Donald Trump csúnyán elbukta egyik legfontosabb ígéretét
A megválasztott elnök legfontosabb kampányígérete biztosan nem lesz betartva.
A Reuters cikke szerint Donald Trump megválasztott elnök tanácsadói is elismerik, hogy az ukrajnai háború megoldása hónapokig vagy még tovább fog tartani. Ez élesen szembe megy Trump legfontosabb külpolitikai ígéretével – miszerint már az első, a Fehér Házban töltött napján békemegállapodást köt.

Donald Trump megígérte, pedig nem lesz belőle semmi
Két Trump-tanácsadó, akik a megválasztott elnökkel az ukrajnai háborúról beszéltek, a Reutersnek elmondta, hogy a konfliktus megoldása hónapokig tart majd, és az elnök első napra tett ígéreteit úgy jellemezték, mint kampányban elhangzott dicsekvés és a konfliktus megoldhatatlanságának, valamint az új kormányzat személyi állományának összeállításához szükséges idő hiányának kombinációját.
Ezek az értékelések egybecsengenek Trump új orosz-ukrán megbízottjának, Keith Kellogg nyugalmazott altábornagynak a megjegyzéseivel, aki egy múlt heti interjújában azt mondta, hogy 100 napon belül szeretné, ha „megoldást” találnának a háborúra, ami jóval túlmutat a megválasztott elnök eredeti ütemtervén. (privatbankar.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: ELJŐNI LÁTSZIK A Cakkosfülű Szélhámos Ygazzhy Békepápájának – a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánknak AZ IDEJE! Aki időt, KÖZPÉNZT és fáradságot nem sajnálva, a BÉKE MEGTEREMTÉSÉRE HASZNÁLTA FÖL AZ uniós Nagyfőnökségét!
RÁADÁSUL Ő IS MEGÍGÉRTE – NEKÜNK – MAGYAROKNAK! – A BÉKÉT!
Márpedig tudjuk jól:

