Csökkenő születésszám, öregedő társadalom – Drámaiak a magyar demográfiai mutatók
A miniszterelnök évértékelő beszédének hangsúlyos eleme volt az elmúlt évek javuló demográfiai trendje. Az értékelés szerint a termelékenységi mutató jelentősen nőtt az elmúlt években. Ez pedig, ahogy elmondta: a családtámogatási rendszernek köszönhető. Egy friss kutatás azt vizsgálta meg, hogy mit mutatnak a demográfiai adatok, tényleg van-e ok-okozati összefüggés az egyes lépések között? A Policy Agenda elemzése.
Képünk illusztráció (Reuters)
A magyar társadalom öregszik, a lakosság átlagéletkora nő, és csökken a népességszám. A rendszerváltás idején 10 millió 374 ezer ember élt Magyarországon, 2008-ban a gazdasági válság kezdetekor 10 millió 45 ezren, ma már csak 9 millió 798 ezren vagyunk. Nagyobb időtávban nézve, az átlagéletkor 36,1 év volt a rendszerváltás idején, aztán 2008-ban 39,4 év, míg 2016-ban már 41,9.
Azaz majdnem 6 évet „öregedett” a társadalom. Ez a környező országokban mindenhol alacsonyabb.
Jelentős problémát okoz ugyanakkor, hogy csökkent a születendő gyermekek száma, ebből következően nincs elegendő utánpótlás a társadalmunk lélekszámának fenntartásához. A rendszerváltáshoz képest kb. 27 százalékkal kevesebb gyerek születik évente. Ez a folyamat pedig öngerjesztő módon járul hozzá a született gyerekek számának folyamatos, bár ingadozásokkal megfigyelhető csökkenéséhez.
Egy-egy kormány tevékenysége nehezen ítélhető meg az adott évben született gyermekek száma alapján. Ha ugyanis összehasonlítanánk a szocialista-liberális kormánykoalíció idejét az eddig eltelt hét évvel, akkor azt az eredményt kapnánk, hogy éves átlagban kb. 6 százalékkal több gyerek született korábban, mint most. Ez azonban nem alkalmas mutató arra, hogy megítéljük bármelyik kormány demográfiára gyakorolt hatását.
E mögött az adat mögött valójában a 15-49 év közötti nők számának a csökkenése áll (sőt, az 1000 férfira jutó nők száma is minden évben kissé alacsonyabb). Ebben a tekintetben Magyarország majd nem a legrosszabbul áll, hiszen a 10 százalékos csökkenéssel csak Romániát előzi meg.
Míg déli szomszédunknál 17 százalékkal csökkent az ebben a korosztályban élők száma 1990-hez képest, addig Csehország (-7%), Lengyelország (-4%) és Szlovákia (0%) előttünk áll.
Nem elvonatkoztatható probléma mindettől, hogy a nők várható életkora – Romániával együtt – nálunk a legalacsonyabb (79,21 év). Ez pedig az egészségügyi rendszer, a prevenció, a táplálkozás egyenes következménye.
Mire büszke a kormány?
A miniszterelnöki évértékelőben említett „örömteli demográfiai elem” a teljes termelékenységi mutató javulása volt. Orbán Viktor kiemelte, hogy ebben a mutatóban 1,23-ről 1,49-re „lépett előre” az ország. Ez a szám az élve született gyermekek számának az arányát fejezi ki a szülőképes korú (15-49 év közötti) nőkhöz viszonyítva. Való igaz, hogy 2011-ben nagyon alacsony szinten állt ez a szám, míg 2016-ban már jobb volt a helyzet.
De sajnos az is igaz, hogy a 2017-es adat újra csökkenést mutat (legalábbis az első tizenegy hónap tényadatai alapján erre lehet következetni).
A kormány által büszkén hangsúlyozott demográfiai mutató két adattól függ tehát. Ezek közül az adott évben született gyermekek száma még csökkent is ebben a kormányzati időszakban, az előző kormányzati ciklushoz viszonyítva. Az arányszám javulása éppen annak köszönhető, ami problémát is jelent egyben: azaz a 15-49 éves korosztályba tartozó nők számának a csökkenése.
