PRÓBÁLJUNK TÉNYLEG BALOLDALIAK LENNI

PRÓBÁLJUNK TÉNYLEG BALOLDALIAK LENNI

Munkások újsága

Nem akarok én amolyan baloldali főideológus lenni, azonban néha muszáj próbálni utat mutatni tévelygő elvtársaknak.
Szóval.
Jelenleg a baloldalon (100 ember) két nagy tábor van (és tucatnyi egyéb). Az egyik szerint a Tisza minden hülyesége elfogadandó, mert a patás ördög ellen küzdenek, a másik szerint pedig Orbánék minden hülyesége elfogadandó, mert ugyebár ők is a patás ördög ellen küzdenek.
Mi balodaliak nem küzdünk a patás ördög ellen. Mi osztályharcos szemlélettel bírunk és ellenségünk a tőkés osztály hatalma. Ennek itthon két frakciója van és ezek éppen egymást gyilkolják. Ilyenkor mi sört szisszentünk és kibontunk egy csipszet. Illetve mondjuk készülünk arra, hogy az adódó történelmi lehetőséggel élve majd mi lehetünk azok, akik újból kísérletet tehetnek arra, hogy az elmélet gyakorlatba legyen ültetve.
Fölösleges ebben a helyzetben megmagyarázni, hogy Kapitány István szélerőmű biznisze jó dolog. Nem az. Az is fölösleges, hogy Mészáros Lőrinc kapcsán rájöjjünk, hogy ő mégis egy kiváló üzletember, mert nem az.
Azt is pontosan illene látnunk, hogy a “kommunisták” ma is minden más oldal számára ellenségek. Az antikommunizmus a mindenkori államvallás része. Magyar Péter és Orbán Viktor számára a patás ördögök legpatásabbika a komcsi patás ördög. Az antikommunista vallás lényege a mesévé átírt valóság, ahol a tényekkel nem illik foglalkozni.
A minap elzavarta a Tisza Schmidt Máriát. Nem, nem azért, mert konkrétan történelmet hamisított adófizetői milliárdokból negyedszázadon át, hanem azért, mert ő egy Orbánhoz hű oligarcha, aki nyilván szánna is pénzt a vagyonából arra, hogy a bandatagok újra kormányra kerüljenek.
Ebben a helyzetben Konok Péter fogalmazott meg egy szimpatikus gondolatmenetet, konkrétan azt tette szóvá, hogy a terror mint olyan a schmidti antikommunista világkép szerint lényegében csak a kommunista időkre volt jellemző, a nyilas időszak nem is volt (és horthy meg teljesen rendben is volt).
Az igazi ideológiai pofára esés számomra az, hogy Schmidt Mária menesztése kapcsán beszállunk a fideszes mókuskerékbe és kijelentjük, hogy bizony hiányozni fog az ÁVÓS terror széljobber emlékhelye.
Speciel nekem nem fog hiányozni. Sőt abban is biztos vagyok, hogy ez a múzeumnak hazudott propaganda förmedvény a helyén fog maradni. Mert a Tisza, mint arra már utaltam emlékezetpolitikailag nem tud mást mondani, mint az elődje. Nem, szó sincs arról, hogy az ávós unokák önmagukat brüsszelita kádereknek álcázva lerombolják a körömszaggató nagypapák bűnét bemutató múzeumot. Ezek a káderek ha léteznek is, örülnek, hogy a nagyapák bűnét napi szinten gyónhatják meg, ez fontos karrierelem életükben. Nézzük csak meg, hogy Toroczkai nemzettestvér milyen szépen illesztette be egyéni politikai karrierjébe a kommunista bíró nagypapa bűneit.
A baloldal nem baloldal, ha náci vagy liberális vagy keresztényfundamentalista antikommunista kottából játszik. A történelmi hibákkal való szembenézés és elszámolás permanens feladatunk, de ez nem azt jelenti, hogy átmegyünk a túlsó partra. Mert ha átmegyünk, egyszerűen elveszítjük baloldaliságunk.
Próbáljunk baloldaliak lenni, próbáljunk valóban önállóak lenni. Olyan kevesen vagyunk, hogy egyik tőkés szektában sincs ránk szükség.

