Tanösvényen a szakadékba

Megdöbbentő: 2 milliárdból egy fillért sem kaptak a vörösiszap-károsultak

Hiába fogott össze az ország és gyűjtött össze rengeteg pénz a vörösiszap-katasztrófa után, egy jogszabály miatt nem juthattak hozzá a károsultak.

A Miniszterelnökség államtitkára, Kovács Zoltán szombaton jelentette be: döntött a kormány a károsultak jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy 70 millió forint. A kormányzat által vállalt, a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó állami segítségnyújtás több mint tíz családot érint.

Eddig egy forintot sem kaptak a károsultak

„Ez tipikus esete az eső után köpönyegnek, de jó, hogy van” – reagált a hírre Magyar György az ATV Start című műsorában. A károsultak képviseletét ellátó ügyvéd emlékeztetett: sokáig úgy tűnt, hogy az ügyfelei nem kapnak egy fillért sem, mert a Mal Zrt. fizetésképtelenné vált. Közben gyűjtés indult a károsultak részére – ahogy Magyar fogalmazott – Soros is beletett izgalmában 1 millió dollárt. A káralapba így összesen több mint 2 milliárd forint gyűlt össze.

„Ebből egy forintot sem kaptak. Egy forintot sem kaptak” – nyomatékosította az ügyvéd.

Magyar György ismertetése szerint ez azért történhetett meg, mert a jogszabályt úgy állították össze, hogy az összeget csak közcélúan lehet felhasználni. „Nem azt mondom, hogy hazavitték, hanem olyan célra használták, amit a jogszabály definiált. Például, tanösvényt építettek” – mondta.

Ezt követően pereket indítottak, de a megnyert pereknek sem volt pénzügyi fedezete, ezért a kormány „gesztust gyakorolt”, és biztosított 280 millió forintot (ehhez jött most a 70 milliós kiegészítés), így már csaknem 350 millió forint segítséget nyújt az állam a felszámolás alatt álló céggel szemben fennálló jogerős peres követelések kifizetésében.

„Tehát most tapsolunk, örülünk, hogy legalább van mihez nyúlni, mert a MAL-tól soha, de soha nem kaptuk meg volna (…) És a káralapból sem jutott nekik egy fillér sem” – tette hozzá az ügyvéd.

10 halott, 200 sérült, hatalmas anyagi kár

Csaknem hét évvel ezelőtt történt Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája: 2010 október 4-én kiszakadt az Ajkai Timföldgyár gátja és közel egymillió köbméter lúgos vörösiszap öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. Magyarország legnagyobb ökológiai katasztrófájában tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyészség halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, valamint gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat 2012. január 19-én 15 ember, a Mal Zrt. vezetői és több alkalmazottja ellen, a Veszprémi Törvényszék azonban tavaly januárban az összes vádlottat felmentette.

A döntés óriási felháborodást váltott ki – többek között a kormány és a Fidesz hangot adott nemtetszésének –, majd idén februárban a Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokon eljáró bíróságot.
(atv)

Bal-Rad komm: „…többek között a kormány és a Fidesz hangot adott nemtetszésének…”

– JOGOSAN! És talán ennek is köszönhető, hogy új eljárás lesz! (ADDIG SEM KELL FIZETNI!)

Ám ha a döbrögista hordának IS köszönhető az új eljárás, talán mégiscsak érdemes kicsit megfirtatni a dolgot: „…mert a jogszabályt úgy állították össze, hogy az összeget csak közcélúan lehet felhasználni…!

Ha kétharmados tákolmánymódosítgatásokkal kísérletezgetnek, akkor egy piti jogszabálymódosítással miért nem oldották fel ezt a lehetetlen állapotot?

Mert – mondjuk – tanösvényre kellett a pénz?

Lehet! DE MI – MAGYAROK – NEM TANULUNK SEMMIBŐL!

