Százezrek nyomorognak esély nélkül

A fideszes politikai elit morális és társadalomfejlődési szempontokból is elfogadhatatlan eszközökhöz is nyúlva tartja fenn a médián keresztül a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Egyebek mellett erről is beszélt Kovách Imre szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadója a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A vidék- és településszociológiával és elitkutatással is foglalkozó kutató szerint a Fidesz befagyasztotta a társadalomstruktúrát, a szegényeknek nincs valós esélyük arra, hogy társadalmi helyzetükön változtassanak.

– A Dámócon és Szerepen nemrég történt, összesen hét áldozatot követelő metil-alkohol-mérgezés a vidéki reménytelenségnek és mélyszegénységnek tünete vagy következménye?
– Óvatosan bánnék bármilyen egyedi eset általánosításával, s nemcsak azért, mert nehéz megmondani, mi a vidék, hanem mert legalább három-négymillió emberről beszélünk, és ez önmagában erős sokféleséget jelent. Az elmúlt 30 év kárvallottjainak többsége és a nyomor a vidéki településekre koncentrálódik.

– Ezekben a „depressziós válságövezetekben” – a kifejezést ön is használja A vidék az ezredfordulón című könyvében – az olcsó ital és az olcsó drogok az ott élők problémáinak időleges kezelését szolgálják?
– Kétségtelen, hogy a jelenség a felhalmozódott társadalmi traumák jele. Ugyanakkor a munkanélküliség, a reménytelen élethelyzet a városi közegben is probléma. Viszont ahol koncentráltan van jelen a szegénység, ott az ebből adódó problémák megsokszorozódnak, mert már egy közepes városban is többféle feloldási vagy legalább problémakezelési lehetőség adódik, mint egy apró faluban. Több önkormányzat igyekszik a problémát kezelni. Tipikusan ilyenek a szociális földprogramok, amelyek a gondokat nem szüntették meg, de a legnagyobb bajban lévők egy részének bevonásával a szegénységet tompították, legalább a részt vevő elesettek éhezése mérséklődött. A vidéki szegénység azonban nem csökken. Külső források nélkül a vidék problémáit kezelni lehetetlen. Ehhez ügyes pályázatírókra is szükség van. Sok apró településen azonban egyszerűen nincs, aki ezeket elkészítse.

– Amikor bezár egy faluban a posta, az iskola, majd a bolt is, onnan már nincs visszaút?
– Belső erőből semmiképpen. Akkor fordulhat meg a tendencia, ha új külső források válnak elérhetővé pályázatokból vagy a kiköltöző városiak révén.

– Akkor mi az oka annak, hogy mégsem tűnnek el teljesen az elnéptelenedés határára sodródó aprófalvak?
– Ugyan a válsághelyzetben lévő településekről van elvándorlás, de a városokból kiköltözés is jellemző. Az anyagi okokból a városból kiszorulók oda vándorolnak, ahová a családi szálak kötik őket, és olcsóbb a megélhetés. Illetve: az apró településeken élők egy része nem migrációképes, nincs hová menniük a nyomorgó falvakból.

– A kiköltözés nem ellentétes azzal a tendenciával, ami a falvakból városba vándorlással évtizedek óta az ember sajátja?
– A mozgás mindig kétirányú volt. Igaz, időről időre erősebb volt a falvakból a városokba vándorlás, amiért például Budapesten az 1960-as évektől korlátozták a beköltözést. De az sem véletlen, hogy a főváros lakossága ma legalább 300 ezerrel kisebb, mint a csúcsidőszakban. A tehetősebbek egy része a főváros közelében, mások viszont a távolabbi szegényebb településeken találtak otthonra.

– Ez nem jár azzal, hogy a városból kiszorulók nagy száma miatt a vidék nem tud annyi munkaerőt eltartani, mint ahányan oda kényszerülnek?
– Erre szoktam azt mondani, hogy a vidék túlnépesedett, mert nem tudja eltartani a lakosságát.

