A Kegyelmes Lovagina

Megtaláltuk Novák Katalin egy újabb kegyelmi döntését, ezúttal egy „közbizalmat nagy fokban gyengítő” bűncselekmény ügyében

Megtaláltuk Novák Katalin egy újabb kegyelmi döntését, ezúttal egy "közbizalmat nagy fokban gyengítő" bűncselekmény ügyében

Egy bíróságon volt takarító egy nő, de titokban rendszeresen felbontotta, majd visszazárta a bírósági leveleket, feltúrta a bírók asztalán az iratokat, és le is fényképezte azokat. 1 év 10 hónap börtönt kapott, Novák tavaly februárban kegyelmezett meg neki.

Novák Katalin újabb, eddig nem ismert kegyelmi döntésére bukkantunk a Bírósági határozatok kulcsszavakkal kereshető tárában: a Kaposvári Járásbíróság 2022 januárjában ítélt börtönre egy nőt, aki egy bíróságon volt takarító, és hozzáfért a bizalmas levelekhez, iratokhoz.

Az ügy anonimizált dokumentumai szerint a nőt a felvételi beszélgetésen tájékoztatták is arról, hogy bizalmas a munkája, majd letette az igazságügyi alkalmazotti esküt is. A nő feladatai közé tartozott a meg nem nevezett bíróság elnöki irodájának, illetve az elnöki szinten lévő irodák, folyosók, mosdók takarítása. Segített a büntető-, szabálysértési, polgári, végrehajtási ügyek irodai dolgozóinak postázási tevékenységében, postabontásban, iratválogatásban, iratok postázásra előkészítésében, iratok borítékolásában és kézbesítésében „megyei postajárat útján”.

Kulcsa volt az irodákhoz, és bár az elnöki irodához pont nem kapott, ide is be tudott jutni az elnöki irodavezető irodáján át.

A nő a bírósági dokumentumok szerint a bírók asztalán átkutatta az iratokat, és le is fotózta őket a mobiljával.

Az ítélet sorolja az ilyen eseteket:

  • „Hivatalos bírósági, postázásra előkészített lezárt levelet személyes adat jogosulatlan megismerése céljából a többi ott lévő irat közül titokban felkutatta, majd a lezárt borítékot felbontva, annak tartalmát jogosulatlanul megismerte, ezt követően a borítékot visszazárta.”
  • „Bírói döntésre váró, ügyiratborítóban elhelyezett vádiratot személyes adat jogosulatlan megismerése céljából a többi ott lévő irat közül titokban felkutatta, majd annak teljes tartalmát a saját Iphone típusú mobiltelefonjával jogosulatlanul fényképen rögzítette.”
  • „X büntetőügyében tárgyalás tartása iránti kérelmét, amely Y bíró irodájában ügyiratborítóban volt elhelyezve, személyes adat jogosulatlan megismerése céljából a többi ott lévő irat közül titokban felkutatta, majd annak teljes tartalmát a saját iPhone típusú mobiltelefonjával fényképen jogosulatlanul rögzítette.”
  • „1-1 darab hivatalos bírósági, postázásra előkészített és lezárt levelet személyes adat jogosulatlan megismerése céljából a többi ott lévő irat közül titokban felkutatta, majd annak tartalmát jogosulatlanul megismerte, ezt követően a borítékokat visszazárta.”

A nő a tárgyaláson elismerte a bűncselekményeket és a bűnösségét, de vallomást nem tett.

Róla csak annyit tudni a bírósági iratok szerint, hogy „iskolai végzettsége, jelenlegi munkaviszonya, jövedelme nem ismert. Férjezett, kiskorú gyermeke nincsen. Vagyontalan. Büntetlen előéletű.”

Az elsőfokú ítélet szerint a bíróság a súlyosító körülményként értékelte a folytatólagos elkövetést, és azt, hogy igazságügyi alkalmazottként bizalmi állásából, bizalmi helyzetéből adódó lehetőséggel visszaélve követett el bűncselekményt igazságszolgáltatási szervnél. Enyhítő körülményként vette figyelembe beismerő nyilatkozatát, megbánó magatartását.

Az ítélet szerint

a bíróságok működésébe vetett közbizalom megrendítésére a cselekmény kifejezetten alkalmas, hiszen a bíróságokon folyó akár büntető-, akár polgári ügyekben érintett személyek joggal várhatják, hogy adataikhoz és az ügyek adataihoz illetéktelen személy ne férjen hozzá, sem puszta kíváncsiságból, sem más nem ismert célból, hogy ügyük és személyes adataik a bíróságon illetéktelenek számára hozzáférhetetlenek legyenek. Ugyanez érvényes a bíróságon dolgozókkal kapcsolatos személyi nyilvántartási adatokra is. A vádlott cselekménye mindezt a közbizalmat nagy fokban gyengíthette.”

A nőt 1 év 10 hónap börtönre ítélték folytatólagosan elkövetett tiltott adatszerzés bűntette miatt, és nem függesztették fel a büntetést, pont a fentiek miatt. Emellett három évre a közügyektől is eltiltották, illetve örökre eltiltották attól, hogy állami szervnél, „de kiemelten bíróságon, ügyészségen, rendőrségen” dolgozzon.

Mivel a nő és az ügyvédje enyhítésért fellebbezett, az ügy másodfokra került, a Kaposvári Törvényszék 2022 márciusában helybenhagyta az ítéletet, és azt írta, „a vádlott cselekménye a bíróságok működésébe vetett közbizalom megrendítésére alkalmas volt, ahogy arra az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá”.

A bűncselekmény tárgyi súlyára, valamint a társadalomra veszélyességére tekintettel, a törvényszék álláspontja szerint is indokolt a vádlottal szemben a törvény szigorával élni, írták.

Az ügy ezután a Kúrián kötött ki, amely 2023. április 18-án tartotta a tanácsülését, és fenntartotta az első és a másodfok határozatát, a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak, ugyanakkor, mint az indokolásból kiderült, ekkorra már kegyelmet kapott a nő.

A köztársasági elnök 2023. február 7. napján meghozott – az igazságügyi miniszter által 2023. február 9. napján ellenjegyzett – KEH/443-7/2023. számú határozatával a terhelttel szemben kiszabott büntetés hátralévő részének végrehajtását kegyelemből 2 évi próbaidőre felfüggesztette

– áll a dokumentumban.

Emlékezetes: ugyanígy derült ki az is, hogy K. Endre kegyelmet kapott, ott is a Kúrián kötött ki az ügye, de mire összeült a tanács, addigra már döntött Novák Katalin, így ez bekerülhetett a dokumentumokba.                                        (HVG)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…A nő a bírósági dokumentumok szerint a bírók asztalán átkutatta az iratokat, és le is fotózta őket a mobiljával…”

-A kis kíváncsi természetű!

Node mi lett a lefotózott dokumentumok, meg a tudatban rögzült információ sorsa?

INNENTŐL AZTÁN TALÁLGATHATUNK – VÉG NÉLKÜL! Mígnem egyes rosszindulatúak arra a megállaptásra jutnak, hogy a „takarítónőt” a vajdabanda szervezte be, MEGHATÁROZOTT CÉLLAL!

Hogy milyen céllal? Nos az megintcsak találgatásokra adhat okot.

Talán segíthet a összeesküvés – gyártók fantáziáját megmozgatni, ahogyan a „takarítónő” ELNÖKI KEGYELEMBEN RÉSZESÜLT! Még mielőtt jogerőre emelkedett a büntije

Alekszej Kornyienko, az Orosz Föderáció Állami Dumájának a távol-keleti régiók helyettese állampolgári fogadást és találkozót tartott Nahodka városának (Primorszkij terület) lakosaival. – kprf-ru

Alekszej Kornyienko, az Orosz Föderáció Állami Dumájának a távol-keleti régiók helyettese állampolgári fogadást és találkozót tartott Nahodka városának (Primorszkij terület) lakosaival.

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

Alekszej Kornyienko, az Orosz Föderáció Állami Dumájának a távol-keleti régiók helyettese állampolgári fogadást és találkozót tartott Nahodka városának (Primorszkij terület) lakosaival.

2024-02-08 08:42
A kommunista párt frakciójának sajtószolgálata az Állami Dumában

Február 7-én, a választási kampány és a régiókban folyó parlamenti munka részeként Alekszej Viktorovics Kornyienko, az Állami Duma helyettese, az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának Központi Bizottságának titkára fogadást tartott a polgárok számára személyi kérdésekről, valamint találkozott a párt aktivistáival. és a párt támogatói Nahodka városában.

A munkában részt vett Elsevar Gabibov, a PC törvényhozó közgyűlésének helyettese és a Primorszkij Területen dolgozó helyettes asszisztense, Anatolij Elisov.

Nahodka lakosai különféle kérdésekkel fordultak a képviselőhöz: lakás- és kommunális szolgáltatások, összeomló infrastruktúra, összeomló lakásállomány, rossz utak, szemét, víz-, fűtés-, villanyhiány. Felfújt tarifák, élelmiszer- és energiaárak. Kiömlések a lakóépületekben, a liftek nagyjavításának hiánya. A polgárok azt is megjegyezték, hogy nincs párbeszéd a városi adminisztrációval, lehetetlen elérni a hatóságokat és meghallgatni őket.

A fogadásra a Nahodka és a Partizansky kerület kertészeinek képviselői érkeztek. Victoria Shuvarina a nyári lakosok nevében beszélt; a fő és nagyon fontos kérdések az Orosz Föderáció és a Primorszkij terület jogszabályainak módosítása, az infrastruktúra-fejlesztéshez nyújtott valódi elnöki támogatások hiánya, a helyi hatóságok azt állítják, hogy ilyen lehetőségek nem állnak rendelkezésre. nyári lakosok. Az épülő szövetségi létesítményekből származó inert anyagokat magántelepekre szállítják, ahelyett, hogy javítanák az árvíz által sújtott üdülőfalvak úti infrastruktúráját. Az energiaellátás kérdése akut, a mezőgazdasági területeken felfújt tarifák vannak.

Alekszej Viktorovics Kornyienko kiemelt figyelmet szentelt a közelgő elnökválasztásnak, kiemelte az Orosz Föderáció Kommunista Pártja és Nyikolaj Mihajlovics Haritonov kommunista jelölt programját, és válaszolt a nakhodkaiak kérdéseire.

A találkozó során a Nahodka párt aktivistái számos javaslatot és kiegészítést tettek Nyikolaj Haritonov választási kampányához.

Illusztrációk az anyaghoz:

SaLa

Európa felkészül a Trumppal való konfrontációra – pravda-ru

Európa felkészül a Trumppal való konfrontációra

www-pravda-ru.translate.goog

Европа готовится к противостоянию с Трампом

Петр Ермилин

Európa felkészül a Trumppal való konfrontációra

Az EU megkezdte a felkészülést az „agresszív” Trump elleni harcra

Váratlan körülmények forgatókönyvének kidolgozására készül az Európai Unió, különös tekintettel Donald Trump hatalomra kerülésére az Egyesült Államokban –  írják a Bloomberg hírügynökség újságírói. Az anyag kifejti, hogy Trump elnöksége új vámokat vonhat maga után Európának, ezért az EU előre megtorló intézkedéseket készít elő. A Pravda.Ru közzéteszi a Bloomberg-anyag fordítását.

Az EU megkezdte a felkészülést az „agresszív” Trump elleni harcra Fotó: flickr.com, készítette: Gage Skidmore a Creative Commons Nevezd meg! – Nevezd meg! – Nevezd meg! – Megosztás 2.0 Általános licenc alatt

Az Európai Unió azon dolgozik, hogy hivatalosan felmérje, hogyan nézne ki Donald Trump elnöksége, és azt tervezi, hogyan reagáljon minden olyan büntető kereskedelmi intézkedésre, amely sújtná a blokkot, ha megnyerné az amerikai választásokat.

Az Európai Bizottság, a blokk végrehajtó testülete megkezdte a novemberi szavazás hatásvizsgálatának elkészítését, különös tekintettel arra a forgatókönyvre, amelyben Trump kerül ki győztesen – mondta az egyik tisztviselő.

A volt elnök stílusa egyre agresszívebbé vált, és a blokk tagállamai között széles körben egyetértés van abban, hogy egy újabb mandátum kényszerintézkedésekhez, például az EU-t célzó vámokhoz vezetne – véli egy, a helyzetet jól ismerő magas rangú tisztségviselő. A névtelenül nyilatkozó tisztviselő hozzátette: az uniós országok felelőssége, hogy felkészüljenek az elkövetkezőkre.

Trump csapata az EU elleni fellépések lehetséges listáját tervezi, amely magában foglalhat egy széles, 10%-os minimális vámtarifát, valamint az európai digitális szolgáltatások adója elleni lehetséges ellenintézkedéseket, amelyek közvetve az Egyesült Államok technológiai vezetőit célozzák meg – közölte a Bloomberg szerdán.

Trump legutóbb akkor rengette meg a transzatlanti kapcsolatok alapjait, amikor megtámadta a Kereskedelmi Világszervezetet, megkérdőjelezte az európai biztonsági garanciákat, és „pokolnak” nevezte Brüsszelt. A Bloomberg News/Morning Consult januári közvélemény-kutatása szerint az elnökjelölt megnyerte az első két republikánus előválasztást, és átlagosan 6 százalékponttal vezet Joe Biden előtt a 2024-es választást valószínűleg eldöntő hét államban.

A két fél továbbra is nézeteltérésben van azon vámok miatt, amelyeket Trump az Egyesült Államok nemzetbiztonsági aggályaira hivatkozva vetett ki első ciklusa során az EU acéljára és alumíniumjára. A blokk saját erőfeszítéseivel válaszolt, és 2021-ben ideiglenes fegyverszünetet kötött Bidennel.

Az EU azonban azzal érvel, hogy a jelenlegi helyzet továbbra is igazságtalan, mondván, hogy a blokk exportőrei több mint 350 millió dollárnyi vámot fizetnek évente. Az EU-tagállamok azonban vonakodtak az amerikai árukra kivetett vámok újbóli bevezetésével válaszolni, mert attól tartanak, hogy ez növelheti Trump választási esélyeit.

