Jemnitz János

4

(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)

A Magyar Nemzett Bizottmány

AZ EMIGRÁCIÓ ÁRAMLATAINAK ELLENTÉTEI ÉS EGYSÉGE

Az emigráció különféle csoportjai és áramlatai között levő fő ellentét október előtt az volt, hogy egyik részük fasiszta alapon képzelte el a kapitalizmus visszaállítását, a másik pedig polgári demokratikus úton. (A két fő csoporton belül is vannak különféle csoportosulások: nyilasok és horthysták, kispolgári demokraták és burzsoá liberálisok stb.** Csak a lényeges politikai ellentétekről lesz szó, a klikkharcokról és személyes ellentétekről nem. De ezeknek is megvan a maguk jelentősége. Csak ezzel magyarázhatjuk, hogy pl. az 1945-ös irányzatnak három párhuzamos, egymással csatározó, de teljesen azonos jellegű és programú katonai szervezete működik, s csak nagy nehezen tudták összehangolni őket. Ezt a tábornokok harcának nevezhetnénk. (A legfőbb szerve, a Habsburg József főherceg elnöklete alatt működő Magyar Honvédelmi Tanács mellett ott van a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége — ez a legjelentősebb —, a Magyar Katonai Emigráció képviselete, élén Sónyi Hugó¹ vezérezredessel és a Magyar Szabadság Mozgalom, kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredessel.)

¹ Vitéz Sónyi Hugó — 1906-tól 1909-ig a bécsi hadiiskolát végezte el és mint a vezérkarhoz beosztott tiszt az első világháború idején különböző vezérkaroknál teljesített szolgálatot. Az első világháború után a Honvédelmi Minisztérium elnökségére osztották be mint vezérkari őrnagyot. Később az elnöki osztály vezetőjének helyettese, aztán osztályvezetője lett. 1927-ben nevezték ki tábornokká, 1934-ben pedig altábornaggyá lépett elő. 1936 szeptember 15-én mint gyalogsági tábornokot a magyar királyi honvédség főparancsnokává nevezték ki. 1939-ben a Felsőház tagja lett.

A horthysta katonatiszti emigráció egyik vezéralakja, a Magyar Katonai Emigráció Képviseletének megszervezője. *) *

Nézeteltérés volt közöttük az államforma dolgában is. A legitimisták és Kovács Imréék nem tudtak megegyezni a monarchia vagy köztársaság kérdésében, így a döntést elnapolták „hazatérésük” utáni időre. Súrlódásokat okozott a klerikalizmus is, az, hogy az emigráció egyaránt kölcsönzött érveket a szabadelvű, antiklerikális polgári demokrácia és a feudális színezetű konzervativizmus nézeteiből.

Ellentéteket idézett elő, hogy az egyes csoportok más-más országban működnek, s máshonnan veszik példaképüket (és persze gazdasági erőforrásaikat is). Borbándi Gyula ezt úgy fogalmazta meg, hogy: „A legtöbb emigráns azt vallja a nemzetközi helyzetről, amit a befogadó ország kormánya. Kialakult egy amerikai, angol, francia és német színezetű emigráns politika”.* Látóhatár, 1956 március. * A két legjelentősebb erő kétségtelenül az amerikai és a német irányzat.

Az egyes csoportok különbözőképpen ítélték meg a múltat, az 1945 előtti fasiszta rendszert is, de még inkább az 1945 utáni népi demokratikus fejlődést. Ez nem egyszerűen történelemszemlélet kérdése, hanem a legszorosabb összefüggésben áll azzal, hogy milyen módon hajtsák végre a restaurációt. Az emigráció egyik része azt mondta, hogy a tízéves fejlődést nem lehet egyszerűen meg nem történtnek tekinteni, és még a propagandában is agyon hallgatni. A vita arról folyt, hogy a népi demokráciának milyen elemeit kell ideiglenesen átvenniük; hogy a proletárdiktatúrát fokozatosan, többlépcsős megoldással likvidálják, s milyen hosszú időszakra tervezzék megdöntését. A „fellazítás” után erőszakos lerohanásra készüljenek, vagy hosszabb időt igénybe vevő, a polgári demokrácia elemeit fokozatosan létrehozó folyamatra, amelyet külső és belső összeköttetéseikkel, a „lélektani hadviselésnek” megfelelően, a számukra kedvező időben meggyorsíthatnának?

Nem volt egységes a külpolitikai nézetük sem. Az emigráció liberális szárnya — nagyrészt taktikai megfontolásból — átmeneti állapotként hajlandó volt elfogadni az osztrák típusú semlegességet,* Gyakorlatilag ez azt jelentette volna, hogy Magyarország a kapitalista tömb kültagjává válik, ami elkerülhetetlenül magával hozta volna az ország belső társadalmi rendjének átállítását, amint azt az október—novemberi napok világosan mutatták is. Az osztrák semlegesség prófétái az emigrációban helyesen ismerték fel, hogy ez az út összeegyeztethetetlen a szocializmus építésével, a népi hatalommal. * az emigráció zöme viszont azonnal csatlakozni akart a nyugati tömbökhöz.

Az emigráció belső ellentéteinek osztálygyökerük van. A munkásosztály forradalmi harcával több réteg és még több reakciós politikai áramlat áll szemben: a nagybirtokosok konzervativizmusa, a monopoltőke fasizáló törekvései, a kis- és középburzsoázia liberalizmusa, bizonyos esetekben a kispolgári-paraszti demokratizmus, a munkásarisztokrácia opportunizmusa stb. Ezeknek az ellentétei törvényszerűek, s bármennyire szeretnék is, nem tüntethetők el teljesen.

A fent említett ellentéteknél azonban erősebb az a kötelék, amely összetartja a különféle irányzatokat.

Az emigráció egységének leglényegesebb alapja, hogy minden áramlatnak közös a törekvése: politikai és gazdasági téren rést nyitni, amelyen keresztül a burzsoázia visszatérhet; hogy valamennyien a tegnapot képviselik, és csak az imperialista gazdáiktól várhatják reményeik beteljesülését, a proletárdiktatúra megdöntését, a kapitalista restauráció ilyen vagy olyan változatának sikeres végrehajtását.

Az emigrációs csoportokat közös harcban egyesíti a kommunista pártok, a Szovjetunió és a szocialista országok elleni vad gyűlöletük. Egyetértenek abban is, hogy e nemzetközi méretű harcban ők az előőrs szerepét töltik be, melyben szövetségesük a nyugati imperializmus. Nemcsak a fő csapás irányának és a szövetséges megválasztásának kérdésében teljes az egyetértés közöttük. A módszerek és a jelszavak kiválasztásában is figyelemre méltó ez az azonosság. Valamennyi csoport fegyvertárában megtaláljuk a nacionalizmust, a féktelen demagógiát és (a nyilasok kivételével) a „tiszta demokráciáról” szóló frázisokat, az álhumanista, szentimentális szólamokat is; mindegyikük el akarja kenni az osztálykategóriákat.

