A roma holokausztnak nemcsak áldozatai voltak, hanem hősei is, és a mi feladatunk megemlékezni és beszélni róluk, hogy minél többen tudjanak helytállásukról – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán az MTI-nek…
…Balog Zoltán kitért a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a határon túli magyar ajkú romákról mondott szavaira is. Elmondása szerint egy ifjúságkutatásról beszélt, amely nem tért ki a határon túli magyar ajkú cigányokra.
Valóban eldöntendő kérdés, hogy az ő sorsuk kinek a felelőssége. Elsősorban a román államé, hiszen Románia területén élnek, ugyanakkor a romániai magyar közösségnek és a magyar kormánynak is el kell döntenie, hogyan segíti őket – mondta a miniszter.
Hozzátette: a probléma összetett. Egyrészt igaz, hogy számos magyar közösségben a magyar iskolába már csak romák járnak, a magyar családok nem íratják be ezekbe az iskolákba gyermeküket, másrészt van, ahol pont azért lehet fönntartani a magyar iskolát, mert a magyar ajkú cigányok oda jelentkeznek.
A döntést, amelyet Magyarországon a magyarországi romákról meghoztunk, meg kell hozni az elszakított nemzetrészek tekintetében is, és „akkor erőforrás lehet az, ami ma még nem az”– mondta a miniszter.
„Magyarország elmondhatja, hogy mi emeltük európai szintre a roma ügyet, hiszen 2011-ben a mi elnökségünk fogadtatta el az európai roma keretstratégiát.”
Emellett Magyarországon csökkent a munkanélküliség olyan mértékben, hogy számos család föl tudott kapaszkodni az alsó középosztály szintjére, és az elmúlt három év alatt megduplázódott az egyetemre járó romák száma. Az ő támogatásukra hozták létre az egyházak az állami finanszírozású, egyházak által fenntartott keresztény roma szakkollégiumi hálózatot – tette hozzá.
A magyar kormány tehát eldöntötte, hogy erőforrásként tekint a magyarországi cigányságra, és azt is, európai ügyként kezeli sorsukat.
Ma az Európai Unió megpróbálja átcsoportosítani a migránsok integrációjára azokat a forrásokat, amelyeket a “romáknak harcoltunk ki”, de ez nem jó folyamat, “ezért szót emelünk ellene”, és “bízom benne, hogy Európában lesz elég erő ahhoz, hogy valóan segítse azokat, akik közénk tartoznak, akik évszázadok óta európai állampolgárok” – mondta Balog Zoltán.
(Forrás: 24.hu)
Bal-Rad komm: „…számos magyar közösségben a magyar iskolába már csak romák járnak, a magyar családok nem íratják be ezekbe az iskolákba gyermeküket, másrészt van, ahol pont azért lehet fönntartani a magyar iskolát, mert a magyar ajkú cigányok oda jelentkeznek…A magyar kormány tehát eldöntötte, hogy erőforrásként tekint a magyarországi cigányságra…”
– Ebben a két mondatban benne van, hogy MI IS A SZÁNDÉKA A DÖBRÖGISTA HORDÁNAK A MOREKKAL!
ERŐFORRÁS!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Nagy csapás érheti Magyarországot – Kiderült, ezermilliárdok sorsa a tét
Súlyos hibákra bukkantak Magyarország legnagyobb keretközbeszerzésének eddigi lebonyolítása során az Európai Bizottság auditorai és ha nem sikerül kimagyarázni az ügyet, illetve ha Brüsszel nagyon ellenséges lesz végig velünk, akkor a Portfolio értelmezése szerint több ezermilliárd forintnyi EU-támogatásunk kifizetésének felfüggesztése is bekövetkezhet. Az biztos, hogy a kormány ezt nem fogja annyiban hagyni és már most látszik, hogy komoly (jogi) csata készül.
Mi a lényeg?
Az egész ügy lényege, hogy Magyarország eddigi legnagyobb közbeszerzési csomagjánál az illetékes hazai hatóság utólag kiadta a tanúsítványt, hogy minden rendben volt, miközben olyan szereplőket zártak ki a közbeszerzésből, akiket nem kellett volna és olyanok nyertek, akiknek nem kellett volna. A súlyos hibát egy előzetes jelentéstervezetben immár írásban is megállapították az Európai Bizottság auditorai és emiatt az EU-pénzek elosztásának irányítási és kontroll mechanizmusaira a legrosszabb besorolást adnák.
Ez pedig az érintett források felfüggesztését vonná maga után.
Bár hangsúlyozzuk: most csak egyetlen ügyről van szó, ahol a hibát látja a Bizottság, de a hatóság fontos szerepe miatt ezt az ügyet akár ki lehet terjeszteni sok más EU-s közbeszerzés megítélésére is. Ha pedig ez tényleg így lenne, akkor ebben a Magyarország számára legrosszabb esetben állna elő az a helyzet, hogy akár többezer milliárd forintnyi EU-támogatást is felfüggeszthetnek átmenetileg. Ezt nyilván szeretné elkerülni a kormány a következő hónapok tárgyalásai során.