Az Európa elleni lehetséges intézkedések az Egyesült Államok árukereskedelmének átalakítására irányuló szélesebb körű kezdeményezés részét képeznék. Az ország nagy múltra tekint vissza az EU-val szemben, és 2023-ban a harmadik egymást követő év lesz, amikor az egyensúlytalanságok meghaladják a 200 milliárd dollárt, ami Trump tanácsadói szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra utal.

A Trump első ciklusát jellemző transzatlanti ellentét elkerülése érdekében egyes európai tisztviselők kísérletező lépéseket tesznek a kapcsolatok szorosabbra fűzésére. Magas rangú tisztviselők, köztük Annalena Bärbock német külügyminiszter , már megkezdték a kapcsolatfelvételt a republikánusokkal. Szeptemberben Texasba és Washingtonba látogatott, hogy találkozzon Trump támogatóival.

Európának fel kell készülnie arra, hogy Trump győzelme esetén együttműködjön Trumppal, mondta tavaly a Bloombergnek, és „naivitás” lenne nem felkészülni egy ilyen eredményre.

Noha Biden retorikája békéltetőbb lehet, mint Trumpé, és az EU-hoz való közeledése Ukrajnával kapcsolatban hozzájárult a transzatlanti kapcsolatok helyreállításához, az EU tisztviselői továbbra is tisztában vannak azzal, hogy kereskedelempolitikájában még mindig sok közös vonás van elődjének „Amerika az első” megközelítésével.

Az európaiakat különösen sokkolta Biden több mint 390 milliárd dolláros támogatási programja a zöld technológia támogatására, amely arra ösztönzi a vállalatokat, hogy befektetéseiket Európából az Egyesült Államokba helyezzék át.

Boerbock vezetője, Olaf Scholz német kancellár nyíltan kijelentette, hogy Biden újraválasztását szeretné. Trump ezzel szemben az Egyesült Államok „nagy szakadását” támogatja, amely Németország számára is káros lenne – mondta Scholz tavaly. „A jelenlegi elnök jobb, ezért szeretném, ha újraválasztották volna” – tette hozzá.

A cégvezetők is kongatják a vészharangot. A Deutsche Boerse AG vezérigazgatója, Theodor Weimer Trump esetleges visszatérésével kapcsolatban azt mondta, Európa csak abban reménykedhet, hogy az amerikai jogrendszerben „erős fékek és ellensúlyok” vannak, mivel szerinte ezekre szükség lesz.

Működési hírekCsatlakozzon a Pravda.Ru oldalhoz

Ljubov Stepushova kurátor

Lyubov Aleksandrovna Stepushova – a Pravda.Ru rovatvezetője *

SaLa

A SZOVJETHATALOM KELETKEZÉSE

2

I. RÉSZ

ELSŐ KÖNYV

FORRADALOM ÉS ELLENFORRADALOM

(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)

3. Forradalom

Ezekután az események villámló gyorsasággal követték egymást. A még mindig föld alatt dolgozó Lenin új jelszót adott a forradalomnak: „Minden hatalmat a szovjeteknek! Le az ideiglenes kormánnyal!”

Október 7-én Thompson ezredes gondterhelten sürgönyzött Washingtonba.

A MAXIMALISTÁK (BOLSEVIKOK) MOST CSELEKVŐEN
HOZZÁLÁTTAK, HOGY KEZÜKBE KAPARINTSÁK A
MUNKÁSOK ÉS KATONÁK KÜLDÖTTEINEK EBBEN A
HÓNAPBAN ITT EGYBEÜLŐ ÖSSZOROSZ KONGRESZ-
SZUSÁNAK IRÁNYÍTÁSÁT. HA EZ SIKERÜL NEKIK,
ÚJ KORMÁNYT ALAKÍTANAK, AMI VÉGZETES
KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHAT, VALÓSZÍNŰLEG
KÜLÖNBÉKÉHEZ VEZET. MINDEN ERŐFORRÁST
FÖLHASZNÁLUNK, DE AZONNALI TÁMOGATÁSRA
VAN SZÜKSÉGÜNK, VAGY MINDEN ERŐFESZÍTÉS
KÉSŐ LESZ.

November 3-án Thompson ezredes hivatalában a Szövetségesek Oroszországban lévő katonai vezetői titkos konferenciára gyűltek egybe. Mit kell tenni a bolsevikok megfékezésére? Niessel tábornok, a francia katonai misszió feje dühösen támadta az ideiglenes kormányt tehetetlenségéért és az orosz katonákat „sárga kutyáknak” nevezte. Ennek hallatára egy orosz tábornok haragtól kipirult arccal távozott a szobából.

Knox tábornok szemére vetette az amerikaiaknak, hogy nem álltak Kornyilov mögött.

— Nekem nem érdekem, hogy Kerenszkijt és kormányát megszilárdítsam. Ez a kormány tehetetlen, hatástalan és értéktelen. Önöknek Kornyilovval kellett volna tartaniok! — kiáltotta Knox Robins felé.

— Rendben van, tábornok — vágta vissza Robins — Önök viszont Kornyilovval tartottak.

A brit tábornoknak arcába tolult a vér. — Az egyetlen lehetőség ma Oroszországban egy katonai diktatúra. Ennek a népnek ostort suhogtató kézre van szüksége!

— Tábornok — mondotta Robins — önök kifoghatnak egy egészen más jellegű diktatúrát.

— Ezt a bolsevik társaságot érti ezen?

— Igen, azt.

— Robins, — mondotta Knox tábornok — ön nem katona; önnek fogalma sincs a katonai ügyekről. A katonák tudják, hogy mit kell az effajta társasággal csinálni. Mi a falhoz állítjuk és agyonlőjük az ilyeneket.

— Igen, feltéve, hogy elfogják őket — felelte Robins. — Elismerem tábornok, hogy nem értek a katonai ügyekhez, de sokat tudok a népről. Egész életemben vele dolgoztam. Jártam mindenfelé Oroszországban és azt hiszem, hogy önök itt egy nép akaratával találják magukat szemben.

1917 november 7-én, négy nappal a Thompson ezredes hivatalában megtartott konferencia után a bolsevikok kezükbe ragadták a hatalmat Oroszországban.

A világot megrendítő bolsevik forradalom különös módon, csaknem észrevétlenül indult meg. Kisebb katonai és tengerészcsoportok meneteltek itt-ott a főváros körül, helyenként néhány szórványos lövés hangzott el. Férfiak és nők gyűltek egybe vitatkozva, gesztikulálva a dércsípte utcákon, miközben a legutolsó felhívásokat és deklarációkat olvasták. Autók suhantak le s föl a Nyevszkij-körúton, háziasszonyok jártak ki és be az üzletek ajtajain. Az aznap rendesen megjelenő konzervatív pétervári újságok nem is tettek említést arról, hogy forradalom tört ki.

A bolsevikok jóformán ellenállás nélkül foglalták el a telefonközpontot, a távíróhivatalt, az állami bankot és a minisztériumokat. Az ideiglenes Kerenszkij-kormány székhelyét, a Téli Palotát körülvették és ostromolni kezdték.

Maga Kerenszkij ezen a délutánon az amerikai követségtől kölcsönkapott és amerikai zászlót lengető gyors gépkocsin menekült el. Elindulásakor sebtében levelet írt Francis követnek, amelyben hírül adta, hogy visszajön majd a fronton összeszedett katonákkal „és a helyzetet öt napon belül felszámolja”.

