Címke: ideológia

A berlini Nemzetközi Antifasiszta Kongresszus

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

1

5. A berlini Nemzetközi Antifasiszta Kongresszus

A Komintern VI. kongresszusa után a nemzetközi kommunista mozgalomban ismét előtérbe került a fasizmus, elsősorban az olasz fasiszta rendszer és a német nemzetiszocialista mozgalom elleni harc lehetőségeinek és megszervezésének vizsgálata. Nem módosították ugyan a közvetlenül a proletárdiktatúráért folytatott harc stratégiai elképzelését, de éppen mivel a fasizmust sajátos jelenségnek tekintették, az ellene irányuló akciók céljaként a már fennálló rendszerek megdöntését és a fasiszta mozgalom visszaszorítását jelölték meg. Az olasz fasizmus elleni kampányok, különösen a totális fasiszta rendszer első terrorintézkedései elleni tiltakozómozgalom 1926-1927 fordulóján, vagy a munkásmozgalom vezetői elleni perek idején kibontakozott egységakciók azt is bizonyították, hogy konkrét célok érdekében igen jelentős munkás- és értelmiségi tömegeket lehet mozgósítani, tekintet nélkül politikai hovatartozásukra. A felsoroltak mellett ebből a szempontból különös figyelmet érdemel még egy esemény: 1928. június 10-én Kölnben a párizsi Nemzetközi Antifasiszta Bizottság kezdeményezésére, a munkáspártok egységes támogatásával antifasiszta gyűlést tartottak. Részt vett és felszólalt többek között Turati és Balabanova is. Ez az akció, bár jelentőségét és hatását tekintve meg sem közelítette a korábban említettekét, mégis azt jelezte, hogy legalábbis az olasz emigráció körében már növekedőben volt a fasizmus elleni aktívabb fellépést, az akcióegység szükségességét felismerők befolyása.¹³⁶ – ZStA Reichskommissar für Überwachung der öffentlichen Ordnung. 1928. 120. szám. 123. old.* A Barbusse vezette Nemzetközi Antifasiszta Bizottság, amely nem csupán részese, hanem több esetben kezdeményezője is volt az ilyen jellegű egységakcióknak, alkalmasnak látszott a közeledés kezdeményezésére.

1928 augusztusában a bizottság közzétette Henri Barbusse által fogalmazott felhívását.¹³⁷ – Es muss ein antifaschistischer Kongress einberufen werden! MOPR. 3. évf. 1928. 8. szám. 4-6. old.* Szövegét elsőként a kommunista vezetésű, egységfront jellegű szervezetek sajtója közölte, a kommunista pártok és az Internacionálé lapjai csak 1929. január-február folyamán. A felhívás közlésével a kommunista mozgalom tudatosan késett.¹³⁸ – A Monde, Barbusse lapja körlevélben kérte fel a polgári, szociáldemokrata lapokat a felhívás közlésére (CPA IML 543. f. 1. op. 5. d. d. n. Számozatlan.); a Balkáni Kommunista Föderáció orgánuma, a La Féderation Balkanique francia, német, szerb, horvát, bolgár nyelven közölte február 15-i számában. A Die Rote Fahnéban január31-én, az Inprekorrban február 1-én jelent meg közlemény.*

A Bizottság, figyelembe véve az akció jellegét, a nemzetközi haladó közvélemény megnyilatkozásait kívánta előtérbe helyezni. Erről nem hagy kétséget már maga a felhívás sem.

Barbusse írása – akárcsak 1923-ban az Antifasiszta Liga, majd 1926-1927-ben a Fasizmust Tanulmányozó Iroda felhívásai – egyértelműen azt hangsúlyozza, hogy a fasizmus nem csupán a kommunista mozgalmat, sőt nem is csak a munkásmozgalmat, hanem az egész emberi kultúrát fenyegeti. Néhány pontban azonban lényeges különbség figyelhető meg. Az első és legfontosabb, hogy a felhívás nem egy általános akció, hanem egy konkrét program jegyében született: célja, ahogyan azt már címe is tartalmazza, nemzetközi antifasiszta kongresszus létrehozása. A másik a kongresszus jellegének egyértelmű meghatározása: „E kongresszust a legszélesebb alapokon kell összehívni, és amit felesleges hangsúlyozni, távol kell tartania magát minden öncélú politikai agitációtól, valamint a pártok felett kell állania.”¹³⁹ – MOPR, 1928. 8. szám. 6. old.*

A felhívás jellege ugyanakkor nem hagy kétséget afelől, hogy nem pusztán polgári pacifista vagy szociáldemokrata elképzelések jegyében született. Mutatja ezt már a bevezető részben található fasizmus-meghatározás is: „A fasizmus egyrészt a tőke bizonyos elemeire, másrészt bizonyos, a jelen nehézségei és a válság által létében veszélyeztetett kispolgári elemekre támaszkodik, amelyeket a tulajdonosok oldalára állít, s ez lehetőséget kínál a munkásosztály reálisan megvalósítható előrehaladása elleni heves támadás kibontakoztatására.”¹⁴⁰ – Ugyanott, 5. old.*

A kiáltvány szerepe elsősorban a figyelem felkeltése volt. Ezután már az információszerzésben és a kongresszus szervezésében szinte az egész kommunista mozgalom részt vett. Nagyszabású munka indult meg, méreteit össze se lehet hasonlítani a korábbi próbálkozásokkal. A Komintern Antifasiszta Bizottsága mellett kivette részét belőle a Komintern vezető szerve, a Politikai Titkárság, az 1927-ben létrehozott Nyugat-Európai Iroda (WEB), a Nemzetközi Vörös Segély (VS), a Nemzetközi Munkássegély (IAH), a Parasztinternacionálé, egyes fázisokban csatlakozott hozzá a Profintern és a Kommunista Ifjúsági Internacionálé is.

A szeptember-október folyamán elkészült tervezetekben már körvonalazódik, hogyan képzelték a Barbusse-féle felhívás gyakorlati megvalósítását. Vita elsősorban a kongresszus összetételéről folyt, szoros összefüggésben a kommunista mozgalomban ebben az időben felerősödő hibás nézetekkel: megint kizárólag „alulról” akarták alkalmazni az egységfrontpolitikát, s minden olyan személyt távol kívántak tartam a kongresszustól, aki nem értett teljes mértékben egyet a kommunista nézetekkel. Végül is kompromisszumos dokumentumot fogadtak el. Nem foglaltak ugyan állást a szociáldemokrata szervezetek meghívása mellett, de nem is zárkóztak el a részvételüktől. Másrészt, attól tartva, hogy a Barbusse-bizottság olyan tagjai, mint Romain Rolland, Jean Longuet, Victor Basch és Albert Einstein, pacifista és a diktatúrát általában elítélő nyilatkozataikkal nem biztosítják megfelelően a kongresszus osztályharcos jellegét, az előkészítő bizottságot egyértelműbben kommunista, illetve kommunistaszimpatizáns személyiségekből állították össze.¹⁴¹ – CPA IML 543. f. 1. op. 5. d. 2. old.* Mindez a kommunista és a szociáldemokrata mozgalom között akkoriban mélyülő ellentéteket tekintve érthető volt. Különben az olasz szocialistákkal kivételt tettek: már kezdetben úgy tervezték, hogy az Olaszországban működő kommunista vezetésű CGL mellett meghívják az emigráns szervezeteket, számítanak az olasz Antifasiszta Koncentrációnak és személy szerint Turatinak, valamint az Olaszországban tevékenykedő polgári ellenzék egyik vezetőjének, az Il Giornale d’ Italia szerkesztőjének, Alberto Bergamininak a részvételére.¹⁴² – Ugyanott. Annexe. I. 1. old.*

A kongresszus végső tervezete, amelyet október 17-én hagyott jóvá a Komintern Politikai Titkársága, 1929 márciusára tette a kongresszus időpontját, s meghatározta azokat a szervezeti lépéseket, amelyeket szükségesnek ítéltek a kongresszus tervszerű lebonyolítására. Október-november folyamán két bizottságot hoztak létre: Berlinben az ún. Kezdeményező Bizottságot és egy párizsi albizottságot. A tényleges munkát a berlini központ végezte, a párizsi elsősorban az agitációs és propagandamunkában nyújtott segítséget. Később a párizsi albizottság is szélesebb körben fejtett ki tevékenységet: szervezte az angol és az amerikai megmozdulásokat is. Tagjai Chiarini, Misiano, Thomas Bell, az amerikai Louis Engdahl, elnöke Humbert-Droz volt.¹⁴³ – Ugyanott. Le plan de travail, 1928. december 5. – Chiarini (eredeti neve Cain Haller) lengyel kommunista, a KI apparátusának munkatársa volt. Az angol Thomas Bell a KIVB tagja.*

A több hónapos kampányba jó eredménnyel vonták be a különböző országokban már korábban létrejött antifasiszta egységszervezeteket, s elősegítették újabbak alakulását. Az egész mozgalmat Barbusse neve fémjelezte, az adminisztratív munka elvégzéséhez pedig a VS jól működő európai hálózatát és az IAH kapcsolatait használták fel. A kongresszus titkári teendőinek ellátásával, amelyek az előkészítő időszakban a különféle akciók és propagandaanyagok kiadásának, koordinálásának feladatát is magukban foglalták, Sas Gyulát bízták meg. December második felében a WEB-nek a kommunista pártokhoz intézett egyik körlevelében a berlini bizottságot már mint a Komintern bizottságát jelölik meg, míg a párizsit a latin országokban (elsősorban Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában) végzendő munkával megbízott albizottságként tüntetik fel. E dokumentumban ismét hangsúlyozzák, hogy a kongresszusnak és az azt megelőző kampánynak „a lehető legszélesebbnek” kell lennie. A kommunista pártokat felszólítják, hogy a berlini vagy a párizsi irodától kapott anyagok alapján dolgozzanak, de vegyék figyelembe a helyi sajátosságokat is. „Az Önök által a kongresszus érdekében tett agitációs és szervezeti előkészületeknek a legszorosabb kapcsolatban kell lenniük országuk speciális problémáival.” Kérik továbbá, hogy a pártok politikai bizottságai jelöljenek ki egy-egy felelős személyt, akik majd a bizottságokkal tartják a kapcsolatot.¹⁴⁴ – Ugyanott. WEB 1928. december 19. 1. old.*

Már a kampány első heteiben kiderült, hogy a jelentősebb európai szociáldemokrata pártok és szervezetek nem kívánnak részt venni a kongresszuson. A Barbusse-féle felhívást nem közölte sajtójában sem a francia, sem pedig a német és az osztrák párt; az olaszok külön kongresszust akartak szervezni. Egyedül a dán párt központi lapja, a Sozialdemokraten javasolta a kongresszuson való részvételt, külön hangsúlyozva, hogy olyan kiemelkedő személyiségek kezdeményezéséről van szó, mint Barbusse, Thomas Mann és mások, s hogy az „akcióegységet a politikai, vallási és más különvéleményekre való tekintet nélkül kívánják megvalósítani”.¹⁴⁵ – Sozialdemokraten, 1929. február 8. Közli: CPA IML 543. f. 1. op. 5. d. – A Monde nevében október 30-án szétküldött körlevél aláírói között szerepelt Heinrich Mann, Romain Rolland, Fimmen, Johannes R. Becher, Sinclair, Fritjof Nansen, H. G. Wells, Bertrand Russel, Stefan Zweig, Léon Jouhaux, Makszim Gorkij, Vámbéry és Károlyi. (Ugyanott.)* Az SZMI állásfoglalása azonban, amely az Internationale Information december 22-i számában jelent meg, egyértelműen elutasító volt. Nem csupán a Barbusse-féle kezdeményezéstől zárkózott el, hanem eleve minden hasonló törekvéstől, a fasizmus elleni bármiféle nemzetközi fellépéstől. A cikk bevezetőjében olvasható, hogy antifasiszta kongresszuson való részvételt az SZMI-nek két szervezet is javasolt: egyrészt a Barbusse vezette Nemzetközi Antifasiszta Bizottság, másrészt az olasz Antifasiszta Koncentráció. Az előbbinek a javaslatát azzal az indokkal vetik el, hogy kommunista akcióról van szó, és a kommunisták nem fogják elfogadni a kongresszus alapgondolataként „A demokrácia helyreállítása Olaszországban és más fasiszta országokban” jelszót. Az Antifasiszta Koncentráció javaslatát, amely külön szocialista kongresszus összehívását tartalmazta, „technikai nehézségekre” hivatkozva utasították vissza.¹⁴⁶ – Internationale Information, 1928. 44. szám. 542. old. – A „technikai nehézségeknél” arra hivatkoztak, hogy nemrég zajlott le az SZMI kongresszusa, majd megjegyzik: „Amint azonban e technikai és anyagi nehézségek megoldását meg tudjuk találni, úgy már ma határozottan megmondhatjuk: a Szocialista Munkásinternacionálé pártjainak részvétele csakis ezen a kongresszuson jöhet szóba, mivel csupán ettől várható, szemben a Barbusse vezette kommunista rendezvénnyel, hogy eleve a demokrácia helyreállításának jelszava jegyében fog összeülni.” (Ugyanott.)*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