AZ EMIGRÁCIÓ KAPCSOLATAI A NYUGATI IMPERIALIZMUSSAL

Az emigrációs csoportok nem holmi önképző körök, hanem az agresszív imperialista körök nagyon is veszélyes eszközei, amelyek minden esetben gazdáiktól kapják az utasításokat, és persze, a zsoldjukat is. „Henry Ford a »Keresztes Hadjárat a Szabadságért« mozgalom elnöke a Rádió ötéves fennállása alkalmából szerencsekívánatait fejezte ki. Reméli, a Rádió mindaddig folytatja fontos tevékenységét, amíg a kommunista veszély fennáll. A »Keresztes Hadjárat a Szabadságért« mozgalom szerzi meg a független amerikai polgároktól a szükséges erkölcsi és anyagi támogatást a Rádió részére.”* Új Hungária, 1956 január 16. *

A magyar emigráns vezérek és az amerikai politikusok kölcsönösen részt vesznek egymás megmozdulásain, gyűlésein, vitáin. Az Amerikai Magyarok Szövetsége 1955 március eleji gyűlésén pl. részt vett Ben Hill Brown helyettes külügyi államtitkár. „Ez alkalommal történt először, hogy idegen nemzet nemzeti ünnepélyére a Külügyminisztérium a saját, egyik magas rangú államférfiát küldte ki.” Ez a magas rangú államférfi nemcsak reprezentált, hanem fel is szólalt, és kifejezte azon reményét, hogy nem lesz addig béke, amíg a „leigázott népek (azaz a szocializmust építő népek) — vissza nem kapják szabadságukat.”* Magyarság, 1955 március 11. *

A Délvidék Felszabadító Tanácsa név alatt működő, nyíltan irredentista szervezet (vezetője: Kovács Gyula horthysta altábornagy) 1956 szeptember 15-én ülést tartott a nándorfehérvári évforduló alkalmából. Az ülésen megjelent Alvin M. Bentley képviselő, s felszólalásában a következőket mondta: „A jelenlegi kormány külpolitikai programjában több alkalommal leszögezte, hogy egyik fő célja a rab nemzetek felszabadítása.” Az ülésen ugyancsak részt vevő Michael A. Feighan képviselő pedig odáig ment, hogy szovjetellenes érdemeikre való tekintettel visszamenőleg felmentette Horthyékat és a Hunyadi-páncélgránátosokat háborús és népellenes bűntetteik alól: „1939-ben Magyarország az orosz kommunisták és a náci hatalom közé került … Emlékeztetni kell arra, hogy Hunyadi nevével létesített a magyarság egy hadosztályt magyar hazafiakból, akik a keleti fronton küzdöttek és igyekeztek megállítani az orosz hordáknak a rohamát a nyugati civilizáció ellen. Az orosz kommunisták nagyon gyorsan náciknak és fasisztáknak bélyegezték ezeket. Az idő múlásával a helyzet kitisztult, és igen világos az, hogy a magyar nép csak történelmi hivatásának tett eleget.” A továbbiakban ígéretet tett arra: „meg fogják találni a módját, hogy az orosz kommunizmust visszavessék orosz Szibéria tundrájára … Fogadom önöknek, folytatni fogom küzdelmem, hogy megelőzzek bármilyen oktalan mozdulatot, amely azt fejezné ki, hogy lehetséges az orosz kommunistákkal békésen együttélni.”** Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1956 szeptember 30. *

Ez valóban világos beszéd, s megmutatja, hogy az emigránsok szélsőjobboldali szervezeteinek vannak befolyásos amerikai támogatói. Vannak olyan amerikai törvényhozók, akik már rég elfeledték, hogy a második világháború idején minden antifasiszta erő összefogott a közös ellenség ellen, azok is, akik ma a fasisztákban látják legjobb szövetségeseiket.

A genfi értekezlet előtt a Colgate University politikai vitát rendezett, amelynek témája a „Peace through Strength” („Az erőn alapuló béke”) volt. A vitában részt vett a Rab Nemzetek Tanácsának háromtagú delegációja, köztük Bartók László is. Bartók László élesen támadta azokat, akik a nemzetközi feszültség csökkentését a status quo alapján akarják elérni. Bartók a támadó politika híve: „A Nyugatnak nemcsak morális kötelezettsége a rab nemzetek felszabadításáért küzdeni, hanem önvédelemből folyó elemi érdeke is.” „Bartók Lászlót az előadás után melegen megtapsolták. A State Department (az amerikai külügyminisztérium) képviselője, H. Howard fejezte ki elsőnek elismerését.”* Amerikai Magyar Népszava, 1956 július 27. *

Külön meg kell emlékeznünk az MNB és a vezető amerikai politikusok meghitt barátságáról. Az MNB 1955 novemberében megünnepelte az 1945-ös választások tízedik évfordulóját. Az ünnepségen megjelentek „volt miniszterek, képviselők, minisztériumi tisztviselők, újságírók és művészek s más közéleti férfiak”. Az első beszédet Nagy Ferenc tartotta: kifejtette, hogy 1945-ben az új élet a magántulajdon elve alapján indult el, s elhatárolta magát a későbbi fejlődéstől. „Ezek után került sor a bankett nagy eseményére, A. Harriman beszédére: Nem reménytelenséggel jöttünk ide, hanem azzal az erős bizakodással, hogy a zsarnokságnak el kell buknia … addig nem lesz béke, amíg minden nép nem kapja vissza szabadságát.” Ez a mi nyelvünkre lefordítva azt jelenti, hogy nem ismerik el a népi demokráciákat, a szocialista rendszert, s a régi rendszer visszaállítását követelik.

