Címke: ideológia

Ki hiúsíthatja meg az alkotmányozó gyűlést?

Mialatt a megalkuvó fecsegők a végkimerülésig beszélnek az előparlamentről, útitársaik pedig a bolsevikok ellen csatáznak, akik állítólag meghiúsítják az Alkotmányozó Gyűlést, ezalatt az ellenforradalom mesterei már próbálgatják erőiket, hogy valóban meghiúsítsák az Alkotmányozó Gyűlést.

A „doni kozákság” vezérei alig egy hete azt javasolták, hogy a „lakosság készületlenségére” való tekintettel halasszák el az alkotmányozógyűlési választásokat.

Két nappal később a kadét „Récs”-hez egészen közelálló „Djeny” kikotyogta, hogy az „agrárzavargások hulláma miatt”… elhalasztják az alkotmányozógyűlési választásokat”.

Tegnap pedig azt a távirati hírt kaptuk, hogy a moszkvai „közéleti személyiségek”, ugyanazok, akik most az Ideiglenes Kormányt irányítják, szintén „lehetetlennek tartják”, az alkotmányozógyűlési választásokat.

„N. N. Lvov, az Állami Duma tagja, kijelentette, hogy jelenleg, tekintettel az országban uralkodó anarchiára, technikai és politikai meggondolásokból nem lehet megtartani a választásokat. Kuzmin-Karavájev pedig hozzáfűzte, hogy a hatalom nincs felkészülve az Alkotmányozó Gyűlésre, nem dolgoztak ki semmilyen törvényjavaslatot.”

Nyilvánvaló, hogy a burzsoázia meg akarja hiúsítani az alkotmányozógyűlési választásokat.

Nyilvánvaló, hogy a burzsoázia most, amikor erősen megvetette lábát az Ideiglenes Kormányban, s az ellenforradalmi előparlamentben „demokratikus” fedezéket teremtett magának — eléggé erősnek érzi magát ahhoz, hogy még egyszer „elhalassza” az Alkotmányozó Gyűlést.

Mivel tudják kivédeni ezt a veszélyt az „Izvésztyija” és a „Djelo Naróda” megalkuvó urai?

Mit tudnak szembeszegezni az Ideiglenes Kormánnyal, ha az, „az ország szavára hallgatva” és a „közéleti személyiségek” nyomdokain haladva, elhalasztja az alkotmányozógyűlési választásokat?
Talán a hírhedt előparlamentet? De hiszen az előparlamentet, amelyet Kornyílov terve szerint alkottak meg s amelynek az a rendeltetése, hogy eltakarja a Kerenszkij-kormány fekélyeit, éppen azért hívták életre, hogy helyettesítse az Alkotmányozó Gyűlést, ha ezt elhalasztják. Mi szerepe lehet ennek a kornyílovi korcs szülöttnek az Alkotmányozó Gyűlésért folytatott harcban?
Talán a rozzant Központi Végrehajtó Bizottságot? De milyen tekintélye lehet ennek a tömegektől elszakadt intézménynek, amely hol a vasutasokon, hol a Szovjeteken rúg egyet?
Talán a „nagy orosz forradalmat”, amelyről oly bántóan hamisan énekel a „Djelo Naróda”? De hiszen maguk a „Djelo Naróda” bölcsei mondják, hogy a forradalom összeférhetetlen az Alkotmányozó Gyűléssel („vagy forradalom, vagy Alkotmányozó Gyűlés”!). Milyen hatása lehet a „forradalom erejéről” szóló üres frázisoknak az Alkotmányozó Gyűlésért folytatott harcban?

Hol van hát az az erő, amelyet szembe lehet állítani a burzsoázia ellenforradalmi kísérleteivel?

Ez az erő — a növekvő orosz forradalom. A megalkuvók nem hisznek benne. De ez nem gátolja abban, hogy nőttön nőjön, magával ragadva a falut s kidöntve a földbirtokosi hatalom pilléreit.

A mensevikek és az eszerek, amikor a Szovjetkongresszus ellen harcolnak és a kornyílovi előparlamentet szilárdítják, a burzsoáziának segítenek az Alkotmányozó Gyűlés meghiúsításában. De tudják meg, hogyha ezen az úton haladnak, a növekvő forradalommal fog meggyűlni a bajuk.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja’’) 28. sz.
1917 október 5.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Az ellenforradalom mozgósít – készüljetek a visszaverésére
– írta: J. V. Sztálin –

A forradalom él. Miután meghiúsította a Kornyílov „lázadást” és felrázta a frontot, beszárnyalta a városokat és új életet öntött az iparvidékekbe — most a faluba csap át, s kidönti a földbirtokosi hatalom gyűlöletes pilléreit.

Porba hull a megalkuvó politika utolsó támasza. A kornyílovizmus elleni harc eloszlatta a munkások és a katonák megalkuvó illúzióit, a mi pártunk köré tömörítette a munkásokat és katonákat. A földbirtokosok elleni harc eloszlatja majd a parasztok megalkuvó illúzióit is s a munkások és katonák mellé sorakoztatja fel a parasztokat.

A „honvédők” ellen folytatott harcban és a „honvédők” ellenére kialakul a munkások, katonák és parasztok forradalmi frontja. A megalkuvók ellen folytatott harcban és a megalkuvók ellenére nő, erősödik ez a front.

A forradalom mozgósítja erőit, s kiveti soraiból a mensevik és eszer megalkuvókat.

Ugyanakkor az ellenforradalom is mozgósítja erőit.

A kadet párt, az ellenforradalom fészke és melegágya, elsőnek indítja meg a harcot s Kornyílov mellett agitál. A kadet párt, kezébe ragadva a hatalmat, eleresztette láncairól a szuvórini házőrző kutyákat, s miután az eszer-mensevik-kornyílovi előparlamenttel fedezte magát és biztosította magának az ellenforradalmi tábornokok támogatását — most új „Kornyílov lázadást” készít elő, s a forradalom szétzúzásával fenyegetődzik.

A moszkvai „közéleti személyiségek szövetsége”, a munkáskizárók és a „csontkezű éhség” szövetsége, ugyanaz a szövetség, amely segítségére volt Kornyílovnak, hogy a katonákat és a munkásokat fojtogassa, hogy a hátországban a Szovjeteket és a fronton a bizottságokat szétkergesse — ez a szövetség két nap múlva összehívja a „második Moszkvai Tanácskozást”, amelyre buzgón invitálja a „kozák csapatok szövetségének” képviselőit.

A fronton, különösen délen és nyugaton, a kornyílovista tábornokok titkos szövetsége lázasan újabb hadjáratot szervez a forradalom ellen, maga köré gyűjt minden olyan erőt, amely alkalmas erre a sötét „munkára” …

A Kerenszkij-kormány pedig, amely Kornyílovval karöltve összeesküvést szervezett a forradalom ellen, Moszkvába készül menekülni, hogy a németek kezére játszva Petrográdot, Rjabusinszkijjal és Burüskinnal egyetemben, Kalégyinnal és Alexéjevvel egyetemben újabb, még veszélyesebb összeesküvést szervezzen a forradalom ellen.

Egészen kétségtelen: a forradalmi fronttal szemben kialakul és erősödik az ellenforradalom frontja, a tőkések és a földbirtokosok, a Kerenszkij-kormány és az előparlament frontja. Az ellenforradalom új kornyílovista összeesküvést készít elő.

Az első kornyílovista összeesküvés meghiúsult. De az ellenforradalmat nem törtük meg. Az ellenforradalom csak meghátrált, a Kerenszkij-kormány háta mögé bújt s új állásaiban megerősödött.

A most készülő második kornyílovista összeesküvést szét kell zúzni, hogy a forradalmat hosszú időre megóvjuk a veszedelemtől.

Az ellenforradalom első megmozdulását a munkások és a katonák ereje, a hátországban a Szovjetek, a fronton a Bizottságok ereje hiúsította meg.

A Szovjeteknek és a Bizottságoknak mindent el kell követniök, hogy a nagy forradalom egész ereje csapjon le az ellenforradalom második megmozdulására.

Tudják meg a munkások és a katonák, tudják meg a parasztok és a matrózok, hogy a harc a békéért és a kenyérért, a földért és a szabadságértfolyik, a tőkések és a földbirtokosok ellen, a spekulánsok és a fosztogatók ellen, az árulók és a renegátok ellen, mindenki ellen, aki nem akar egyszersmindenkorra végezni a szervezkedő kornyílovi ellenforradalommal.

A kornyílovi ellenforradalom mozgósítja erőit — készüljetek a visszaverésére!

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 32. sz.
1917 október 10.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Kinek kell az előparlament?
– írta: J. V. Sztálin –

Kornyílov néhány hónappal ezelőtt, amikor a Szovjetek szétkergetését tervezte és a katonai diktatúrát szervezgette, ugyanakkor szükségesnek tartotta megteremteni a „demokratikus” előparlamentet is.

Miért?

Azért, hogy a Szovjeteket az előparlamenttel helyettesítve, leplezze vele a Kornyílov lázadás ellenforradalmi természetét s becsapja a népet a kornyílovi „reformok” igazi céljait illetően.

A Kornyílov lázadás „felszámolása” után Kerenszkij és a kadetok, Csernov és a moszkvai nagyiparosok, amikor „új” koalíciós burzsoá diktatúrát szerveztek, egyszersmind megteremtették a kornyílovi előparlamentet is.

Miért?

Talán a Szovjetek elleni harcra? Vagy talán a kerenszkizmus leplezésére, amely alig különbözik a kornyílovizmustól? Avxentyjev azt állítja, hogy a „haza megmentése” érdekében alakították meg az előparlamentet. Csernov „továbbfejleszti” Avxentyjev kijelentését, s azt állítja, hogy az előparlament az célja az „ország és a köztársaság megmentése”. De hiszen Kornyílov is „az ország és a köztársaság megmentése” érdekében akarta bevezetni az előparlamenttel leplezett katonai diktatúrát. Miben különbözik az avxentyjevi-csernovi „mentés” a kornyílovitól?

Tehát, mi célból hozták létre a mostani kornyílovi korcs szülöttet, az úgynevezett előparlamentet?

Hallgassuk meg Adzsemov urat, aki az előparlament egyik legelső építésze, a kadet párt Központi Bizottságának tagja, az Állami Duma Ideiglenes Bizottságának volt tagja, jelenleg az előparlament tagja. Hallgassuk meg, mert ő a legőszintébb:

„Az előparlament feladata, legelső kötelessége az, hogy talajt adjon a kormány alá, hogy adjon neki hatalmat, amellyel most természetesen nem rendelkezik.”

De mire kell a kormánynak ez a „hatalom”? Ki ellen kell azt fordítania?

Hallgassuk tovább:„A fő kérdés az — mondotta Adzsemov —, hogy ki tudja-e állani a próbát az előparlament, kellőképpen vissza tudja-e verni a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeit. Nem lehet kétséges, hogy a Szovjet és az előparlament szemben áll egymással, ugyanúgy, mint ahogy két hónap múlva az Alkotmányozó Gyűléssel ugyanazok a szervezetek fognak szembenállani. Ha az előparlament kiállja a próbát, akkor a munka rendes kerékvágásba zökkenhet” (lásd „Djeny”, vasárnapi szám).

Ez már igen! Ez aztán őszinte, sőt mondhatnám, becsületes beszéd!

Az előparlament azért ad „hatalmat” a kormánynak, hogy „visszaverje a Szovjeteket”, mert az előparlament és csakis az előparlament „állítható szembe” a Szovjetekkel.

Megtudtuk tehát, hogy az előparlamentet nem az „ország megmentése” céljából, hanem a Szovjetek elleni harcra hívták életre. Megtudtuk tehát, hogy akik megszöktek a demokrácia táborából, a mensevikek és az eszerek, nem azért bújtak el az előparlamentben, hogy „megmentsék a forradalmat”, hanem azért, hogy segítsenek a burzsoáziának a Szovjetek elleni harcban. Nem ok nélkül folytatnak olyan elkeseredett harcot a Szovjetkongresszus ellen.

„Ha az előparlament kiállja a próbát, akkor a munka rendes kerékvágásba zökkenhet” — reméli Adzsemov úr.

A munkások és a katonák mindent elkövetnek, hogy a kornyílovi korcs szülött ne „állja ki a próbát”, sötét „munkája” pedig ne „zökkenjen rendes kerékvágásba”.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 32. sz.
1917 október 10.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Visszhang

A falu éhezik

Ma mindenki a városok élelmezési válságáról beszél. A „csontkezű” éhség kísértete lebeg a városok felett. De senki sem akarja elismerni, hogy az éhség már beosont a faluba is. Senki sem akarja megérteni, hogy a mostani „agrárzavargások” és „pogromok” nagy részének oka — az éhség.

Íme, egy paraszt levele az agrár-„zavargásokról”:

„Kérjük, magyarázzák meg nekünk, «tudatlan embereknek, parasztoknak», hogy mi az oka a pogromoknak. Azt hiszik, hogy mindezt huligánok, falurosszák és részeg csavargók csinálják, de kissé tévednek. Nem falurosszák és nem csavargók ezek — hanem az éhségtől megkergült emberek. Például megemlítem a muromi kerület aréfini járását. Itt éhséggel akarnak halálra gyötörni bennünket. Havonként egy emberre öt font lisztet adnak. Lássák be ezt és értsék meg helyzetünket. Hogyan lehet így élni? Itt nemcsak azok rombolnak és pusztítanak, akik bortól részegek, hanem mi magunk is, akik az «éhségtől kergültünk meg»” („Birzsovka”).

A burzsoázia házőrző kutyái a „Djeny” és a „Russzkaja Vólja” szerkesztőségéből fáradhatatlanul a falu gazdagságáról, a paraszt jómódjáról stb. csaholnak. A tények azonban megcáfolhatatlanul a falu éhínségéről és kimerültségéről, skorbutról és más éhség okozta betegségekről beszélnek. S minél tovább, annál rosszabb helyzetbe kerül a falu, mert a Kerenszkij – Konoválov – kormány kenyér helyett újabb büntetőexpedíciókkal készül traktálni a falut, a közelgő tél pedig újabb, még súlyosabb megpróbáltatásokat ígér a parasztnak.

Az előbb említett paraszt azt írja:

„Hamarosan beáll a tél, a folyók befagynak, s akkor éhen kell halnunk. A vasútállomás messzi van tőlünk. Elmegyünk útonállóknak, hogy kenyérhez jussunk. Nevezzenek bennünket akárhogyan, de az éhség kényszerít erre bennünket” („Birzsovka”).

Így szól a paraszt sokatmondó elbeszélése.

