MÉG EGY HÉT VAN HÁTRA A „VÁLASZTÁSOKIG”

Visszalépett a maszopos Kunhalmi Ágnes is!

Nehezen hozta meg a döntést, de visszalépett Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP volt társelnöke azt írta a Facebook-oldalán, hogy köszönetet mond azoknak, akik bizalmat szavaztak neki, de „a rendkívüli idők rendkívüli döntéseket igényelnek, így most nekem kell meghoznom a döntést, mellyel nem engedem a Fidesz jelöltjét nyerni a választókerületben, így most visszalépek a jelöltségtől”.

Szerinte „van esélyünk, hogy az elmúlt 16 év autoriter, a pluralizmust felszámoló, a társadalmi megosztottságot végletekig felerősítő és szociálisan kirekesztő rezsimet és politikai kultúrát magunk mögött tudjuk hagyni április 12-én”. Kunhalmi Ágnes függetlenként indult volna a Budapest 8-as választókerületben, ahol a DK-s jelölt, Ternyák András március 24-én lépett vissza.

Az MSZP országgyűlési képviselője szerint azokkal, akik nehezen meghozott döntéssel szintén visszaléptek az országgyűlési választáson való indulástól, arra kell koncentrálniuk a jövőben, hogy újra megerősödjön a hazai baloldal képviselete. „A magyar baloldal átalakulása elkerülhetetlen. Hiszem, hogy baloldalra szükség van minden társadalomban, mert csak a baloldal ismerte fel azt, hogy a demokrácia, a jogállam és a szabad piacgazdaság önmagában nem képes tömegeknek jólétet teremteni” – írta.

Kunhalmi Ágnes – Forrás: Facebook

Arra kérte a baloldali szavazókat, hogy menjenek el szavazni, „főleg a vidéki csatatérkörzetekben a rendszerváltás szempontjából sokat jelenthet jelenlétük a szavazófülkében április 12-én”.

Kunhalmi Ágnes 2014 óta ült bent a parlamentben az MSZP képviselőjeként. A 43 éves politikus 2020-2024-ig az MSZP társelnöke, a párt oktatáspolitikusa, a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform ügyvivője, 2014-2018 között a párt budapesti elnöke volt. A képviselő arról nem ír a posztjában, hogy mik a jövőbeni tervei.

A 2022-ben egyéni mandátumot szerzett 19 ellenzéki képviselőből Kunhalmi visszalépése után már csak Hadházy Ákos, Hiller István és három DK-s jelölt: Arató Gergely, Barkóczi Balázs és Varju László maradt versenyben.

A Budapest 8-as választókerületben Fidesz Tarnai Richárdot indítja, Pest vármegye főispánját, a Tisza pedig Virágh Gabriellát, aki háziorvos és oktató családorvos a Semmelweis Egyetemen. Indul még a Mi Hazánk (Fekete György) és a Kutyapárt jelöltje (Ferancz Norbert) is.                                  (telex)

 

Oroszország ELTÖKÉLT SZÁNDÉKA SZERINT…

Oroszország mindaddig folytatja a speciális katonai műveleteit Ukrajnában, amíg el nem éri céljait, nyilatkozta Dmitrij Peszkov

2026. április 3. – 16:30

Oroszország folytatja stratégiai katonai műveleteit, amíg el nem éri céljait, mondja Peskov (VIDEÓ) | Orosz tavasz

Oroszország addig folytatja az SzVO-t, (Speciális Katonai Művelet Ukrajnában) amíg el nem éri céljait – mondta Peszkov.

Ugyankkor az SzVO „forró szakaszának” a megállításához Ukrajnának ki kell vonnia csapatait Donbasszból.

Peszkov egyúttal azt is közölte, hogy Oroszország nem szabott ki határidőt Kijev számára a feltételei teljesítésére vonakozóan!

                                                                                                                                                        (rusvesna.su)

Mindeközben Ukrajna egy hatalmas orosz támadásra készül.

Ukrajna egy hatalmas orosz támadásra készül | Orosz tavasz

Ukrajna egy hatalmas orosz támadásra készül.