4. A fasizmus és az antifasiszta harc elemzése
   a Komintern VI. és az SZMI III. kongresszusán

1926 nyarán a nemzetközi kommunista mozgalomban folyó viták a trockista és más ellenzéki csoportok felszámolásához vezettek. Ugyanakkor a tőkés nagyhatalmak szovjetellenes törekvései és nem utolsósorban az európai terrorista rendszerek gyengesége, amelyek Olaszország kivételével ebben az időszakban átmeneti kompromisszumos megoldások elfogadására kényszerültek, ismét előtérbe helyezték a szociáldemokrácia társadalmi és politikai szerepének vizsgálatát. Ugyanakkor az olaszországi totális fasiszta rendszer és a német nemzetiszocialista mozgalom elemzése továbbra is a kommunisták elméleti-stratégiai munkájának szerves része maradt. Szerepüket és hatásukat a nemzetközi folyamatokra nem csupán a kimondottan a fasizmussal foglalkozó cikkekben és könyvekben vizsgálták, hanem e problémáknak a korábbiaknál nagyobb teret szenteltek a nemzetközi munkásmozgalom általános helyzetét és környezetét elemző írásokban is. Az előbbi munkák sorában továbbra is igen jelentős, helyet foglalnak el Sas Gyula cikkei. Tükrözik azt az érdekes jelenséget, hogy az antifasiszta harc gyakorlatában bekövetkezett kedvezőtlen fordulat nem járt együtt minden esetben a fasizmusról alkotott kép leegyszerűsödésével. Sas írásaiban – akárcsak korábban – megfigyelhető a fasizmus és az uralkodó osztályok politikájának differenciált vizsgálata. Sas levonja azt a következtetést, hogy a „fasizmus összeomlása nem fog eo ipso egyet jelenteni a kapitalizmus összeomlásával is”. A szociáldemokráciáról megállapítja ugyan, hogy a kapitalista rendszerben az ellenforradalom oldalán áll, de nem tekinti fasiszta jelenségnek, csupán a polgári demokrácia támaszának. Határozottan képviseli azt az álláspontot, hogy a fasizmus és a szociáldemokráciára támaszkodó polgári demokrácia a tőkés társadalom két eltérő uralmi formája.¹⁰⁴

¹⁰⁴ Aquila: Die Italienische Burgeoisie und Faschismus. Die Kommunistische Internationale, VIII. évf. 1927. november 23. 2315. old. – Sas Gyula publikációinak jelentőségét mutatja, hogy Th. Pirker dokumentumkötete a korszakot jellemző négy munkából kettőt tőle közöl. (Id. mű, 131-133. old.) A korszak kommunista könyvei között igen jelentős G. Szandomirszkij: „Tyeorija i praktyika jevropejszkovo fasizma” (Moszkva 1929.) és D. A. Magerovszkij: „Fasisztszkoje goszudarsztvo” (Moszkva 1928) című munkája.*

Az általános elemzések közül a legjelentősebb a Komintern VI. kongresszusa előtt készült összefoglaló, amelyben, áttekintve a világszervezet 1924 óta kifejtett tevékenységét, állást foglalnak az időszak főbb eseményeivel kapcsolatban. Részletesen elemzik a bolgár, a lengyel fordulatot. Igen nagy terjedelemben foglalkoznak az olasz fasizmus 1926-1927-es szakaszával, a belpolitika ismertetésén túl kitérve a külpolitikai tényezőkre is. Az olasz fasizmus jellegében bekövetkezett változás lényegét abban jelölik meg, hogy most már nem csupán az államapparátus vezetését ragadta magához, hanem „törvényekkel, rendeletekkel igyekszik szabályozni a gazdaság életét is”.¹⁰⁵ – Die Komintern vor dem 6. Weltkongress. Tätigkeit der Exekutive der Kommunistischen Internationale für die Zeit vom 5. bis zum 6. Weltkongress. (Hoym) Hamburg 1928.* Vázolják az antifasiszta ellenállás lehetőségeit, bírálják a szociáldemokrata ellenzéket, amely a kommunisták minden egységjavaslatát visszautasította, majd mindenfajta tényleges munkát beszüntetett az országban.¹⁰⁶ – Ugyanott, 180— 181. old.* A szociálfasizmus kategóriája ebben a munkában nem bukkan fel, és nem található meg a Komintern VI. kongresszusának első napján elfogadott antifasiszta kiáltványban sem.¹⁰⁷

¹⁰⁷ VI. Kongressz Kominterna. Sztyenograficseszkij otcsot. 6. köt. Tyeziszi, rezoljucii, posztanovlenyija, vozzvanyija. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1929. 193. old. – Az igen tartózkodó hangvételű kiáltványban a korábbiaktól eltérően egyáltalán nem történik említés a szociáldemokráciáról; az olasz proletariátus és az OKP egyetlen céljaként a fasiszta rendszer felszámolását jelölték meg.*

A Komintern VI. kongresszusa 1928. július 17-én kezdte meg munkáját. Több napirendi pont is foglalkozott a fasizmussal, illetve az antifasiszta harccal. A három legfontosabb dokumentum – „A Komintern programja”, „A nemzetközi helyzet és a Kommunista Internacionálé”, „Harc az imperialista háború ellen és a Kommunista Internacionálé feladatai” – vitája során is elsősorban e két kérdés körül csaptak össze meglehetősen szélsőséges nézetek képviselői.

Mindkét kérdésben Buharin beszámolója adta meg az alaphangot: a fasizmust mint az állammonopolista tendenciák egyik sajátos formáját közelítette meg.¹⁰⁸ – Ugyanott. 1. köt. 30-31. old.* Beszédének „A fasizmusról és a szociáldemokráciáról” című rövid alfejezetében, bár a cím ezt sugallja, nem a szociálfasizmus tételének kifejtése található. A szociáldemokráciának a tőkés társadalom állami és kizsákmányoló szervezeteibe való beépülése kapcsán tett egyik megjegyzés azonban erre utal: „Feltételezem, hogy ugyanez a folyamat részben a fasiszta államokban is végbemegy.”¹⁰⁹ – Ugyanott, 42. old.* Szemléleti változást jelez, hogy Buharin – korábbi megfogalmazásaitól eltérően – már nem beszél a munkás-paraszt kormányról. Sőt az egységfronttaktikáról szólva szükségesnek véli hangsúlyozni: „az egységfronttaktikát most az esetek többségében csak alulról kell folytatnunk”.¹¹⁰ – Ugyanott, 52. old.*

A kongresszus vitáiban két irányzat figyelhető meg. Az egyiket Dimitrov, a Garlandi néven felszólaló Grieco és Togliatti képviselte. Dimitrov és Grieco a KIVB beszámolójához hozzászólva bírálták a Komintern agrártevékenységét. Hangsúlyozták, hogy a mozgalom nem érhet el eredményt az antifasiszta harcban, ha nem tudja megvalósítani a munkásparaszt összefogást.¹¹¹ – Ugyanott, 269-270. old.* A szociáldemokrácia megítélésével kapcsolatban Togliatti megállapította, hogy bár valóban kimutathatók ideológiai és módszerbeli azonosságok a szociáldemokrácia és a fasizmus között, „de ezen a területen ugyanakkor óvakodni kell a túlzott általánosításoktól is, figyelembe véve azt a lényeges különbséget, amely a fasizmus és a között mutatkozik, hogy a szociáldemokrácia fasiszta módszereket alkalmaz: a fasizmus nagy vonalakban a kis- és középburzsoáziának a nagyburzsoázia és az agráriusok vezette mozgalma; nincs gyökere a munkásosztály hagyományos szervezeteiben. A szociáldemokrácia viszont a munkás- és a kispolgári tömegekre támaszkodó mozgalom, s erejét főként abból a szervezetből meríti, amely a széles munkástömegek tudatában saját osztályuk hagyományos szervezeteként él.”¹¹² – Ugyanott, 503. old. – Bodenmann svájci küldött hasonló jellegű hozzászólását követően idézi „A Kommunista Internacionálé története” (253. old.). A fordítás pontatlansága következtében azonban nem egyértelmű Togliatti mondanivalója: ugyanis nem csupán „a fasizmus és a szociáldemokrácia által alkalmazott fasiszta módszerek közötti lényeges különbséget” kívánja hangsúlyozni, hanem a fasizmus és a szociáldemokrácia különbségét is, amelyet e módszerek alkalmazása ellenére vall.* Togliatti azt a következtetést már nem vonja le, hogy mindez lehetővé teheti a kommunista és a szociáldemokrata pártok együttműködését az antifasiszta harcban – amin a közelmúlt számtalan egységkísérletének visszautasítását követően nemigen lehet csodálkozni -, de nem is zárja ki ezt a lehetőséget. Az olasz kommunisták mind az Antifasiszta Koncentráció létrehozására (1927 márciusában), mind az egységes szakszervezeti mozgalom támogatására tettek kezdeményező lépéseket. A szociáldemokraták viszont egyetlen lépést sem tettek ebben az irányban.¹¹³ – A kommunista kísérleteket és álláspontjukat ismerteti: Lopuhov: Id. mű, 281-284. old.; Die Komintern vor dem 6. Weltkongress. 180-181. old.*

Az említett másik irányvonalat a kongresszuson Thälmann képviselte. Már az első napon tartott üdvözlőbeszédében a szociáldemokráciát egységesen ellenforradalminak, a szovjetellenes háborús veszély előkészítőjének nevezte.¹¹⁴ – VI. Kongressz Kominterna. 1. köt. 16. old.* Felszólalásaiban később is elsősorban az ellene folytatott harc fontosságával foglalkozott. A VB beszámolójához hozzászólva kijelentette: „A reformizmusnak a szociálfasizmus irányába való fejlődése megfigyelhető különböző országokban; erre számos példát lehet találni.”¹¹⁵ – Ugyanott, 335. old.* Természetesen ez nem csupán Thälmann véleménye volt. Kiderül ez például a kongresszus politikai bizottságának azon álláspontjából is, amelyben bírálta azokat a küldötteket, akik „mechanikusan elhatárolják egymástól a burzsoáziának a munkásosztály leverésére szolgáló két módszerét, akik nem látják az egyik módszernek a másikba való átmenetét”.¹¹⁶ – Protokoll des 6. Weltkongresses der Kommunistischen Internationale. (Hoym) Hamburg-Berlin 1928. III. köt. 597. old. – A politikai bizottság véleményét szintén Thälmann tolmácsolta.*

