Einstein téridő elmélete igazolást nyert!

Semjén Teheránban volt, amikor Budapesten aláírta a CEU-s törvénymódosítást

Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint Semjén Zsolt akár közokirat-hamisítást is elkövethetett a lex CEU sürgősségének kérésekor. A miniszterelnök-helyettes éppen Teheránban tartózkodott a jogszabálytervezet sürgősségi indítványának benyújtásakor, miközben az iratok szerint Budapesten szignózta a dokumentum eredetijét. A miniszterelnök-helyettes nehezen magyarázható kettős jelenlétére az Átlátszón Lattmann Tamás nemzetközi jogász hívta fel a figyelmet.

Semjén Zsolt a felsőoktatási törvény módosítását szerette volna, ha sürgősségi eljárásban tárgyalják. Ehhez 2017. április 3-án indítványt nyújtott be a Kormány nevében Kövér László házelnöknek, hogy a rendszerben levő módosító zárószavazását már másnap megejthessék.

Az indítványra budapesti aláírás került, holott Semjén Zsolt akkor nem tartózkodott Magyarországon.

A miniszterelnök-helyettes április 3-án Teheránban, Irán fővárosában tárgyalt iráni kormányzati szereplőkkel egy atomreaktor építésének tárgyában. Az IRNA (iráni állami hírügynökség) és az MTI tájékoztatása szerint Semjén Zsolt egy hetet töltött az iszlám köztársaságban április 1-től kezdődően.

A folyamatban tehát valaki, valahol elkövethetett egy közokirat-hamisítást, ami a hatályos Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekmény, és hivatalos személy elkövető esetében egy és öt év közötti szabadságvesztéssel jár.

Az országgyűlési képviselők nem először buknak le hamis aláírásokkal. 2005-ben az Index cikke után kiderült, hogy a parlamentben elfogadott gyakorlat volt, hogy parlamenti beadványokra egymás aláírásait hamisították a politikusok. Előkerült olyan parlamenti javaslat is, amelyen nyolc fideszes kézjegye szerepelt, de közülük csak egy volt valódi.

Az ügyben akkor a hatóságok is nyomoztak. A Fővárosi Főügyészség azonban négy hónapi vizsgálódás után megszüntette az eljárást azzal, hogy a hét fideszes képviselő helyett ugyan valóban más írta alá a bizottsági beadványt, de az érintettek “előzetes felhatalmazást adtak”, ezért az aláíró eljárása “helyénvaló volt”, mert “megbízottnak minősült”.
(24.hu)

Bal-Rad komm: A Nagy Nemmzetthszaporytó Háromkeresztestől ez-márminthogy Teheránban lévén képes volt aláírni Pesten a Soros-üldöző törvényt-természetes tulajdonságként kezelendő. Az ő keze mindenhová elér! Meg különben is éppen Einstein alkotta meg a téridő elméletet.

Képtalálat a következőre: „Féregjárat-kép”

Lehet éppen Semjén Háromkeresztes rá a bizonyíték. Valami „féregjáraton” odament a doksi, vagy Semjén Pestre.

Nincs itt semmi csoda!-bűncselekmény meg végképp nincs! Majd a Poltpeti bebizonyítja!

Értjük mi hogy VALAKIK rettenetesen szeretnék Zsotyánkat rács mögött látni-mi is!-de lenne naponta legalább száz egyéb más, NYOMÓSABB indok is!

Megasztán nagynéha Zsotya is megfeledkezik magáról, oszt’ olyankor jót cselekszik. Bár ezt nehéz róla feltételezni, de ez a Teherán-Budapest szignó ide sorolható.

Donbassz

Általánosságban elfogadottá vált a vélekedés, miszerint Szocsiban az orosz államfő keményen helyretette a kijevi junta fő-fő nyugat-európai istápolóját, Germánia kanczlerináját.

Abban is egységes a vélemény, hogy Vlagyimir Putyin keményen kiállt Donbassz JOGAI mellett, és értésére adta a meghökkent és csak nyögdécselő fraunak, hogy Donbassz ügyében NINCS ALKU, ÉS NE IS VÁRJON KOMPROMISSZUMOKAT se Donbassz, sem pedig Oroszország részéről.

