Két vonal
A forradalom legfőbb kérdése a hatalom kérdése. A forradalom jellegét, menetét és kimenetelét kizárólag az határozza meg, hogy kinek a kezében van a hatalom, melyik osztály van hatalmon. A hatalom úgynevezett válsága nem más, mint az osztályok hatalomért folyó harcának külső kifejezése. A forradalmi korszakot voltaképpen éppen az jellemzi, hogy a hatalomért folyó harc itt a legélesebb és legleplezetlenebb. Ez az oka nálunk a hatalom „krónikus” válságának, amelyet még a háború, a bomlás és az éhínség is fokoz. Ez az oka annak a „meglepő” ténynek, hogy napjainkban minden „tanácskozáson”, minden „kongresszuson” kivétel nélkül ott szerepel a hatalom kérdése.
Ennek a kérdésnek ott kellett szerepelnie a Sándor-színházban ülésező Demokratikus Tanácskozáson is.
Ezen a tanácskozáson a hatalom kérdésében két vonal rajzolódott ki.
Az első vonal — a kadét párttal való nyílt koalíció vonala. Ennek a vonalnak a hirdetői a mensevik és eszer „honvédők”. A tanácskozáson Cereteli, a megrögzött megalkuvó védelmezte ezt a vonalat.
A másik vonal — a kadét párttal való gyökeres szakítás vonala. Ennek a vonalnak a hirdetői a mi pártunk és az internacionalisták a mensevikek és eszerek soraiban. A tanácskozáson Kámenyev védelmezte ezt a vonalat.
Az első vonal az imperialista burzsoáziának a nép feletti hatalmához vezet. Mert a koalíciós kormány tapasztalata megmutatta, hogy a kadetokkal való koalíció a földesúr uralmát jelenti a paraszt fölött, akinek nem adják oda a földet, a tőkés uralmát jelenti a munkás fölött, akit munkanélküliségre kárhoztatnak, a kisebbség uralmát jelenti a többség fölött, amelyet martalékul dobnak oda a háborúnak és a gazdasági bomlásnak, az éhínségnek és a pusztulásnak.
A második vonal a népnek a földbirtokosok és a tőkések fölötti hatalmához vezet. Mert a kadetokkal való szakítás éppen azt jelenti, hogy a parasztoknak a földet, a munkásoknak az ellenőrzést, a dolgozó többségnek az igazságos békét biztosítjuk.
Az első vonal bizalmat fejez ki a fennálló kormánynak, s annak kezében hagyja az egész hatalmat.
A második vonal bizalmatlanságot fejez ki a kormánnyal szemben s azért száll síkra, hogy a Munkás-, Paraszt- és Katonaszovjetek közvetlen képviselőinek kezébe menjen át a hatalom.
Akadnak olyanok, akik arról álmodoznak, hogy e két kibékíthetetlen vonalat kibékítik egymással. Ilyen például Csernov, aki a tanácskozáson a kadetok ellen szólalt fel, de a tőkésekkel való koalíciót követelte, ha (!) a tőkések lemondanak (!) érdekeikről. A Csernov-féle „álláspont” belső fonáksága a napnál világosabb, de itt nem az álláspont belső ellentmondása a fontos, hanem az, hogy így csempészi be a kadét párttal való koalíció Cereteli-féle ócska eszméjét.
Mert ez az álláspont szabad kezet ad Kerenszkijnek, hogy a „tanácskozás platformjából kiindulva”, különböző Burüskinekkel és Kiskinekkel „egészítse ki” a kormányt, akik készek bárminő platformot is aláírni, de csak azért, hogy azt ne hajtsák végre.
Mert ez a teljesen fonák „álláspont” megkönnyíti Kerenszkijnek a Szovjetek és a Bizottságok elleni harcát, amikor tanácskozó „előparlament” formájában fegyvert ad kezébe.
Csernov „vonala” ugyanaz, mint Cereteli „vonala”, csak „ravaszul” álcázott, hogy a „koalíció” hálójába csaljon néhány együgyűt.
Feltehető, hogy a tanácskozás Csernov nyomdokaiban fog haladni.
De a tanácskozás nem az utolsó fórum.
A fentebb vázolt két vonal csak azt fejezi ki, ami a valóságban van. A valóságban pedig nem egy, hanem két hatalom van: a hivatalos hatalom — a Direktórium és a nem hivatalos hatalom — a Szovjetek és a Bizottságok.
E két hatalom egymás elleni, egyelőre még lefojtott és öntudatlan harca — ez a mai helyzet jellemző vonása.
A tanácskozás nyilván az a súlydarab, mely a Direktórium javára dönti el a hatalom kérdését.