Kalmár Szilárd -Munkások Újsága

***

Internet Archive SaLa
KJMEK
(Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár)
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása I

A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása II
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása III
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása VI

Bal-Rad SaLa
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása 1 rész
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása 2. rész
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása 3. rész
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása 6. rész

A fasizmus a kapitalizmus hanyatló korszaka
A kapitalizmus lényege és a bér-rabszolgaság
Kapitalizmus, kizsákmányolás, bér-rabszolgaság
A kapitalizmus gazdasága és a profit keletkezése
A kapitalizmusban a tőke és a munka ellentmondása
Kapitalista kizsákmányolás és a vállalkozói gépezet
A kapitalizmus proletár dolgozója beszélőszerszám
Kapitalista szocializmus és a fasiszta-kapitalizmus
Világnézeti jobboldal és baloldal, a megosztott emberiség
Felsőbbrendű kapitalista isten és az alsóbbrendű beszélőszerszámok
A kapitalizmus rothadása hanyatlása anarchiája
Fasiszta-kapitalizmus és a proletárdiktatúra

A MAI NAP! – szeptember 22. Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már – a Gergely – naptár szerint – 2026 szeptember 22. – ét írunk!

<< Szeptember >>
H K. Sze Cs P Szo Be
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 éves 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
2026

És mindezek tetejébe ma már kedd van!

RÁDÁSUL IMMÁRON az idei esztendő

265. napját tapossuk!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!

AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 100 NAP VAN HÁTRA!

Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 100 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI (?!) TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK

EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án. 

Novák Katalin köztársasági elnök április végén, Ferenc pápa látogatása apropóján hozta meg sokat vitatott döntését arról, hogy „széles körben ad kegyelmet”. Köztük a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akiknél az államfő a börtönbüntetés felfüggesztéséről döntött. Ez azt jelentette, hogy szabadult a börtönből a korábban, márciusban jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György is. – olvasható a https://hvg.hu/itthon/20231106_Ujabb_lexet_irt_a_kormany_igy_Budahazy_is_hamarabb_halalhatna_meg_az_allamfoi_kegyelmet_a_haza_szolgalataban 2023.11.07. – i cikkében.)

Itthon: Újabb lexet írt a kormány, így Budaházy is hamarabb hálálhatná meg az államfői kegyelmet „a haza szolgálatában”

MEG AZ Ő KÖVETŐI                    

Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 101 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amelynek a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI!
MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A  „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)  

-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig  egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent 

Döbrögi NAGY – NAGY MGELÉGEDETTSÉGÉRE: HURRRÁÁÁH! NYARALUNK!

hírrel vette kezdetét! – és egy sorozat formájában kerül ismertetésre!)

Ám addig is, amíg ERRE SOR KERÜL, egy kis videó – előzetes a témakörhöz:

DEEE… – SAJNÁLATTAL KELL MEGÁLLAPÍTANUNK A JÚLIUS 11. – i döbrögista „TÁKOLMÁNYFÉLTŐ” DEMONSTRÁCIÓRÓL SZÓLÓ munkáspárti videójelentés kapcsán

AZT A TÉNYT, MISZERINT A MUNKÁSPÁRT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA AZ ÁPRILIS 12. – I VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT, SZEMMEL LÁTHATÓAN FÖLÜLT A „vajdavonatra”!

Avagy: ÉRTELMEZZE KI – KI  A SAJÁT SZÁJA-ÍZE SZERINT  A MUNKÁSPÁRT ELNÖKÉNEK SZAVAIT?!

Ráadásként: ma ünnepli a neve napját minden:

Móric + Armida, Armilla, Emerita, Írisz, Marót, Maurícia, Mór,
Ottó, Tamás, Zelinda, Zella, Zöldike, Zsella

névre keresztelt Nyájas Olvasónk.

VALAMENNYIÜKNEK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN A balrad.hu
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket IS! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKNEK ÉS A MAI JELES NAPRA A NYÁJAS OLVASÓINAK A balrad.hu AZ ALÁBBI ZENÉS VIDEÓVAL IGYEKSZIK KEDVESKEDNI:

A SZÁM SZERZŐJE  ÉS ELŐADÓJA: CHRIS REA

AZ ÁLTALA ELŐADOTT SZÁM CÍME PEDIG: „ÚT A POKOLBA”

A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig szeptember 22. – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Bár az is igaz, hogy EZEK Magyarisztán mai történéseihez képest SZINTE SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Mi volt? Milyen a volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben:  https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_22

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

És végül… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra felső felső Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!