Mese a kanczlerinának: „…és akkor a tankocska elment egészen Berlinig”.

Megfigyelői értékelések szerint Germánia Ribancza Szocsiban egyértelműen a valcmani rezsim érdekében próbált meg lobbizni, és engedményeket kicsikarni.

Vlagyimir Putyin szerint az ALAP A MINSZK-2 MEGÁLLAPODÁS KIJEV ÁLTALI TELJESÍTÉSE!

Némi fejlemény van a múlt héten Prisiv-Szokolnyiki között felrobbantott EBESZ-autó ügyében. A „Szabadsg Rádió” (SZER) birtokába került egy UKRÁN OLDALRÓL, AZ EBESZ ÁLTAL KORÁBBAN TELEPÍTETT KAMERARENDSZER ÁLTAL KÉSZÍTETT VIDEOFELVÉTEL AZ ESEMÉNYRŐL!

(Az már csak hab a tortán, hogy kiderült: ez a telepített kamerarendszer a népköztársasági erők mozgását hivatott figyelni!-azaz kémkedett!)

A lényeg: ennek a fixre telepített kamerarendszernek a pontosan a robbanás helyszínére rálátó kameráját VALAKI ÉPPEN AKKOR „kezelte”, és határozottan KÖVETTE AZ EBESZ-JÁRMŰVEK MOZGÁSÁT! AMIKOR…

Egy másik lényeges kérdés ebben az esetben, hogy MIKÉNT KERÜLT A VIDEOFELVÉTEL a SZER-birtokába, és MIÉRT? (A jeles rádió a lehető legvadabb russzofób csatorna!) Propaganda céjából netán?

Donbassz frontjain CSAK az utóbbi napokban megszokott…! A latortüzérség EGYRE VADABB ÜTEMBEN ágyúzza a népköztársaságok településeit.

Tegnap délután egy három latortankból álló banda Sirokino térségéből tűz alá vette a Bezimennoje határában lévő Tűzszüneti Ellenőrző Bizottság orosz megfigyelőposztját.

Az ijedelmen kívül nagyobb bajt nem okoztak.

Lőrinc Koma agymosodája

„Mértéktelen népbutítás” – kemény levélben mondtak le előfizetést Mészáros Lőrincéknél

Mióta Mészáros Lőrinchez került, a korábban független Somogyi Hírlapnál dühöng az ellenséggyártás, a népbutítás, tapintható a megosztó szándék – panaszolta egy olvasó, konkrét példákat is hozva a propagandára.

„Számomra teljesen elfogadhatatlan az a mértéktelenül népbutító, végletekig egyoldalú, megosztásra törekvő, ellenséggyártó szándék, melyet a tulajdonosváltás óta a lap sugároz. Nem leszek elegáns, mert fiatalok mai szóhasználatával élek: (szinte szégyellem leírni) ‘behányok tőle'” – írta egy régi előfizető a Somogyi Hírlapnak, amely – 191 másik lappal együtt – az Orbán-közeli felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc tulajdonába vándorolt a közelmúltban.

A Magyar Narancs Online idézte a kordokumentumnak beillő levelet, amelyből egyértelműen kiderül, az előfizetőnek a tulajdonosváltás utáni irányvonallal volt gondja:

„A propaganda, a kormányhirdetések gátlástalanul áradnak minden lehetséges formában, számolatlanul eltékozolva adóforintjaink milliárdjait, ahelyett, hogy azt a közjóra fordítanák.”

„Valamit magára adó, tisztességes megyei napilap nem lehetne kormánypártok szócsöve. A kormány kétkulacsossága mára minden képzeletet felülmúl! Nem akarok még külön fizetni is érte” – folytatta az olvasó…

…”Ez a szöveg már több mint szégyen, ez már gyalázat, mert a célja – ez nyilvánvaló – az érintettek elleni tömeghisztéria generálása.”- olvasható a levélben.

Korábban az Átlátszó írt arról, hogy Mészáros Lőrinc érkezése a Somogy megyei lapnál okozta a legszembetűnőbb változást, mivel a hírlap korábban azon kevés vidéki újságok egyike volt, amelyek még a helyi hatalomtól is függetlenek tudtak maradni, hiába próbálták a helyi potentátok a budapesti központnál is felnyomni a szerkesztőséget. A Médianapló blog szerint a kritikus publicisztikák számában 2015-ben a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Népszava és a Délmagyarország után a Somogyi Hírlap következett.