A fasizmus és a szociáldemokrácia közötti kapcsolatról élénk vita bontakozott ki a Komintern programjával foglalkozó bizottság ülésein is. Ezt a vitát, bár a bizottsági ülések jegyzőkönyvei nem állnak rendelkezésre, követni lehet a kongresszusi hozzászólásokból is, mivel a napirend vitájában azok fejtették ki véleményüket, akik a bizottságnak is tagjai voltak. A vita lényegében arról folyt, hogy általános tendencia-e a fasizmus a kapitalizmus állammonopolista szakaszában, vagy pedig sajátos jelenség. A felszólalók egyöntetűen az utóbbi mellett foglaltak állást, de többen jelezték, így a német Dengel, a lengyel Brand és a francia Sémard, hogy pártjaikban ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények. Ennek ellenére Tasca, aki Serra néven szólalt fel, szükségesnek tartotta, hogy az olasz delegáció nevében ismételten megjegyezze: „Mi továbbra is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy a fasizmust a reakció olyan meghatározott formájának kell tekinteni, amely az általános reakciós tendencia mellett konkrét, objektív elemekkel kapcsolatos.”¹¹⁷ – Ugyanott, 45., 60., 93., 104. old.* Az olasz delegáció e nyilatkozatában a programdokumentumban szereplő ellentmondásos megfogalmazásokra reagált. A program eredeti tervezetéhez képest ugyanis szerepel a végleges dokumentumban egy betoldás, amelyben állást foglalnak a fasizmus sajátos jellege mellett, majd a következő sorokban továbbra is ott található az ennek ellentmondó, a fasizmust általános tendenciaként értékelő kitétel: „Ez [ti. az imperializmus korszaka – Sz. G.] »új« módszereket és kormányzási formákat hozott létre. Például kis kabinetek rendszerét, a színfalak mögött működő oligarchia-csoportok alakulását, a »népképviselet« szerepének bukását és meghamisítását, a »demokratikus« szabadságjogok megnyirbálását és teljes megszüntetését stb. A burzsoá imperialista reakció előretörése különleges történelmi feltételek mellett fasiszta formát ölt. [Eddig tart az új rész. – Sz. G.] Ezek a feltételek a következők: a kapitalista viszonyok bizonytalansága, jelentős társadalmi elemek deklasszálódása, a városi kispolgárság és intelligencia széles rétegeinek elszegényedése, a falusi kispolgárság elégedetlensége, s végül a proletárság állandó tömegakciójának réme. A burzsoázia, hogy szilárdabb, erősebb és állandóbb hatalmat biztosítson magának, mindinkább kénytelen a parlamenti rendszerről áttérni a pártok közötti erőviszonyoktól és kombinációktól független fasiszta módszerre.”¹¹⁸ – KIVD 295. old.; Projekt programmi Kommunyisztyicseszkovo Internacionala. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1928. 26. old.* A határozatlan és igen elnagyolt megfogalmazást még az előterjesztő Buharin is kénytelen volt kiegészíteni, igaz, csak szóban. Zárszavában kitért a bizottságban elhangzott különféle véleményekre. Tulajdonképpen elismerte a dokumentum ellentmondásosságát, amikor ismételten hangsúlyozta: „Én személy szerint feltételezem, hogy a reakció fasiszta formája, azaz a tőke munkásosztály elleni támadásának ez a formája valóban specifikus.”119 – VI. Kongressz Kominterna. 3. köt. 144. old. – A vitában kifejtett nézeteket ismerteti Togliattinak a kongresszus idején a Die Kommunistische Internationale folyóiratban megjelentetett cikke is, amelynek egyik érdekessége, hogy elemzései során merít a húszas évek első felének kommunista koncepcióiból. (Teljes terjedelemben közli: Történelmi Szemle, 1976. 3. szám. 439-449. old.)*

Buharin ezután ismételten szükségesnek vélte, hogy a további fasizálódás veszélyére is felhívja a figyelmet: „A fejlődési tendenciákról szólva feltételezhetjük, hogy a megrendült kapitalista szervezet általános válságának, növekedésének mértékében más országokban is tapasztalni fogjuk a fasizmus növekedését. Amennyiben statisztikai szempontból nézzük a dolgokat, úgy azt mondhatjuk, hogy már most a fasizmus különféle formái alakultak ki: a klasszikus forma és számos átmeneti forma, valamint a fasizmus irányába mutató tendencia. Ezeket az átmeneti formákat és tendenciákat, úgy tűnik, még nem szabad fasizmusnak nevezni a szó teljes értelmében; ezek csupán a fasizmus »embrionális« formái. Nem tekinthetők valódi fasizmusnak, de meghatározott történelmi feltételek között valódi fasizmussá kristályosodnak ki. E fejlődés bonyolult és sokszínű.”¹²⁰ – VI. Kongressz Kominterna. 3. köt. 144. old.*

Az elfogadott határozat azonban nem egészült ki egyetlen, az antifasiszta harc lehetőségeivel kapcsolatos megjegyzéssel sem. Annyi a későbbi iratokból kiderül, hogy döntés született egy újabb Antifasiszta Bizottság létrehozásáról. Ezt már a VI. kongresszus idején két feladattal bízták meg: általában az antifasiszta akciók nemzetközi koordinálásával, különösen pedig egy antifasiszta kongresszus összehívásának előkészítésével. (A dokumentumok azonban nem elégségesek ahhoz, hogy nyomon lehessen kísérni e bizottság létrehozását és tevékenységét, mivel a kampányt és a kongresszus összehívását is, akárcsak korábban, nem közvetlenül a Komintern égisze alatt szervezték, hanem, amint arról később szó lesz, más kommunista vezetésű tömegszervezeteken keresztül.)¹²¹ – CPA IML 543. f. 1. op. 16. d. Über die Antifaschistische Komission beim EKKI. – Utalások találhatók a bizottság működésére ugyanott, 5. d.; Kornblum levele Humbert-Droz-nak; Aquila levele Richardnak, 1929. április 29.; A KIVB Politikai Titkárságának 1929. május 31-i határozata. (Ugyanott, 5., 6. d.)*

A Komintern VI. kongresszusa idején ült össze Brüsszelben az SZMI III. kongresszusa. Az augusztus 5-től hat napon át folyó tanácskozáson a korábbiaknál nagyobb figyelmet szenteltek a fasizmusnak, és a fasizmussal kapcsolatban mondottak hangvétele is határozottabb lett. Konkrét akciók kezdeményezésére azonban ezúttal sem került sor. Az 1925-1928-ban végzett munka mérlegét tartalmazó kongresszusi jelentés két intézkedésről tudott számot adni: a Matteotti-alap létrehozásáról és egy Matteotti-emléktábla felavatásáról. Megemlítik még, hogy elküldtek néhány tiltakozó jegyzéket, így 1926 novemberében az Olasz Szocialista Párt betiltásakor, majd a várható szocialistaellenes perek ügyében juttattak el kérelmet Mussolinihoz. Utalnak rá, hogy az SZMI közlönyében, az Internationale Informationban megjelent Emanuele Modigliani elemző cikke a fasizmusról, és több információs jellegű anyagot is közreadtak. Ez utóbbiakat mint az 1923-as kongresszuson hozott határozat végrehajtását tüntetik fel.¹²² – Dritter Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Brüssel. 5. bis 11. August 1928. Verlag des Sekretariats der SAI. Zürich 1928. (A továbbiakban: Dritter Kongress der SAI.) I. köt. I. rész. 15-23. old.* A helyzet azonban nagyot változott Olaszországban 1925 óta, és ezt tükrözte az olasz szocialisták magatartása is. Turatinak, aki az előző kongresszuson még olyan büszkén vállalta, hogy az olasz népnek egyedül kell leszámolnia a fasizmussal, most egészen más volt a véleménye: „Le a belső ügyekbe való be nem avatkozás frázisával, ezzel az üres és fakult frázissal! Mivé válna az egész Népszövetség, mivé válna most már valóban a Szocialista Internacionálé e frázis szervezeteként? Az Internacionálé számára jóval inkább a fasizmus a valódi kérdés: ez a kérdés számára a lét és a nemlét kérdése!”¹²³ – Ugyanott. II. köt. VI-VII. rész. 50. old.* Turati felszólalását egyébként a fasizmusnak mint jelenségnek a teljes félreértése és éles kommunistaellenesség jellemezte. „A fasizmus a bolsevizmust plagizálja – mondotta többek közt -, azonban nem csupán egy fordított bolsevizmus, hanem maga a bolsevizmus a lényege, mivel a Kominternnek nyújt segítséget, bár ellenfelének tünteti fel magát. Mindkettőjüknek ugyanis egy a jelszavuk: »Vagy fasizmus, vagy bolsevizmus«.”¹²⁴ – Ugyanott, 49. old.* A küldöttek ismét „viharos, hosszan tartó tapssal, a helyükről felállva” ünnepeltünk Turatit. Ez minden bizonnyal inkább szólt egy üldözött, illegalitásba szorított párt vezetőjének, semmint az általa elmondottaknak.

Az SZMI többsége egyáltalán nem kívánt változtatni a korábbi alapelveken. Sem Arthur Henderson – az SZMI elnöke – kongresszusi megnyitóbeszédében, sem pedig Émile Vandervelde ezt követő felszólalásában a szolidaritás általános hangoztatásán és a fasiszta rendszer éles elítélésén túl nem található egyetlen gyakorlati megjegyzés sem, amely tényleges nemzetközi akciókat helyezett volna kilátásba.¹²⁵ – Ugyanott, 5-23. old.*

Nem változott a fasizmus megítélése sem. Továbbra is lebecsülték jelentőségét, félreértették osztályjellegét. Turati után következzen Vandervelde fasizmus-meghatározása, amely – mindezen túl – azt is tagadta, hogy a fasizmussal bármiféle új jelentkezett volna: „Minő badarság! A fasizmusban a nevén kívül semmi új nincs. Egy boulangizmus, amely sikert ért el, egy bonapartizmus, amelynek sikerült elérnie, hogy morális tekintetben messze alatta marad a bonapartizmus második kiadásának is [ti. Louis Bonaparte diktatúrájának – Sz. G.]. Az uralkodó osztályoknak abból a rémületéből keletkezett, amely elfogta őket, látva a szocializmus növekedését. Az uralkodó osztályok, hogy ne használjunk keményebb szavakat, saját passzivitásuknak köszönhetik, hogy az ellenségüknek tekintett fasiszták a kezükben tartják a hatalmat.”¹²⁶ – Ugyanott, 22-23. old. – A „boulangizmus” kifejezés Georges Ernest Boulanger francia tábornok 1889. évi sikertelen kísérletére utal. Boulanger meg akarta dönteni a köztársaságot s reakciós katonai diktatúrát akart bevezetni.*

Nem található akcióprogram az olasz emigráció delegációjának írásos jelentésében sem. Szerepel benne a fasizmus éles elítélése, a fasiszta terror leírása, megpróbálnak némi áttekintést nyújtani a fasiszta mozgalom jellegéről: „A tegnapi orgyilkosok kezükbe kapták az államot, kihasználták a lehetőséget és szükségesnek látták, hogy maguk köré független emberek nagy seregét gyűjtsék – rendőröket, spicliket, párthivatalnokokat és mindenfajta funkcionáriust, tömjénezők nagy seregét, akik, akár a burzsoázia, a munkások ellen lépnek fel, azonban a burzsoáziával ellentétben nem produktív osztályok.”¹²⁷ – A dokumentumot a kongresszus jegyzőkönyve nem közli, külön kiadványként jelent meg: Referat über den Faschismus. Italienische Delegation. III. Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Lucifer. Brüsszel 1928. 7. old.*

Hasonló zavaros fejtegetések nagy számban találhatók a korabeli, elsősorban jobboldali szociáldemokratáktól származó dokumentumokban. Szerzőik megkísérlik felmenteni a burzsoáziát, vagy legalábbis megpróbálják csökkenteni felelősségét a totális fasizmus szakaszában. A fasizmus osztályjellegének fel nem ismerése, a polgári demokrácia által engedélyezett tevékenység lehetőségeinek túlbecsülése, az e keretek túllépésétől való visszarettenés nem eredményezhetett mást, mint passzivitást. A „demokratikus köztársaság” jelszava, amelyet mind a kongresszuson, mind pedig az olasz szocialisták dokumentumaiban szembeállítottak a fasizmussal, önmagában helyes jelszó volt. Megvalósítása azonban a munkásosztály pártjaitól és szervezeteitől aktív, osztályharcos politikát követelt volna, nem pedig az elemzésekben olykor kimondatlanul, de mindig felismerhetően ott szereplő osztály-együttműködést. „A világpolitikai helyzet és a nemzetközi munkásmozgalom” című kongresszusi dokumentumban¹²⁸ – Dritter Kongress der SAI. II. köt. IX. rész. 3. old.* továbbra is kizárólag a parlamenti akciókra és a tárgyalásokra kívánták alapozni az antifasiszta harcot. Ez azonban a polgári demokrácia kibontakozó újabb válságának időszakában egyre kevésbé felelt meg a követelményeknek.¹²⁹ – Ma már a polgári és a szociáldemokrata irodalomban is meglehetősen egyértelműen elítélik a korabeli „kompromisszum-politikát”. (Ossip K. Flechtheim: Die Anpassung der SPD 1914, 1933 und 1959. Patologie und Soziologie. Westdeutscher Verlag. Köln-Opladen 1965.187. old.’ Peter Grasmann: Sozialdemokraten gegen Hitler 1933-1945. Günter Olzog Verlag. München-Bécs 1976. 11-12. old.* A munkás önvédelmi szervezetek lefegyverzése utáni erődemonstrációk – „a lábhoz tett fegyverek taktikája” jegyében – olyan kompromisszumok voltak, amelyeknek mindegyike egy-egy lépést jelentett afelé, hogy a szociáldemokrácia önmagát fossza meg maradék hatalmától: „A reakció nem hitte többé, hogy védekezni akar.”¹³⁰ – Duczynska: Id. mű, 75. old.*

