintén megállapította, hogy amit tettem, nem veszélyes a társadalomra, azon kívül amúgy is alkalmatlan lett volna a cselekmény arra, hogy kimerítse a bűncselekmény törvényi tényállását.
Az ítélőtábla tanácsa másodfokon teljesen egyetértett az első fokú bíróság megállapításaival.
Már miért ne tette volna, hiszen egyértelműen észlelték, hogy amit tettem, az célját, és megvalósulását tekintve is véleménynyilvánítás volt. Igaz, hogy kicsit különleges eszközökkel, különleges módon, de mégis csak alapvető jogommal éltem. Hiszen maga az ügyészség is hivatkozott arra, hogy a cselekvések nem voltak kiragadhatók az akkori társadalmi helyzetből, a SeVizás üggyel kapcsolatos közhangulatból.
Így alakult, hogy egymással szinte teljesen megegyező módon hat különböző bíróság mondta ki, hogy Póka Laci nem terrorista.
Számomra úgy tűnik az ügyészségek irataiból, hogy ennek a hat bíróságnak a hozzáértését vonja kétségbe az ügyészség.
Én nem hiszem, hogy a hat felmentés az iratok között lévő indoklásokkal véletlenek, vagy tévedések lettek volna.
Az sem valószínű, hogy csupán azért mentettek volna fel, mert én olyan szimpatikus figura lennék. Tudom magamról, hogy nem vagyok a bírók álma. Nem vagyok egy puncsolós ember. Időnként bőven okozok többletmunkát az eljáró tanácsoknak azzal, hogy még az ügyvédeimre sem hallgatok feltétel nélkül, és olyanokat is felhozok védelmemben, amikről ők lebeszélnének. Ráadásul minden eljárás minden megnyilvánulási lehetőségét felhasználom arra, hogy a SeVizás ügyről, a társadalmat ért jogsértésekről, a szabadságjogok elvonásáról beszéljek, vagy éppen véleményt nyilvánítsak.
Mindezek mellett, vagy pont ezek miatt nem valószínűsíthető az sem, hogy a politikai, vagy pénzügyi hatalom olyan kegyeltje lennék, akinek a felmentése érdekében szívességeket kérnének a bíróságoktól.
Véleményem szerint a személyem, a politikai szerepvállalásom, bíróságokon tanúsított magatartásom, de legfőképpen az eljáró bíróságok alapos munkája teszi egyértelművé, hogy megalapozott, szakmailag is kifogásolhatatlan döntések születtek.
Az iratok tartalmáról is írok röviden pár gondolatot, amit majd bővebben az ülésen kifejtek.
A fellebbviteli ügyészség bár 7 oldalon keresztül betűket vet a papírra, de gyakorlatilag semmi mondanivalója nincs. Pont azt teszi, amit eddig az ügyben bármikor az ügyészség tett. 6 oldalon keresztül a bíróságok által az indoklásokba írtakat idézi.
A 6. oldal közepétől ismerhetjük meg az álláspontjukat, miszerint tévedett az ítélőtábla.
Most sem írta le az ügyészség, hogy mely cselekvésem, a törvényi tényállás mely pontját érinti.
Azt sem tudjuk meg, hogy melyik vádjukat tartják fenn: Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés, vagy közveszéllyel fenyegetés.
Csak találgatni tudunk, – de ugye ez nem szerencsejáték, így jobb lett volna, ha leírják – hogy talán a terroros körben gondolkodnak, mert többször hivatkoznak állami szerv befolyásolására.
A pontos megfogalmazás helyett felhívják a Btk. 459. § -át. Azt viszont megint nem írják le, hogy ez hogyan függ össze jelen ügyel.
Ennél már csak az szebb, hogy a fellebbviteli ügyészség a másik iratban kifejezetten tiltakozik a Btk. 459. §-ának jelen ügyre történő alkalmazásától. Úgy gondolom, hogy így négy év után, már nem lenne baj, ha eldöntenék, hogy melyik törvényhelyeket alkalmazzuk az eljárásban. Ez egy kicsit olyan vergődésnek tűnik számomra.
Tovább bonyolítják, és ezzel elbizonytalanítják az olvasót azzal, hogy a fenyegetés körében a címzettek cselekvésének elmaradásáról írnak, de a fenyegetés komolyságának tekintetében már megemlítik, hogy a bankok feljelentést tettek. Ami nyomán rendőri intézkedésre került sor.