Pedig 28. esztendeje járunk már ezen a politikai tanösvényen! Tudjuk is, hogy a bokrok takarta részen ott a szakadék, de mi vihározva szökdécselünk ezen a tanösvényen.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„Ott voltam, ahol lennem kellett. Azt tettem, amit tennem kellett.”

Ma 28 esztendeje annak, hogy Pesten hazaáruló, ország – és nemzetvesztő bűnözők hordája gyülekezett össze a Legfelsőbb Bíróság épületébe. Nagy dolog készülődött.

Magyarország hullája fölötti tor keretében avatták szentté az ’56 pesti Majdan főbűnözőjét. Délre az ezrek haláláért felelős martalócvezér jogilag is megdicsőült.

Ma 28 esztendeje annak, hogy 1989 július 6-án délelőtt Budán – magányosan, elhagyatva, és a magyarság kirablására készülő hazaáruló banditák által meggyalázva – elhunyt a magyar nép történelmének máig legnagyobb jótevője, Kádár János.

Halálának időpontja talán szimbolikus jelentőséggel bír.

„…Voltam bojtár falusi kondásnál, szolgagyerek kuláknál, vicigyerek, újságkihordó-fiú, kifutó a városban, még kilakoltatott is. Dolgoztam reggel 5-től, míg a tanítás nem kezdődött az iskolában, majd délután újra, késő estig. Azután jöttek az akkori inas élet „gyönyörűségei”. S amikor segéd lettem – 1929-ben – a nagy gazdasági válság, a munkanélküliség. Így élt abban az időben az egész ifjúmunkás nemzedék…” – Beszélgetés Kádár Jánossal 1956. szeptember 2-án.

Neve ma is ijedelemmel és rettegéssel tölti el a rendszerváltás óta az országot szétdúló, kifosztó, a magyar népet gyarmati sorba és kilátástalanságba taszító bűnözőket.

Kádár János neve és személye a kort megértek számára a szociális biztonságot, a fejlődést, a haladást jelenti. Az emberhez méltó életet!

Ma 28 éve, 1989 július 6-án hunyt el Kádár János!

„Ott voltam, ahol lennem kellett. Azt tettem, amit tennem kellett.” – KÖSZÖNJÜK!

EMLÉKE LEGYEN ÁLDOTT!

A Munkáspárt Kádár Jánosra emlékezik július 08-án, szombaton

A XX. század legnagyobb magyar politikusára emlékezünk 2017 július 08-án, szombaton, Budapesten, Kádár János temetésének 28. évfordulóján. Gyülekező a Keleti pályaudvar előtt, Baross Gábor szobránál reggel 8 óra 30 perckor. Innen közösen vonulunk Kádár János sírjához.

Gyere el, várunk! Hozd el a családodat, hívd el ismerőseidet! Mindenkinek itt a helye, akinek jó volt a szocializmus, aki becsülte Kádár Jánost!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1693934444248802/

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A magyar nemzet durva megsértése

A mostanihoz hasonlította az ’56-os magyar menekülthullámot az EB-alelnök

Frans Timmermans

Strasbourg – Frans Timmermans feltette a kérdést, mi lett volna, ha a nagy európai országok nemet mondanak a magyar menekülteknek.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke párhuzamot vont napjaink migrációs helyzete és az 1956-os magyar menekülthullám között az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elmondott szerdai felszólalásában.

“Mi történt volna, ha 1956-ban a svéd, a dán, a holland, a belga és a luxemburgi kormányfő, valamint a német kancellár azt mondják, hogy a magyarok nem tartoznak ide kulturálisan, ezek az emberek elfogadhatatlan módon megváltoztatnák a kultúránkat?” – tette fel a kérdést Timmermans.

“Büszke vagyok arra az európai örökségre, amelyben egy embertelen kommunista rezsim üldözöttjei menedéket találtak más európai országokban” – közölte az alelnök, Morvai Krisztina független képviselő kérdésére válaszolva.

Hozzátette, a magyar közösségek hihetetlen mértékben hozzájárultak a helyi társadalmakhoz Európa-szerte.

