„Majd..- a” bővebben

"/>

Majd..- a

Donald Trump csúnyán elbukta egyik legfontosabb ígéretét

A megválasztott elnök legfontosabb kampányígérete biztosan nem lesz betartva.

Reuters cikke szerint Donald Trump megválasztott elnök tanácsadói is elismerik, hogy az ukrajnai háború megoldása hónapokig vagy még tovább fog tartani. Ez élesen szembe megy Trump legfontosabb külpolitikai ígéretével – miszerint már az első, a Fehér Házban töltött napján békemegállapodást köt.

Donald Trump megígérte, pedig nem lesz belőle semmi

Donald Trump megígérte, pedig nem lesz belőle semmi

Két Trump-tanácsadó, akik a megválasztott elnökkel az ukrajnai háborúról beszéltek, a Reutersnek elmondta, hogy a konfliktus megoldása hónapokig tart majd, és az elnök első napra tett ígéreteit úgy jellemezték, mint kampányban elhangzott dicsekvés és a konfliktus megoldhatatlanságának, valamint az új kormányzat személyi állományának összeállításához szükséges idő hiányának kombinációját.

Ezek az értékelések egybecsengenek Trump új orosz-ukrán megbízottjának, Keith Kellogg nyugalmazott altábornagynak a megjegyzéseivel, aki egy múlt heti interjújában azt mondta, hogy 100 napon belül szeretné, ha „megoldást” találnának a háborúra, ami jóval túlmutat a megválasztott elnök eredeti ütemtervén.                                                                        (privatbankar.hu)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: ELJŐNI LÁTSZIK A Cakkosfülű Szélhámos Ygazzhy Békepápájának – a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánknak AZ IDEJE! Aki időt, KÖZPÉNZT és fáradságot nem sajnálva, a BÉKE MEGTEREMTÉSÉRE HASZNÁLTA FÖL AZ uniós Nagyfőnökségét!

RÁADÁSUL Ő IS MEGÍGÉRTE – NEKÜNK – MAGYAROKNAK! – A BÉKÉT!

Márpedig tudjuk jól:

Ő KOMOLYAN SZOKOTT BESZÉLNI! HA Ő VALAMIT MEGÍGÉRT – NEKÜNK – MAGYAROKNAK! – VALAMI JÓT, ABBÓL BIZONY…

– SOHA SEMMIT NEM CSINÁLT MEG!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com