Egyfajta válszféle REALlSTA „hozzászólásához”

gonolkozni is kellene
fakebalrad@kadarforogasirjabantoletek.hu
84.225.95.243

Kádár szégyenei, összefüggésekben gondolkodni képtelen szalonkomcsik. A baloldal szégyenei vagytok, akárhogy vergődtök. Nem értitek a világ változásait, bedőltök egy primitív átverésnek, nézitek és tényként beszélgettek egy abszólút filmszínházról. 😀 Néha visítva röhögve olvasom a kommenteket, a barom dedós egybites csukotkázásról már nem is beszélve. Fogtok ti még csodálkozni, meglepődni nem is kicsit. 😀 – írta a Jobboldali véleményvezérek tüntetést tartanak a Terror Házánál – címmel az  itt, a balrad.hu – n megjelent cikkhez kapcsolódó kommentjében az egyébirént REALISTA néven ITT ELHÍRESÜLT NYÁLAS OLVASÓNK!

Aki szerint MI ITT CSUPÁNCSAK „…Kádár szégyenei, összefüggésekben gondolkodni képtelen szalonkomcsik.:.” – VAGYUNK!

MAJD IMIGYEN minősít bennünket: „…A baloldal szégyenei vagytok, akárhogy vergődtök. Nem értitek a világ változásait, bedőltök egy primitív átverésnek, nézitek és tényként beszélgettek egy abszólút filmszínházról…” Majd pedig mintegy zárszóént. jön a fenyegetés: „… Néha visítva röhögve olvasom a kommenteket, a barom dedós egybites csukotkázásról már nem is beszélve. Fogtok ti még csodálkozni, meglepődni nem is kicsit…”

Hááát… – tudod mit ídes jaú barátunk! A MEGLEPI MÁRIS SIKERÜLT!

Hiszen MEGGYŐZŐDÉSÜNK, hogy KÁDÁR SZÉGYENEI NEM MI VAGYUNK! HANEM AZ általad favorizált BENCSIK NEVEZETŰ nemmzetthessé nemesített – a Kádár rendszerben AZ MSZMP KÖZPONTI ÚJSÁGJÁBAN – a NÉPSZABADSÁGBAN – a NYUGDÍJASROVATOT vezető, és ÖNMAGÁT AKKORIBAN HITHŰ KOMMUNISTAKÉNT ELŐADÓ Bencsik „elvtárs”!

MI CSUPÁNCSAK A HAZAÁRULÁSBA BELEFÁRADT, KISEMMIZETT „ÚJKOMMUNISTÁK” VAGYUNK! Akiktől PEDIG TI, A döbrögista CSAHOS LIHENCEK – EGYSZERŰEN  RETTEGTEK! Mégpedig joggal!

 Hiszen TI MAGATOK IS ÉRZITEK: A VALÓDI RENDSZERVÁLTÁS BE FOG KÖVETKEZNI! AZ ELSZÁMOLTATÁS PEDIG NEM FOG ELMARADNI!

A MAI NAP! – szeptember 21. Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már – a Gergely – naptár szerint – 2026 szeptember 21. – ét írunk!

<< Szeptember >>
H K. Sze Cs P Szo Be
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 éves 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
2026

És mindezek tetejébe ma már hétfő van!

RÁDÁSUL IMMÁRON az idei esztendő

264. napját tapossuk!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!

AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 101 NAP VAN HÁTRA!

Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 101 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI (?!) TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK

EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án. 

Novák Katalin köztársasági elnök április végén, Ferenc pápa látogatása apropóján hozta meg sokat vitatott döntését arról, hogy „széles körben ad kegyelmet”. Köztük a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akiknél az államfő a börtönbüntetés felfüggesztéséről döntött. Ez azt jelentette, hogy szabadult a börtönből a korábban, márciusban jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György is. – olvasható a https://hvg.hu/itthon/20231106_Ujabb_lexet_irt_a_kormany_igy_Budahazy_is_hamarabb_halalhatna_meg_az_allamfoi_kegyelmet_a_haza_szolgalataban 2023.11.07. – i cikkében.)