Mire lehet számítani?
Az egész kérdés abból a szempontból izgalmas, hogy a miniszterelnök által sikerként elkönyvelt teljes termékenységi mutató növekedése valóban a probléma megoldásához vezető út? A problémát ez esetben az jelenti: meg lehet-e állítani, vagy csökkenteni lehet-e a társadalom létszámának csökkenését. Ehhez két út vezet egyszerre. A várható életkor emelése (jobb egészségügy, hatékonyabb megelőzés) és a születendő gyermekek számának emelkedése.
Az Európai Unió (Eurostat), a Központi Statisztikai Hivatal, az ENSZ és a Világbank előrejelzései azt mutatják, hogy csökken az elkövetkező években a lakosság száma.
A KSH által alkalmazott becslés szerint alapesetben ez 16%-os csökkenés is lehet 2040-re. Érdekesség, hogy mindezt úgy éri el az ország, hogy emelkedik a teljes termékenységi mutató, és eléri az 1,6-es értéket. Nagyon nehéz megítélni, hogy egy kormány valóban tud-e bármilyen közpolitikai akcióval hatást gyakorolni a születendő gyermekek számára. A több éve meglévő családi adókedvezmény rendszere – amely a gyermekek számától függően biztosít adókedvezményeket –, azután a CSOK, illetve egyéb kisgyermekes anyákat támogató programok hatása, ahogy láttuk nem mutatkozik meg az adatokban. Pontosabban: az adatok azt mutatják, kevesebb gyerek születik ebben a kormányzati időszakban, mint korábban.
Az adatok alapján nem tűnik bizonyítottnak, hogy a kormányzat által kialakított családtámogatási rendszer úgy működne, hogy meg is akadályozná a társadalom lélekszámának csökkenését. Azt sem látni, hogy a kormány által preferált középosztályban több gyerek lenne. Sőt, igazából azon sem lehetett változtatni, hogy a gyerekek fele a lakosság alsó három tizedében él. Ugyanakkor – és ezt is fontos aláhúzni – nem állítható az sem, hogy a 2010 előtti kormányzás jobb lett volna ebből az aspektusból. Bár több gyermek született akkor, mint 2010 után, de ez önmagában nem a kormány eredménye, hanem az akkor még magasabb szülőkorú nők létszámának köszönhető.
(atv)
Bal-Rad komm: “…A rendszerváltás idején 10 millió 374 ezer ember élt Magyarországon, 2008-ban a gazdasági válság kezdetekor 10 millió 45 ezren, ma már csak 9 millió 798 ezren vagyunk…”
Magyarország II. világháborús embervesztesége a jelenleginél jóval nagyobb területre vetítve az összlakosság 6,49 százaléka volt, mintegy 889 ezer fő vol. MINDENKIT beleszámolva. http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/74.html
A rendszerváltás óta eltelt időszak embervesztesége a terület változatlansága mellett 580 ezer fő! “BÉKEIDŐBEN”!
(Emellett ELMENEKÜLT HATSZÁZEZER olyan magyar, aki az állampolgárságát megtartotta ugyan, de ők már jószerével…)
De hogy a kép még BORÚSABB legyen: az etnikai arányok MÉG DRASZTIKUSABBAN változtak/változnak! Hemzseg az “erőtartalék”! Ez a fajta változás pedig erősödik, miközben a MAGYAROK számának csökkenése is.
A balrad.ru FÖLVÁLLALJA annak kockázatát, hogy lefasisztázzák! Nade kik…?
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyarság tudatos kipusztítása – elüldözése zajlik a RENDSZERVÁLTÁS ÓTA! Ennek a ténynek a megállapítása pedig nem fasizmus!
Aki pedig ezekkel az “eredményekkel” büszkélkedik, (teljesen mindegy milyen alantas célból) az – mondjuk ki! – A MAGYAROK KIPUSZTÍTÁSÁVAL BÜSZKÉLKEDIK!
Azok pedig akik örömmel és lelkesen tapsikolnak az ilyen alantas dölyfölésekhez, azok minimum elvakultak!