A korszakban kivételnek, egyéni kezdeményezésnek tekinthetők az olyan fellépések, mint például Bruno Buozzié, az emigráns CGL vezetőjéé. Buozzi együttműködött a Barbusse vezette Fasizmus Áldozatainak Bizottságával, s részt vett az olasz kommunisták ellen folyó perek idején kibontakozott nemzetközi akciókban.¹³¹ – Lopuhov: Id. mű, 312. old.* Gyakrabban volt tapasztalható ennek az ellenkezője. Nagy megdöbbenést és visszatetszést keltett például, hogy Albert Thomas, aki a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség, az Amszterdami Internacionálé egyik vezetője volt, 1928 április végén, május elején Olaszországban tárgyalt, részt vett a fasiszta korporációk kongresszusán, és igen udvariasan nyilatkozott az ott folyó munkáról. A fasiszta propaganda eredményesen használhatta fel a Thomas beszédében előforduló olyan megfogalmazásokat, mint pl. „a fasiszta kormány valamennyi munkás számára kedvező és igazságos reformokat valósít meg”, vagy: „lehet, hogy az olasz fasiszta tapasztalatok igen hasznosaknak fognak bizonyulni más országok számára is”.¹³² – Idézi Thälmann a Komintern VI. kongresszusán. VI. Kongressz Kominterna. 1. köt. 336. old.* Meg kell jegyezni, hogy az SZMI hivatalos dokumentumban ítélte el Thomas szereplését, az illetékes Francia Szocialista Párt azonban sem nyilatkozat, sem más intézkedés megtételét nem tartotta szükségesnek.¹³³ – Internationale Information, 1928. június 7. 266-274. old.* Az Albert Thomaséhoz hasonló nyilatkozatokkal és a szinte ellenséges passzivitással szembekerült olasz szocialista emigráció megelégedéssel nyugtázhatta, hogy az SZMI legfelsőbb fóruma végül is a szolidaritás és a fasizmus egyértelmű elítélése mellett foglalt állást.¹³⁴ – Dritter Kongress der SAI. II. köt. VII. rész. 50. old. Az Antifasiszta Koncentráció távirata.* Ennél többre azonban nem számíthatott. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz – amint azt a szocialista Emanuele Modigliani egy későbbi írásában fejtegette -, hogy Olaszországban egészen 1929-ig nem jöttek létre illegális szocialista szervezetek: az antifasiszta erőket a kommunisták egyedül vezették.¹³⁵ – Internationale Information, 1934. június 2. 249-264. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az olaszországi totális diktatúra kiépülése

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

3

3. A nemzetközi kommunista mozgalom és az olaszországi totális diktatúra kiépülése

A Komintern történetében először az olasz párt képviselői egységesen és teljes mértékben egyetértettek az elhangzottakkal, s hozzájárultak az antifasiszta harc taktikai irányvonalának kialakításához. Togliatti felszólalásában nem is elsősorban idetartozó kérdésekkel foglalkozott, hanem az olasz fasizmus egyes olyan újabb vonásait hangsúlyozta, amelyeknek a korábbiakhoz képest nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani. Olyan általánosítható, a későbbiekben a történelem által igazolt jelenségre is felhívta a figyelmet, amely érthetőbbé tette, miért szükségszerű a fasizmus agresszivitása. „Véleményünk szerint a fasizmus imperialista politikájának az a sajátossága – és különösképpen ezért veszélyes -, hogy nem csupán az olasz gazdaság válságának következménye és nem is csak piacok megszerzésének szükségességét fejezi ki, hanem azon kispolgári rétegek igényeinek a kielégítése is megköveteli, amelyeket mozgósított, és most, hogy eltántorodásukat megelőzze, valamiféle kompenzációt kell nyújtania számukra. Ezen osztályokkal szemben a fasizmus ellenséges politikát folytat és nem is folytathat mást. De azt mondja nekik: »Meghódíthatjátok az egész világot, hiszen vannak gyarmatok, amelyek segítségével létrehozható a Birodalom«.”⁸⁸ – Ugyanott, 369-370. old. – Megállapítható, hogy mind a Komintern, mind pedig az olasz párt értékelésének módosulásában a döntő szerepet az olaszországi események kedvezőtlen alakulása játszotta. Bizonyítja ezt a plénum első napján elfogadott „A világ dolgozóihoz. Harc az olasz fasizmus ellen!” kezdetű kiáltvány is. (Raszsirennij plenum VII. 11. old.)*

A nemzetközi kommunista mozgalom, akárcsak korábban, most sem elégedett meg általános felhívások kiadásával, hanem az egyes országokban, így Németországban és Csehszlovákiában létrehozott önvédelmi szervezetek erősítésén túl ismét napirendre tűzte egy szélesebb nemzetközi antifasiszta összefogás kezdeményezését.

A korábbiakhoz hasonlóan az antifasiszta kampány és szervezeti kereteinek kiépítése nem magától a Kominterntől, hanem egy olyan kommunista vezetésű szervezettől indult ki, amelyben a kommunisták mellett más irányzatok képviselői is részt vettek. A választás nem véletlenül esett a Münzenberg vezette Nemzetközi Munkássegélyre. Az IAH 1925-től fontos szerepet töltött be nem csupán a terror üldözöttéinek, a bebörtönzött és bíróság elé hurcolt forradalmárok és haladó erők megsegítésében (többek között egyik irányítója volt a Rákosi-per idején kibontakozott nemzetközi tiltakozó-akcióknak is), hanem az antiimperialista, fasizmusellenes mozgalmak szervezésében is. Ebben az időszakban éppen egy háborúellenes, a függetlenségi mozgalmakat támogató szervezet, az Antiimperialista Liga első kongresszusának előkészítésén dolgozott, de még a VII. plénum idején, 1926 novemberében hozzálátott az új feladathoz is.⁸⁹

⁸⁹ Az IAH akcióit és korabeli tevékenységét részletesen elemzi Dobrin Micsev: Mezsrabpom. Organyizdacija na proletarskata szolidarnosztyi. 1921-1935. Szófia 1967. 160-176. old. Az antiimperialista Liga létrehozásának körülményeit és ezen belül az IAH szerepét ismerteti G Z. Szorkin: Antiimperialisztyicseszkaja Liga (1927-1935). Isztoricseszkij ocserk. Nauka. Moszkva 1965. 21-29. old. – Egyik szerző sem említi azonban az IAH által irányított nemzetközi antifasiszta szervezetet és akciókat.*

A kampány megszervezésében az első lépést az IAH berlini irodája tette meg. Sürgetett az idő, mert a november 5-i kivételes törvények elfogadása után erősödött az olaszországi terror: valamennyi ellenzéki pártot betiltották, vezetőiket letartóztatták.⁹⁰ Európa-szerte tiltakozó megmozdulásokra került sor.

⁹⁰ Augusztusban letartóztatták Terracinit, november 8-án, mentelmi jogának semmibevételével, Gramscit, majd másnap az OKP KB valamennyi tagját, akiknek nem sikerült illegalitásba vonulniuk. (Kis Aladár: Olaszország története. 1748-1968. Akadémiai Kiadó 1975. 178. old.) A szocialista vezetők a törvények kiadása után Franciaországba emigráltak, ahol létrehozták a párt vezető szerveit. Ebben az időszakban a szocialisták lehetetlennek tartottak mindenfajta olaszországi tevékenységet, míg a kommunisták e munkában látták a párt fő feladatát. (Lopuhov: Id. mű, 276. old.)*

Az IAH propagandarészlege azt javasolta a szervezettel szimpatizáló értelmiségi csoportoknak és az Emberi Jogok Ligájának, hogy egy szélesebb antifasiszta kampány előkészítéséül vegyenek részt tiltakozó aláírások gyűjtésében. Indítványozta továbbá, hogy a tiltakozó jegyzékeket juttassák el delegációk útján az olasz külképviseletekhez, rendezzenek december első napjaiban az európai fővárosokban tiltakozó nagygyűléseket, amelyeken az Emberi Jogok Ligája és más hasonló szervezetek szónokai lépnének fel. Célszerűnek tartották az olasz baloldali liberálisok megnyerését is, részvételükkel külön konferenciát akartak szervezni. A Komintern titkársága az egész munka irányításával Francesco Misianót, Münzenberg helyettesét bízta meg, az antifasiszta akciók közvetlen megszervezésével pedig az apparátus egyik befolyásos munkatársát, Mauno Heimót.⁹¹ – CPA IML 543. f. 1. op. 2. d. Massnahmen des Meschrabpom zur Unterstützung der Aktion gegen den italienischen Faschismus.*

Misiano még november végén kapcsolatba lépett Fimmennel, hogy megszerezze a baloldali szakszervezetek támogatását, majd összeköttetést teremtett Barbusse-szel és Ottó Lehmann-Russbüldttel, az Emberi Jogok Ligájának vezetőivel.⁹² – A Komintern-forrásokon túl ez utóbbiról tudósít a német belügyminisztérium egyik jelentése is. (ZStA Reichsministerium des Innern. 1927. Nr. 25668/3. 88. old.)*

Az első dokumentumokban még nem említik, hogy külön szervezetet akarnak létrehozni. A tiltakozó jegyzéket, amelyet december első napjaiban küldtek el Mussolininak, valamint a berlini olasz követségre eljuttatott, többszáz aláírást tartalmazó ívet mint az európai értelmiség tiltakozását kifejező dokumentumot adták közre. Mindkettőt német értelmiségiek mellett francia, belga, holland, svéd, osztrák és csehszlovák személyiségek is aláírták.⁹³ – Der Faschismus. Blätter zum Studium des Faschismus. Berlin 1927. január. 23-27. old.* Az ún. Fasizmust Tanulmányozó Iroda (Büro zum Studium des Faschismus) létrehozására vonatkozó döntést valószínűleg a december 3-i berlini antifasiszta gyűlést követően hozták, ami egyben a munka megindítását is szolgálta. Tevékenységében könnyen felismerhetők azok a módszerek, amelyek az Antifasiszta Ligát jellemezték. Egyetlen számottevő különbség, hogy az egyes országokban létrehozott szervezetek teljes mértékben a politikai pártoktól függetlenül fejtették ki tevékenységüket és nem is törekedtek rá, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki velük. Egyetlen kivétel a parlamenti akciók megszervezése volt, amelyek támogatására felkérték a kommunista pártok parlamenti csoportjait is.⁹⁴ – CPA IML 543. f. 1. op. 2. d. Münzenberg és Misiano 1927. február 25-i jelentése a Komintern Politikai Titkárságának. 1. old. (E jelentést megvitatta a Titkárság, az ülésről azonban nem található dokumentum.)*

1926. december második felétől megalakultak az Iroda helyi szervezetei. 1927. januártól Németország mellett már Franciaországban, Belgiumban, Svájcban és Ausztriában is önállóan szervezték a megmozdulásokat. Megjegyezzük, hogy az Iroda tevékenységében jelentős szerepe volt Károlyi Mihálynak. A francia szervezetben végzett tevékenysége mellett felkérték, hogy támogassa az angliai tiltakozó mozgalmat is. Károlyi 1927. februári londoni útja alkalmával e kérdésekről is tárgyalt emigráns történész barátjával, Gaetano Salveminivel.⁹⁵–Ugyanott, 2. old.*

A Fasizmust Tanulmányozó Iroda több gyűlést szervezett. Ezeken a helyi értelmiség szónokai mellett olyan olasz polgári politikusok is szerepeltek, mint Guido Miglioli. Miglioli korábban néppárti képviselő volt, 1919-1920-ban az agrármegmozdulások és a földfoglaló mozgalmak vezetője lett. 1927. februártól szinte valamennyi jelentősebb antifasiszta megmozdulásban részt vett, ott volt a berlini gyűléseken is.⁹⁶ – Chabod: Id. mű, 33., 83., 253. old. – A Miglioli részvételével lezajlott egyik gyűlésről tudósít a Die Rote Fahne 1927. február 4-i számának melléklete.*

E gyűlések közül a február 23-án Párizsban megtartott antifasiszta nagygyűlés volt a legjelentősebb. Díszelnökségében helyet kapott Albert Einstein, Henri Barbusse és Romain Rolland. A zsúfolásig megtelt Bullier Teremben mintegy 8000 résztvevő előtt beszédet mondott Miglioli, továbbá Paul Langevin, a haladó értelmiségi, későbbi kommunista francia fizikus, továbbá Paul Vaillant-Couturier, a L’Humanité főszerkesztője és a távollétében 12 év börtönre ítélt olasz kommunista vezető, Giuseppe di Vittorio.⁹⁷ – Az eseményről megemlékezik André Langevin: Tudós és forradalmár. Kossuth Könyvkiadó 1976. 117. old.*

Az Iroda helyi szervezetei közül igen aktív tevékenységet fejtett ki az osztrák, amely egyben a magyar, a román és a jugoszláv antifasiszta emigrációval, illetve rajtuk keresztül a hazai antifasiszta meggyőződésű értelmiséggel is kapcsolatot tartott. A bécsi központ számos megmozdulást szervezett, s aláírásokat gyűjtött, amelyeket röpirat formájában is kiadott. E röpirat szövegében a szervezet célját a következőkben határozták meg: „Az alulírott Iroda azzal a sürgető felhívással fordul az egész világ haladó és szabadon gondolkodó nőihez és férfiaihoz, hogy csatlakozzanak e felhíváshoz, és további akciókkal erősítsék a fasiszta erőszakuralom elleni tiltakozást. Tovább kell fokozni az olaszországi fasiszta terror és kisebbségi elnyomás elleni széles tiltakozó mozgalmat.”⁹⁸