Timmermans hangsúlyozta, sokat javulna a helyzet, ha az uniós országok mindegyike eleget tenne a vállalásainak és szolidaritást mutatna a migrációs áramlás által leginkább érintett tagállamokkal.

“Nem hagyhatjuk magára Olaszországot, mindenkinek ki kell vennie a részét a megoldásból” – szögezte le, hozzátéve, hogy “ha összetartunk, eredményeket érhetünk el”.

Mint mondta, Olaszországban és Görögországban hihetetlen mértékű a szolidaritás a menekültekkel és a migránsokkal, de ennek is megvannak a korlátai.

Az alelnök továbbá kiemelte: “nincs senki az Európai Bizottságban, aki bármivel is gyanúsítaná” a Földközi-tengeren migránsokat mentő civil szervezeteket (NGO), senki nem kérdőjelezi meg, hogy ezen szervezetek szándéka “jó és nemes”, Olaszországnak ugyanakkor ki kell dolgoznia egy magatartási kódexet a balesetek megelőzésére.

Felszólalásában Morvai azt kérdezte Timmermanstól, hogy az Európai Bizottság miként oldaná meg, hogy az uniós kvóták alapján a kelet- és közép-európai országokba telepített menedékkérők ott is maradjanak, és ne álljanak tovább azonnal a gazdagabb nyugati és északi tagállamokba.
(MTI)

Bal-Rad komm: „…amelyben egy embertelen kommunista rezsim üldözöttjei menedéket találtak más európai országokban…”

-Mindenki jól járt! Magyarországról elkotródott a söpredék, és mert európai koltúrkörből távoztak, „…a magyar közösségek hihetetlen mértékben hozzájárultak a helyi társadalmakhoz Európa-szerte…”

-Amely közösségek LÉTEZTEK MÁR JÓVAL KORÁBBRÓL, a Horthy-éra „áldásos” hatásaként.

Végülis teljesen mindegy, hogy mikor emigráltak. Még ha – remélhetőleg – máig meg is tartották nemzeti kultúrájuk/kultúránk egy részét, integrálódtak a helyi közösségekbe, és előnyére váltak az ottaniaknak, a befogadóknak!

Nem úgy a muszlim migránsok, amelyek rendőri és foglalkoztatási statisztikák szerint csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem integrálhatók! NEM IS AKARNAK INTEGRÁLÓDNI!-HANEM URALKODNI AKARNAK!

Timmermans ilyeténképpeni összehasonlítgatása pedig egyenesen sértő a magyar nemzetre nézvést!

Balóné pedig ne legyen naiv. „…az Európai Bizottság miként oldaná meg, hogy az uniós kvóták alapján a kelet- és közép-európai országokba telepített menedékkérők ott is maradjanak, és ne álljanak tovább azonnal a gazdagabb nyugati és északi tagállamokba.”

MIGRÁNSFALVAKKAL ÉS KERÍTÉSSEL! Nem olvas újságot?

Döbrögisztán keleti és déli határain egy árva teremtett lélek SEM TUD KIJUTNI! Vagy a kerítés fogja meg őket, vagy a rendőrök! DE MINDENKÉPPEN ELKAPJÁK AZOKAT, AKIK INNEN TÁVOZNI AKARNAK!

Bővebb információkért pedig forduljon az Unió „letelepítési szakreferenséhez” Ska Keller kolleginához! Ott ül nem is messze Balónétól!

Azt pedig elvártuk volna Balóné nemmzetthessasszonytól, hogy az orbitális sértésért azonnal bocsánatkérést követeljen Timmermanstól!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Medvék tépték a rémkalifátust!

Az oroszországi „Engelsz” légitámaszpontról ma fölszállt nem közölt számú Tu-95MS (Medve) stratégiai bombázók Irán és Irak légterén át haladva a legújabb fejlesztésú Kh-101 típusú szárnyasrakétákkal szórták meg a szíriai Homsz és Hama tartományok határán fekvő Aqriybat város kalifátusistáit. A Tupoljevek „díszkiséretét” Szuhojok biztosították.

