A Donbasszban ténykedő-közel 600 MEGFIGYELŐ-EBESZ-misszió vezetője Alexander Hug bejelentette: a cég korlátozza tevékenységét. Mindaddig, amíg úgy nem itélik meg, hogy teljesen biztonságos a működésük.
A biztonságérzetükkel mondjuk lesz gond! Hacsak meg nem beszélik a latortüzérséggel, hogy akkor és oda ne, amikor és ahol ők éppen. Mert már ma kora reggel is majdnem sikerült Donyeckben a valcmanista latortözérségnek telibe kapnia egy EBESZ-szemlebizottságot.
Valcman juntájának elhárítószerve az SZBU tegnaptól útálni valónak és Maradék-Ukrajna ellenségének minősítette Steven Seagal színészt. Az ok: Seagal el merészelt látogatni a Krím-félszigetre, és orosz útlevele is van! Öt évig a lábát sem teheti Maradék-Ukrajna területére!
A Luganszki Népköztársaság illetékes szervei ma reggel átadták Kijev illetékeseinek a héten levadászott három hoholmartalóc maradványait. Ám információink szerint hamarosan lesz majd egy kis bejelentés.
A frontvonal mentén semmi újdonság. Északtól délig hullanal a latorgránátok Donbasszra.
Donyeck Petrovszkij kerületében ma hajnalban súlyosan-életveszélyesen-megsebesült egy 8.-hónpos terhes asszony a latortüzérségi támadásokban. Esélye minimális.
Donyeckben nagy dologra készülődnek most a DNR fegyveres erői. Május 9.-re, a „Győzelem Napja” alkalmából megtartandó katonai parádéra.
Moszkvában is megtartották a „nocsnaja repeticija-éjszakai főpróba” című előadást a Vörös téren. Elemzők szerint a keddi jövő heti „Győzelem Napja! parádé minden idők „legtartalmasabb” dísszemléje lesz.
A mai nap-május 6.-Donbasszban az „Önkéntesek Napja”
Orbán Viktor Facebook-oldalára töltötték fel a “Nemzeti Konzultáció Bözsi nénivel” című videót, amelyben a miniszterelnök egy csokor virággal és nemszűnő érdeklődéssel keresi fel özvegy Csúcs Imrénét.
Az idős hölgy rendkívül kedvesen fogadta a kormányfőt, aki egy csokor virággal köszöntötte őt. A szívélyes videóban a savanyú uborkától a disznóólon át a Gyurcsány-kormány nyugdíjintézkedéseinek emlegetésén át jutunk el a végkifejletig:
Becsapva érzik magukat a mentősök – Többen felmondtak Varga bejelentése után
Már eddig is nagy volt a baj, hisz a mentőorvosokból a szükséges létszám harmada hiányzik.
Az Országos Mentőszolgálat dolgozói hónapok óta abban az ígéretben bíztak, amit még a decemberig regnáló főigazgatójuk, Máté Gábor dolgozott ki, utódja, dr. Csató Gábor pedig elvileg tovább vitt – írja a 168 óra.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amikor benyújtotta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek, arról számolt be, hogy „Lesznek kiadásnövelő intézkedések – mentőknél 10 százalékos, a rendvédelemben 5 százalékos béremelést hajtanak végre”.
Azonban ez jelentősen kevesebb béremelést jelent, mint amire korábban ígéretet kaptak.
A lap úgy tudja, hogy az EMMI is jóváhagyta, hogy első lépésként a mentőtisztek 170-220, mentőápolók 80-110 ezres emelést kapjanak az életpálya modell keretében.
„Ma Magyarországon van olyan megye, ahol rohamkocsit egyáltalán nem tudnak működtetni. Az elvándorlás kizárólag a bérek rendezésével és versenyképessé tételével állítható meg. Az alulfizetett mentőorvosok mellett a mentőtisztek, mentőápolók, mentő-gépkocsivezetők bérét is emelni kell. A mentőtisztek bértábla szerinti bruttó átlagbére 206 000 forint, a legnagyobb létszámot kitevő mentő-gépkocsivezető és mentőápoló munkakörökben foglalkoztatottak bére is 13 százalékkal elmarad a hazai bruttó átlagkeresettől, ez ma átlagosan 135 000 forint” – olvasható az Emmi-nek benyújtott és ott elfogadott tervezetben.
A lap úgy tudja, hogy mostani hír hallatán többeknek elfogyott a türelme és legfőképpen a bizalma, több állomáson is adják be felmondásokat. Ez pedig már azért is tragikus, mert épp a létszámkrízis és elvándorlás megállítására dolgozta ki az egy évig regnáló Máté Gábor a bérterveket és az életpálya modellt.