Az ukrán ellenséges megfigyelőegységek jelentése szerint készen állnak a támadásra:

► akár 600–800 pilóta nélküli repülőgép;
► akár 16 Kaliber rakéta;
► akár 6 Kinzsal rakéta;
► akár 30 db Tu-95/160-as Kh-101 cirkálórakéta.
► akár 9 db Tu-22M3-as Kh-22/32 cirkálórakéta;
► akár 24 ballisztikus rakéta;
► több Cirkon rakéta bevetésére!

A célpontok állítólag Kijev és Ukrajna nyugati régiói.                                                  (rusvesna.su)

Devizahiteles ügyek – FELTÉTELES MÓDBAN MEGFOGALMAZVA!

Földindulás jöhet a magyar devizahiteles ügyeknél: ez most mindent megváltoztathat – véget érhet az évtizedes sorscsapás?

Több mint 40 millió forintot kell visszafizetnie az UniCredit Banknak egy gyulai család számára. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis jogerősen az adósok javára döntött egy devizahiteles perben. Az ítélet kimondta, hogy az árfolyamkockázatról szóló hiányos tájékoztatás miatt a hitelszerződés érvénytelen. Így az ügyfeleknek kizárólag a ténylegesen felvett tőkével kell elszámolniuk, a túlfizetés pedig visszajár – írta a 24.hu.

A család még 2007-ben 20,5 millió forintnyi devizaalapú hitelt igényelt. Erre a végrehajtási eljárással is terhelt évek alatt összesen több mint 61,2 millió forintot törlesztettek, ami az eredeti tőkeösszeg háromszorosa. A hitel visszafizetése anyagilag teljesen felőrölte az adósokat.

A gazdálkodóként dolgozó családfőnek mindenét pénzzé kellett tennie a fizetőképesség fenntartása érdekében. Mára mindössze egy 70 ezer forintos nyugdíjból élnek napról napra. A több mint 60 millió forintos befizetés tényét a per során a bank sem vitatta.

A jogerős döntés az Európai Unió Bíróságának (EUB) tavaly tavaszi iránymutató határozatára épül. Az első- és másodfokú bíróság egyaránt megállapította, hogy a hitelintézet tájékoztatása elégtelen volt. Az ügyfelek emiatt nem tudták reálisan felmérni a rájuk váró pénzügyi terheket.

Ennek következtében a megkötött devizaalapú hitelszerződések és azok módosításai semmisek. Az árfolyamkockázatból eredő terheket így teljes egészében a pénzintézetnek kell viselnie.

A bíróság kötelezte a bankot, hogy fizesse vissza az indokolatlanul beszedett 40,7 millió forintot, valamint annak törvényes késedelmi kamatait. Az adósokat képviselő ügyvéd szerint a mostani határozat precedensértékű. A döntés alapjaiban formálhatja át a folyamatban lévő devizahiteles perek kimenetelét.                                                                                            (penzcntrum.hu)

Bal-Rad komm: NAGYON JÓ EZ A FELTÉTELES MÓDBAN MEGFOGALMAZOTT UTOLSÓ MONDAT:

„…A döntés alapjaiban formálhatja át a folyamatban lévő devizahiteles perek kimenetelét…”

Csakhogy van egy kicsinyke bökkenője a dolognak! EZ PEDIG A QRMÁNYZATI AKARAT TOTÁLIS HIÁNYA! Márpedig hiába lesznek egy hét múlva „választások”, a FŐ NYERTESEKNEK – legyen az a vajdabanda vagy a TISZA! – NEM ÉPPEN SZÍVÜK ÜGYE A DEVIZAKÁROSULTAK HELYZETÉNEK A RENDEZÉSE!

Még 8 nap van hátra a „VÁLASZTÁSOKIG”!

Leleplezés: 500 ezer embert vehetnek rá pénzzel, fenyegetéssel vagy akár droggal, alkohollal, hogy szavazzon a vajdbandára

A szavazat ára című új dokumentumfilm egy kőkemény rendszert mutat be, amellyel a NER vásárolja a szavazatokat az ország legszegényebb településein.
Rizsák Ildikó

A dokumentumfilmet a DE Akcióközösség készítette, azzal a céllal, hogy a választások előtt felhívja a figyelmet az ország legszegényebb településein működő szavazatvásárlási rendszerre. A filmben, amelyet egy hét alatt több mint 1,8 millióan néztek meg, az interjúalanyok arról beszéltek, hogy az élelmiszercsomag- és pénzosztás mellett a helyi vezetők hatalmi nyomásgyakorlása is befolyásolhatja, hogy a kiszolgáltatott emberek kire adják a szavazatukat.