– Ezzel együtt változik az elszegényedett területek száma, mérete is?
– Az 1990-es évek első felében a szocialista ipar visszaszorulásával alakultak ki a depressziós válságövezetek az ország északi, északkeleti részén és a Dél-Dunántúlon. Az utóbbi tíz-tizenöt év fejleménye, hogy az Alföld középső részén, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Felső-Tisza mentén és a szomszédos megyékben is a leszakadás tendenciái mutatkoznak, hasonlóan Bács-Kiskun megye déli részéhez, illetve a román és ukrán határ menti térségekhez. Ezek erősen városhiányos térségek, ahol valójában hiányoznak a fejlesztési lehetőségek. A magyar átalakulás nem tudott ilyeneket felmutatni.

– A közmunka mennyiben tekinthető tudatos vidékfejlesztésnek? Úgy tűnik, hogy hozadéka leginkább hatalmi szempontból van: politikai függőségi viszonyt teremt.
– Nehéz megítélni, hogy a politikai függőség megteremtése szándékos cél volt-e, mindenesetre megléte tagadhatatlan. Ha fejlesztési eszköznek gondolták a közmunkát, lett volna alternatívája. A LEADER-programok Európa más részein hatékony vidékfejlesztési programként működnek, ezt nálunk már 2010 előtt túlbürokratizálta és -centralizálta a politika. Pedig a LEADER-t éppen azért hozták létre, hogy sokkal nagyobb szava legyen azoknak a vezetőknek, akik területén a fejlesztés történik. A viszonylagos autonómiájukat már 2010 előtt sem szerették igazán, és 2010 után különösen rendszeridegenné vált, így elhalt. Persze a közmunka a munkanélküli-segélynél valamivel jobb lehetőség, mert a segélyezés nem lehet hosszú távú stratégia. A közmunka viszont politikailag a fennálló viszonyok konzerválását is eredményezi, százezreket fagyaszt be egy adott társadalmi helyzetbe. Ahol nagy igény van a közmunkára, ott alig mutatkozik munkaerőhiány, és ott nem bővülnek és nem jelennek meg kis- és középvállalkozások. De egyetlen olyan multiról sem tudok, amely elesett térségbe ment volna. E tekintetben keveset tudott a kormány felmutatni, nem látni a gazdasági bővüléssel járó visszaáramlást a munkaerőpiacra.

– Ki szól most a legelszegényedettebb társadalmi réteghez?
– Az, akinek kellene, nem.

– Az MSZP-re gondol?
– Rájuk is. Az ellenzéki pártokra gondolok. A választáson derül majd ki persze, ki szólította meg őket.

– Mennyivel reménykeltőbb a Központi Statisztikai Hivatal szerinti hárommillió szegénységben élő ember helyzete a Horthy-korszak – a népi író Veres Péter szavaival élve – girhes-rongyos föld nélküli szegény emberénél?
– Napjaink bajban lévő hárommilliójából legalább 600-800 ezernek nincs lakása, éhezik. A másik két és fél millió viszont a Horthy-kor szegényeinél valamivel jobb helyzetben él. Egyszerűen azért, mert előbbre ment a világ, az áram például be van kötve az otthonokba. Ma mások a hiányolt javak. Ráadásul az alapvetően az uniós források beáramlása miatt a lassan bár, de bővülő gazdaság kimutatható hatással van a szegényebbek fogyasztására is. Más szempontból viszont a helyzetük sokkal rosszabb a 80-100 éve élt szegényeknél. Régen a szegény ember, ha hozzájutott tíz hold földhöz, akkor azt mindenképpen megművelte. Gondoljunk bármit a szocializmusról, de a legszegényebb társadalmi réteg akkor is képes volt előrelépni, még ha ennek iszonyatos ára is volt. Lakáshoz, munkahelyhez jutottak, nem éheztek, a gyermekek iskolába járhattak, háztájizhattak. Napjaink szegényeinek viszont nagyon meggyengült az adaptációs, innovációs készsége, ami a legkomorabb társadalmi jelek közé tartozik. Ezeknek az embereknek nincs valóságos esélyük arra, hogy társadalmi helyzetükön változtassanak.

– Ennek van köze ahhoz, amit ön a könyvében a paraszttalanítás fogalmával ír le?
– Nagyon sok. A paraszti életforma lényegéhez tartozott a gazdálkodni tudás, az innovációs készség, a felemelkedés erős ambíciója. Ezek ma hiányoznak a legszegényebbekből. És itt már nem a legleszakadtabb nyolcszázezer emberről beszélek, hanem a felettük lévő rétegről: ha velük nem történik valami, az közép- és hosszú távon a legnagyobb problémája lesz a magyar társadalomnak.