A kormányzati forrásokból a 168 óra birtokába jutott dokumentum szerint az OMSZ állományában jelenleg 166 mentőorvos dolgozik, vagyis a szükséges létszám harmada hiányzik. Ebben a munkaköri csoportban a legmagasabb az elvándorlás mértéke, éves szinten megközelítőleg 90 százalék.
(kisalfold)
Bal-Rad komm: Nem izgatás képpen, (magyart fölizgató téma már nincs!) de…! Nézzük már meg hogy a Nemmzetth Gázszerelője mennyit is keres? És ezt vessük össze a mentősök havi keresményével.
A jó Lőrinc Koma az év minden egyes napján 274 millió forintot keres.
Minden nap minden órájában 11 millió forintot. Este lefekszik, reggel felébred, és mit lát? “Jé, 88 millió forinttal gazdagabb lettem.”
Amíg alszik, annyit keres, hogy amikor reggel felkel pisilni, a tízezres kötegek a földtől a feje búbjáig érnek. Ezt a halmot minden nap háromszor megkeresi. Az év minden napján. Egy évben 1100-szor kap annyi tízezrest, amennyi a földtől a feje búbjáig ér. Mert megérdemli.
Percenként 180 ezer forintot keres. Egy perc alatt keres annyit, mint más egy hónap alatt. Mert olyan okos.
Másodpercenként 3050 forintot keres. Egész konkrétan,-tételezzük fel, hogy ott gyalogol Felcsúffon! És meglát egy ötezrest az úton. Mit csinál vajon? Fölveszi?
Egy fenét! A reakcióidót is figyelembe véve az észleléstől a fölvételig-ho közvetlenül a lába előtt hever a pénz!-akkor sem éri men neki lehajolni érte-megmarkolni-fölegyenesedni! Mert az legkevesebb öt másodperc. Pocak nélkül. Az pedig 15250 forint bevétel. Tehát a Jó Lőrinc Komának nem éri meg neki lehajolni érte, mert ha pénzfölszedegetéssel múlatja az időt, nem jön ki a mostani órabére. Vagy percbére! És nem a Jó Lőrinc Koma Döbrögisztán legjobbja! CSAK az ötödik legjobb!
Ehhez mit szóltok mentősök? Most is becsapva érzitek magatokat? Ha igen, akkor az csakis érzéki csalódás lehet! Hiszen az ország jobban teljesít! Plakátokon is lehet látni! Ki van írva.
Becsapva érzitek magatokat?
Jah! 28. éve már NINCS SZOCIALIZMUS! 28. éve DEMOKRÁCIA VAN! POLGÁRI! Úgyhogy…
Szergej Lavrovot ismét fölcsörgette tegnap T. Rex. A szíriai ügyek felől érdeklődött, különös tekintettel az asztanai tárgyalásokon az előző nap aláírt, biztonsági övezetek létrehozásáról rendelkező orosz-török-iráni memorandumra – közölte tegnap este az orosz külügyi tárca.
Alekszandr Lavrentyev, az orosz államfő szíriai rendezés ügyében illetékes tanácsadója szerint a feszültségcsökkentés övezeteiben a légierő, különösen az Egyesült Államok vezette koalícióé, nem lehet jelen, akár előzetes értesítéssel, akár anélkül.
Mint mondta, a koalíciós gépek bevetésének egyetlen terepe az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc lehet Raqqánál, valamint más Eufrátesz-menti településeknél, így Deir ez-Zornál.
A Pentagonban pedig a jelek szerint értelmezési gondokkal küszködnek. Jeff Davis szóvivő szerint az amerikai repülőgépek EGÉSZ SZÍRIA FÖLÖTT SZABADON garázdálkodhatnak ezután is.
A Trump adminisztrációt teljesen váratlanul érte a deeszkalációs zónák létrehozásáról szóló megállapodás. Még inkább a rájuk kivetett repülési tilalom. A Bohóc és csapata most lázasan igyekszik kitalálni valamit, hogy a szíriai béketeremtési folyamatba valahogy mégiscsak bekapcsolódhassanak. „Az elnök kifejezte a szíriai béke megteremtése iránti vágyát. Vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a cél érdekében mit tehetnénk”-buggyant ki a sajt szájukból való kiéneklése miatti fájdalom Sarah Sandersből, a Fehér Ház helyettes sajtótitkárából a sürgősséggel összetrombitált tegnap esti sajtótájékoztatóján.
A négy „deeszkalációs zóna” ma nulla órától létezik, és magában foglalja Idlib tartományt, valamint hét más régiót. Idlibnek különos jelentősége van e tekintetben. Szakértők zseniális húzásnak tartják a zónába bevételét, hiszen mint ismert, ott egy újabb vegyiprovokáció készült/készülődik! Így viszont komoly kockázati tényező merült fel a provokátorok részéről.