Most akkor az a kérdés, hogy a bankokat állami szerveknek tekintjük-e.
Mert, hogy a feltárt tényállásból kiderül, hogy a levelek címzettjei megkapták a leveleket. Fenyegetést egyáltalán nem észleltek. De a bankok, akik nem kaptak levelet, azok úgy megijedtek, hogy feljelentést tettek.
Ez ugye jól mutatja azokat a társadalmi viszonyokat, hogy a politikusok csak akkor veszik észre, hogy egy állampolgár írt nekik levelet a hivatalos címükre, amikor a bankok feljelentései nyomán a rendőrök lefoglalják a kormányzati számítógépeket.
A 7. oldalon írják, hogy téves a bíróság azon hosszasan indokolt álláspontja, hogy nem volt alkalmas a cselekmény állami szerv befolyásolására. De azt már nem írják, hogy mivel tudják ezt alátámasztani. Pl. hogy hogyan volt alkalmas rá.
A 7. oldal 3. bekezdésében írja az ügyészség, hogy a kirakat betörése „dolog elleni erőszakos” magatartást foglal magában.
Azt már én teszem hozzá, hogy a Btk. 314. §. 1. bekezdése kifejezetten személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó, vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekmények esetén ad lehetőséget a bűncselekmény elkövetésének megállapítására.
Úgy látom, hogy az ügyészség keveri a levelek megírását és a videóban elhangzottakat, valamint a terrorcselekmény elkövetésével, illetve a közveszéllyel fenyegetés törvényi tényállásait.
Amikor már azt hinnék, hogy büntetőjog-szakmailag nincs lentebb a fellebbviteli ügyészség iratánál, akkor tévedésünkre kell ráébredni, amikor elolvassuk a legfőbb ügyészség irományát.
Előbb helyesen foglalja össze a bíróságok megállapításait, miszerint a cselekvések:
– Alkalmatlanok voltak állami szervek befolyásolására
– Figyelemfelkeltések, véleménynyilvánítások voltak
– Nem voltak veszélyesek a társadalomra.
A társadalomra veszélyesség körében érdemes lenen az ügyészségeknek értőn elolvasni a Btk. III. fejezet. 4. §. 1, és 2. bekezdését.
Ebben az áll, hogy csak akkor büntetendő egy cselekmény, ha veszélyes a társadalomra, és a Btk. büntetni rendeli.
„(2) Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.”
Mivel az én cselekvéseim nem veszélyeztették sem mások személyét vagy jogait, sem Magyarország társadalmi, gazdasági, állami rendjét, így helyesen állapították meg a bíróságok, hogy ezek nem voltak veszélyesek a társadalomra.
Az első oldal 4. bekezdésében az ügyészség tényállás összefoglalása nem pontos. A bíróságok nem így állapították meg a tényállást.
Mivel az eljárás jelen szakaszában nem lehet a tényállást módosítani, így a legfőbb ügyészség iratának ezen része nem foghat helyt a felülvizsgálati eljárásban.
Érdekes, hogy ebben az iratban is hivatkoznak a Bt. 314. §. 1. bekezdésére, de addig a részig már nem jutnak el, hogy „személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó…” cselekménynek kell lennie, hogy alkalmas legyen a törvényi tényállás kimerítésére.
Az is fontos, hogy a cselekvés céljának is terrorcselekvéssel fenyegetésnek kell lennie ahhoz, hogy megállapítható legyen a bűncselekmény elkövetése.
Itt a cél véleménynyilvánítás volt.
A 2. oldal tetején száll vitába a két ügyészség egymással a Btk. 459. § tekintetében. Én megvárnám, amíg eldöntik, hogy melyik állítást vegyük alapul a felülvizsgálati kérelmükben.
A 2. oldal 2. bekezdésében „megfelelően konkrét, és reális” jelzőket használ az ügyészség. Ez azért aggályos, hiszen a bíróságok kimondták, hogy nem volt konkrét és reális.
A 3. bekezdésben ismét felmerül, hogy az ügyészségnek fogalma sincs arról, hogy az ügyben ki számít megfenyegetettnek, vagy sértettnek, és ki tett feljelentést, valamint hogy mely szervezetek számítanak állami szervnek.
A 4. bekezdés szintén téves következtetést von le a bíróságok által feltárt tényállásból. Térben és időben nem voltak pontosan meghatározva a cselekvések.