Ezek után a balrad.ru kérdése már csak a megszokott lehet:
MEGÉRTE? EZT AKARTUK? EZT AKARTAD?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Csenyéte az ország legszegényebb faluja, ahol az emberek egyfajta karanténben élnek.
Ül az OTP-részletre vett, a hajdani boldogabb életük egyik szimbólumaként megmaradt franciaágyon a csenyétei Girhiny Izidor, és fulladva köhög. Gyerekkorától asztmás, sokan ugyan kinövik ezt a betegséget, de ő nem tartozik közéjük. Nehéz fizikai munkát emiatt sosem végezhetett, a felsőgagyi téesznél azonban eldolgozgatott, amíg a rendszerváltás be nem tette a kaput a szövetkezetnek. Utcára került a felesége is, aki tizenhárom évet húzott le ugyanott. Húszas éveik végére állástalanok lettek, s az azóta eltelt közel három évtizedben sem volt rendes munkájuk. Közmunkában elkapirgálták ugyan az árokpartot, de évente legfeljebb két-három hónapig tartott ez is. Csenyétén mindenki közmunkára vár, nagy a sorban állás, ennyi jut, ezt kell beosztaniuk. “Szerencse”, hogy a férfi beteg, mert az asszony így jogosult az otthonápolási díjra, ő meg kaphat álláskeresési támogatást. Ebből összejön havonta ötvenezer forint, amiből huszonnégyezret el is költenek gyógyszerre.
A férfi az asztmagyógyszereket épp ki tudta váltani a hónap elején megkapott apanázsból. De a másik két receptre már nem futotta, így most nincs se fájdalom-, se lázcsillapító otthon, pedig Girhiny Izidor könnyen belázasodik, s olyankor a fájdalmai is erősebbek.
– Majd megkérek valakit, hogy adjon kölcsön pirulát, hátha megesik rajtunk a szíve – mondja az asszony. Nagyon nem bizakodik: ebben a faluban mindenki szegény, igazából nincs kitől kölcsönkérni. Ottjártunkkor épp a nyugdíjat hordta ki a postásautó, így ezen a napon jutott néhány unokának pár szem édesség. A falu egyetlen boltja – amit egy környékbeli polgármester édesanyja működtet – szegényes, a savanyú cukrot valóban szemenként árulják, értelmes élelmiszer alig akad a polcokon. Csak a legolcsóbb párizsi, cukros üdítők, csipszek és néhány szem sápadt, ízetlen paradicsom. Utóbbit kétszer olyan drágán árulják, mint a miskolci hipermarketekben, mégis kelendő. Igaz, az itteni anyukák legfeljebb egy vagy két darabot vesznek belőle: egy vékony szelet primőr paradicsomot tenni a gyerekeknek csomagolt szikár szendvicsbe egy vágyottabb életbe való kapaszkodót is jelent.
Az észak-borsodi encsi járásban lévő Csenyéte az ország egyik legszegényebb faluja, s a legutóbbi statisztikai adatok szerint itt a legmagasabb a munkanélküliek aránya: a munkaképes lakók 40,78 százaléka regisztrált álláskereső. Ez az arány évek óta alig változik, a közel ötszáz fős település maga a lemondás és a reménytelenség. A polgármesteri hivatal ajtaja zárva, ablakain redőny, sehol semmi mozgás. Kéri Zoltánnét, aki 2002 óta vezeti a falut, telefonon érjük el, fáradt hangon azt mondja, már évek óta nem nyilatkozik senkinek, velünk sem tesz kivételt. Három évvel ezelőtt egy riportban azt mondta a megyei újságnak: azért vállalta a polgármesterséget, mert segíteni akart, de nem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz…
Csenyétén ma már csak romák élnek, s ha akarnának se tudnának innen elmenni. A környékbeli falvak se sokkal gazdagabbak, de ha például Alsógagyon, Fájon vagy Felsőgagyon megüresedik egy ház, azt azonnal felvásárolja az önkormányzat, nehogy véletlenül cigány költözzön be – mondják a csenyéteiek, akiket így egyfajta karanténban tartanak a környékbeli falvak. Később e településeken áthaladva valóban láttunk jó néhány összedőlt, vagy szándékosan lakhatatlanná tett öreg vályogházat.
