AZ ÚJ ROMÁNIA SZÜLETÉSE

(idézet: Antifasiszta népfelkelések – Szemirjaga)

A háború előtti időszakban és a második világháború első éveiben a román politikai élet bővelkedett a kihívó politikai eseményekben. Az első ilyen esemény II. Károly király fasiszta államcsínye volt, aki felfüggesztette az 1923. évi alkotmányt, és „további utasításig” feloszlatta a parlamentet. Majd 1940 szeptemberében II. Károly lemondott a trónról és külföldre távozott. Ezt az eseményt ünnepségek követték az ifjú Mihálynak „minden románok királyává” való kikiáltásával kapcsolatban, noha mindenki tudta, hogy a király csak uralkodik, az ország tényleges vezetése viszont 1940. szeptember 4-től Ion Antonescu tábornoknak, Románia „führerének” kezébe került.

1940 novemberében Berlinben Antonescu ünnepélyes külsőségek között aláírta a hírhedt háromhatalmi egyezményt, s kijelentette, hogy „a román vasgárdista mozgalom, a nemzetiszocializmus és a fasizmus szervesen és természetesen összefügg egymással”. Ez egyébként nem gátolta meg őt abban, hogy néhány hónap múlva leverje a hazai rohamosztagosok, a vasgárdisták lázadását. Vezetőjük, Horia Sima megszökött az országból és Hitlernél talált menedéket.

1941 tavaszán az országot elárasztották a német csapatok. A hivatalos propaganda „kiképző egységeknek” nevezte őket. Valójában ezek olyan hadosztályok voltak, amelyek részt vettek a Jugoszlávia és Görögország elleni hadműveletekben. Most Romániában, a szovjet határ közelében ütöttek tanyát. A nép körében különféle hírek keringtek a dologról, de valójában csak a minisztertanács és a vezérkar épületében tudták, hogy mi ezeknek a hadosztályoknak az igazi rendeltetésük, és mi vár Romániára a következő hónapokban.

1941 nyarán minden kiderült. Küszöbönállt a román nép nemzeti tragédiája. Június 22-én reggel a király és Antonescu meghirdette „a szent háborút Besszarábia és Észak-Bukovina felszabadításáért”. Kivárva az Ukrajna északi részén támadó német hadseregek első sikereit, a román csapatok július első napjaiban megkezdték a hadműveleteket a Szovjetunió ellen.

Hogyan értékelték a kialakult helyzetet a román politikai pártok? A Constantin Brátianu vezette Nemzeti Liberális Párt és az Juliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt (caranisták) támogatta a román szoldateszka rabló keleti hadjáratát. A Szociáldemokrata Párt jobboldali vezetői szintén helyeselték Antonescu kalandját, az egyszerű szociáldemokraták azonban, más demokratikus hazafias erőkkel együtt, követelték a bűnös szovjetellenes háború megszüntetését.

Románia Kommunista Pártja nyilvánosan hallatta hangját. 1941. július 8-án, 15 nappal azután, hogy a németek megtámadták a Szovjetuniót, a párt Központi Bizottsága végrehajtási utasítást küldött a párt minden tagjának. A kommunisták azt a feladatot kapták, hogy vezessék a nép harcát a Szovjetunió támogatásáért, Antonescu fasiszta rendszerének megdöntéséért, a szabad és független Románia megteremtéséért.

Július végén a Kommunista Párt felhívást intézett a román dolgozókhoz, hogy indítsanak kampányt a Szovjetunió elleni bűnös háború megszüntetéséért. Augusztus elején a párt Központi Bizottsága az javasolta, hogy valamennyi antifasiszta erőt tömörítsenek egységes nemzeti frontba. Ezek a dokumentumok azt bizonyították, hogy a kommunisták helyesen értékelték mind az országon belül, mind pedig a nemzetközi téren kialakult helyzetet.

A kommunisták nemcsak nyilatkozataikban bizonyították be, hogy következetes hazafiak és antifasiszták, hanem a román reakcióval vívott gyakorlati harcban is. Galati város egyes üzemeinek munkásai az ő biztatásukra léptek sztrájkba, követelve a háború abbahagyását. Az épületek falain ilyen feliratok jelentek meg: „Békét Oroszországgal!”, „Le Antonescuval!” A háború első hónapjaiban a román dolgozók legöntudatosabb csoportjainak tiltakozó akciói még nem váltak tömegméretűvé. Az akkori időszak eseményeit értékelve még nem beszélhetünk háborúellenes mozgalomról, csak egyes elszigetelt megmozdulásokról. Az országban eluralkodott soviniszta mámor a munkásosztály egy részére is hatott. A párt azonban tisztában volt vele, hogy a román dolgozók feltétlenül meg fogják érteni, ki az igazi ellenségük.

A hazafiaknak konkrét és tudományosan megalapozott akcióprogramra volt szükségük. Ezt a programot tartalmazta „A román nép harca a szabadságért és a nemzeti függetlenségért. Románia Kommunista Pártjának feladatai” című dokumentum, amelyet a Kommunista Párt dolgozott ki és 1941. szeptember 6-án illegális röplapon tett közzé.