Az oldal 5. bekezdése is alaptalan. Hiszen a bíróságok nem azt állapították meg, hogy általában egy nem állami tulajdon megrongálása alkalmatlan lehet állami szerv befolyásolására, hanem, hogy egy kirakat betörése alkalmatlan. Ezen kívül a törvényi tényállás csak akkor merül ki, ha a rongálás személy elleni erőszakos cselekmény.
A 6. bekezdésből az látszik, hogy a legfőbb ügyészség még csak el sem olvasta a bírósági ítéleteket. Ugyanis olyan tényállás nem került felderítésre, hogy bárki csatlakozott volna a felhívásomhoz, vagy másokat bűncselekmény elkövetésére bíztattam volna.
Én úgy értelmezem a Be. rendelkezéseit, hogy nem az ügyészség óhajától függ a nyilvános ülés megtartása, hanem az ebben az esetben teljesen normális eljárási forma.
Éppen ezért kérem, hogy nagyobb méretű termet szíveskedjenek az eseményre biztosítani. Ha az ülés a választások előtt lesz megtartva, úgy minden bizonnyal nagyobb sajtóérdeklődésre és nagyobb számú hallgatóságra is számíthatunk. Még akkor is, ha a kormány már nem akar SeVizás ügyben semmit tenni, és ígérni sem szándékozik.
Ettől még a cirkusz része lesz ez az ügy is.
Bízom abban is, hogy a Be. szerint a vádat a legfőbb ügyész fogja képviselni. Lesz hozzá bátorsága, és nem él a helyettesítés lehetőségével.
A megküldött iratokból nem derül ki, hogy a fellebbviteli ügyészség határidőben beadta-e az indítványát. Kérem, hogy ennek igazolását valamint a másodfokú ítélet óta keletkezett valamennyi iratot részemre szíveskedjenek megküldeni. (Az iraton 2017. április 11. az érkeztetés dátuma. Ha ez a beadás időpontja, akkor elkésett az ügyészség.)
Tököl, 2017. július 3.
Tisztelettel: Póka László”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Döbrögi levelet küldött a sztrájkra készülő közszolgáknak
A munkabeszüntetés előkészítése azonban nem áll le.
A sztrájkra készülő köztisztviselői vezetők még júniusban fordultak levélben több kormánytaghoz, illetve magához a miniszterelnökhöz. Orbán Viktor, pontosabban a titkárságának a válaszlevele két napja érkezett meg – értesült az mfor.
Ebben a kormányfő arról tájékoztatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szövetségét (MKKSZ), hogy a kapcsolattartással Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkárt (aki nem azonos a kormányszóvivővel) bízta meg.
Az MKKSZ július 17-re – egy hétfői napra – időzíti a munkabeszüntetést, amennyiben a kormány nem teljesíti a bérköveteléseiket. A követelés lényege, hogy a bérek három év alatt 50 százalékkal emelkedjenek.
A szövetség szerint több mint 260 ezer ember dolgozik a közszolgálatban, akiknek a nettó keresete nem emelkedett idén. Jó részüknél ráadásul 2008 óta ez a helyzet. A fizetések javulását ígérő életpálya-program indulását pedig késlelteti a kormány, 2018 elejéhez képest egy évvel később kerülhet erre sor.
Mivel az érdekképviselet tárgyalási kezdeményezései eredménytelenek voltak, utolsó eszközként meghirdették a sztrájkot, amihez kezdettől fogva csatlakoztak a Magyar Államkincstár dolgozói. Erre azt mondta Lázár János az egyik kormányinfón, hogy „minisztériumban nincs sztrájk, és nem lesz béremelés sem”, illetve „jól gondolja meg a szakszervezet, hogy sztrájkol-e”.
Lázár János belép! Micsoda arcok Te Jóisten!
A miniszter szerint ugyanis az államigazgatásnak vannak olyan területei, amelyek esetében nemzetbiztonsági kockázatot jelentene egy munkabeszüntetés. Ezért Lázár utlimátumnak tekinti a sztrájkfelhívást.
A sztrájkra készülők azonban állítják, a törvények betartásával igenis joguk van a munkabeszüntetésre, ami nem fogja akadályozni az állam pénzügyeinek intézését.
Mivel az üzengetéseknél megrekedt a folyamat, az MKKSZ levelet írt a miniszterelnöknek, a segítségét kérve. A levelet elküldték továbbá Lázár Jánosnak, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek és Pintér Sándor belügyminiszternek is.