A korrupció elleni erőfeszítések fontosságát hangsúlyozták a felszólalók a Transparency International (TI) Magyarország nemzetközi konferenciáján, pénteken Budapesten.
„Ferenc József nem tűrte el, hogy a miniszterei korruptak legyenek, ebben az országban vagyont politikai úton nem illett szerezni, ez alaptétel volt később is” – magyarázta Tölgyessy Péter a Hatékony küzdelem a korrupció ellen – jó gyakorlatok az Európai Unióban címmel megrendezett tanácskozáson . „Magyarország a 45 -ös fordulattal kanyarodott el a nyugati kultúrkörtől. Bár az Orbán által legélesebben bírált Kádár sem gyűjtött.
Kádár János, amikor 89 – ben elveszítette hivatalát összecsomagolt és egy kis bőröndön ülve várta, hogy mikor kell elmenni a berendezkedésből” – mondta az alkotmányjogász.
A rendszerváltás nálunk nem sikerült, mégpedig azért, mert arra a hitre épült, hogy ugyanazt meg tudjuk csinálni, mint mindenki más” – vélekedett Tölgyessy. Spanyolországban például 26 év alatt 400 százalékkal nőtt a hazai termék, nálunk ennyi idő alatt csak 38 százalékkal. Ez a felismerés vezetett a Fidesznél 2010-ben a modellváltáshoz.
Az alkotmányjogász úgy véli: a piac nem tudott középosztályt teremteni, ezt az államnak kell megtennie – erre épül a Fidesz rendszer. Tölgyessy szerint a Fidesz ezért megtörte, kiszorította vagy beállította a sorba a nagy gazdasági hatalmakat, ez élteti a Nemzeti Együttműködés rendszerét.
Soros féle korrupció
Giovanni Kessler az Európai Csalás Elleni Hivatal főigazgatója szerint a legveszélyesebb a rendszerszintű korrupció, és a Magyarországon is jelen lévő átláthatatlan döntéshozatal.
A Fidesz közleményben reagált az elhangzottakra: A Transparency International a Soros féle korrupció része. A Soros által pénzelt szervezet, a brüsszeli bizottság emberi és az ellenzéki pártok ma is egy asztalhoz ültek, hogy nyomást gyakoroljanak a magyar bevándorlás-politikára.
A TI válaszában kiemelte: Több mint féltucatnyi állami meghívott közül sem Trócsányi László igazságügy-miniszter, sem Polt Péter legfőbb ügyész, sem pedig Gulyás Gergely országgyűlési alelnök nem vett részt a rendezvényünkön. Ahogyan a Fidesz európai parlamenti képviselői, Schöpflin György és Pelczné Gáll Ildikó is visszautasították a meghívásunkat.
Ehhez hasonlóan a Nézőpont, a Századvég és az Alapjogokért Központ sem képviseltették magukat, a konferencián szervezett három kerekasztal-vita közül a kormány, vagy pártjainak álláspontját senki sem képviselte. A Transparency International amúgy bevándorláspolitikával egyáltalán nem foglalkozik, ez soha nem is tartozott a szervezet profiljába – olvasható a közleményben.
(atv)
Bal-Rad komm: Hát igen! Kádár János valószínűleg elboldogult volna az írógépszerelésből is, (még tán vagyont is gyűjthetett volna belőle) de Ő INKÁBB ORSZÁGOT ÉPÍTETT!
NEKÜNK!
Vagy inkább „nekik”? A rendszerváltóknak? Akik tolvaj-bitang mép és hazaárulók voltak egytől-egyig! ’86-tól napjainkig. Akik ma papíron nincstelenek!-és papíron ügyes vállalkozók!
„…A rendszerváltás nálunk nem sikerült…”
-Dehogynem sikerült! ITT SIKERÜLT A LEGJOBBAN! Az eredmény? Látszik!
NINCS MAGYARORSZÁG! MA MÁR CSAK EGY JELZŐ NÉLKÜLI GYARMAT! EGY TERRITÓRIUM!
„…Ez a felismerés vezetett a Fidesznél 2010-ben a modellváltáshoz…”-Persze a „tehetséges üzletemberek” körével egyetemben. Az addigi aki bírja marja koncepciót felváltotta a CSAK MI LOPHATUNK!-CSAK A NER!-modellje. Ami működik! Kialakult az Új Nemmzetthy Elyth! Most már csak az erősítése zajlik.
-A döbrögista horda KÖZLEMÉNYBEN REAGÁLT…
A döbrögista horda koncepciójának az is lényeges eleme, hogy SEHOVÁ NEM MEGYÜNK, AHOL KÉRDEZHETNEK TŐLÜNK! Majd közleményben reagálunk a lakájmédiánkon keresztül!