A párt részletes választ adott az igazi román hazafiakat és antifasisztákat nyugtalanító kérdésekre. Egyértelműen kijelentette, hogy a román csapatok igazságtalan, hódító háborút indítottak Besszarábia és Észak-Bukovina területén.

A dokumentumban a Kommunista Párt arra is válaszolt, hogy mit kell konkrétan tenni a háború megszüntetése érdekében, milyen módszerekkel és eszközökkel kell küzdeni a nemzet megmentéséért. Meg kell szüntetni a haditermelést, a csapatok, fegyverek és a hadianyag szállítását Hitler hadserege számára, ki kell űzni a hitleristákat az országból, hatálytalanítani kell az Erdélyre vonatkozó bécsi döntést, abba kell hagyni Besszarábia és Bukovina lakosságának gyilkolását és kirablását, véget kell vetni a zsidópogromoknak, és általában le kell mondani mindenfajta nemzeti elnyomásról, le kell tartóztatni és meg kell büntetni az árulókat, akik háborúba sodorták a népet, meg kell dönteni Antonescu fasiszta rendszerét.

Rendkívül fontos volt az az egész dokumentumot átható gondolat, hogy mindezeket a román nép számára létfontosságú feladatokat csak az összes antifasiszta hazafias erők akcióegységével lehet megoldani. A dokumentumban ezt olvashatjuk: „Románia Kommunista Pártja javasolja, hogy az összes pártok, csoportok, politikusok és az összes román hazafiak indítsanak közös harcot a román nép nemzeti egységfrontjáért a hitlerista megszállók és kiszolgálóik ellen…”¹ Hresztomatyija po novejsej isztorii. 2. köt. 1939—1945. Dokumenti i matyeriali. Moszkva 1960. 445. old. *

Ez vajon azt jelenti, hogy a Kommunista Párt, amikor a nemzeti erők antifasiszta koalícióját javasolta, lemondott osztályálláspontjáról és végső céljáról, a szocializmus és a kommunizmus felépítéséről? Nem! Nézzük, mit mond ezzel kapcsolatban a dokumentum! „A kommunisták a nemzeti egységfront megteremtéséért, a hódító fasizmus szétzúzásáért, a demokratikus és polgári szabadságjogoknak, a román nép függetlenségének kivívásáért lemondanak minden olyan jelszóról vagy akcióról, amely elválasztja őket a román nép nemzeti felszabadulásáért síkraszálló más pártoktól és politikai csoportoktól. De nem mondanak le programjukról, programjuk propagálásáról és végső jelszavaik propagandájáról…”² Ugyanott. *

A román kommunisták tehát helyesen határozták meg fő feladatukat: harcolniuk kell a fasizmus ellen, amely akkor a fő akadály volt a népeknek a békéhez és a szocializmushoz vezető útján. A fasizmus és a háború elleni harc döntő lépés volt a szocializmusért vívott harcban.

A szeptemberi dokumentum harci programot adott valamennyi romániai antifasiszta erő számára. A baj csak az volt, hogy abban az időszakban az országban nem alakultak még ki e program végrehajtásának sem objektív, sem szubjektív feltételei.

A keleti fronton vívott harcok első hónapjaiban a román nép még nem érezte a háború szörnyű következményeit, bár az Ogyessza alatti veszteségek igen nagyok voltak (az Antonescu-kancellária levéltári adatai szerint a románok 27 000 halottat és valamivel több mint 63 000 sebesültet vesztettek). A lakosság egy része továbbra is a soviniszta propaganda és a „Nagy-Romániáról” szőtt ábrándos tervek hatása alatt állott. A lakosság számottevő részét a burzsoá pártok — a Nemzeti Liberális Párt és a Nemzeti Parasztpárt — befolyásolták, amelyek szavakban óvatosan bírálták a kormány „szélsőségeit”, a gyakorlatban azonban támogatták a kormányt, és természetesen nem voltak hajlandók antifasiszta szövetséget kötni a kommunistákkal.

A Kommunista Pártnak viszont, amelyet a sokesztendős fasiszta terror meggyengített, nem volt elég erős befolyása a dolgozók nagy tömegeire, kivéve a munkásosztály leghaladóbb részét. A párt még a meglevő lehetőségeit is sok esetben kihasználatlanul hagyta, mert akkori vezetői — Foris és Kofler — áruló módon akadályozták az antifasiszta harc kibontakoztatását az országban.

1942-ben valamelyest megélénkült az antifasiszta mozgalom Romániában. Szabotázsakciókra került sor Bukarest és Brassó hadiüzemeiben, a Prahova-folyó völgyében levő olajmezőkön, Resicában. Kisiklatták a hadianyagot szállító vonatokat. Sok paraszt megtagadta az élelmiszer beszolgáltatását. Az értelmiség demokratikus érzelmű része megalakította a Hazafias Egyesülést, hogy aktívabban harcolhasson a nemzet megmentéséért. Fokozta az antifasiszta harcot a román dolgozó parasztok pártja, az Ekés Front és a romániai magyarok által alakított Magyar Dolgozók Szövetsége, a MADOSZ.