Az ügy előzményei
A 24.hu még július elején írta meg, hogy a 420 milliárd forintos vízügyi keretközbeszerzéseknél (6 régióra térségenként 70-70 milliárd forint) súlyos problémát találtak az uniós auditorok: az érvényesnek és nyertesnek kihirdetett ajánlatok közül többet valójában érvénytelennek kellett volna nyilvánítani. Ezt az információt pontosította tegnapi cikkében a Zoom.hu, amely az immár angolul írásban is megérkezett brüsszeli audit jelentéstervezet alapján azt írta:
a 69 érvényes ajánlatból 62-t ki kellett volna zárni
azon logika alapján, amellyel a cseh hátterű KKEU konzorciumot kizárták egy mintafeladat teljesítése alapján. Emellett a 6 régió 24 nyertese közül csupán négy esetben találták érvényesnek és alkalmasnak az ajánlatot. (A cikk szerint az Észak-Dunántúl régióban a Penta Kft., Délkelet-Magyarországon a He-Do Kft., illetve a Penta Kft., az Észak-Magyarország régióban a He-do Kft. tett érvényes és alkalmas ajánlatot, azaz például a Mészáros és Mészáros Kft.-vel felálló M-E konzorcium is érvénytelen ajánlatot tett.)
A Portfolio helyzetértelmezése és információi szerint a fő gond még csak nem is a keretközbeszerzési megoldással, és annak kialakított szabályrendszerével van. (Pedig ezt is felrótta most is a Bizottság: 6 térségben 70-70 milliárdos kiírás, 4 évre bebetonozott nyertesek előre még nem kellően részletezett feladatokra, a verseny is sérülhetett és ez az árakat is feltornászhatta. Éppen emiatt javasolja most a Bizottság, hogy ne hetvenmilliárdos tömbökben, hanem projektenként, és új szerződések mentén kössék meg a szerződéseket.)
Ehelyett inkább azzal, hogy a közbeszerzés mintafeladatának értékelése során az ajánlatkérő Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. (azaz a Nefpi) diszkriminatívan járt el, illetve mindezt utólag jóváhagyta a közbeszerzési tanúsítványt kiadó közbeszerzési felügyeleti hatóság is (KFF), amely a Miniszterelnökség berkein belül működik. A diszkrimináció azt jelenti, hogy olyanokat zárt ki a mintafeladat megoldása során, akiket nem kellett volna és közben olyanok kerültek be a térségenként 4-4 nyertes közé, akik közül sokat ki kellett volna zárni.
25%-os pénzügyi büntetés a kilátás
Az EU-s szabályok szerint ha rossz beszerzési ajánlattípust választott volna a magyar ajánlatkérő Nefpi, akkor a közbeszerzéssel érintett uniós támogatás 100%-ára tennének pénzügyi korrekciós (büntetési) javaslatot a Bizottság auditorai. Most viszont a vizsgálati eredmények alapján a közbeszerzés során alkalmazott diszkrimináció gyanúja áll fenn és ezért „csak” 25%-os korrekcióra tesznek javaslatot a bizottsági auditorok.
Ez azt jelentené, hogy a magyar hatóságok által benyújtandó vízügyi fejlesztési számláknál 25%-os automatikus levonást kellene alkalmazniuk. Magyarul az igényelhető uniós pénznek a 25%-át ne is kérjük, mert úgysem fogja kifizetni Brüsszel a diszkriminációra hivatkozva. (Ezt a részt is a magyar költségvetésnek kellene állnia EU-s támogatás helyett. A büntetéssel érintett EU-pénzt pedig más fejlesztésekre nyilván fel tudnának majd használni a magyar hatóságok, így az ügyből nem következne automatikusan forrásvesztés.
A 24.hu korábbi cikke szerint valahol 150-200 milliárd forint között járhatott július elején a megkötött szerződések összege és így a 25%-os korrekció akár 40 milliárdos büntetést is jelenthetne. Ahogy akkor felhívtuk rá a figyelmet, most is fontos: a lap arról nem írt, hogy mennyi volt a tényleges kifizetés, hiszen a korrekció a későbbiekben valójában csak ezt érinthetné.
Három lehetséges irány
Úgy tudjuk (és a Zoom.hu is írt erről), hogy a minap angolul megérkezett brüsszeli előzetes auditjelentés egyrészt azt tartalmazza, hogy a vízügyi keretközbeszerzés során keletkezett számláknál 25%-os legyen a korrekció.
Több forrásból úgy tudjuk: a magyar kormány mindent meg fog tenni azért, hogy ez a 25%-os korrekció ne következzen be.
Két hónap van válaszolni a felvetésekre és például az a magyar érvelés egyik alapja, hogy történt-e valójában érdeksérelem azoknál, akiket kizártak és az mekkora lehetett (a kizárt szereplők valójában nem is kaptak volna munkát, így számla sem keletkezett volna). A várhatóan kemény jogi harcra utal, hogy a Zoom.hu információi szerint a kormány már felkérte a világ egyik legdrágább ügyvédi irodáját, a DLA Pipert, hogy vívjon meg Brüsszellel.
A levélben tudomásunk szerint az a bizottsági „kérés” is benne van, hogy a vízügyi keretközbeszerzés folyományaként a továbbiakban ne legyenek olyan számlák, amikre szintén alkalmazni kellene a 25%-os korrekciót. Ez azt jelenti, hogy szüntessük meg ezt a problémás helyzetet.
A fentiekből három irány, illetve azok kombinációja körvonalazódik:
1. Az összes, a vízügyi keretközbeszerzés során megkötött szerződést felmondja az állami fél és újra kiírják, illetve lebonyolítják a közbeszerzéseket, de nem tömbösítve, hanem projektenként. A bizottsági levél konkrétan ezt az utat veti fel, de úgy tudjuk, hogy ezt nagyon nem szeretné a kormány, mert ezzel egyrészt sok időre leállnának ezek a projektek (amelyek nemzetgazdaságilag is érezhető méretűek), másrészt így az érintett KEHOP előrehaladása is igencsak „megborulna”.
