„PRÓBÁLJUNK TÉNYLEG BALOLDALIAK LENNI” bővebben

"/>

PRÓBÁLJUNK TÉNYLEG BALOLDALIAK LENNI

PRÓBÁLJUNK TÉNYLEG BALOLDALIAK LENNI

Munkások újsága

Nem akarok én amolyan baloldali főideológus lenni, azonban néha muszáj próbálni utat mutatni tévelygő elvtársaknak.
Szóval.
Jelenleg a baloldalon (100 ember) két nagy tábor van (és tucatnyi egyéb). Az egyik szerint a Tisza minden hülyesége elfogadandó, mert a patás ördög ellen küzdenek, a másik szerint pedig Orbánék minden hülyesége elfogadandó, mert ugyebár ők is a patás ördög ellen küzdenek.
Mi balodaliak nem küzdünk a patás ördög ellen. Mi osztályharcos szemlélettel bírunk és ellenségünk a tőkés osztály hatalma. Ennek itthon két frakciója van és ezek éppen egymást gyilkolják. Ilyenkor mi sört szisszentünk és kibontunk egy csipszet. Illetve mondjuk készülünk arra, hogy az adódó történelmi lehetőséggel élve majd mi lehetünk azok, akik újból kísérletet tehetnek arra, hogy az elmélet gyakorlatba legyen ültetve.
Fölösleges ebben a helyzetben megmagyarázni, hogy Kapitány István szélerőmű biznisze jó dolog. Nem az. Az is fölösleges, hogy Mészáros Lőrinc kapcsán rájöjjünk, hogy ő mégis egy kiváló üzletember, mert nem az.
Azt is pontosan illene látnunk, hogy a “kommunisták” ma is minden más oldal számára ellenségek. Az antikommunizmus a mindenkori államvallás része. Magyar Péter és Orbán Viktor számára a patás ördögök legpatásabbika a komcsi patás ördög. Az antikommunista vallás lényege a mesévé átírt valóság, ahol a tényekkel nem illik foglalkozni.
A minap elzavarta a Tisza Schmidt Máriát. Nem, nem azért, mert konkrétan történelmet hamisított adófizetői milliárdokból negyedszázadon át, hanem azért, mert ő egy Orbánhoz hű oligarcha, aki nyilván szánna is pénzt a vagyonából arra, hogy a bandatagok újra kormányra kerüljenek.
Ebben a helyzetben Konok Péter fogalmazott meg egy szimpatikus gondolatmenetet, konkrétan azt tette szóvá, hogy a terror mint olyan a schmidti antikommunista világkép szerint lényegében csak a kommunista időkre volt jellemző, a nyilas időszak nem is volt (és horthy meg teljesen rendben is volt).
Az igazi ideológiai pofára esés számomra az, hogy Schmidt Mária menesztése kapcsán beszállunk a fideszes mókuskerékbe és kijelentjük, hogy bizony hiányozni fog az ÁVÓS terror széljobber emlékhelye.
Speciel nekem nem fog hiányozni. Sőt abban is biztos vagyok, hogy ez a múzeumnak hazudott propaganda förmedvény a helyén fog maradni. Mert a Tisza, mint arra már utaltam emlékezetpolitikailag nem tud mást mondani, mint az elődje. Nem, szó sincs arról, hogy az ávós unokák önmagukat brüsszelita kádereknek álcázva lerombolják a körömszaggató nagypapák bűnét bemutató múzeumot. Ezek a káderek ha léteznek is, örülnek, hogy a nagyapák bűnét napi szinten gyónhatják meg, ez fontos karrierelem életükben. Nézzük csak meg, hogy Toroczkai nemzettestvér milyen szépen illesztette be egyéni politikai karrierjébe a kommunista bíró nagypapa bűneit.
A baloldal nem baloldal, ha náci vagy liberális vagy keresztényfundamentalista antikommunista kottából játszik. A történelmi hibákkal való szembenézés és elszámolás permanens feladatunk, de ez nem azt jelenti, hogy átmegyünk a túlsó partra. Mert ha átmegyünk, egyszerűen elveszítjük baloldaliságunk.
Próbáljunk baloldaliak lenni, próbáljunk valóban önállóak lenni. Olyan kevesen vagyunk, hogy egyik tőkés szektában sincs ránk szükség.

Kalmár Szilárd -Munkások Újsága

***

Internet Archive SaLa
KJMEK
(Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár)
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása I

A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása II
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása III
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása VI


Bal-Rad SaLa
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása 1 rész
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása 2. rész
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása 3. rész
A gondolkodó anyag gondolkodó emberré válása 6. rész


A fasizmus a kapitalizmus hanyatló korszaka
A kapitalizmus lényege és a bér-rabszolgaság
Kapitalizmus, kizsákmányolás, bér-rabszolgaság
A kapitalizmus gazdasága és a profit keletkezése
A kapitalizmusban a tőke és a munka ellentmondása
Kapitalista kizsákmányolás és a vállalkozói gépezet
A kapitalizmus proletár dolgozója beszélőszerszám
Kapitalista szocializmus és a fasiszta-kapitalizmus
Világnézeti jobboldal és baloldal, a megosztott emberiség
Felsőbbrendű kapitalista isten és az alsóbbrendű beszélőszerszámok
A kapitalizmus rothadása hanyatlása anarchiája
Fasiszta-kapitalizmus és a proletárdiktatúra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com