MONDJÁK EZT A SOROS-PÉNZEN PALLÉROZOTT BŰNÖZŐK, A SOROS-PÉNZEN PALLÉROZOTT BŰNÖZŐKNEK!
Nos! ’89-ben Kádár János egy kis bőröndön ülve várta…
„EZEK” a vonatra várva csak a csupasz földön kuporogva várhatják a bevagonírozást!
Bőnyi rendőrgyilkosság: nincsenek DNS-maradványok az állítólagos gyilkos golyón
Nagyon súlyos állítás hangzott el a tavaly októberi bőnyi rendőrgyilkosságról a Tények adásában:
„nincs semmilyen DNS-anyagmaradvány azon a golyón, amiről a nyomozás mindeddig azt állította, Győrkös István fegyveréből származik, és biztosan az ölte meg Pálvölgyi Péter őrnagyot.”
Ez magyarul azt jelenti, hogy vagy rendkívül furcsa módon eleve nem maradt semmiféle DNS a golyón a becsapódás után; vagy egy szintén nagyon furcsa hiba miatt a nyomozás során tűnt el onnan; vagy azt, hogy Pálvölgyivel valójában egy másik golyó, egy rendőrtársáé végzett.
2016. október 26-án a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) illegálisan tartott fegyverek után akart kutatni a szélsőséges félkatonai szervezet, a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) szellemi vezetőjének tartott Győrkös István bőnyi házában. A 76 éves férfi nem engedte be a nyomozókat. Lövöldözés tört ki, amiben a rendőrök is részt vettek, eközben érte halálos lövés Pálvölgyit. Az ügyészség azt állítja, Győrkös lőtt rá a rendőrökre, míg az idős férfi azt, nem ő lőtt először, csak miután golyót kapott, véletlenül adott le ő is egy sorozatot gépkarabélyával.
Az elmúlt hónapokban hol a sajtónak névtelenül nyilatkozó rendőrségi források, hol hivatalos ügyészségi közlemények nyomatékosan igyekeztek cáfolni annak a lehetőségét, hogy esetleg baráti tűz is végezhetett Pálvölgyivel. Az Indexnek már januárban, és azóta is folyamatosan azt állítja több rendészeti forrás is, hogy rendkívül nagy nyomás nehezedik a nyomozásban részt vevő szervekre, a szakértői vélemények elkészültét pedig különböző, nem részletezett furcsaságok kísérik. Azonban a média felé a hatóságok mégis azt kommunikálták, hogy minden teljesen egyértelmű, csakis Győrkös lehet Pálvölgyi gyilkosa.
Csakhogy Győrkös ügyvédje, Takács Zoltán pénteken a Tényeknek a gyilkosság helyszínén rekonstruálta a történteket, és a lövedékek becsapódásának és a lőirányoknak a magyarázása közben a következőket mondta, utalva a nyomozás során készült egyik, a nyilvánosság számára eddig ismeretlen szakvéleményre:
-Az a golyó, amire azt mondják, hogy eltalálta az őrnagy urat, azon egyáltalán semmilyen DNS anyagmaradvány nincs.
-Ez hogy lehetséges?
-Szerintem sehogy.
Az Indexen már januárban írtunk arról, hogy borulhat, amit a bőnyi rendőrgyilkosságról tudni lehetett. Cikkünkben részletesen bemutattuk, milyen hibákat követtek el a nyomozók a helyszínen. Röviden felidézve: bár a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét kellett volna kérniük, ezt elmulasztották; a rendőrök az épületben pánikba estek és össze-vissza lövöldözni kezdtek; miután pedig egy golyó eltalálta Pálvölgyit, társai az őrnagyot hátrahagyva elmenekültek, magára hagyták a fejbe lőtt nyomozót és nem mertek visszamenni érte.
Ahogy akkor írtuk: kizárólag a helyszíni szemle alapján készített, a lövések irányát meghatározó szakértői anyag alapján az sem tűnik kizárhatónak, hogy Pálvölgyivel baráti tűz végzett. Az azt követő további szakértő véleményeknek kellett volna egyértelműsíteniük, hogy melyik golyó végzett az őrnaggyal. Kétségbevonhatatlan bizonyíték az lett volna, ha megtalálják a Győrkös gépkarabélyából származó lövedéken Pálvölgyi DNS-maradványát, hiszen ez a lövedék az, ami az ügyészség állítása szerint átfúródott az őrnagy fején.
(index)
Bal-Rad komm: „…az ügyészség állítása szerint átfúródott az őrnagy fején…”
-Márpedig minden jel szerint AZ ÜGYÉSZSÉG ÁLLÍTÁSA A PERDÖNTŐ! Ez a koncepció!
Hová tűnnek fiataljaink? – A diákok már nem bíznak a magyar felsőoktatás minőségében?