Az eszer és mensevik megalkuvók a koalíció és a koalíciós kormány mindent megmentő erejéről harsonáztak. Most van „koalíció” és van „koalíciós” kormány is. Kérdezzük:

Hol van hát ennek a kormánynak mindent megmentő ereje?

Mit adhat ez a kormány az éhező falunak büntető expedíciókon kívül?

Érzik-e a megalkuvó urak, hogy a paraszt egyszerű levele halálra ítéli koalíciós tákolmányukat?

Éhínség a gyárakban

Még súlyosabb megpróbáltatásoknak vannak kitéve az iparvidékek. Az éhség, amely nem ismeretlen vendég a gyári munkásság körében, most hatványozott erővel dühöng itt. Oroszország, amely a háború előtt évenként 400—500 millió púd gabonát szállított külföldre, most, a háború idején, nem képes saját munkásainak enni adni. A gyárakban áll a munka, a munkások megszöknek munkahelyükről, mert az iparvidékeken nincs kenyér, nincs élelem.

Különböző helyekről érkeznek jelentések.

„Sujából táviratozzák: az egész kerületben beszüntették a fafűrészelést. Nincs kenyér. A korjukovi cukorgyárat az a veszély fenyegeti, hogy bezárják, mert a munkások számára nincs élelmiszer. A cukorrépa rothadásnak indul. A jarcevói (Szmolenszk kormányzóság) pamutfonó- és szövőgyár tizenkétezer főnyi munkássága reménytelen helyzetben van. A liszt- és egyéb őrleménytartalékok teljesen kimerültek. A kormányzósági élelmezésügyi bizottság nem tud segíteni. A munkások, akik nem kaptak élelmiszert, nyugtalankodni kezdenek. Elkerülhetetlenek a zavargások. A Kuvsinov-társaság papírgyárának (Tver kormányzóság) csoportvezetői tanácsa táviratozza: a munkásokat éhínség fenyegeti. Sehonnan nem kapunk kenyeret. Azonnali segítséget kérünk. A vicsugai Morókin-társaság gyárának vezetősége táviratozza: az élelmezési kérdés veszedelmes jelleget ölt. A munkások éheznek és nyugtalankodnak. Sürgős intézkedésekre van szükség az ellátás ügyében. Ugyanannak a társaságnak az üzemi bizottsága a következő távirattal fordult a minisztériumhoz: nyomatékosan kérjük, hogy a munkásokat soron kívül lássák el liszttel, mivel már éheznek.”

Ezek a tények.

A földművelő vidékek panaszkodnak, hogy az iparvidékektől rendkívül kevés árut kapnak. Ezért ők is megfelelően kevés kenyeret adnak az iparvidékeknek. De az iparvidékeken a kenyérhiánynak az a következménye, hogy a munkások elmennek a gyárakból, csökken a gyári munka, következésképpen csökken a faluba kerülő áruk mennyisége, ami maga után vonja a gyárakhoz jutó kenyérmennyiség további csökkenését, újból fokozza a gyárakban az éhséget és még több munkás szökik meg a gyárakból.

Kérdezzük:

Hol van hát a kivezető út ebből a varázskörből, amely vasabroncsként szorítja a munkásokat és a parasztokat?

Mit javasolhat itt még az úgynevezett koalíciós kormány azokon a hírhedt „diktátorokon” kívül, akiket titokzatosan az éhező iparvidékekre küldözget?

Érzik-e a megalkuvó urak, hogy az imperialista burzsoázia, amelyet mindmáig támogatnak, Oroszországot zsákutcába kergette, melyből csak egyetlen kiút van: a rablóháború megszüntetése?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 26. sz.
1917 október 3.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Megbélyegezték önmagukat
– írta: J. V. Sztálin –

Taskentben nemrégiben egy „egészen közönséges” história játszódott le, amilyen ma Oroszországban „gyakran előfordul”. A taskenti munkások és katonák az események forradalmasító logikájának hatása alatt kifejezték bizalmatlanságukat a Szovjetek régi Végrehajtó Bizottságával szemben, új forradalmi bizottságot választottak, elsöpörték a kornyílovista hatóságokat, újakat állítottak helyükbe s kezükbe vették a hatalmat. Ez elegendő volt az Ideiglenes Kormány vitéz fogdmegjeinek ahhoz, hogy hadat üzenjenek az „anarchista” Taskenti Szovjetnek. Igaz, a tények azt mutatják, hogy a Szovjet többsége nem anarchistákból, hanem eszerekből állott. De mit törődnek ezzel az Ideiglenes Kormány „rendcsinálói”!

A „Djelo Naróda” eszer Hamletjei pedig, akik nem győznek eleget udvarolni Kerenszkijnek, nagy bölcsen „ellenforradalminak” nyilvánították a Taskenti Szovjetet, követelték, hogy a Taskenti Szovjetből hívják vissza az eszereket s hogy Turkesztánban teremtsenek „forradalmi rendet”.

Még a kivénhedt Központi Végrehajtó Bizottság is szükségesnek tartotta, hogy rúgjon egyet a szegény taskentieken …

Csak a mi pártunk volt az, amely véges-végig erélyesen támogatta a Taskenti Forradalmi Szovjetet a kormánynak és ügynökeinek ellenforradalmi merényleteivel szemben.

És mi történt?

Eltelt néhány hét, a „szenvedélyek lecsillapodtak”, Taskentből tegnap egy küldött érkezett, aki feltárta előttünk a taskenti „história” hű képét — és kiderült, hogy a taskentiek, az Ideiglenes Kormány ügynökeinek ellenforradalmi szárnypróbálgatásai ellenére, becsületesen teljesítették forradalmi kötelességüket.

A Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetje egyhangúan bizalmat szavaz a taskenti elvtársaknak és a „Szovjet valamennyi frakciója szavazatával kifejezésre juttatja, hogy a taskenti forradalmi demokrácia igazságos követeléseit kész mindenben támogatni”. A szavazással kapcsolatban felszólaló Sirokova az eszer párt nevében kijelenti, hogy a párt a bolsevikok határozati javaslatára fog szavazni.

S mi lett az eszereknek a Taskenti Szovjetből való visszahívásával? Hová lett a Taskenti Szovjet „ellenforradalmisága”, e Szovjet „méltatlan kirohanása”?

Most mindez feledésbe merült…

Sebaj! Mi üdvözöljük az eszereknek ezt a „fordulatát”: jobb későn, mint soha.

De érzik-e a „Djelo Naróda” vezetői, hogy két héttel ezelőtt kegyetlenül megbélyegezték magukat, amikor gyáván cserbenhagyták a Taskenti Szovjetet?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”)
1917 október 4.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Visszhang

A «határozatok» pártja és az orosz katonák

A cárizmus idején a szociálforradalmárok pártja úton-útfélen azt kiabálta, hogy a földesúri földeket át kell adni a parasztoknak. A parasztok akkor hittek az eszereknek s mögéjük sorakoztak, saját paraszti pártjuknak tekintették őket.

A cárizmus bukása és a forradalom győzelme után elérkezett az ideje, hogy a szót tett kövesse és végre valóra váltsák az eszerek „arany szavait” a földről. De … (az a bizonyos „de”!) az eszerek meginogtak s dadogva azt ajánlották a parasztoknak, hogy várjanak a földdel az Alkotmányozó Gyűlésig, bár ennek összehívása még el is volt halasztva.

Kiderült, hogy könnyebb kiabálni a földről meg a parasztokról, mint valóban átadni a földet a parasztoknak. Kiderült, hogy az eszereknek csak szavakban „fájt a lelkűk” a parasztokért, de mikor itt volt az ideje, hogy a szót tett kövesse — jobbnak látták az Alkotmányozó Gyűlés mögé rejtőzve félrevonulni …

A parasztok hatalmas agrármozgalommal, a földbirtokosok földjeinek önhatalmú „elfoglalásával”, az „idegen” felszerelés „elsajátításával” válaszoltak erre s ezzel kifejezésre juttatták az eszerek várakozási politikája iránt táplált bizalmatlanságukat.

Az eszer miniszterek sem maradtak adósok a parasztoknak, tucatjával, százával tartóztatták le ezért a parasztokat, a földbizottságok tagjait. Eszer miniszterek, akik letartóztatják az eszer parasztokat, mert beváltják az eszer ígéreteket — ez a kép bontakozott ki előttünk.

Az eredmény: az eszer párt teljes felbomlása, amely a legvilágosabban az előparlamenti szavazásnál jutott kifejezésre, amikor a baloldali eszerek amellett voltak, hogy a földet haladéktalanul adják át a parasztoknak, míg a jobboldaliak ez ellen foglaltak állást, Csernov pedig, az eszer párt Hamletje, a centrummal együtt nagy bölcsen tartózkodott a szavazástól.

Erre az volt a válasz, hogy a katonák tömegesen otthagyták az eszer pártot.

A katonák egy része pedig, amely egyelőre még nem lépett ki az eszer pártból, nyomatékosan „kéri a párt Központi Bizottságát”, hogy a „határozatlanság” kiküszöbölése alapján teremtse meg végre a párt egységét.

Hallgassák csak:

„A petrográdi, carszkojeszelói, peterhofi stb. ezredek és különleges alakulatok katonai szervezeteinek képviselőiből álló egyesített tanácskozás, tekintettel arra, hogy a párt jelenlegi súlyos helyzetében a párt többségét . . . olyan program alapján kell tömöríteni, amely a párt határozatlan arculatát megszüntetve, a párt valamennyi életképes elemét tömöríti … amellett foglalt állást.. hogy minden mezőgazdasági művelésre használt földet azonnal adjanak át a földbizottságoknak …” („Djelo Naróda”).

Tehát ismét a „föld azonnali átadásának” kérdése!

E követelés elismerése alapján remélik a katonák, hogy az eszerek tömörítik a „párt valamennyi életképes elemét”!

Naiv emberek! A forradalmár Kamkovot, a kadét Avxentyjevet és a „határozatlan” Csernovot annyi kudarc után még egyszer egy szekérbe akarják befogni!

Ideje már, katona elvtársak, megérteni, hogy eszer párt nincs többé — csak egy „határozatlan” tömeg van, amelynek egyik része Szávinkov nyomdokain halad, másik része — a forradalmárok sorában maradt, harmadik része pedig — tehetetlenül egy helyben topog, s valójában a szávinkovistákat fedezi.

Ideje már, hogy megértsék ezt és felhagyjanak olyan próbálkozásokkal, hogy egyesítsék, amit lehetetlen egyesíteni…

Összeesküvők a hatalmon

Burcev ma ezt írja „Obscseje Djelo” című lapjában:

„Most bátran mondhatjuk: nem volt semmilyen kornyílovista összeesküvés! Valójában egészen más történt: a kormány szerződést kötött Kornyílov tábornokkal a bolsevikok elleni harcra! Az, amiben a kormány képviselői Kornyilov tábornokkal megegyeztek — a bolsevikok elleni harc —, régi álma a különböző pártoknak: a demokratikus és szocialista pártoknak egyaránt. Egészen a szerencsétlen augusztus 26-ig valamennyien úgy tekintettek Kornyílov tábornokra, mint megmentőjükre, aki megvédi őket a fenyegető bolsevik veszéllyel szemben”.

Nem „összeesküvés”, hanem „szerződés” — írja kurzívval Burcev.

S igaza van. Ezúttal feltétlenül igaza van. Szerződést kötöttek, hogy összeesküvést szerveznek a bolsevikok ellen, vagyis a munkásosztály ellen, a forradalmi hadsereg és parasztság ellen — összeesküvési szerződés jött létre a forradalom ellen.

Ezt hangoztatjuk már a Kornyílov-lázadás első napjaitól kezdve, erről tanúskodik száz és száz tény, kétséget kizáróan ezt igazolják azok a leleplezések, melyeket eddig senki sem tudott megcáfolni.

S az összeesküvők mégis hatalmon vagy a hatalom közelében vannak. S a játékot mégis folytatják, úgy tesznek, mintha nyomoznának, mintha „forradalmat” akarnának …

Koalíció az összeesküvőkkel, összeesküvő kormány — lám mivel jutalmazták meg a „honvédő” urak a munkásokat és a katonákat!

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 23. sz.
1917 szeptember 29.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Papíros koalíció
– írta: J. V. Sztálin –

A gazdasági bomlásról beszélnek. A gazdasági bomlásról írnak. A bomlás kísértetével zsarolnak, és sokszor az „anarchista” hangulatú munkások felé mutogatnak. De senki sem akarja nyíltan beismerni, hogy gyakran a tőkések maguk idézik elő a bomlást s készakarva kiélezik azzal, hogy bezárják a gyárakat s munkanélküliségre kárhoztatják a munkásokat. Ezzel kapcsolatban érdekes híreket közöl a „Birzsovka”.

„Az orosz-francia pamutfonó társaság pavlovszkijposzadi (Moszkva kormányzóság) gyárában konfliktus támadt, mivel nem tartották be azt a szerződést, amelyet az oréhovó-zujevói járási bizottság Prokopovics miniszter elnökletével dolgozott ki. A gyárban körülbelül 4000 munkás dolgozik. A munkások bizottsága jelentést tett a munkaügyi miniszternek a veszedelmes helyzetről, mely annak következtében állott elő, hogy a vállalkozók nem hajlandók alávetni magukat a választott bíróság határozatának és szándékosan csökkentik a munka termelékenységét. A tárgyalások már négy hónapja folynak s most az a veszély fenyeget, hogy a gyárat bezárják. Ezzel egyidejűleg az orosz-francia társaság gyárigazgatósága azt jelentette a francia követségnek, hogy a munkások nem hajlandók alávetni magukat a választott bíróság határozatának, rendzavarással s rombolással fenyegetődznek. A francia követség felkérte a külügyminisztériumot, hogy segítsen felszámolni a konfliktust.”

Nos? Kiderült, hogy a „gyár igazgatósága” és a „francia követség” egyformán hazudott — befeketítette a munkásokat, hogy fehérre mossa a munkáskizáró kapitalistát.

Hallgassák csak:

„Az ügyet áttették a munkaügyi minisztérium moszkvai biztosához, aki, miután a helyszínen megvizsgálta a konfliktust, azt jelentette a munkaügyi miniszternek, hogy a gyár igazgatósága rendszeresen kivonja magát a választott bíróság határozatainak teljesítése alól. A munkaügyi minisztérium moszkvai biztosának jelentését megküldötték a külügyminisztériumnak.”

Mint látjuk, még egy ellenforradalmi minisztérium biztosa is kénytelen elismerni a munkások igazát.

De ez még nem minden. Ugyancsak a „Birzsovka” egy másik, még érdekesebb tényről ad hírt.

„Moszkvából jelentik a munkaügyi minisztériumnak, hogy A. V. Szmirnov gyárában az igazgatóság kihirdette, hogy nyersanyag- és fűtőanyaghiány miatt, továbbá, mert a gyárban nagy felújítási munkálatokat kell végezni, 3000 munkást foglalkoztató gyárát bezárja. A «Moszkvai Fűtőanyagközpont» és a moszkvai gyári tanácskozás képviselőiből álló bizottság a gyári munkásbizottsággal együtt megvizsgálta a vállalatot és megállapította, hogy a vállalat bezárása indokolatlan, mivel a munkához van elegendő nyersanyag, a felújítási munkálatokat pedig el lehet végezni a munka beszüntetése nélkül is. A munkások ezután letartóztatták a vállalat tulajdonosát. A zemsztvo-gyülés a gyár zár alá helyezése mellett foglalt állást. A konfliktus megoldásában részt vesz a pokrovszki végrehajtó bizottság és az Ideiglenes Kormány kerületi bizottsága.”

Ezek a tények.

Az eszer és mensevik megalkuvók úton-útfélen azt kiabálják, hogy koalíciót kell alakítani az ország „eleven erőivel”, s félreérthetetlenül a moszkvai gyáriparosokra utalnak. Emellett minden alkalommal hangsúlyozzák, hogy nem a Téli Palotában székelő mondvacsinált koalícióról, hanem az országban elevenen élő koalícióról van szó .. .

Kérdezzük:

Lehetséges-e igazi koalíció a gyárosok és a munkások között, amikor a munkások a munkanélküliséget készakarva növelő gyárosokat az Ideiglenes Kormány biztosainak jóakaratú részvétele mellett letartóztatják?

Van-e határa a „forradalmi” szószátyárok ostobaságának, akik szakadatlanul magasztalják a bűnös munkáskizárókkal való koalíciót?

Ráeszmélnek-e a koalíció e nevetséges trombitásai, hogy most lehetetlen más koalíció azon a papiros koalíción kívül, amely nem terjed túl a Téli Palota falain s eleve kudarcra van ítélve?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 24, sz.
1917 szeptember 30.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Hadjárat a munkások ellen

A burzsoá sajtó már egy héttel ezelőtt hadjáratot indított a Donyec-medence munkásai ellen. „Anarchia”, „üzemek lerombolása”, a hivatali személyzet „letartóztatása és ütlegelése” — nincs az a lehetetlen mese, amivel ne uszítottak volna ellenük a prostituált burzsoá lapok. Már akkor előre lehetett látni, hogy hadjáratra készülnek a donyeci munkások ellen, hogy a kormány szabaddá teszi az utat egy ilyen hadjárat számára. És csakugyan, a burzsoá bérencek jajveszékelése „nem talált süket fülekre” a kormánynál. Hiszen a kormány éppen ezért a burzsoá diktatúra kormánya. Az újságok jelentése szerint az Ideiglenes Kormány mellett működő gazdasági főbizottság, természetesen Kerenszkij „megértő helyeslésével”, „célszerűnek találta, hogy … egy diktátori teljhatalommal felruházott személyt küldjön Harkovba és a Donyec-medencébe. Ezt a személyt meg kell bízni azzal, hogy az ipari vállalkozókat a munka folytatására kényszerítse és hasson oda, hogy a munkástömegek lecsillapodjanak. A kiküldendő személy igénybe veheti mindazokat a kényszerítő eszközöket, amelyekkel a kormányhatalom rendelkezik” („Torgovo-Promüslennaja Gazéta”, szeptember 26).

Jegyezzük meg: „diktátor” „kényszerítő eszközökkel” … Kik ellen küldik ki ezt az egyelőre még ismeretlen „diktátort”? Talán a donyeci vállalkozók ellen, akik immáron három hónapja szándékosan csökkentik a termelést, bűnös módon fokozzak a munkanélküliséget, most pedig mindenki szemeláttára munkáskizárásokat rendeznek, ami az ország gazdasági életének szétzüllesztésével fenyeget?

Dehogyis ellenük!

A gazdasági főbizottság kereken kijelenti, hogy mindenben a „rosszindulatú agitátorok” a hibásak, nem pedig a vállalkozók, mert: „A rendelkezésre álló értesülések szerint az előfordult túlkapásokat rosszindulatú agitátorok egyes csoportjai idézték elő” (lásd ugyanott).

Elsősorban ezek ellen küldik a „kényszerítő eszközökkel” felruházott „diktátort”.

De ez nem minden. A „Birzsovka” jelentése szerint az ipari vállalkozók harkovi konferenciája a következő határozatot hozta:

1. „Az alkalmazottak és a munkások elbocsátása és felvétele a vállalatok kizárólagos joga.”
2. „A Munkásküldöttek Szovjetjének tilos beavatkoznia a termelés vezetésébe és ellenőrzésébe.”
3. „A vállalatok nem fedezhetik a Munkásküldöttek Szovjetje, a végrehajtó bizottságok és a szakszervezetek tagjainak ellátásával és fizetésével kapcsolatos költségeket.”
4. „Semmilyen bérpótlék nem könnyít a munkások helyzetén” („Birzsevüje Védomosztyi”, szeptember 27.).

Röviden: az ipari vállalkozók háborút üzennek a munkásoknak és szervezeteiknek.

Mondanunk sem kell, hogy a munkáskizáró Konoválov kormánya nem mulasztja el, hogy e munkásellenes háború élére álljon.

Mivel azonban a munkások harc nélkül nem adják meg magukat, ezért van szükség „diktátorra” és „kényszerítő eszközökre”.

Ez a rejtély nyitja.

Szávinkovot ellenforradalmárnak nevezték azért, mert elkészítette a honvédelem céljára dolgozó vállalatok militarizálásának tervezetét.

Kornyílovot árulással vádolták azért, mert ennek a tervezetnek megvalósítását követelte.

Hogyan nevezzük azt a kormányt, amely „minden teketória nélkül” korlátlan hatalmú „diktátort” küld a Donyec-medencébe és azt a munkástömegek elleni háború, a munkásszervezetek lerombolása céljából a „kényszerítés minden eszközével” felruházza?

Mit szólnak ehhez a „szocialista” miniszter urak?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 22. sz.
1917 szeptember 28.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Várhatják — hiába várják …
– írta: J. V. Sztálin –

A mai helyzetet az az áthidalhatatlan szakadék jellemzi, mely a kormány és a néptömegek között tátong — az a szakadék, amely nem volt meg a forradalom első hónapjaiban és csak a Kornyílov-lázadás eredményeképpen jött létre.

A cárizmus legyőzése után a hatalom már a forradalom első napjaiban az imperialista burzsoázia kezébe került. Nem a munkások és katonák jutottak hatalomra, hanem a kadét imperialisták maroknyi csoportja. Hogyan történhetett ez és tulajdonképpen mire támaszkodott akkor a maroknyi burzsoázia uralma? Ennek az a magyarázata, hogy a munkások, és főként a katonák, megbíztak a burzsoáziában, azt remélték, hogy a burzsoáziával való szövetségben kenyérhez és földhöz, békéhez és szabadsághoz jutnak. A tömegek „öntudatlan, hiszékeny” magatartása a burzsoáziával szemben — erre támaszkodott akkor a burzsoázia uralma. A burzsoáziával való koalíció csak ennek a bizalomnak és ennek az uralomnak a kifejezése volt.

De a forradalom hat hónapja nem múlt el hatástalanul. Kenyér helyett éhínség, béremelés helyett — munkanélküliség, föld helyett — puszta ígéretek, szabadság helyett — harc a Szovjetek ellen, béke helyett — háború Oroszország végkimerüléséig és a kornyílovisták tarnopoli s rigai árulása — ezt adta a tömegeknek a burzsoáziával való koalíció. A Kornyílov-lázadás csak összefoglalta a koalíció hathónapos tapasztalatának eredményeit, nyilvánvalóvá tette a kadetok árulását és a velük való megalkuvás politikájának végzetes hatását.

Mindez, természetesen, nem múlt el nyomtalanul. A tömegeknek a burzsoázia irányában tanúsított „öntudatlan, hiszékeny” magatartása megszűnt. A kadetokkal való koalíció helyébe a kadetokkal való szakítás lépett. A burzsoázia iránti bizalmat a burzsoázia elleni gyűlölet váltotta fel. A burzsoázia uralma elveszítette megbízható támaszát.

Igaz, a „honvédők” megalkuvó fondorlatai útján, hamisításokkal és csalással, Buchanan és a kadét kornyílovisták segítségével, a munkások és a katonák nyilvánvaló bizalmatlansága ellenére, a megalkuvók mégis összetákolták a régi burzsoá diktatúra „új” kormányát, csalárd úton átcsempészve az elavult s megtépázott koalíciót.

Csakhogy, előszöris, ez a koalíció alig teng-leng, mert bár a Téli Palotában összetákolták, az országban ellenállást és felháborodást váltott ki.

Másodszor, ez a kormány nem maradandó, mert nincs talaja — nem élvezi a tömegek bizalmát és rokonszenvét, a tömeg csak gyűlöletet táplál vele szemben.

Ennek következménye, hogy a kormány és az ország között áthidalhatatlan szakadék tátong.

És ha ez a kormány mégis hatalmon marad, ha a kisebbség akaratát teljesítve, uralkodni készül a nyilvánvalóan ellenséges többség fölött, akkor világos, hogy csak egyre számíthat: a tömegekkel szemben alkalmazott erőszakra. Az ilyen kormánynak nincs és nem is lehet más támasza.

Ezért nem véletlen az a tény, hogy a Kerenszkij – Konoválov – kormány első lépése a Taskenti Szovjet szétkergetése volt.

Nem véletlen az sem, hogy ez a kormány már hozzáfogott a donyeci munkásmozgalom elfojtásához is, amikor odaküldötte titokzatos „diktátorát”.

Nem véletlen az sem, hogy ez a kormány tegnapi ülésén háborút hirdetett a parasztok „lázongása” ellen, amikor így határozott:

„Meg kell alakítani az Ideiglenes Kormány helyi bizottságait, amelyek közvetlen rendeltetése az anarchia elleni harc és a zavargások elfojtása” („Birzsovka”).

Mindez nem véletlen.

A burzsoá diktatúra kormányának, amely elvesztette a tömegek bizalmát, ha mégis hatalmon akar maradni, mindenáron „anarchiára” és „zavargásokra” van szüksége, hogy az ellenük hirdetett harccal próbálja igazolni létjogosultságát. Azt szeretné látni, hogy a bolsevikok „felkelést szerveztek”, vagy hogy a parasztok „felkoncolták” a földesurakat, vagy hogy a vasutasok „végzetes sztrájkot rendeztek”, ami megakadályozta a front ellátását… Mindez azért „kell” neki, hogy a parasztokat a munkásokra, a frontot a hátországra uszítsa s ezzel megteremtvén a szükséges ürügyet a fegyveres beavatkozásra, egy időre megszilárdítsa ingatag helyzetét.

Mert meg kell végre érteni, hogy egy kormány, amely elvesztette az ország bizalmát, és amelyet a tömegek gyűlölete vesz körül, nem lehet más, mint a „polgárháború” provokálásának kormánya.

A „Récs”, az Ideiglenes Kormány félhivatalos szócsöve, nem hiába óvja a kormányt: nehogy „lehetőséget adjon a bolsevikoknak a polgárháború időpontjának megválasztására”, nem ajánlja neki, hogy addig „tűrjön és várjon, amíg ők (a bolsevikok) ki nem választják a kedvező pillanatot az általános felkelésre” („Récs”, szerdai szám).

Igen, ők a nép vérére szomjaznak …

De reményük hiábavaló és erőlködésük nevetséges.

A forradalmi proletariátus öntudatosan és szervezetten halad a győzelem felé. Testvériesen és a győzelemben biztos hittel tömörülnek köréje a parasztok és a katonák. Egyre erőteljesebben zúg a kiáltás: minden hatalmat a Szovjeteknek!

És a papiros koalíció ott a Téli Palotában … vajon kiállja-e a nyomást?

Szeretnék, ha a bolsevikok szétforgácsolt és elhamarkodott akciókat kezdeményeznének?

Várhatják — hiába várják, kornyílovista urak.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 23. sz.
1917 szeptember 29.

Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A burzsoá diktatúra kormánya

A tanácskozás meghamisítása és a kormány botrányos széthullása után, a moszkvai tőzsdésekkel való „beszélgetés” és sir Buchanan-nál tett titokzatos látogatások után, a megalkuvóknak a Téli Palotában rendezett szerelmi találkái és számos árulása után — végre megalakult az „új” (teljesen új!) kormány.

Hat kapitalista miniszter, mint a „kabinet” magva, és tíz „szocialista” miniszter az előbbi hat szolgálatában, mint az előbbi hat akaratának a végrehajtója.

A kormánynyilatkozatot még nem hozták nyilvánosságra, de főbb pontjai ismeretesek: „harc az anarchia ellen” (olvasd: a Szovjetek ellen!), „harc a gazdasági bomlás ellen” (olvasd: a sztrájkok ellen!), „a hadsereg harckészségének emelése” (olvasd: a háború folytatása és „fegyelem”!).

Általánosságban ez a Kerenszkij – Konoválov – kormány „programja”.

Ez azt jelenti, hogy a parasztok nem kapják meg a földet, nem lesz munkásellenőrzés, s Oroszország nem vívja ki a békét.

A Kerenszkij – Konoválov – kormány a háború és a burzsoá diktatúra kormánya.

A tíz „szocialista” miniszter csak cégér, amely mögött az imperialista burzsoázia a munkások, a parasztok és a katonák fölötti uralmának megszilárdításán fog dolgozni.

Amit Kornyílov egyenesen, tábornoki egyszerűséggel akart megvalósítani, azt az „új” kormány fokozatosan, zajtalanul, maguknak a „szocialistáknak” kezével igyekszik majd megvalósítani.

Miben különbözik a burzsoázia diktatúrája a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrájától?

Abban, hogy a burzsoázia diktatúrája — a kisebbség uralma a többség fölött, s ez az uralom csak a többség ellen alkalmazott erőszakkal, tehát a többség ellen folytatott polgárháborúval valósítható meg. Ellenben a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája, minthogy ez a többség uralma a kisebbség felett, teljesen nélkülözheti a polgárháborút. Ebből azonban az következik, hogy az „új” kormány politikája most arra fog irányulni, hogy kudarcra ítélt részletmegmozdulásokat provokáljon azért, hogy a katonákat a munkásokra, vagy a frontot a hátországra uszítva, vérbe fojtsa a forradalom erejét.