Este hat órakor Francis követ a következő táviratot küldte Lansing külügyminiszternek:

ÚGYLÁTSZIK, A BOLSEVIKOK MÁR MINDENRE KI-
TERJESZTETTÉK ELLENŐRZÉSÜKET. NEM VAGYOK
KÉPES MEGTUDNI, HOL TARTÓZKODNAK A MINISZ-
TEREK.

Ennek a nedves, zord éjszakának a közepetáján teherkocsik dörömböltek végig a sáros utcákon és az itt-ott lángoló utcai tüzek előtt, ahol őrök állottak, lelassítottak. A teherkocsikból fehér kötegeket dobáltak kifelé. A kötegek ezt a felhívást tartalmazták:

OROSZORSZÁG LAKOSSÁGÁHOZ!

Az ideiglenes kormányt megdöntöttük. Az államhatalom a pétervári proletariátus és helyőrség élén álló Munkás- és Katonaküldöttek Pétervári Szovjetjének, a Forradalmi Katonai Bizottságnak a kezébe jutott.
Az, amiért a nép küzdött — a demokratikus béke azonnali felajánlása, a földbirtokosok földbirtoklási jogának megszüntetése, a termelésnek a munkások által való ellenőrzése, a Szovjetkormány megalakítása — valósággá lett.
Éljen a munkások, parasztok, katonák forradalma!

A Munkás- és Katonaküldöttek
Pétervári Szovjetje és a Forradalmi
Katonai Bizottság

Száz és száz vörös gárdistának és katonának feketéllő tömege, gyűlt egybe a-ragyogóan kivilágított Téli Palota körül, amely utolsó bástyája volt a már nem létező ideiglenes kormány tagjainak. A tömeg hirtelen előremozdult, keresztülözönlött az udvaron, áttört a barikádokon és behatolt a palotába. Kerenszkij volt minisztereit abban a nagy, agyondíszített teremben tartóztatták le, ahol már egész nap üldögéltek egy hosszú asztal körül. Az asztal tele volt összegyűrt papírdarabokkal, a már soha be nem fejezhető felhívások maradványaival. Az egyik így hangzott: „Az ideiglenes kormány az összes osztályokat felhívja az ideiglenes kormány támogatására …”

November 7-én este 10.45-kor a munkás- és katonaküldöttek szovjetjének összorosz kongresszusa a Szmolnüj-intézet báltermében megkezdte első ülését. Ez az intézet azelőtt a cári arisztokrácia leányainak volt divatos akadémiája. A hatalmas, füstös bálterem márványoszlopaival, fehér kandelábereivel és kirakott parkettjével most az orosz katonák és munkások választott képviselőinek otthonává lett. A szovjetküldöttek piszkosan, borotválatlanul, megviselten, feszült figyelemmel hallgatták, amint a Központi Végrehajtóbizottság tagjai a tribünön egymásután szólásra emelkedtek. Ott voltak mind: a katonák, a lövészárkok sarával egyenruhájukon; a munkások, ellenzős sapkájukkal és gyűrött fekete öltönyükben; a matrózok kötött gyapjútrikójukban és kis, kerek szalaggal átkötött matrózsipkával a fejükön.

A kongresszus két napig tartott. A második nap estéjén, amikor bő, vasalatlan öltönyben, világító homlokával és egy nyaláb papírral a kezében, egy alacsony, zömök férfi jelent meg az emelvényen, hatalmas üdvrivalgás és izgalom tört ki. A morajlás percekig tartott. Azután a szónok, kissé előrehajolva, így szólt: „És most hozzálátunk a szocialista rend felépítéséhez!”

A szónok Lenin volt.

A kongresszus a továbbiakban megalakította az első szovjet-kormányt, — a Népbiztosok Tanácsát, Vlagyimir Iljics Lenin vezetése alatt.

4. Nem ismerik el az új kormányt

A szovjet kormány megalakulása utáni reggelen Francis követ jegyzéket juttatott el barátjához, Maddin Summers moszkvai amerikai főkonzulhoz.

„Azt jelentik — írta Francis követ Summersnek — hogy a munkások és katonák pétervári szovjetje kormányt nevezett ki, amelynek Lenin a miniszterelnöke és Kollontáj asszony vagy kisasszony a kultuszminisztere. Undorító! — De mégis remélem, hogy minden erőfeszítést megtesznek az ügy érdekében, mert minél nevetségesebb a helyzet, annál sürgősebb a gyógyulás.”

Washingtonba a követ azt táviratozta, hogy véleménye szerint az új szovjetrendszer tiszavirágéletű lesz. Azt tanácsolta a Külügyminisztériumnak, hogy ne ismerje el az orosz kormányt addig, amíg a bolsevikokat el nem kergetik és helyüket nem foglalják el a „hazafias oroszok” …

Ugyanezen a reggelen Raymond Robins belátogatott Thompson ezredes hivatalába, az Amerikai Vöröskereszt pétervári főhadiszállására.

— Főnök — mondotta Robins — gyorsan kell cselekedni. Az olyan képzelgés, hogy Kerenszkij valahol majd megszervez egy hadsereget, hogy a kozákok feltörnek a Don felől, vagy hogy a fehér gárdisták leereszkednek Finnországból, csak mesebeszéd! Ezek soha nem érkeznek el ide. Túlságosan sok felfegyverzett paraszt van az utakon! Nem, higyje el, az a csoport, amely most a Szmolnüj-palotában az üzletet vezeti, elég sokáig fogja még vezetni azt!

Robins engedélyt akart kérni főnökétől arra, hogy egyenesen a Szmolnüj-palotába mehessen és beszélhessen Leninnel. — Ezek alapjában véve jóravaló és értelmes emberek — mondotta Robins a bolsevikokra célozva.

Válaszképpen Thompson ezredes az éppen akkor Washingtonból érkezett utasításokat mutatta meg Robinsnak. Azonnal vissza kellett térnie, hogy jelentést tegyen. Ő maga megegyezett Robins-szal abban, hogy a bolsevikok az orosz nép tömegeit képviselik és Amerikában megpróbálja majd a Külügyminisztériumot meggyőzni erről. Időközben Robinsnak, akit ezredesi rangra emeltek, át kell vennie az Amerikai Vöröskereszt-misszió vezetését. Thompson ezredes kezet szorított volt helyettesével és jószerencsét kívánt neki.

Robins nem vesztegetett sok időt, kihajtott a Szmolnüj-palotába és bebocsátást kért Leninhez.

— Kerenszkij híve voltam — mondotta őszintén Robins — de én felismerem a hullát, ha az utamba kerül és az ideiglenes kormányt annak tekintem. Szeretném tudni, hogy az Amerikai Vöröskereszt szolgálhatja-e az orosz népet anélkül, hogy megsértené a mi nemzeti -érdekeinket. Én ellene vagyok az önök belpolitikai programjának, de nem az én dolgom, hogy mi történik Oroszországban. Ha Kornyilov vagy a cár vagy akárki más volna hatalmon, akkor most velük tárgyalnék!

Lenin azonnal rokonszenvet érzett a dinamikus, szókimondó amerikai iránt s megpróbálta megmagyarázni az új orosz rendszer jellegét.