2. Azoknál a szerződéseknél, amelyeket már megkötöttek és vonatkozna rájuk a bizottsági auditorok által javasolt 25%-os korrekció, vitatják a jogalapot (ld. nem történt érdeksérelem). Ha nem sikerül meggyőzni őket, akkor az érintett számlacsomagnál Magyarország bevállalhatja a 25%-os korrekciót, azaz EU-s pénz helyett a magyar költségvetésre száll át ez a fentiekben vázolt, nagyságrendileg 40 milliárdos teher és ezen keretközbeszerzések során további szerződéseket már nem kötnek, hogy ne keletkezzen további problémás számlaállomány.
3. A második változathoz kapcsolódóan a 420 milliárd forintnyi összes munkából még le nem szerződött állományra elindítanak új közbeszerzéseket, hogy azokban már szintén problémamentes fejlesztési számlák keletkezzenek.
Utóbbi két megoldás kombinációjával tehát el lehetne érni azt a bizottsági kérést, hogy a továbbiakban a fenti hibából már ne keletkezzen további probléma.
A Zoom.hu cikkében jelzett bizottsági levél a nagy keretközbeszerzésekhez kapcsolódó tanácsadói szerződéses munkák túlárazási gyanúját is tartalmazza.
A legsúlyosabb értékelés és potenciális következményei
A bizottsági levél mindezek mellett azt is tartalmazza: amiatt, hogy a KFF utólag jóváhagyta a valószínűleg diszkriminatív közbeszerzéseket (kiadta a szabályossági tanúsítványokat), maga a KFF sem működik jól,
így az audit során vizsgált „irányítási és kontroll mechanizmusok” nem működnek. A Bizottság négyfokozatú skálán értékeli, hogy egy adott országban felállított irányítási és kontroll mechanizmus hogyan működik és a korábbi auditok során jellemzően csak kisebb problémákat találtak, emiatt a kettes értékelést adták (az egyes a legjobb, a kettes a kisebb hibák melletti működésre utal). Most viszont az előzetes jelentéstervezet a legrosszabb, négyes besorolást adná.
Ezt is nyilvánvalóan vitatni fogják a magyar hatóságok a következő két hónap során. Az elküldendő magyar válasz figyelembe vételével a Bizottság majd egy magyar nyelvű végleges auditjelentést készít és ekkor állapítja majd meg a Bizottság, hogy a négyfokozatú skálán hányasra értékeli a magyar irányítási és kontroll mechanizmusokat az adott területen.
Ha addig nem sikerül meggyőzni Brüsszelt és ebbe a végleges jelentésbe is a négyes, azaz legrosszabb minősítés kerülne, akkor nagy kérdés, hogy ebből, a KFF-es hibából, mi következik.
Értelmezésünk szerint a legjobb esetben a Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Programon belül (a KEHOP terére írták ki a vízügyi keretközbeszerzéseket) felfüggesztenék az összes olyan fejlesztési terület (prioritás) pénzeinek a kifizetését, amelyhez a KFF-nek köze volt/van, azaz a közbeszerzés folyamatának végigkövetése során volt/van szerepe. Ez több százmilliárd forintot tenne ki.
A legrosszabb esetben viszont ezt az ügyet kiterjesztheti Brüsszel több más Operatív Programra is, amelyekben a KFF-nek szintén fontos előzetes, menetközbeni és utólagos ellenőrzési feladata van. Így tehát ha nem is totális (horizontális, az összes uniós támogatásra érvényes) felfüggesztés lépne hatályba, de legalábbis a 10 Operatív Program jelentős részére, több ezer milliárd forintra vonatkozó felfüggesztő határozat is születhetne. (Érdekes kérdés azonban, hogy megalapozott lenne-e az, ha egyetlen ügyben talált súlyos KFF-hibát ennyire széles forráshalmazra kiterjesztene a Bizottság.)
Hogyan tovább?
Fontos, hogy a felfüggesztés nem jelentené ezeknek a forrásoknak az elvesztését, azaz ez egy különálló vonal a fenti 25%-os pénzügyi büntetési mértéktől. Akármilyen széles forrástömegre is vonatkozna egy ilyen felfüggesztő határozat, a kifizetések blokkolását addig biztosan nem oldaná fel Brüsszel, amíg a viták minden területen kétséget kizáróan el nem rendeződnek. Ez sok hónapot is igénybe vehet.
Addig persze itthon haladhatnak tovább a kifizetések a pályázók felé (azt úgyis a magyar költségvetés előlegezi meg, aztán a beérkező számlákat utólag nyújtja be elszámolásra a Bizottsághoz), de lehet azért kockázata a magyar büdzsének. Mégpedig amiatt, hogy
1. egyrészt mikor jönnek majd meg a brüsszeli pénzek (ha hosszú ideig nem jönnek, akkor annyira szétnyílna az itthoni és a brüsszeli kifizetés közötti különbség, hogy az a pénzforgalmi államháztartási hiányt nagyon megnövelné, így idővel esélyes, hogy az itthoni kifizetések tempóját is le kellene „csavarni”)
2. másrészt tényleg mindent kifizet-e majd Brüsszel (a felfüggesztés feloldása érdekében végett vizsgálatok nem tárnak-e fel további problémákat, amelyek miatt újabb pénzügyi büntetési javaslatokat is magukkal vonnának). Emiatt tehát indokolt lehet óvatosabban haladni az itthoni kifizetésekkel, nehogy később még több olyan számla keletkezzen, ami miatt a fent említettnél akár jóval több büntetési tétel is előállhat.
Arra, hogy a KFF hibájából eredő probléma négyes fokozatú értékelés esetén hogyan lenne orvosolható, és mi lesz ennek az egész ügyhalmaznak a kimenetele (tényleg lesz-e felfüggesztés, milyen körben, stb.), azért nem lehet egyelőre konkrét választ adni, mert nincs rá itthon precedens.
Az mindenesetre nyugtalanító, hogy májusban, amikor az Európai Parlament elindította az atombombának is számító 7-es cikkely szerinti eljárás nulladik lépését, akkor ebben a határozatban arra is felszólította az Európai Bizottságot, hogy legyen nagyon résen a magyarországi uniós forráselosztás ellenőrzése során. Most pedig úgy tűnik, hogy fogást találhat a Bizottság egy nagy volumenű magyar fejlesztési ügyben.
(portfolio)
Bal-Rad komm: Röviden összefoglalva a lényeget: nem történt más, csak a szokásos. A júdáspénzeket lenyúlta az Új Nemmzetthy Elyth. Azaz: CSAK FOLYTATTÁK A GYAKORLATOT! Amit eddig zavartalanul csinálhattak.
Mi fog történni ezután? NYILVÁNVALÓAN SEMMI KÜLÖNÖS!
Az EU-tudtára adta Döbröginek, hogy „tudjuk ám hogy mit csinálsz!” Közben persze azzal is tisztában vannak, hogy Döbrögi is tudja, hogy ŐK MIT CSINÁLNAK! Amit ha a vajda kiterítene, rossz hatással lehetne a brüsszeli kurátorok OTTHONI megítélésére.
Az EU egy kis ejnye-bejnyén kívül mást nem fog csinálni! Fizeti tovább – rendben a júdáspénzeket. A megállapodás szerint. Mert az jár.
Döbrögiék pedig továbbra is ellopják! Mert ők erre szövetkeztek! Viszont a bűnszövetségük nemcsak a lopásra, hanem információgyűjtésre is szakosodott.
EZ UTÓBBI A GARANCIA BRÜSSZEL FÉKENTARTÁSÁRA!
Hazaáruló-nyerészkedő bűnbandáink közül EGYEDÜL a döbrögista horda építette ki a garanciahálózatát. Így aztán kicsit hasonlít a történet a brüsszeli parki szextettre: a Monsieur Lök ‘a Padon, Madam Sikong de Tűr!
Mi fog történni ezután? NYILVÁNVALÓAN SEMMI KÜLÖNÖS!
Történt egy kis hiba Döbrögisztánban. Egy kis maleur! BŰNCSELEKMÉNY?! Ugyammá!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Belügyminisztérium olyan salátatörvényt nyújtott be a kormány elé, amelyet ha elfogadnak, az eddigieknél sokkal szigorúbban megfigyelhetnek bennünket.
A Magyar Nemzet a törvényjavaslatról azt írta, hogy a salátatörvény érinti a polgárok személyi adatairól szóló törvényt is. Ennélfogva a hatóságok által a közterületen készített „kép- és hangfelvételeket egy központi helyen tárolhatnák, ahonnan egyes szervezetek ki is kérhetnék az adatokat például bűnüldözési, nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési, sőt közlekedésszervezési céllal.”
A tervezet az adattárolást 15 napra engedélyezné, amelyet csak szükség esetén a kijelölt szervezet számára nyitnának meg, s amely a 15 nap letelte után törlődnének.
A salátatörvényből az is kiderül, hogy ezentúl a szállásadóknak a vendégek nevét, nemét, születési helyét és idejét, állampolgárságát, és az anyjuk nevét is el kell kérniük és tárolniuk. Továbbá a személyazonosító okmányukat is le kellene másolniuk.
Ez utóbbi kitétel meglepő, mivel Pérerfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője már többször hangsúlyozta, hogy csak kivételes esetekben és csakis az érintett beleegyezésével másolhatnak le személyi okmányokat.
A tervezet a szállásadóknak előírja, hogy a tárolt adatokat bármikor a nemzetbiztonsági szolgálatok rendelkezésére kell bocsájtaniuk. Ennek a technikai feltételét biztosítaniuk kell, különben akár félmilliós bírságra is számíthatnak.
Továbbá a Belügyminisztérium azt is előírná, hogy a mobilszolgáltatók veszélyhelyzet esetén a saját költségükön tájékoztassák SMS-ben az ügyfeleiket. A rendszer kiépítésére fél évet engedélyeznének.
(blikk)
Bal-Rad komm: „…A rendszer kiépítésére fél évet engedélyeznének…”
-A jövő esztendei „választásokra” KÉSZEN KELL HOGY LEGYEN A NEMMZETTHY MEGKUKKOLDA!
A közúti kamerarendszer már csak élesítésre vár, és ha az Új Rendszer IS működik, már csak össze kell kapcsolni!
ÉS A RENDSZER MÁRIS MINDENT ÉS MINDENKIT LÁT! HALL! TUD MINDENRŐL!
„…a mobilszolgáltatók veszélyhelyzet esetén a saját költségükön tájékoztassák SMS-ben az ügyfeleiket…”
– ARRAFELÉ NE MENJ! – MERT OTT LELŐNEK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kigyulladt egy autóbusz a 82-es főúton Zirc és Csesznek között szerda délelőtt – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Helt Ákos elmondta: a tűz szerda délelőtt kilenc óra után ütött ki az autóbuszon. A buszon utazó 43 ember még idejében elhagyta a járművet, így a tűzben nem sérült meg senki. A lángokat a veszprémi hivatásos és a zirci önkormányzati tűzoltók oltották el – tette hozzá a szóvivő.
Aradi Virág, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője elmondta: a helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta a 82-es főutat. A forgalmat Zirc és Csesznek között Nagyesztergár és Bakonyoszlop felé terelik. Az MTI helyszínről származó információja szerint egy különjáratként közlekedő autóbusz gyulladt ki.
(MTI)
Bal-Rad komm: Menetrendszerinti-vagy különjárati, helyijárat-vagy turistabusz! Hetente legalább egy kiég Döbrögisztán útjain. Már-már rendeltetésszerűen.