Továbbá abban különbözik, hogy a burzsoázia diktatúrája titkos, rejtett, kulisszamögötti diktatúra, amelynek valamilyen tetszetős lepelre van szüksége a tömegek félrevezetésére. Ezzel szemben a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája nyílt diktatúra, a tömegek diktatúrája, melynek nincs szüksége csalásra a belügyekben és nincs szüksége titkos diplomáciára a külügyekben. Ebből azonban az következik, hogy burzsoá diktátoraink az ország életének legfontosabb kérdéseit, mint például a háború és a béke kérdését, a tömegek háta mögött és a tömegek nélkül, a tömegek elleni összeesküvés útján igyekeznek majd megoldani.

Erről világosan tanúskodnak a Kerenszkij – Konoválov – kormány első lépései is. Ítéljenek önök maguk. A legfelelősebb külpolitikai állásokat a kadet – kornyílovista „nagyágyúk” kezébe adták. Tyeréscsenko — külügyminiszter, Nabokov — londoni nagykövet, Maklakov — párizsi nagykövet, Jefrémov — nagykövet Bernben, ahol most ül össze a nemzetközi (előzetes!) békekonferencia. És ezek a tömegektől elszakadt emberek, a tömegek nyílt ellenségei fognak dönteni a háború és a béke kérdésében, amelytől a katonák millióinak élete függ!

Továbbá: a lapok jelentése szerint „Kerenszkij, Tyeréscsenko, Verhovszkij, Vergyerevszkij ma a főhadiszállásra utazik”, ahol „Tyeréscsenko részvételével megtárgyalják a front általános helyzetét, s azonkívül a főhadiszálláshoz beosztott külföldi katonai szakértők is tanácskozást tartanak” („Birzsovka”, esti kiadás) … Mindez — a szövetséges konferencia előtt, ahová Tyeréscsenko úr Sancho Pansájaként a nem éppen ismeretlen Ceretelit is magukkal viszik. Miről suttoghatnak ezek az imperializmusra fölesküdött emberek, ha nem a hazai és szövetséges imperialisták érdekeiről és tulajdonképpen mi másra vezethetnek a békéről és háborúról folytatott kulisszamögötti tárgyalásaik, ha nem a nép érdekei elleni összeesküvésre?

Ez kétségtelen. A Kerenszkij – Konoválov – kormány az imperialista burzsoázia diktatúrájának kormánya. Polgárháború kiprovokálása — ez a belpolitikája. A háború és a béke kérdésének kulisszamögötti eldöntése — ez a külpolitikája. A kisebbség uralmának megerősítése Oroszország lakosságának többsége felett — ez a célja.

A proletariátusnak, mint az orosz forradalom vezérének, az a feladata, hogy letépje az álarcot erről a kormányról és megmutassa a tömegeknek a kormány igazi ellenforradalmi arculatát. A proletariátusnak az a feladata, hogy maga köré tömörítse a katonák és a parasztság széles rétegeit s visszatartsa őket az elhamarkodott megmozdulásoktól. A proletariátusnak az a feladata, hogy szorosabbra zárja sorait s lankadatlanul készüljön a közelgő ütközetekre.

A fővárosi munkások és katonák már megtették az első lépést, amikor bizalmatlanságuknak adtak kifejezést a Kerenszkij – Konoválov – kormánnyal szemben és felszólították a tömegeket, hogy „tömörüljenek Szovjetjeik körül s tartózkodjanak a részletakcióktól (lásd a Petrográdi Szovjet határozatát).

Most a vidéken van a sor.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 21. sz.
1917 szeptember 27.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Visszhang
– írta: J. V. Sztálin –

A vasutassztrájk és a demokrácia bukott lovagjai

A nagyszabásúan elgondolt és kitűnően megszervezett vasutassztrájk nyilván végéhez közeledik. A vasutasoké lesz a győzelem, mert magától értetődik, hogy a kornyílovi „honvédő”-tábor játékkoalíciója kénytelen engedni az ország egész demokráciája hatalmas nyomásának. Most mindenki előtt világos, hogy a sztrájkot nem a vasutasok rosszakarata, hanem a direktórium forradalomellenes politikája „idézte elő”. Most mindenki előtt világos, hogy a sztrájkot nem a Vasutas bizottságok, hanem Kerenszkij és Nyikítyin ellenforradalmi fenyegetései zúdították az országra. Most mindenki előtt világos, hogy e sztrájk meghiúsulása minden bizonnyal együtt járt volna a vasutak militarizálásával és … az imperialista burzsoázia hatalmának megszilárdulásával. A vasutasoknak igazuk van, amikor Kerenszkij és Nyikítyin arcátlan rágalmára megsemmisítő váddal válaszolnak:

„Nem mi árultuk el a hazát, Kerenszkij és Nyikítyin polgártársak, hanem önök árulták el saját eszményeiket, az Ideiglenes Kormány árulta el saját ígéreteit és most már nem riaszthat vissza bennünket semmilyen szó, semmilyen fenyegetés.”

Mindez, ismételjük, világos és közismert tény.

Ugyanakkor, mint kiderül, akadnak a világon magukat demokratáknak nevező emberek, akik ebben a súlyos helyzetben megengedhetőnek tartják, hogy hátba támadják a vasutasokat, nem értve vagy nem kívánva megérteni, hogy ezzel a „Récs” és a „Nóvoje Vrémja” emberevőinek malmára hajtják a vizet.

A mensevik „Rabócsaja Gazéta’’ szerkesztőségiről van szó.

A lap azzal vádolja a sztrájk vezetőit, hogy amikor kihirdették a sztrájkot, „az ösztönösségnek engedtek” és fenyegető hangon kijelenti:

„A demokrácia ezt nem bocsátja meg a vasutasok vezérkarának. Ilyen könnyelműen nem szabad kockára tenni az egész ország, az egész demokrácia érdekeit” („Rabócsaja Gazéta” 170. sz.).

Hihetetlen, de tény: ez az árnyékéletet élő lap, melynek semmi köze sincs a demokráciához, feljogosítva érzi magát, hogy megfenyegesse az igazi demokráciát, a vasúti dolgozókat.

„A demokrácia nem bocsátja meg”… De melyik demokrácia nevében beszélnek önök, a „Rabócsaja Gazéta” szerkesztő urai?

Talán a Szovjetek demokráciája nevében, amely faképnél hagyta önöket, és amelynek akaratát önök meghamisították a tanácskozáson?

De ki jogosította fel önöket, hogy ennek a demokráciának nevében beszéljenek?

Vagy talán Cereteli, Dán, Liber és a többi hamisító nevében méltóztatnak beszélni, akik a tanácskozáson meghamisították a Szovjetek akaratát s a Téli Palotában folytatott „tárgyalásokon” magát a tanácskozást is elárulták?

De ki jogosította fel önöket, hogy a demokráciának ezeket az árulóit az „egész ország demokráciájával” azonosítsák?

Megértik-e már végre-valahára, hogy a „Rabócsaja Gazéta” és az „egész ország demokráciájának” útjai visszavonhatatlanul elváltak egymástól?

A demokrácia szánalmas, bukott lovagjai…

Az orosz parasztok és a fejetlenek pártja
Nemrégiben még azt írtuk, hogy a szociálforradalmárok pártjának nincs egységes határozata a kormány és a Szovjetek közötti harc kérdésében — ebben a döntő kérdésben. Míg az eszerek jobbszárnya az „anarchista” Szovjetek megsemmisítésére uszított (emlékezzenek Taskentre!) s büntetőexpedíciókat szervezett, a balszárny ugyanakkor a Szovjeteket támogatta — viszont a hamleti kételyektől gyötört csernovi centrumnak nem volt véleménye, jobbnak látta, ha „semleges” marad. Igaz, a centrum aztán „magára talált”, a Taskenti Szovjetből visszahívta az eszer párt tagjait és ezzel a büntetőexpedíciók politikáját támogatta. De ma már ki ne tudná, hogy az eszer párt ezzel a visszahívással csak önmagát szégyenítette meg, mert az eszerek bennmaradtak a Taskenti Szovjetben és nem a Szovjet, hanem a Kerenszkij-kormánynak és szekértolóinak „fellépése” bizonyult „ellenforradalminak”.

De az eszerek még ki sem tudtak „mászni ebből a „históriából” s máris újabb, még rosszabb „históriába” keveredtek. Ez a „história” akkor esett meg, amikor az eszerek az úgynevezett előparlamentben a földkérdésben szavaztak.

Arról van szó, hogy az előparlamentben, az augusztus 14-i deklaráció tárgyalásakor, a baloldali eszerek azt indítványozták, hogy az összes földesúri földeket adják át a Parasztbizottságoknak. Kell-e mondanunk, hogy a demokrácia köteles támogatni ezt a javaslatot? Kell-e még mondanunk, hogy a földkérdés forradalmunk életbevágó kérdése? És mi történt? Míg a bolsevikok és a baloldali eszerek azt javasolták, hogy adják át a földet a parasztoknak, ugyanakkor a jobboldali eszerek a liberdánistákkal együtt e javaslat ellen foglaltak állást — a csernovi középnek pedig megint csak nem volt „saját véleménye”: tartózkodott a szavazástól.

Csernov, a „muzsikminiszter” nem mert állást foglalni amellett, hogy a földesúri földeket adják át a parasztoknak s a parasztok akaratának meghamisítóira bízta a kérdés eldöntését!

Az eszerek pártjának, az „agrárforradalom” és az „integrális szocializmus” pártjának, az orosz forradalom válságos pillanatában nem volt egységes félreérthetetlen döntése olyan életbevágó fontosságú kérdésben, mint a parasztkérdés.

Ez csakugyan a fejetlen okoskodók pártja!

Szegény orosz parasztok …

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 21. sz.
1917 szeptember 27.
Aláírási nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A forradalmi frontról

A „Djelo Naróda” eszerjei elégedetlenek a bolsevikokkal. Szidják a bolsevikokat, befeketítik a bolsevikokat, s végül — megfenyegetik a bolsevikokat. Miért? „Féktelen demagógiáért”, „frakciós szektáskodásért”, „egységbontásért” s a „forradalmi fegyelem” hiányáért. Röviden: azért, mert a bolsevikok ellenzik a „Djelo Naróda” eszerjeivel való egységet.

Egység a „Djelo Naróda” eszerjeivel… De ítéljenek Önök maguk, vajon lehetséges-e most ilyen egység?

Mialatt a petrográdi Demokratikus Tanácskozás szavak árjába fullad s a tanácskozás kezdeményezői sietve a forradalom „megmentésének” formuláin dolgoznak, a Kerenszkij-kormány pedig Buchanantól és Miljukovtól ösztönözve tovább halad a „maga” útján — ugyanakkor Oroszországban döntő jelentőségű folyamat érlelődik — új, valóban népi, valóban forradalmi hatalom van kialakulóban, amely elkeseredett harcot folytat létéért. Az egyik oldalon — a Szovjetek, amelyek a forradalom élén állanak, és vezetik a harcot az ellenforradalom ellen, amely még nincs szétzúzva, amely csak visszavonult, miután nagy okosan elbújt a kormány háta mögé. A másik oldalon — a Kerenszkij-kormány, amely fedezi az ellenforradalmárokat, egyezkedik a kornyílovistákkal (a kadetokkal!), és hadat üzent a Szovjeteknek — szét akarja zúzni azokat, nehogy őt zúzzák szét.

Ki lesz a győztes ebben a harcban — ez most a döntő kérdés.
Vagy a Szovjetek hatalma és akkor győz a forradalom és igazságos békéhez jutunk.
Vagy a Kerenszkij-kormány hatalma és akkor győz az ellenforradalom és háború lesz Oroszország „teljes” . . . kimerüléséig.

A tanácskozás nem dönti el a kérdést, csak tükrözi ezt a harcot és persze, nagy késéssel tükrözi.

Ezért most nem az a fontos, hogy kidolgozzák a forradalom „megmentésének” általános formuláját — hanem az, hogy a Szovjeteket közvetlenül támogassák a Kerenszkij-kormány ellen folytatott harcában.

Egységes forradalmi frontot akarnak? Támogassák a Szovjeteket, szakítsanak a Kerenszkij-kormánnyal s az egység magától létrejön. A front egysége nem viták eredményeképpen alakul ki, hanem harcban.

A Szovjetek követelik a kadét megbízottak leváltását. A Kerenszkij-kormány viszont alkalmatlan megbízottakat tukmál rájuk és erőszakkal fenyegetőzik.

Kit támogatnak önök, a „Djelo Naróda“ szerkesztőségében ülő polgártársak — a Szovjeteket avagy Kerenszkij megbízottait?

A Taskenti Szovjet, melynek többsége eszerekből áll, kezébe vette a hatalmat és elmozdította a régi hivatalnokokat. A Kerenszkij-kormány pedig büntetőexpedíciót küld oda, s a régi hatalom visszaállítását, a Szovjet „megbüntetését” követeli stb. . . .

Kit támogatnak önök, a „Djelo Naróda” szerkesztőségében ülő polgártársak — a Taskenti Szovjetet avagy Kerenszkij büntetőexpedícióját?

— Nem felelnek. Nem is felelhetnek, mert nincs tudomásunk arról, hogy a „Djelo Naróda” követői csak egyetlen egyszer is tiltakoztak volna avagy egyetlen egyszer is harcoltak volna Kerenszkij úr ellenforradalmi gyakorlatozásai ellen.

Hihetetlen, de tény. A direktóriumban ülő petrográdi eszer Kerenszkij „géppuskákkal” felfegyverkezve hadjáratot indít a Taskenti Szovjetben ülő eszerek ellen, az eszer párt központi lapja pedig, a „Djelo Naróda”, mély értelmű hallgatásba burkolódzik, mintha ehhez semmi köze sem volna! Az eszer Kerenszkij össze akarja mérni erejét a taskenti eszerekkel, s a „Djelo Naróda”, amely közli Kerenszkij pogrom-„parancsát”, lehetségesnek tartja, hogy hallgasson erről, nyilván a „semlegesség” címén!

De micsoda párt az, amelynek tagjai még a kölcsönös mészárlástól sem riadnak vissza, s amelynek központi lapja ezt nyilván elnézi?

A forradalmi front egységéről beszélnek nekünk. Egység — de kivel?

Az eszerek pártjával? — amelynek nincs véleménye, hiszen hallgat.

Kerenszkij csoportjával — amely a Szovjetek szétzúzására készülődik?

Avagy a taskenti eszerek csoportjával, amely új hatalmat teremt a forradalom és a forradalom vívmányai nevében?

Mi készek vagyunk a Taskenti Szovjetet támogatni, egy sorban fogunk harcolni a forradalmi eszerekkel, velük egységes frontunk lesz.