Válasz végül a kormányfőtől jött pár nappal ezelőtt. Az MKKSZ-nél úgy látják, valami megmozdult, biztató jelek vannak arra, hogy a kormány késznek mutatkozik a tárgyalásra.
Egyrészt az egyik központi közigazgatási területet érintően egy konkrét bérajánlat fogalmazódott meg, másrészt a tervezettnél hamarabb, július 14-ére összehívják a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot. Vagyis a tervezett sztrájk előtti péntekre.
Ugyanakkor az örömük nem lehet teljes, mert az ajánlat egyelőre csak szóban létezik, írásos nyoma még nincs. S nem a szövetség által lefedett teljes közszolgálati körre vonatkozik, hanem csak egy részterületre. Mindenesetre ez is több a semminél.
Az MKKSZ tudomásunk szerint egy konkrét törvénytervezettel készül az érdekegyeztető fórum ülésére. Vissza akarják állítani a közszolgálatban dolgozók napját, amelyet egészen 2017-ig minden július elsején munkaszünettel egybekötve ünnepeltek meg. Tavaly azonban eltörölték, Lázár János egyenesen perverz szocialista hagyatéknak tartotta. A szövetség azonban ragaszkodik ahhoz, hogy legyen megint munkaszüneti nap július első napja.
Ma tehát úgy tűnik, hogy mégis tárgyalóasztalhoz ülhetnek a felek, és az sem kizárt, hogy már 2018-tól elindul a béremeléssel járó kormányzati program, legalábbis részben. Az MKKSZ mindezzel együtt nem áll le a sztrájk előkészítésével, s ha július 17-ig nem születik értékelhető megállapodás, akkor két órára felfüggesztik a munkát.
(mfor)
Bal-Rad komm: „…minisztériumban nincs sztrájk, és nem lesz béremelés sem”, illetve „jól gondolja meg a szakszervezet, hogy sztrájkol-e”…Lázár utlimátumnak tekinti a sztrájkfelhívást…”
-Döbrögi-aki pedig mint tudjuk imád levelezni az alattvalóival, illetve NYUGALMAT AKAR „VÁLASZTÁSOK” ELŐTT! – pennát-papírt ragadott, és megírta levelét!
Tudatja a szolgákkal, hogy KAPCSOLATTARTÓT JELÖLT KI!
A szolgák ezt tudomásul vették, hogy LEGALÁBB MÁR VAN VALAKI, AKI KÖZVETLENÜL HINTI MAJD A PORT A SZEMÜKBE! Ettől máris lenyugodtak, és buzog bennük a munkakedv! Már nemis nagyon akarnak sztrájkolni! Hiszen a vajda írt nekik levelet!
Amiben – a sorok közt – ott lehet ám: VAN NEGATÍV KUBATOV-LISTA IS! Oszt lehet menni Nyugatra ottani véneket pelusozni!
Nah! Attól még mindig jobb a fűtött-hűtött iroda! Döbrögisztánban!
Mert még az is hihető, hogy „…2018-tól elindul a béremeléssel járó kormányzati program, legalábbis részben…”
-Persze! „Választások” után!
Álmodjatok szolgák! Erős és határozott szagszervezeti ÉRDEKKÉPVISELETRŐL! Magasabb bérekről!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az LMP arra hívta fel a figyelmet kedden sajtótájékoztatón, hogy miközben az idei év első négy hónapjában Magyarországon 1,4 százalékkal kevesebben születtek, addig külföldön 12 százalékkal több magyar gyermek jött világra.
Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt ifjúsági szakszóvivője elmondta, mára minden hetedik gyermek a magyar babák 15 százaléka külföldön születik a Budapesti Kormányhivataltól és a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) kért tájékoztatás alapján.
A statisztikák szerint 2010 óta már több mint 81 ezer gyermek született külföldön, ami megközelíti a magyarországi éves születésszámot – fejtette ki az LMP politikusa, hozzátéve, ez a tendencia azt mutatja, hogy a kormány nem tudja megállítani a külföldre vándorlást és nem érti: minél többen hagyják el az országot, annál kevesebben születnek majd az országban.
Kanász-Nagy Máté kiemelte, az LMP az oktatás megújításával, az első diploma ingyenessé tételével, minőségi munkahelyekkel, többkulcsos adórendszerrel, állami bérlakásprogrammal és a gyermekellátás javításával mérsékelné a kivándorlást.
