1924. január 21-én a Lenin néven ismert Vlagyimir Iljics Uljanov súlyos betegség után 53 éves korában meghalt a Moszkva melletti Gorkijban. Lenin történelmi személyiség volt, aki kiállt az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (SDAPR) és a bolsevikok megalakulása mellett, mint a cári rezsim elleni forradalmi mozgalom magja. A párt elméleti vezetőjeként nemcsak a svájci száműzetésben, majd a finnországi illegalitásban, hanem az ország októberi forradalmat követő forradalmi átalakulásának folyamatában is olyan alapvető elemzéseket fogalmazott meg, amelyek máig támpontokat adnak a politikai megértéshez. a mai társadalmi valóságról. Feledésbe merült az 1917 októberi „békerendelet”, amellyel a forradalmi Oroszország befejezte az első világháborúban való részvételét, és a „földrendelet”, amely elindította a cári uralom gazdasági átalakulását.
1924-ben bekövetkezett halála nemcsak a Szovjetunióban okozott társadalmi gyászt, hanem világszerte regisztrálták, többek között az antifasiszták körében is.
„A vezércikk végén azt a hírt olvastuk, hogy Lenin meghalt.
Ő volt az orosz nép, az orosz proletariátus és a nemzetközi munkásmozgalom agya. Nemzedékek nemzedékek után jönnek, és mind tanulnak Lenintől, a mi nagy Vlagyimir Iljicsünktől.
Bármi is jöjjön, Lenin munkája mindaddig állni fog, amíg maga Oroszország, és az egész világ proletariátusa megtanulja tetteiből, hogyan kell meghódítani és megtartani a hatalmat.”
Ezzel az üzenettel nyitotta meg első számát a „Fasizmus Krónikája” 1924-ben. Valóban igaz volt, hogy Lenin halála nemcsak a kommunista hívek körében okozott fájdalmat és megdöbbenést, hanem messze túl is. Ennek kevésbé volt köze ahhoz, hogy Lenin minden politikai álláspontja megosztott volt, mint inkább azzal, hogy egy állam képviselőjének tekintették, nevezetesen a Szovjetuniónak, amelynek fejlődését a Nyugat is nagy érdeklődéssel követte, mert sok nyugati országban a soviniszta és nacionalista törekvések alternatívájának tekintik. A „Fasizmus elleni Világliga” felhívás több aláírója is tagja volt az „Új Oroszország barátainak” vagy annak, ahogy az adott országok különböző szervezeteinek nevezték.Ilyen kétpárti egység a gyászban is megmutatkozott 1945 tavaszán, amikor Theodore Roosevelt akkori amerikai elnök meghalt. Miután Roosevelt kezdetben elsősorban Nagy-Britannia katonai támogatását szorgalmazta, a második világháború során sokkal közelebb került a Szovjetunióval kötött Hitler-ellenes koalícióhoz. Ez nem csupán a japán csendes-óceáni háborúból az USA-t fenyegető katonai fenyegetésnek köszönhető, hanem Roosevelt globális politikai irányultságának is, aki Nagy-Britanniával és a Szovjetunióval együtt egy új nemzetközi struktúra, az Egyesült Államok létrehozásáért kampányolt. Nemzetek, amelynek a háború befejezése után a transznacionális békefenntartás eszközeként kellett működnie. Ő volt az is, aki Churchill brit miniszterelnökkel és Sztálin szovjet államfővel együtt a háború utáni antifasiszta rendet szorgalmazta a szövetséges konferenciákon – legutóbb az 1945-ben kezdődő jaltai konferencián. 1945. április 19-én ezért kijelenti:
„Ezen a ponton megemlékezünk minden ország antifasisztáinak nagy barátjáról, az új, demokratikus, békés világért folytatott küzdelem szervezőjéről és kezdeményezőjéről, FD Rooseveltről. Tiszteld emlékét!”

