Döbrögiék könyveket küldtek az éhezőknek
Csenyéte az ország legszegényebb faluja, ahol az emberek egyfajta karanténben élnek.

Ül az OTP-részletre vett, a hajdani boldogabb életük egyik szimbólumaként megmaradt franciaágyon a csenyétei Girhiny Izidor, és fulladva köhög. Gyerekkorától asztmás, sokan ugyan kinövik ezt a betegséget, de ő nem tartozik közéjük. Nehéz fizikai munkát emiatt sosem végezhetett, a felsőgagyi téesznél azonban eldolgozgatott, amíg a rendszerváltás be nem tette a kaput a szövetkezetnek. Utcára került a felesége is, aki tizenhárom évet húzott le ugyanott. Húszas éveik végére állástalanok lettek, s az azóta eltelt közel három évtizedben sem volt rendes munkájuk. Közmunkában elkapirgálták ugyan az árokpartot, de évente legfeljebb két-három hónapig tartott ez is. Csenyétén mindenki közmunkára vár, nagy a sorban állás, ennyi jut, ezt kell beosztaniuk. “Szerencse”, hogy a férfi beteg, mert az asszony így jogosult az otthonápolási díjra, ő meg kaphat álláskeresési támogatást. Ebből összejön havonta ötvenezer forint, amiből huszonnégyezret el is költenek gyógyszerre.
A férfi az asztmagyógyszereket épp ki tudta váltani a hónap elején megkapott apanázsból. De a másik két receptre már nem futotta, így most nincs se fájdalom-, se lázcsillapító otthon, pedig Girhiny Izidor könnyen belázasodik, s olyankor a fájdalmai is erősebbek.
– Majd megkérek valakit, hogy adjon kölcsön pirulát, hátha megesik rajtunk a szíve – mondja az asszony. Nagyon nem bizakodik: ebben a faluban mindenki szegény, igazából nincs kitől kölcsönkérni. Ottjártunkkor épp a nyugdíjat hordta ki a postásautó, így ezen a napon jutott néhány unokának pár szem édesség. A falu egyetlen boltja – amit egy környékbeli polgármester édesanyja működtet – szegényes, a savanyú cukrot valóban szemenként árulják, értelmes élelmiszer alig akad a polcokon. Csak a legolcsóbb párizsi, cukros üdítők, csipszek és néhány szem sápadt, ízetlen paradicsom. Utóbbit kétszer olyan drágán árulják, mint a miskolci hipermarketekben, mégis kelendő. Igaz, az itteni anyukák legfeljebb egy vagy két darabot vesznek belőle: egy vékony szelet primőr paradicsomot tenni a gyerekeknek csomagolt szikár szendvicsbe egy vágyottabb életbe való kapaszkodót is jelent.
Az észak-borsodi encsi járásban lévő Csenyéte az ország egyik legszegényebb faluja, s a legutóbbi statisztikai adatok szerint itt a legmagasabb a munkanélküliek aránya: a munkaképes lakók 40,78 százaléka regisztrált álláskereső. Ez az arány évek óta alig változik, a közel ötszáz fős település maga a lemondás és a reménytelenség. A polgármesteri hivatal ajtaja zárva, ablakain redőny, sehol semmi mozgás. Kéri Zoltánnét, aki 2002 óta vezeti a falut, telefonon érjük el, fáradt hangon azt mondja, már évek óta nem nyilatkozik senkinek, velünk sem tesz kivételt. Három évvel ezelőtt egy riportban azt mondta a megyei újságnak: azért vállalta a polgármesterséget, mert segíteni akart, de nem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz…
Csenyétén ma már csak romák élnek, s ha akarnának se tudnának innen elmenni. A környékbeli falvak se sokkal gazdagabbak, de ha például Alsógagyon, Fájon vagy Felsőgagyon megüresedik egy ház, azt azonnal felvásárolja az önkormányzat, nehogy véletlenül cigány költözzön be – mondják a csenyéteiek, akiket így egyfajta karanténban tartanak a környékbeli falvak. Később e településeken áthaladva valóban láttunk jó néhány összedőlt, vagy szándékosan lakhatatlanná tett öreg vályogházat.
A csenyétei otthonok alig különbek, noha azokban emberek élnek, többnyire kisgyerekekkel. A legtöbb viskó ablaka betéglázva, a kéményekből fekete, fojtó füst gomolyog. Egyedül az alsó tagozatos iskola és az óvoda néz ki valahogy: itt nem csökken, hanem nő a gyereklétszám.