Utoljára a youdapesti BKV-s Ikarus-flotta lecserélését előzte meg hasonló kiégési hullám.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Jó Lőrinc Komáé lehet az országos rádiófrekvencia
Ágazati szakértők szerint a pályázati kiírás kedvez a felcsúti polgármesternek, aki már tapasztalatot is „vett” magának.
Egyre több jel utal arra, hogy Mészáros Lőrincnél landolhat a Class FM elnémítása óta kihasználatlanul álló, egyetlen hazai országos kereskedelmi rádiós frekvencia. Bár tavaly év végén még úgy tűnt, hogy akár évekig eltarthat, mire a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), illetve ügydöntő szerve, a médiatanács egy pályázat keretében ismét kiosztja a sávot, mostanra változott a felállás. Immár hónapok óta rebesgetik, hogy a Fidesz vezérkara még a választások előtt befejezi a hazai rádiós piac radikális átszabását, ennek záróakkordja pedig épp az országos frekvencia megszerzése lesz. Piaci és politikai forrásaink egybehangzóan állítják, a kormánypárt vezetése biztonsági játékot játszik: bár az állami tulajdonban lévő frekvenciák sorsáról döntő médiatanács mandátuma csak 2019-ben jár le, még előtte győztest akarnak hirdetni.
A közvélemény-kutatások szerint a Fidesznek ugyan nincs komolyan vehető kihívója, az nem biztos, hogy sikerül újra kétharmadot szereznie. Márpedig a médiahatóság feltöltéséhez minősített többségre van szükség, a kormánypárt pedig nem szeretne az ellenzékkel alkudozni.
Most viszont még könnyű dolga van: a 2010-ben létrejött Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kizárólag fideszes delegáltakból áll, és eddig a párt akaratát figyelembe véve döntöttek minden fajsúlyos ügyben.
Csakhogy a már tavaly elindított folyamatot két dolog is megakasztotta. Egyrészt a Class FM tulajdonosa nem vonult le önként a pályáról, és pereskedve próbálja visszaszerezni a frekvenciáját, így a pályázat kiírása több hónapot csúszott. Emiatt tavasszal volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, a hatóság sem hajtja a dolgot, hosszú hetekig ment a sakkjátszma, hogy a tender tavaly őszi első fiaskója után ismét nekifussanak-e a pályáztatási folyamatnak. Másrészt a Fidesz első választottjával is volt némi probléma. A leginkább magától értetődő jelölt ugyanis a TV2-t is kézben tartó Andy Vajna lett volna, aki a Rádió 1 révén immár több mint egy éve a rádiós piacon is aktív. Ráadásul a filmügyi kormánybiztos rohamosan terjeszkedik is ezen a területen: most nyáron tíz újabb városban, köztük négy megyeszékhelyen szólalt meg a csatornája.
A Fidesz vezérkara azonban nem akarta még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy egyetlen személyre bízza a jobboldali média fenntartását: ódzkodott attól, hogy a TV2 és a legnagyobb, országos kereskedelmi rádió egy kézbe kerüljön. Vajna így kiesett, amivel mindössze annyi volt a gond, hogy rajta kívül egészen júliusig nem akadt olyan „megbízható” szereplő, aki rendelkezne rádiós tapasztalatokkal. Június 30-án viszont feltűnt a színen Mészáros Lőrinc, aki családi cégén, a Talentis Groupon keresztül felvásárolta a Balatont lefedő Part FM nevű rádiót. Ráadásul a közeljövőben terjeszkedni fog: mint az a cégbíróságra leadott beszámolókból kiderül, rövidesen övé lesz a Magyar Idők és így a kiadó által működtetett fővárosi körzeti közösségi adó, a Karc FM is.
Ezek után senkit nem lepett meg a rádiós piacon, hogy hat nappal Mészárosék tulajdonszerzését követően a médiatanács ismét közzétette az országos kereskedelmi frekvenciára vonatkozó pályázati felhívás tervezetét. Ebben pedig – a tapasztalatra vonatkozó résznél – az szerepel, hogy 7 pont jár annak a jelentkezőnek, aki 2010 után legalább két évig működtetett egy körzeti kereskedelmi adót. A Part FM pedig részben megfelel ennek a kritériumnak: 2012 óta sugároz. A kiírással mégis akad némi gond: ez a rádió nem körzeti adó. Ám a piacot jól ismerő forrásaink figyelmeztettek: egyrészt ez még nem a végleges kiírás, tehát könnyen lehet, hogy az új helyzethez igazodva a „körzeti” szót felváltja majd a „helyi”. Másrészt az a pletyka járja, hogy Mészáros tovább terjeszkedik majd, és így akár össze is kapcsolhat vételkörzeteket.
A július 6-i felhívásnak van egy másik, érdekes eleme is. Mégpedig az, hogy jóval kevesebb pontot kaphat az a pályázó, amelyik öt esetben követett el jogsértést korábbi működése alatt. Márpedig a Class FM-re – amelynek amerikai tulajdonosa többször leszögezte, mindenképpen pályázni fog – frekvenciaengedélyének lejárta előtt valósággal rászállt a hatóság. A médiatanács 2016 első hét hónapjában ugyanannyi elmarasztaló – öt – határozatot hozott a rádió ellen, mint az előző hat évben összesen.