A hadseregben is terjedtek az antifasiszta nézetek. Megszaporodtak a szökések és az öncsonkítások, megszilárdultak a szovjet fogságba esett román antifasiszta katonák és tisztek sorai. A Kommunista Párt nagy figyelmet fordított a katonák felvilágosítására. 1941 végén a helyi pártszervezetek mellett külön katonai bizottságokat szerveztek, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy háborúellenes propagandát folytassanak a helyőrségekben. Mindezek a tények azonban még nem mutattak belpolitikai válságra. A válság éppen csak érlelődni kezdett. Ahhoz, hogy kiterjedjen Románia gazdasági és társadalmi életének minden területére, elsősorban az kellett, hogy gyökeres változás következzék be a fronton a Hitler-ellenes koalíció javára.

Ez a változás 1943 elején következett be, amikor a Vörös Hadsereg nagy győzelmet aratott a sztálingrádi csatában. E csatának Románia számára különösen katasztrofális következményei voltak, hiszen a Donnál és a Volgánál Románia elvesztette hadseregének színe-javát. Később Antonescu panaszkodott a német megbízottaknak, hogy a Donnál bevetett 252 000 román katonából elesett vagy fogságba került 80 500 ember, megsebesült 35 300, a volgai csatában pedig 103 400 katonából és tisztből elesett vagy fogságba került 41 200, megsebesült 16 000. A fegyverzetben és haditechnikában elszenvedett veszteség a korlátozott erőforrásokkal rendelkező Romániát sokkal érzékenyebben érintette, mint Németországot.

A Vörös Hadsereg volgai és doni győzelme kiélezte a burzsoá—földesúri rendszer belső ellentéteit, s ezzel kezdetét vette Romániában a súlyos politikai és katonai válság. A válság a legkülönbözőbb formákban nyilvánult meg: az uralkodó körök megpróbáltak különbékét kötni az angolokkal és az amerikaiakkal, és így kiugrani a háborúból; a burzsoá pártok vezetői tétováztak, a népben pedig egyre erősödött a háborúellenes hangulat.

Ám a válság súlyosságát meghatározó legfontosabb belső tényező az volt, hogy minőségileg új szakasz kezdődött a román dolgozók antifasiszta harcában. A Kommunista Pártnak igen kedvező lehetőségei nyíltak arra, hogy fokozza tevékenységét, s a párt élt is ezekkel a lehetőségekkel. 1943 júniusában sikerült megalakítania a Hitler-ellenes Nemzeti Frontot, amelynek tagja lett az Ekés Front, a Hazafias Egyesülés, a MADOSZ és néhány más antifasiszta szervezet. Ezek a különböző osztályokat és a lakosság különböző rétegeit képviselték. 1943. január 28-án megjelent a hazafias erők lapjának, a „Rominia Liberá”-nak első száma.

Az antihitlerista Nemzeti Front társadalmi bázisainak szélessége nem keltett aggodalmat a kommunistákban. Számukra az volt a fontos, hogy a front valamennyi tagja elfogadta a Kommunista Párt szeptemberi platformját, amelyet kiegészítettek a párt Központi Bizottságának 1943 júniusi határozatával. Ez a dokumentum pontosan megfogalmazta, miképp kell megszervezni a fasizmussal szembeni fegyveres ellenállást. A Hitler-ellenes Nemzeti Front követelte, hogy bocsássák szabadon a börtönökből és a koncentrációs táborokból a fasiszta terror valamennyi áldozatát, oszlassák fel a hitlerista szervezeteket, megfelelően biztosítsák a rokkantak, az árvák és özvegyek megélhetését az állami költségvetésből.

A Vörös Hadsereg további előrenyomulásával és a német fasiszta csapatok szakadatlan vereségeivel párhuzamosan Romániában egyre súlyosbodott a válság. Csorbát szenvedtek nemcsak a dolgozó osztályok, hanem a burzsoázia egy részének érdekei is, mert ez utóbbinak nagy veszteségeket okozott a németek túlzott befolyása Románia gazdasági életére. Mindez együtt tovább élezte a társadalmi ellentéteket.

1944 március végén a szovjet csapatok a Prut-folyónál elérték a román határt. Ezzel kapcsolatban 1944. április 2-án közzétették a szovjet kormány nyilatkozatát, amely hangsúlyozta, hogy a Vörös Hadseregnek, amikor katonai szempontok miatt Románia területére lép, nem célja román területek megszerzése. Április 12-én pedig a szovjet kormány felajánlotta Romániának, hogy hagyja abba az értelmetlen ellenállást, és számára előnyös feltételekkel kössön fegyverszünetet. Antonescu kormánya azonban visszautasította az ajánlatot. Áprilisban kibontakoztak a hadműveletek Románia területén.