E két kormányfőn kívül más történelmi személyiségek is voltak, akik nemzetközi szinten és a gyarmati ellenes felszabadító mozgalmakban vállaltak elismerést, és akik halála miatt nagy rokonszenvet váltottak ki az antifasiszta szervezetek soraiban. Íme csak három személyiség ennek illusztrálására: a kongói gyarmatiellenes mozgalom vezetője Patrice Lumumba († 1961), a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, Ho Si Minh († 1969) és a jugoszláv partizánok parancsnoka és Josip Broz Tito államfő († 1980). Az ő – esetenként erőszakos – haláluk az antifasiszta szervezetek soraiban is megdöbbenést és gyászt váltott ki, amint azt az antifasiszta sajtó részvétnyilvánításai is mutatták.                                                    (Ulrich Schneider)

(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)

15. Vita a parasztegységről.
A Parasztszövetség Országos Földmunkás
Szakosztályának megalakulása.
A Békepárt agitációs és propagandamunkája a falvakban.
A Független Kisgazdapárt szervezkedése

A kommunisták a hadihelyzet fordulatának évében nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy megszilárduljon a munkás-paraszt szövetség és a parasztság tömegesen kapcsolódjék be a függetlenségi mozgalomba. Erre a célra sikeresen használták fel a Parasztszövetség és a Független Kisgazdapárt szervezeteit.

A Parasztszövetség szociális összetétele, akárcsak a Független Kisgazdapárté, nem volt egynemű. Szervezeteiben a parasztság minden rétege képviselve volt: a zsírosparasztok, a közép- és szegényparasztok, sőt a föld nélküli mezőgazdasági munkások is. A vezetést mindkét szervezetben a kulákok tartották kezükben. Ez azonban nem zárta ki azt, hogy a kommunisták harcoljanak e szervezetek dolgozó paraszti tömegeinek megnyeréséért, harcoljanak azért, hogy bevonják őket az antifasiszta népfrontba. A Kommunisták Magyarországi Pártja a paraszti tömegszervezetekkel kapcsolatban ezt a helyes taktikát alkalmazta.

Kommunisták részvételével már 1942 második felében vita indult a magyar sajtóban a parasztegység kérdéséről. A vita magva az volt: fel lehet-e sorakoztatni a parasztság különböző rétegeit a nemzeti függetlenség és szabadság védelmében, a fasizmus elleni harcra? A kommunisták nem most foglalkoztak először a parasztegység kérdésével. Révai József, a „népi írók” kritikája kapcsán már 1938-ban felvetette ezt a kérdést, s a választ a következőképpen adta meg:

„Igaz, a magyar faluban a parasztságon belüli osztályrétegeződés mellett, mely a mezei munkást és a kispolgári gazdát állítja szembe, fennáll az a másik osztályellentét is, amely a parasztság egészét állítja szembe a nagybirtokkal. De ez utóbbi osztályellentét tényének megállapítása még korántsem elegendő annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy vajon egy adott történelmi helyzetben melyik osztályellentét fog alapvetőbbnek bizonyulni, melyik fog a másik fölé kerekedni? Maga az a tény, hogy Magyarországon nagybirtok van, hogy hatalmas feudális maradványok vannak, ezt a kérdést még nem dönti el! Pontosabban: az az általános megállapítás, hogy a parasztság osztályellentéte a nagybirtokkal alapvetőbb, mint a mezőgazdasági proletároké valamennyi birtokos réteggel, önmagában véve még nem ad választ arra a konkrét, mai, különleges kérdésre, hogy vajon a parasztság különböző rétegei a nagybirtok elleni harc eszközei és módjai dolgában egyetértenek-e még? A parasztságon belüli osztályellentétek még nem elég fejlettek ahhoz, hogy a faluban más legyen az alapvető osztályellentét, mint a parasztság és a nagybirtok közötti, de ahhoz talán már elég fejlettek, hogy a nagybirtok elleni harc konkrét útjai dolgában megnehezítsék vagy megakadályozzák a parasztegységet? Erre a kérdésre — mely ma nálunk a döntő kérdés — csak a gyakorlat, az élet, a harc, maga a parasztság adhat választ.”* Révai József: Marxizmus, népiesség, magyarság. 327—328. old. *

A Kommunisták Magyarországi Pártja 1942 második felében is úgy látta, hogy a parasztegység — éppen a gyakorlat, az élet és a harc körülményei folytán — lehetséges. A fasizmus rablóháborúja, amely nemzeti önállóságunk eltiprásával és népünk elnyomásával és kifosztásával Magyarországot is német „élettérré” akarta változtatni, a parasztság számára közös alapot teremtett az egységes fellépésre. 1942-ben a parasztságon belül nem a szegényparaszt és birtokosparaszt közötti, hanem az egész parasztság és a nagybirtok közötti ellentét volt az alapvetőbb, ez kerekedett felül annál is inkább, mert a nagybirtok a fasiszta háború fő támasza lett, a fasiszta háború kedvező kimenetelétől remélve további fennmaradását. Lehetséges volt a parasztegység az élet és a harc szempontjából azért is, mert ez az egység a munkás-paraszt szövetségen nyugodott, s ez a szövetség szabta meg a parasztság egységes fellépésének politikai tartalmát.