Bár a Class FM mindegyik döntés ellen fellebbezett a bíróságon, akkor sem lehet favorit a pályázaton, ha az összes ügyben nyer. Polyák Gábor médiajogász lapunknak azt mondta, a kiírás számos szubjektív elemet tartalmaz, ami jelentős mozgásteret ad a hatóságnak. A médiatanács 16 ponttal jutalmazhatja például a „műsortervben megjelenő többletértékeket”. Ezzel pedig kényelmesen el lehet nyerni a frekvenciát, lényegében függetlenül a pályázó egyéb vállalásaitól. Egyébként a Class FM sokáig monopóliumot élvezett, ám miután tulajdonosa, Simicska Lajos összetűzésbe került a miniszterelnökkel, a Fideszben hamar eldőlt: a rádió nem hosszabbíthatja meg frekvenciaengedélyét. Ugyan Simicska tavaly tavasszal eladta a rádiót egy coloradói üzletembernek, Michael McNuttnak, ez a kormánypárt vezetőit már nem hatotta meg: az adó kiesett a pikszisből. (Simicska Lajos a Magyar Nemzet kiadójának közvetett tulajdonosa).
A kiírás furcsaságainak is köszönhető, hogy a piacon már elkönyvelték: Mészáros lesz a befutó a pályázaton.
Az országos frekvencia pályázati felhívásával kapcsolatos közmeghallgatást egyébként épp múlt csütörtökön tartották, az esemény iránt pedig ezúttal a korábbinál nagyobb érdeklődést mutattak a piaci szereplők. Azt azonban, hogy pontosan kik, nem lehet tudni, ugyanis még azok sem minden esetben árulták el, mely szervezetet képviselik, akik felszólaltak, sokan pedig egyszerűen csak végigülték az eseményt, kérdéseket nem is fogalmaztak meg a pályázattal kapcsolatban. Így nem derült ki az sem, hogy a Part FM képviseletében részt vett-e bárki az egyébként mindössze fél óráig tartó meghallgatáson.
Mindenesetre a legtöbben itt is a tapasztalati pontok iránt érdeklődtek. Mások mellett épp arra voltak kíváncsiak, hogy miért preferálja a hatóság a hálózatba kapcsolódó, illetve a vételkörzetüket bővítő körzeti adókat, de elhangzott kritika az ebben a pontban meghatározott kezdő időpontok önkényessége miatt is. Itt a Class FM-et működtető Advenio Zrt. képviselője azt nehezményezte, hogy a hétéves időintervallum, amelyen a pályázó büntetéseit vizsgálják, diszkriminatív azokkal szemben, akik régebb óta aktívak. Egy mindössze két-három éve piacon lévő cégnek ugyanis sokkal kevesebb ideje volt begyűjtene a pontveszteséget jelentő megrovásokat.
(mno)
Bal-Rad komm: Rádiók, televízó, újságok. Futballmecenatúra határainkon kívül és belül. Bankok itt-bankok ott! Szállodák, kempingek Európa szerte. Atomerőmű-építő cégtől kezdve a Jó Lőrinc Koma az építőipar teljes spektrumát lefedi. Gyárt keményítőt, termeszt és előállít élelmiszert, ellátja a népeket vízzel.
Szóval minden van egy helyen a Jó Lőrinc Koma SAJÁT BÓTJÁBAN, ami a nép szórakoztatásához, informálásához, etetéséhez kell! SAJÁT TUDÁSA ÉS TEHETSÉGE OKÁN!
Nem is csoda, hogy Döbrögi keresi a Jó Lőrinc Koma barátságát! Mert az ember a barátait maga válogatja!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ennyi fizetés üti egy magyar szobalány markát Ausztriában
Lasszóval kell fogni a takarítókat. Budapesten, Pest megyében, és a Dunántúlon alig lehet már képzett takarítót találni, de a képzettség nélküli, betanított takarítók is egyre kevesebben vannak. Könnyen megérthetjük, miért is van ez így: külföldön tapasztalat nélkül a sokszorosát kereshetik meg, mint amennyit Magyarországon kapnának. Ráadásul van előrelépési lehetőség. Cintia 3 hónap után lett szobalányból Housekeeping Supervisor, vagyis most már ő felügyeli a többi szobalány munkáját. Brigitta pedig most már a tulajdonos jobbkezeként dolgozik.
„Soha nem gondoltam, hogy hotelban fogok dolgozni” – kezdi a 25 éves Cintia, aki négy éve él Nagy-Britanniában. Érettségi után úgy döntött, külföldön próbál szerencsét. Először Hollandiába ment, ahol két éven át dolgozott takarítónőként, ezalatt az idő alatt jól megtanulta az angol nyelvet. „Nem szerettem Hollandiát, gondoltam kipróbálom Londont.
Kijöttem és másnap már dolgoztam” – meséli a Pénzcentrumnak. Ő egy ügynökséghez ment be az önéletrajzával, rövid elbeszélgetés után pedig már meg is kapta a címét a hotelnak, ahol másnap kezdhetett.
Hasonlóan szerezte meg első londoni munkáját György is. Ő már alapból jól beszélt angolul és németül, korábban néhány hónapot dolgozott egy hamburgi fagyizóban. Egy fórumon látott egy hirdetést, hogy lakótársat keresnek London belvárosába. Lecsapott a lehetőségre, kiment. 320 font volt a szállás havonta, gyorsan munkát kellett találnia, hogy ki tudja fizetni. Kinyomtatta az önéletrajzát, és sétált egyet a környéken. Beadta az összes hotelba, hostelba, és már a második napon csörgött a telefonja: felvették a lakástól néhány perc sétára található butikhotelba recepciósnak. „Nettó 1100 fontot kerestem, gyakorolhattam a nyelvet, de félév bőven elég volt” – meséli. Végül azért mondott fel, mert Norvégiában kapott egy jobb álláslehetőséget.