A lakosság újabb rétegei keltek harcra azért, hogy véget vessenek a háborúnak. 1944 áprilisában 69 tudós és művész felhívást intézett a királyhoz és a kormányhoz, s követelte az értelmetlen vérontás megszüntetését.

Ezekben a felelősségteljes napokban is a Kommunista Párt volt az egyetlen olyan politikai párt, amely aktívan küzdött az ország megmentéséért. A helyzet megkövetelte az összes hazafias erők, elsősorban a munkásosztály összefogását, továbbá a Kommunista Párt megtisztítását azoktól az elemektől, amelyek gátolták az antifasiszta tömegharc kibontakozását.

A Kommunista Párt kiemelkedő egyéniségei — Gheorghiu-Dej, Chivu Stoica, Nicolae Causescu és a Tirgu Jiu-i koncentrációs táborban levő többi elvtárs, a szabadlábon levő elvtársakkal együtt — 1944. április 4-én elszigetelték Forist és Koflert, és megalakították a párt ideiglenes új vezetőségét Emil Bodnaras, I. Ranghet és K. Pirvulescu elvtárs részvételével. Az új vezetőség nyomban mindent megtett a munkásosztály összefogására, a felszabadító harc fokozására és a fegyveres felkelés előkészítésére.

Az antifasiszta mozgalom terebélyesedése, az ország általános válsága, továbbá az egyszerű szociáldemokraták nyomása arra kényszerítette a Szociáldemokrata Párt vezetőségét, hogy akcióegységre lépjen a Kommunista Párttal. 1944. május 1-én a két párt egyezményt írt alá az Egységes Munkásfront létrehozásáról. A munkásosztályhoz és az egész román néphez intézett kiáltványában a két párt nemcsak általános demokratikus, antifasiszta feladatokat tűzött ki, hanem több olyan követelést is megfogalmazott, amely túllépte az antifasiszta harc kereteit (nyolcórás munkanap, béremelés, az általános politikai szabadságjogok biztosítása stb.).

Az Egységes Munkásfront megteremtése az első lépés volt a munkásosztály összes erőinek összefogása felé, amiért a Kommunista Párt hosszú évek óta küzdött. Nem lehet kétséges, hogy a munkásosztály akcióegysége óriási szerepet játszott az antifasiszta harc további kibontakozásában és népi forradalommá fejlődésében. Az akcióegység a fegyveres felkelés előkészítésére vonatkozó terv egyik pontját valósította meg, s egyszersmind arra késztette az Antonescu rendszerével elégedetlenkedő kispolgári és polgári köröket, hogy ellenzékbe vonuljanak. Ez történt a Nemzeti Liberális és a Nemzeti Parasztpárttal, amelyek, attól tartva, hogy elszigetelődnek a tömegektől, keresni kezdték a kapcsolatot a kommunistákkal. Antonescu pozícióinak meggyengítése érdekében a Kommunista Párt még az ilyen ingatag szövetségesekről sem mondhatott le. 1944 júniusában Románia Kommunista Pártja, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Nemzeti Parasztpárt részvételével megalakult a Nemzeti Demokrata Blokk. Ezzel megintcsak előrehaladt az Antonescu-klikk elszigetelődésének és a rendszerrel szemben álló összes erők konszolidálódásának folyamata.

A Nemzeti Demokrata Blokk megalakulása nagy sikere volt a Kommunista Pártnak, amely az uralkodó osztályok között támadt ellentéteket fel tudta használni az Antonescuék elleni hatékonyabb harc érdekében. A burzsoá pártok azzal a céllal léptek be a Nemzeti Demokrata Blokkba, hogy fékezzék a fegyveres felkelés előkészítését és megakadályozzák a szovjet csapatok bevonulását Románia területére. A harcnak ebben a szakaszában azonban ez a manőverük is gyengítette Antonescu pozícióit.

Az országban eközben egyre feszültebbé vált a helyzet. A burzsoá—földesúri Románia társadalmi-politikai és gazdasági fejlődése már a háború előtti utolsó évtizedekben reformokért kiáltott. Biztosítani kellett a termelőerők további fejlődésének lehetőségét, növelni kellett a nép életszínvonalát és fejleszteni kultúráját, demokratizálni kellett a közéletet. Románia belpolitikai és nemzetközi helyzetének elemzése nyomán világossá vált, hogy az országban 1943 végétől egyre jobban érlelődött a forradalmi helyzet. Ezt figyelembe véve a Kommunista Párt komplex politikai, katonai és szervezeti intézkedéseket tett a fegyveres felkelés előkészítésére. Először is meghatározta a fegyveres felkelés céljait. A felkelésben részt vevő tömegeknek tudniuk kellett, hogy ki ellen és miért harcolnak. A célok a következők voltak: Antonescu fasiszta rendszerének megdöntése, demokratikus rendszer létrehozása, a Németország oldalán vívott háborúból való kilépés és csatlakozás az antifasiszta koalícióhoz. Ezek a célok összhangban voltak az egész nép létérdekeivel, ezért reális lehetőség nyílt arra, hogy elérésük érdekében a lakosság valamennyi rétegét tömörítsék a munkásosztály körül, s megteremtsék a felkelés szélesebb társadalmi bázisát.