Itthon: Újabb lexet írt a kormány, így Budaházy is hamarabb hálálhatná meg az államfői kegyelmet „a haza szolgálatában”

MEG AZ Ő KÖVETŐI                    

Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 101 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amelynek a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI!
MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A  „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)  

-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig  egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent 

Döbrögi NAGY – NAGY MGELÉGEDETTSÉGÉRE: HURRRÁÁÁH! NYARALUNK!

hírrel vette kezdetét! – és egy sorozat formájában kerül ismertetésre!)

Ám addig is, amíg ERRE SOR KERÜL, egy kis videó – előzetes a témakörhöz:

DEEE… – SAJNÁLATTAL KELL MEGÁLLAPÍTANUNK A JÚLIUS 11. – i döbrögista „TÁKOLMÁNYFÉLTŐ” DEMONSTRÁCIÓRÓL SZÓLÓ munkáspárti videójelentés kapcsán

AZT A TÉNYT, MISZERINT A MUNKÁSPÁRT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA AZ ÁPRILIS 12. – I VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT, SZEMMEL LÁTHATÓAN FÖLÜLT A „vajdavonatra”!

Avagy: ÉRTELMEZZE KI – KI  A SAJÁT SZÁJA-ÍZE SZERINT  A MUNKÁSPÁRT ELNÖKÉNEK SZAVAIT?!

Ráadásként: ma ünnepli a neve napját minden:

 Máté, Mirella + Ifigénia, Ildikó, Ilka, Jónás, Marilla, Maura,     Méráb, Mira

névre keresztelt Nyájas Olvasónk.

VALAMENNYIÜKNEK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN A balrad.hu
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket IS! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKNEK ÉS A MAI JELES NAPRA A NYÁJAS OLVASÓINAK A balrad.hu AZ ALÁBBI ZENÉS VIDEÓVAL IGYEKSZIK KEDVESKEDNI:

A SZÁM SZERZŐJE  ÉS ELŐADÓJA: A ZAGER & EVANS EGYÜTTES

AZ ÁLTALUK ELŐADOTT SZÁM CÍME PEDIG: „A 2525: ÉVBEN”

A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig szeptember 21. – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Bár az is igaz, hogy EZEK Magyarisztán mai történéseihez képest SZINTE SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Mi volt? Milyen a volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben:  https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_21

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

És végül… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra felső felső Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!

A MAI NAP! – szeptember 20. Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már – a Gergely – naptár szerint – 2026 szeptember 20. – át írunk!

<< Szeptember >>
H K. Sze Cs P Szo Be
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 éves 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
2026

És mindezek tetejébe ma már vasárnap van!

RÁADÁSUL IMMÁRON az idei esztendő

263. napját tapossuk!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!

AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 102 NAP VAN HÁTRA!

Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 102 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI (?!) TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK

EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án. 

Novák Katalin köztársasági elnök április végén, Ferenc pápa látogatása apropóján hozta meg sokat vitatott döntését arról, hogy „széles körben ad kegyelmet”. Köztük a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akiknél az államfő a börtönbüntetés felfüggesztéséről döntött. Ez azt jelentette, hogy szabadult a börtönből a korábban, márciusban jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György is. – olvasható a https://hvg.hu/itthon/20231106_Ujabb_lexet_irt_a_kormany_igy_Budahazy_is_hamarabb_halalhatna_meg_az_allamfoi_kegyelmet_a_haza_szolgalataban 2023.11.07. – i cikkében.)

Itthon: Újabb lexet írt a kormány, így Budaházy is hamarabb hálálhatná meg az államfői kegyelmet „a haza szolgálatában”

MEG AZ Ő KÖVETŐI                    

Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 102 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amelynek a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI!
MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A  „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)  

-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig  egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent 

Döbrögi NAGY – NAGY MGELÉGEDETTSÉGÉRE: HURRRÁÁÁH! NYARALUNK!

hírrel vette kezdetét! – és egy sorozat formájában kerül ismertetésre!)