A Medvék – miután alaposan helybenhagyták a szörnyetegeket – békésen hazatértek azon az úton, amelyen érkeztek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Asztanában a Mariott Hotelben tegnap óta gyűrik egymást Staffan de Mistura ENSZ főmegbízott felügyelete mellett a Szíriában egymással küzdő felek. Pedig nagy valószínűséggel tisztában vannak azzal, hogy a dolgok ahogy az eddigi négy fordulóban nem! – most sem ott fognak keréknyomba kerülni. Legfeljebb adalékul szolgálhatnak a holnaputáni hamburgi döntéshez – vagy nem döntéshez.

Mindenesetre Asztanában most ott van az USA és Jordánia megfigyelője is.

Míg Asztanában egymás mellett a legnagyobb egyetértésben ücsörögnek és acsarkodnak Damaszkuszra, a Szíriában rezervált faj-és hitestársaik vígan mészárolják egymást. Tegnap Idlibben – Hafasraja faluban – a „Hay’at Tahrir al-Sham” al-Kaida leányvállalkozás legalább nyolc egyede tanult meg szárnyak nélkül repülni, csupán néhány rúd TNT segítségével. Valamelyik rivális banda oktatta őket.

Aleppo és Raqqa kormányzóság határait már messze túllépte a szír kormányhadsereg. Az „Aleppo-zseb” kipucolva, Raqqa az SDF-re bízva, Közép-Szíria a kormányerők offenzívájának a célterülete.

Ma reggel neki is fogtak Qomhana város ostromához Hama tartomány északi fertályán. Kelet-Hamában pedig Salamiyah bevételéhez sorakoznak fel.

A kurdok lakta Al-Qamishli térségben Tal-Barak településen kiéleződött a szír-kurd ellentét. Kurd milicisták fel, majd letartóztattak „számos szír katonai személyiséget”, élükön Fahd Oszmán Al-Jaddo tábornokkal, a szír légierő hírszerzésének helyi főnökével.

Komoly bajban van a rémkalifátus Kelet-Homsz és Deir ez-Zor térségében. Az orosz légierő már harmadik napja tartó non-stop akcióival teljesen és módszeresen a földhöz szegezte a hordát. A veszteségeik elképesztően nagyok.

Homsz tartomány délkeleti végein az elhíresült Al-Tanf és környéke megtisztításához vonul fel a szír kormányhadsereg. Bejelentették, hogy akár amerikai, akár Amerika által támogatott erők vannak a környékben, nem számít! Kitakarítják őket Szíria területéről.

Az orosz államfő asztanai különmegbízottja Asztanában a deeszkalációs területek pufferzónáiba orosz katonai rendészek vezényléséről tárgyal az érintettekkel.

Alekszandr Lavrentyev szerint ha meg tudnak állapodni – ami gyakorlatilag már tény – és a vonatkozó dokumentumokat aláírják és létrejön a közös koordinációs ellenőrző központ, akár kettő-négy héten belül megtörténhet a vezénylés.

„Persze egy dolog a térképeken kijelölni a kijelölendő helyeket, a valóság az némiképp bonyolultabb lesz!”-vázolta a helyzetet Lavrentyev.

Az efféle tervezés pedig utalhat arra, hogy Hamburgban miféle megállapodás születhet Szíria ügyében.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Külső körlet

Döbrögi gyakorol?

Fog ez menni Döbrögi! Kisebb pocakkal, még pufajkakabátban meg nadrágban is. Szép látvány lesz!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Fölszállt a fehér füst! Megvan az időpontja a Putyin-Trump csúcstalálkozónak. Hamburg, 2017 július 9. A többit meg majd megtudjuk. Amit megtudhatunk!

Az biztos, hogy feszült várakozás és figyelem övezi a pénteki első személyes Putyin-Trump találkozót. Ha lehet mondani, Donbasszban a legnagyobbak a várakozások! Nem az elvárások!-csak a várakozások. A donbassziak nem különösebben derűlátóak.