⁹⁸ CPA IML 543. f. 1. op. 2. d. Die Intellektuellen Europas gegen dia faschistische Gewaltherrschaft in Italien. Büro für Österreich. 2. old. – A ma már jórészt ismeretlen aláírók között ott találjuk Max Adlert, Olga Novakovic zongoraművésznőt, Marie Guttmann színésznőt, dr. Walter Hecht botanikust, az osztrák Szocialista Diákok Szabadszervezetét; a németek között szerepel Käthe Kollvitz, Egon Erwin Kisch, Johannes R. Becher, Erwin Piscator, Georg Ledebour, Arthur Hollitscher, a franciáknál Henri Barbusse, Henri Gilbeaux. A magyar aláírók a következők voltak: Barta Lajos, Ferenczy Béni, Fényes Sámuel, Mátyás György, dr. Hajdú Gyula, Réthy Lili (nevük az osztrákok között szerepelt), Károlyi Mihály, Vámbéry Rusztem, dr. Györky Imre, dr. Feleky Géza, dr. Beck Oszkár, dr. Nagy Vince, dr. Ruppert Rudolf, Gergely Sándor, Nagy Lajos és Zsolt Béla.*

Az Iroda 1927. január-februárban megjelentette a Der Faschismus című folyóirat két számát, valamint kiadott két agitációs brosúrát – egyet az olasz, egyet a német fasizmusról.⁹⁹ – A Der Faschismus második, február 10-i számát (megjelenését jelzi Misiano és Münzenberg már ismertetett beszámolója), valamint a „Tömeges tiltakozás Mussolini erőszakuralma ellen” című német nyelvű brosúrát (utal rá a már idézett birodalmi belügyminisztériumi irat: BA RÜO-NRI Nr. 25668/3. 88. old.) nem sikerült megtalálni sem az NDK, sem a Szovjetunió, sem az NSZK archívumaiban, könyvtáraiban.* A Der Faschismus első száma 34 oldal terjedelemben jelent meg. Első részében a fasizmussal foglalkozó tematikus tanulmányok találhatók, köztük Barbusse: „A fasizmus mint a kultúra és a szabadság legfőbb veszélyeztetője”, Aquila: „Mussolini háborúra készül” című írása. Ezt követi a már ismertetett decemberi tiltakozó felhívás és a több száz nevet tartalmazó ív, majd tudósokat és művészeket szólaltatnak meg riportszerűen a fasizmusról, közlik néhány idézettel a kommunista (Die Rote Fahne), a szociáldemokrata (Vorwärts), a polgári lapok (Washington Post, Berliner Tageblatt) tiltakozását a terrorhullám ellen. A lap végén egy újabb dokumentumot tesznek közzé, amelyben ismét felhívják a munkásokat, a parasztokat és az értelmiségieket, „valamennyi haladó erőt, hogy egyesüljenek a fasizmus elleni harcra”.¹⁰⁰ – Der Faschismus, 34. old.*

A „Fasizmus Németországban!?” című brosúra igen színvonalas, agitációs jellegű írás. Áttekinti a német fasiszta mozgalom történetét az első jobboldali szervezetek 1919-es tevékenységétől, elemzi térhódításának okait. Ez utóbbi rész különösen érdekes. Több ponton megegyezik a III. plénumon elhangzott, illetve az 1923-as elemzésekben található koncepcióval. Szerzője úgy látja, hogy a fasizmus a munkásmozgalom forradalmi harcának vereségét követő időszakban tört előre, kibontakozását azonban más tényezőkkel is magyarázza. Így többek között kimutatja, hogy „a szociáldemokrácia fokozatos háttérbe szorulása, valamint a polgári köz- társaságiak és a monarchisták közötti különbségek elmosódásának előrehaladásával a fasiszta szervezetek tevékenységi területe jelentősen kibővült”. Megállapítja továbbá, hogy a fasizmus nem csupán elmaradott országokban szerezheti meg a hatalmat, hanem az erős munkásmozgalommal rendelkező ipari államokban is.¹⁰¹ – Faschismus in Deutschland!? Nieder mit dem Stahlhelm! Vereinigung Internationaler Verlagsanstalten, Berlin é. n. 5., 9. old.*

1927 nyaráig az Iroda széles körű tevékenységet fejtett ki. Az olaszországi terrorhullám által kiváltott megdöbbenést és tiltakozást felhasználva igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét az Európa-szerte fenyegető fasiszta veszélyre, a terrorista rendszerek, különösen a német fasizmus térhódítására.

Utolsó jelentős akciója az volt, hogy a Vörös Frontharcos Szövetségnek, a KPD fegyveres védelmi szervezetének 1927 júniusában megtartott 3. országos találkozója keretében „nemzetközi konferenciát rendezett az imperialista háború és a fasizmus ellen”. Amint arról egy rendőrségi jelentés is beszámol, a konferencián a kommunista vezetők mellett párton kívüli, volt szociáldemokrata munkások is megjelentek.¹⁰² – CPA IML 543. f. 1. op. 2. d. Február 25-i jelentés. 1. old.; BA RÜO-NRI R 134/34 22-23. old.* A tiltakozó mozgalmak azonban néhány hónap múlva vesztettek erejükből – sem a baloldali liberálisok konferenciáját, sem pedig az ezt követő időszakra tervezett nemzetközi antifasiszta kongresszust nem sikerült megszervezni. Ismét bebizonyosodott, hogy egy valóban hatékony, célravezető antifasiszta mozgalom létrehozása elképzelhetetlen a munkásosztály politikai pártjainak és szervezeteinek előzetes akcióegysége, összefogása nélkül. Ennek előfeltételei azonban ekkor még nem alakultak ki. Ezzel magyarázható, hogy 1927 második felétől 1928 nyaráig az Iroda a korábbinál szűkebb keretek között fejtette ki tevékenységét. Az antifasiszta érzelmű értelmiségre támaszkodva Henri Barbusse, Romain Rolland vezetésével szervezte a Fasizmus Üldözötteinek Bizottságát, kapcsolatokat tartott fenn a francia, svájci, belga, luxemburgi, olasz emigráns szervezetekkel, közreműködött antifasiszta ligák létrehozásában és más antifasiszta mozgalmakban, megmozdulásokban. Munkája során egyaránt támaszkodott a Münzenberg vezette IAH-ra és a Jelena Sztaszova irányításával működő Nemzetközi Vörös Segélyre. Tagjai számos antifasiszta propagandaanyagot publikáltak.¹⁰³ – MOPR Zeitschrift für Kampf und Arbeit der Internationalen Roten Hilfe 3. évf. 8. szám. 5-6. old.; G. Miglioli: Bauern am Scheidweg. Offener Brief des italienischen Bauernführers an die werktätigen Bauern Italiens. Europäisches Bauernkomitee. Berlin 58. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az olaszországi totális diktatúra kiépülése

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

2

3. A nemzetközi kommunista mozgalom és az olaszországi totális diktatúra kiépülése

Határozottan visszautasította Bordigának azt a nézetét, hogy egy esetleges baloldali kormány uralma se lenne jobb a fasizmusnál, s azt az elképzelését is, hogy az ellenzék a Matteotti-válságot követően ismét fasizálódott, tehát a kommunista pártnak egyetlen lehetősége az egész tőkés rendszer elleni küzdelem.⁶⁴ – Bordiga e nézeteit a plénumon is kifejtette. (Raszsirennij plenum VI. 123-124. old.)* A Lyonban elfogadott határozatra utalva Togliatti megállapította: „A helyzetet elemezve azt mondottuk, hogy nem csupán két tényezővel állunk szemben, a kommunista párttal és a fasizmussal, hanem többel. Három tényező van: a kommunista párt, a fasizmus, amely az ipari burzsoázia és a földbirtokosok érdekeit képviseli, és a kispolgári pártok blokkja, amely egyesíti a burzsoázia baloldali szárnyát és a szociáldemokrata pártokat, maga köré tömöríti a munkásosztály és a parasztság jelentős rétegeit. Milyen következtetést vontunk le ebből az elemzésből? Azt a következtetést, hogy nem alkalmazhatjuk ugyanazt a taktikát e két ellenféllel szemben. Különbözőképpen értékeltük ezeket az ellenfeleket, és taktikánknak is ki kell fejeznie e különbséget.”⁶⁵ – Ugyanott, 195. old.* Togliatti, ha nem is olyan egyértelműen, mint Gramsci, szintén szükségesnek vélte, hogy a kommunista párt együtt lépjen fel ezekkel az antifasiszta erőkkel. Sőt, mint átmeneti jellegű követelésre, a munkás-paraszt kormányra is felhívta a figyelmet. A különbség elsősorban abban mutatkozik köztük, hogy míg Gramsci a korábban ismertetett Komintern-dokumentumhoz hasonlóan „komoly és őszinte akcióegység” keretében képzelte el az együttműködést (1926 augusztusában például javasolta az összefogást a baloldali szocialista ellenzékkel, amit a pártvezetőség többsége elvetett), Togliatti ezt a nem kommunista ellenzék csődjének egyértelmű bebizonyítására kívánta felhasználni.⁶⁶ – Ugyanott, 196. old.*

Az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy 1925-1926-ban, tehát abban az időszakban, amikor Olaszországban fokozatosan létrejött a totális fasiszta diktatúra, a nemzetközi kommunista mozgalomban az a meggyőződés erősödött meg, hogy a fasiszta diktatúra elleni küzdelemben elsősorban az olaszországi erők összefogásával lehet eredményt elérni. Ezért mind elméletileg, mind pedig a gyakorlati teendők meghatározásánál azt vizsgálták, hogyan lehet erősíteni az antifasiszta erők együttműködését, s melyek azok a célok, amelyek lehetővé teszik az összefogást. Az is megállapítható ugyanakkor, hogy ez a törekvés módosította az V. kongresszuson és azt követően leszűkített taktikai irányvonalat: lehetővé tette az egységfront szélesebb alkalmazását, sőt ismét felmerült a munkásparaszt kormány gondolata. A korábbinál egészében véve mégiscsak merevebb taktika azonban nem segítette elő a lehetőségek jobb kihasználását.

Két szempontot itt ismét figyelembe kell vennünk. Az egyik: a Kominternben, ebben az időszakban is az egyik legnagyobb problémát az OKP-ban jelenlevő balos irányzat jelentette, amely alapvetően megkérdőjelezte az antifasiszta harc szükségességét. A másik: valamennyi kísérlet, hogy az antifasiszta egység ügyét előbbre vigyék, merev ellenállásra talált mind a szocialistáknál, mind pedig a polgári ellenzéknél.

A szociáldemokrata pártoknak az antifasiszta egységtől való elzárkózása azonban nem csupán olasz jelenség volt. Megfigyelhető volt Európaszerte és a nemzetközi tanácskozások fórumain egyaránt. A szociáldemokrata pártok politikájából nem egyszerűen az antifasiszta egységfront szükségességének felismerése hiányzott, hanem annak vállalása is, hogy ezt a harcot nemzetközi méretekben megszervezzék, illetve kinyilvánítsák szolidaritásukat az olasz proletariátussal. Ezt mutatja a Szocialista Munkásinternacionálé II. kongresszusa előtt kiadott jelentés, amely azért készült, hogy összegezze az 1923. májusi hamburgi határozatokban megjelölt feladatok végrehajtásának tapasztalatait. A dokumentum összeállítói kénytelenek voltak megállapítani, hogy az antifasiszta harcra vonatkozó javaslat, amely igen szerényen csupán egy információs központ létrehozását tűzte ki célul, nem valósult meg. Közlik, hogy Matteotti 1924 tavaszán Londonban tárgyalt erről a kérdésről, de útja nem járt sikerrel. Végül is úgy kaptak információkat Olaszországból, hogy az Olasz Szocialista Párt egyik képviselője, Rondani, állandóan Londonban tartózkodott. Tartalmazza a dokumentum-összeállítás az SZMI levelét is a Matteotti-válsággal kapcsolatban. A levél azon az általános fejtegetésen kívül, hogy „még nincs minden veszve”, semmiféle gyakorlati javaslatot nem tartalmaz. Hasonlóan formális az olasz szocialisták válaszlevele is. Egyetlen eredménynek a Matteotti írásait közreadó emlékkötet („Ein Jahr faschistischer Herrschaft”) megjelentetését tekintik.⁶⁷ – Tätigkeitsbericht über die Zeit vom 23. Mai 1923 bis 30. Juni 1925. Zweiter Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Marseille 1925. augusztus 22-27. É. n., h. n. 61-68. old.* A jelentésnek az egyes országokkal foglalkozó részében 12 sort szentelnek Olaszországnak, ahol a terror leírását követően „szimpátiájukról és bizalmukról” biztosítják az olasz népet abban a reményben, hogy „ismét megtalálja önrendelkezését és Olaszország meglátja a demokrácia győzelmét”.⁶⁸ – Ugyanott, 62. old.*

Hasonló szemlélet tükröződött a Szocialista Munkásinternacionálé kongresszusának első napi ülésén. Turati ismertette az olaszországi eseményeket, s egyebek között kijelentette: „Minden népnek a saját erejéből kell kivívnia és újra megszereznie szabadságát, ha megfosztották tőle.”⁶⁹ – Ugyanott, 249. old.* Ezt a megállapítást jellemző módon viharos tetszésnyilvánítás fogadta.