Csak a két épület előtt látunk autókat, amiből mindjárt kiviláglik, hogy az itt dolgozók zöme, óvónők, tanítók máshonnan ingáznak ide. Busz ugyan jár a faluba, de a menetrend nehézkes. A mentő is csak két-három éve tud bejutni, mióta uniós pénzből új, egysávos bevezetőt építettek. Az útnak örülnek a helyiek, de munkahelyeknek még jobban örültek volna. Jó pár éve indult ugyan egy koszorú-alap készítő tanfolyam és kosárfonó kurzussal is próbálkoztak pesti vállalkozók, de a falusiak szerint csak a támogatást vették fel az úgynevezett munkahelyteremtő foglalkoztatásra, aztán gyorsan odébb álltak.
Girhinyék szerint jó ötlet volt mind a két tanfolyam, kár, hogy aztán nem lett belőle semmi. Változásban nem bíznak, s azt mondják, áprilisban Orbán Viktorra szavaznak, mert megvédi őket a migránsoktól. Nem láttak ugyan errefelé menekülteket, de hallották, hogy “valahol valamit csináltak valamilyen leánykával”, s ez elég a döntésükhöz. A kiváltatlan recepten közben betűzgetem a falu orvosának nevét: dr. Dunmade Adeolu John. Girhinyék a nevét sem képesek kimondani, de amikor azt kérdem, őt vajon nem tartják-e “bevándorlónak”, hisz szintén más országból érkezett, értetlenül néznek rám. Miért lenne az, ismerik már évek óta – mondják.
Orbán Viktort emlegeti a bolt előtt egy nyugdíjas asszony, Adu Ferencné is. Negyvenöt éve költözött a faluba a nem túl távoli Fonyról, a férjét három éve temette el, otthon, a karjaiban halt meg. Huszonnyolcezer forint a nyugdíja, most fizetett ki belőle két rakat fát, hogy ne fagyjon meg, így most húsz deka párizsit meg egy kiló kenyeret eszik egész héten. Nemrég a miniszterelnöknek írt levelet, s arra kérte, segítsen a falunak, mert helyben már nem tudnak az embereken segíteni.
Válaszul néhány könyvet kapott, maga se emlékszik a címükre, úgy elöntötte a méreg.
Nem volt olcsó a bélyeg, de postafordultával visszaküldte az egész csomagot.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Néhány idézet – FIATALABBAK KEDVÉÉRT: “…a hajdani boldogabb életük egyik szimbólumaként megmaradt…a felsőgagyi téesznél azonban eldolgozgatott, amíg a rendszerváltás be nem tette a kaput a szövetkezetnek. Utcára került a felesége is, aki tizenhárom évet húzott le ugyanott. Húszas éveik végére állástalanok lettek, s az azóta eltelt közel három évtizedben sem volt rendes munkájuk…Csenyétén ma már csak romák élnek…Válaszul néhány könyvet kapott…”
– EZZÉ VÁLTOZOTT A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG az utóbbi 28 évben! Döbrögisztánná. Lassan az egész ország Csenyéte lesz!
De talán eljut a polythykay elyth addig, hogy az éhezőknek szakácskönyvet küld. A tücskök és bogarak változatos étkezési fogásokká csinálásáról. Képekkel.
Hát igen!
Nem volt jó az ötágú vörös! Imádjátok hát a kék-fehér hatágút, meg a keresztet!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

azért én kételkedek a 24 ezres gyógyszer számlán.
Aztán, ha mindenki cigány, már nem is döbbent meg, hogy falun, a kert lévén senki nem termel paradicsomot. Bármelyik boltban pár százért lehet magot venni, és már csak kis munka, locsolás és van finom friss, de a munka kedv sincs nekik. Fonyt jól ismerem, nem messze van Kósa úr erdei kastélya is, és ha nem is gazdag, de nem szegény község. A cigányok ott sem dolgoznak, mások még 70 évesen is.
“azért én kételkedek a 24 ezres gyógyszer számlán”
Mi ebben a hihetetlen?
Mert a mama 9 féle gyógyszert szed, van amit este is. Inyekciózza magát ezenkivül a cukor miatt, ahol a doboz ár 1800, a csik 1700, a tű 500 havonta és a gyógyszerei meg 3600, ez 7600. Aki ettől több gyógyszert szed sem megy 10 fölé, senki akit ismerünk.
Hát igen, falun, telekkel, azért lehet termelni otthon mindenfélét, főleg ha az ember(akár kényszerűségből is) folyamatosan otthon van, Mi pesten a kertben rengeteg zöldséget gyümölcsöt termeltünk.
Azon meg végképp ne csodálkozzunk, hogy a környékbeli falvak ha szeretnének tovább létezni, minden eszközt megragadnak hogy ne kerüljön be közéjük cigány család.
Az ország legszegényebb falva. Itt már csak cigányok élnek. Ez MINDENT elmond. Azt is, mi lenne a vége a párszor meglebegtetett cigányország tervnek, amit épp borsod-szabolcs-nógrád környékére terveznek.