Nyelvtudás nélkül nem megy
Óriási a munkaerőhiány, ha valaki dolgozni akar, azonnal el tud helyezkedni tényleg, de minimális angol nyelvtudás elengedhetetlen – mondja Cintia. Ő egyébként 4 év alatt 5 hotelban dolgozott, most épp Hertfordshire megyében, Hemel Hempsteadben lakik és egy kis hotelban koordinálja és ellenőrzi a szobalányok munkáját. Azt mondja, van előrelépési lehetőség, de ahhoz jól kell dolgozni és ki kell állnia magáért az embernek. Ő minél rövidebb idő alatt minél nagyobb tapasztalatra szeretne szert tenni, ezért időről időre jelzi az ügynökségnek, hogy váltani szeretne. „Mindig egyre nagyobb hotelekbe mentem, és mindig egyre nagyobb felelősségű munkát kaptam, egyre több pénzért” – jegyzi meg.
„Soha nem merült fel, hogy hazaköltözzünk. Egyszer general manager, vagyis hoteligazgató szeretnék lenni. Ehhez persze folyamatosan képeznem kell magam, már elvégeztem kint egy hotel menedzsment-tanfolyamot, és szeretnék a közeljövőben megint váltani, luxushotelekbe elszegődni. Mivel külföldi vagyok, dupla annyit kell dolgoznom mindenért, de megéri: megbecsülik a munkát” – mondja. Azért az élet nem könnyű. Egészen mostanáig egy szobát tudtak csak bérelni az élettársával, összesen hatan laktak együtt a lakásban.
Most végre összejött annyi, hogy ki tudjunk venni egy garzont, de ezért havonta 900 fontot, vagyis több mint 300 ezer forintot fizetünk, plusz ehhez jön még a rezsi. De a közeljövőben veszünk saját lakást – amennyi a bérleti díj, azt hiteltörlesztőre is fordíthatjuk – mondja. Ő most évente 22 ezer fontot, vagyis közel 7 és fél millió forintot keres. Azt mondja, szobalányként kb. 15 ezer fontot lehet keresni évente, vagyis úgy 5 millió forintot. A Holiday Inn Expressbe, ahol ő is dolgozik, most is keresnek egyébként szobalányt, óránként 7 és fél fontos, vagyis 2500 forintos fizetésért. Viszonyításképp: Magyarországon találtunk olyan szállodát, ahol havi nettó 175-180 ezer forintért keresnek szobalányt, de van, ahol bruttó 180 ezret kínálnak napi 8 órás, bejelentett munkáért.
2014 óta mélyrepülésbe kezdtek a takarítással foglakozó hazai vállalkozások és egyelőre nincs jele a kilábalásnak – nyilatkozza alig másfél hónappal ezelőtt Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere. A helyzet javítására a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke idén januárban szakmai ajánlásában tett javaslatot az idei és a 2018-as nettó takarítási óradíjakra. Ez alapján a kormányzat által bevezetett minimálbér- és garantált bérminimum emelés hatásaira tekintettel 2017-ben a nettó takarítási óradíjra 2012 forint/óra, 2018-ra 2214 forint/óra költségre tett ajánlást.
„Nincs jövőkép Magyarországon”
2012. decembere óta vállal szezonális munkákat Ausztriában a 37 éves Brigitta. „Találtam egy hirdetést, elküldtem az önéletrajzomat, felhívtak, beszéltünk egy keveset és fel is vettek” – mondja. Ő egy kis panzióban dolgozik, most már a tulajdonos jobbkezeként. Szobalányként kezdte, most ő a mindenes: ha kell, a recepción van, van, hogy besegít a szobalányoknak, reggeliztet is. Ő egyébként Karintia tartományban, Villach településen él október óta.
Az előző munkahelyeimen mindig biztosították a szállást, tehát a fizetésből arra nem kellett költeni – mondja. Most egyébként az élettársával bérelnek egy lakást.”
Folyékonyan beszélek németül, de még így is nehéz volt a tél. A közelünkben itt a Wörthi-tó, itt nyáron mindig keresnek embert, de az a hely, ahol én is dolgozom, télre például bezár – mondja, ott sem könnyű azért az élet. Viszont rengeteg a részmunkaidős állás azon a részen is, ahol ő lakik: kisgyermekes anyukák, nyugdíjasok is könnyen el tudnak helyezkedni, ha szeretnének. Hogy pontosan havonta mennyit keres, nem szeretné elárulni. Annyit mond, átlagosnak tekinthető, amit kap, minimum megkeres 1100 eurót, vagyis kicsivel több, mint háromszázharminc ezer forintot keres, de ez a túlórák számától függően változhat. „Kemény nagyon: 2-3 hónapig rengeteg a munka, szabadnap van, de mondjuk egy hetes szabadságra lehetetlenség elmenni” – mondja.
Nem látok jövőképet Magyarországon. Folyékonyan beszélek németül és angolul is meg tudom értetni magam, mégsem tudom, hogyan tudnék elhelyezkedni, és ha mégis sikerülne, hogy jönnék ki a fizetésemből – jegyzi meg. Ráadásul Ausztriában nincs feketézés: mindenkit bejelentenek, fizetik a munkavállalók után a járulékot. ” Hallani horrorsztorikat, hogy borzalmasan sok a munka, és hogy nem jól bánnak a szobalányokkal, de nekem ez idáig szerencsém volt. Mindig jó helyre kerültem, a túlórákat kifizették, és nem hajtottak agyon” – jegyzi meg. Most leginkább annak örülne, ha találna egy hosszú távú munkát, de ha nem így lesz, akkor sem jön vissza.
(Forrás: penzcentrum)
Bal-Rad komm: „…de ha nem így lesz, akkor sem jön vissza…Nincs jövőkép Magyarországon…”
– Bizony-bizony! KULCSSZAVAK, KULCSMONDATOK!