Ám addig is, amíg ERRE SOR KERÜL, egy kis videó – előzetes a témakörhöz:

DEEE… – SAJNÁLATTAL KELL MEGÁLLAPÍTANUNK A JÚLIUS 11. – i döbrögista „TÁKOLMÁNYFÉLTŐ” DEMONSTRÁCIÓRÓL SZÓLÓ munkáspárti videójelentés kapcsán

AZT A TÉNYT, MISZERINT A MUNKÁSPÁRT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA AZ ÁPRILIS 12. – I VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT, SZEMMEL LÁTHATÓAN FÖLÜLT A „vajdavonatra”!

Avagy: ÉRTELMEZZE KI – KI  A SAJÁT SZÁJA-ÍZE SZERINT  A MUNKÁSPÁRT ELNÖKÉNEK SZAVAIT?!

Ráadásként: ma ünnepli a neve napját minden:

Friderika + Eponin, Euszták, Federika, Filip, Filippa, Frida, Fülöp, Zsuzsa, Zsuzsanna, Zsuzsánna, Zsuzska

névre keresztelt Nyájas Olvasónk.

VALAMENNYIÜKNEK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN A balrad.hu
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket IS! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKNEK ÉS A MAI JELES NAPRA A NYÁJAS OLVASÓINAK A balrad.hu AZ ALÁBBI ZENÉS VIDEÓVAL IGYEKSZIK KEDVESKEDNI:

A SZÁM SZERZŐJE  ÉS ELŐADÓJA: AZ OMEGA EGYÜTTES

AZ ÁLTALUK ELŐADOTT SZÁM CÍME PEDIG: „ÉN ELMEGYEK”

A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig szeptember 20. – án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Bár az is igaz, hogy EZEK Magyarisztán mai történéseihez képest SZINTE SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Mi volt? Milyen a volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben:  https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_20

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

  • Takarítási világnap 1992 óta (ENSZ)
  • A biztosítás világnapja: Osztrák biztosítók kezdeményezésére nyilvánították ezt a napot Biztosítási Világnappá.
  • Az európai kultúra napja 2008-tól
  • A gyermekek világnapja 1954 óta

És végül… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra felső felső Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!

SKANDALLUM: ELMARAD A MÁR MEGHIRDETETT BIRKAMENET!

A MÁR MEGHIRDETETT BIRKAMENET valójában az érdeklődés és a közpénz hiányában marad el

Magyar Péter miniszterelnök a Békemenet elmaradását az érdeklődés és a közpénz hiányával indokolta. A szervező CÖF ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a felvonulás megrendezése még időelőtti-írja az szmo.hu 2026. szeptember 18.

„Két napja bejelentették a megfáradt harcosok, hogy október 23-án újra lesz Békemenet. Ma pedig közölték, hogy mégsem tartják meg, mert »időelőtti«” – reagált Magyar Péter miniszterelnök péntek este a közösségi oldalán arra, hogy a Civil Összefogás Fórum alig két nappal a meghirdetése után lefújta a nemzeti ünnepre tervezett tömegdemonstrációt.

„Értsd: érdeklődés és közpénz hiányában elmarad” – írta a bejegyzésben a kormányfő.

A CÖF–CÖKA vezetősége péntek este közölte: megtárgyalták a javaslatot, de a felvonulást most „idő előttinek” tartják, így a következő menet csak később esedékes. Ezzel párhuzamosan a Fidesz bejelentette, hogy a párt az Andrássy útra, a Terror Háza Múzeum elé szervezi saját központi október 23-i megemlékezését.

Mindez két nappal azután történt, hogy a jobboldali publicisták még határozott utcai kiállást ígértek az 1956-os nemzeti ünnepre.

A megmozdulást még szerdán hirdette meg Bayer Zsolt, Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László. A felhívásukban vasárnapra tiltakozást, a nemzeti ünnepre pedig Békemenetet jelentettek be a múzeum épületéhez, hangsúlyozva, hogy oda várnak mindenkit, akinek „fontos a haza és a jövő”.

Az utcai demonstrációk kezdeményezését az váltotta ki, hogy a Tisza-kormány minisztere, Tarr Zoltán menesztette Schmidt Máriát az intézmény éléről, az épületet pedig átvilágítás céljából átmenetileg bezáratta.                    (szmo)

Bal-Rad  komm: BIRKAMENETET „… jelentettek be a múzeum épületéhez, hangsúlyozva, hogy oda várnak mindenkit,

akinek „fontos a haza és a jövő”…”

A LEGSZOMORÚBB  A TÖRTÉNETBEN AZ, HOGY EZT A SOROS BIRKAMENETET az echte zsidó Kancsal Maca kirúgása miatt szervezték volna a MAGYAR HAZA ÉS JÖVŐ MIATT „AGGÓDÓ” –  ugyancsak  echte zsidó Döbrögi vajda legfanatikusabb rajongói!
DE EZT MOST LEFÚJTÁK! Mint IDEJEKORÁNTI MEGMOZDULÁST!