Azt nem tudni, hogy vajon más olvasók is lemondták-e előfizetésüket a propaganda miatt. A hírlap honlapján feltüntetett adatok szerint a napi eladott példányszám 14 859, az előfizetői 14 216 példány, s összesen 59 800 olvasó forgatja naponta a Somogyi Hírlapot.
(Forrás: HVG)

Bal-Rad komm: „…a Somogyi Hírlapnak, amely – 191 másik lappal együtt – az Orbán-közeli felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc tulajdonába vándorolt a közelmúltban…”

-És akkor még ott vannak EGYÉB-nem a Jó Lőric Koma által tulajdonolt „habonymédiás” udvari szennycsatornák és egyéb közpénzeken abrakolt nyalonc igehirdetők.

A döbrögista média mára teljesen beterítette az országot! Ezerrel vetítik az álomvilágot a magyarok elé. Az ellenmaffiák médiája Sorost félti.

Azzal, hogy hová lett-mivé lett Magyarország, kik és hogyan síbolták el és miért?-ezzel egyik médium sem foglalkozik.

Csak Döbrögi és a Lőrinc? SZAVAZZUNK

Felcsúton tüntetnek Orbán és Mészáros ellen

Május 20-ra Felcsútra jelentett be tüntetést a Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz) Orbán Viktor miniszterelnök és bizalmasa, Mészáros Lőrinc polgármester, milliárdos üzletember ellen. A szervezet adományokat gyűjt, hogy buszokat bérelhessen, és minél többen legyenek a kormányfő falujában.

A tüntetés Facebook-oldalán azt írják: „Mészáros Lőrinc óránként egymillió forintot vesz ki a közösből. Miközben Orbán Viktornak ennél kevesebb pénze van összesen a vagyonbevallása szerint.” Harcosan azt ígérik: lesz elszámoltatás, Orbán és Mészáros pedig „egyszer bűnhődni fognak a mostani bűneikért”.

A Kellesz elnöke Horváth András egykori NAV-alkalmazott, aki azzal vált ismertté, hogy nyilvánosságra hozta a jelentős áfacsalások rendszerét, illetve azt, hogy ezeket az adóhivatal vezetése elleplezi.

A szervezet titkára Vágó Gábor korábbi LMP-s képviselő. Vágó volt az, aki több népszavazási kérdést is beadott a Nemzeti Választási Bizottságnak, amelyből egyet – a korrupciós bűncselekmények elévülésére vonatkozót – hitelesített a testület. A felcsúti tüntetést a korrupcióellenes népszavazási kampány indításának szánják.
(mno)

Bal-Rad komm: A döbrögista Nemzetthy „Választási” Bizottság jóváhagyta az alábbi népszavazási kérdést:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?”

-No hát erre a fölöttébb nyakatekert kérdésre milyen választ lehet adni?

„IGEN”!

– Akkor tucatnyi év elteltével az elkövetés után szabad a vásár! És CSAK a döbrögistákat lehet meghurcolni!-a többi kártevőt nem!

„NEM”!

– Akkor viszont HOZHATNAK OLYAN TÖRVÉNYT, hogy akár már egy éven belül is elévülhet!

A Bal-Rad is „népszavazásra” bocsátja a saját kérdését, ami így szól: „Egyetért Ön azzal, hogy csak EGYÉRTELMŰ NÉPAKARATOT KIFEJEZŐ kérdésre lehessen voksolni egy korrupcióellenes népszavazáson?”

A lehetséges válaszok: „IGEN” – „NEM”

A lila mezőre kattintás a „NEM”

A zöld mezőre kattintás az „IGEN”

(Szavazni csak egyszer lehetséges, egyetlen kattintással!)

Még a Lézershow is elmaradt tegnap!

Elmarad Lázár János sajtótájékoztatója

Itt vannak még…?

Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatójának elmaradása azért érdekes, mert a kormányülés szerdán volt, amin lényeges kérdésekről is tárgyaltak.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti 86. Kormányinfón azt mondta, hogy május 3-án lesz kormányülés, emellett a költségvetés keddi benyújtása miatt is lettek volna kérdéseik az újságíróknak. Ezekre azonban várhatóan csak jövő csütörtökön válaszol majd a miniszter.
(nepszava)

Bal-Rad komm: Nohát! Ekkora riadalmat váltottak volna ki az „Éjszakai farkasok”?

Hogy még előre indoklás nélkül csak úgy elmaradt a hétre rendelt Lézershow?

Bár az index.hu tegnap a pesti farkasjárás miatt erősen óvta Lézerjanink agyi vérellátását, amit nagyon is veszélyeztethetett a vörös csillag meg a sarlő-kalapács föltűnése a szomszédos Szabadság téren.

A pesti farkasjárás

„Az Éjjeli farkasok sarló-kalapácsos és vörös csillagos zászlóval koszorúztak budapesti szovjet emlékműveknél”

Ezzel a címmel rémítgette tegnap a döbrögisztáni liberális fősodratú az éppen csúcsra járatott Soros-féle pesti komisszárképző miatti aggodalomban szenvedő polgárhy olvasóit.

Hogy a rettegők frászérzete még nagyobb legyen, külön ki is hangsúlyozták, képekkel és videoval illusztrálták is a rettenetet: „A motorosoknál többek között tiltott önkényuralmi jelképet, sarló-kalapácsot ábrázoló zászló is volt!”

De ha még ennyi nem lenne elég a hidegleléshez, tudatták azt is, hogy „…vörös csillagos zászlót is feltartottak a Szabadság téren…”

Úgy ám! Az amerikai nagykövetség, és az amerikai ripacs-Reagan-szobra között nagyjából félúton.

Őrület! Yudapest kellős közepén! 2017-ben!

És hogy MINDENKI tisztába legyen a „Ночные волки-Éjjeli Farkasok”-jelentette drámai mértékű veszéllyel, külön is hansúlyozták írásaikban, hogy ez a motorsbanda bizony jó haverságban van az orosz államfővel.

Így:

„A motoros banda tagjait az orosz állam nemhogy nem üldözi, de egyenesen barátkozik velük: volt, hogy Vlagyimir Putyin elnök Harley-Davidson Tri Glide típusú, motoros hajtású triciklijével vezette a farkasok felvonulását.”

Mi ez kérem ha nem az előörs érkezése?! Huh!

Tegnap este (gondoljuk mi) a pesti zsinagógák rendkívüli nyitvatartással, az „Útálatos képének” kitakarásával (pedig ilyesmi csak egészen komoly vészhelyzetben szokás) reagáltak az iszonyatra. A romkorcsmák pedig korábbi üzemkezdettel és csak kóser piával várták a megrettenteket.

 

Félnapos túlélőtúra

12 órát váratták a szívbeteg Pétert a budapesti kórházban

Összesen tizenkét órán át várattak az egyik fővárosi kórházban egy többször operált szívbeteg férfit, akit rosszullét miatt utalt be háziorvosa. Kiss Péter (56) délelőtt 11 óra 15 perckor érkezett, és éjjel negyed 12 is elmúlt, mire távozhatott. Az idő nagy részét folyosón ücsörgéssel töltötte.

– Negyed háromkor hívtak be először, de a hölgy csak annyit mondott, hogy most nem tud velem foglalkozni, mert nincs orvos a közelben. Aztán kiküldött. Fél 5-kor hívtak be megint, akkor EKG-t csináltak, vért vettek, majd elküldtek röntgenre. Ott épp takarítás volt, megint várni kellett – kezdett a történetbe Péter.

Egy óra múlva megint vérvételre szólították. Teltek az órák, Kiss Péter csak várt türelmesen. Éjjel 11-kor szólt neki egy fiatal doktornő, hogy negyedóra, és megkapja a zárójelentést.

– A kórházból kilépve az órám 23 óra 23 percet mutatott. Több mint 12 órát töltöttem el odabent úgy, hogy nem tudtam, nagy-e a baj, megoperálnak-e, vagy ezúttal megúszom. Szívbeteg vagyok, egyszer már újraindították a szívem, aztán katéteres beavatkozáson estem át. Ezért ijedtem meg, amikor újra megéreztem a szorítást a szívem környékén – tette hozzá Kiss Péter.