– Még a hasonlóságoknál és Veres Péternél maradva: az író úgy fogalmazott, hogy a magyar mezőgazdaságot két egészségtelen véglet jellemzi, a sok ezer holdas nagyuradalom és az életképtelen törpebirtok. Az ön könyvében is azt olvastam, hogy napjaink földkoncentrációja a Horthy-korszakéval vetekszik.
– 1935-ben készült földbirtok-összeírás. Az akkori birtokrendszernél a mai koncentráltabb. Ma 1200 körüli gazdaság használja a földek egyharmadát, és az 50 hektár felett használók művelik a földek több mint 80 százalékát. Ez nem egészséges, Európában is az egyik legkoncentráltabb szerkezet. De ha lenne is politikai elképzelés a struktúra megváltoztatására, és megvalósulna, az sem lenne alkalmas a vidéken koncentrálódó szegénység erőteljes mérséklésére. A mezőgazdaság ugyanis akkor versenyképes, ha nagymértékben gépesített. De egy másik földhasználati rendszerben sem igen képzelhető el, hogy kétmillió ember kisgazdaságokban termelve megélhetést biztosítana a családjának. Ehhez sokkal összetettebb változás szükséges.

– A rendszerváltás után törvényszerű volt a mai földbirtokrendszer kialakulása?
– A XX. században többször hozzányúltak a földtulajdonhoz, de a politika mindig felülírta a gazdasági szempontokat. Az 1990 utáni privatizációból viszont sorsszerűen következett ez a struktúra. Ráadásul a privatizáció egybeesett az állam szerepvállalásának leépítésével, így tőkét és gépet nem rendeltek a föld mellé. Ezek és a rossz törvénykezés vezetett oda, hogy azokhoz került a föld, akiknek volt tőkeszerző képességük. Nagyjából ugyanannyi terület jutott egyébként a szocialisták és a jobboldal klientúrájának. A földhasználat-koncentráció már az ezredforduló utáni években kialakult, nem az uniós csatlakozás következménye.

– Az is magától értetődő volt, hogy a vidéki gazdasági elit a Fideszt találja meg?
– Már 1997–1998 környékén felfigyeltünk arra, hogy a vidéki gazdasági elit felismerte: ha biztosítani akarja az üzeme, boltja, gazdasága finanszírozását, be kell szállni a helyi politikába.

– Akkor volt olyan politikai erő, amelyik kifejezetten őket igyekezett megszólítani, képviselni: a Független Kisgazdapárt.
– Józan ember viszont a kisgazdákban nem bízott. Esettanulmányok mutatják, hogy ezek az emberek már akkor a Fideszt találták meg. Orbán Viktor 1998-as győzelmében ez is szerepet kapott.

– Muszáj megkérdeznem: miért gondolja, hogy józan ember nem bízott a kisgazdákban?
– A Torgyán József-féle politika nem kínált sem átfogó (mező)gazdaságfejlesztést, sem az adott kisüzem fejlesztésének lehetőségét.

– Elválik a gazdasági elittől a mai fideszes országgyűlési képviselőknek az a csoportja, amely főként Kelet-Magyarországon kvázi hűbérúrként diszponál a politikai-gazdasági élet szereplői felett, befolyással bír a helyi adminisztrációra, építtet stadiont a kisvárosába, és működtet futballcsapatot?
– A hűbérúrnak pallosjoga volt, megbotoztathatta a jobbágyokat. A hatalom arról szól, hogy a hatalommal bírók ilyen-olyan eszközökkel ráveszik a többieket arra, hogy azt csinálják, amit ők akarnak. Ma más eszközökkel befolyásolnak. A politikusok az uniós projektpénzek felhasználásának az ellenőrzése révén rendelkeznek befolyással a gazdaság működése felett.