Ottó Bauer volt az egyetlen, aki felvetette a kongresszuson, hogy mégiscsak kellene tenni valamit a fasizmus elleni harc érdekében. Konkrét javaslata ugyan neki sem volt. Nem ismételte meg az első kongresszus javaslatát sem az információs szervezet létrehozására, csupán általánosságban indítványozta, hogy „A keleti háborús veszély” napirend kapcsán előterjesztett határozattervezetben tegyenek említést a fasizmusról is. A határozat azonban végül is egyetlen szóval sem utal a fasizmusra.⁷⁰ – Ugyanott, 338., 362-364. old.*

Az SZMI elzárkózó magatartása a későbbiekben sem változott. Az egyetlen konkrét lépés, amellyel az olasz szocialisták segítségére sietett, az 1926. április 11-12-i végrehajtó bizottsági ülésen elfogadott határozat volt, amelyben az ún. Matteotti-alap létrehozását kezdeményezték. Visszautasítottak azonban minden olyan javaslatot, amely az antifasiszta egységfront létrehozását vagy a kommunistákkal való együttműködést szorgalmazta. Az angol Független Munkáspárt ilyen értelmű javaslatát a SZMI VB augusztus 28-29-i ülésén 247 szavazattal 3 ellenében vetették el.⁷¹

⁷¹ Jahrbuch der deutschen Sozialdemokratie. Dietz Verlag. Berlin 1926. 69. old. – Meg kell jegyezni, hogy a Matteotti-alap sem csupán a fasizmus olaszországi üldözöttéinek támogatását szolgálta. Az befolyt összegek mintegy 20%-át pl. rendszeresen az orosz mensevik emigrációnak juttatták. (Matteotti Fond. Vierter Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Wien. 25. Juli bis 1. August 1931. Berichte und Verhandlungen. Zürich 1932 Verlag des Sekretariats der SAI. IV. köt. II. rész. 58-59. old.)*

A húszas évek egyetlen jelentősebb szociáldemokrata antifasiszta megmozdulását az osztrák szociáldemokraták kezdeményezték 1926 nyarán. Az „antifasiszta harci szervezetek” nemzetközi konferenciájára az osztrák fővárosban június 13-án, a nemzetközi munkás torna- és sportünnepély utolsó napján került sor. A külföldi vendégek már 10-én részt vettek a sporttalálkozó megnyitó ünnepségén, ahol Ottó Bauer az SZMI képviseletében mondott hatásos beszédet. Mondanivalójának lényege a demokrácia védelme volt. Megemlékezett az olasz fasizmus áldozatairól, név szerint Matteottiról, a magyarországi mártírokról, Somogyi Béláról és Bacsó Béláról, majd a meggyilkolt osztrák szocialistákról. Az önvédelmi szervezetek feladatát abban látta, hogy akkor, amikor a burzsoázia, „úgy látja, hogy osztályuralmát a demokrácia veszélyezteti és minden reménye a brutális erőszak”, „a munkásosztály saját eszközeivel fedezze harcoló és előre menetelő hadseregének szárnyait.”⁷² – Internationale Information. Dokumente und Diskussionen. 1926. július 24. 50-51. old.* Nemzetközi méretű feladatok, konkrét teendők azonban nem szerepeltek Bauer beszédében, s a különféle munkásszervezetek összefogásának lehetőségét sem említette.

Másnap nagyszabású felvonulásra került sor; a tudósítók által mintegy százezerre becsült tömegben az osztrák Köztársasági Védszövetség, a Republikanischer Schutzbund egyenruhás alakulatai mellett felvonultak a német Reichsbanner Schwartzgoldrot, a belga Munkás Védelmi Milicia (Milice de Défense Ouvriére), a lett Munkás Sport- és Védszövetség tagjai, valamint a csehszlovák, lengyel, svájci, magyar és jugoszláv pártok megjelent képviselői. Az összegyűltek előtt a város szociáldemokrata polgármestere, Karl Seitz mondott az előző napihoz hasonló, bár kevésbé hatásos beszédet.

A harmadik napon, június 13-án összeült a nemzetközi tanácskozás. A megbeszélésen a már említett országokból érkezett küldöttek mellett részt vettek a SZMI és a Szocialista Ifjúsági Internacionálé képviselői is. Mivel jegyzőkönyvet nem vezettek⁷³, – Der Faschismus in Európa. Eine Übersicht, herausgegeben von Julius Deutsch im Auftrage der Internationalen Komission zur Abwehr des Faschismus. Verlag der Wiener Volksbuchhandlung. Bécs 1929. 3. old. – Az Internationale Information idézett száma szerint viszont, Deutsch állításával szemben, jegyzőkönyv vezetésével bízták meg „az elnökség tagjaként Heinzet és Kundtot”. (48. old.)* és a napi sajtó sem közöl bővebb részleteket, csupán annyit lehet biztosan megállapítani, hogy megvizsgálták az egyes országokban működő fasiszta szervezetek tevékenységét és szó esett a nemzetközi kapcsolatok kiszélesítésének szükségességéről. A kommunistákkal, illetve a részvételükkel alakult antifasiszta szervezetekkel való együttműködést azonban elvetették.⁷⁴ – Arbeiter Zeitung, 1926. július 11-14. 1-2. old.* A megbeszélés eredménye volt ugyanakkor, hogy megállapodtak az ún. Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság (Internationale Kommission zur Abwehr des Faschismus) létrehozásában. Az erről szóló három pontból álló dokumentum tartalmazta a bizottság megalakításának tényét, a szervezet központjául Bécset jelölte meg, a szervezési feladatok ellátásával megbízta a Köztársasági Védszövetség titkárságát, a bizottság vezetésével pedig Julius Deutschot. Az antifasiszta harc konkrét feladataira viszont még utalás sem történik benne.

A Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság megalakulását nem követték nemzetközi akciók, sőt maga a megalakulás ténye is meglehetősen csekély visszhangot váltott ki. Az olaszok részt sem vettek a megbeszéléseken, a SZMI vezető szerveinek ülésén nem szerepelt a bizottsággal kapcsolatos döntés, a német sajtó pedig, amely egyetlen rövid hírben tesz említést a bécsi rendezvényről, meg sem említi a bizottság létrehozását.⁷⁵ – Vorwärts, 1926. július 11.* A magyar Népszava egyetlen sort sem ír az eseményről, pedig a magyar küldöttség igen rangos volt. Tagjai között találjuk az MSZDP két vezetőjét is: Peyer Károlyt, aki felszólalt a 13-i megbeszélésen (a dokumentumok csak említik beszédét, amelyben „az ismert magyarországi állapotokról szólt”)⁷⁶ – Internationale Information. Dokumente und Diskussionen. 1926. július 24. 49. old.* és Pajor Rudolfot. Érdekes módon az SZMI információs lapján kívül a legrészletesebb tájékoztatást egy Komintern-forrás, a KIVB Információs részlegének 133. számú (1926. július 27.) jelentése tartalmazza. Ebben megemlítik, hogy a belga képviselők felvetették a kapcsolatok kérdését, és megjegyzik, hogy a kommunistákat nem fogadták a tárgyaláson.

A bizottság későbbi tevékenysége két ülésre korlátozódott. 1927. május 23-án szintén Bécsben tartottak egy megbeszélést, amelyen már megjelent Angelica Balabanova az olasz Antifasiszta Koncentráció képviseletében. Ezen az ülésen határozatot fogadtak el: szorosabbra fűzik kapcsolataikat az SZMI-vel, és különös figyelmet szentelnek az egyes országokban működő proletár sport- és önvédelmi szervezeteknek. 1928-ban Brüsszelben tartottak egy találkozót.⁷⁷ – Jahrbuch der deutschen Sozialdemokratie, 1927. 235. old.; Der Faschismus in Európa. 4. old.; Internationale Information, 1927. május 28. 250-251. old. – Az MSZDP-t az ülésen Pajor Rudolf képviselte.* A fennmaradt néhány dokumentumból, különösen az 1927-es ülésen elfogadott határozatból azonban egyértelműen kiderül, hogy a szervezet nem tekinthető az SZMI bizottságának. Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha nem csupán a kezdeményező szerepet, hanem az egész bizottság létrehozását is az osztrák párt, sőt személy szerint Julius Deutsch akciójának tekintjük.

Deutsch nem csupán az osztrák, hanem a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomban is az egyik legtekintélyesebb katonai szakértőnek számított. Nevéhez fűződik a Schutzbund megszervezése. Megalakításakor Deutsch már hivatkozott a fasiszták előretörésére. Ekkor, 1923-ban publikálta „A fasiszta veszély” című brosúráját is.⁷⁸ – Die Faschistengefahr. Wiener Volksbuchhandlung. Bécs 1923.* E munka bővített változatát 1926-ban, közvetlenül a bécsi megbeszélések előtt jelentette meg, mintegy a Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság programadó dokumentumként. Írásában Deutsch az olaszországi fasiszta rendszer elemzéséből kiindulva nem csupán az európai fasiszta mozgalmak és terrorista rendszerek sajátosságait ismertette, hanem kiállt az egyes országokban létrejött proletár védelmi szervezetek tevékenységének összefogása mellett.⁷⁹ – Julius Deutsch: Antifaschismus! Proletarische Wehrhaftigkeit im Kampfe gegen den Faschismus. Verlag der Wiener Volksbuchhandlung. Bécs 1926.*

Deutsch az olasz fasizmust nem a világháború, hanem az azt követő forradalmi fellendülés következményének tekintette, amelynek során – véleménye szerint – a munkásság elhamarkodottan és csupán „egoista céljait” követve lépett fel. Velük szemben támogatta a burzsoázia a fasizmust. A fasizmus első időszakát „a kapitalista osztály direkt akciójának” tekinti, de aztán megállapítja, hogy a hatalomra került erőszak végül legyűrte magát a burzsoáziát is. Más országokban a fasizmus kibontakozása az olaszhoz képest eltérő vonásokat mutat – írja -, elsősorban azért, mert nem „a bolsevizmus fellendülése idején”, hanem a reakció térnyerésekor erősödött meg. Érdekes ugyanakkor, hogy míg az olasz szocialisták bolsevizmusát elítéli, a Magyarországi Tanácsköztársaságról szimpátiával ír. Többek között hangsúlyozza, hogy az ún. vörös terror legfeljebb 234 életet követelt, míg a fehérterror mintegy 5000-et.⁸⁰ – Ugyanott, 15., 26., 46., 60., 66. old.* Javasolja, hogy a védelmi szervezetek összefogásának alapelvéül fogadják el az osztrák szervezet programját, majd elemzi az antifasiszta ellenállás lehetőségeit is. Megállapítja, hogy a szociáldemokrácia által használt és eddig bevált módszerek nem alkalmazhatók a fasizmus elleni harcban; példaként a centristák 1921-es bécsi és az SZMI 1923-as kongresszusán elfogadott határozatokra utalt. Ugyanakkor a fegyveres fellépést is elutasítja – csupán magyar és orosz (!) lehetőségként veti fel. Az antifasiszta harcot nem tartja lehetségesnek a már hatalomra jutott fasiszta rendszerek, így Olaszország esetében sem. Tanácsa: „Az olasz proletariátus a jelenlegi hatalmi viszonyok között semmi mást nem tehet, mint hogy kivárja, míg a fasiszta diktatúra belső folyamatok következtében önmagától felbomlik.”⁸¹ – Ugyanott, 69-72., 82. old.* Ezzel tulajdonképpen a lehető legnyíltabban fogalmazza meg a szociáldemokrácia véleményét. Az egyedül alkalmazható módszernek a „proletár védelmi képesség” fenntartását tartja, melyet három feladatra bont: 1. Eszmei képességek fenntartása az antifasiszta és demokratikus nevelés által. 2. Testi képességek fejlesztése: testnevelés, sport. 3. Az erők összefogása.⁸² – Ugyanott, 84-85. old.*

E program alapján még feltételezni is nehéz volt, hogy a Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság valóban akcióképes szervezetté alakul. A nemsokára bekövetkező események viszont éppen az osztrák pártot győzhették volna meg arról, hogy a javasolt módszerek nem csupán a fasiszta szervezetek felszámolására alkalmatlanok, de a munkásosztály alapvető érdekeinek védelmét sem képesek megoldani.