Csak tavaly 29 ezer 400 magyar állampolgár távozott külföldre. Ez az adat azonban csak az egészségbiztosítási kijelentkezésen alapul, tehát a valós szám ennél jelentősen nagyobb lehet. Az agyelszívás is csak folytatódik: 2012 és 2015 között az öt legfontosabb célországban 40 százalékkal nőtt a magyar diákok száma. A felmérések szerint a legtöbben azért választanak a külföldi felsőoktatási intézményt, mert az ott megszerzett diplomával úgy érzik többre jutnak, mint a magyarországi diplomával, tehát nem bíznak a magyar felsőoktatás minőségében.
Tavaly nem vándoroltak ki olyan sokan Magyarországról, mint a megelőző években, de továbbra is nagyon sok fiatal keresi a boldogulását külföldön – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az adminisztratív nyilvántartás szerint tavaly 29 ezer 400 magyar állampolgár távozott külföldre. Ez a szám azonban messze lehet a valóságtól, mivel: „Ez az adat az egészségbiztosítási kijelentkezésen alapul, tehát mindenki más, aki külföldre ment, viszont nem mondta le az egészségbiztosítását, ebben a felmérésben nem vesz részt” – mondta Melegh Attila, szociológus az ATV Start című műsorában.
A más országba költöző magyarok túlnyomórészt a fiatal korosztályból kerülnek ki. A kivándorlók 45 százaléka 30 év alatti, háromnegyedük pedig még nem érte el a 40 éves kort. Ezek az arányok jelentősen eltérnek az itthoni népesség kormegoszlásától, vagyis a kivándorlók jóval fiatalabbak, mint a hazai átlagéletkor. Azt, hogy továbbra is magyarok százezrei dolgoznak külföldön, alátámasztja, hogy tavaly 3 milliárd eurót utaltak haza az átmenetileg, egy évnél rövidebb ideje külföldön lakók a jegybank korábbi adatai alapján. Ez 2011 óta megháromszorozódott, akkor még csak 1 milliárd eurót küldtek.
Lelépnek a magyar diákok innét
2012 és 2015 között az öt legfontosabb célországban 40 százalékkal nőtt a magyar diákok száma. Angliában 3 év alatt 66, Németországba 38, Ausztriában 17 százalékkal nőtt a magyar diákok száma a 2012-es szinthez képest. A legnagyobb megugrás Hollandiában volt, 89 százalék. De a kifejezetten drágának számító, és messze lévő Egyesült Államokban is 38 százalékkal nőtt a magyar diákok száma.
Ha csak az uniós országok közti mozgást látjuk, akkor az Eurostat adatai alapján már 2012-ben is 9,7 ezer magyar diák tanult más országban. Azóta pedig dinamikus volt a bővülés, ezért nagyon konzervatív becsléssel is inkább 12 ezer magyar tanulhat más országban – és ebbe még az Egyesült Államokban és Svájcban tanuló legalább ezer diákot nem is vettük bele.
Nem csak a „sorosista” a 444.hu számolt be a kétségbeejtő helyzetről: Az SOS Gyermekfalvak kutatása szerint a gyerekek tizede külföldön képzeli el a felnőtt életét, míg az MTA kutatása szerint a fiatal korosztály harmada fontolgatja, hogy az országhatáron kívül keres iskolát vagy munkát. Ráadásul egyre többen vannak azok, akik ott is szülik meg a gyerekeiket. A külföldre menni tervezők egyébként 69 százalékban a jobb megélhetésért vándorolna ki.
Az Engame Akadémia által készített kutatás szerint nagyjából 10 ezer magyar fiatal választott külföldi felsőoktatási intézményt. A kutatás nem reprezentatív mintával készült, ám sokféle képzési területet lefed. Kiderül belőle, hogy a külföldön tanulók egyetlen motivációja a hazaköltözésre az itthoni szociális hálójuk, ám a munkalehetőségeket egyáltalán nem találják vonzónak. Hatvan százalékuk nem jön haza, vagy még bizonytalan.
A 10 ezer fős létszám nem tűnik nagynak, ám a külföldön tanulni vágyók száma egyre növekszik. Hazajövetelük fontos a magyarországi munkaerőhiány szempontjából. Eddig azok a fiatalok, akik külföldi felsőoktatási intézményben szerettek volna diplomát szerezni, ám nem akartak külföldre távozni, remek lehetőségeket nyújtott nekik a CEU, a kormány azonban ennek az intézménynek is hadat üzent a közelmúltban és egyelőre nem látszik mi lesz a vége az új szabályozásnak. Amennyiben a CEU-t be kell zárni, további fiatalokat veszíthet a munkaerőpiac és a felsőoktatás, mert a külföldi tanulást választják.