— Azt mondják rólam, hogy diktátor vagyok — jelentette ki Lenin. — Az vagyok ebben a pillanatban. Diktátor vagyok, mert mögöttem van a munkások és parasztok tömegeinek akarata. Abban a pillanatban, amikor megszűnők az ő akaratuknak végrehajtója lenni, elveszik tőlem a hatalmat és én éppen olyan tehetetlen leszek, mint a cár.

Ami a szovjeturalom gazdasági vonatkozásait illeti, Lenin ezt mondotta: — A dolgozók köztársaságával fogunk a világ elé lépni. Mi senkit nem fogunk a szovjetekbe helyezni, csak azért, mert készletekkel rendelkezik, vagy mert tulajdonosa valaminek. Mi a dolgozókat visszük be a szovjetekbe. A Donyec-szénmedencét a széntermelők képviselik majd; a vasutat a vasút munkásai; a posta szervezetét a posta alkalmazottai: és így tovább. — Lenin a bolsevik program egy másik lényeges részét, a nemzetiségi kérdés megoldását is felvázolta Robins előtt. A cár uralma alatt Oroszország különböző nemzetiségű csoportjait kíméletlenül elnyomták és cári alattvalókká nyomorították. Mindennek meg kell változnia, mondotta Lenin. Az antiszemitizmust és más ilyen primitív előítéleteket, amelyeket a cárizmus arra használt fel, hogy az egyik csoportot a másik ellen uszítsa, gyökerében ki kell irtani. Minden oroszországi nemzetiségnek és nemzeti kisebbségnek teljesen fel kell szabadulnia, egyenlő jogokat és regionális, valamint kulturális önkormányzatot kell kapnia. Lenin elmondotta Robinsnak, hogy az az ember, akinek ezzel a szövevényes és rendkívül fontosságú problémával meg kell birkóznia, Sztálin,4 a nemzetiségi kérdés vezető bolsevik tekintélye.

Robins megkérdezte Lenint, mi a lehetőség arra, hogy Oroszország továbbra is hadiállapotban maradjon Németországgal?

Lenin teljes nyíltsággal válaszolt. Oroszország már kinn van a háborúból. Oroszország mindaddig nem szállhat szembe Németországgal, amíg egy új hadsereg — a Vörös Hadsereg — meg nem alakul. Ehhez időre van szükség. Az orosz ipar és közlekedés velejéig rothadt szervezetét tetőtől-talpig újjá kell szervezni.

A szovjet kormány — folytatta Lenin — szeretné, ha az Egyesült Államok elismerné és barátságot kötne vele. Tudatában van a rendszerével szemben megnyilatkozó hivatalos előítéletnek. Ajánlatot tesz Robinsnak egy gyakorlati minimális együttműködési programra. Amerikai technikai segítség ellenében, a szovjet kormány vállalná azt, hogy a keleti fronton levő összes hadianyagot megmenti, máskülönben nem lehetne megakadályozni, hogy az a németék kezébe jusson.

Robins közölte William Judson tábornokkal, az amerikai katonai attaséval, az oroszországi amerikai katonai misszió vezetőjével Lenin ajánlatát és Judson tábornok elment a Szmolnüj-palotába, hogy a megegyezés részleteit kidolgozzák. Judsonnak egy további feltétele volt: az orosz kézben levő több száz ezer német hadifoglyot csak a háború után szabad hazaengedni. Lenin beleegyezett.

Judson tábornok azonnal közölte Francis követtel, hogy az Egyesült Államoknak érdekében állna elismerni a szovjet kormányt.

— A szovjet a tényleges kormány és kapcsolatokat kellene vele létesíteni — mondotta Judson tábornok.

Az amerikai követnek más elgondolásai voltak és ezeket közölte is már Washingtonnal.

Néhány nappal később távirat érkezett Lansing külügyminisztertől, amelyben azt tanácsolta Francis követnek, hogy az amerikai megbízottaknak minden közvetlen érintkezést meg kell szüntetniük a bolsevik kormánnyal. A sürgöny félreérthetetlenül hozzátette: „Ilyen értelemben beszéljen Judsonnal is.”

Egy második távirat — amely hamarosan követte az elsőt — Judson tábornokot visszahívta az Egyesült Államokba.

Robins arra gondolt, hogy a külügyminisztérium politikája elleni tiltakozásképpen benyújtja lemondását. Legnagyobb meg lepetésére Francis követ megkérte őt, hogy maradjon a helyén és tartsa fenn továbbra is a kapcsolatot a Szmolnüj-palotabeliekkel.

— Az az érzésem, hogy nem volna okos, ha kapcsolatait hirtelen és teljesen megszakítaná, azaz, ha felhagyna látogatásaival — mondotta Francis követ Robinsnak. — Azonkívül tudni kívánom, hogy mit csinálnak s én ön és a sortűz közé állok. — Robins nem tudta, hogy Francis követnek minden, a szovjet kormánnyal kapcsolatos értesülésre szüksége volt, mégpedig saját külön céljaira.

5. Titkos diplomácia

1917 december 2-án Francis követ elküldte Washingtonba első bizalmas jelentését Alexij Kalegyin, a doni kozákok hetmanjának működéséről. Francis a tábornokot mint „a kétszázezerfőnyi kozák sereg hadparancsnokát” jelölte meg. Kalegyin tábornok egy ellenforradalmi fehér hadsereget szervezett Dél-Oroszország kozákjai között, kikiáltotta „a Don-vidék függetlenségét” és a szovjet kormány megdöntésére felvonulást tervezett Moszkva ellen. Pétervárott és Moszkvában cári tisztek titkos csoportjai, mint szovjetellenes kémek dolgoztak Kalegyin számára és kapcsolatot tartottak fenn Francis követtel.

Francis kérésére Maddin Summers, a moszkvai amerikai főkonzul, aki egy dúsgazdag cári nemes leányát vette feleségül és talán még jobban telve volt előítéletekkel a szovjetrendszerrel szemben, mint maga a követ, néhány nappal később egy még részletesebb jelentést küldött a külügyminisztériumnak Kalegyin tábornok erejéről. Summers jelentése szerint Kalegyin már maga köré gyűjtötte Dél-Oroszország összes „hűséges” és „becsületes” elemeit.

Lansing külügyminiszter táviratozott a londoni amerikai követségnek és azt ajánlotta, hogy titkos kölcsönnel támogassák Kalegyin ügyét. Ezt a kölcsönt — mondotta a külügyminiszter — a brit vagy a francia kormány ügynökségén keresztül kell folyósítani.

— Nem szükséges hangsúlyoznom önök előtt — tette hozzá Lansing külügyminiszter — hogy gyorsan kell cselekednünk és meg kell győzni azokat, akikkel beszélnek, annak fontosságáról, hogy nem szabad senkinek se megtudnia, milyen rokonszenvet érez az Egyesült Államok Kalegyin mozgalma iránt és azt még kevésbé, hogy anyagi támogatásban részesíti.

Francis követet utasították, hogy legyen nagyon óvatos, ha Kalegyin pétervári ügynökeivel érintkezik, nehogy magára vonja a bolsevikok gyanúját.