(atv)
Bal-Rad komm: CSAKHOGY QRMÁNYUNK ELEMI ÉRDEKE-HOSSZÚ TÁVON-HOGY MAGYAR GYEREK ITT MINÉL KEVESEBB SZÜLESSEN!
A tenyészet az fontosabb!
Az LMP ifjú titánja eldalolja a megoldási ötletet is! Ami leegyszerűsíve így foglalható össze: SZOCIALIZMUST!
Miközben ő maga is tudja, hogy ötletei a vízió kategóriába tartoznak. Sem a társadalmi rendszer, sem a szövetségesi-társulási rendszer ezt nem teszi lehetővé!
Gyarmati lét-szolgalét! Ez a sors van szánva a magyaroknak! ITT! Vagy az elmenekülés, a hontalanság!
Magyar tragédia.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az erre a hétre Hamburgba rendelt orosz-amerikai elnöki csúcs a jelek szerint már most nézeteltérések tárgya. Hírek szerint az amerikaiak „szabadkártyás” menetrendet szeretnének. Ami éppen az eszükbe jut!-arról beszéljen a két elnök. Az orosz koncepció viszont csak négy „kosarat” látna szívesen a tárgyalóasztalon. Az már szinte biztos, hogy a négy kosár közül egy-egy Donbassz-Ukrajna, a másik Szíria. A másik kettő a gazdasági és a katonai kapcsolatokat tartalmazza. Aztán hogy melyikekbő csipegetnek a felek, vagy egyáltalán…-majd meglátjuk.
Ugyancsak kósza hírek szerint az amerókák Moszkva „kezébe” ajánlják Aszad elnök sorsát. T. Rex állítólag ezt sugallta. Kérdés, hogy ha ez így van/lesz?-akkor mit kérnének érte cserébe? Merthogy nagy alku lesz az ott Hamburgban az már biztos.
Marija Zaharova az orosz külügy meglehetősen éles eszű és csípős nyelvű szóvivője szerint új lendületet vett a nyugati „kémiai showelőadás.” Aminek semmi bizonyítékát nem tárják a világ elé, csak a latorvallomásokat, miszerint köhögtek Kelet-Ghoutában a martalócok.
Faisal Mekdad szír külügyminiszter-helyettes ma reggel Damaszkuszban kommentálta a Nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) jelentését. Bár az az április 4-én Khan Sheikhounban megesett állítólagos gáztámadás elkövetőjét nem nevesíti, csak a „tényt” rögzíti, Faisal Mekdad szerint erősen megkifogásolható a pártatlansága.
Az OPCW „vizsgálata” mindössze a térségben tanyázó fegyveresek bemondásain alapul. Javaslatunkat a helyszíni közös vizsgálatra visszautasították. Hát hogyan lehet így elkészíteni egy jelentést? – dohogott a szír külügyminiszter-helyettes.
Az iráni külügyminiszter-helyettes Abbasz Araqchi pedig Teheránban fejtette ki intelmeit az USA-számára. Óvta az amerikaikat az önkényeskedésektól Szíriában.
Ma hajnalban Kardigan tüzérsége Afrin tartományban Qastal és Malikiyah városok környéki kurd állásokat sorozott meg. Jelentések szerint egy török kontinges elindult délkeleti irányba, jó messzire kikerülve Kafr Jana bázist, ahol orosz békefenntartók állomásoznak.
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab formáció csapatai behatoltak Raqqa óvárosába, azt követően, hogy szétlőtték az óvárost körülvevő fal két kisebb szakaszát.
Damaszkusz Jobar kerületében amerikai gyártású TOW-rakéták friss maradványaira bukkantak tegnap a szír kormánycsapatok.
A Golan-fennsíkon Izrael minden erőlködése dacára-bár az utóbbi két napban csak sunyítottak-tovább söprögeti a szemetet a szír hadsereg.
Minden jel szerint gyorsan és rendezetten zajlik a Délkelet-Aleppoban lévő zseb kiürítése. Minden emberi számítás szerint a hét végére kalifátusista mentes lesz a terület.
A Mayadeen városa elleni tegnapi amerikai légicsapás likvidálta a környék kalifátusista hadurát, Abu Fatima al-Albani latorfőnököt.