A csenyétei otthonok alig különbek, noha azokban emberek élnek, többnyire kisgyerekekkel. A legtöbb viskó ablaka betéglázva, a kéményekből fekete, fojtó füst gomolyog. Egyedül az alsó tagozatos iskola és az óvoda néz ki valahogy: itt nem csökken, hanem nő a gyereklétszám.
Csak a két épület előtt látunk autókat, amiből mindjárt kiviláglik, hogy az itt dolgozók zöme, óvónők, tanítók máshonnan ingáznak ide. Busz ugyan jár a faluba, de a menetrend nehézkes. A mentő is csak két-három éve tud bejutni, mióta uniós pénzből új, egysávos bevezetőt építettek. Az útnak örülnek a helyiek, de munkahelyeknek még jobban örültek volna. Jó pár éve indult ugyan egy koszorú-alap készítő tanfolyam és kosárfonó kurzussal is próbálkoztak pesti vállalkozók, de a falusiak szerint csak a támogatást vették fel az úgynevezett munkahelyteremtő foglalkoztatásra, aztán gyorsan odébb álltak.
Girhinyék szerint jó ötlet volt mind a két tanfolyam, kár, hogy aztán nem lett belőle semmi. Változásban nem bíznak, s azt mondják, áprilisban Orbán Viktorra szavaznak, mert megvédi őket a migránsoktól. Nem láttak ugyan errefelé menekülteket, de hallották, hogy “valahol valamit csináltak valamilyen leánykával”, s ez elég a döntésükhöz. A kiváltatlan recepten közben betűzgetem a falu orvosának nevét: dr. Dunmade Adeolu John. Girhinyék a nevét sem képesek kimondani, de amikor azt kérdem, őt vajon nem tartják-e “bevándorlónak”, hisz szintén más országból érkezett, értetlenül néznek rám. Miért lenne az, ismerik már évek óta – mondják.
Orbán Viktort emlegeti a bolt előtt egy nyugdíjas asszony, Adu Ferencné is. Negyvenöt éve költözött a faluba a nem túl távoli Fonyról, a férjét három éve temette el, otthon, a karjaiban halt meg. Huszonnyolcezer forint a nyugdíja, most fizetett ki belőle két rakat fát, hogy ne fagyjon meg, így most húsz deka párizsit meg egy kiló kenyeret eszik egész héten. Nemrég a miniszterelnöknek írt levelet, s arra kérte, segítsen a falunak, mert helyben már nem tudnak az embereken segíteni.
Válaszul néhány könyvet kapott, maga se emlékszik a címükre, úgy elöntötte a méreg.
Nem volt olcsó a bélyeg, de postafordultával visszaküldte az egész csomagot.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Néhány idézet – FIATALABBAK KEDVÉÉRT: “…a hajdani boldogabb életük egyik szimbólumaként megmaradt…a felsőgagyi téesznél azonban eldolgozgatott, amíg a rendszerváltás be nem tette a kaput a szövetkezetnek. Utcára került a felesége is, aki tizenhárom évet húzott le ugyanott. Húszas éveik végére állástalanok lettek, s az azóta eltelt közel három évtizedben sem volt rendes munkájuk…Csenyétén ma már csak romák élnek…Válaszul néhány könyvet kapott…”
– EZZÉ VÁLTOZOTT A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG az utóbbi 28 évben! Döbrögisztánná. Lassan az egész ország Csenyéte lesz!
De talán eljut a polythykay elyth addig, hogy az éhezőknek szakácskönyvet küld. A tücskök és bogarak változatos étkezési fogásokká csinálásáról. Képekkel.
Hát igen!
Nem volt jó az ötágú vörös! Imádjátok hát a kék-fehér hatágút, meg a keresztet!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
A fideszes politikai elit morális és társadalomfejlődési szempontokból is elfogadhatatlan eszközökhöz is nyúlva tartja fenn a médián keresztül a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.