A gondos óvatosság ellenére a szovjet kormány, amely nagyon is éberen felkészült a Szövetségesek beavatkozásának lehetőségére, felfedte az összeesküvést. December közepén a szovjet sajtó nyíltan megírta, hogy az amerikai követ titkos összeesküvést sző Kalegyinnal. A követ a leghatározottabban tagadta még azt is, hogy egyáltalában tudomása lenne Kalegyinról…

— Nyilatkozatot adok a sajtónak — táviratozta Francis Lansing külügyminiszternek december 22-én — amely félreérthetetlenül és világosan tagadja majd, hogy kapcsolatom lett volna Kalegyin mozgalmával, vagy hogy egyáltalában tudomásom lett volna róla. Egyúttal kijelentem: végleges és határozott utasításom van Öntől arra, hogy nem avatkozhatom be a belső ügyekbe és én ezt az utasítást a leglelkiismeretesebben betartom.

A Szövetségesek ellenséges beállítottsága miatt elszigetelten és túlságosan gyengén ahhoz, hogy a hatalmas német hadigépezettel szemben egyedül harcoljon, a szovjet kormánynak úgy kellett megvédenie magát, ahogy éppen tudta. A legközvetlenebbül fenyegető erő Németország volt.

Ahhoz, hogy megmentse az új Oroszországot, hogy a nagyon is fontos újjászervezést végrehajthassa és a Vörös Hadsereget megteremtse, Leninnek időre volt szüksége. Ezért azt ajánlotta, hogy azonnal kössenek békét a keleti fronton.

— A végén amúgyis békét kell kötnünk — mondotta Lenin híveinek, miután alaposan meggyőződött az orosz közlekedés, ipar és hadsereg szörnyű állapotáról. — Erőre kell kapnunk és ehhez időt kell nyerni… Ha a németek megkezdik az előnyomulást, kénytelenek leszünk akármilyen békét aláírni, azzal a különbséggel, hogy akkor rosszabb békét kapunk.

Lenin állhatatos érvelésére egy szovjet-békedelegáció sietve Breszt-Litovszkba, a német keleti haderő főhadiszállására utazott, hogy átvegye a német békefeltételeket.

1917 december 23-án, egy nappal a bresztlitovszki előzetes béketárgyalás első ülése után, Nagybritannia és Franciaország képviselői összeültek Párizsban és titokban megegyezést kötöttek Szovjetoroszország feldarabolására. A megegyezés „AZ 1917 DECEMBER 23-i FRANCIA-ANGOL EGYEZMÉNY A FRANCIA ÉS ANGOL MŰKÖDÉSI TERÜLET MEGHATÁROZÁSÁRA” nevet viselte. Az egyezmény határozatainak értelmében az angol befolyás alá kerülő zóna Angliának juttatja a kaukázusi olajforrásokat és jogot ad a Balti-tartományok ellenőrzésére. Franciaország pedig azt a zónát kapja, amely a Donyec-medence vasát és szenét juttatja neki, valamint jogot biztosít a Krim-félsziget ellenőrzésére.

Ez a titkos angol-francia szerződés elkerülhetetlenül kijelölte, hogy ez a két nemzet az elkövetkező néhány évben milyen politikát folytasson Oroszországgal szemben.

JEGYZETEK

1. Pétervár a cári Oroszország fővárosa volt. A várost Nagy Péterről nevezték el és eredetileg Szentpétervár volt a neve. Csak az első világháború kitörésekor változtatták meg ezt a nevet az oroszosabb Petrográdra (Pétervár). A forradalom után Moszkva lett az ország fővárosa és 1924-ben, Lenin halála után, változtatták meg a régi főváros nevét Leningrádra.

2. Az orosz katonák három éven át az óriási nehézségek ellenére bátran és ügyesen harcoltak. A háború első hónapjaiban, amikor a német támadás elérte tetőpontját, betörtek Kelet-Poroszországba, magukra vontak két német hadtestet és egy lovashadosztályt, miáltal módot adtak Joffre-nak, hogy betömje a Marne-nál ütött rést és megmentse Párizst. Az orosz hadseregnek meg kellett küzdenie a vonalak mögött ármánykodó árulással és a hozzánemértéssel. Szuhomlinov hadügyminiszter német zsoldban álló áruló volt. A cári udvarban csak úgy nyüzsögtek a német kémek és a notórius németbarátok. Ezek vezetője maga a cárné volt és tanácsadója Raszputin, a sötétszándékú pópa. Az orosz csapatok felszerelése silány volt. 1917-re az orosz hadseregnek egymagának nagyobb volt a vesztesége, mint Angliáé, Franciaországé és Olaszországé együttvéve: 2 762 064 halott, 4 950 000 sebesült és 2 500 000 eltűnt.

3. Sir Sámuel Hoare, ma Lord Templewood, végig a konzervatív párt legreakciósabb szárnyához tartozott. Az olasz-abesszín háború idején, mint angol külügyminiszter ő volt egyik szerzője a hírhedt Hoare—Laval-féle tervnek, amely Mussolinit volt hivatott megmenteni s ami miatt az angol közvélemény nyomására le kellett mondania. A második világháború alatt Anglia madridi követe. — Ford. *

4. „Sztálinról akkor hallottam először — írta 1943 novemberében Raymond Robins ezredes e könyv szerzőinek — amikor Lenin a Föderatív Szocialista Köztársaságra vonatkozó terveiről beszélt nekem. Arról a Sztálinnal közös tervéről, hogy a Szovjetoroszországban élő különböző népcsoportokat az együttműködés szellemében egyesítik és elmondotta, hogy Sztálint éppen most választották meg nemzetiségi népbiztosnak … Sztálin egyik legnagyobb történelmi teljesítménye talán éppen az a páratlan munka, amit mint nemzetiségi népbiztos végzett a szovjet nép egysége és hatalma érdekében. Politikája alapjában felszámolta a faji, vallási és nemzetiségi viszályokat és megteremtette a különböző szovjet népcsoportok között azt az egységet és harmóniát, amely képessé tette őket arra, hogy halálig harcoljanak Leningrád, Sztálingrád és az orosz föld védelmében.” Robins ezredes utolsó mondatában természetesen arra a történelmi szerepre utal, amelyet a szovjet nép játszott a második világháború alatt, amikor visszaverte és megsemmisítette a náci támadókat.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2024  február 8. – csütörtök – van. Ráadául ma már az idei esztendő 39. napját tapossuk. Hogy rohan az idő?!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 327 nap van hátra! 

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:

Aranka + ArinaBagamérEffiElfridaJáhelJakobinaJanekJánosJeromosJutasJutocsaSalamonSalvadorSzelemérZsaklin

nevű olvasóit!

Úgyszintén köszönti a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET MA AZ ALÁBBI ZENÉVEL  KÖSZÖNTI A balrad.hu:


A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Február 8. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_8.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Egyszóval: NAGY NAP EZ A MAI!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Több mint 150 diákszövetség hív holnap az országos nagygyűlésre – 902-gr

 

NE ADJA EL A MAGÁNEGYETEMI SZÁMLÁT

IFJÚSÁG/OKTATÁS
08:50

A holnapi, nagy  pán-görög nagygyűlésen Athénban , a küzdelem középpontjában az ország diákszövetségei küzdenek , követelve, hogy ne nyújtsák be a magánegyetemek létrehozásáról szóló törvényjavaslatot. Velük együtt az egyetemi hallgatók, dolgozók és oktatók, tanárok, szakszervezetek és szervezetek vannak „jelen” holnap  12 órakor Propylaián.