Talán valamit enged sejtetni az a tény, hogy az IMF-bejelentette: hajlandó újabb 2 milliárd dollárt Kijev rendelkezésére bocsátani! – DE CSAK ŐSZTŐL!

Eddig legkevesebb 50 milliárd dollárjába került Kijevnek a Donbassz elleni háború.

A valcmanista udvar ezen túlmenően 2696 lator végleges elvesztését, és közel tízezer megsebesülését látta jónak beismerni.

Peszki alatt a DNR egységei „nyelveket” fogtak. Négy hohollatort ejtettek foglyul. Egyikük-egy őrnagy-igencsak érdekes információkkal szolgált. „Dalolása” során fölfedte, hogy a valcmanista latorhad a G20 előestéjén egy nagyon komoly, véres provokációt szándékozott végrehajtani.

Találtak nála egy adathordozót. Azon pedig egy sereg tennivalót, június 7-én reggelhat órától.

Valcman latortüzérsége a „Kenyér Tűzszünet” dacára is pusztítja Donbasszt.

Ugyanakkor „minőségi” változás történt az utóbbi időkben. Orvlövészek kezdtek ténykedni a frontok teljes hosszán.

Sztanyica Luganszkától egy ugrásnyira, a Szeverszkij Donyec bal partján fekvő Kamüsino falu határába 120 lengyel zsoldost, és 30 latortankot telepített a martalóchad.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Mert van ilyen probléma is…!

A rusnyázós lány, Megyeri Csilla popsinagykövetként embereket toboroz

Megyeri Csilla naponta botránkoztatja meg a tévénézőket az Édes élet című műsorban. Ezúttal popsinagykövetként sokkol…

A rusnyázós lány elhatározta, hogy testével vívja ki mások elismerését: popsinagykövetként akar karriert befutni. Azért, hogy minél nagyobb tábora legyen ennek a nem mindennapi kezdeményezésének, különböző tárgyakra nyomtatta formás fenekét: bögréket, kulcstratókat, pénztársát, sőt még hűtőmágnest is osztogatni fog követőinek. Kérdés, hogy ki akarja magával cipelni Megyeri Csilla fenekét.

Egy biztos, önbizalomért ne kell a szomszédba mennie a fiatal szabadszájú lánynak, aki ezekkel az akcióival vőlegényét is teljesen kiakasztja.

Szerinte a teste és a feneke fogja bevonzani a sok pénzt és feltett szándéka jó sokat keresni….

(life)

 

Bal-Rad komm: Őszintén szólva: ki ez a Megyeri Csilla?

De a válasz nem is érdekes. Amolyan celebféle. Egy döbrögisztáni állampolgár! Korunk „hősnője”!

Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy MENNYI MEGYERI CSILLA LEHET Döbrögisztánban? Mennyi követője lehet?

Tartunk tőle, hogy a korszellemnek megfelelően sok lehet a Megyeri Csillákból, meg a rajongókból.

Namármost! Van ebben a Döbrögisztánban jónéhány Megyeri Csilla, meg rajongó! Meg Zsolti „vőlegény”! Meg „Gyurma”! Meg herevasaló Berki! Meg Győzike, meg…! Meg az életformájukhoz/ért rajongó/ragaszkodó.

VELÜK (IS) KÉNE EZT AZ ORSZÁGOT RENDBE RAKNI! ILYENEKKEL?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

AZONNAL VÉGREHAJTANDÓ!

Kevesebb pénzt kapnak a gyermekvédelmisek, hogy több jusson versenysportra

Több mint 90 milliót von el a kormány a „szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatásokból”, ehelyett ezt a „versenysport támogatására” fordítják.

A kedd este a Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor által szignált kormányhatározat szerint az összeget a 2016. évi költségvetés maradványából biztosítják. A pénz átcsoportosításáért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felel, ám túl sok időt nem kapott a feladat megvalósítására, ugyanis a miniszterelnök „azonnali” végrehajtást rendelt el.

Bár a stadionépítésekre szánt tízmilliárdok mellett aprópénznek látszik a 90 millió forint, jó eséllyel az idei évben is lett volna helye a szociális és gyermekvédelmi ágazatokban. Szinte már unalomig ismételt közhely, hogy utóbbi területeken állandó és súlyos a munkaerőhiány, legfőképpen éppen azért, mert rettentően alulfizetettek a felbecsülhetetlen jelentőségű munkát végző szakemberek.
(mno)

Bal-Rad komm:

„Már hazajöhetne! Nem tudom mit keres ott a’ zarabokná?”

ITTHON TÖBBET KERESNE BALÁZS!

Az ígéretet máris követi a tett!

Hogy Dzsudzsáknak vagy bárkinek-bárminek? Teljesen mindegy! GYALÁZAT!
 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Mélyen a szint alatt!

Török Gábor: van-e még lejjebb?

Török Gábor szerint amíg működik a kormány részéről a „sorosozás”, addig ez lesz a kommunikációja. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a Fidesz támogatói azt fogadják el tényként, hogy Soros György hozza Európába az illegális bevándorlókat. Arról is beszélt, hogy az ellenzéki oldalon csak a Jobbiknál lehet felfedezni stratégiát.

Török Gábor viszonylag egyszerű kommunikációs térben képzeli el a jövő tavaszi országgyűlési választás kampányát.

„A Fidesz azt kiabálja az ellenfelei felé, hogy Soros és Simicska, ők visszakiabálják, hogy korrupció meg Mészáros Lőrinc. Így kell elképzelnünk a kampányt” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politikai elemző szerint a politikusok addig beszélnek erről, amíg úgy gondolják, hogy ezzel sikeresek tudnak lenni.

„Van egy szint, ami alá, ha bemegy a politika, azt nehezen viselik a választók.
Az, amilyen irányba megyünk, rezegteti a lécet, és kétséges, hogy ez hoz vagy inkább visz. Én is érdeklődéssel várom, hogy van-e még lejjebb” – fejtette ki.

Török Gábor úgy vélekedett: a pártok vagy a kormány által megfogalmazott állítások a szimpatizánsaik számára tényekké válnak.

Az elemző szerint ez a típusú propaganda addig tud sikeres lenni, amíg politikai stabilitás van és a gazdasági helyzet sem romlik. Hozzátette: a közvélemény-kutatásokból világosan visszaköszön, hogy működik a kormány jelenlegi kommunikációja.

Az ellenzékről

A Jobbik alapstratégiája az, hogy a baloldal a 2018-as választásra összeomlik – véli Török Gábor. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a baloldalban csalódókra is igényt tart Vona Gábor pártja.

„Az, hogy a Jobbik stratégiája mennyire lesz sikeres, jelentős részben attól függ, hogy a baloldalon mi történik” – hangsúlyozta.

A politológus következetesnek tartja a Jobbik megszólalásait és a konfliktushelyzetekre adott válaszait, ellenben a baloldallal, különösen az MSZP-vel. Török Gábor szerint elképzelhető, hogy a szocialista szavazók egy újabb kudarc után másik pártot keresnek.

A Demokratikus Koalíció esetében egyetlen cél van:
2018 tavaszán önálló képviselőcsoportot alakíthasson a következő Országgyűlésben, és – mint Török Gábor mondta -, Gyurcsány Ferenc frakcióvezetőként tudjon felszólalni a törvényhozásban.

A politikai elemző ugyan egy jó baloldali gondolatnak tartja Botka László „Fizessenek a gazdagok” szlogenre épült kommunikációját, de szerinte egységes stratégia nem jelent meg emögött.
(inforadio)

Bal-Rad komm: „…Van egy szint, ami alá, ha bemegy a politika, azt nehezen viselik a választók…”

-Nos a politika már régen aláment ennek a szintnek. Azóta van szint alatt, amióta a döbrögizmust államvallássá nyilvánította a horda, az ő Húsvéti Tákolmányával.