A MAI NAP! – szeptember 19. Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már – a Gergely – naptár szerint – 2026 szeptember 19. – ét írunk!

<< Szeptember >>
H K. Sze Cs P Szo Be
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 éves 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
2026

És mindezek tetejébe ma már péntek van!

RÁADÁSUL IMMÁRON az idei esztendő

262. napját tapossuk!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!

AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 103 NAP VAN HÁTRA!

Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 103 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI (?!) TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK

EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án. 

Novák Katalin köztársasági elnök április végén, Ferenc pápa látogatása apropóján hozta meg sokat vitatott döntését arról, hogy „széles körben ad kegyelmet”. Köztük a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akiknél az államfő a börtönbüntetés felfüggesztéséről döntött. Ez azt jelentette, hogy szabadult a börtönből a korábban, márciusban jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György is. – olvasható a https://hvg.hu/itthon/20231106_Ujabb_lexet_irt_a_kormany_igy_Budahazy_is_hamarabb_halalhatna_meg_az_allamfoi_kegyelmet_a_haza_szolgalataban 2023.11.07. – i cikkében.)

Itthon: Újabb lexet írt a kormány, így Budaházy is hamarabb hálálhatná meg az államfői kegyelmet „a haza szolgálatában”

MEG AZ Ő KÖVETŐI                    

Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 103 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amely a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI!
MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A  „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)  

-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig  egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent 

Döbrögi NAGY – NAGY MGELÉGEDETTSÉGÉRE: HURRRÁÁÁH! NYARALUNK!

hírrel vette kezdetét! – és egy sorozat formájában kerül ismertetésre!)

Ám addig is, amíg ERRE SOR KERÜL, egy kis videó – előzetes a témakörhöz:

DEEE… – SAJNÁLATTAL KELL MEGÁLLAPÍTANUNK A JÚLIUS 11. – i döbrögista „TÁKOLMÁNYFÉLTŐ” DEMONSTRÁCIÓRÓL SZÓLÓ munkáspárti videójelentés kapcsán

AZT A TÉNYT, MISZERINT A MUNKÁSPÁRT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA AZ ÁPRILIS 12. – I VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT, SZEMMEL LÁTHATÓAN FÖLÜLT A „vajdavonatra”!

Avagy: ÉRTELMEZZE KI – KI  A SAJÁT SZÁJA-ÍZE SZERINT  A MUNKÁSPÁRT ELNÖKÉNEK SZAVAIT?!

Ráadásként: ma ünnepli a neve napját minden:

 Vilhelmina + Dorián, Emili, Január, Jónás, Konstancia,  Konstantina, Mária, Sebő, Szabolcs, Szilárda, Tivadar, Tódor,  Vilhelma, Vilma

névre keresztelt Nyájas Olvasónk.

VALAMENNYIÜKNEK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN A balrad.hu
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket IS! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKNEK ÉS A MAI JELES NAPRA A NYÁJAS OLVASÓINAK A balrad.hu AZ ALÁBBI ZENÉS VIDEÓVAL IGYEKSZIK KEDVESKEDNI:

A SZÁM SZERZŐJE  ÉS ELŐADÓJA: A SLADE

AZ ÁLTALUK ELŐADOTT SZÁM CÍME PEDIG: „NÉZD CSAK, MIT MŰVELTÉL”

A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig szeptember 19. – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Bár az is igaz, hogy EZEK Magyarisztán mai történéseihez képest SZINTE SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Mi volt? Milyen a volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben:  https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_19

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

És végül… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra felső felső Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!

Hova jutottunk az oktatás terén az elmúlt bő három évtizedben?

„Hova jutottunk az oktatás terén az elmúlt bő három évtizedben? A rendszerváltáskor először is át kellett írni a tankönyveket. Főleg a történelmet, mert amit addig jónak tartottunk, azt ezentúl el kellett ítélnünk, és fordítva.