Deir ez-Zor kalifátusistái nagyon megszívták. Az orosz légierő gépei 24 órás állandó ügyeletet tartanak úgy általában Kelet-Szíriában, és fokozottan Deir ez-Zor térségében.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Nem szeretnénk olyan képet festeni, hogy Orbán Viktor megjósolta a saját maga elleni merényletet, de az biztos, hogy ő maga pont olyanná vált, mint azok a politikusok, amelyekről közel harminc évvel ezelőtt azt mondta: ne csodálkozzanak, ha rájuk lőnek.
Az a politikai rendszer, amely nem hajlandó tárgyalni, amely nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek – mondta Orbán Viktor egy 1988-as interjúban.
Hozzátette: csak magát és nem a lövöldözőt terheli a felelősség.Azokat, akik nem voltak hajlandóak a békés szándékúakkal tárgyalni. Elismerni azokat és működni hagyni.
Elzárkóznak a párbeszédtől. Lehetetlenné teszik azt, hogy azokat az indulatokat, amik felgyülemlettek ebben a társadalomban, normális civil polgár módjára, szerveződve levezessék. Ezt teszik lehetetlenné – hangsúlyozta a fiatal Orbán.
„Aztán, amikor majd kergetik őket az utcákon, akkor majd azt fogják mondani, hogy akik kergetik őket, azokat terheli a felelősség. Egy nagy fenét. Őket terheli, akik belekényszerítik az embereket, hogy csak elkergetni lehessen őket.„
(Forrás: sztarklikk)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Abháziában gyógykezelik Kovács Bélát, a Jobbik EP-képviselőjét – tudta meg a Magyar Idők. Így szinte biztos, hogy az ellene költségvetési csalás miatt indult ügyben nem tudják kihallgatni a magyar hatóságok, mert a szakadár országból még nemzetközi körözéssel sem lehet hazahozni.
Abháziában, ott is vélhetően a fővárosban, Szuhumiban gyógykezelik Kovács Bélát, a Jobbik kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított európai parlamenti képviselőjét – tudta meg a Magyar Idők. Lapunk információi szerint így gyakorlatilag a nullával egyenlő annak az esélye, hogy a politikus július 19-én megjelenik a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF), ahol a költségvetési csalási ügyben gyanúsítottként hallgatnák ki. Simon Richárd, a KNYF helyettes szóvivője nem kívánta kommentálni értesülésünket, annyit azonban elmondott: Kovács Béla még nem vette át az állandó lakcímére küldött, július 19-re szóló idézését, legalábbis a tértivevény hétfőig nem érkezett vissza a főügyészségre. Az EP-képviselő eddig nem igazolta hivatalos irattal a június 23-ra tervezett kihallgatásáról való távolmaradását. Vélhetően már ezen időpont előtt a Grúziából a 90-es évek elején kiszakadt tartományba utazott.
Abháziát északról Oroszország, nyugatról a Fekete-tenger, keletről, délkeletről Grúzia határolja. Oroszország kivételével csak hasonló státusú, szakadár országok ismerték el hivatalosan. A magyar külügyi tárca konzuli szolgálata Abháziát a nem javasolt, valamint fokozott biztonsági kockázatot rejtő utazási térségek kategóriájába sorolta.
A tartományba hivatalosan csak grúz engedéllyel lehet belépni. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla milyen segítséget vett igénybe az Abháziába való eljutáshoz, ám a térséget ismerő forrásaink szerint önállóan szinte reménytelen egy ilyen vállalkozás.
FESTŐI KÖRNYEZET
Mindenesetre a Jobbik politikusa a zűrzavaros helyzet ellenére jó helyet választott a gyógyulására, hiszen a remek éghajlattal megáldott Szuhumi festői környezetben, közvetlenül a tenger partján fekszik. Nemzetbiztonsági körökben az az általános vélekedés, hogy az abház tengerpartot bizonyos titkosszolgálatok előszeretettel használják pihentetőhelyként munkatársaik számára. Abházia már csak azért is jó választás Kovács Bélának, mert a szakadár államból meglehetősen körülményes volna hazahozni, a nemzetközi elfogatóparancsot ugyanis lehetetlen a térségben érvényesíteni.
Így ecseteli a qrmányzati lakájmédia zászlóshajója, a „Magyar” Idők KGBéla – a’ zorosz kém – kicsusszanását a’ zúnijós „igazságszolgáltatás” karmai közül.
De a döbrögista zászlóshajó megint mellé durrantott!