Egyebek mellett erről is beszélt Kovách Imre szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadója a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A vidék- és településszociológiával és elitkutatással is foglalkozó kutató szerint a Fidesz befagyasztotta a társadalomstruktúrát, a szegényeknek nincs valós esélyük arra, hogy társadalmi helyzetükön változtassanak.
– A Dámócon és Szerepen nemrég történt, összesen hét áldozatot követelő metil-alkohol-mérgezés a vidéki reménytelenségnek és mélyszegénységnek tünete vagy következménye? – Óvatosan bánnék bármilyen egyedi eset általánosításával, s nemcsak azért, mert nehéz megmondani, mi a vidék, hanem mert legalább három-négymillió emberről beszélünk, és ez önmagában erős sokféleséget jelent. Az elmúlt 30 év kárvallottjainak többsége és a nyomor a vidéki településekre koncentrálódik.
– Ezekben a „depressziós válságövezetekben” – a kifejezést ön is használja A vidék az ezredfordulón című könyvében – az olcsó ital és az olcsó drogok az ott élők problémáinak időleges kezelését szolgálják? – Kétségtelen, hogy a jelenség a felhalmozódott társadalmi traumák jele. Ugyanakkor a munkanélküliség, a reménytelen élethelyzet a városi közegben is probléma. Viszont ahol koncentráltan van jelen a szegénység, ott az ebből adódó problémák megsokszorozódnak, mert már egy közepes városban is többféle feloldási vagy legalább problémakezelési lehetőség adódik, mint egy apró faluban. Több önkormányzat igyekszik a problémát kezelni. Tipikusan ilyenek a szociális földprogramok, amelyek a gondokat nem szüntették meg, de a legnagyobb bajban lévők egy részének bevonásával a szegénységet tompították, legalább a részt vevő elesettek éhezése mérséklődött. A vidéki szegénység azonban nem csökken. Külső források nélkül a vidék problémáit kezelni lehetetlen. Ehhez ügyes pályázatírókra is szükség van. Sok apró településen azonban egyszerűen nincs, aki ezeket elkészítse.
– Amikor bezár egy faluban a posta, az iskola, majd a bolt is, onnan már nincs visszaút? – Belső erőből semmiképpen. Akkor fordulhat meg a tendencia, ha új külső források válnak elérhetővé pályázatokból vagy a kiköltöző városiak révén.
– Akkor mi az oka annak, hogy mégsem tűnnek el teljesen az elnéptelenedés határára sodródó aprófalvak? – Ugyan a válsághelyzetben lévő településekről van elvándorlás, de a városokból kiköltözés is jellemző. Az anyagi okokból a városból kiszorulók oda vándorolnak, ahová a családi szálak kötik őket, és olcsóbb a megélhetés. Illetve: az apró településeken élők egy része nem migrációképes, nincs hová menniük a nyomorgó falvakból.
– A kiköltözés nem ellentétes azzal a tendenciával, ami a falvakból városba vándorlással évtizedek óta az ember sajátja? – A mozgás mindig kétirányú volt. Igaz, időről időre erősebb volt a falvakból a városokba vándorlás, amiért például Budapesten az 1960-as évektől korlátozták a beköltözést. De az sem véletlen, hogy a főváros lakossága ma legalább 300 ezerrel kisebb, mint a csúcsidőszakban. A tehetősebbek egy része a főváros közelében, mások viszont a távolabbi szegényebb településeken találtak otthonra.
– Ez nem jár azzal, hogy a városból kiszorulók nagy száma miatt a vidék nem tud annyi munkaerőt eltartani, mint ahányan oda kényszerülnek? – Erre szoktam azt mondani, hogy a vidék túlnépesedett, mert nem tudja eltartani a lakosságát.
– Ezzel együtt változik az elszegényedett területek száma, mérete is? – Az 1990-es évek első felében a szocialista ipar visszaszorulásával alakultak ki a depressziós válságövezetek az ország északi, északkeleti részén és a Dél-Dunántúlon. Az utóbbi tíz-tizenöt év fejleménye, hogy az Alföld középső részén, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Felső-Tisza mentén és a szomszédos megyékben is a leszakadás tendenciái mutatkoznak, hasonlóan Bács-Kiskun megye déli részéhez, illetve a román és ukrán határ menti térségekhez. Ezek erősen városhiányos térségek, ahol valójában hiányoznak a fejlesztési lehetőségek. A magyar átalakulás nem tudott ilyeneket felmutatni.