„A soron következő szónok A. A. Berle, a háború alatt a State Department magas beosztású főtisztviselője, a Liberális Párt elnöke volt, aki szellemes, okos felépítésű beszédében foglalkozott külpolitikai kérdésekkel, és követelte, hogy Magyarországon újra szabad választásokon döntsön a nép. John G. Hughes Amerikának a NATO-hoz delegált követe és C. D. Jackson a Republikánus Párt egyik vezető személyisége, jelenleg a State Department osztályvezetője beszéltek még. Végül Varga Béla mondott igen nagyhatású angol nyelvű beszédet.”* Az Ember, 1955 november 12. *

Bakach-Bessenyey György, az MNB külpolitikai megbízottja, amikor a „Rab Nemzetek” küldöttsége Dullesnél járt, az emigráció és a hivatalos amerikai politika közötti szoros kapcsolatokról így nyilatkozott: „Úgy a rab nemzetek képviselőinek, mint különösen a Magyar Nemzeti Bizottmány végrehajtó bizottságának régtől fogva megvoltak a jó kapcsolatai az Egyesült Államok vezető köreihez, és bejáratosak voltak a State Department illetékes tényezőihez.”** Délamerikai Magyarság, 1956 január 27. *

Ez fontos tárgyalás volt, mert az amerikaiak nyilván ekkor adták meg a különböző emigráns szervezeteknek az új utasításokat: hogyan illeszkedjenek be a nyugati imperialista körök által indított támadásba.

„Az emigrációban levő kelet-európai politikai vezetők, köztük a magyar emigráció vezetői, háromnegyedórás megbeszélést folytattak az Egyesült Államok külügyminiszterével. A találkozó után az amerikai külügyminisztérium szóvivője nyilatkozott Dulles külügyminiszternek a megbeszélésen elhangzott kijelentéséről. Dulles külügyminiszter, a szóvivő szerint, hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem járul hozzá semmi olyan kompromisszumhoz a Szovjetunióval, amely a rab népek leigázásába való beleegyezéssel lenne egyértelmű. Az amerikai külügyminiszter a rab népek közgyűlésének küldöttsége előtt megismételte a Fehér Ház múlt év december 30-án elhangzott nyilatkozatát, hogy a rab népek békés felszabadítása (értsd: a népi demokratikus rendszer megdöntése) marad az Egyesült Államok külpolitikájának egyik fő célja. Az emigrációban levő kelet-európai politikai vezetők és Dulles amerikai külügyminiszter megbeszélése elsősorban a rab népek békés felszabadításának problémáját érintette.”*** Új Hungária, 1956 január 20. *

A közleményből kiderül, hogy az amerikai külpolitika legfőbb irányítói támadásuk során a fő csapást a kelet-európai népi demokráciákra kívánták mérni, bel- és külpolitikai feszültséget igyekeztek teremteni ezen országok körül, és a népi demokráciák kérdését mint „vitás problémát” állandóan a felszínen akarták tartani a különféle nemzetközi fórumokon, hogy akciójukat ilyen módon előkészítsék.

Az emigráció az amerikai imperializmussal tartja a legszorosabb kapcsolatokat. Ennek oka: egyfelől a magyar uralkodó osztályok képviselői Hitler bukása után azonnal megkeresték a legerősebb imperialista hatalmat, támogatást remélve tőle, másfelől az amerikai nagytőkének a haladás elleni harcához a világ minden táján szüksége volt „rohamcsapatokra”, s meg is vásárolta ezeket. A zsák megtalálta a maga foltját.

A Magyar Nemzeti Bizottmány gondosan ápolta a többi nyugati nagyhatalommal való kapcsolatait is. Fábián Béla, az MNB végrehajtó bizottságának tagja pl. Londonba látogatott, hogy felkeltse az érdeklődést a strasbourgi Rab Nemzetek Kongresszusa* A Rab Nemzetek Szervezete (és az ehhez tartozó kongresszus, bizottságok stb.) a Szabad Európa Bizottsághoz hasonló, az amerikaiak által életre hívott és pénzelt, nem hivatalos állami szervezet. A Rab Nemzetek Szervezetében tevékenykedő elemek többnyire a kelet-európai országok levitézlett polgári politikusaiból kerülnek ki. A szervezet szélsőjobboldali, agresszív, hidegháborús vonalat visz, az amerikai politikusok Dulles—Knowland csoportjával tartja a kapcsolatot. A szervezetnek kapcsolatai vannak az Európa Tanáccsal, ahol mint a kelet-európai népek (nem teljes jogú) képviselői lépnek fel, Kelet-Európa „felszabadítását” sürgetve. * iránt, és kifejtse ellenvéleményét Bulganyin és Hruscsov londoni látogatásával kapcsolatban. Uszító cikkeket írt az angol sajtóba, s ezeket (erre ő különösen büszke) lord Vansittart idézte is a Lordok Házában. Fábián Béla így számolt be londoni tárgyalásairól: „Abban a szerencsében részesültem, hogy Mr. Dodds-Parker, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, konzervatív képviselő hivatalosan fogadott, és átvett tőlem egy memoirt, amelyben a vasfüggöny mögötti állapotokat vázoltam. Erről a fogadásról kommünikét is adtak ki … Londoni tartózkodásomat természetesen felhasználtam arra, hogy az angol sajtóban új barátokat szerezzek. Elutazásom előtt a Kensington Palace Hotel különtermében a konzervatívok és a Labour Party néhány vezető tagjával volt szerencsém együtt ebédelni. Jelen volt Mr. Arthur Henderson, volt gyarmatügyi és légügyi miniszter, Hamilton Carr konzervatív párti képviselő, a külügyminiszter első parlamenti titkára, Tafton Bearwik, az angol külügyi bizottság elnöke és több más képviselő. A beszélgetés rendkívül közvetlen volt. A jelenvoltak hangsúlyozták, hogy a konzervatívok és a Labour Party között nincs különbség a vasfüggöny mögötti helyzet megítélésében.”* Új Hungária, 1956 április 27. *

A népi demokráciák megdöntésére irányuló szervezkedés egyik góca az Európa Tanács.** Az Európa Tanács a nyugat-európai tőkés országok hivatalos szervezete. Az Európa Parlamentben az egyes országok parlamenti képviselői foglalnak helyet, míg a Miniszterek Bizottságában az egyes kormányok delegáltjai. Az Európa Parlament (és a Miniszterek Bizottsága mint végrehajtó szerv) foglalkozik az aláíró országok (Anglia, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Görögország, Norvégia, Dánia, Törökország, Svájc, Írország, Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria, Izland) közös problémáival, elsősorban politikai, gazdasági és kulturális kérdésekkel. Az Európa Tanács hangsúlyozottan jó viszonyt tart fenn az amerikaiakkal. A Tanács létrejöttében nagy szerepe volt az „USA az Egyesült Európáért” mozgalomnak, amelynek élén ott álltak: Bullitt, Hoover, Allen Dulles, Donovan, Warren (a Chase National Bank alelnöke) és mások. * Ez a szerv volt az egyik eszköze annak, amit az amerikai stratégák úgy jelöltek meg, hogy „nemzetközi fórumokon napirenden tartani a kelet-európai kérdést”. Az Európa Tanácsban és a vele rokon „Európa Mozgalom a Rab Népek Felszabadításáért” elnevezésű szervezetben a magyar emigránsok szoros kapcsolatokat építettek ki a francia reakcióval is. Az utóbbi szervezet versailles-i értekezletéről az „Új Hungária” így számol be: „Az összejövetelnek külön jelentőséget adott, hogy azon Robert Schuman francia igazságügyminiszter, az Európa-gondolat nagy előharcosa elnökölt; jelen volt de la Vallée Poussin belga szenátor is, a Közép- és Kelet-európai Bizottság elnöke, valamint René Courtin, a francia Euratom vezetője. Magyar részről Auer Pál, volt párizsi követ, román részről Gafencu volt külügyminiszter, cseh részről Ripka, volt miniszter szólalt fel.”* Új Hungária, 1955 június 24. *