A legtöbb diák Ausztriát, Németországot és az Egyesült Királyságot választja diplomaszerzés céljából
Vannak azonban más aggasztó adatok is. Az interjúkból kiderül, hogy a legtöbben azért választanak a külföldi felsőoktatási intézményt, mert az ott megszerzett diplomával úgy érzik többre jutnak, mint a magyarországi diplomával, tehát nem bíznak a magyar felsőoktatás minőségében. Ezt 42 százalék gondolja így.
Lényeges azonban a második legfontosabb indok, amely a megkérdezettek 34 százalékánál szerepel. A hazai politikai-társadalmi helyzet miatt érezték úgy, hogy külföldön jobbak az esélyeik.
A megkérdezettek pozitívan nyilatkoztak a külföldi oktatás színvonaláról illetve a környezeti szempontokról, az egyetlen negatívum amit felhoztak a családtól való távolság. A megélhetést is igen drágának találják, de ezt ellensúlyozza az egyetem hangulata.
A külföldön tanuló fiatalok 70 százaléka dolgozik egyetem mellett, emellett nagyon fontos a szülői támogatás megléte. Nagyjából heti 20 óra munkával képesek előteremteni az összeget, mely költségeiket fedezi, míg ez Magyarországon nem így néz ki.
Égető kérdés a hazaköltözés. A felmérésből kiderül, hogy nagyon sokan bizonytalanok a hazaköltözést illetően, mindössze 6 százalék azoknak az aránya, akik az egyetem befejezésével vagy két éven belül hazajönnek. A bizonytalanokéval megegyező arányban (29 százalék) vannak azok, akik egyáltalán nem terveznek hazajönni. Sokaknak probléma a hazai közéleti helyzet, amely negatívan befolyásolja a hazatérés szándékát.
A hazatérés mellett általában a legfontosabb érv a családhoz, barátokhoz, szülőföldhöz való ragaszkodás, míg a legnyomósabb érv ellene a kevés szakmai lehetőség. A külföldön maradás mellett legfontosabb érvek az magas életszínvonal és a szakmai lehetőségek.
Azt is megkérdezték a kutatásban résztvevőktől, mit várnának el egy munkahelytől. A legfontosabbnak a rugalmasságot és a fejlődési lehetőséget ítélték meg. Ezekkel a statisztikákkal talán vonzóbb munkahelyeket lehetne kialakítani itthon a külföldre távozott fiatalok számára. A diákok úgy látják, a humán területeken szerzett diplomák nincsenek megbecsülve itthon, de népszerűek a mérnöki és IT-s diplomák. Külföldön azonban nem utasítják el azonnal a humán végzettségűeket, nagyobb rugalmasság a jellemző.
(tenytar)
Bal-Rad komm: Egészen elborzasztó kép! Hiszen ebből az derül ki, hogy az „öregebbek” MÁR ELMENTEK, és csak a vének maradtak a „hasznosíthatók” közül, meg a haszontalanok.
Viszont az értelmes fiatalok kivándorlási kedve növekszik! Amivel fordított arányban csökken a magyarság megmaradásának esélye. A jövőtlenség látszik ebben a trendben!
AMI ELLEN „EZ” A RENDSZER SEMMIKÉPPEN NEM TUD, ÉS NEM IS AKAR FELLÉPNI!
Ugyanakkor hamis az az állítás, miszerint „…Amennyiben a CEU-t be kell zárni, további fiatalokat veszíthet a munkaerőpiac és a felsőoktatás…”
Azt viszont látnunk kell, hogy a CEU fő profilja olyan komisszárképzés, amely az elvándorlást, a magyarok jövőtlenségét szervezi-fejleszti.
MINDEN EGYES ÍGY MEGÉLT NAP CSÖKKENTI A MAGYARSÁG ITTENI MEGMARADÁSÁNAK ESÉLYEIT!
Rendszerbűn ez a javából! Szándékos, előre kitervelt, precízen kivitelezve!
Döbrögi: a Bettermann a magyarok és németek közös sikertörténete
Az OBO Bettermann cég sikere a magyarok és németek közös eredménye. A magyarországi üzem a cég legeredményesebb leányvállalata – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Bugyin, a Bettermann csoport magyarországi képviseletének épületavató ünnepségén.
A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a cég azért maradt Magyarországon és azért nyit most újabb csarnokokat, mert a magyar dolgozók bebizonyították, a legmagasabb német színvonalon is tudnak teljesíteni. Orbán Viktor megköszönte Ulrich L. Bettermann elnökön keresztül minden német vállalkozónak, hogy a kommunizmus utáni nehéz időkben megjelent Magyarországon. Hittek abban, hogy Magyarországnak van jövője, fontos volt nekik a németek és magyarok barátsága, üzleti lehetőséget láttak hazánkban, gyárakat építettek és munkahelyeket teremtettek – mondta a kormányfő.