De megértik-e végre-valahára a „Djelo Naróda” szerkesztőségében ülő polgártársak, hogy nem lehet egyidejűleg támogatni a taskentieket is, meg Kerenszkijt is, mert aki a taskentieket támogatja, az szakít Kerenszkij jel?
Megértik-e végre-valahára, hogy ha nem szakítanak a Kerenszkij-kormánnyal és „semlegesek” maradnak, akkor elárulják taskenti elvtársaik ügyét?
Megértik-e végre-valahára, hogy mielőtt a bolsevikoktól egységfrontot követelnének, előbb otthon, a saját pártjukban kell megteremteniök ezt az egységet oly módon, hogy határozottan szakítanak vagy Kerenszkijjel, vagy a baloldali eszerekkel?

Egységfrontot akarnak a bolsevikokkal? Szakítsanak a Kerenszkij-kormánnyal, támogassák a Szovjeteket a hatalomért folyó harcukban — és meg lesz az egység.

Miért alakult ki az egység a Kornyílov-lázadás napjaiban oly könnyen és egyszerűen?

Azért, mert akkor nem végetnemérő viták eredményeképpen, hanem az ellenforradalom ellen folytatott közvetlen harcban jött létre.

Az ellenforradalom még nincs szétzúzva. Csak visszavonult és elrejtőzött a Kerenszkij-kormány háta mögött. A forradalomnak, ha győzni akar, el kell foglalnia az ellenforradalom e második vonalát is. E győzelem betetőzése pedig — a Szovjetek eredményes harca a hatalomért. Aki nem akar a „barikád túlsó oldalára” kerülni, aki nem akar a Szovjetek fegyvere elé kerülni, aki a forradalom győzelmét akarja, annak szakítania kell a Kerenszkij-kormánnyal, annak támogatnia kell a Szovjetek harcát.

Forradalmi egységfrontot akarnak?

Támogassák a Szovjeteket a direktóriummal szemben, támogassák az ellenforradalom elleni harcot elszántan és mindvégig — s akkor az egység magától kialakul, egyszerűen és természetszerűen, mint a Kornyílov-lázadás napjaiban.

A Szovjetekkel vagy ellenük? — válasszanak a „Djelo Naróda” eszerjei!

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 14. sz.
1917 szeptember 19.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Kovácsolják a láncokat
– írta: J. V. Sztálin –

A megalkuvó gépezet munkában van. A Téli Palota, ez a politikai találkahely, tömve van vendégekkel. Minő illusztris társaság! Moszkvai kornyílovisták és petrográdi szávinkovisták, Nabokov, a kornyílovista „miniszter” és Cereteli, a lefegyverzés hőse, Kiskin, a Szovjetek esküdt ellensége és Konoválov, a hírhedt munkáskizáró, a politikai szökevények pártjának képviselői (kadetok!) és Berkengejm-féle szövetkezetpárti bölények, a büntetőexpedíciók pártjának képviselői (eszerek!) és Dusecskin-féle jobboldali zemsztvo-tagok, politikai kerítők a direktóriumból és ismert pénzeszsákok a „közéleti személyiségek” köréből — íme, ezek ők, a tiszteletreméltó vendégek.

Egyfelől — kadetok és nagyiparosok.

Másfelől — „honvédők” és szövetkezeti bürokraták.

Ott — nagyiparosok, mint a kadetok támasza és hadserege.

Itt — szövetkezeti bürokraták, mint a „honvédők” támasza és hadserege, mert azután, hogy a „honvédők” elvesztették a Szovjeteket, kénytelenek voltak visszavonulni régi állásaikba, a szövetkezetiekhez.

„Messétek le magatokról a bolsevikokat” és akkor a „burzsoáziának és a demokráciának közös frontja lesz” — mondja Kiskin a „honvédőknek”.

— Szolgálatjára — feleli Avxentyjev — de előbb szögezzük le az „állami szempontot”.

— „A burzsoáziának, nem kevésbé, mint a demokráciának, számolnia kell a bolsevizmus növekedésével és gondoskodnia kell a koalíciós hatalom megteremtéséről” — súgja Berkengejm Avxentyjevnek.

— Szolgalatjára — feleli Avxentyjev.

Hallják csak: a koalíciós hatalomra, mint kiderül, azért van szükség, hogy a bolsevikok ellen, azaz a Szovjetek ellen, vagyis a munkások és a katonák ellen harcoljon.

— Az „előparlament” „tanácskozó szerv” legyen, a hatalomnak pedig — „függetlennek” kell lennie tőle — mondja Nabokov.

— Nagyon szívesen — feleli Cereteli, mert egyetért azzal, „hogy az Ideiglenes Kormány ne legyen törvényileg felelős az előparlamentnek” („Récs”).

— Nem az előparlament teremti meg a hatalmat, hanem ellenkezőleg, a hatalom teremti meg az előparlamentet, mert az „szabja meg összetételét, hatáskörét és szabályzatát” — mondja a kadetok deklarációja.

— Helyes — feleli Cereteli —, „a hatalomnak kell szentesítenie ezt az intézményt” („Nóvaja Zsizny”) és a hatalomnak kell meghatároznia „szerkezeti formáit” („Récs”).

A Téli Palota becsületes alkusza, Kerenszkij úr pedig, mint aki a leghivatottabb, kijelenti:

1. „A hatalom megszervezése és összetételének kiegészítése jelenleg csupán az Ideiglenes Kormány hatáskörébe tartozik.”
2. „Ennek a tanácskozásnak (az előparlamentnek) nem lehetnek parlamenti funkciói és jogai.”
3. „Az Ideiglenes Kormány e tanácskozásnak nem lehet felelős” („Récs”).
Szóval, Kerenszkij „mindenben egyetért” a kadetokkal, a „honvédők” pedig örömest kaphatók mindenre — mi kell még?

Amikor Prokopovics elhagyta a Téli Palotát, nem ok nélkül mondotta: „a megegyezést befejezett ténynek lehet tekinteni”.

Igaz, csak tegnap volt, hogy a tanácskozás a kadetokkal való koalíció ellen foglalt állást, de mit érdekli ez a megrögzött megalkuvókat? Ha meg merték hamisítani a forradalmi demokrácia akaratát, amikor Szovjetkongresszus helyett tanácskozást hívtak össze — mért ne hamisíthatnák meg a tanácskozás akaratát is? Csak az első lépés nehéz!

Igaz, csak tegnap volt, hogy a tanácskozás olyan határozatot hozott, hogy az előparlament „teremti meg” a hatalmat, az utóbbi pedig „felelős” az előparlamentnek, de mit érdekli ez a megrögzött megalkuvókat: a fő, hogy koalíció legyen, a tanácskozás határozatai pedig . . . mit érnek azok, ha zavarják a koalíciót?

Szegény „Demokratikus Tanácskozás”!
Szegény naiv, hiszékeny küldöttek!

El lehettek-e készülve arra, hogy vezéreik a szó szoros értelmében árulást fognak elkövetni?

Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a kispolgári eszerek és mensevikek, akik nem a tömegek forradalmi mozgalmából, hanem burzsoá politikusok megalkuvó kombinációiból merítik erejüket — képtelenek önálló politikára.

Pártunknak igaza volt, amikor azt mondotta, hogy a megalkuvás politikája a forradalom érdekeinek elárulására vezet.

Most már mindenki látja, hogy a csődbement „honvédő” politikusok, a forradalom ellenségeinek örömére, saját kezükkel kovácsolják a láncokat Oroszország népeinek.

Nem ok nélkül elégedettek a kadetok, nem ok nélkül dörzsölgetik kezüket, jó előre győzelmet jósolva.
Nem ok nélkül sompolyognak a megalkuvó urak, bocsánatkérő arccal, „mint a megvert kutyák”.
Nem ok nélkül hallatszanak ki a győzelem hangzatai Kerenszkij nyilatkozataiból.

Igen, diadalünnepet ülnek.

De „győzelmük” nem maradandó és diadaluk gyorsan múlandó, mert a gazda, a nép nélkül szövik terveiket.

Mert közel az óra, amikor a becsapott munkások és katonák végre hallatni fogják kemény szavukat s romba döntik a látszatgyőzelem kártyavárát.

És a megalkuvó urak akkor magukra vessenek, ha a koalíció lim-lomjával együtt saját „honvédő” lomtáruk is levegőbe röpül.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 19. sz.
1917 szeptember 24.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Két vonal

A forradalom legfőbb kérdése a hatalom kérdése. A forradalom jellegét, menetét és kimenetelét kizárólag az határozza meg, hogy kinek a kezében van a hatalom, melyik osztály van hatalmon. A hatalom úgynevezett válsága nem más, mint az osztályok hatalomért folyó harcának külső kifejezése. A forradalmi korszakot voltaképpen éppen az jellemzi, hogy a hatalomért folyó harc itt a legélesebb és legleplezetlenebb. Ez az oka nálunk a hatalom „krónikus” válságának, amelyet még a háború, a bomlás és az éhínség is fokoz. Ez az oka annak a „meglepő” ténynek, hogy napjainkban minden „tanácskozáson”, minden „kongresszuson” kivétel nélkül ott szerepel a hatalom kérdése.

Ennek a kérdésnek ott kellett szerepelnie a Sándor-színházban ülésező Demokratikus Tanácskozáson is.

Ezen a tanácskozáson a hatalom kérdésében két vonal rajzolódott ki.

Az első vonal — a kadét párttal való nyílt koalíció vonala. Ennek a vonalnak a hirdetői a mensevik és eszer „honvédők”. A tanácskozáson Cereteli, a megrögzött megalkuvó védelmezte ezt a vonalat.

A másik vonal — a kadét párttal való gyökeres szakítás vonala. Ennek a vonalnak a hirdetői a mi pártunk és az internacionalisták a mensevikek és eszerek soraiban. A tanácskozáson Kámenyev védelmezte ezt a vonalat.

Az első vonal az imperialista burzsoáziának a nép feletti hatalmához vezet. Mert a koalíciós kormány tapasztalata megmutatta, hogy a kadetokkal való koalíció a földesúr uralmát jelenti a paraszt fölött, akinek nem adják oda a földet, a tőkés uralmát jelenti a munkás fölött, akit munkanélküliségre kárhoztatnak, a kisebbség uralmát jelenti a többség fölött, amelyet martalékul dobnak oda a háborúnak és a gazdasági bomlásnak, az éhínségnek és a pusztulásnak.

A második vonal a népnek a földbirtokosok és a tőkések fölötti hatalmához vezet. Mert a kadetokkal való szakítás éppen azt jelenti, hogy a parasztoknak a földet, a munkásoknak az ellenőrzést, a dolgozó többségnek az igazságos békét biztosítjuk.

Az első vonal bizalmat fejez ki a fennálló kormánynak, s annak kezében hagyja az egész hatalmat.

A második vonal bizalmatlanságot fejez ki a kormánnyal szemben s azért száll síkra, hogy a Munkás-, Paraszt- és Katonaszovjetek közvetlen képviselőinek kezébe menjen át a hatalom.

Akadnak olyanok, akik arról álmodoznak, hogy e két kibékíthetetlen vonalat kibékítik egymással. Ilyen például Csernov, aki a tanácskozáson a kadetok ellen szólalt fel, de a tőkésekkel való koalíciót követelte, ha (!) a tőkések lemondanak (!) érdekeikről. A Csernov-féle „álláspont” belső fonáksága a napnál világosabb, de itt nem az álláspont belső ellentmondása a fontos, hanem az, hogy így csempészi be a kadét párttal való koalíció Cereteli-féle ócska eszméjét.

Mert ez az álláspont szabad kezet ad Kerenszkijnek, hogy a „tanácskozás platformjából kiindulva”, különböző Burüskinekkel és Kiskinekkel „egészítse ki” a kormányt, akik készek bárminő platformot is aláírni, de csak azért, hogy azt ne hajtsák végre.

Mert ez a teljesen fonák „álláspont” megkönnyíti Kerenszkijnek a Szovjetek és a Bizottságok elleni harcát, amikor tanácskozó „előparlament” formájában fegyvert ad kezébe.

Csernov „vonala” ugyanaz, mint Cereteli „vonala”, csak „ravaszul” álcázott, hogy a „koalíció” hálójába csaljon néhány együgyűt.

Feltehető, hogy a tanácskozás Csernov nyomdokaiban fog haladni.

De a tanácskozás nem az utolsó fórum.

A fentebb vázolt két vonal csak azt fejezi ki, ami a valóságban van. A valóságban pedig nem egy, hanem két hatalom van: a hivatalos hatalom — a Direktórium és a nem hivatalos hatalom — a Szovjetek és a Bizottságok.

E két hatalom egymás elleni, egyelőre még lefojtott és öntudatlan harca — ez a mai helyzet jellemző vonása.

A tanácskozás nyilván az a súlydarab, mely a Direktórium javára dönti el a hatalom kérdését.

De tudják meg a titkos és nyílt megalkuvó urak, hogy aki a Direktórium mellett száll síkra, az jóváhagyja a burzsoázia hatalmát, az elkerülhetetlenül összeütközésbe kerül a munkás- és katonatömegekkel, annak a Szovjetek és a Bizottságok ellen is síkra kell szállnia.

A megalkuvó uraknak tudniok kell, hogy az utolsó szó a forradalmi Bizottságoké és a Szovjeteké.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 12. sz.
1917 szeptember 16
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Minden hatalmat a szovjeteknek!
– írta: J. V. Sztálin –

A forradalom halad. A forradalom, amelyet a júliusi napokban összelövöldöztek, amelyet a Moszkvai Tanácskozáson már „eltemettek”, most újra nekilendül, ledönti a régi korlátokat és új hatalmat teremt. Az ellenforradalom frontjának első vonalát elfoglaltuk. Kornyílov után Kalégyin is visszavonul. A harc tüzében újjáélednek a már-már holttá vált Szovjetek. A Szovjetek ismét a kormánykerék mellé állnak és vezetik a forradalmi tömegeket.

Minden hatalmat a Szovjeteknek! — ez az új mozgalom jelszava.

Az új mozgalom ellen Kerenszkij kormánya lép ki a porondra. Ez a kormány már a Kornyílov-lázadás első napjaiban azzal fenyegetődzött, hogy feloszlatja a Forradalmi Bizottságokat, s „önkényeskedésnek” nyilvánította a Kornyílov-lázadás elleni harcot. Azóta folyvást fokozódott a Bizottságok elleni harc, mely az utóbbi időben már nyílt háborúvá fejlődött.

A Szimferopoli Szovjet letartóztatja a hírhedt Rjabusinszkijt, a Kornyílov-lázadás bűnrészesét. Mire a Kerenszkij-kormány elrendeli, hogy „intézkedni kell Rjabusinszkij kiszabadítása érdekében és felelősségre kell vonni azokat, akik őt törvénytelenül letartóztatták” („Récs”).