A fegyveres felkelés előkészítése során egymással dialektikus kapcsolatban álló és kölcsönösen összefüggő politikai és haditechnikai problémákat kellett megoldani. Figyelembe véve az 1905 decemberi és az 1917 októberi oroszországi fegyveres felkelés előkészítésének és végrehajtásának tanulságait, Románia Kommunista Pártja a fegyveres felkelésre vonatkozó terv igen fontos összetevőjének tekintette a felkelés politikai erőinek felkészítését. Románia konkrét viszonyai között a felkelés alapvető politikai ereje a munkásosztály lehetett, amelyet támogattak a zömükben paraszti származású katonák és a hazafias érzelmű tisztek.

Ezért a Kommunista Párt már 1943 végétől nagy figyelmet szentelt a legöntudatosabb munkásokból álló hazafias harci osztagok szervezésének. Akkor 17 ilyen osztag volt, ebből 6 a fővárosban. A fővárosi nagyvállalatoknál 10 tagú harci csoportok alakultak. A párt Ploestiben, Constantában, Temesvárott, Turnu-Severinben és az ország más nagy ipari központjaiban is megszervezte a munkások fegyveres csoportjait.

1944 tavaszára a hazafiaknak már több titkos fegyver- és hadianyagraktáruk volt. Segítették őket a Turnu Mágurelében állomásozó ezred, valamint a craiovai repülőegység katonái és tisztjei. Arra az esetre, ha az osztagok a hegyekbe vonulnak, s ott partizánharcot folytatnak, élelmiszert és gyógyszert tartalékoltak.

1944 nyarán a Kommunista Párt még erőteljesebben folytatta a hazafias harci osztagok szervezését. 1944. június 20-a és augusztus 23-a között az osztagok száma csak Bukarestben elérte az ötvenet (2000 fegyveres harcossal). A harci osztagok jóval a felkelés kitörése előtt dezorganizálták a gazdasági életet és a közigazgatást. Elvagdosták a telefonvonalakat, diverziós cselekményeket hajtottak végre üzemekben, garázsokban, fémtüskéket szórtak el az autósztrádákon és a városi utcákon. Az egyik fővárosi osztag 21 esetben, a másik 11 esetben rongálta meg a hitlerista törzskarok hírközlési vonalait.

A felkelés politikai előkészítéséhez tartozott, hogy a Kommunista Párt ismertette a dolgozókkal a fegyveres harc céljait, leleplezte az Antonescu-klikk reakciós politikáját, a burzsoá pártok következetlenségét és ingadozását. A kommunisták arra nevelték a dolgozókat, hogy szeressék a Szovjetuniót, amelynek fegyveres erői megszabadítják Romániát a háborútól és a hitlerista megszállástól. A párt továbbra is erőteljes háborúellenes propagandát folytatott a hadseregben. Ennek következtében — Antonescu beismerése szerint — a hadsereg a rendszer nagyon labilis és megbízhatatlan támasza lett.

Mihály király a monarchia megmentése érdekében még 1944 áprilisában úgy nyilatkozott, hogy elfogadja a szovjet kormány fegyverszüneti ajánlatát. Sőt, kereste a kapcsolatot a Kommunista Párttal, és a királyi palotában bizalmas megbeszélést folytatott a párt megbízottaival. A Kommunista Párt hajlandó volt együttműködni a királlyal, amennyiben az késznek mutatkozott szembeszállni Antonescuval és a németekkel.

A párt nagy figyelmet fordított arra, hogy megnyerje a hadsereget, koordinálja a munkásosztagoknak és az Antonescu-féle hadsereg hazafias érzelmű tisztjeinek akcióit. E célból az 1944. június 14-re virradó éjszakán a párt kezdeményezésére megtartották Bukarestben a vezető pártfunkcionáriusok tanácskozását a bukaresti helyőrség haladó érzelmű tábornokainak és magas rangú tisztjeinek egy csoportjával, valamint az udvar és a burzsoá pártok képviselőivel. A tanácskozás résztvevői megalakították a Katonai Bizottságot. A bizottság Emil Bodnarasnak, a Kommunista Párt képviselőjének felügyelete alatt működött. Nagy szerepet játszott benne Dámáceanu ezredes, a bukaresti helyőrség vezérkari főnöke. Bodnaras aktív részvételével a Katonai Bizottság körülbelül 40 ülést tartott és részletesen megvitatta a fegyveres felkelésnek a Kommunista Párt által előterjesztett tervét.