A szavazat ára nagy terjedelemben foglalkozott a Nyírbogáton kialakult helyzettel is, mert Rizsák Ildikó, aki az újraválasztásáért induló Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő felesége, nemcsak polgármester, hanem háziorvos, üzemorvos, és korábban ő volt az idősotthon vezetője is, egy személyben. A filmben többek között az hangzik el, hogy településen élők azért „nem mernek megszólalni”, mert ha nekik vagy családtagjaiknak orvosi ellátásra van szükségük, kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselőről kihelyezett választási plakát Nyírbogáton.
Lakossági fórum Nyírbogáton A szavazat ára című dokumentumfilmben bemutatott szavazatvásárlásokról és választási csalásról, 2026. április 2-án.

Nem érez túlhatalmat

Rizsák Ildikó pénteken a 24.hu kérdésére válaszolva azt mondta: nem tarja túlhatalomnak, hogy egyszerre települési vezető, politikus és közben orvosként az ott lakók magánéletéről is érzékeny információkkal rendelkezik.                                                                                                                                    (24.hu)

Bal-Rad komment gyanánt:

ÉLJEN ÁPRILIS 4! – HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 81. ÉVFORDULÓJA!

A II. Világháborúnak régen vége. Lassan elmennek azok a nemzedékek, amelyek megélték 1945. április 4-ét.

Nekünk, ma élőknek a tényekből kell kiindulni. Megszállta 1944-ben a fasiszta Németország Magyarországot? Igen! A szovjet hadsereg űzte ki a fasisztákat? Igen! Sok áldozata volt a háborúnak? Igen!

Akkor emlékezzünk a mai napon a felszabadulásra, az áldozatokra!

Amikor a Szovjetunió által meg voltunk szállva!

AKKOR – a szovjet „megszállás alatt” – VOLT ORSZÁGUNK! Volt mit megvédenünk!

Volt mivel megvédenünk!

Aztán beleuntunk „a’ zorosz „megszállásba!”

Fölszabadítottuk magunkat, és…

– AZÓTA MÁR NEM ÜNNEP ÁPRILIS 4!

Azóta mi „békében, boldogságban, jólétben és biztonságban élhetünk” végre. Rászolgáltunk!

A balrad.hu a MAI NAPON TISZTELEG ÁPRILIS 4. EMLÉKE ELŐTT!

СЛАВА И БЛАГОДАРИМ СОВЕТСКИМ ОСВОБОДИТЕЛЯМ!
DICSŐSÉG ÉS HÁLA FELSZABADÍTÓINKNAK!

ÉLJEN ÁPRILIS 4. HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 81. ÉVDORDULÓJA!

A MAI NAP! Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2026   április 4. – NAGYSZOMBAT napja, HAZÁNK FASIZMUS ALÓLI FELSZABDÍTÁSÁNAK 81. ÉVFORDULÓJA – van ma.

NAH! – MEGHÁT KI NE TUDNÁ, HOGY NYAKIG BENNE JÁRUNK TEHÁT A SORSUNKAT „DÖNTŐEN MEGHATÁROZÓ VÁLASZTÁSOK” HÓNAPJÁBAN!   

És mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul  immáron az idei – az EDDIGI LEGSZUPEREBB – esztendő 94.  napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!

<< Április >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30
2026

És hát immáron a MÁSODIK ÉVÉBEN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus „gazdasági szárnyalás”! Bár ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!

De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna  kitörni! Sőt!

Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!

A MAI NAPRA  RÁNK MÉRT  FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző  szerénységgel bejelentette:

AZ Ő  „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!

Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!

A vajda EZT MEGÍGÉRTE!

MÁRPEDIG EZT A ÍGÉRETÉT A SAJÁT MAGA – ÉS AZ Ő KICCSÁLÁGGYA ÉRDEKÉBEN! – KÉNYTELEN BETARTANI!

AZ ÍGÉRETÉNEK A PROLÓGJÁIG – AZAZ: AZ IDÉN MEGTARTANDÓ PARLAMENTI „VÁLASZTÁSOKIG”, AMELYNEK AZ IDŐPONTJÁT ÁPRILIS 12.-RE ÍRTA KI MINDEN MAGYAROK EDDIGI LEGNAGYOBB TISZTELETŰ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE SULYOK TAMÁS –

ELVILEG (!!!)