A parasztegységről a Népszavá-ban és a Szabad Szó-ban megindított vita széles hullámokat vert a parasztság és az ipari munkásság soraiban. A kommunisták, látva, hogy a parasztság az egység mellett foglal állást, a legális sajtóban felvetették azt a gondolatot, hogy a Parasztszövetségen belül Országos Földmunkás Szakosztály alakuljon.

A Földmunkás Szakosztály megalakításával a demokratikus erők arra törekedtek, hogy a Parasztszövetséget kivonják a reakció befolyása alól, ezen keresztül erősítsék a munkás-paraszt szövetséget, s a parasztságot felsorakoztassák a fasizmus elleni szabadságharc frontján.

„A független és demokratikus Magyarország kialakításának érdekében szükség van a magyar társadalmi rétegek összefogására, s ebben egyik fő erőtényezőnek a parasztságnak kell lennie. A Földmunkás Szakosztály történelmi feladata lesz, hogy a még megosztott rétegeket segítse e harcba való bekapcsolódásban” — írta a Szabad Szó 1943. március 15-i számában.

Az Országos Földmunkás Szakosztály nehéz harcban született meg. Nagy Ferenc, a Parasztszövetség elnöke, kezdetben azzal érvelt, hogy a Földmunkás Szakosztály megalakítását a hatóság úgysem engedélyezi, majd azt a „nyomosabb” érvet hangoztatta, hogy a szakosztály megalakítása szétszakítja a Parasztszövetséget.

A dolgozó kisparasztok mindenütt a szakosztály megalakítása mellett foglaltak állást. Egyes helyeken, mint például Békéscsabán, Szarvason, Tótkomlóson, Püspökladányban, Füzesgyarmaton, Szeghalmon és Kőrösladányban a szegényparasztok a tél folyamán előkészítő értekezleteket tartottak. Nagy Ferenc kénytelen volt a tömeghangulatnak engedni, s a szakosztály megszervezését megígérni. Az ígéret végrehajtását azonban húzta-halasztotta.

„Az ígéretet Nagy Ferenc mind ez ideig nem váltotta be, folyton halogatta, kérdéseinkre nem válaszolt — írta a Szabad Szó január 10-i száma. — Azután legnagyobb megdöbbenésünkre azt is tapasztalnunk kellett, hogy mind jobban a nagygazdák, a zsírosparasztok kezébe csúszik át a vezetés, a Parasztszövetség az ő érdekeiket képviseli: az agrárproletárokért nem hajlandó ugyanolyan áldozatokra, kiállásra.”

Nagy Ferenc csak akkor szánta rá magát a cselekvésre, amikor a Szabad Szó figyelmeztette súlyos felelősségére és ultimátumszerűen feltette a kérdést: „Hajlandó-e a szegényparasztság érdekeit figyelembe venni és a Földmunkás Szakosztályt egy hónapon belül megalapítani vagy nem?”

A szegényparasztság e határozott fellépésére 1943. május 9-én végre mégis megalakult a Parasztszövetség Országos Földmunkás Szakosztálya. Az alakuló ülésen több mint háromszázan vettek részt. Az ülés rendkívül forró hangulata a szegényparasztság elkeseredését és forradalmi elégedetlenségét tükrözte. A küldöttek őszintén beszéltek a parasztnyúzó Jurcsek-tervről, a német—magyar szövetségről és a kormány háborús politikájáról. Határozati javaslatukban többek között követelték a mezőgazdasági dolgozók munkavállalási szabadságának visszaállítását, a terménybeszolgáltatási rendelet reformját, a minimális munkabérhatár felemelését és a mezőgazdasági dolgozók élelmiszerfejadagjának növelését. A szakosztály országos választmánya határozatilag kimondotta, hogy az Országos Földmunkás Szakosztály hivatalos lapja a Szabad Szó lesz.