– A közmunka mennyiben tekinthető tudatos vidékfejlesztésnek? Úgy tűnik, hogy hozadéka leginkább hatalmi szempontból van: politikai függőségi viszonyt teremt. – Nehéz megítélni, hogy a politikai függőség megteremtése szándékos cél volt-e, mindenesetre megléte tagadhatatlan. Ha fejlesztési eszköznek gondolták a közmunkát, lett volna alternatívája. A LEADER-programok Európa más részein hatékony vidékfejlesztési programként működnek, ezt nálunk már 2010 előtt túlbürokratizálta és -centralizálta a politika. Pedig a LEADER-t éppen azért hozták létre, hogy sokkal nagyobb szava legyen azoknak a vezetőknek, akik területén a fejlesztés történik. A viszonylagos autonómiájukat már 2010 előtt sem szerették igazán, és 2010 után különösen rendszeridegenné vált, így elhalt. Persze a közmunka a munkanélküli-segélynél valamivel jobb lehetőség, mert a segélyezés nem lehet hosszú távú stratégia. A közmunka viszont politikailag a fennálló viszonyok konzerválását is eredményezi, százezreket fagyaszt be egy adott társadalmi helyzetbe. Ahol nagy igény van a közmunkára, ott alig mutatkozik munkaerőhiány, és ott nem bővülnek és nem jelennek meg kis- és középvállalkozások. De egyetlen olyan multiról sem tudok, amely elesett térségbe ment volna. E tekintetben keveset tudott a kormány felmutatni, nem látni a gazdasági bővüléssel járó visszaáramlást a munkaerőpiacra.
– Ki szól most a legelszegényedettebb társadalmi réteghez?
– Az, akinek kellene, nem.
– Az MSZP-re gondol? – Rájuk is. Az ellenzéki pártokra gondolok. A választáson derül majd ki persze, ki szólította meg őket.
– Mennyivel reménykeltőbb a Központi Statisztikai Hivatal szerinti hárommillió szegénységben élő ember helyzete a Horthy-korszak – a népi író Veres Péter szavaival élve – girhes-rongyos föld nélküli szegény emberénél? – Napjaink bajban lévő hárommilliójából legalább 600-800 ezernek nincs lakása, éhezik. A másik két és fél millió viszont a Horthy-kor szegényeinél valamivel jobb helyzetben él. Egyszerűen azért, mert előbbre ment a világ, az áram például be van kötve az otthonokba. Ma mások a hiányolt javak. Ráadásul az alapvetően az uniós források beáramlása miatt a lassan bár, de bővülő gazdaság kimutatható hatással van a szegényebbek fogyasztására is. Más szempontból viszont a helyzetük sokkal rosszabb a 80-100 éve élt szegényeknél. Régen a szegény ember, ha hozzájutott tíz hold földhöz, akkor azt mindenképpen megművelte. Gondoljunk bármit a szocializmusról, de a legszegényebb társadalmi réteg akkor is képes volt előrelépni, még ha ennek iszonyatos ára is volt. Lakáshoz, munkahelyhez jutottak, nem éheztek, a gyermekek iskolába járhattak, háztájizhattak. Napjaink szegényeinek viszont nagyon meggyengült az adaptációs, innovációs készsége, ami a legkomorabb társadalmi jelek közé tartozik. Ezeknek az embereknek nincs valóságos esélyük arra, hogy társadalmi helyzetükön változtassanak.
– Ennek van köze ahhoz, amit ön a könyvében a paraszttalanítás fogalmával ír le? – Nagyon sok. A paraszti életforma lényegéhez tartozott a gazdálkodni tudás, az innovációs készség, a felemelkedés erős ambíciója. Ezek ma hiányoznak a legszegényebbekből. És itt már nem a legleszakadtabb nyolcszázezer emberről beszélek, hanem a felettük lévő rétegről: ha velük nem történik valami, az közép- és hosszú távon a legnagyobb problémája lesz a magyar társadalomnak.