Taskentben minden hatalom a Szovjet kezébe megy át s a régi hatóságokat elmozdítják. Mire a Kerenszkij-kormány „több intézkedést tesz, melyeket egyelőre titokban tart, de amelyeknek rendkívül kijózanítóan kell majd hatniok a Munkás- és Katonaküldöttek Taskenti Szovjetjének felfuvalkodott vezetőire” („Russzkije Védomosztyi”).

A Szovjetek követelik Kornyílov és cinkosai ügyének szigorú és alapos kivizsgálását. Mire a Kerenszkij-kormány „egy jelentéktelen kis körre korlátozza a vizsgálatot, nem használ fel egyes nagyon fontos forrásokat, amelyek alapján Kornyílov bűntettét nemcsak lázadásnak, hanem hazaárulásnak lehetne minősíteni” (Subnyikov előadói beszéde, „Nóvaja Zsizny”).

A Szovjetek követelik, hogy a kormány szakítson a burzsoáziával és elsősorban a kadetokkal. Mire a Kerenszkij-kormány tárgyalásokat folytat a Kiskinekkel és Konoválovokkal, meghívja őket a kormányba és a kormányt a Szovjetektől „függetlennek” nyilvánítja.

Minden hatalmai az imperialista burzsoáziának! — ez a Kerenszkij-kormány jelszava.

Kételkedni lehetetlen. Két hatalom van: Kerenszkij és kormányának hatalma s a Szovjetek és Bizottságok hatalma.

E két hatalom egymás elleni harca — ez a mai helyzet jellemző vonása.

Vagy a Kerenszkij-kormány hatalma — és akkor: a földbirtokosok és a tőkések uralma, háború és bomlás.
Vagy a Szovjetek hatalma — és akkor: a munkások és a parasztok uralma, béke, és a bomlás felszámolása.

Így és csakis így veti fel a kérdést maga az élet.

Valahány hatalmi válság volt — a forradalom minden alkalommal felvetette ezt a kérdést. A megalkuvó urak minden alkalommal kitértek az egyenes válasz elől, húzódoztak és — átadták a hatalmat az ellenségnek. S amikor a Szovjetkongresszus helyett tanácskozást hívtak össze, ismét ki akartak térni, hogy megint a burzsoáziának engedjék át a hatalmat. De elszámították magukat. Elérkezett az az idő, amikor már többé nem lehet kitérni.

Az élet egyenes kérdésére világos és félreérthetetlen választ kell adniok.

A Szovjetek mellett vagy ellenük!

Válasszanak a megalkuvó urak.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 13. sz.
1917 szeptember 17.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A külföldiek és Kornyílov összeesküvése

Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a külföldiek Kornyílov összeesküvésével kapcsolatban tömegesen hagyják el Oroszországot. A burzsoá sajtó bérencei ezt a jelenséget a „békehíresztelésekkel”, sőt „a bolsevizmus diadalával” (Petrográdon és Moszkvában) igyekeznek összefüggésbe hozni. Ez azonban csak a sárgák lármás és ostoba fogása, mellyel az olvasók elől el akarják rejteni az elutazás igazi okát. Az elutazás igazi oka az, hogy bizonyos külföldiek kétségtelenül bűntársak Kornyílov összeesküvésében, és ezek a vitéz urak most — bölcsen — igyekeznek kibújni a felelősség alól.

Ismeretes, hogy a „vad hadosztályt” Petrográdra kísérő páncélautók személyzete külföldiekből állott.
Ismeretes, hogy bizonyos követségeknek a főhadiszálláshoz beosztott képviselői nemcsak tudtak Kornyílov összeesküvéséről, hanem segítettek is Kornyílovnak az összeesküvés előkészítésében.
Ismeretes, hogy a „Times” és a londoni imperialista klikk ügynöke, a kalandor Alagyin, aki Angliából közvetlenül a Moszkvai Tanácskozásra jött, s aztán a főhadiszállásra „vonult”, a Kornyílov-lázadás lelke és első hegedűse volt.
Ismeretes, hogy a legtekintélyesebb oroszországi követség egyik kiváló képviselőjének már júniusban bizonyos kapcsolatai voltak Kalégyin és mások ellenforradalmi cselszövéseivel, s ezeket a kapcsolatait nem éppen megvetendő segélyekkel támasztotta alá főnökeinek kasszájából.
Ismeretes, hogy a „Times” és a „Temps” nem titkolta elégedetlenségét, amikor a Kornyílov-lázadás meghiúsult, s szidta, átkozta a forradalmi Bizottságokat és a Szovjeteket.
Ismeretes, hogy az Ideiglenes Kormány megbízottai a fronton kénytelenek voltak rendreutasítani egyes külföldieket, akik úgy viselkedtek Oroszországban, mint az európaiak Közép-Afrikában.
Ismeretes, hogy tulajdonképpen éppen az efféle „intézkedésekkel” kapcsolatban kezdődött el a külföldiek tömeges elutazása, mire az orosz hatóságok, hogy ki ne engedjék kezükből az értékes „tanukat”, kénytelenek voltak az elutazások megakadályozására intézkedéseket foganatosítani, de Buchanan (maga Buchanan!), nyilván leleplezésektől tartva, maga is „intézkedett” és felszólította a brit kolónia tagjait, hogy utazzanak el Oroszországból. Buchanan most a „leghatározottabban cáfolja” azokat a „híreszteléseket”, amelyek szerint az angol követ a petrográdi brit kolónia valamennyi tagját felszólította Oroszország elhagyására (lásd „Récs”). De először is, ez a furcsa „cáfolat” csak megerősíti a „híreszteléseket”. Másodszor, kinek kellenek most ezek a hazug „cáfolatok”, amikor egyes külföldiek (nem „valamennyi”, hanem egyesek!) már elutaztak — kereket oldottak?

Mindez, ismételjük, ismeretes és úton-útfélen megtárgyalták.

Ezt csiripelik még a verebek is.

És ha mindezek után bizonyos „kormánykörök” és különösen a burzsoá lapok a kérdést elkenni igyekszenek és a bolsevikokra hárítják a „felelősséget”, akkor ez csalhatatlan jele annak, hogy ezek a „körök” és ezek a lapok „lelkűk mélyén” teljesen osztják „bizonyos külföldiek” ellenforradalmi terveit.

Hallgassák csak a „szocialista gondolat” szócsövét, a „Djeny”-t.

„Azzal kapcsolatban, hogy a külföldiek — franciák és angolok — Oroszországból tömegesen elutaznak, az Ideiglenes Kormány köreiben sajnálattal állapítják meg: nem csoda, ha mostani kiegyensúlyozatlan helyzetünkben a külföldiek nem szívesen teszik ki magukat kellemetlenségeknek. Sajnos, nem minden alap nélkül mondják, hogy a bolsevikok teljes diadala esetén a külföldi hatalmak képviselői inkább elhagyják Oroszországot” („Djeny”, szeptember 10.).

Így ír a bolsevizmus kísértetétől megrémült filiszterek szócsöve.
Így „állapítják” meg, még hozzá „sajnálattal”, az Ideiglenes Kormány bizonyos „körei”, melyeket senki sem ismer.

Egészen kétségtelen: a világ sárgái egyesülnek és összeesküvést szerveznek az orosz forradalom ellen; a banklapok firkászai a „bolsevik veszélyről” szóló hazug frázisok lármájával igyekeznek leplezni ezt a „munkát”; a kormány „körei” pedig, melyeket senki sem ismer, az angol-francia imperialisták akaratát teljesítve, farizeus módon a bolsevikokra mutogatnak s Oroszország „kiegyensúlyozatlan helyzetéről” szóló hazug állításokkal ügyefogyottan fedezik a kereket oldó bűnösöket.

Jellemző . . .

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 8. sz.
1917. szeptember 12.
Aláírás: K.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A demokratikus tanácskozásról
– írta: J. V. Sztálin –

Ma nyílik meg a Demokratikus Tanácskozás.

Nem kívánunk arról beszélni, hogy miért éppen tanácskozást hívtak össze és nem Szovjetkongresszust. Nem kétséges, hogy a kongresszus által választott Központi Végrehajtó Bizottság, amely ebben a súlyos történelmi helyzetben nem a Szovjetkongresszushoz, hanem a polgári elemek részvételével rendezett tanácskozáshoz apellál — nemcsak durva formai szabálysértéssel hamisította meg a forradalmi osztályok akaratát, hanem megengedhetetlenül fel is cserélte azt a forradalomellenes osztályok akaratával. A Központi Végrehajtó Bizottság vezéreit nyilvánvalóan az az „eszme” vezérelte, hogy — ha törik, ha szakad — becsempészik a cenzusos elemeket. . .

Arról sem fogunk beszélni, hogy számos olyan Munkás- és Katonaszovjetnek, amelyek nyílt összecsapásban legyőzték az ellenforradalmi csapatokat, a hatalom kérdésében dönteni hivatott tanácskozáson nem adtak szavazati jogot, míg a cenzusos elemek, amelyek közvetlenül vagy közvetve az ellenforradalmat támogatták, megkapták ezt a jogot. A forradalmak történetében a burzsoázia általában szívesen hagyta, hogy a munkások és a parasztok egyedül harcoljanak, magukra vegyék a harc minden veszélyét és kockázatát, de mindig harcolt az ellen, hogy a győztes munkások és parasztok győzelmük gyümölcseit élvezzék és maguk kerüljenek hatalomra. Nem gondoltuk, hogy a Központi Végrehajtó Bizottság végérvényesen megbecsteleníti magát azzal, hogy ebben a tekintetben a burzsoázia útjára lépett…

Teljesen érthető tehát, hogy számos helyi munkás- és katonaszervezet a hátországban és a fronton, Középoroszországban és Harkovban, a Donyec-medencében és Szibériában, Számárában és Dvinszk-ben hevesen tiltakozott a forradalom jogainak e durva megsértése ellen.

De ismétlem, erről nem kívánunk beszélni. Térjünk rá a főkérdésre.

A tanácskozást azért hívták össze, hogy megállapítsák a „forradalmi hatalom megszervezéséhez” szükséges feltételeket.

Szóval, hogyan szervezzék meg a hatalmat?

Kétségtelen, hogy csak azt lehet megszervezni, amivel rendelkezünk — nem lehet megszervezni azt a hatalmat, amely mások birtokában van. A tanácskozás, amely arra vállalkozik, hogy megszervezi a hatalmat, amely nincs a birtokában, amely Kerenszkij kezében összpontosul, amelyet Kerenszkij egyszer már a petrográdi „Szovjetek és bolsevikok” ellen fordított — ez a tanácskozás nagyon ostoba helyzetbe kerülhet, mihelyt megkísérli, hogy a szavakról tettekre térjen át.

Mert csak két eset lehetséges:
Vagy valóban „megragadja” a tanácskozás a hatalmat — bármi jöjjön is — és akkor lehet és kell is az általa kivívott forradalmi hatalom megszervezéséről beszélni.
Vagy nem „ragadja” meg a hatalmat, nem szakít Kerenszkij jel — s akkor a hatalom megszervezéséről folyó tárgyalás elkerülhetetlenül üres fecsegéssé fajul.

De tegyük fel — tegyük fel egy pillanatra —, hogy valami csuda folytán megragadja a hatalmat és már csak meg kell szervezni azt. Kérdés — hogyan kell megszervezni? Milyen alapelvekre kell felépíteni?
— A burzsoáziával való koalíció alapelveire! — felelik kórusban az Avxentyjevek és Ceretelik.
— A burzsoáziával való koalíció nélkül nincs menekvés! — hangoztatja a „Djeny”, a „Vólja Naróda” és az imperialista burzsoázia többi kóristája.

Csakhogy mögöttünk van a burzsoáziával való koalíció hat hónapja. Mit adott nekünk ez a koalíció azon kívül, hogy nagyobb lett a bomlás és a kínzó éhínség, hogy a háború elhúzódott és a gazdaság szétzüllött, hogy a hatalom már négy válságon ment át és megértük a Kornyílov-lázadást, hogy az ország kimerült és a Nyugat pénzügyi igájába görbedt?

Avagy talán ez kevés a megalkuvó uraknak?

Beszélnek a koalíció erejéről és hatalmáról, a forradalom „bázisának kiszélesítéséről” stb. De hát akkor miért pattant szét a burzsoáziával, a kadetokkal való koalíció a Kornyílov-lázadás első fuvallatára? Avagy talán nem szöktek meg a kadetok a kormányból? Hol van a koalíció „ereje” és hol itt a forradalom „bázisának kiszélesítése”?

Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a szökevényekkel szövetségben nem lehet „megmenteni a forradalmat”?

Ki védelmezte a forradalmat és vívmányait a Kornyílov-lázadás napjaiban?
Talán a „liberális burzsoázia”? Csakhogy a liberális burzsoázia ezekben a napokban egy táborban volt a kornyílovistákkal, szemben a forradalommal és a forradalmi bizottságokkal. Miljukov és Maklakov most már nyíltan beszél erről.
Talán a „kereskedő és iparososztályok”? Csakhogy ők ezekben a napokban szintén Kornyílov táborában voltak. A Kornyílov volt főhadiszállásán tevékenykedő „közéleti személyiségek”, Gucskov, Rjabusinszkij és kompániájuk, most nyíltan beszélnek erről.

Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a burzsoáziával való koalíció egyértelmű a Kornyílovokkal és a Lukomszkijakkal való szövetséggel?

Beszélnek az ipari bomlás fokozódásáról, de a tények rásütik a kizárásokat rendező kapitalistákra, hogy ők azok, akik szándékosan csökkentik a termelést . . . Beszélnek nyersanyaghiányról, de a tények rásütik a spekuláns kereskedőkre, hogy ők azok, akik a gyapotot, a szenet stb. rejtegetik … Beszélnek a városokban uralkodó éhínségről, de a tények a spekuláló bankokat vádolják, hogy ők azok, akik mesterségesen akadályozzák a gabonaszállítást. . . Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a burzsoáziával való koalíció, a cenzusos elemekkel való koalíció egyértelmű a csalókkal és spekulánsokkal, a fosztogatókkal és kizárásokat rendező kapitalistákkal kötött szövetséggel?

És mindezek után nem világos-e, hogy csakis a földbirtokosok és a tőkések elleni harcban, csakis a minden rendű és rangú imperialisták elleni harcban, csakis harcolva ellenük és legyőzve őket, lehet megmenteni az országot az éhínségtől és a pusztulástól, a gazdasági kimerüléstől és a pénzügyi csődtől, a felbomlástól és elvadulástól?