A burzsoá pártok vezetői, valamint Mihály király megbízottai minden eszközzel fékezni igyekeztek a fegyveres népmozgalom kibontakozását. Arra számítottak, hogy az Egyesült Államok és Anglia uralkodó köreinek segítségével sikerül saját híveikből kormányt alakítaniuk, s ezáltal sikerül megőrizniük Romániában a burzsoá—földesúri rendszert. Maniu és Brátianu Antonescu hozzájárulásával még 1944 elején elküldték megbízottaikat Kairóba, hogy folytassanak tárgyalásokat Románia amerikai—angol megszállásának lehetőségéről. A Nemzeti Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt csak a tömegek, különösen a munkásosztály részvétele nélkül végrehajtott palotaforradalmat tartotta megengedhetőnek, ezért ellenzett a kommunisták által javasolt minden olyan intézkedést, amely a felfegyverzett népnek a felkelésbe való bevonására irányult. A „történelmi” pártok képviselői például azzal a javaslattal álltak elő, hogy a király „önként essen fogságba”, az „ellenzék” képviselői pedig utazzanak Moldavába, hogy megakadályozzák egy „tisztán kommunista” kormány megalakítását. A „történelmi” pártok vezetői még augusztus 22-én reggel, a fegyveres felkelés küszöbén is elküldték megbízottukat, Ion Michalachét Antonescuhoz azzal a javaslattal, hogy maga a román „führer” kössön fegyverszünetet a Szovjetunióval. Ezt Maniu másnap közölte a Kommunista Párt képviselőivel.

A burzsoá pártok azt javasolták, hogy a felkelést Moldavának a szovjet csapatok által felszabadított részében, vagy Román körzetében, az 5. hadtest védelmi szakaszán, vagy a Tirgu Jiu-i hegyekben indítsák meg. A Kommunista Párt képviselői viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy a felkelésnek az ország központjában, a fővárosban, a munkások és a katonák aktív támogatásával kell kirobbannia.

Ebben a rendkívül fontos kérdésben igen éles nézeteltérések alakultak ki. Július végén a Kommunista Párt képviselői kijelentették, hogy fenntartják maguknak az önálló cselekvés jogát, és maguk határozzák meg a felkelés kezdetének helyét és idejét, ha a „történelmi” pártok és a királyi udvar szabotálják a kidolgozott terv végrehajtását.

Miért ragaszkodtak a kommunisták ahhoz, hogy a felkelést a fővárosban kell kirobbantani? Azért, mert Bukarest az ország legnagyobb ipari központja volt, ott koncentrálódtak a munkástömegek, a felkelés fő hajtóerői. A főváros volt a politikai központ is, onnan irányították az egész államgépezetet, ott futottak össze az információ szálai. Ha a fővárosban indítják meg a felkelést, sok tekintetben már eleve biztosítják a sikerét is.

Azt is figyelembe vették, hogy a fővárosban és más nagyvárosokban olyan csapatok állomásoztak, amelyek a hazafias munkásosztagokkal szorosan együttműködve akcióba léphettek. Bukarest volt továbbá a román burzsoázia és a román érdekeltségű külföldi monopolista körök gazdasági és pénzügyi hatalmának központja. Ha erre a központra mérnek csapást, jócskán csökken a burzsoázia befolyása az országban. Végül ez a város, amely az ország földrajzi középpontjában fekszik, a hadászati utak és közlekedési vonalak fontos csomópontja volt.

1944 augusztus elejétől a Kommunista Párt folytatta a felkelés előkészítését, gondosan és alaposan megvitatva az akció minden részletét. Egyebek között megszervezte Gheorghiu-Dej és más elvtársak szökését a fogságból. Mind a belső helyzet — Antonescu presztízsének további csökkenése, híveinek nézeteltérései, a tömegek növekvő aktivitása —, mind pedig a nemzetközi helyzet, amelyet a Vörös Hadsereg lengyelországi győzelmei határoztak meg, kedvezett a felkelés mielőbbi megindításának.

Rendkívül fontos volt, hogy a felkelés váratlanul törjön ki, hiszen a fronton a román csapatokat német egységekkel vegyítették, a hátországban pedig a Gestapo-ügynökök és a Siguranta (román politikai rendőrség) ügynökeinek kiterjedt hálózata működött. Ezért az előkészítés a konspiráció szabályainak szigorú betartásával folyt. Elkészültek a majdani új kormány legfontosabb rendeleteinek tervezetei. Ezek egyebek között előírták az összes antifasiszták haladéktalan kiszabadítását a börtönökből és a koncentrációs táborokból, az Antonescu-kormány és a hitlerista képviseletek vezetőinek letartóztatását.

A hazafias érzelmű tisztek a Kommunista Párt tagjainak tevékeny közreműködésével állandó megfigyelés alatt tartották a kollaboráns minisztereket és a német tábornokokat, az ország 63 pontján megállapították a német fasiszta katonai egységek tartózkodási helyét és mozgását. Várható volt, hogy a felkelőknek nagy segítséget nyújtanak a fővárosban a román hadsereg alegységei.