– Még a hasonlóságoknál és Veres Péternél maradva: az író úgy fogalmazott, hogy a magyar mezőgazdaságot két egészségtelen véglet jellemzi, a sok ezer holdas nagyuradalom és az életképtelen törpebirtok. Az ön könyvében is azt olvastam, hogy napjaink földkoncentrációja a Horthy-korszakéval vetekszik. – 1935-ben készült földbirtok-összeírás. Az akkori birtokrendszernél a mai koncentráltabb. Ma 1200 körüli gazdaság használja a földek egyharmadát, és az 50 hektár felett használók művelik a földek több mint 80 százalékát. Ez nem egészséges, Európában is az egyik legkoncentráltabb szerkezet. De ha lenne is politikai elképzelés a struktúra megváltoztatására, és megvalósulna, az sem lenne alkalmas a vidéken koncentrálódó szegénység erőteljes mérséklésére. A mezőgazdaság ugyanis akkor versenyképes, ha nagymértékben gépesített. De egy másik földhasználati rendszerben sem igen képzelhető el, hogy kétmillió ember kisgazdaságokban termelve megélhetést biztosítana a családjának. Ehhez sokkal összetettebb változás szükséges.
– A rendszerváltás után törvényszerű volt a mai földbirtokrendszer kialakulása? – A XX. században többször hozzányúltak a földtulajdonhoz, de a politika mindig felülírta a gazdasági szempontokat. Az 1990 utáni privatizációból viszont sorsszerűen következett ez a struktúra. Ráadásul a privatizáció egybeesett az állam szerepvállalásának leépítésével, így tőkét és gépet nem rendeltek a föld mellé. Ezek és a rossz törvénykezés vezetett oda, hogy azokhoz került a föld, akiknek volt tőkeszerző képességük. Nagyjából ugyanannyi terület jutott egyébként a szocialisták és a jobboldal klientúrájának. A földhasználat-koncentráció már az ezredforduló utáni években kialakult, nem az uniós csatlakozás következménye.
– Az is magától értetődő volt, hogy a vidéki gazdasági elit a Fideszt találja meg? – Már 1997–1998 környékén felfigyeltünk arra, hogy a vidéki gazdasági elit felismerte: ha biztosítani akarja az üzeme, boltja, gazdasága finanszírozását, be kell szállni a helyi politikába.
– Akkor volt olyan politikai erő, amelyik kifejezetten őket igyekezett megszólítani, képviselni: a Független Kisgazdapárt. – Józan ember viszont a kisgazdákban nem bízott. Esettanulmányok mutatják, hogy ezek az emberek már akkor a Fideszt találták meg. Orbán Viktor 1998-as győzelmében ez is szerepet kapott.
– Muszáj megkérdeznem: miért gondolja, hogy józan ember nem bízott a kisgazdákban? – A Torgyán József-féle politika nem kínált sem átfogó (mező)gazdaságfejlesztést, sem az adott kisüzem fejlesztésének lehetőségét.
– Elválik a gazdasági elittől a mai fideszes országgyűlési képviselőknek az a csoportja, amely főként Kelet-Magyarországon kvázi hűbérúrként diszponál a politikai-gazdasági élet szereplői felett, befolyással bír a helyi adminisztrációra, építtet stadiont a kisvárosába, és működtet futballcsapatot? – A hűbérúrnak pallosjoga volt, megbotoztathatta a jobbágyokat. A hatalom arról szól, hogy a hatalommal bírók ilyen-olyan eszközökkel ráveszik a többieket arra, hogy azt csinálják, amit ők akarnak. Ma más eszközökkel befolyásolnak. A politikusok az uniós projektpénzek felhasználásának az ellenőrzése révén rendelkeznek befolyással a gazdaság működése felett.