„Nem Abháziában bujkálok, hanem Brüsszelben dolgozom” – közölte a menekülésben lévő, aki olyan fotókat osztott meg, amelyen az Európai Parlament épülete előtt egy mai keltezésű Bild című újsággal látható.
Egy kölyök bernáthegyi és egy csomó apró kecske ismerkedését láthatjuk a videon.
Frances csak pár hete került a farmra, még ismerkedik a lakókkal, pláne az éppen 8 hetes gidákkal próbál meg barátságot kötni. Kicsit bizalmatlanak a felek, de érdeklődve próbálják meg kitalálni, mi is lesz ebből a találkozásból.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ez a hét akár döntő fontosságú diplomáciai hétnek is nevezhető. Hiszen sor kerül Vlagyimir Putyin orosz államfő, és Donald Trump amerikai elnök első személyes találkozójára.
A dolgok jelen állása szerint az orosz diplomáciai előkészítés alaposabb és kiterjedtebb, mint az amerikai. Tegnap ugyanis Moszkvába érkezett Xi Jinping kínai államfő, és megbeszéléseket kezdett Vlagyimir Putyinnal. (Aki tegnap szentesítette Oroszország szankcióinak meghosszabítását az őt szankcionáló nyugati országok ellen!)
A kínai elnök látogatását lehet magyarázni sokféleképpen, ám az tény, hogy a Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció kapcsolatai minden téren barátinak, sőt szövetségesinek mondható. Három-négy nappal egy orosz-amerikai csúcstalálkozó előőt pedig egy ilyen szintű orosz-kínai eszmecsere mindenképpen fölveti egy KÖZÖS ÁLLÁSPONT KIALAKÍTÁSÁNAK „gyanúját”! Ha úgy tetszik, az orosz és a kínai elnök egyeztetik érdekeiket Amerika ellenében. Ez pedig szerintünk jó!
Valami azt súgja – lehet persze hamisan – hogy a péntek-szombati hamburgi G20 – alkalmával megejtendő Putyin-Trump csúcstalálkozó döntő hatással lehet Donbassz sorsára nézve. Vagy így-vagy úgy! Persze ez meglehetősen homályos jósolgatás, amikből milliónyi lát napvilágot.
Ám VALAMI LESZ azon a csúcson, hiszen 9.-én, azaz vasárnap – T. Rex amerikai külügyér Kijevbe ugrik egy kis…-valamire. Szó szerint csak odaugrik, hiszen vizitje az előzetes tervek szerint legfeljebb kettő-és fél órás ha lesz. Ami szinte biztosra vehető, az az, hogy tájékoztatni fogja a valcmanátust a hamburgi döntésről. Mert VALAMILYEN döntés az lesz Donbassz ügyében.
Az biztos, hogy a G20 – összejövetel alkalmából Putyin-Merkel-Macron közös munkareggeli lesz Donbassz – fogással. A kifőző nélkül.
Igor Moszijcsuk Rada-gépviselő tegnap Kijevben kijelentette: „hadseregünk csiodás hagyományainkat folytatva hamarosan fel fogja szabadítani Donbasszt, és porrá zúzza a Kremlt a moszkvai kaganátus hordái elleni háborúban!”
Megjegyezzük: Kijevre tegnap egy meglehetősen goromba időjárási hidegfront csapott le. Ennek is betudható talán, hogy az amúgy is labilis idegzetű, de mindenképpen gyengeelméjű Moszijcsuk tudata ennyire megviselt lett.
Donbassz frontjain is bár zajlik a „Kenyér Tűzszünet”, mintha egyfajta csúcsváró hangulat uralkodna.
Ma reggel Donyeckben a Scsorsza utcában egy kollégium épülete előtt találtak egy távirányítású pokolgépet. Eduard Baszurin szerint „műszaki hibás” lehetett a pokolgép, amit most az ilyen téren járatos szakemberek vizsgálnak.
Ugyancsak ma reggel történt az LNR területén, hogy a Luganszki Népi Milícia Luganszkban ártalmatlanított egy ukrán aknatelepító diverzánscsoportot, amely az EBESZ-megfigyelőire akart lecsapni.
Gorlovka. Latortüzérségi ostrom utáni csendélet a város „Békés” nevű utcájában.
Avgyejevka ipari zónájánál próbálkoztak mára virradóan ismét a valcmanista martalócok. Két lator végleg lekerült a kijevi zsoldlistáról. Ők most – szokás szerint – a DNR tárolási gondjait szaporítják.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!