A felkelés haditervének kidolgozásakor a Kommunista Párt betartotta azt a fontos szabályt, hogy a döntő helyen döntő fölényt kell biztosítani. Bukarestben olyan ember- és anyagtartalékokat kellett összevonnia, amelyek felülmúlták a hitleristáknak és Antonescu híveinek erejét. Csakhogy a felkelést közvetlenül megelőző időszakban a fővárosban és környékén — a hazafias harci osztagokat leszámítva — összesen csak 8000 román katona és tiszt állomásozott, akiknek többsége hajlandó volt támogatni a felkelést. A hitleristáknak viszont több mint 11 000 katonájuk volt, s ezeknek a fele magában Bukarestben állomásozott.

A szükséges számbeli fölény megteremtése érdekében a Katonai Bizottság Dámáceanu ezredes segítségével meggyőzte az Antonescu-kabinetet és a vezérkart, hogy ne küldjön erősítést a frontra. Az ürügy meggyőzően hangzott: ezeket a csapatokat, úgymond, felhasználhatják „az esetleges lázadások leverésére…”

1944 augusztus elején a fővárosba érkezett két újonc zászlóalj, egy lovasezred, egy tüzérhadosztály, és egy határőrezred. A vezérkar augusztus 21-i parancsa értelmében ezen egységek frontra küldését további rendelkezésig elhalasztották.

A Kommunista Párt még július elején összeállította és átadta a Katonai Bizottságnak a legelőször elfoglalandó, legfontosabb 93 objektum jegyzékét. A jegyzéken szerepelt a miniszterelnökség, a belügyminisztérium, a hadügyminisztérium, a telefonközpont, a távírda, a rádióállomás épülete, továbbá szerepeltek rajta a különböző német képviseletek és törzskarok helyiségei. A terv szerint ezeket az épületeket gyorsan el kellett foglalni, és bármi áron tartani a szovjet csapatok bevonulásáig.

A hazafias csoportok és a felkelést támogató katonai egységek hadműveleti irányítására két törzskart állítottak fel: az északi törzskarhoz a főváros I. és IV. kerületének csapatai tartoztak, a délihez a II. és a III. kerület fegyveres erői.

A főváros katonai parancsnoksága biztosította a szükséges tartalékot is, amelyet négy csoportra osztva a város különböző pontjain helyezett el. A felkelés időpontjának megállapításakor két lehetséges változatot vettek számításba: légiriadó esetére (1. sz. terv) vagy belső rendfenntartási gyakorlat idejére (2. sz. terv). A felkelés részleteinek kidolgozása végett két próbariadót rendeztek, amelyek során a csapatok elfoglalták körzeteiket. A főváros legfontosabb objektumait, elfoglalásuk sorrendjének megfelelően, két csoportba osztották. Az először elfoglalandó objektumok listájára vették fel a Modrogan fasorban levő német vezérkart, a Filipescu utcában levő haditengerészeti vezérkart, az Alexandru fasorban levő Gestapót és német törzseket, a Floreasca utcai raktárt és más objektumokat.

A felkelés előestéjén a Katonai Bizottságnak sikerült valamelyest növelnie a fővárosi helyőrség csapatainak létszámát, ám a németek továbbra is számbeli fölényben voltak. Ekkor a bizottság az alábbi erőkkel rendelkezett: három ezreddel, két újonc zászlóaljjal, két lovasszázaddal, egy aknavető hadosztállyal és még néhány, különböző fegyvernemekhez tartozó századdal. Rajtuk kívül a bizottság számíthatott hat csendőrzászlóaljnak és a csendőraltiszti iskola növendékeinek a támogatására. Az 1. sz. terv alapján kidolgozták a 30 871-es számú hadműveleti parancsot.

Az ország más részein állomásozó csapatoknál is kidolgozták a megfelelő terveket. A felkelő katonai egységeknek a vidéki körzetekben az volt a feladatuk, hogy elfoglalják a helyi német parancsnokságokat és lefegyverezzék a németeket, hogy megakadályozzák a hitlerista egységek mozgását és Bulgáriából való átdobását, hogy lezárják a Bukarestbe vezető valamennyi utat és segítséget nyújtsanak a fővárosnak. Különösen nagy fontosságot tulajdonítottak a Prahova-folyó völgyének, ahol Ploesti, a kőolajipar központja fekszik. A Prahova völgyében a hitleristáknak több mint 27 000 katonájuk volt, a román csapatok létszáma pedig alig érte el a 12 000-et. Az itteni román csapatok akcióba lépéséért az 5. területi hadtest parancsnoksága volt a felelős, amely szoros kapcsolatot tartott fenn Ploesti és Tirgoviste helyi kommunista pártszervezeteivel és munkásaival. A terv szerint azonnal el kellett foglalni az iparvállalatokat, hogy a németek ne rombolhassák le azokat, le kellett zárni valamennyi fontos útvonalat és közlekedési csomópontot, fel kellett fegyverezni a munkásokat, és szoros együttműködést kellett kialakítani a hazafias csoportokkal.