Az Országos Földmunkás Szakosztály megalakításával a Parasztszövetség, amelyben Keresztes-Fischer belügyminiszter a kulákságnak szánta a vezető szerepet, a legtöbb helyen a szegényparasztok vezetése alá került. Ahol a Parasztszövetségnek 15 szegényparaszt tagja volt, már megalakulhatott a földmunkás szakosztály. A szegényparasztság nagy lelkesedéssel kezdett szervezkedni. A Parasztszövetség központi titkársága: Dobi István, egyben az Országos Földmunkás Szakosztály elnöke, Iliás Ferenc, aki a Kommunisták Magyarországi Pártja megbízásából vett részt a munkában, és Dancs József felhívta a Parasztszövetség már megalakult szervezeteit, hogy haladéktalanul alakítsák meg a helyi földmunkás szakosztályokat. Ezenkívül felhívták az ország összes gazda-, földmunkás-, olvasó-, 48-as és függetlenségi köreit is, hogy készítsék elő a Földmunkás Szakosztály megalakítását. A szervezkedés minden lehetőségétől hosszú idő óta megfosztott magyar falvakban egymás után alakultak meg a földmunkás szakosztályok. A központi titkárság egyetlen felhívására a fent említett körök közül 400 jelentette be a szakosztályhoz való csatlakozását.

A parasztságnak a fasizmus elleni szabadságharcra mozgósításában nagy munkát végzett a Békepárt. Erre a Békepártnak három eszköz állott a rendelkezésére.

Az első a Szabad Szó volt. E lap hasábjain találkoztak egymással a Földmunkás Szakosztály vezetői és az ipari munkásság képviselői. A Szabad Szó-konferenciákon a Békepárt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt küldöttei együttesen vitatták meg a nemzet sorsdöntő kérdéseit.

A parasztság mozgósításának másik, ennél is fontosabb eszköze a Békepárt illegális kiadványai voltak.

Szabad sajtóról ebben az időben beszélni sem lehetett, s amit virágnyelven el lehetett mondani, kevés volt ahhoz, hogy a parasztságot mozgósítsa. A Békepárt ezért elhatározta, hogy illegális kiadványokban leplezi le a parasztság előtt a Horthy-rendszer háborús politikáját, s szólítja fel a paraszti tömegeket a németellenes nemzeti szabadságharcra. Ezek a kiadványok havonta megjelenő politikai tájékoztatókból, a parasztság égető kérdéseivel foglalkozó röpiratokból és illegális újságokból állottak, amelyeket postán megkaptak a Szabad Szó összes levelezői, a Parasztszövetség elnökei, vidéki szervezeteinek vezetői és választmányi tagjai, a Parasztszövetség baloldali gondolkodású tagjai, a parasztság különböző szervezeteinek vezetői, az aranykalászos gazdák stb. A röpiratok kezdetben 3000, később 8—10 000 példányban jelentek meg.

Mivel foglalkoztak a Békepárt politikai tájékoztatói, röpcédulái és újságjai?

Főleg két kérdéssel. A parasztság kifosztásával és a háború elleni harccal.

A Békepárt falvakba kiküldött első röpiratai a hírhedt Jurcsek-tervet leplezték le. Érdeklődésre tarthat számot, ha az egyik ilyen röpiratot részletesebben ismertetjük.

„Tavaly ősszel Göring német tábornagy azt vágta oda Európának: »Tántoríthatatlanul ragaszkodom ahhoz az alapelvhez, hogy az ellátásban először és mindenekelőtt a német nép áll. És, ha az európai országokban élelmezési nehézség áll elő, mindenkinek tudnia kell, ki fog éhezni, Németország azonban semmi esetre sem.« És ez nem maradt üres fenyegetés. Hogy rablóhadjáratukat folytathassák, a németek kifosztják országunkat. Ezért nincsen elég kenyér Magyarországon, ezért nem kapnak hónapok óta húst a magyar falvakban. A Hitlert szolgáló Kállay-kormány ezért veszi el erőszakkal a termést a magyar paraszttól. A mi panaszunkat szólaltatja meg a háborúzó némettől sanyargatott kurucősök keserve:

Látod, mely kövér,
Bőrében sem fér,
Mégis, mind többet kér!
Alig vagyon országunkban
Miatta kenyér …