-MÁR CSAK 8 – AT KELL ALUDNUNK!

AZUTÁN PEDIG: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)

Mi pedig „élvezzük ki hát” az évből még hátralévő – 27 nap – minden pillanatát! Illetve… -amennyit csak lehetővé tesz számunkra a háborút – háborúra halmozó Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk hatalmas rajongás közepette, egyenesen A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel! Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 271 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Ráadásul ma ünnepli a  névnapját minden:
Izidor + IzorKerényPlatinaPlatón

BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN NEKIK A balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKET ÉS A MAI JELES NAPOT AZ URIAH HEEP EGYÜTTES „SWEET FREEDOM – ÉDES SZABADSÁG” CÍMŰ SZÁMÁVAL  KÖSZÖNTI A balrad.hu.

balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig április 4. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban. 

ÍGY PLD:

  • 1945 – Magyarországnak a szovjet Vörös Hadsereg által a német megszállás alól történt felszabadítása (1990-ig hivatalos állami ünnepnap), politikamentes megfogalmazásban: a harci cselekmények befejezése.
(Bár az is igaz, hogy azok Döbrögisztán mai történéseihez képest SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81prilis_4.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Az a NYÁJAS balrad.hu olvasó pedig, aki ESETLEG arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Plakátolási agyrém Debrecenben!

Ukrán nyelvű Tisza-plakátokat terítettek Debrecenben, a rendőrség akadályozta meg őket

Este 9 óra körül kaptuk az első jelzéseket, hogy Debrecen több pontján autókkal közlekedő kisebb csoportok ukrán feliratú, hamisított tiszás plakátokat helyeznek el villanyoszlopokon

– erről számolt be a Tisza helyi politikusa, Pásztor Zoltán.

„Hozzánk közben másik rendőri egység is kijött, majd a parancsnok is megérkezett. Ellenőrizték a gépkocsi tartalmát, megszámolták a még benne lévő plakátokat, és felvették az elkövetők adatait. A helyszínen mi nem tudtuk meg, kinek a megbízásából indult az akció, csak annyit hallottunk, hogy hajdúszováti lakosokról van szó, de az egyértelműen látszott, hogy pont ugyanolyan kötözőt használtak, mint amilyennel a fideszes plakátok vannak felrakva. A hamisítványplakátok meglepően jó minőségű kivitelezések, az anyag is pontosan olyan, amilyet mi is használunk” – mondta Pásztor.

„Miután a rendőrség befejezte az intézkedést, az önkénteseinkkel elkezdtük leszedni az illegálisan kirakott plakátokat, több mint 100-at találtunk szerte a városban. Körülbelül hajnal 3-ig megtisztítottuk az utcákat” – írta Pásztor.                                                                                                                                            (24.hu)

Bal-Rad komm: Hááát…-Drága Felejim! A jelek szerint „VALAKIK” NAGYON – NAGYON HÜLYÉKNEK NÉZIK/TARTJÁK A DEBRECENI MAGYAROKAT!

BRAVÓ MAGYAR (QR)KORMÁNY!

Az üzemanyag ársapka felfüggesztését kéri az Európai Bizottság, a kormány nem lép

– Semmilyen felszólítást, követelést, zsarolást nem tudunk elfogadni az Európai Bizottság részéről – erről beszélt a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor az üzemanyagárak és az olaj-, illetve gázellátás volt a téma.

Az Európai Bizottság ugyanis arra szólította fel a magyar kormányt, hogy (az európai szabályokkal nyilvánvalóan ellentétes) védett árat, azaz a bevezetett ársapkát az üzemanyagok esetében függessze fel, illetve szüntesse meg.