Az országos nagygyűlés előkészületeivel összhangban ezen a héten újabb közgyűlési fordulóra került sor a diákok tömeges részvételével. A kormány ragaszkodásával szemben, amely szerint a törvényjavaslatot a nagy és egyre szélesedő elítélési hullám ellenére februárban terjesztik elő és szavazzák meg, a diákszövetségek ellenzik a harcos elszántságot, miközben az iskolákban pezsgés van, tárgyalások folynak a mérkőzés folytatásának lebonyolításáról.

Az új gyűlések után hallgatók ezrei döntöttek úgy,  hogy elfoglalják Athén összes intézményét,  az Athéni Közgazdaságtudományi Egyetemet , az Athéni Nemzeti Műszaki Egyetemet , a Pantheon Egyetemet , az Athéni Filozófiai Iskolát , a Neveléstudományi Iskolákat, a Kar. Művészetek az EKPA Közgazdasági és Politikatudományi Karán , a Piraeusi Egyetemen , a Nyugat – Attikai Egyetemen , a Mezőgazdasági Egyetemen .

Ezáltal  több mint 150 diákszövetség összehangolt pán-görög fellépése erősödik.  Holnap, csütörtökön, a felvonulást követően egyeztetést terveznek a Panteion Egyetemen az ország minden tájáról érkező hallgatói egyesületek részvételével.

A közgyűléseken belül a szolidaritás a biobirkózó gazdálkodók küzdelmében fejeződik ki, akik az utcán vannak jogos követeléseikért. A hallgatók elítélik a tekintélyelvűség intenzitását, amely a DTH Állam- és Jogtudományi Karán a MAT elfogadhatatlan beavatkozásával is kifejeződött, szolidaritásukat kinyilvánítva diáktársaikkal. A beavatkozást számos más szervezet elítéli, amelyek tömeges részvételre szólítanak fel a holnapi felvonuláson.

„A kormányt már legyőzték – Követeljük, hogy ne tegyék be a törvényjavaslatot!” – emeli ki a sajtóközlemény.

A közlemény hozzátette: „A miniszter arra készül, hogy a magánegyetemi törvényjavaslatot egyeztetés alá vonja. A diákok megszólaltak: „Elutasítva! Ne iktass!” hallgassanak végre a többségre! A törvényjavaslatot ellenző diákok harci folyója egyre erősödik, és nem fordul vissza!

Még elszántabb küzdelemmel válaszolunk a kormány rágalmazására és elnyomására, a MAT példátlan inváziójára a Trák Demokritus Egyetem Jogi Karán. Az elnyomás nem megrémít, hanem makacské tesz minket!”

Több száz diákegyesület az ország minden tájáról

Már döntésekkel több száz diákszövetség vesz részt az ország minden tájáról az országos nagygyűlésen:

Athénból: Filozófia NTUA, Tanárok NTUA, Óvodapedagógusok NTUA, Matematika NTUA, Geológia NTUA, Biológia NTUA, Informatika NTUA, Hajóépítés NTUA, Surveyors NTUA, Kohászati ​​NTUA, Vegyészmérnöki NTUA, Pirae University of Pantheuson, Pirae University of Pantheuson, , Műszaki Kar, Élelmiszertudományi Iskola, Alkalmazott Művészeti és Kulturális Iskola, Közigazgatási, Gazdaság- és Társadalomtudományi Iskola, Szociológiai Iskola, Képzőművészeti Kar, Egészségügyi és Jóléti Tudományok Kara, Turkishisztikai Kar, Kémia, Fogorvostudományi Kar, Ápolási NTUA, Orvosi NTUA, Athéni Egyetem Hallgatói Központja, Athéni Hallgatói Központ, Új Hallgatói Központok NTUA, Alkalmazott Matematikai és Természettudományi Iskola NTUA, Gépészmérnöki Iskola NTUA, Politikatudományok NTUA, Elektromos Mérnöki NTUA, Építészet NTUA, Fizika NTUA.

Thesszalonikiből: kémia, gyógyszerészet, PTDE, FP, angol, irodalom, pszichológia, média, építészet, építőmérnökök, vegyészmérnökök, területtervezés, topográfusok, orvostudomány, SMI DIPAE, SEY DIPAE, mezőgazdaság, állatorvoslás, informatikai régészet, Mozi, TEFAA, francia, SOFET, Fogászat.

Pátraról: Elektrotechnika, Számítástechnika, Építészet, Fizika, Matematika, TEPEKE, Színháztudomány, Történeti régészet, Műszaki Iskola, Gyógyszerészet, Biológia, Gépészmérnöki, SOFEP.

Ioanninából: Közgazdaságtan, SEYP, filozófia, filológia, PTDE, történelem, régészet, orvostudomány, számítástechnikai és informatikai mérnökök, kémia, matematika, fizika, MEJ, BET.

Ioniótól: Informatika, Hang- és vizuális művészetek, Zenetudomány.

Thesszáliából: Volos Óvodai nevelés, Volos Nyelvi Tanulmányok, STEF Larisa, Animal Production Larisa, TEFAA Trikala.

Nyugat-Macedóniából: Kozani termék- és rendszertervező mérnökök, Kozani EMMY, Kozani gépészmérnökök, Kozani vegyészmérnökök, PTDE Florina, TEAPI Florina.

Közép-Görögországból és Éviából: Evia mozi, Lamia fizioterápia, thébai DIGESE.

A Peloponnészosz többi részéből  : Kalamata Menedzsment és Gazdaságtudományi Iskola, Kalamata Műszaki és Mezőgazdasági Iskola, Kalamata Egészségtudományi Iskola, Kalamata Történelme, Kalamata Filológia, Sparta Fizioterápia, Sparta Sportszervezés és Menedzsment, Sparta Digitális Rendszerek, Politikatudomány és Nemzetközi Kapcsolatok Korinthosz

Krétáról: A Krétai Műszaki Egyetem Egységes Egyesülete, Filozófia, Pszichológia, Szociológia, Tanárok, Óvodapedagógusok, Orvostudomány, Biológia, TETY, Fizika, Számítástechnika, Matematika, SEY ELMEPA.

A DPTH-tól: Komotini jog, Alexandroupolisi pedagógia, Xanthi Műszaki Egyetem, Komotini filológia, Xanthi Gazdák Egyesülete.

A DIPAE Kavalától: Informatika, Számvitel, DET, Kémia, Fizika.

Az Égei-tengerről: Rodosz pedagógia, Samos információs és kommunikációs rendszerek tervezése.

Első győzelmet arattunk! Folytatjuk!

A diákegyesületek határozataiban többek között szerepel:

Első győzelmet arattunk! Folytatjuk!

A miniszterelnök kijelentette, hogy januárban államtörvény lesz a magánegyetem, de a hónap vége, és a törvényjavaslatot még be sem nyújtották!

Küzdelmeinkkel sikerült elhalasztani a tervüket és így folytatjuk! Hatalmas kollektív folyamatokkal, még nagyobb egységben a diákokkal és a szakszervezetekkel, a tömegügynökségekkel! Ebben rejlik az erőnk!