1927. március 2-án és május 17-20-án a párt és személy szerint Deutsch beleegyezésével a kormány lefoglalta a Schutzbund fegyverraktárát. Július 15-én, amikor Bécsben tömegmegmozdulásokra került sor három, bíróság elé állított fasiszta gyilkos felmentése miatt, a párt ismét meghátrált: a már fegyvertelen Schutzbundot nem a tüntetőket támadó rendőrség, hanem a munkások leszerelésére vetette be. Midőn ez sikertelennek bizonyult, szabad kezet engedett a rendőri vérengzésnek: 90 ember vesztette életét és mintegy ezren megsebesültek. Az eseményeket részletesen elemző munkákban e két eseményt úgy értékelik, mint a szociáldemokrácia antifasiszta és demokratikus elképzeléseinek első nyilvánvaló csődjét, amely közvetlen előzménye az 1934-es vereségnek.⁸³–A. Reisberg: 1934 február. Egy felkelés okai és következményei. Kossuth Könyvkiadó 1975. 126-138. old.; Duczynska Ilona: Bécs – 1934 – Schutzbund. Magvető. Budapest 1976. 58-85. old. – Az 1926. júliusi megmozdulásról és a Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottságról egyik szerző sem tesz említést.*

A nemzetközi szociáldemokráciával ellentétben a Komintern és szervezetei határozottan reagáltak a fasiszta veszély térhódítására. Az olaszországi totális fasiszta rendszer kiépítésére tett intézkedésekre válaszul 1926 folyamán ismét felvetették a nemzetközi szolidaritási szervezet létrehozásának gondolatát. Emellett azt is kutatták, milyen gyakorlati segítséget lehet nyújtani az olasz munkásosztálynak és valamennyi, a fasizmus által üldözött erőnek. Mindez megfigyelhető a KIVB 1926 novemberében ülésező VII. plénumán. A terrorista rendszerek hatalomra jutását és tevékenységét az ideiglenes és részleges stabilizáció részeként értékelték Jugoszláviában, Magyarországon, Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában és Olaszországban. Ugyanakkor ismét hangsúlyozták, hogy e folyamaton belül sajátos jelenségről van szó. Ebből kiindulva úgy foglaltak állást, hogy a munkásosztály elsődleges feladata ezekben az országokban a terrorista rendszer felszámolása. Ahogy azt Kuusinen a VB beszámolójához tartott korreferátumában mondotta: Olaszországban, „de a fehérterror más országaiban is az a feladatunk, hogy szervezzük a terrorista rendszer elleni tömegmozgalmat, mivel csak ezen az úton juthatunk előre”.⁸⁴ – Putyi mirovoj revoljucii. Szegymoj raszsirennij plenum Iszpolnyityelnovo Komityeta Kommunyisztyicseszkovo Internacionala. 22 nojabrja-16 gyekabrja 1926 g. Sztyenograficseszkij otcsot. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1927. (A továbbiakban: Raszsirennij plenum VII.) I. köt. 125. old.*

Az antifasiszta harc céljának egyértelműbb meghatározása mellett egy másik tényező is kedvezően befolyásolta a fasizmus elleni nemzetközi összefogás kibontakoztatását: változás következett be a szociáldemokrácia és más olyan erők megítélésében, melyek elismerték az antifasiszta harc szükségességét, de a proletárdiktatúrával szemben álltak. Ez a változás nem látványos vitákban, a korábbi merev irányvonal egyértelmű felülvizsgálata révén került napirendre, hanem konkrét elemzések kapcsán volt megfigyelhető. Viták persze voltak, nem utolsósorban a változást tükröző személyi kérdések kapcsán. Így a német ultrabal elítélésekor, amelynek eredményeként elfogadták Ruth Fischer, Arcady Maslow, Werner Scholem és Hugo Urbahns kizárását a KPD-ből. Zinovjevet is ekkor mentették fel a KI elnöki tiszte alól, és magát az elnöki intézményt is megszüntetve, a Komintern irányításával egy Politikai Titkárságot, annak vezetésével pedig Buharint bízták meg. Az irányvonal megváltozását jelzi továbbá, hogy felülvizsgálták Brandler és Thalheimer ügyében az V. plénumon elfogadott határozatot, és ismét engedélyezték tevékenységüket a Kominternben.⁸⁵ – Ugyanott, II. köt. 465-469. old.*

A változás legegyértelműbb jeleként egyetlen referátumban és határozatban sem szerepel olyasmi, hogy a szociáldemokrata pártok vagy akár vezetőségeik a fasizmus irányzata, vagy valamilyen „szárnya” lennének, sőt az ellenzéki pártok fasizálódásáról sem esik szó. Buharin beszámolójában igen, de a határozatban nem szerepel az az előbbiekre emlékeztető kitétel, hogy „a harmadik ellentétes tendencia [amely ti. gátolja a munkásmozgalom kibontakozását – Sz. G.] a fasiszta mozgalom, s ezt helyenként támogatja a szociáldemokrácia („a konzervatív” szászországi szociáldemokrácia Németországban, a Lengyel Szocialista Párt Lengyelországban, a szociáldemokrata párt Bulgáriában stb.”).⁸⁶ – Ugyanott, I. köt. 95. old.; vö. KIVD 255. old.* De ez a megfogalmazás sem a szociáldemokrácia elleni harc szükségességét igyekszik indokolni, és nem is az „egységfront-politika csak alulról” taktika kifejtését kívánja megalapozni. Ellenkezőleg, a plénumon Buharin után felszólalók kifogásolják – többek között Kuusinen és Zetkin -, hogy még mindig nem kellő számban jöttek létre olyan egységfrontszervezetek, amelyekben a kommunisták mellett reformisták és pártonkívüliek is részt vesznek.⁸⁷ – Raszsirennij plenum VII. I. köt. 124., 295. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az olaszországi totális diktatúra kiépülése

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

1

3. A nemzetközi kommunista mozgalom és az olaszországi totális diktatúra kiépülése

1925 tavaszán, a Kommunista Internacionálé kibővített VB V. plénumán pontosították az ideiglenes és részleges gazdasági stabilizációról a Komintern V. kongresszusán elmondottakat. A kongresszuson a gazdasági folyamatokat Varga Jenő elemezte, s még elég bizonytalanul körvonalazta a várható stabilizációt. 1924 őszén azonban már határozottabban foglalt állást mellette. Zinovjev a plénumon a bolsevizálásról tartott előadói beszédében elsősorban az ő megállapításaira utalva tért ki az ideiglenes és részleges stabilizációra.⁴⁴ – Raszsirennij plenum Iszpolkoma Kommunyisztyicseszkovo Internacionala (21 marta—6 aprelja 1925 g.) Sztyenograficseszkij otcsot. Goszizdat. Moszkva—Leningrád 1925. (A továbbiakban: Raszsirennij plenum V.) 36-39. old.* A megállapítások biztosították, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom elemzései továbbra is reális helyzetértékelésre támaszkodhassanak. Az elemzések során azonban több olyan tételt is megfogalmaztak, amely gátolta a kommunista pártok tömegpárttá fejlődésének folyamatát, illetve olyan konkrét feladatok megoldását, amilyen az antifasiszta harc is volt. E tételek jó része úgy született, hogy a kommunista mozgalom eszmei és szervezeti problémáinak megoldására törekedve a korábban vitás kérdésekre egyértelmű és határozott választ kívántak adni, nemritkán részigazságok túlhangsúlyozásával, az egyes jelenségek elemzésének mellőzésével. Így született meg még 1924 januárjában Zinovjev tétele: a „szociáldemokrácia a fasizmus szárnya”.⁴⁵ – Die Lehren der deutschen Ereignisse. Das Präsidium des Exekutivkomitees der Kommunistischen Internationale zur deutschen Frage. (Hoym) Hamburg 1924. január. 69. old.* 1924 szeptemberében Sztálin is, a nemzetközi helyzetet elemző igen jelentős írásában, a következőket írta: „A szociáldemokrácia a fasizmus objektíve mérsékelt szárnya.”⁴⁶ – Bolsevik, 1924. 11. szám. 9. old. – E kategória és politika, amely 1926-tól háttérbe szorult, nem tekinthető teljesen azonosnak az 1928-tól fellépő, majd a X. plénumon, 1929-ben elfogadott „szociálfasizmus”-sal. Az utóbbi koncepció ugyanis a szociáldemokráciában önálló, a fasizmussal egyenértékű ellenforradalmi erőt látott.* E tétel reális magva az volt, hogy sem Olaszországban, sem Németországban, sem pedig Bulgáriában nem sikerült a szociáldemokrata pártokat megnyerni az antifasiszta egységfrontnak. Sőt, e pártok egyezkedni próbáltak a fasizmussal.

Egy másik probléma a „pacifista éra”, az ideiglenes és részleges stabilizáció folyamatainak túlzott általánosításából fakadt. Ez tapasztalható a Komintern egyes vezető személyiségeinek fasizmus-értékeléseiben – különösen 1924 végén, 1925 tavaszán. Ilyen dokumentum Varga Jenő 1925. január 9-i, azaz Mussolini parlamenti beszédét követő levele, amelyben Zinovjevet úgy tájékoztatta, hogy „a fasiszták erőszakos fellépése még a legrövidebb időszakra sem jelentheti a fasizmus megerősödését”. Javasolta, hogy a kommunista párt adja ki a jelszót: „Ki a polgári ellenzéki blokkból, amely csak a burzsoázia érdekeit képviseli!” A fasizmus csődje következtében ez a tömegek „azonnali aktivizálódását” fogja eredményezni.⁴⁷ – CPA IML 504. f. 1. op. 6. d. Számozatlan. – Ez az irányzat egyébként elsősorban az olasz kommunistáknál volt megfigyelhető.* Amint azonban az események hamarosan bebizonyították, Mussolini beszéde valójában egy „második államcsíny” nyitánya volt.

A Matteotti-válságban az olasz kommunisták olyan kompromisszum jeleit vélték felfedezni, amelynek eredményeként alkotmányos uralmi forma jöhet létre a burzsoázia, a kispolgári pártok és a szociáldemokrácia részvételével. Gramscinál ez a koncepció 1924 nyarától már meglehetősen határozottan körvonalazódott, bár a kompromisszumban, mivel a fasizmust már ebben a korai formájában is átfogó rendszernek tekintette, magának a fasizmusnak a bukását látta.⁴⁸ – Gramsci: Scritti politici. 588-590. old.* Jellemző az is, ahogy a szocialisták szerepét megítéli. Álláspontja lényegében összhangban van a Kominternben kialakult általános véleménnyel, amely szerint a szociáldemokrácia immár „a burzsoázia harmadik pártja”.