Heves vitát kiváltó fontos probléma volt a felkelés megindításának időpontja. A burzsoá pártok és az udvar képviselői, szabotázstaktikájukhoz híven, nem akarták pontos dátumhoz kötni magukat. Amikor a demokratikus erők úgy határoztak, hogy Románia augusztus 9-én kilép a háborúból, Maniu további tárgyalásokat tartott szükségesnek, s ezzel hátráltatta a határozott döntést.

A burzsoá pártok politikusai a következő napokban is szabotálták a felkelés előkészítését. A Kommunista Párt képviselői határozottan kijelentették, hogy a fegyveres felkelésnek augusztusban el kell kezdődnie. Az augusztus 20-i tanácskozáson a legkésőbbi időpontként 1944. augusztus 26-át állapították meg. A szovjet csapatok augusztus 20-án megindított sikeres iasi—kisinyovi hadművelete, azonban arra késztette a Katonai Bizottságot, hogy revideálja ezt az időpontot, és a felkelést már augusztus 23-án megindítsa.

Augusztus 23-án reggel ülést tartottak a kormány tagjai. Úgy döntöttek, hogy folytatják a háborút, „totális mozgósítást” hajtanak végre az országban, és a Focsani—Námoloasa—Galati-vonalon megszervezik a védelmet. A döntéssel Ion Antonescu miniszterelnök és Mihai Antonescu külügyminiszter néhány óra múlva a királyhoz sietett. Megakarták szerezni a király támogatását, és rá akarták beszélni a királyt, hogy intézzen felhívást a néphez.

1944 közepére az Antonescu-rendszer annyira felbomlott, hogy a belső erők is meg tudták volna dönteni. A hazafiak azonban nem hagyhatták figyelmen kívül azt a fontos tényt, hogy az országban sokezres német fasiszta hadsereg állomásozott, amely természetesen nem maradt volna semleges egy népi megmozdulás esetén.

Ezért a felkelés sikerének nagyon fontos feltétele volt a németek kiűzése Románia területéről. Az itt állomásozó németek száma viszont elérte a 700 000 főt. Ezzel a román hazafiak nem tudtak megbirkózni. Szükségük volt a Vörös Hadsereg támogatására.

A Friessner tábornok parancsnoksága alatt álló német „Dél-Ukrajna” hadseregcsoport szétzúzásának szükségessége abból az általánosan kedvező hadászati helyzetből következett, amely 1944 nyarán alakult ki a szovjet—német fronton.

Az iasi—kisinyovi hadművelet az elmúlt háború legnagyobb hadműveletei közé tartozott. Végrehajtói az R. J. Malinovszkij és F. I. Tolbuhin hadseregtábornokok parancsnoksága alatt álló 2. és 3. Ukrán Front csapatai voltak. A hadművelet azt a célt tűzte a két front csapatai elé, hogy befejezzék Szovjet-Moldava felszabadítását és Romániát kivonják a Németország oldalán vívott háborúból. Ezzel alapvetően megváltozik a katonai és a politikai helyzet mind Romániában, mind az egész Balkánon.

A „Dél-Ukrajna” hadseregcsoporttól zsákmányolt okmányok, többek között a hadseregcsoport parancsnokának augusztus 18-i parancsa azt bizonyítják, hogy a német parancsnokságot nem érte váratlanul a szovjet támadás. A hitleristáknak azonban nem volt elég erejük ahhoz, hogy visszaverjék a szovjet támadást, s nem ismerték a főcsapás irányát sem. E két körülmény már az első napokban biztosította a támadás sikerét. A szovjet csapatok három nap alatt áttörték az ellenség védelmi vonalát, és 120 km széles arcvonalon 60 km-t nyomultak előre. Nyitva állt előttük az út a Balkán felé.

A felkelés terve szerint a fronton levő román csapatoknak azonnal át kellett állniuk a Vörös Hadsereg oldalára, és vele együtt folytatni a harcot az ország felszabadításáért. A román hadsereg egyes hadosztályai azonban ellenállást tanúsítottak. Ezért a szovjet csapatok kénytelenek voltak megsemmisíteni vagy lefegyverezni őket.

A román hazafiak felszabadító harcának nagyszerű eseménye volt, hogy ezekben a napokban a Delen térségében bekerített hitlerista csoport szétzúzásában részt vett a „Tudor Vladimirescu” önkéntes román hadosztály. Ezt a hadosztályt román hadifoglyokból alakították meg 1943 októberében a Szovjetunióban, szovjet fegyverekkel szerelték fel és szovjet tisztek képezték ki.

Augusztus 23-ra nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet—német front déli szakaszán a német fasiszta csapatok katasztrofális vereséget fognak szenvedni. Ez nagyon kedvező helyzetet teremtett a romániai antifasiszta felkeléshez.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!