A nemzetközi emigráció egyik leginkább reklámozott, a nemzetközi feszültséget állandóan szító, vadul uszító szervezete a Rab Nemzetek Szervezete (közgyűlése, egyesülete stb.). Ez a szervezet 1956 áprilisában tartotta II. kongresszusát. A magyar küldöttség tagjai a következők voltak: Bakach-Bessenyey György, Andreko Pál, Csernyey Géza, Hennyey Gusztáv¹ Hennyey Gusztáv — a második világháború előtt a Honvédelmi Minisztérium V1/2-es osztályának vezetője (ügyköre: katonai nyilvántartás és statisztikai szolgálat, kémvédelem), altábornagy, majd a Magyar Királyi Honvédség gyalogsági felügyelője.

Az MNB németországi megbízottja, többször részt vett a Rab Nemzetek Szervezetének ülésén. *, Raksányi Árpád. Magyar részről a fő hozzászólást Bakach-Bessenyey mondotta el: „A szabadság és igazság ügyének súlyos kárt okozott, hogy Albánia, Bulgária, Magyarország, Románia diktatórikus kommunista rendszerét beengedték az ENSZ-be … A demokrácia és kommunizmus békés egymás mellett élése csak a koegzisztencialisták jámbor reménykedése. A győzelmet semmi sem pótolja, és a nyugati civilizáció a győzelmet csak akkor biztosíthatja magának, ha bátor ellentámadásba kezd szellemi, erkölcsi, politikai és gazdasági téren, és felszabadítja a kommunista rabságban tartott országokat.” Bakach-Bessenyey túltesz gazdáin is, hiszen mint magánembert nem kötik a „hivatalos formaságok”: elítéli a nemzetközi feszültség bármilyen csökkentését, és nyíltan uszít a háborúra. A kongresszus harmadik napján Pfimlin, volt francia pénzügyminiszter, MRP-párti képviselő foglalta össze a háromnapos kongresszus munkáját: „Az európai gondolatnak legnagyobb igazolása: a közös ellenség, a kommunizmus elleni egység.”** Új Hungária, 1956 április 20. *

Érdemes meghallgatnunk, hogyan értékelte Bakach-Bessenyey György a II. kongresszusi küldetését. Elmondta, hogy célja politikai beszédein túl az volt, hogy „ … igyekeznek bizonyos személyes kapcsolatokat létesíteni azokkal az államférfiakkal, akik a Rab Nemzetek közgyűlést követő Európa Tanács ülésszakára Strasbourgba érkeztek …”

Bakach-Bessenyey kommentárjának legérdekesebb része az, ahol feltárta, milyen kapcsolat van a Rab Nemzetek Szervezete és az Európa Tanács között: „ … A Rab Nemzetek Szervezete egy talán vékony, de számunkra mégis nagyon jelentős szállal hivatalosan is kapcsolódik az Európa Tanácshoz. Az emigráció közvéleménye talán nem is tulajdonít ennek különösebb jelentőséget, pedig jogi és politikai vonatkozásban is rendkívül fontos, hogy hivatalosan kapcsolatban vagyunk az Európa Tanácsnak azzal a külön bizottságával, amelynek feladata a Tanácsban még nem képviselt országok érdekeinek védelme. Ennek a bizottságnak elnöke Wistrand svéd politikus, aki a Rab Nemzetek közgyűlésén beszédet is mondott. Az ő elnöklete alatt ült össze az Európa Tanács külön bizottsága a Rab Nemzetek képviselőinek főbizottságával.”* Új Hungária, 1956 május 4. *

A magyar uralkodó osztályoknak a második világháború idején a legszorosabb gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatai a német fasizmussal voltak. Ezek a kapcsolatok fennmaradtak a felszabadulás után is, akkor még nem sok eredménnyel. 1955—1956 folyamán a nemzetközi politikában többször felvetődött a német kérdés rendezésének, a két Németország egyesülésének problémája. A magyar emigránsok, tekintve, hogy a német kérdés a nemzetközi érdeklődés homlokterében állt, Bonn-nak nemzetközi tekintélye és súlya a nyugati kapitalista világban állandóan növekedett, igyekeztek felkapaszkodni a nyugatnémet politika szekerére. Elsősorban a 45-ös emigráció támaszkodott Bonnra, ellensúlyozva azt, hogy Washington a 47-eseket tolta előtérbe. Később az MNB is igyekezett a szívélyes kapcsolatokat kiépíteni Bonn-nal. Az amerikai és a német nézetek nem teljesen azonosak, de az utóbbi időben itt is a közös politikai platform megteremtése volt a jellemző. Így az emigráció lassan a New York—Bonn tengelyre kezdett építeni, várva azokat az akciókat, amelyeket — véleményük szerint — csak Bonn foganatosíthat, azt a történelmi helyzetet, amikor az új tengely szövetségeseként támadásba lendülhetnek.

Bakach-Bessenyey a Rab Nemzetek Szervezete kongresszusáról beszámolva elmondta, hogy a német politikusokkal folytatott tárgyalása során felvetette nekik, hogy a német kérdést csak úgy lehet megoldani, ha a Német Demokratikus Köztársasággal együtt valamennyi kelet-európai népi demokráciát megdöntik. A német politikusok pedig pártolólag vették tudomásul javaslatait* Új Hungária, 1956 május 4. * S valóban: Mantaufel-Szoege báró, birodalmi képviselő, a szudéta-németek nürnbergi nagygyűlésén „rámutatott arra, hogy Európa nagyobb része az Elbán és a bajor erdőn túl fekszik … A németeknek érezniük kell, hogy sorsuk szorosan kapcsolódik ezeknek a népeknek sorsához …”** Új Hungária, 1956 május 25. * Az emigrációs sajtó nagy reklámmal vert dobra minden olyan hírt, amely a nyugatnémetek kelet-európai aspirációit jelezte.