Az idén új átok szakadt a magyar parasztra: a Jurcsek-féle terménybeszolgáltatási rend. A rekvirálás csődbe jutott, az összeszedett és kiszállított élelmet Hitlerék kevesellték. »Először és mindenekelőtt a német nép« — mondották, s csak az maradhat vissza, amire már nincs szükségük. Ilyen értelemben adtak utasítást Hitler magyarországi helytartóinak. Így született meg a Jurcsek-terv, amely német terv: Hitler parancsa a magyar parasztnak. Az új beszolgáltatási rend tehát megkárosít minden parasztembert. Bajt és nyomorúságot hoz a kisparasztok és nincstelenek millióira. De az egész nemzet létét fenyegeti, mert az élelmet a németeknek akarják kiszállítani. Kállay Miklós és társai továbbra is magyar vérrel és élelemmel segítik Hitler háborúját. A tengely sorozatos vereséget szenved, és Mussolini elvesztette a háborút. Kállayék mégis mindenben Hitler kezére járnak, mert nem a nemzet érdekeit tekintik, hanem előjogaikat és nagybirtokaikat védik, Hitler az ő reményük. Tudják, ha Hitler megbukik, szabadságot, jogot, földet kap a magyar nép. Kállayék nem kerülhetik el sorsukat, bukásuk ideje közeledik, de a nemzet nem pusztulhat velük.

A magyar nép azonnali különbékét akar. Nem akarjuk, hogy az ország hadszíntér legyen, s egy átvonuló német hadsereg végigrabolja az országot. A háború folytatását, végső romlásunkat megakadályozni mindnyájunknak szent, hazafias kötelessége.

Magyar parasztok! Ne támogassátok Hitler háborúját! Húzzátok-halasszátok a termés beszolgáltatását! Várjatok! Tartsatok ki! Dugjátok el terményeiteket! Hajtsátok el állataitokat! Ezzel harcoltok a békéért, fiaitok, férjeitek életéért és testi épségéért, gyermekeitek egészségéért. Egy szem gabonát sem Hitlernek és a Hitler-bérenc Kállay-kormánynak! Éljen a béke! Éljen a szabad, független, demokratikus Magyarország!”

A Békepárt kiadványai és röpcédulái eljutottak az ország minden városába és községébe, Dél-Szlovákiába, Kárpát-Ukrajnába és Észak-Erdélybe is, s a magyar parasztságra mély hatásuk volt.

A parasztok kezdetben nem tudták, mi is az a Békepárt, milyen szervezet adja ki ezeket a politikai tájékoztatókat és újságokat. Később azonban megtudták, hogy a Békepárt mögött a kommunisták állanak. A parasztság legjobbjai azonban ekkor már minden ijesztgetés ellenére sem féltek a kommunistáktól. A Szolnok megyei parasztok egyik vezetője az egész parasztság véleményét fejezte ki, amikor a Békepárt kiadványaira vonatkozólag azt mondotta: „Ha kommunisták írták is, az igazat írták. Amit írtak, azonosítom magam vele.” Sok paraszt ma is őrzi ezeket a röpcédulákat és újságokat.

A hatóságok mindent megtettek, hogy megakadályozzák a röpcédulák eljutását a falvakba. A falusi postahivatalokba érkező leveleket sok helyen felbontották. A csendőrség erélyes nyomozást indított a Békepárt kiadványai után. Kidoboltatták, hogy a lakosság a Békepárt röpiratait elolvasás nélkül szolgáltassa be a csendőrségre. Ez az intézkedés természetesen csak arra volt jó, hogy még nagyobb tömegek érdeklődését keltse fel a Békepárt kiadványai iránt. Hont megye több községében a Parasztszövetség összejövetelein felolvasták és megvitatták e röpiratokat. Fertőszentmiklóson és az egész csornai és kapuvári járásban kézről kézre adták. Az ország legkülönbözőbb helyein — így például Tótkomlós, Kapuvár és Zseliz községekben — a röpcédulákat maguk a parasztok sokszorosították és terjesztették. Hajdúsámsonban a parasztok határozatot hoztak: a Békepárt kiadványait mindenki csak huszonnégy óráig tarthatja magánál, hogy minél többen elolvashassák.

A parasztság háború elleni mozgósításában nagy szerepük volt a békepárti szervezeteknek is.

Mindazokon a helyeken, ahol a Parasztszövetség Földmunkás Szakosztálya erős volt, a különböző pártállású parasztok békebizottságokat alakítottak. Az első ilyen bizottság Békés megyében — Tótkomlóson, Csorváson, Orosházán és Nagyszénáson — kezdett tevékenykedni. A tisztántúli szervezetek megalakulása után a Dunántúlon és a Felvidéken is egymás után jöttek létre a békepárti bizottságok, amelyek nagyon komoly munkát végeztek. Sokszorosították és terjesztették a Békepárt kiadványait; befolyásuk alá vonták és aktivizálták a parasztszövetségi szervezeteket; felszólították a parasztokat, hogy ne szolgáltassák be terményeiket, ne vonuljanak be katonának; akciókat szerveztek az árak letörésére és a mezőgazdasági napszámbérek felemelésére; szervezték és vezették a parasztság sztrájk- és szabotázsakcióit.