El Qro kimondta, Döbrögi megvalósítja! „HA NEM TETSZIK, EL LEHET INNEN MENNI!”
Tulajdonképpen a rendszerváltás lényege van ebben! ÉS A DOLOG MŰKÖDIK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. kiírta a sátoraljaújhelyi vár környékén, Szárhegy és a Várhegy közötti kötélhíd engedélyezési és tendertervének elkészítésére vonatkozó közbeszerzési pályázatot – derül ki az Európai Unió hivatalos lapjából, a TED-ből.
Tovább gyarapszik az ország turistacsalogató helyeinek száma. A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. ugyanis a sátoraljaújhelyi vár környékén, Szárhegy és a Várhegy közötti kötélhíd engedélyezési és tendertervének elkészítésére vonatkozó közbeszerzési pályázatot írt ki – derül ki az Európai Unió hivatalos lapjából, a TED-ből.
A beruházás tervezett költsége nem szerepel a felhívásban, de az kiderül, hogy a függőhíd tervezett hossza körülbelül hétszáz méter.
A hídpálya szélessége mintegy 1,2 méter. Vélhetően a zavartalan közlekedés érdekében a hídon négy helyen kétoldali, 60-60 centiméteres kiszélesedéssel kiállóhelyeket kell tervezni. Ezeken a helyeken meg kell vizsgálni átlátszó járófelület kialakításának lehetőségét, amely látni engedi az alatta elterülő tájat (üveg járófelülettel) – olvasható a pályázati felhívásban.
Az előbbiek mellett egyéb tervezési tevékenységek is a pályázat részét képezik, mint a vízépítés, talajmechanika, geodézia, elektromos tervek, távközlés, vízellátás-csatornázás.
Miután a függőhíd a sátoraljaújhelyi vár környékén épül, a tervezési feladatokat Natura 2000 kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területen kell elvégezni. A pályázatra augusztus végéig lehet jelentkezni.
Korábban is volt már szó a függőhídról
Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere egy közmeghallgatáson még 2016. december 7-én azt mondta: a híd hétszáz méter hosszú lenne, ami világcsúcs. A jelenlegi leghosszabb ilyen építmény ugyanis Kínában van, ami ötszáz méter. „Az elvi támogatása megvan ennek a pályázatnak. Mégsem merem azt mondani, hogy biztosan meg fogjuk építeni, mert ennek a beruházásnak a költsége 2-3 milliárd forint között lenne” – tette hozzá akkor.
(vg.hu)
Bal-Rad komm: Megépül hát a világ leghosszabb üveghídja! Döbrögisztánban épül meg. A hír szerint kerül amibe kerül-alapon! Közpénzből!-természetesen. Mint turisztikai vonzerő. Hasonlóan a többi, térségbeli turisztikai vonzerőt jelentő beruházáshoz. Űrmúzeum, csónakázótavak, meg még a fene tudja mik, a gyorsvasút és autópálya mellé!
Bizony feleim! Kitesz magáért Döbrögisztán, hogy az ungvári központú kárpátaljai-szatmári HASZIDI ZSIDÓ REZERVÁTUMBAN MINDEN LEGYEN, AMI SZÜKSÉGELTETIK A KELLEMESKEDÉSHEZ!
(Ez a haszidi szekta állt ki teljes mellszélességgel nem egészen egy hónapja Döbrögiért.)
HALLOTT MÁR VALAKI TISZAESZLÁRRÓL? (Régi história!)
HÁT NYÍRTASSRÓL? (Az ottani évenkénti fertelemről!)
Bizony mindkettő ennek a rezervátumnak a területén fekszik!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Találnak még olyan bírót, aki nyalja a házelnök seggét?
augusztus 2. napján déli 12 órakor a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon kiderül, hogy másodszor is elrendelik-e ellenünk a távoltartást kövér házától.
Korábban már volt távoltartásunk 60 napig, mely 2017. június 11-ig tartott.
Április 12-én hétfőn reggel természetesen kövérnél kezdtünk. Azóta kb. 40 véleménynyilvánítást valósítottunk meg a Szigetszentmiklós Nyár utca 23 előtt.
A bíróság kérte, hogy még az ülés előtt nyújtsuk be a bizonyítási indítványainkat.
Megtettük. A levél itt olvasható.
A levél utáni hivatkozáson elérhető kövérfeleség hisztije, amiben arról ír, hogy mi őt túszul ejtettük.
Hajrá!
PL
„Tárgy: Bizonyítási indítványok a 4. Bny.57/2017 ügyben
Tisztelt Bíróság!
Alulírott Póka László és Póka Anita az alábbiakat indítványozzuk:
– A mellékelt videófelvételek (3 db) megtekintése az ülésen.
o Azt kívánjuk bizonyítani, hogy a sértett feljelentés kiegészítés kiegészítéseként ügyvédje által benyújtott hisztije alaptalan. Vele a kapcsolatot senki nem kívánt felvenni, őt az otthona elhagyásában senki nem akadályozta, a véleménynyilvánítás kizárólag kövér lászló felé irányul.
– A sértett (sértettek) kihallgatása
o A sértett kihallgatásával a beadványában írtak valóságtartalmának hiányosságait, állításainak pontatlanságát, azok bizonyítatlanságát kívánjuk alátámasztani.
Amennyiben technikailag a bíróság nem tudja megoldani a filmek lejátszását, és szükségük van arra, hogy lejátszót, és hangosító eszközöket magunkkal vigyünk, úgy kérjük, hogy ezt rövid úton telefonon szíveskedjenek jelezni a tárgyalást megelőzően 2017.08.02. 10 óráig. 0630-931-9802, 0630-279-6701
Tököl, 2017. július 31.
A mai 12 órai találkozásunkig is minden jót kívánva;