És ha a Szovjetek és a Bizottságok bizonyultak a forradalom legfőbb támaszainak, ha a Szovjetek és a Bizottságok győzték le a fellázadt ellenforradalmat — nem magától értetődik-e, hogy ők, és csakis ők lehetnek most a forradalmi hatalom legfőbb hordozói az országban?

Önök azt kérdezik: hogyan kell megszervezni a forradalmi hatalmat?

Hiszen az már szerveződik a tanácskozáson kívül és talán a tanácskozás ellenére, az ellenforradalom ellen folytatott harcban, a burzsoáziával való tényleges szakítás talaján, e burzsoázia elleni harcban — szerveződik forradalmi munkásokból, parasztokból és katonákból.

E hatalom elemei — a forradalmi Bizottságok és a Szovjetek a fronton és a hátországban.
E hatalom csírája — az a balszárny, amely a tanácskozáson nyilván ki fog alakulni.

A tanácskozásnak formába kell öntenie és be kell fejeznie a forradalmi hatalom kialakulásának ezt a folyamatát, vagy fenntartás nélkül meg kell adnia magát Kerenszkijnek és szedni a sátorfáját.

A Központi Végrehajtó Bizottság tegnap már megpróbált a forradalmi útra lépni, elvetvén a kadetokkal való koalíciót.

De a kadetok az egyetlen komoly burzsoá párt. Megértik-e a megalkuvó urak, hogy a burzsoá körökből nincs már kivel koalícióra lépni?

Van-e elég bátorságuk ahhoz, hogy válasszanak?

Majd meglátjuk.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 10. sz
1917 szeptember 14.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A magunk útján

Az 1848-as németországi forradalom gyengeségét Marx egyebek között azzal magyarázta, hogy ott nem volt erős ellenforradalom, amely sarkantyúzta volna a forradalmat és megedzette volna a harc tüzében.

Mi, oroszok, ebben a tekintetben nem panaszkodhatunk a sorsra, mert nálunk van ellenforradalom, méghozzá eléggé alapos. A tábornoki-burzsoá ellenforradalom legutóbbi megmozdulásai és a forradalmi mozgalom válaszhulláma rendkívül világosan mutatta, hogy a forradalom éppen az ellenforradalommal vívott ütközetekben növekszik és erősödik.

Ezeknek az ütközeteknek a tüzében elevenedtek meg és bontakoztak ki a már-már haldokló Szovjetek és Bizottságok, amelyeket a burzsoázia július augusztusi bűnös cselszövényei vertek szét.

A forradalom ezeknek a szervezeteknek vállain lendült olyan magasra, hogy diadalt aratott az ellenforradalmon.

Most, amikor a kornyílovi had fejetlenül hátrál, Kerenszkij pedig szemérmetlenül idegen babérokkal ékeskedik, most különösen világos, hogy e szervezetek nélkül, a vasutas, katona, matróz, paraszt, munkás, postás és távíró s egyéb „önhatalmú” bizottságok nélkül, e bizottságok forradalmi kezdeményezése és harcos öntevékenysége nélkül a forradalmat elsöpörték volna.

Annál nagyobb tiszteletet kellene tanúsítani e szervezetek iránt. Annál erélyesebb munkát kell kifejtenünk e szervezetek megszilárdítása és kiszélesítése érdekében. Éljenek és fejlődjenek, erősödjenek és győzzenek az „önhatalmú” bizottságok — ez legyen a forradalom barátainak jelszava.

Csak ellenségeink, csak az orosz nép esküdt ellenségei törhetnek e szervezetek épségére.

És a Kerenszkij-kormány már az ellenforradalom fellépésének első napjaiban gyanúpörbe fogta az „önhatalmú” bizottságokat. Ez a kormány, amely nem volt képes és nem kívánt harcolni a kornyílovizmus ellen, ez a kormány, amely jobban félt a tömegektől és a tömegmozgalomtól, mint az ellenforradalomtól, Petrográdon már a kornyílovista megmozdulások első napjaiban akadályokat gördített az Ellenforradalom Elleni Népharc Bizottsága elé. És a kornyílovizmus elleni harc e szabotálását az egész idő alatt folytatta.

De ez még nem minden. A Kerenszkij-kormány szeptember negyedikén külön parancsot adott ki, amelyben nyíltan hadat üzen a forradalmi bizottságoknak s törvényen kívül helyezi őket. E bizottságok tevékenységét „önkényes cselekedeteknek” minősítve kijelenti, hogy:

„az önhatalmú cselekedetek a jövőben nem tűrhetők és az Ideiglenes Kormány harcolni fog ellenük, mint önkényes és a köztársaságra nézve káros cselekedetek ellen”.

Kerenszkij nyilván elfelejtette, hogy a „direktóriumot” még nem váltotta fel a „konzulátus”, ő pedig nem első konzulja az Oroszországi Köztársaságnak.
Kerenszkij nyilván nem tudja, hogy a „direktórium” és a „konzulátus” között államcsíny volt, amelyet előbb végre kellene hajtani, hogy ilyen parancsokat kiadhasson.

Kerenszkijnek tudnia kellene, hogy az „önhatalmú” bizottságok ellen folytatott harcában a hátországban és a fronton a Kalégyinokra és Kornyílovokra, és csakis rájuk támaszkodhatna és mindenesetre emlékeznie kellene ez utóbbiak sorsára . . .

Meggyőződésünk, hogy a forradalmi bizottságok méltóképpen vissza fogják verni Kerenszkij orvtámadását.

Egészen bizonyosak vagyunk abban, hogy a forradalmi bizottságok nem fognak letérni útjukról.

És ha a „direktórium” s a forradalmi bizottságok útjai véglegesen elváltak, annál rosszabb a „direktóriumnak”.

Az ellenforradalmi veszély még nem múlt el — éljenek a forradalmi bizottságok!

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 3. sz.
1917 szeptember 6.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A második hullám
– írta: J. V. Sztálin –

Az orosz forradalom első hulláma a cárizmus elleni harc zászlaja alatt kezdődött. A forradalom döntő erői akkor a munkások és a katonák voltak. De nem ők voltak az egyedüli erők. Kívülük még a liberális burzsoák (kadetok) és az angol-francia kapitalisták is „felléptek”, akik közül az előbbiek azért fordultak el a cárizmustól, mert képtelen volt utat törni Konstantinápolyhoz, az utóbbiak pedig azért hagyták cserben a cárizmust, mert különbékére törekedett Németországgal.

Ily módon valami rejtett koalíció alakult, amelynek nyomására a cárizmus kénytelen volt elkotródni. És a cárizmus bukásának másnapján ez a rejtett koalíció nyílt koalícióvá változott, határozott szerződés formájában, mely az Ideiglenes Kormány és a Petrográdi Szovjet, a kadetok és a „forradalmi demokrácia” között jött létre.

Csakhogy ezeknek az erőknek teljesen különböző céljaik voltak. Míg a kadetok és az angol-francia kapitalisták csak kis forradalmat akartak csinálni, hogy a tömegek forradalmi lelkesedését egy nagy imperialista háború céljaira használják ki, addig a munkások és a katonák ellenkezőleg, a régi rendszer gyökeres szétzúzására és a nagy forradalom teljes győzelmére törekedtek, hogy miután elkergették a földesurakat és megfékezték az imperialista burzsoáziát, kiküzdjék a háború befejezését, biztosítsák az igazságos békét.

Ez a gyökeres ellentét volt az alapja a forradalom további fejlődésének. Ez volt az oka annak is, hogy a kadetokkal való koalíció nem lehetett tartós.

Ezt az ellentmondást juttatta kifejezésre valamennyi úgynevezett hatalmi válság, beleértve a hatalom legutolsó augusztusi válságát is.

És ha e válságok során minden egyes esetben az imperialista burzsoáziáé volt a siker, ha a válság „megoldása” után minden alkalommal a munkások és a katonák voltak a becsapottak, a koalíció pedig valamilyen formában mégis megmaradt, az nemcsak az imperialista burzsoázia nagyfokú szervezettségével és pénzügyi hatalmával magyarázható, hanem azzal is, hogy a kispolgárság ingadozó felső rétegei, valamint eszer és mensevik pártjaik, amelyek általában kispolgári országunk kispolgárságának még mindig nagy tömegeit vezetik, minden egyes esetben a „barikád túlsó oldalára” állottak, s ezzel a kadetok javára döntötték el a hatalomért folyó harcot.

A kadetokkal alkotott koalíció a júliusi napokban volt a legerősebb, amikor a koalíció tagjai harci egységfrontban léptek fel s fegyverüket a „bolsevista” munkások és katonák ellen fordították.

A Moszkvai Tanácskozás e tekintetben csak a júliusi napok visszhangja volt, s a bolsevikok kizárása a tanácskozásról az ország „eleven erőivel” való „becsületes koalíció” összeenyvezésének szükséges zálogául szolgált, mert a bolsevikok elszigetelését a kadetokkal alkotott koalíció tartóssága elengedhetetlen feltételéül tekintették.

Ez volt a helyzet a Kornyílov-lázadásig.

Kornyílov fellépésével a kép megváltozik.

Már a Moszkvai Tanácskozáson kitűnt, hogy a kadetokkal való szövetség azzal a veszéllyel fenyeget, hogy Kornyílovval és Kalégyinnal való szövetséggé válik … és pedig nem csupán a bolsevikok ellen, hanem az egész orosz forradalom ellen, közvetlenül a forradalmi vívmányok léte ellen. A Moszkvai Tanácskozás bojkottja és a moszkvai munkások tiltakozó sztrájkja, amely letépte az álarcot az ellenforradalmi gyülekezetről és felborította az összeesküvők terveit, nemcsak figyelmeztetés volt akkor ebben az értelemben, hanem felhívás is arra — legyetek készen. Ismeretes, hogy a felhívás nem maradt pusztában kiáltó szó: több város nyomban tiltakozó sztrájkkal viszonozta.

Ez baljós előjel volt.

A Kornyílov-lázadás csak megnyitotta a felgyülemlett forradalmi felháborodás szelepét, csak feloldotta a megkötözött forradalmat, sarkantyúzva és előrehajtva azt.

És itt, az ellenforradalmi erők ellen vívott ütközetek tüzében, ahol a szavakat és ígéreteket a közvetlen harc élő valóságán ellenőrzik — itt mutatkoztak meg a forradalom igazi barátai és ellenségei, a munkások, a parasztok és a katonák igazi szövetségesei és árulói.

Az Ideiglenes Kormányt, amelyet oly nagy igyekezettel férceltek össze a legkülönbözőbb anyagból, Kornyílov-lázadás első szele foszlányokra szaggatta.

„Szomorú”, de tény, a koalíció erőnek látszik, mikor fecsegni kell a „forradalom megmentéséről” — de szappanbuboréknak bizonyul, ha csakugyan meg kell menteni a forradalmat a halálos veszedelemtől.

A kadetok kilépnek a kormányból, nyíltan szolidaritást vállalnak a kornyílovistákkal. A minden rendű és rangú imperialisták, bankárok és gyárosok, vállalkozók és spekulánsok, földbirtokosok és tábornokok, a „Nóvoje Vrémja” banditái és a „Birzsovka” gyáva provokátorai, élükön a kadetok pártjával és szövetségben az angol-francia imperialista klikkekkel, egytől-egyig egy táborba kerülnek az ellenforradalmárokkal a forradalom és a forradalmi vívmányok ellen.

Világossá válik, hogy a kadetokkal való szövetség nem egyéb, mint a földesurakkal a parasztok ellen, a tőkésekkel a munkások ellen, a tábornokokkal a katonák ellen kötött szövetség.

Világossá válik, hogy aki egyetért Miljukovval, az egyetért Kornyílovval is, annak a forradalom ellen kell harcolnia, mert Miljukov és Kornyílov — „egykutya”.

Ennek az igazságnak homályos felismerése az alapja az új forradalmi tömegmozgalomnak, az orosz forradalom második hullámának.

Az első hullám a kadetokkal való koalíció diadalával végződik (Moszkvai Tanácskozás!) — a második hullám ennek a koalíciónak csődjével, a kadetok elleni nyílt háborúval kezdődik.

A tábornoki-kadet ellenforradalom elleni harcban feltámadnak és megerősödnek a már-már haldokló Szovjetek és Bizottságok a hátországban és a fronton.
A tábornoki-kadet ellenforradalom elleni harcban létrejönnek a munkások és a katonák, a matrózok és a parasztok, a vasutasok és postaalkalmazottak új forradalmi bizottságai.

E harc tüzében megalakulnak a hatalom új helyi szervei, Moszkvában és a Kaukázusban, Petrográdon és az Urálban, Odesszában és Harkovban.

Itt nem az a lényeges, hogy mi van az eszerek és mensevikek új határozataiban, noha e napokban hozott határozataik kétségtelenül baloldaliabbak, ami önmagában véve nem csekély jelentőségű.

Nem is a „bolsevizmus győzelme” a lényeges, amelynek kísértetével a burzsoá sajtó a „Djeny” és a „Vólja Naróda” megfélemlített filisztereit zsarolja.

A lényeg az, hogy a kadetok elleni harcban, és a kadetok ellenére, új hatalom jön létre, amely nyílt összecsapásban legyőzte az ellenforradalom csapatait.

A lényeg az, hogy ez a hatalom, védelem helyett támadásba menve, elkerülhetetlenül belenyúl a földbirtokosok és a tőkések életbevágó érdekeibe, s ezzel maga mellé állítja a munkások és a parasztok nagy tömegeit.
A lényeg az, hogy ez az „el nem ismert” hatalom, amikor így jár el, a dolgok logikája folytán kénytelen napirendre tűzni „legalizálásának” kérdését, a „hivatalos” hatalom pedig, amely elárulta, hogy nyilvánvaló rokonságban van az ellenforradalmi összeesküvőkkel, elveszíti szilárd talaját.

A lényeg végül az, hogy amikor a forradalom új hulláma, rohamosan terjedve, újabb városokat és területeket önt el, a Kerenszkij-kormány, amely tegnap még félt elszánt harcot folytatni a kornyílovista ellenforradalom ellen, ma már egyesül Kornyílovval és a kornyílovistákkal a hátországban és a fronton, s ugyanakkor „megparancsolja” a forradalom fészkeinek, a munkások, a katonák és a parasztok „önhatalmú” bizottságainak feloszlatását.

És minél nagyobb az összhang Kerenszkij, Kornyílov, Kalégyin táborában, annál tátongóbb lesz a szakadék a nép és a kormány között, annál valószínűbb a Szovjetek és az Ideiglenes Kormány közötti szakadás.

Nem az egyes pártok határozatai, hanem ezek a tények jelentik a régi megalkuvó jelszavak halálos ítéletét.