De tudják meg a titkos és nyílt megalkuvó urak, hogy aki a Direktórium mellett száll síkra, az jóváhagyja a burzsoázia hatalmát, az elkerülhetetlenül összeütközésbe kerül a munkás- és katonatömegekkel, annak a Szovjetek és a Bizottságok ellen is síkra kell szállnia.
A megalkuvó uraknak tudniok kell, hogy az utolsó szó a forradalmi Bizottságoké és a Szovjeteké.
„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 12. sz.
1917 szeptember 16
Vezércikk.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
Minden hatalmat a szovjeteknek!
– írta: J. V. Sztálin –
A forradalom halad. A forradalom, amelyet a júliusi napokban összelövöldöztek, amelyet a Moszkvai Tanácskozáson már „eltemettek”, most újra nekilendül, ledönti a régi korlátokat és új hatalmat teremt. Az ellenforradalom frontjának első vonalát elfoglaltuk. Kornyílov után Kalégyin is visszavonul. A harc tüzében újjáélednek a már-már holttá vált Szovjetek. A Szovjetek ismét a kormánykerék mellé állnak és vezetik a forradalmi tömegeket.
Minden hatalmat a Szovjeteknek! — ez az új mozgalom jelszava.
Az új mozgalom ellen Kerenszkij kormánya lép ki a porondra. Ez a kormány már a Kornyílov-lázadás első napjaiban azzal fenyegetődzött, hogy feloszlatja a Forradalmi Bizottságokat, s „önkényeskedésnek” nyilvánította a Kornyílov-lázadás elleni harcot. Azóta folyvást fokozódott a Bizottságok elleni harc, mely az utóbbi időben már nyílt háborúvá fejlődött.
A Szimferopoli Szovjet letartóztatja a hírhedt Rjabusinszkijt, a Kornyílov-lázadás bűnrészesét. Mire a Kerenszkij-kormány elrendeli, hogy „intézkedni kell Rjabusinszkij kiszabadítása érdekében és felelősségre kell vonni azokat, akik őt törvénytelenül letartóztatták” („Récs”).
Taskentben minden hatalom a Szovjet kezébe megy át s a régi hatóságokat elmozdítják. Mire a Kerenszkij-kormány „több intézkedést tesz, melyeket egyelőre titokban tart, de amelyeknek rendkívül kijózanítóan kell majd hatniok a Munkás- és Katonaküldöttek Taskenti Szovjetjének felfuvalkodott vezetőire” („Russzkije Védomosztyi”).
A Szovjetek követelik Kornyílov és cinkosai ügyének szigorú és alapos kivizsgálását. Mire a Kerenszkij-kormány „egy jelentéktelen kis körre korlátozza a vizsgálatot, nem használ fel egyes nagyon fontos forrásokat, amelyek alapján Kornyílov bűntettét nemcsak lázadásnak, hanem hazaárulásnak lehetne minősíteni” (Subnyikov előadói beszéde, „Nóvaja Zsizny”).
A Szovjetek követelik, hogy a kormány szakítson a burzsoáziával és elsősorban a kadetokkal. Mire a Kerenszkij-kormány tárgyalásokat folytat a Kiskinekkel és Konoválovokkal, meghívja őket a kormányba és a kormányt a Szovjetektől „függetlennek” nyilvánítja.
Minden hatalmai az imperialista burzsoáziának! — ez a Kerenszkij-kormány jelszava.
Kételkedni lehetetlen. Két hatalom van: Kerenszkij és kormányának hatalma s a Szovjetek és Bizottságok hatalma.
E két hatalom egymás elleni harca — ez a mai helyzet jellemző vonása.
Vagy a Kerenszkij-kormány hatalma — és akkor: a földbirtokosok és a tőkések uralma, háború és bomlás.
Vagy a Szovjetek hatalma — és akkor: a munkások és a parasztok uralma, béke, és a bomlás felszámolása.
Így és csakis így veti fel a kérdést maga az élet.
Valahány hatalmi válság volt — a forradalom minden alkalommal felvetette ezt a kérdést. A megalkuvó urak minden alkalommal kitértek az egyenes válasz elől, húzódoztak és — átadták a hatalmat az ellenségnek. S amikor a Szovjetkongresszus helyett tanácskozást hívtak össze, ismét ki akartak térni, hogy megint a burzsoáziának engedjék át a hatalmat. De elszámították magukat. Elérkezett az az idő, amikor már többé nem lehet kitérni.
Az élet egyenes kérdésére világos és félreérthetetlen választ kell adniok.
A Szovjetek mellett vagy ellenük!
Válasszanak a megalkuvó urak.
„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 13. sz.
1917 szeptember 17.
Vezércikk.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!