– A Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) leírható szociológiailag?
– A NER politikai válasz egy adott társadalmi-politikai helyzetre, amelyben a kiválasztottak számára elérhető gazdasági tőkefelhalmozás érvényesül. A rendszer gazdasági alapja az uniós források révén állt elő. A Fidesznek kezére játszik továbbá, hogy a világ kilábalt a 2008-as pénzügyi, gazdasági válságból. A hatalom leginkább nyilvánvalóan abban érdekelt, hogy a jelenlegi társadalmi, gazdasági és főleg politikai szerkezet az összes ellentmondásával együtt fennmaradjon. És úgy látom, hogy ellentmondásos módon a középrétegnek is: mert bár jelentős részük elégedetlen a viszonyokkal, és a gyarapodásra nincs esélyük, a rendszer megbomlása a jelenlegi pozícióikat is veszélybe sodorná. Vagyis a középrétegek érdekeltek abban, hogy a szegények szegények maradjanak: mert a felemelésük adott gazdaságfejlettségi szinten csak az ő kárukra történhetne meg. Továbbá ami ebben a rendszerben igazán elviselhetetlen, az emberektől távol van: a kultúrharc nem érdekli őket, és bár a korrupciót elítélik, nem tesznek ellene semmit, mert a változtatásnál erősebb érdekük, hogy a saját helyzetük ne romoljon. Amit viszont a politikai elit tesz a NER működtetése érdekében a médián keresztül, az morális és más szempontok szerint is kétségkívül elfogadhatatlan. A gyűlölködésnek, ellenségkeresésnek ugyanis generációkon át beláthatatlan következményei lesznek. A társadalomstruktúra befagyasztása és a társadalom politikai integrációja rengeteg pozitív energiát számol fel minden rétegben, ami a rendszer egészének és különösen a gazdaságnak a hatékony működését gátolja.

– Ez nem okozhat idővel társadalmi robbanást?
– A jelenlegi rendszer lebontásához radikális változásra lenne szükség, abban viszont nem vagyok biztos, hogy a társadalom jelentős része most ezt szeretné. Még akkor sem, ha többen utasítják el a kormányt, mint ahányan támogatják. Ezzel együtt is erősen kétséges számomra, hogy a NER gazdaságilag és társadalmilag működtethető modellt jelent. Az alávetettség jellege és a tömegesen rossz társadalmi helyzet viszont a jelek szerint sokak számára nem annyira torokszorító, hogy emiatt utasítsák el a NER-t. Helyesebben, hogy emiatt a gyakorlatban is tevőlegesen hozzájáruljanak a NER megszüntetéséhez, ami ráadásul felidézhetné az 1990-es évek zűrzavarát.

(mno)

Bal-Rad komm: „…Gondoljunk bármit a szocializmusról, de a legszegényebb társadalmi réteg akkor is képes volt előrelépni…Lakáshoz, munkahelyhez jutottak, nem éheztek, a gyermekek iskolába járhattak, háztájizhattak. Napjaink szegényeinek viszont nagyon meggyengült az adaptációs, innovációs készsége, ami a legkomorabb társadalmi jelek közé tartozik…a rossz törvénykezés vezetett oda, hogy azokhoz került a föld, akiknek volt tőkeszerző képességük. Nagyjából ugyanannyi terület jutott egyébként a szocialisták és a jobboldal klientúrájának…A jelenlegi rendszer lebontásához radikális változásra lenne szükség, abban viszont nem vagyok biztos, hogy a társadalom jelentős része most ezt szeretné…”

– Tökéletes helyzetjellemzés!

Ehhez már csak azt lehet hozzátenni, hogy amikor a TÁRSADALOM TÖBBSÉGE VÉGRE ELJUTNA A FÖLISMERÉSIG HOGY RADIKÁLIS VÁLTOZÁSRA VAN SZÜKSÉG, AKKOR MÁR KÉSŐ LESZ!

Addigra a károkozás mértéke olyan nagyságrendet fog elérni, ami helyrehozhatatlan!

EZ PEDIG ORSZÁGUNK MINDEN FÖLLELHETŐ JELENLEGI POLITIKAI BŰNBANDÁJÁNAK KÖZÖS BŰNE!

Lehetne regényterjedelmű tanulmányokat írni az okokról és következményekről. Teljesen fölösleges.

Maradjunk annyiban, hogy ha az amerikai társadalomról azt írják hogy roncstársadalom, akkor ez a jelző hatványozottan igaz a magyar vonatkozásában!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!