– Anginás rosszullét – így nevezte Cserni István háziorvos betegének panaszát. – Fontos volt eldönteni, hogy történt-e akut elzáródás, szíveredetűek-e a tünetek.

A kardiológus szerint nagyon fontos az időfaktor:

– Szívinfarktus esetén nagyon fontos, hogy minél előbb orvoshoz kerüljön a beteg, mert ettől függhet, hogy mennyi szívizmot lehet megmenteni az elhalástól. A tünetek és a beteg vizsgálata alapján eldönthető, volt-e alapja az aggodalomnak. A sürgősségi osztályokon az így kialakított fontossági sorrendben hívják be a betegeket – tájékoztatott dr. Fülöp Péter kardiológus szakorvos.

Megkeresésünkre a szóban forgó kórház közölte, hogy a beteg saját lábán érkezett a sürgősségi osztályra, felmérték az állapotát, az eredmények nem igazolták a beutalóban szereplő diagnózist. Hozzátették, hogy a kórház az ország és a főváros egyik legnagyobb sürgősségi ellátóhelye, és meglehetősen túlterheltek.

16 ezer infarktus évente

Évente több mint 16 ezren kapnak infarktust Magyarországon. Nem minden infarktus jár halállal, de hazánkban még mindig kétszer annyi a szívbaj miatti halálesetek száma, mint az Európai Unió legtöbb országában. A legnagyobb rizikó, hogy rövid idő alatt jelentősen károsodik a szívizom.
(blikk)

Bal-Rad komm: „…a kórház az ország és a főváros egyik legnagyobb sürgősségi ellátóhelye, és meglehetősen túlterheltek… de a hölgy csak annyit mondott, hogy most nem tud velem foglalkozni, mert nincs orvos a közelben…”

-A paciens SAJÁT LÁBÁN ÉRKEZETT 56 éves létére a kórházba. A túlélőtúra első szakaszát tehát sikerrel teljesítette.

A paciens 12 óra elteltével ÉJJEL-SZINTÉN A SAJÁT LÁBÁN-elhagyhatta a kórházat. A túlélőtúra egészét teljesítette. Nem kapott idegrohamot sem közben.

Bebizonyította: 56 éves, és szívós mint a macska!

EZ PEDIG A KORÁBBI SZÍVMŰTÉTEINEK SIKERESSÉGÉT-ERGO: DÖBRÖGISZTÁN KÖZEGÉSZSÉGÜGYÉNEK HATÉKONYSÁGÁT BIZONYÍTJA!

Mi itt a baj?

Új Nemmzetthy Ügy van!

Döbrögi bejelentette az első számú Új Nemmzetthy Ügyet

A vajdaság fiataljainak az egészséges életmódra nevelése Döbrögisztán Új Elsőszámú Nemmzetthy Ügye! Nincs is ennél fontosabb dolog! – hörkentette a vajda ma délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben. az Eljövetelére összekolompolt helybélieknek.

A Nemmzetthy Közneveléssy Infrastruktúra Fejlesztéssy Program keretében felépült tanuszodát adta át a népeknek. A tudtukra is adta, hogy a sport a fiatalok nevelésének legalkalmasabb eszköze, mert kitartásra, egészséges életmódra, aktív életre és becsületes versengésre tanítja őket, és közösséget is teremt.

Döbrögisztánnak „erős, egészséges, harcos és elkötelezett fiatalságra van szüksége, márpedig a fiatalok akkor lesznek ilyenek, ha mi szülők ilyenné neveljük őket” – tudatta elvárásait az egybegyűltekkel.

Szóval futballpálya, uszoda már van!-lőtér majd lesz! Már csak enni kéne adni a pujáknak, hogy valami erejük is legyen.

Donbassz

„Három ukrán katona életét vesztette a Donyec-medencei harcokban, miközben egy sebesült társukat próbálták kimenekíteni a tűzharcból – jelentette szerdán a kijevi hadműveleti parancsnokság sajtószolgálata.