Egészen természetes, hogy a reakció dühvel fordult a parasztság háborúellenes, népi szervezetei ellen. 1943 második felében és 1944 elején a csendőrség legfőbb feladata a falvakban a békepárti szervezetek felkutatása volt. Több helyen, főleg Békés megyében, nagyarányú letartóztatások is történtek. A békepárti szervezkedésben részt vett parasztokat internálták, vezetőik közül sokat büntetőszázadokba osztottak be, s kivitték az ukrajnai haláltáborokba.

A Békepárt propaganda- és agitációs munkája, a békebizottságok szervező tevékenysége nem maradt hatás nélkül. A magyar parasztság harcolni akart. Elkeseredésének és forradalmi-harci elszántságának fényes tanúbizonysága volt az 1944 februárjában megtartott vésztői földmunkás kongresszus.

A kongresszust a Békepárt kezdeményezte. Összehívói a Vésztői Földmunkás Szakosztály vezetői: Andor Gergely kisbirtokos és Pardi István földmunkás, előadója Dobi István, a Parasztszövetség Földmunkás Szakosztályának elnöke volt. Hét vármegyéből — köztük a Dunántúlról is — mintegy 1500 küldött jött össze. A második világháború alatt ez volt az egyetlen földmunkás kongresszus. A szervezkedés lehetőségeitől megfosztott szegényparasztság már a kongresszus összehívásának puszta tényével is tüntetett a szervezkedési, gyülekezési és szólásszabadság mellett. De a kongresszus egyébként is elejétől végig élénk és erélyes tüntetés volt az ellenforradalmi rendszer és annak nemzetvesztő politikája ellen.

A Békepárt a falvakban nagyon komoly munkát végzett. Nevelte, szervezte és vezette a parasztságot. Kiadványai a szabad sajtó egyetlen termékei voltak Magyarországon. A felszabadulás után kiderült, hogy azokon a helyeken, ahol rendszeresen megkapták a Békepárt kiadványait és ahol békepárti bizottságok alakultak, sokkal jobb, szorosabb és mélyebb volt a demokratikus erők összefogása, s a népi demokráciáért folyó harc is komolyabb eredményeket ért el.

A Békepárt tovább mélyítette és erősítette a munkásosztály összefogását a parasztsággal. A Kommunisták Magyarországi Pártját az ellenforradalmi rendszer kegyetlen rendszabályai ugyan sohasem tudták kiűzni a falvakból, de a kapcsolat a párt és a parasztság között igen sokszor gyönge és véletlen jellegű volt. A Békepárt idején a kommunisták rendszeres és közvetlen kapcsolatot teremtettek a parasztsággal. Negyed század temérdek kísérletezése és üldöztetése után a kommunisták újra kimentek a falvakba, hogy szervezzék a munkás-paraszt szövetséget, építsék a nemzeti demokratikus egységfrontot, s megteremtsék a nemzeti szabadságharc nélkülözhetetlen paraszti tömegbázisát.

A nemzeti függetlenségi mozgalom politikájának térhódítása a Parasztszövetségen belül persze nem maradt titok az illetékes kormánytényezők előtt sem. Keresztes-Fischer belügyminiszter a helyi földmunkás szakosztályok szervezkedésekor már látta, hogy a Parasztszövetséggel „baj van”. A baj elhárítására természetesen azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, de tudta, hogy a kérdést pusztán rendőri úton megoldani nem lehet. Gondoskodni kellett arról is, hogy politikájának alátámasztására új tartalékerőket mozgósítson. Ezt a tartalékerőt a reakció újra a Független Kisgazdapártban próbálta megtalálni.

A Független Kisgazdapárt a kapitalista társadalmi rend megteremtésének tartaléka volt 1939 és 1943 között, az idő alatt is, amíg nem „politizált”, hanem az uralkodó osztályok háborús politikájával szemben „a lábhoz tett fegyver” politikáját folytatta, s a társadalmi rend átmentésének második vonalát képezte a fordulat évében, és utána is.