– A Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) leírható szociológiailag? – A NER politikai válasz egy adott társadalmi-politikai helyzetre, amelyben a kiválasztottak számára elérhető gazdasági tőkefelhalmozás érvényesül. A rendszer gazdasági alapja az uniós források révén állt elő. A Fidesznek kezére játszik továbbá, hogy a világ kilábalt a 2008-as pénzügyi, gazdasági válságból. A hatalom leginkább nyilvánvalóan abban érdekelt, hogy a jelenlegi társadalmi, gazdasági és főleg politikai szerkezet az összes ellentmondásával együtt fennmaradjon. És úgy látom, hogy ellentmondásos módon a középrétegnek is: mert bár jelentős részük elégedetlen a viszonyokkal, és a gyarapodásra nincs esélyük, a rendszer megbomlása a jelenlegi pozícióikat is veszélybe sodorná. Vagyis a középrétegek érdekeltek abban, hogy a szegények szegények maradjanak: mert a felemelésük adott gazdaságfejlettségi szinten csak az ő kárukra történhetne meg. Továbbá ami ebben a rendszerben igazán elviselhetetlen, az emberektől távol van: a kultúrharc nem érdekli őket, és bár a korrupciót elítélik, nem tesznek ellene semmit, mert a változtatásnál erősebb érdekük, hogy a saját helyzetük ne romoljon. Amit viszont a politikai elit tesz a NER működtetése érdekében a médián keresztül, az morális és más szempontok szerint is kétségkívül elfogadhatatlan. A gyűlölködésnek, ellenségkeresésnek ugyanis generációkon át beláthatatlan következményei lesznek. A társadalomstruktúra befagyasztása és a társadalom politikai integrációja rengeteg pozitív energiát számol fel minden rétegben, ami a rendszer egészének és különösen a gazdaságnak a hatékony működését gátolja.
– Ez nem okozhat idővel társadalmi robbanást? – A jelenlegi rendszer lebontásához radikális változásra lenne szükség, abban viszont nem vagyok biztos, hogy a társadalom jelentős része most ezt szeretné. Még akkor sem, ha többen utasítják el a kormányt, mint ahányan támogatják. Ezzel együtt is erősen kétséges számomra, hogy a NER gazdaságilag és társadalmilag működtethető modellt jelent. Az alávetettség jellege és a tömegesen rossz társadalmi helyzet viszont a jelek szerint sokak számára nem annyira torokszorító, hogy emiatt utasítsák el a NER-t. Helyesebben, hogy emiatt a gyakorlatban is tevőlegesen hozzájáruljanak a NER megszüntetéséhez, ami ráadásul felidézhetné az 1990-es évek zűrzavarát.
(mno)
Bal-Rad komm: “…Gondoljunk bármit a szocializmusról, de a legszegényebb társadalmi réteg akkor is képes volt előrelépni…Lakáshoz, munkahelyhez jutottak, nem éheztek, a gyermekek iskolába járhattak, háztájizhattak. Napjaink szegényeinek viszont nagyon meggyengült az adaptációs, innovációs készsége, ami a legkomorabb társadalmi jelek közé tartozik…a rossz törvénykezés vezetett oda, hogy azokhoz került a föld, akiknek volt tőkeszerző képességük. Nagyjából ugyanannyi terület jutott egyébként a szocialisták és a jobboldal klientúrájának…A jelenlegi rendszer lebontásához radikális változásra lenne szükség, abban viszont nem vagyok biztos, hogy a társadalom jelentős része most ezt szeretné…”
– Tökéletes helyzetjellemzés!
Ehhez már csak azt lehet hozzátenni, hogy amikor a TÁRSADALOM TÖBBSÉGE VÉGRE ELJUTNA A FÖLISMERÉSIG HOGY RADIKÁLIS VÁLTOZÁSRA VAN SZÜKSÉG, AKKOR MÁR KÉSŐ LESZ!
Addigra a károkozás mértéke olyan nagyságrendet fog elérni, ami helyrehozhatatlan!
EZ PEDIG ORSZÁGUNK MINDEN FÖLLELHETŐ JELENLEGI POLITIKAI BŰNBANDÁJÁNAK KÖZÖS BŰNE!
Lehetne regényterjedelmű tanulmányokat írni az okokról és következményekről. Teljesen fölösleges.
Maradjunk annyiban, hogy ha az amerikai társadalomról azt írják hogy roncstársadalom, akkor ez a jelző hatványozottan igaz a magyar vonatkozásában!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