Megváltozott az iskolák fenntartása. Először is néhány iskolát úgymond „visszakaptak” az egyházak. Az állami iskolákat helyi önkormányzatok tulajdonába adták, rengeteg alapítványi iskola jött létre, a szakközépiskolákat megkapták az ágazatot felügyelő minisztériumok. Ma már többen szervezik az oktatást, mint ahányan benne dolgoznak, rengeteg pénz van az oktatásban, de nem az iskoláknál.
A legnagyobb kárt Bokros Lajos okozta az országnak, amikor az oktatást és az egészségügyet kivette a védett ágazatok közül, és betette a versenyágazatok közé. Azóta az igazgatók nem az intézményük működésének egyre jobbá tételén fáradoznak, hanem azon, hogy egyáltalán megmaradjanak.
Az oktatásban mindegyik kormány kárt tett, és egyik sem hozott helyre semmit az elődök károkozásából, de a döntő csapást a Magyar Bálint féle kompetencia alapú tanítás és a kétszintű érettségi rendszer mérte az oktatásra. Bárki bármit mond, az oktatás abban a pillanatban meghal, amint nem azt kérjük számon, amit tanítunk. Az ő elve volt, hogy nem kellenek konkrét ismeretek, úgyse használja ezeket az ember az életben.
Jelenleg buta, beteg, engedelmes emberek országát építjük. (Hogy buta és beteg, az liberális eredmény, hogy engedelmes, az pedig fideszes…) A technika olyan fejlett, hogy csak kevesek alkotó gondolataira van szükség. A legmodernebb eszközök gyártásához az ötletek valahol megszületnek, az a cél, hogy a gyártási protokollt pontosan kövessük. Bármilyen munkakörben helyezkedik el a fiatal, kap egy viselkedési protokollt, amit be kell tartania. Gyakorlatilag úgy viselkedik, mint egy agyatlan gép. És valóságos a kérdés: minek ehhez neki irodalmat, fizikát, bármit is tanulnia?

Elhunyt Deák Bill Gyula

Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „MOST KAPTUK A SZOMORÚ HÍRT!”
Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.

Deák Bill Gyula

Hozzátették:

„77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt”.

A bejegyzésben arra kértek mindenkit, hogy adjanak időt a családnak, hogy felfogják a felfoghatatlant, és mindenki tisztelettel várja meg, amíg hírt adnak a búcsúzás részleteiről.

A blueskirály utolsó interjújában többek között felidézte, hogy életét egy gyerekkori tragédia változtatta meg gyökeresen. Eredetileg sportpályára készült, a sors azonban végül a zenéhez vezette az útját.

Deák Bill Gyula májusban a Ridikül című műsorban beszélt róla, hogy gyermekkorától kezdve szenvedélyesen szerette a labdarúgást, és hosszú ideig elképzelni sem tudta, hogy egyszer más hivatást választ majd. Egy sérülést követően azonban súlyos fertőzés alakult ki a lábában, amelynek következtében amputálni kellett a végtagját. A beavatkozás nemcsak fizikailag jelentett óriási megpróbáltatást, hanem lelkileg is hosszú időre nyomot hagyott benne.

A műsorban őszintén beszélt arról, mennyire nehéz volt elfogadnia, hogy egyik pillanatról a másikra búcsút kell mondania legnagyobb álmának. „Hosszú időszak következett, amikor magamba zárkóztam, és nehezen találtam a helyemet. A zene azonban fokozatosan kapaszkodót adott, és egyre inkább azt éreztem, hogy az éneklésben tudom igazán kifejezni mindazt, amit átéltem” – fogalmazott.

A bluesban találta meg önmagát

Az éneklés idővel egyre fontosabb szerepet töltött be az életében, a blues műfaj pedig éppen az átélt tragédia miatt állt hozzá különösen közel. Szerinte ebben a műfajban egyszerre van jelen az ember fájdalma és öröme. Dalain keresztül pedig saját történetét is megosztja a közönséggel.

„Az emberek érzik az őszinteséget. Én soha nem játszottam szerepet a színpadon sem. Amit átéltem, azt beleénekelem minden dalba. A Jóisten így akarta. Akkor ezt nem értettem, ma már viszont tudom, hogy a zene lett az én utam” – mondta.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com