Az 1943-as esztendő a Független Kisgazdapártot is új feladatok elé állította. A horthysta politikusok ebben az esztendőben azon mesterkedtek, hogy némi angolszász bűnbocsánattal elkerüljék, hogy Hitler bukása őket is magával rántsa. E tervük megvalósításához politikai erőforrásokra volt szükségük. Ezt a támogatást a függetlenségi politikától erősen „megfertőzött”, de különben is csak a parasztság „erkölcsi és gazdasági érdekeinek védelmére” szolgáló Parasztszövetség nem nyújthatta számukra. Kállaynak ehhez politikai pártra volt szüksége, már csak azért is, mert a nép tele volt elégedetlenséggel és nyugtalansággal, s a parasztságban feszülő forradalmi erőket csak politikai párt volt képes levezetni. A fordulat esztendejében, a hintapolitika időszakában a Független Kisgazdapárt újra a magyar politikai élet porondjára lépett.

A Független Kisgazdapárt 1939 augusztusa óta — az addig évenként összehívott — nagyválasztmányi ülését 1943. augusztus 20-án végre ismét összehívta. Ettől az időtől kezdve sorozatos gyűléseket tartottak vidéken.

Mi volt a Független Kisgazdapárt fokozódó aktivitásának célja és jelentősége?A kérdésre maga a Független Kisgazdapárt adta meg a választ 1943 szeptember elején megjelent deklarációjában.

„Feltétlenül és minden eszközzel fenn kell tartani a belső rendet, s e rend fenntartásához hozzá kell járulnia a társadalomnak is a maga józanságával és fegyelmezettségével. A párt a maga tömegeiben is határozottan szemben áll a rend ellenségeivel és általában a forradalmi szellem minden megnyilvánulásával. Nemcsak a formai rend fenntartását, de a tiszta magyar jogrend feltétlen biztosítását kívánja, lehetetlenné tételét vagy megtorlását minden olyan cselekménynek, melynek elkövetői túltették vagy túlteszik magukat a törvényeken és a törvényes rendelkezések szellemén.”

A Független Kisgazdapárt tehát a fennálló rend védelmét tartotta legfőbb feladatának, s a rendszert — hogy félreértés ne essék — „a maga tömegeiben is határozottan” védte. Ez a deklaráció a Független Kisgazdapártot nemcsak élesen elhatárolta a függetlenségi mozgalom vezetőjétől és következetes harcosától, a kommunisták pártjától, hanem nyíltan szembe is állította vele. De szembenállás volt ez magában a Független Kisgazdapártban, főleg pedig a Parasztszövetségben megnyilvánuló függetlenségi szellemmel is, s azzal a kossuthi politikával, amely az ország hasonlóan súlyos helyzetében nem rendről és fegyelemről prédikált a népnek, hanem azt mondotta: „A törvényesség keretei között nem lehet megmenteni a hazát.”

Kétségtelen, hogy a Független Kisgazdapárt hangja 1943-ban más volt, mint 1939-ben s azt megelőzőleg. Ezt a hangváltozást egyedül és kizárólag a politikai helyzet alapvető változásai indokolták. 1943-ban, a háborús összeomlás fenyegető árnyékában, az 1939-es hang már értelmetlen lett volna. Nem politikai fordulat, hanem csak az új helyzet diktálta követelmény volt tehát, hogy a Független Kisgazdapárt magáévá tette a független, szabad, demokratikus Magyarország és az ipari munkásság, a parasztság és az értelmiség együttműködésének jelszavát. 1943-ban csak e jelszavak vállalásával tölthette be a Független Kisgazdapárt a „második vonal” szerepét.

Hogy mennyire erre a feladatra vállalkozott a Független Kisgazdapárt 1943-ban újra megindított szervezkedésével, mutatják a párt vezető embereinek a toborzó gyűléseken tett kijelentései.