Gulyás Gergely visszautasította a felszólítást, és arról beszélt, hogy a Bizottság ésszerűtlen javaslatot fogalmazott meg ebben az ügyben. Ehelyett – elmondása szerint – a többi között azt sürgetik, hogy az emberek ne járjanak autóval vagy repülővel, illetve többet végezzenek otthoni munkát. A miniszter úgy fogalmazott: Magyarországnak igaza volt, amikor fenntartotta az orosz olaj- és gázbeszerzést, és azt ajánlotta, hogy Európa is nyissa meg piacait az orosz olaj előtt. Kitárt arra is, hogy a Barátság kőolajvezeték zárva tartása miatt volt szükség a védett üzemanyagár bevezetésére, ami most a benzin esetében 595, a dízelnél 615 forint. Arról viszont nem beszélt, hogy a nemzetközi olajárak Trump amerikai elnök Irán elleni háborúja miatt emelkednek drasztikusan, illetve arra sem, hogy a Barátság vezeték eredetileg egy orosz támadásban sérült meg.

Azt mondta a miniszter az orosz olajra utalva, hogy Magyarország a mentességet kiharcolta magának a beszerzésben, ezt szerinte az Európai Bizottságnak tiszteletben kell tartania. Gulyás Gergely szerint ha annyira spórolni kell az üzemanyagon, hogy a munkába járást sem javasolja a Bizottság, végképp érthetetlen, hogy miért kellene a kormánynak kivezetnie a védett üzemanyagárat.                                                                                    (hang.hu)

A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!

Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra  kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

Bal-Rad komm: SAJNOS MEGLEHETŐSEN RITKA AZ ILYEN ESET, AMIKOR A balrad.hu ELISMERŐEN SZÓL A VALÓJÁBAN AZ ORSZÁG ÉS A NÉPE KIFOSZTÁSÁBAN JELESKEDŐ, A MAGÁT MAGYARNAK MERNI NEVEZŐ döbrögista QRMÁNYRÓL!

ÁM MOST MEGTESSZÜK! Hiszen VALÓBAN A MAGYAR EMBEREK, A MAGYAR CSALÁDOK ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ LÉPÉS AZ, HOGY A Döbrögisztán vajdaság Uniós Gyarmati Térséget irányító adminisztráció, ELLENT MOND A BRÜSSZELI KÖVETELÉSEKNEK!

Márpedig MOST EZ TÖRTÉNIK! ÚGYHOGY : BRAVÓ MAGYAR KORMÁNY!

Az mondjuk már egy másik kérdés, hogy MIKÉNT JUTTATTA AZ EGYKORON A „KELETI BLOKK LEGVIDÁMABB BARAKKJÁNAK!” tartott,  a rendszerváltás óta egyfolytában a „magyar” polythyky elyth által

MÓDSZERESEN FOSZTOGATOTT, „GULYÁSKOMMUNISTA” MAGYARORSZÁG NÉPSÉGÉT ERRE A SZINTRE, HOGY AZ EU – ban SZINTE CSAK A MI – A PÓRI MAGYAROK SZÁMÁRA! – VÁLT SZINTE MEGFIZETHETELENNÉ A REZSI!

EGY ILYEN HÚZÁS AZ FELÉRNE A VAJDABANDA SZÁMÁRA EGY POLITIKAI ÖNGYILKOSSÁGGAL

Tóka: Talán csak az segíthet a vajdabandán, ha letartóztatnák az autóikat Dubajba mentő Mekkmesteréket

„Ha a Fidesznél lenne bármilyen atombomba, ami megfordíthatja a pártverseny állását, azt nem a választás előtti utolsó pillanatban lőnék el” – mondta el a Népszavának Tóka Gábor, a Vox Populi választási blog szerzője, aki szerint ilyenkor egy valódi atombombának sincs már elég átfutási ideje a szavazók fejében.

Hasonlóképpen vélekedett Mikecz Dániel politikai elemző is, aki szerint a két nagy párt már elérhette a plafont, így a saját szavazóinak készenlétben tartása a választása tekinthető már leginkább a feladatuknak.

„Újdonság nem lesz, a Fidesz kínkeservesen küzd tovább, hogy valamit még kihozzanak a választásból” – tette hozzá a Tóka Gábor, aki szerint az utolsó pillanatos mozgósításból próbálnak még kihozni valamit a párt helyi erős embereivel és polgármestereivel.

Orbán Viktor miniszterelnök közben még arra is hajlandó, hogy meghívja Hajdú Péter tévéscelebet a felcsúti házába, hogy szerepelhessen a műsorában.