A különféle nemzetiségű emigránsok és Nyugat-Németország kapcsolatainak fejlesztésére alakult a müncheni Kelet-európai Intézet, amely állítólag tudományos munkásságot folytat. A hely nem véletlen: München a Szabad Európa Rádió, a kém- és emigráns szervezetek városa. S hogy miből áll ez a „tudományos munkásság”, azt gyaníthatjuk, amikor azt olvassuk, hogy az Intézet 1955 szeptember 24—28 között megtartott ülésszakán részt vettek „az egyes emigrációk képviselői is, magyar részről Hennyey Gusztáv volt külügyminiszter és báró Pongrácz Imre, a müncheni Magyar Menekültügyi Iroda h. vezetője …”*** Új Hungária, 1956 október 7. * Hasonló jelleggel alakult meg Salzburgban a Dunai Kutató Intézet, Theodor Hornbostel nyugalmazott követ, az osztrák külügyminisztérium volt vezértitkárának vezetésével, német és amerikai egyetemi tanárok bevonásával.**** Új Hungária, 1956 február 17. *

Az emigrációnak tehát közvetlen és állandó kapcsolatai vannak a nyugati kapitalista országok élvonalbeli politikai és gazdasági vezetőivel, és akciói az imperializmus általános támadásába illeszkednek be. Az emigráció a rohamcsapat szerepét tölti be az imperialista táborban, elsősorban a legagresszívebb elemekkel köt szövetséget, türelmetlenül fáradozik azon, hogy minél előbb konfliktust robbantson ki, s kérlelhetetlenül küzd a békés együttélés hívei ellen. Az emigrációnak és nyugati gazdáinak stratégiai terve azonos: a szocialista erők meggyengítése, majd teljes megsemmisítése, a népi demokráciák megdöntése. Hazaáruló, háborús uszító, népellenes tevékenységéért a népek ítélőszéke elítéli az emigrációt, a nyugati monopoltőke viszont megbecsüli, felhasználja, és ha nem is egyenrangú, de hasznos szövetségesének tartja. Kétes értékű megbecsüléséből aszerint juttat az emigrációnak, hogy az milyen ügyesen szolgálja az imperializmus érdekeit, milyen eredményesen árt népének, s árulja el hazáját.

SaLa 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Jemnitz János

3

(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)

A Magyar Nemzett Bizottmány

A klerikális reakció

A (klérusnak megvannak a maga külön szervezetei, sok országban tekintélyes sajtóapparátus is áll rendelkezésére, de nem lép fel külön irányzatként. Nincs a többi csoporttól eltérő vagy azokéval szemben álló, pontosan körvonalazott programja, de befolyásolja az eddig ismertetett csoportok állásfoglalását. Mindjárt hozzá kell tenni, hogy az egyház az emigrációnál elsősorban a jobboldali tendenciáit erősíti, mint ahogy egész történelme folyamán mindig szemben állt minden haladó mozgalommal. Szívéhez az olyan politikai rendszer áll közel, amely — legalábbis jelentős részben — a múlt erőire támaszkodik. Az egyház követelménye csak az, hogy ez a rendszer az Isten, az egyház és a magántulajdon alapköveire épüljön, ennek megfelelően reakciós, jobboldali erőkre, köztük az egyházra támaszkodjék, s elfojtsa a haladó, népi, baloldali mozgalmakat. Egy részük még mindig visszavárja a Horthy-rendszert, vagy valami hozzá hasonlót. Ezek az 1945-ös emigrációt támogatják, más részük állandó jobboldali nyomás alatt tartja az MNB-t.

Szellemi ihletőjük és anyagi támogatójuk a pápa. A pápa enciklikái és szózatai pontosan beleilleszkednek a nyugati imperialista hatalmak támadó politikájába, annak szerves részét alkotják. Politikai tartalmuk még csak nem is nagyon eredeti, hanem azonos más, egyáltalán nem egyházi nyugati reakciós csoportok törekvéseivel.

A pápa a kommunizmus és a szocialista országok elkeseredett ellenségei közé tartozik, és minden demokratikus, haladó gondolatot támad. Elítélte a genfi konferenciát is, mint általában a békés egymás mellett élés gondolatát. Rokonszenvezik a kereszténydemokrata és a keresztényszocialista elképzelésekkel, de támogatja a fasiszta és feudális színezetű spanyol egyházat, a monopoltőkések oldalán álló amerikai klérust is.

A magyar emigráció klerikális irányzatának egy csoportja Közi Horváth József¹ Közi Horváth József — 1935-ben az Actio Catbolica országos titkára lett, számos cikket irt aktuális politikai kérdésekről, 1919-ben a Magyar Élet Pártja és az Egyesült Keresztény Párt közős listáján képviselő lett.

Az MNB Végrehajtó Bizottságának volt tagja. A Kereszténydemokrata Unió és a Magyar Keresztény Népmozgalom elnöke. * papnak a vezetése alatt áll, s az MNB legreakciósabb szárnyát támogatja. Az irányzat másik része pedig még az MNB-t is elítéli, mint „túl liberálist”, és az 1945-ös platformot támogatja.

A klerikális reakció igen szoros kapcsolatban van az emigráció összes itt felsorolt csoportjaival, ezek pedig nem is tudnának, de nem is akarnak fellépni nélküle. Szembetűnő, hogy mindezek az irányzatok mennyire hangsúlyozzák az egyházzal való kapcsolataikat.

De a klerikális vonal nemcsak szellemi befolyása miatt jelentős, hanem azért is, mert nemzetközi kapcsolatai segítségével mozgósítani tud az emigráció érdekében, a magyar nép ellen. A Nemzetközi Kereszténydemokrata Unió nyugat-berlini kongresszusáról ezt olvassuk: „A kongresszus megnyitó ülésének előadói Stephan Glaser lengyel egyetemi tanár és A. E. de Schryver belga államtitkár voltak. A következő napokban … Robert Schuman volt francia miniszterelnök, George Kennan az USA volt moszkvai nagykövete, von Brentano nyugatnémet külügyminiszter, Amintore Fanfani volt olasz miniszterelnök, O’Brien, az angol konzervatív párt képviselője és Varga Béla a Magyar Nemzeti Bizottmány elnöke mondottak beszédeket …”* Délamerikai Magyarság, 1956 március 30. *

Egy másik példa a kereszténydemokrata irányzat és az MNB kapcsolatáról: „Közi Horváth József, a Kereszténydemokrata Unió és a Magyar Keresztény Népmozgalom elnöke, rövid amerikai tartózkodás után visszautazott Európába. Őszig tartó körútja során az a programja, hogy az európai kormányokban részt vevő kereszténypárti szervezeteket és politikusokat a szovjet elleni küzdelemben tájékoztassa és a magyar ügyet támogassa. A közeli hetekben esedékes a keresztény pártok kongresszusa, amelyen Közi Horváth József részt vesz. New York-i tartózkodása alatt informálta a bizottmányt európai tevékenységéről és terveiről …”* Amerikai Magyar Népszava, 1956 május 19. * (A Magyar Keresztény Népmozgalom vezetésében részt vettek még: Czakó József¹ , Csukássy Loránd² , Feketekuty László³ , Hajdú Német Lajos.)