Az olasz párt elemzései azonban egy lényeges ponton továbbra is eltértek a Komintern irányvonalától: a fasizmus elleni akciók szervezésekor továbbra is a proletárdiktatúráért folytatott harcot tartották szem előtt. Ennek alapján ítélték meg a lehetséges szövetségesek körét, s a munkásosztály szövetségesét tulajdonképpen egyedül a parasztság proletarizálódott rétegeiben vélték felfedezni. A kommunista párt feladatainak megjelölésekor, bár hangsúlyozták a fasizmus elleni fellépés szükségességét, komolyabb akciókra nem láttak lehetőséget addig, amíg a tömegek nem fordulnak el a fasiszta mozgalomtól, nem ábrándulnak ki az alkotmányos ellenzék politikájából. Ezt az elképzelést talán leghatározottabban Gennari fejtette ki, aki a Matteotti-válságot követően úgy vélte, hogy a kommunista párt az ellenzék tehetetlenségének lelepleződésével sokat nyert. Szerinte egy következő válság alkalmával a tömegek már a kommunista párt mellé fognak állni.⁴⁹ – Die Kommunistische Internationale. 1925. szeptember. 9. füzet. 1020. old.*

Mint korábban már szóltunk róla, a kommunista elemzések a fasizmus kialakulásában és hatalomra jutásában igen nagy szerepet tulajdonítottak az uralkodó osztályok kompromisszumának. Ez a Matteotti-válság idején ismét tért nyert. A burzsoázia legreakciósabb szárnyának pozíciói meggyengültek, ám az alkotmányos ellenzék is gyengének bizonyult; az uralkodó osztályok belső harcainak eredménye 1925-1926-ban végül is a totális fasiszta rezsim kialakulását eredményezte.⁵⁰ – Ormos-Incze: Id. mű, 165. old.*

Bár a Komintern fórumain szintén számoltak egy esetleges kompromisszummal, Olaszországban és a Balkán-államokban a kommunista pártok feladatainak meghatározásakor a fasiszta, illetve más diktatórikus rendszerek további fennmaradásának valószínűségét tartották szem előtt. Ennek megfelelően nem a proletárdiktatúra kivívását, hanem a fasiszta terror által teremtett elszigeteltségből való kilépést, az antifasiszta tömegkampányok szervezését, a szakszervezeti egység támogatását jelölték meg közvetlen feladatként. A legális lehetőségek kihasználásának fontosságára hívták fel a figyelmet, sőt a Balkán-országokkal kapcsolatban a munkás-paraszt kormány jelszavánál arra is utaltak, hogy azt nem szabad „tisztán propagandajelszónak” tekinteni.⁵¹ – Raszsirennij plenum V. 519-520., 600. old.* A fasizmus sajátos jellegének hangsúlyozása továbbra is lehetőséget nyújtott az egységfronttaktika alkalmazására, a lehetséges szövetségesek körének helyesebb megítélésére. Ennek jelentőségét különösen hangsúlyozni kell egy olyan időszakban, 1925 tavaszán, az V. plénum idején, amikor az általános irányvonal meghatározásakor szélsőséges álláspontok fogalmazódtak meg.⁵²

⁵² Az 1925-ben megjelent munkák szerzői a fasizmust a korábbiakhoz hasonlóan elemzik. Bár megfigyelhető náluk a fasizmus belső ellentmondásaira való fokozott koncentrálás, minden esetben az aktív és tudatosan irányított antifasiszta harc szükségessége mellett érvelnek. (Aquila-Bernsz: Italija i Ruminyija. Ocserki po agrarnomu voproszu. I. köt. V. kiadás. Moszkovszkij Rabocsij 1925. – Sas Gyula az Olaszországról szóló részt írta. Korábbi koncepcióját megerősítve leszögezi: „A fasiszta kormány formájában az ipari burzsoázia véglegesen birtokba vette a politikai hatalmat.” [7. o.]; Rákosi: Italjanszkij fasizm. Moszkva 1925.; Radek: Sto takoje era gyemokratyicseszkovo pacifizma. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1925.) – Érdekes módon éppen a fasizmus történetével foglalkozó áttekintő munkában (Szandomirszkij: Zakat fasizma. Priboj. Leningrád 1925.; Fasizm i mologyozs. Moszkva 1925.) vetik fel az automatikus összeomlás gondolatát.*

A Kominternben elfogadott határozatok egyik gyakorlati következménye az lett, hogy az olasz párt az alkotmányos ellenzék baloldalának kiválásakor, 1925 nyarán együttműködést javasolt a szocialistáknak és a köztársasági pártnak. Az OKP három pontot javasolt az antifasiszta összefogás alapjául: „1. Az üzemek munkásellenőrzése, egységes fellépés a fasizmus finánc-plutokráciája elleni harcban; 2. Földet a parasztságnak, harc az agráriusok ellen; 3. Harc a köztársasági gyűlés (assemblea republicana) összehívásáért, a munkás-és parasztbizottságok, valamint a popolárik [a katolikus néppártiak – Sz. G.] antifasiszta és monarchiaellenes erőinek összefogása alapján.”⁵³ Az OKP kezdeményező lépését az ellenzék pártjai egyöntetűen visszautasították.

⁵³ L’Unita, 1925. június 10. – Az OKP dokumentumának keltezését és a körülötte kibontakozott vitát Spriano ismerteti, megjegyezve, hogy az első dokumentumban még a „munkásgyűlés” kifejezés szerepelt. (Id. mű, 464-465. old.) Lopuhov, aki ismerteti az eredeti dokumentumot, de éppen a legfontosabb részt, azaz a polgári párttal való összefogást megemlítő félmondatot nem idézi belőle, egy későbbi Togliatti-levélre hivatkozva úgy véli, hogy itt is tulajdonképpen a proletárdiktatúráért folytatott harc jelszaváról van szó: a köztársasági gyűlés „a szovjetek és a proletariátus diktatúrájának volt sajátos szinonimája, bár e szinonimában hangsúlyozták a köztársasági elemet”. (Id. mű, 251. old.) Az olasz pártban valószínűleg többen így értelmezték e fogalmat, ám a Katolikus Néppárt bevonásának megpendítése semmiképpen sem képzelhető el ezen az alapon.*

A korabeli irodalomban az antifasiszta akciókról olvasható részek és az OKP dokumentumán túl számos más dokumentum jelzi, hogy a Komintern vezető szerveiben az V. plénumot követően ismét behatóbban foglalkoztak a fasizmus elleni összefogás lehetőségeivel. A korábbi irányvonal elemeit lehet felfedezni azokban a VB-állásfoglalásokban is, amelyek az egységfronttaktika alkalmazásának konkrét formáira és lehetőségeire hívták fel a figyelmet. Így például támogatták az OKP tervét, hogy a Matteotti-gyilkosság évfordulójáról tüntetésekkel és gyűlésekkel emlékezzenek meg; a sztrájkokra való felhívást azonban csak abban az esetben ítélték helyesnek, ha előzőleg a szakszervezetek támogatását is biztosítani lehet. Hasonló módon, a tiszta kommunista akciók mellett szükségesnek vélték, hogy az üzemekben és a szakszervezetekben antifasiszta akcióbizottságokat hozzanak létre. A fokozódó terrorra és a legális lehetőségek szűkülésére való tekintettel is sürgették a szakszervezeti egység megvalósítását, majd e kérdések részletesebb tanulmányozására 1925. július 23-án különbizottságot neveztek ki.⁵⁴ – Otcsot Iszpolkoma Kominterna (Aprel 1925 g.-Janvar 1926 g.) Szosztavlen Szekratariátom IKKI. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1926. 7. old. (A továbbiakban: Otcsot Iszpolkoma.)* Az antifasiszta taktika leszűkítésének próbálták elejét venni az OKP-hez intézett levelekben is. Így egy szeptember 4-i, „Komintern VB” aláírású dokumentumban, áttekintve az V. kongresszus óta eltelt időszakot, arra hívták fel a figyelmet a pártnak továbbra is feladata, hogy küzdjön a polgári és a szocialista ellenzék elleni „bojkott fatalista taktikájának és a fasizmus helytelen elemzésének”, a Bordiga-féle koncepciónak a felszámolásáért.⁵⁵ A KIVB Elnökségének november 26-i levelében pedig már egyértelműen hangsúlyozták, hogy az „egységfront alulról” taktika „egyáltalán nem zárja ki annak hasznosságát, hogy ezzel egyidejűleg [az OKP] más pártok vezető szerveihez is forduljon.”⁵⁶ Más iratok arról tanúskodnak, hogy a párt feladatai között elsőrendű fontosságot tulajdonítottak az illegális munkára való felkészülésnek és ezzel párhuzamosan egy antifasiszta munkás-paraszt egységfront létrehozásának.⁵⁷

⁵⁵ A KI-felhívást közölték a L’Unita október 7-i számában. Ebben a dokumentumban ismét szerepel az a kitétel, hogy „a szocialisták és a maximalisták, mint a burzsoázia balszárnya, a fasisztákkal együtt haladnak a rendszer és a kapitalisták érdekeinek védelmében a proletárforradalommal szemben”. Lopuhov csupán ez utóbbi részt ismerteti a dokumentumból, s ezzel magyarázza az OKP III. kongresszusára készített Gramsci-tézisekben szereplő hasonló kitételeket. (Id. mű, 261-262. old.) 1925 nyarától, amint azt a már ismertetett dokumentumok is jelzik és a továbbiak bizonyítják, ezzel ellentétes folyamat ment végbe és tartott egészen 1929 elejéig.*

⁵⁶ CPA IML 495. f. 2. op. 43. ő. e. 40. old. Idézi: A Kommunista Internacionálé története. 217. old.*

⁵⁷ Otcsot Iszpolkoma. 7. old.*

A Komintern más szervei is foglalkoztak az antifasiszta harccal. A Komintern szövetkezeti szekciója (melynek vezetője a fasizmus-elemzések kapcsán már említett Mescserjakov volt) a június 5-i nemzetközi propagandanapon külön napirendi pontként iktatta be a fasizmus elleni agitációt, decemberben pedig az olasz szövetkezetek támogatására antifasiszta kampányt hirdetett.⁵⁸ – Ein Jahr Arbeit und Kampf. Tätigkeitsbericht der Exekutive der Kommunistischen Internationale. 1925-1926. (Hoym) Hamburg 1926. 73. old

A Komintern Végrehajtó Bizottsága és más szervezetek által 1925 őszén telén javasolt intézkedések már tükrözik a felismerést, hogy az olaszországi helyzet megváltozott. „A fasiszta hatalom, pillanatnyi megingás és határozatlanság után, ismét megerősödött, és a jelen pillanatban meg kell állapítanunk, hogy a Matteotti-gyilkosság által kiváltott válságot már leküzdötte. A fasizmus e válságból megerősödve és önbizalommal telve került ki, felismerte ellenfeleinek gyengeségeit. A fasiszta párton belül Farinacci engesztelhetetlen szárnya könnyű győzelmet aratott azok felett, akik kompromisszumot kerestek más politikai irányzatokkal és a fasizmust az alkotmányosság keretei közé igyekeztek szorítani.”⁵⁹ – Otcsot Iszpolkoma. 148. old.*

A reális helyzetelemzés mellett az is hozzájárult az antifasiszta taktika helyesebb meghatározásához, hogy a Kominternben ismét bírálni kezdték a szektás irányzatot. Olaszország után Németországban is bebizonyosodott, hogy az egységfront-politika elutasítása, a részkövetelésekért való fellépés elvetése a párt tömegbázisának szűküléséhez, a taglétszám csökkenéséhez vezet. A Komintern VI. plénumán, 1926 februárjában, Zinovjev referátumában már érzékelhető ez a változás. Zinovjev az előző plénumon mondottakkal szemben, most szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy az egységfront nem egyszerűsíthető le az „egységfront alulról” formulára, hanem „a konkrét helyzettől függően, érthető módon, teljes mértékben megengedhető az »egységfront felülről« taktika egyidőben történő alkalmazása”.⁶⁰ – Sesztoj raszsirennij plenum Iszpolkoma Kominterna (17fevralja-15 marta 1926 g.) Sztyenograficseszkij otcsot. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1927. (A továbbiakban: Raszsirennij plenum VI.) 42. old.* A VB beszámolója alapján készült határozatban az V. kongresszuson elfogadott irányelvekhez képest is más megfogalmazás található. Az egységfrontot, amelyet korábban mint politikai manővert tartották szükségesnek a szociáldemokrata munkások elhódítása érdekében, most a következőképpen jellemzik: „Az egységfront és az egységért folytatott harc nem a munkásosztály vagy annak egyes osztagai ellen irányuló manőver: manőver a burzsoázia ellen, a tőkeellenes akcióegység létrehozásának komoly és őszinte törekvése. Ez az, amit minden pártnak bizonyítania kell a széles néptömegek körében folytatott mindennapi munkájában.”⁶¹ – Ugyanott, 641. old.* Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ismét hangsúlyozták „a munkás-paraszt kormány erőteljes meghirdetésének szükségességét”, mégpedig nem a proletárdiktatúráért való harccal összefüggésben, érthetőbbé válik, hogy Togliattinak az Olaszországban kialakult helyzet elemzése során mondott beszéde miért tartalmazott olyan árnyalt megítélést.⁶² – Ugyanott, 624. old.*

Togliatti az olaszországi fasizmusról és az antifasiszta harcról elsősorban Bordiga álláspontját bírálva fejtette ki mondanivalóját.⁶³ – 1926 januárjában az OKP lyoni kongresszusán Gramsci tervezetében a következők szerepeltek: munkás-paraszt szövetség az egységfront alapján, valamennyi antifasiszta erő összefogása, a fasizmus és a fasiszta rendszer differenciált elemzése. A 70 küldöttből 60 elfogadta ezt. Az OKP vezetőségének döntő többsége (90%-a) a Bordigával szembenállókból került ki. Gramsci lett a főtitkár, a pártvezetőség tagja lett Scoccimarro, Togliatti, Terracini, Tasca, Grieco mellett a volt III. internacionalisták két vezetője, Serrati és Maffi is. (Spriano: Id. mű, 498-511. old.; Pankovits: Id. mű, 68-69. old.)*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!