E beszédek állandó témája és alaphangja a fennálló rend feltétlen biztosítása. „Nincs nagyobb kincs, mint a belső rend megőrzése” — állapították meg a nagyváradi gyűlés szónokai. „Elsősorban a mi érdekünk, hogy rend legyen ebben az országban, mert mi veszíthetjük a legtöbbet” — jelentették ki a párt vezető emberei a gyomai gyűlésen. És ugyancsak Gyomán: „Nem nekünk kell a párt, az országnak lesz szüksége a földműves társadalom fegyelmezettségére és rendjére.” A pártban erős illúziók éltek Horthy személye és rendszere iránt. Még a kisgazdapárti baloldal legradikálisabb, leginkább németellenes politikusa, Bajcsy-Zsilinszky Endre — aki pedig a félfeudális földbirtokviszonyok megváltoztatásától a közoktatás demokratizálásáig terjedő társadalmi reformok tervén is dolgozott — ilyen megalapozatlan illúziókat táplált a kormányzó iránt. Íme 1943. szeptember 19-én Miskolcon rendezett nagygyűlésén elhangzott állásfoglalása: „A miniszterelnök úr nemzeti egységet kíván. Mi vele ebben tökéletesen egyetértünk. A nemzeti egységhez nagy vezető személyiség kell, aki mögé gondolkodás nélkül odaáll az egész nemzet. A nemzetnek megvan ez a személyisége a kormányzóban. A kormányzónk mögött áll a mi népünk.”

A Független Kisgazdapárt a háború döntő fordulatának évében úgy vélte, hogy az országot a kormányzóval az élén ki lehet vezetni a háborúból — a nép nélkül. A Független Kisgazdapárt vezetésére nagy befolyást gyakoroltak a kulákok, a nagybirtokosok. Ezért ez a vezetés rettegett a néptől, irtózott attól a gondolattól, hogy a néptömegek önálló politikai szerepre tegyenek szert a független, demokratikus Magyarországért, a békéért folytatott harcban. Ettől a társadalmi rendet, a nagybirtok, a nagytőke uralmát és sérthetetlenségét féltették. A háború befejezéséért, a békéért nem a munkásosztállyal, nem a néppel óhajtottak szövetkezni, hanem a kormányzóval, a kapitalista társadalmi rend uralkodó osztályainak képviselőivel. Ők is abban reménykedtek, hogy az angolszász hatalmak fogják megszabadítani az országot a német fasizmussal kötött szövetségtől, de egyben a társadalmi rend bármiféle átalakításának veszélyétől is. Saját megalkuvó nézeteik „alátámasztására” gyakorta átvették a horthysták frazeológiáját; Horthy fasiszta rendszerét „féldemokráciának” nevezték, amelyet tökéletesíteni lehet. Idézzük tovább a miskolci nagygyűlés megállapításait:

„A nemzeti egységhez szükség van egy nagy eszmére is. Ez a demokrácia, a tiszta alkotmányosság gondolata. A féldemokráciából valóságos demokráciát kell csinálni, így lehet a nemzetet szolgálni, és csak ez mentheti meg az országot a katasztrófától.”

Ezek a szavak nem szorulnak bővebb kommentárra. Világosan mutatják, hogy a Független Kisgazdapárt nem ellensége, hanem csak gyenge „ellenzéke” volt a Horthy-rendszernek.

A Független Kisgazdapárt tévesen ítélte meg Hitler és Horthy viszonyát és a magyarországi „parlamentarizmus” szerepét és helyét. A Független Kisgazdapárt vezetői vagy nem látták, vagy nem is akarták meglátni és tömegeik előtt leleplezni, hogy Horthy szeme előtt az „önálló és független” magyar fasizmus lebegett. Mint mondottuk, Hitler és Horthy között voltak ellentétek. Horthy a maga fasizmusának helyét másként képzelte el az „új rendben”, mint Hitler. A Független Kisgazdapártnak — és egy elég széles közvéleménynek — ez elegendő volt arra, hogy úgy lássa, a huszonötéves ellenforradalmi korszak rendszere alapvetően más, mint Hitler fasizmusa. Elegendő volt arra is, hogy Horthy és politikája e körök előtt a „németellenesség” színében tetszelegjen.

A Független Kisgazdapárt illúziókat fűzött a horthysta parlamenthez is. Nem ismerte fel, hogy a magyar fasizmus — ahogyan már az előzőkben kimutattuk — a fasiszta rendszereknek az a típusa volt, amely egészen 1944. október 15-ig nem vezette be a nyílt diktatúra rendszerét. A magyar fasizmus az „alkotmányossággal” takaródzott. Ez is közrejátszott abban, hogy a Független Kisgazdapárt Horthy alkotmányos rendjéért és parlamentarizmusáért egyhangú lelkesedéssel rántott kardot, s Horthy fasizmusa, ellenforradalmi rendszere „féldemokráciává” szépült a szemükben.

Ezek a hibák, ezek a súlyos tévedések még ebben az időszakban is megakadályozták a Független Kisgazdapártot abban, hogy eredményesen fellépjen a háború ellen.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!