Segítettek abban, hogy a magyar vállalkozók, magyar családok meginduljanak azon az úton, amelyen ők már jóval korábban elindultak, beszállítói lehetőséget adva a magyaroknak – közölte Orbán Viktor. A színpadon felavatták Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter szobrát.
Az eseményen részt vett Barbara Genscher, a volt politikus özvegye. A miniszterelnök Hans-Dietrich Genscher mellett megemlítette Franz Josef Strauss volt bajor miniszterelnököt és Helmuth Kohl volt kancellárt mint azokat, akik soha sem adták fel az egységes Németország eszméjét. Nekik köszönhető, hogy a kelet- és közép-európai szabadság előfeltétele, a német egység megvalósult.
Mindhárom politikus pártállása más volt, de a nemzeti érdekek érdekében kiálltak a nemzeti egység mellett – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, Magyarországnak ugyan sok barátja van Németországban, de kevés olyan, aki ki is áll mellette az európai főáramlattal szemben. Hans-Dietrich Genscher ilyen ember volt – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: neki fontosabb volt a barátság, mint bármilyen kedvező vezércikk a lapok címoldalán. Ilyen ember Ulrich L. Bettermann is, aki mindig, mindenhol a barátunk, „nem csak a szoba négy fala között” – jelentette ki a kormányfő. Meg kell köszönnünk tehát neki, azt a törhetetlen kiállást, amelyet eddig kaptunk – mondta Orbán Viktor. Az OBO Bettermann vállalatcsoport villamos szerelési anyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, központja a németországi Mendenben található. Az új épület átadásán Leslie Mandoki és zenekara zenélt.
(profitline)
Bal-Rad komm: Nyomul a Döbrögi-féle avatóhakni ezerrel. A vajda fölavatja a gyarmatosító új összeszereldéjét, és a gyarmatosító szobrát! És hálálkodik közben. A gyarmati lét miatt. Már az udvari Mándoky Laci Bazseva Band is a frontra vezényelve.
A fenti tudósításból kimaradt Döbrögi ömlengései közül a szokásos hablatyon túli, egy-két magvas megállapítása. Önkényesen ragadtuk ki ugyan a szövegkörnyezetükből, de frappánsan össze lehet hozni.
A vajda idézett egy olyan angolszász mondást, hogy: „…A kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik…ilyenkor először mindig a spekulánsok jelennek meg…Bettermann elnökön keresztül minden német vállalkozónak, hogy a kommunizmus utáni nehéz időkben megjelent Magyarországon…”
-Hát bizony! Tegyük fel a kérdéseket, hogy hogy is volt/lett itt a „kommunizmus” után? Amikor az ország a politikusbűnözők karmai került, és megjelentek a spekulánsok.
Hová lett az ország, a Magyar Népköztársaság vagyona?
Hová lett a magyar gazdaság?
Hová tűnt el az MNB aranykészlete?
Mitől nőtt meg az államadósság?
A többi-sok-sok ezer-alkérdést hely-és idő hiány miatt most nem tennénk fel.
Ezeket a kérdéseket nem is mi kellene hogy feltegyük! Ezeket a kérdéseket azoknak az egyszerű Döbrögi-szavazóknak kéne megfogalmazniuk, akik akik leesett állal, tágranyílt szemekkel tapsolnak az álnemzetieskedő, a neoliberális Genscher szobrát és a spekuláns gyárát avatgató, Farkas Flórival megerősített vajdának!
Sneider: A Jobbik vádalkut kínál Simicska Istvánnak (!)
A Jobbik egyik vezető személyisége feltehetőleg Lajosra gondolt, ez azonban semmit sem von le állításai értékéből.
Vádalkuval segítene Simicska Lajos oligarchán a Jobbik egyik vezető politikusa, Sneider Tamás. A párt frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés alelnöke egy lakossági fórumon arról beszélt: ha a milliárdos feldobja a miniszterelnököt, esetleg kisebb büntetéssel megúszhatja – írja a Magyar Idők.
A lap a PestiSrácok.hu birtokába került hangfelvétel alapján írta meg, hogy a Jobbik alelnöke április 26-án a Veszprém megyei Zircen tartott lakossági fórumot, amelynek végén egy résztvevő azt kérdezte tőle, mi igaz a Jobbik és Simicska Lajos közeledésének híréből.
„Simicska Istvántól egyetlenegy fillért nem fogadtunk el, és nem is kívánunk elfogadni” – magyarázta hallgatóságának a politikus, nyilvánvalóan eltévesztve az oligarcha keresztnevét. Kijelentette azt is: teljesen egyértelmű, hogy amikor a Jobbik elszámoltatásról beszél, az is mindenkire vonatkozik. Így Simicskára is. Felvetette: „Hát hol hirdessünk? A Fidesz plakátjai és Simicska plakátjai vannak Magyarországon. Ez a két lehetőség van.”
„Magyarországon létezik a vádalku. Mosolyogva nézegettem különböző híradásokat, hogy ha Simicska bemártja a miniszterelnököt, akkor saját magát is tönkre fogja tenni. De vannak ilyen dolgai, ennek köszönhetően akár kisebb büntetéssel is megúszhatja, ha feldobja a miniszterelnököt, hogy ő mennyit lopott és hogy a különböző vagyonok hogy kerültek oda hozzá” – vázolta a lehetőséget a jobbikos vezető politikus a fórumon.
(Forrás: atv)
Bal-Rad komm: Hát igen! Előbb-utóbb elő kellett állni valamilyen szinten a politikai zsibvásár eme két alkuszának is a farbával. Simicska ragaszkodik a sokmilliárd megtartásához-ezért hajlandó belőle áldozni valamit-MINT ELADÓ! Még egy kis habot is kenne rá.
A Jobbiknak tetszik az ötlet, de abból CSAK NEKIK lenne kézzelfogható profit, az ország pedig leshetne tovább. Eladó-vevő jól járt!-az áru-AZ ORSZÁG!-tovább törődik.
A RENDSZERVÁLTÁS KIVITELEZŐIRE, HASZONÉLVEZŐIRE KIVÉTEL NÉLKÜL EGY MEGTORLÁSI TÖRVÉNY SZERINT A LEHETŐ LEGKEMÉNYEBBEN LE KELL CSAPNI!
Minden náluk és hozzájuk köthető személyeknél föllelhető vagyonukat időkorlát nélkül elkobozni, állami tulajdonba venni, a bűnözőket pedig deportálni életük végéig. Szibériába!
OTT ROTHADJANAK MEG!
„EZEKKEL” ALKUDOZNI NEM LEHET! Aki leáll velük alkudozni, az ő szintjükre süllyed le! CINKOSUKKÁ VÁLIK!
Tényleg el kellene gondolkodnia a világnak az alábbi hír olvastán, hogy az Amerikai Egyesült Államok politikusrétegét nem-e bolondok házába kéne zárni.
Az USA meg kívánja leckéztetni a Koreai NDK-t. Gazdasági meg minden egyéb szankciókkal kívánja ezt megvalósítani. Ám a szankciósdi csak akkor hatásos, ha azt be tudják tartatni. A betartatáshoz pedig hatékony ellenőrzésre van szükség. Ahhoz meg jelenlétre.
EZ AZ UTÓBBI HIÁNYZIK AZ USA KELLÉKTÁRÁBÓL! Ennélfogva csak álmodozás kategória az egész.
Itt jön képbe a bolondok háza.
A hír a következő:
Az amerikai képviselőház ugyanis ELFOGADOTT EGY TÖRVÉNYJAVASLATOT! Orvoslandó ezt a bajt.
Az orosz Távol-Kelet Tengermelléki (Primorje) Régió kikötőinek és repülőtereinek (Nahodka, Vanino és Vlagyivosztok) AMERIKAI ELLENŐRZÉS ALÁ HELYEZÉSE!
Még egyszer megismételjük: AZ OROSZ FÖDERÁCIÓ TERÜLETÉN LÉVŐ OBJEKTUMOK EZEK!
De hogy még kerekebb legyen a dolog, kínai, iráni, és szíriai kikötőket IS amerikai ellenőrzés alá kívánnak helyezni!
Namármost. Az amerikai képviselőház ezt a hülyeséggyűjteményt át is nyújtotta a szenátusnak jóváhagyásra. Ha a jóváhagyás megtörténik, már csak Trump bohócnak kell szignózni a dolgot, és…
Az ügyről ma reggel nyilatkozott a RIA Novosztynak az Orosz Föderáció Szövetségi Tanácsa Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnöke, Konsztantyin Koszacsjov.
„Ez az amerikai törvényjavaslat remélem megmarad annak ami! Egy törvényjavaslatnak, amiből nem lesz törvény. Ám ha törvény lenne belőle, az fölér egy nyílt hadüzenettel!”-fogalmazott Koszjacsov.
Majd kissé bővebben is kifejtette, hogy mit is jelentene Oroszország akarata és beleegyezése nélkül bármiféle orosz fennhatóságú terület amerikai ellenőrzése.
Ezek azok az Amerikából érkező hírek, amiknek hallatán még a közömbösen gondolkodók hátán is a hideg futkos. Normális emberek pedig azonnal rávágják: EZEK OTT AMERIKÁBAN KÖZVESZÉLYES BOLONDOK!