Sokat mond az a tény, hogy a legnagyobb „párttábora” az útálkozóknak van! Az összes választói rétegben! (Határon belüli választói rétegről beszélünk!)

EZT A TÁBORT A POLITIKAI BŰNBANDÁK EGYIKE SEM KÉPES MEGSZÓLÍTANI!

Viszont az ezt a tábort megszólítani képes erő nem akar megszületni! Jó okkal! Erre talán a legjobb példa a „Népköztársaságért Mozgalom” évek óta tartó vajúdása, és borítékolható kimúlása. (Hogy aztán a HELYZET-A TOTÁLIS ÖSSZEOMLÁS UTÁN MÉGISCSAK KIKÉNYSZERÍTSE!-de az már egy másik „katasztrófatörténet” kezdete lesz!)

Ez az útálkozók tábora szinte kizárólag – ÖSZTÖNÖS-VAGY TUDATOS – VALÓDI BALOLDALI SZAVAZÓ LEHETNE!

Az óriási probléma a hazugságáradat, amit a politikai maffiacsoportok a nép pofájába tolnak! Ezek a bűnbandák szünet nélkül azt harsogják, hogy „ŐK” rendbe tudják rakni az ország szétzilált szénáját! – AKÁR EGY CIKLUSON BELÜL!

Egészségügy, oktatásügy! Kizárólag erre a két témára összpontosítva! Pedig tudnivaló, hogy van igen sok terület, amit még ezeken kívül rendbe kéne tenni!

EZ AZ ORSZÁG A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA MINDEN TEKINTETBEN NAGYOBB VESZTESÉGEKET SZENVEDETT EL, MINT A II. VÁLÁGHÁBORÚ SORÁN! (És még nincs vége a szervezett és tudatos kártételnek!)

Az, hogy „fizessenek a gazdagok!” – lehet egy vonzó szlogen, de csak a zsákutca konzerválását jelenti.

Ha az ország szénáját bárkiis rendbe akarja rakni, ahhoz fundamentális jellegű változásra van szükség minden téren. Az országot kell újra felépíteni! Elsőként a gazdaságot, és csak utána-annak teherbíró képességei függvényében-jöhet a többi!

Ez rengeteg idő, rengeteg szenvedés, hiszen ilyesmit csakis egy diktatúrával lehet megcsinálni!

ADÓSSÁGSZOLGÁLAT-MEGTAGADÁSSAL, KÖVETELÉSEK ÉRVÉNYESÍTÉSÉVEL AZ EU-IRÁNYÁBA, A BŰNELKÖVETŐK FELELŐSSÉGRE VONÁSÁVAL ÉS VAGYONAIK TELJESKÖRŰ ELKOBZÁSÁVAL, A BIZONYOS FOGLALKOZTATOTTI LÉTSZÁM FÖLÖTTI VÁLLALKOZÁSOK ÁLLAMI TULAJDONBA VÉTELÉVEL!

És egy új – a jelenlegitől merőben eltérő – SZÖVETSÉGESI ÉS GAZDASÁGI TÁRSULÁSBA VALÓ áttéréssel!

Magyarország és a magyarság problémái a jelenlegi társadalompolitikai keretek között nem oldhatók meg! DE ELMÉLYÜLNEK A KATASZTRÓFA SZINTJÉIG!

Ha ez bekövetkezik, akkor fog megtörténni a társadalmi kijózanodás! A felismerés, hogy SZOCIALIZMUSRA, NÉPKÖZTÁRSASÁGRA VAN SZÜKSÉG!

Az eddig a felismerésig vezető út a magyarság keresztútja! Ezt végig kell járnunk, ezt végig járatják velünk. Azok, akik most a bölcsek kövét a zsebükben hordozókként hirdetik magukat!

Őszintén szeretnénk, hogy ne legyen igazunk! Félő azomban hogy akaratunk ellenére is nekünk lesz igazunk!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com