¹ Czakó József — a Horthy-rendszerben a Külügyminisztérium elnöki osztályán dolgozott.

A Keresztény Népmozgalom vezetőségének volt tagja; az MNB többször delegálta nemzetközi tárgyalásokra. *

² Csukássy Loránd — a Faluszövetségnek, a Pátria Nőegyletnek és még számos előkelő intézetnek volt ügyésze. Gróf Károlyi Györgynek, a Babai Bay-csáládnak, a premontrei prépostságnak stb. jogtanácsosa. Királyi gazdasági tanácsos, az Országos Frontharcos Szövetség országos ügyésze (a szövetség örökös fővédnöke Horthy Miklós, örökös díszelnöke József főherceg, országos elnöke Takách-Tolvay altábornagy) volt.

A Keresztény Népmozgalomban vesz részt, az MNB többször küldte ki külföldre. *

³ Feketekuty László — a múltban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vallásügyi főcsoportjának előadója volt.

Az emigrációban a Keresztény Népmozgalomban tevékenykedik, a Rab Nemzetek Szervezetének kongresszusára is delegálták. *

A magyar belpolitika távlatait — érthető okokból — a klerikálisok sem nagyon feszegetik, de amennyiben ezzel a kérdéssel foglalkoznak, álláspontjuk ebben is egyezik az MNB-ével: „Amennyire szükség van a vállalkozásra és a tőkére, amely a gazdasági jólét alapja, annyira túlhaladott a monopolkapitalizmus, amely nemcsak az ország gazdasági erejét tartja kézben, de a politikai élet irányítását is. Kis- és középipar magánkézben, a kulcsiparok állami ellenőrzés alatt vagy kézben — ez a fejlődés útja nálunk.”** Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1956 szeptember 9. * A kereszténydemokraták a kistőkésekre és középosztályokra vetik ki hálójukat, a kapitalista restaurációt lépcsőzetesen képzelik el, és mindenben teljes az egység nemcsak az MNB-vel, hanem köztük és az új amerikai propaganda között is. A Közi Horváth József-féle irányzat szerves része az MNB politikájának, és ahhoz legfeljebb csak egy kis klerikális ízt ad.

A klerikális reakció másik szárnya csak abban különbözik tőlük, hogy kevésbé óvatos, szókimondóbb, durvább. Tanulságosak például dr. Dominicus Gickler professzor, piarista tanár cikkei. Ő olyan következetesen áll ki az 1945-ös emigráció mellett, hogy ehhez minden kommentár fölösleges.

„Valahogy úgy is mondhatnám: a Corona Sacra volt a szőlőtőke, s a kormányzó, a miniszterek, az ország hivatalnokai rajta a szőlővesszők … 1945 áprilisa óta azonban megváltozott minden. Szent István koronája is elvesztette tehát hatalmát a nemzet felett … nem, nem örökre. Magyarország mai, alkotmány nélküli államformája is csak átmeneti. Elmúlik egyszer — s Szent István király szent koronája újra csillogni fog a nemzet történetének beborult egén … minden úgy lesz, mint régen volt …”* Új Hungária, 1956 augusztus 17. *

Reakciós mondanivalójával nem marad messze e nyílt legitimista hitvallás mögött Gickler atya egy másik cikke sem. Ebben előbb „megcáfolja” a materializmust, azután rátér mondanivalója lényegére, a kommunizmus elleni támadásra. A szocialista országokat nem holmi teológiai megfontolásból támadja, hanem azért, mert megszüntették a kizsákmányolást. A földbirtokosokért és a tőkésekért hullatja könnyeit. „S mivel apostol vagy, az a feladatod, hogy figyelmeztesd a világot, amelynek fülei vannak a hallásra és mégsem hall, amelynek szemei vannak a látásra és mégsem lát, a kommunizmus nagy-nagy veszélyére! Hasonlítsd a kommunizmust mindent elsöprő lávához, amely kutyabőröket (!) tép darabokra — amely okleveleket semmisít meg — és amely mindent összeroppant, amiért élni érdemes … Igen, apostolkodj, hogy szavad Kapisztrán Szent János szavainak tüzével gyújtsa fel a szabad világot … s hogy a világ keresztes hadjáratba induljon a kommunizmus ellen …”** Új Hungária, 1956 február 17. *

A cikk önmagáért beszél. Gickler atya azt vallja, hogy a kommunizmus elleni harc legkiválóbb katonái a megdöntött uralkodó osztályokból kerülnek ki, s hogy a „keresztes hadjáratot” (értsd: a harmadik világháborút) nem lehet elég korán kirobbantani.

Ezeket az idézeteket tetszés szerint lehetne még szaporítani. A nyilasok is számíthatnak klerikális támogatásra, csakúgy, mint a többi szélsőjobboldali szervezet. A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottsága név alatt működő, nyíltan irredentista szervezet vezetője — pap: father Hites Kristóf. Az MHBK-át és más szervezeteket Hász István tábori püspök támogatja. Az Amerikai Katolikus Liga jobbról bírálja az MNB-ét, és támogatja az 1945-ös platform áramlatait. Az emigrációnak egyik legnagyobb kommunistaellenes propaganda-kampányát klerikálisok kezdeményezték a déli harangszó ötszázadik évfordulójának ürügyén, s ezeken az ünnepségeken rengeteg uszító provokációs beszéd hangzott el. El lehetne időzni az egyik legnagyobb magyar nyelvű amerikai hetilapnak, a „Katolikus Magyarok Vasárnapjá”-nak cikkeinél, vagy az Amerikai Katolikus Liga és a reakciós amerikai politikusok kapcsolatánál. Mindezek bizonyítanák megállapításainkat, de lényeges új vonásokkal nem gyarapítanák. Az eddigiekből is kitűnik, hogy a klerikális vonal az ellenforradalmi egységfront lényeges alkotóeleme, hogy az emigráción belül a klérus a legreakciósabb tendenciákat erősíti, s céljai elérésére idegen imperialista erőkkel lépett szövetségre — a magyar nép ellen.