A Facebookon közzétett közleményben a parancsnokság megfogalmazása szerint a katonák hősi halált haltak a Donyeck megyei Sztvitlodarszk város környékén folyó tűzharcokban. “Egyikük azután, hogy megsebesült, élesített egy kézigránátot, hogy ne kerüljön fogságba, és megsemmisítse az ellenséget, ha rá találnának, de mielőtt végrehajtotta volna a tervét, belehalt sérüléseibe” – írta a parancsnokság beszámolójában.

A katonák holttesteit megtalálták az egységükből keresésükre szervezett csapat tagjai, de nem tudták elvinni a helyszínről az Ukrajna szerint Moszkva által támogatott szakadárok heves tűztámadásai miatt.

A kijevi parancsnokság cáfolta, hogy diverzáns csapat tagjai lettek volna az elesett katonák. Ezt állítólag a közleményben egy nem megnevezett orosz hírportál állította. “Az ellenség továbbra is igyekszik manipulálni a közvéleményt és lejáratni az ukrán fegyveres erőket” – jegyezte meg a parancsnokság sajtószolgálata…” – írta tegnap este a lakájmédia az Ulegorszknál megesett dologról.

-Írtunk errő mi is tegnap. A mellékelt fotón pedig bizony a latorhulla körül ott vannak a „kellékek” is.

Az ATO-vezérkar aztán ma délelőtt kérvényezte a luganszki hatóságoknál a három martzalóc hullájának átadását a „végtisztesség megadása” céljából.

Andrej Marocsko LNR katonai szóvivő tájékoztatója szerint meg fogják kapni!-de…! Előbb alapos vizsgálatoknak vetik alá őket, mert egyre több jel utal arra, hogy közük volt az EBESZ-autó felrobbantásához Szokolnyiki mellett.

Donbassz frontjainak teljes hosszán Izvarinotól-Sirokinoig fokozódott a latortüzérségi ostrom.

Az LNR-forontszakaszon tegnap estétől ma délig már 12 települést ágyúznak a martalócok.

A DNR-területeit jóval nagyobb számban ostromolták/ostromolják.

Mára virradóan Jaszinovataja és Szpartak a valcmanista latortüzérség kiemelt figyelmét „élvezhette”! Szpartakban és Gorlovkában egy-egy civil súlyosan megsebesült.

A donyecki délen Szahanka és Dokucsajevszk ismét retteg. Szahankában hajnalban iskolát ért találát.

A Donyecki Népköztársaság haderői pedig-amint már egy hete láthattuk-folyamatosan gyakorolnak. Ők nem a „Győzelem Napja” parádéra készülnek.

A latorhad egyik katonája-bizonyos Сергій Турович-Szergej Turovics-Facebook prifilján zúgolódik az ellátmány miatt. Meg találgat. Mi lehetett ez a lény életében, amit a NATO-szabvány szerint készült konzervben talált?

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1877449749203783&set=a.1394500057498757.1073741827.100008163279057&type=3

Csak szépet…

Csak a szépet kérdezhetik

A „magyar egészségügy” megfelel a kor követelményeinek.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a a Bajcsy-Zsilinszky-kórházban tartott sajtótájékoztatót szerdán. Itt jelentette be, hogy 4 milliárd forintból épül új szakrendelő a kőbányai intézményben.

Újságírói kérdésekre azonban nem akart válaszolni, és nem beszélt a kórházak ellátottságáról sem, pedig épp szerdán derült ki, hogy a SOTE női klinikáján még fáslit is kérnek a betegtől, mert a kórház nem mindig tud adni.

A Hír TV riportere ezután Németh Lászlót, a kórházak fenntartásáért felelős Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatóját akarta kérdezni a magyar egészségügy állapotától, de a mikrofon láttán Németh reflexből megragadta és lefogta a riporter kezét – majd arról beszélt, hogy először illene megbeszélni a nyilatkozatot.


(hirtv)

Bal-Rad komm: A döbrögista horda BÁRMILYEN szintű és rangú potentátja már reflexből undorodik minden spontán kérdéstől. „ŐK” már csak a szépekről hajlandóak nyilatkozni, a MAGUK ÁLOMVILÁGÁRÓL.

„Válogatott” és lelkes közönségüknek!

Majd aztán nem győznek csodálkozni, amikor az egész hazudott világuk rájuk fog omlani! Persze kommunista ármány miatt!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com