Távol áll tőlünk, hogy túlbecsüljük a kadetokkal való szakítás fokát. Tudjuk, hogy ez a szakítás egyelőre csak formális. De mint kezdet, az ilyen szakítás is igen nagy lépés előre. A többit, hisszük, elvégzik maguk a kadetok. Máris bojkottálják a Demokratikus Tanácskozást. A kereskedelem és az ipar képviselői, akiket a Központi Végrehajtó Bizottság ravasz stratégái be akartak csalni „hálójukba”, a kadetokat követték. Feltételezhető, hogy tovább is mennek majd, folytatni fogják a gyárak bezárását, a „demokrácia” szerveitől meg fogják tagadni a hitelt, hogy szándékosan kiélezzék a gazdasági bomlást és az éhínséget. A „demokrácia” pedig, a bomlás és az éhínség elleni harcban elkerülhetetlenül bele fog sodródni a burzsoázia elleni elszánt harcba s kimélyíti a kadetokkal való szakítását…

Ebben a távlatban és ilyen összefüggésben a szeptember 12-ére egybehívott Demokratikus Tanácskozás különösen sokatmondó jelentőségű lesz. Mivel végződik a tanácskozás, „megragadj a”-e a hatalmat, „enged”-e Kerenszkij — ezek olyan kérdések, amelyekre egyelőre nem tudunk feleletet adni. Lehetséges, hogy a tanácskozás kezdeményezői igyekeznek majd valamilyen ravasz „egyesség”-formulát találni. De persze nem ez a lényeg. A forradalom legfőbb kérdései, különösen a hatalom kérdése, nem tanácskozásokon dőlnek el. Egy azonban kétségtelen — az, hogy a tanácskozás összegezni fogja az utóbbi napok eseményeit, elkészíti az erők mérlegét, feltárja az orosz forradalom első, letűnt és második, érlelődő hulláma közötti különbséget.

És megtudjuk, hogy:
Ott, az első hullámban — a cárizmus és maradványai ellen folyt a harc. Itt, a második hullámban — a harc a földbirtokosok és a tőkések ellen megy.
Ott — szövetség a kadetokkal. Itt — szakítás velük.
Ott — a bolsevikok elszigetelése. Itt — a kadetok elszigetelése.
Ott — szövetség az angol-francia tőkével és háború. Itt — érlelődő szakítás velük, és béke, igazságos és általános béke.

Ez és csakis ez lesz a forradalom második hullámának útja, bármit határoz is a Demokratikus Tanácskozás.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 6. sz.
1917 szeptember 9.
Aláírás: K. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A válság és a direktórium

A Kornyílov-összeesküvés és a kormányhatalom felbomlása után, az összeesküvés összeomlása és a Kerenszkij—Kiskin kormány megalakítása után, az „új” válság és Ceretelinek—Gocnak ugyanazzal a Kerenszkijjel folytatott „új” tárgyalásai után — végre itt van az „új” (teljesen új!) öttagú kormány.

Kerenszkij, Tyeréscsenko, Verhovszkij, Vergyerevszkij és Nyikityin, öttagú „direktórium” — ez az „új” kormány, amelyet Kerenszkij „választott ki”, Kerenszkij erősített meg, amely Kerenszkijnek felelős és független a munkásoktól, a parasztoktól és a katonáktól.

Mondják azt is, hogy ez a kormányhatalom a kadetoktól is független, de ez üres fecsegés. Mert az a tény, hogy a kadetok hivatalos képviselői nincsenek bent a kormányban, csak leplezi azt, hogy a kormány teljesen a kadetoktól függ.

Látszatra — az eszer Kerenszkij a legfelsőbb főparancsnok. Valójában — a kadetok bizalmi embere, Alexéjev tábornok az, aki kezében tartja a fővezérkart, vagyis a front minden szálát.
Látszatra — „baloldali” direktórium, amely független (ne tréfáljanak!) a kadetoktól. Valójában — a kadetok bizalmi emberei vezetik a minisztériumokat és intézik ténylegesen az állam minden ügyét.

Hangoztatják, hogy szakítottak a kadetokkal. Valójában — egyességre léptek a kadetok bizalmi embereivel a hátországban és a fronton egyaránt.

Egy direktórium, amely spanyolfalként eltakarja a kadetokkal való szövetséget; Kerenszkij diktatúrája, amely álarcként fedezi a földbirtokosok és a tőkések diktatúráját a nép haragja elől — ez most a helyzet.

A jövőben pedig — az „eleven erők” képviselőinek új tanácskozása, ahol Cereteli és Avxentyjev úrék, ezek a megrögzött megalkuvók, a kadetokkal tegnap megkötött titkos megegyezést nyílt és határozott megegyezéssé igyekeznek változtatni — a munkások és a parasztok ellenségeinek örömére.

Országunk az utóbbi hat hónap folyamán háromszor ment át éles hatalmi válságon. A válságot minden alkalommal úgy oldották meg, hogy megegyeztek a burzsoáziával, a munkásokat és a parasztokat pedig minden alkalommal rászedték.

Miért?
Azért, mert az eszerek és a mensevikek kispolgári pártjai beavatkoztak a hatalomért folytatott harcba, minden alkalommal a földbirtokosok és a tőkések mellé állottak és a kadetok javára döntötték el a viaskodást.

Kornyílov összeesküvése feltárta a kadetok ellenforradalmiságát. A „honvédők” három napon át üvöltöztek a kadetok árulásáról, a koalíció életképtelenségéről, amely már az ellenforradalommal való első összeesküvés alkalmával szétesett. És mit látunk? Mindezek után legjobbnak találták, hogy álcázott koalícióban egyesüljenek ugyanazokkal a leköpdösött kadetokkal.

A Központi Végrehajtó Bizottság „honvédő” többsége tegnap azt határozta, hogy „támogatja” az öttagú direktóriumot, amely a kadetokkal kötött kulisszamögötti megállapodások eredményeképpen jött létre — a munkások és a parasztok létérdekeinek kárára.

Ezen a napon, a hatalom kiéleződött válságának napján, amikor a hatalomért folytatott harc Kornyílov megsemmisítésével kapcsolatban különösen fokozódott, ezen a napon a mensevikek és eszerek még egyszer segítettek a földbirtokosoknak és a tőkéseknek, hogy megtartsák kezükben a hatalmat, még egyszer segítettek az ellenforradalmi kadetoknak félrevezetni a munkásokat és a parasztokat.

Ez és csakis ez a Központi Végrehajtó Bizottság tegnapi határozatának politikai értelme.

Vegyék ezt tudomásul a munkások, vegyék ezt tudomásul a parasztok és vonják le ebből a megfelelő tanulságokat.

A mai titkos koalíció éppen olyan rövidéletű, mint amilyenek a tegnapi nyílt koalíciók voltak: a földbirtokos és a paraszt, a tőkés és a munkás között nem lehet tartós a megegyezés. Ennél fogva a hatalomért folytatott harc nincs befejezve, sőt ellenkezőleg — egyre jobban fokozódik és élesebbé válik.

Vegyék tudomásul a munkások, hogy ebben a harcban elkerülhetetlenül vereséget fognak szenvedni (mindaddig, amíg az eszereknek és a mensevikeknek befolyásuk van a tömegekre.

Jegyezzék meg a munkások, hogy a hatalom megragadása céljából a parasztok és a katonák tömegeit el kell szakítani a megalkuvóktól, az eszerektől és a mensevikektől, és a forradalmi proletariátus köré kell sorakoztatni őket.
Jegyezzék meg ezt és nyissák fel a parasztok és a katonák szemét, leplezzék le előttük az eszerek és a mensevikek árulását.

Kíméletlen harcot kell folytatnunk az eszerek és mensevikek tömegbefolyása ellen, lankadatlanul kell dolgoznunk, hogy a parasztokat és a katonákat a proletár párt zászlaja köré tömörítsük — ez a tanulsága a legutóbbi válságnak.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 1. sz.
1917 szeptember 3.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A kadetokkal való szakításról
– írta: J. V. Sztálin –

A Kornyílov-lázadásnak nemcsak negatív oldala van. Mint az élet minden jelenségének, annak is megvan a pozitív oldala. A Kornyílov-lázadás magára a forradalom életére tört. Ez kétségtelen. De azzal, hogy rátört a forradalomra és mozgásba hozta a társadalom minden erejét, egyrészt előre hajtotta a forradalmat, nagyobb aktivitásra és szervezettségre serkentette, másrészt feltárta az osztályok és a pártok igazi természetét, letépte róluk az álarcot, segített felismerni igazi arculatukat.
A Kornyílov-lázadásnak köszönhetjük azt, hogy a hátországban a Szovjetek s a fronton a Bizottságok, amelyek már-már beszüntették tevékenységüket, szempillantás alatt megelevenedtek és újból működésbe léptek.
A Kornyílov-lázadásnak köszönhetjük azt, hogy most mindenki a kadetok ellenforradalmiságáról beszél, még azok is, akik a minap még „görcsösen” igyekeztek megegyezni velük.

Tény, hogy a „történtek után” még az eszerek és a mensevikek sem tartják többé megengedhetőnek a kadetokkal való koalíciót.
Tény, hogy még a Kerenszkij által összeállított öttagú „direktórium” is kénytelen volt mellőzni a kadetok hivatalos képviselőit.

Szóval a kadetokkal való szakítás a „demokratikus” pártok parancsolatává vált.
Ebben van a Kornyílov-lázadás pozitív oldala.
De mit jelent szakítani a kadetokkal?

Tegyük fel, hogy az eszerek és a mensevikek „véglegesen” szakítottak a kadetokkal, mint egy bizonyos párt tagjaival. Vajon azt jelenti-e ez, hogy ilyképpen szakítottak a kadetoknak, mint az imperialista burzsoázia képviselőinek politikájával is?
Nem, nem jelenti azt.

Tegyük fel, hogy a küszöbön álló szeptember 12-i demokratikus tanácskozáson a „honvédők” új kormányt alakítanak kadetok nélkül, Kerenszkij pedig aláveti magát ennek a határozatnak. Vajon azt jelenti-e ez, hogy ilyképpen szakítottak a kadetoknak, mint az imperialista burzsoázia képviselőinek politikájával is?
Nem, nem jelenti azt.

A francia imperialista köztársaság számos példát nyújt arra, hogy a tőke képviselői, akik maguk nem lépnek be a kormányba, oda „engedik” a kispolgári „szocialistákat”, hogy így, a kulisszák mögé bújva és idegen kezekkel dolgozva, akadálytalanul rabolhassák az országot. Tudjuk a történelemből, hogy Franciaország pénzügyi királyai „szocialistákat” (Briand! Viviani!) állítottak a kormány élére, s maguk, ezek háta mögött állva, sikerrel valósították meg osztályuk politikáját.

Oroszországban is teljesen lehetséges olyan nemkadet kormány, amely szükségesnek tartja, hogy — mondjuk — a szövetséges tőke nyomására — hiszen Oroszország a szövetséges tőke adófizetőjévé válik — vagy más körülmények miatt kadetpolitikát folytasson, mint egyetlen lehetséges politikát.

Mondanunk sem kell, hogy szükség esetén a kadetoknak semmi kifogásuk sem lesz egy ilyen kormány ellen, mert végeredményben teljesen mindegy, hogy ki valósítja meg a kadetpolitikát, csak az a fontos, hogy megvalósítsák!

Nyilvánvaló, hogy a kérdés súlypontja nem a kormány személyi összetételében, hanem politikájában van.

Ezért, aki valóságosan és nemcsak látszatra akar szakítani a kadetokkal, annak legelőször is a kadetok politikájával kell szakítania.

De aki a kadetok politikájával szakít — annak szakítania kell a földbirtokosokkal és a földet át kell adnia a parasztbizottságoknak, nem riadva vissza attól, hogy ez az intézkedés súlyos csapást mér bizonyos mindenható bankokra.

Aki szakít a kadetok politikájával — annak szakítania kell a tőkésekkel és munkásellenőrzés alá kell vetnie a termelést és az elosztást, nem riadva vissza attól, hogy ennek érdekében hozzá kell nyúlnia a tőkések profitjához.
Aki szakít a kadetok politikájával — annak szakítania kell a rablóháborúval és a titkos szerződésekkel, nem riadva vissza attól, hogy ez az intézkedés súlyos csapást mér a szövetséges imperialista klikkekre.

Képesek-e a mensevikek és az eszerek ilyen értelemben szakítani a kadetokkal?

Nem, nem képesek. Mert akkor nem volnának többé „honvédők”, vagyis nem volnának a háború hívei a fronton és az osztálybéke hívei a hátországban.

De ha ez így van, akkor mit jelent a mensevikek és eszerek szakadatlan lármája arról, hogy szakítanak a kadetokkal?

— Azt, hogy színleg szakítanak a kadetokkal, és csakis ezt!

Ugyanis a Kornyílov-lázadás kudarca után, a Miljukov-párt ellenforradalmi természetének leleplezése után, ezzel a párttal nyílt megegyezést kötni túlságosan népszerűtlenné vált a munkások és a katonák körében: ha a mensevikek és eszerek a kadetokkal ilyen nyílt egyességet kötnének, abban a pillanatban elvesztenék az egykori hadsereg utolsó maradványait is. Nyílt megegyezés helyett kénytelenek tehát álcázott egyességre lépni. Ezért csapnak hát olyan lármát, hogy szakítottak a kadetokkal, mert ezzel leplezik, hogy a kulisszák mögött megegyeztek a kadetokkal. Színleg — le a kadetokkal! A valóságban — szövetség a kadetokkal! Színleg — kormány kadetok nélkül! A valóságban — kormány a hazai és szövetséges kadetokérdekében, akik a maguk akaratát diktálják a „hatalom birtokosainak”.

Ebből azonban az következik, hogy Oroszország politikai fejlődésének abba a szakaszába lépett, amikor túlságosan kockázatossá válik az imperialista burzsoáziával való nyílt megegyezés. Szociál-„honvédő”, összetételükben nemkadet kormányok időszakát éljük, amelyek ennek ellenére is az imperialista burzsoázia akaratának végrehajtására vannak hivatva.

A napokban megalakult „direktórium” az első kísérlet ilyen kormány alakítására.

Feltételezhetjük, hogy a szeptember 12-re kitűzött tanácskozás, hacsak nem fullad komédiába, éppen ilyen „baloldalibb” kormányt próbál majd alakítani.

Az öntudatos munkások kötelessége az, hogy letépjék az álarcot a nemkadet kormányokról és megmutassák a tömegeknek azok igazi kadet lényegét.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja’’) 3. sz.
1917 szeptember 6.
Aláírás: K. Szt.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!