A szociáldemokraták

A szociáldemokratáknak nem nagy a politikai súlyuk a hivatalos emigrációban. Az ellenforradalom előtt a szociáldemokrata emigráció legreakciósabb, legerkölcstelenebb, legszélsőségesebb kommunistaellenes és szovjetellenes elemei nyíltan szövetségre léptek az ellenforradalmi burzsoáziával és a nemzetközi imperializmussal. Ezek vezetője Peyer Károly volt. Osztályárulásait szaporítva újabb paktumot kötött Kállayval, Eckhardttal, ha kellett az MHBK-val és mindenekelőtt a Szabad Európa Bizottsággal. De hiába — kommunistaellenességben, szovjetellenességben, a szocializmus szidalmazásában Peyeréknek, minden igyekezetük ellenére is, át kellett adniuk az elsőséget az ellenforradalmi blokk más irányzatainak, akik ezt a szitok-hadjáratot jobban bírják szusszal. Peyeréknek nem maradt más hátra, mint hogy az MNB „munkás-szakértőiként” másodrendű szereppel érjék be.

A Peyer-csoport teljesen beolvadt az MNB-be; ők reklámozzák a céget a munkások felé. De az MNB „balszárnyát” nem Peyerék, hanem Kovács Imréék alkotják. Peyer szőröstül-bőröstül eladta magát a tőkéseknek; élete végéig felvette azt a havi 250 dollár juttatást, amelyet az „Országos Bizottság Európa Felszabadítására” utalt ki az MNB felső vezetőinek, elismerésül a szocializmus és a munkásmozgalom ellen kifejtett tevékenységükért. Cikkeket írt a „Nyugati Hírnök”-be Mindszenty mellett. Olyan mélyre süllyedt, hogy még az emigráns magyar szociáldemokraták egy része is undorral fordult el tőle. A Magyar Szocialisták Permanens Európai Konferenciája belgiumi bizottsága* Ez a csoport a Független Szocialista Mozgalomhoz tartozik. Belgiumban és Franciaországban a „Szocialista Szemle” és a „Fáklya” című folyóirat körül tömörül. A csoport a Szocialista Internacionálé balszárnya, elsősorban a belga Vandervelde-intézet szellemi hatása alatt áll, ez utóbbi gazdasági támogatásából él. Szembe fordul az egész emigrációval, politikai súlya és befolyása azonban csekély. Az ellenforradalomban nem volt szerepük, így részletes elemzésük nem tartozik a téma kereteibe. * 1956 áprilisában a következő határozatot hozta: „A bizottság általánosságban és részleteiben megvitatta a magyar munkásmozgalomban a múltban és az emigrációban Peyer Károly szerepét és megállapítja: Peyer Károlynak a magyarországi és a nemzetközi nagytőkés körökkel való és a munkásárulás tényét kimerítő kapcsolatai, amelyek már korábban a magyar munkásság előtt tudottak voltak, amelyek beigazolódott tények, visszavonhatatlanul elhatárolják személyét és működését a magyar munkásosztály és a szocialista mozgalom harcától és egyben mindennemű politikai képviseletétől. Peyer Károly Magyar Szociáldemokrata Párt elnevezéssel működő csoportja és ennek a Magyar Nemzeti Bizottmányban és más külföldön létrehozott testületekben történő szereplése Peyer Károly részéről teljesen magánjellegű, és semminemű vonatkozásban nincs, akár a magyar szocialista mozgalommal, akár az elnevezéssel.”* Szocialista Szemle, 1956 április. *

De annál jobban hozsannázza Peyert a burzsoá emigráció: „Ő közöttünk a legfiatalabb, legagilisabb a bolsevizmus elleni küzdelemben. Reggeltől estig levelez, érvel és agitál … igyekszik meggyőzni a külföldi munkásszervezeteket …”** Amerikai Magyar Népszava, 1956 május 19. (Peyer 75. születésnapjára.) *

Fegyvertársai sem különböztek Peyertől. Például Bede István¹ Bede István — a Külügyminisztérium szolgálatában dolgozott, majd 1930-ban a Külügyminisztérium politikai osztályára került, mint a sajtóosztály megbízott vezetője.

Az emigrációban egy ideig a Szélig- és a Peyer-csoport kőzött közvetített, később teljesen az MNB-hez csatlakozott. Jelenleg a Szabad Európa Rádió magyar osztályának vezetője. *, a régebbi Horthy-diplomata, aki 1945 után a Szociáldemokrata Párt soraiba akarta átmenteni magát, londoni követ lett, azután disszidált. Egy ideig közvetített a Peyer és a Bán—Szélig-csoport között, majd ő is megtért övéihez, csatlakozott a nyílt burzsoá platformhoz s az MNB tagja lett. Ma már a Szabad Európa Rádió magyar osztályának vezetője. Vagy ott van Dombay János, a volt szociáldemokrata képviselő, az MNB volt alelnöke, aki Peyer halála után örökölte tőle a végrehajtóbizottsági tagságot és egyben azt a jogot, hogy ő legyen a „munkás-szakértő”. A „Szocialista Szemle” csoportjához küldött vitaleveléből meggyőződhetünk, hogy semmi különbség nincs közte és az MNB többi, a Horthy-rendszert dicsőítő tagja között. Levelében Dombay elmondja, mennyire örül, hogy a Szocialista Internacionálé 1956 tavaszán megtartott zürichi ülése nem fogadta el a kommunista mozgalommal való együttműködést; azután kifejti, hogy demokráciák állnak diktatúrával szemben (értsd: polgári demokrácia a proletárdiktatúrával szemben), s ha ez az ellentét háborúra vezet, ő ebben a háborúban a burzsoázia oldalára áll. „Én háborúellenes vagyok, mint ember is, mint szociáldemokrata is, de azt a háborút, mely a nép szabadságáért és az emberiség jólétéért megy, nem tudom elítélni, mert a zsarnok felett szemet hunyni és azt jóváhagyni nagyobb bűn, mint azt leverni.” (Félreértés ne essék: itt nem antiimperialista, hanem a szocializmus elleni háborúról van szó!) Végül pedig megvédi kenyéradó gazdáit: „Szeretném azt is megkérdezni, mivelhogy a lapból olvasom, miért vannak oly nagy gyűlölettel a Free Europe Committee (Szabad Európa Bizottság) ellen?”* Szocialista Szemle, 1956 április. * Íme: a „szociáldemokrata” Dombay, az amerikai imperializmus zsoldosa, a burzsoá restaurációs erők szövetségese.** Egyébként Dombay János életútja sem véletlenszerű. Már idehaza is a korrumpálódott, amerikai típusú szakszervezeti vezérek fajtájához tartozott. 1945 után, mint a MAORT üzemi bizottsági elnöke, meg sem mozdult a vállalat tőkés vezetői nélkül, amolyan vállalati, szakszervezeti „boss” lett. Talán már akkor megszokta, hogy az amerikaiak fizessék. *