„A Fidesz a kutatásokban vélhetően azt látja, hogy a kormányfő személyes megítélése továbbra is kedvezőbb, mint a pártról és a kormányról alkotott kép. Ezért inkább magánemberként, mint politikusként mutatják be őt” – mondta Mikecz Dániel.

Tóka szerint 16 év után nehéz újat mondani Orbánról, ami nem is feltétlenül tesz jót a kampánynak.

Az lenne az újdonság, ha mondjuk Matolcsyék nem vihetnék Dubajba az autóikat, hanem letartóztatnák őket. Egy ilyen fejlemény még talán segíthetné is a Fideszt

– jegyezte meg.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, két hete egy fórumon már pedzegette, hogy ha igaz, amit az újságírók írnak, akkor Matolcsy Ádámnak (Matolcsy György volt jegybankelnök fiának – a szerk) a börtönben a helye.                                                                                                                      (24.hu)

A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!

Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra  kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

Bal-Rad komm: „…Az lenne az újdonság, ha mondjuk Matolcsyék nem vihetnék Dubajba az autóikat, hanem letartóztatnák őket. Egy ilyen fejlemény még talán segíthetné is a…” vajdabandát!

-Igen ám!

CSAKHOGY EGY ILYEN HÚZÁS AZ FELÉRNE A vajda és az ő bandája SZÁMÁRA EGY POLITIKAI ÖNGYILKOSSÁGGAL!

Hiszen akkor kiderül(HET)ne, hogy EGY A TÁBOR-EGY A ZÁSZLÓ! Avagy: „MADARAT TOLLÁRÓL”, a vajdát pedig „GA(RÁ)ZDASÁGI JOBBJÁRÓL” ÖSMERNI FEL!

A MAI NAP! Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2026   április 3. – NAGYPÉNTEK – van. NYAKIG BENNE JÁRUNK TEHÁT A SORSUNKAT „DÖNTŐEN MEGHATÁROZÓ VÁLASZTÁSOK” HÓNAPJÁBAN!    És mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul  immáron az idei – az EDDIGI LEGSZUPEREBB – esztendő 93.  napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!

<< Április >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30
2026

És hát immáron a MÁSODIK ÉVÉBEN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus „gazdasági szárnyalás”! Bár ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!

De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna  kitörni! Sőt!

Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!

A MAI NAPRA  RÁNK MÉRT  FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző  szerénységgel bejelentette:

AZ Ő  „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!

Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!

A vajda EZT MEGÍGÉRTE!

MÁRPEDIG EZT A ÍGÉRETÉT A SAJÁT MAGA – ÉS AZ Ő KICCSÁLÁGGYA ÉRDEKÉBEN! – KÉNYTELEN BETARTANI!

AZ ÍGÉRETÉNEK A PROLÓGJÁIG – AZAZ: AZ IDÉN MEGTARTANDÓ PARLAMENTI „VÁLASZTÁSOKIG”, AMELYNEK AZ IDŐPONTJÁT ÁPRILIS 12.-RE ÍRTA KI MINDEN MAGYAROK EDDIGI LEGNAGYOBB TISZTELETŰ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE SULYOK TAMÁS –

ELVILEG (!!!)

-MÁR CSAK 9 – ET KELL ALUDNUNK!

AZUTÁN PEDIG: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)

Mi pedig „élvezzük ki hát” az évből még hátralévő – 272 nap – minden pillanatát! Illetve… -amennyit csak lehetővé tesz számunkra a háborút – háborúra halmozó Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk hatalmas rajongás közepette, egyenesen A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel! Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 272 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Ráadásul ma ünnepli a  névnapját minden:
 BudaRichárd + HóvirágIndiraIrénIréneKeresztélyKeresztesMúzsaSükösdSzixtuszUlpián

BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN NEKIK A balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKET ÉS A MAI JELES NAPOT A BLACK SABBTAH EGYÜTTES „IDEGBETEG” CÍMŰ SZÁMÁVAL  KÖSZÖNTI A balrad.hu.

balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig április 3. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban. 
(Bár az is igaz, hogy azok Döbrögisztán mai történéseihez képest SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81prilis_3.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Hááát – mára megint semmi! MA MEGINTCSAK DÖGUNALOM NAPJA JUTOTT NEKÜNK, PÓRI MAGYAROKNAK!

Az a NYÁJAS balrad.hu olvasó pedig, aki ESETLEG arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com