A szociáldemokrata emigráció fő áramlata október előtt a Szélig Imre vezette centrum volt. Két fő csoportja volt, az osztrák és a londoni képviseletük. A Szocialista Internacionálé őket tekintette a magyar szociáldemokrácia hivatalos képviselőinek. Politikai elképzeléseik a Szocialista Internacionálé jobbszárnyának tételein alapultak (a Szovjetuniót imperializmussal vádolták), így beleilleszkedtek az imperialistáknak az „új taktika” alapján megindított támadásába.

Júliusban és augusztusban a bécsi „Arbeiter Zeitung” Oscar Pollak (az Osztrák Szociáldemokrata Párt egyik vezetője, az „Arbeiter Zeitung” főszerkesztője) és Szélig Imre tollából több cikket közölt, amelyek a nemzetközi és a magyar helyzettel foglalkoztak. Ezekben a cikkekben szerzőik az imperialista hatalmakat és a Szovjetuniót a legjobb esetben egyaránt szidták, de minthogy (éppúgy, mint Peyerék) ők is ragaszkodnak a „demokrácia” és a „diktatúra” hamis szembeállításához, végül is mindig a polgári demokráciák mellé állnak, támadásaik mindig a Szovjetunió ellen irányulnak. Még azt sem fogadják el, amit nyugati baloldali szociáldemokraták is elismernek: hogy a népi demokráciák a szocializmus irányában fejlődnek. Pollák és Szélig megtilt a szociáldemokratáknak a kommunistákkal való minden együttműködést, aki pedig tilalmukat áthágva mégis a munkásegység alapjára helyezkedne, azt ők mint renegátot kirekesztenék a szociáldemokrata mozgalomból. Követeléseik: a munkásegység szétzúzása, az önálló szociáldemokrata párt, és a többpártos parlamenti rendszer visszaállítása Magyarországon a „tiszta” (azaz polgári) demokrácia keretei között. Augusztus 26-i vezércikkében Szélig kijelentő módban, de felszólításképpen azt üzeni a magyar Szociáldemokrata Párt egykori tagjainak: „A magyar szociáldemokraták világosan megértették, hogy ők addig a politikában nem vesznek részt, amíg pártjukat teljes szabadságban egy parlamentáris rendszerben nem állítják vissza.”* Arbeiter Zeitung, 1956 augusztus 26. *

Hogy ez a program mennyire a burzsoá restauráció érdekeit szolgálja, az legjobban az októberi napokban vált világossá, amikor valóban megalakult a különálló Szociáldemokrata Párt, s megvalósult a Széligék kívánta, tiszta polgári irányzatú többpártrendszer is — az ellenforradalom talaján. 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Az objektív valóság megismerése csak a tudományos módszerrel és a tudományos világnézettel együtt lehetséges, ennek nincs alternatívája, mert az állításai valódiságát a gyakorlattal, a tapasztalattal a valóságban ellenőrzi! A tudományos világnézet legfejlettebb formája a dialektikus és történelmi materializmus, ez a gondolkodó emberek, a kommunisták, a marxizmus-leninizmus világnézete. Aki a tudományos világnézetet híveit a kommunistákat támadja az egyben a tudományos módszert is támadja, mert elkerülhetetlenül az idealizmus útján kénytelen járni. Az idealizmus és a tudományos világnézet összeegyeztethetetlen, mert nem lehet következetesen a tudományos módszer híve, a képzelete rabja, ehhez igyekszik igazítani állításait, így könnyen a hamis útra tévedve jár.

A következetesen objektív tudomány szerint az objektíven létező világ materiális természetű, minden létező az anyag, aminek a mozgása, változása, fejlődése dialektikusan mindörökké a térben és az időben csak a természet törvényei szerint történik. A tudományos módszer erre támaszkodik!

A valamely módon észlelt jelenség, ami az ismert törvényekkel nem vagy nem kielégítően magyarázható meg az még ismeretlen vagy a részben ismert, a képzelt magyarázat az nem tudományos értékű. A megfigyelésre, a képzeletre, a tudomány eredményeire, a tapasztalatra, a kísérletre, a modellezésre, stb. támaszkodó következtetést az objektív igazsága érdekében a tudományos módszerrel a valóságban ellenőrizni kell! A bizonyításig azonban legfeljebb csak hipotézis, fantázia még.

Tudomány: a társadalmi tudat egyik formája, szisztematizált ismeretek történelmileg kialakult rendszere, melyeknek igazságát a társadalmi gyakorlat állandóan ellenőrzi és pontosabbá teszi, korrigálja. A tudományos ismeret ereje általánosságában, egyetemességében, szükségszerűségében és objektív igazságában van … A tudomány feladata nemcsak az, hogy megmagyarázza a létezőt, a már meglevőt, hanem az is, hogy az objektív törvények ismerete alapján előre lássa a jövőt. … A tudományos megismerés dialektikája, hogy az új felfedezések és elméletek nem szüntetik meg a korábbi eredményeket, nem tagadják azok objektív igazságát, csupán pontosabban körvonalazzák alkalmazhatóságuk határait és határozzák meg helyüket a tudományos ismeretek általános rendszerében. A tudomány szoros kapcsolatban van a filozófiai világnézettel, amely felvértezi az objektív világ legáltalánosabb fejlődéstörvényeivel, az ismeretelmélettel és a kutatás módszereivel. A filozófia korszerű formája a dialektikus materializmus, amely alkalmas arra, hogy helyesen általánosítsa a tudomány adatait, és arra, hogy a tudományos kutatás korszerű módszertani alapja legyen. – Filozófiai kislexikon

A tudományos módszer folyamata!

„1: Vizsgáld meg valamilyen szempontból az univerzumot.
2: Találj ki egy hipotézist, ami összeegyeztethető a tapasztalataiddal.
3: A hipotézis segítségével adj előrejelzéseket.
4: Teszteld az előrejelzéseket kísérletekkel vagy további megfigyelésekkel.
5: Változtasd meg a hipotézist az eredményeknek megfelelően.
6: Folytasd a 3. lépéstől.“

SaLa világnézete

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!