A kormány kísérlete, hogy meglepje a diákokat, csődöt mondott. Határozott hozzáállásunkkal a megfélemlítési, zsarolási terveket is eltöröljük! Követelve, hogy egyetlen vizsgát se hagyjanak ki! Azzal, hogy útját állja minden olyan kísérletnek, amely elnyomja és rágalmazza igazságos harcunkat.

Elítéljük az egyetemi hallgatói egyesületeink foglalkozásai ellen folytatott ügyészségi vizsgálat elfogadhatatlan lefolytatását!

Már több száz diákszövetség országszerte a tömeges közgyűlések és ülések után egyeztet és követeli a törvényjavaslat visszavonását. A teljes oktatási közösség, hallgatók, egyetemi dolgozók, egyetemi dolgozók, diákok és szülők elutasítják a törvényjavaslatot. Ne helyezzen be!

Amit mi akarunk, az egy teljesen állami és valóban ingyenes egyetem, kizárások és vágók nélkül, olyan diplomák nélkül, amelyek értékes munkát és jogokat tartalmaznak.

Az Új Demokrácia kormánya valamennyi kormány folytatásával, az EU irányvonalait végrehajtva vizsgálatunkon és sommás eljárásokkal kíván törvényjavaslatot benyújtani magánegyetemek létrehozásáról, az állami ingyenes oktatás további feloszlatásának elősegítésére. Most a bűncselekmény befejeződött. A magánegyetemek létrehozása a diplomáink teljes feloszlatásához és az állami felsőoktatási intézmények leépüléséhez vezet. A magánegyetemek mellett az állami egyetemek még inkább magán pénzügyi kritériumokkal működnek, bővül a diplomák és diplomák piaca. A szegény munkáscsaládokból származó gyerekek ezrei maradnak ki az egyetemekről, ami tovább súlyosbítja az osztályegyenlőtlenségeket az oktatásban. Ezek a privatizáció tragikus következményei, amint azt a világjárványban és a Tempiben láttuk.

Nem engedjük, hogy az igazságtalanság törvényvé váljon! Az egyetemi oktatáshoz való hozzáférés még inkább az egyes családok pénztárcájától függ majd. Sokak számára minimális felvételi alap, több országos vizsga és egyéb akadályok várják a sikeres tanulást, míg mások számára minimális fizetési alap, amely tanulmányokat és azzal egyenértékű diplomákat vásárolhat!

Nem tűrjük a diplomáink feloszlatását! A diplománk egy újabb „papír” lesz a diplomák és diplomák adásvételének dzsungelében. Még több, akár fizetős bizonyítványt és szemináriumot kell majd hajszolnunk a túléléshez, ahogy a diplomák kategorizálása nő, a diplomások versenyeznek az állásért, mindenki munkáját megszorítják, lefizetik a szakmai jogokat, hogy még jobban előmozdítsák a „bolognai” ” politikát, amelyet az EU évtizedek óta dolgozott ki.

A jogaink, életünk elleni frontális támadással szemben , az eszkalálódó népellenes politikával, a családunk jövedelmének, pontosságával, az elviselhetetlen adózással, a munkásjogaink megroppanásával szemben állunk.

Olyan aukciókkal fogunk szembenézni a politikával, amely kiűzi családjainkat otthonaikból, mint ezekben a napokban Zografouban, ahol rohamrendőrökkel, erőszakkal és letartóztatásokkal űztek ki otthonukból egy alacsony nyugdíjas újságírót és fiát! Akik kimerítették a családjainkat adókkal, akik diáklakás nélkül és nagyon drága lakbérrel hagynak bennünket, azok most a szüleink házát is el akarják venni! Nem engedjük!

Kiállunk Thesszália és Görögország összes régiójának gazdálkodói mellett, és támogatjuk a mozgósításokat mindaddig, amíg jogos követeléseiket ki nem elégítik, szemben a mozgósítások elnyomására tett kísérletekkel! Az árvizek nem kaptak érdemi állami támogatást.

A Tempe-i bűncselekmény óta eltelt egy év elteltével azt látjuk, hogy nem hibáztatták, ehelyett a kormány és a többi városvezető megpróbálja eltussolni a valódi hibát. Ez ugyanaz a politika, amelyet mi és családjaink mindennap tapasztalunk.

Nem fogadjuk el, hogy milliárdokat adnak országunknak az USA-NATO-EU tervekben való részvételéért, katonai konfliktusokban, az igazságos harcot vívó palesztinai nép lemészárlására, egy görög fregatt küldetésére a határokon kívülre. Ugyanakkor, hogy a mi szükségleteinkre nem adnak frankot, a kormány 8,2 milliárdot ad az F-35 beszerzésére a NATO katonai küldetéseihez, sőt vezető szerepet vállal a piszkos küldetésekben, például a vörös hadművelet adminisztrációjában. Tenger .”

Együtt tüntetnek, diákok, dolgozók, szülők

„Az athéni diákok örömmel fogadják az ország minden részéről érkező küzdelmes diákok ezreit, hogy csatlakozzanak hozzájuk egy hatalmas menetelésben” – állapítja meg az  athéni diákkoordinációs bizottság , és felszólít minden athéni diáktanácsot, hogy beszéljék meg, hogyan szervezzék meg részvételüket az egyes iskolákban. .

„Az egyetemi dolgozók, a diákok és a tanárok, a köz- és a magánszektor összes dolgozója, az emberekkel együtt hatalmas harcos választ adnak” – hangsúlyozza a  Felsőoktatási Adminisztratív Személyzet Szövetsége  (ODPTE), amely elítéli az erők invázióját. A MAT az Athéni Egyetem Jogi Karának területén, „példátlan elnyomásról és a kormány által választott tekintélyelvűségről beszélve, hogy szembenézzen a diákokkal és igazságos küzdelmükkel”, miközben a holnapi felvonulásra szólított fel.

Az egyetemi tanárok 24 órás sztrájkját hirdető POSDEP részvételre szólít fel a csütörtöki országos nagygyűlésen . A délelőtt 11 órától munkabeszüntetést kihirdető Felsőoktatási Adminisztratív Személyzeti Szövetség kéri a részvételt. a munkaidő végéig a dolgozók részvételének elősegítése érdekében.

Munkahelyek 11 órától. az ADEDY Általános Tanácsa holnapra döntött   a köztisztviselők részvételéről a nagygyűlésen. Az  oktatási szakszervezetek is „jelen vannak”  a munkabeszüntetésekkel való részvétellel, ahogy az elmúlt hetekben is.

A PAME Titkársága felhívást intéz a szakszervezetekhez és a dolgozókhoz, hogy vegyenek részt a diákszövetségek országos nagygyűlésén  . Elítéli az ND kormányát, amely „a hallgatókat terrorizálni akarta, és elrendelte a MAT-nak, az elnyomó erőknek, hogy támadják meg a Trák Demokritus Egyetem jogi karát”. „Az igazságot nem lehet elhallgattatni!” – jelenti ki PAME.

Az Athéni Munkaügyi Központ támogatását fejezi ki a hallgatók küzdelme mellett , megjegyezve, hogy „A hallgatók a diplomák értékének romlása ellen küzdenek, és kizárólag nyilvános és valóban ingyenes egyetemet követelnek mindenki számára”.

Az OENGE közleményével „csatlakozik ahhoz az ország több száz diákszövetségéhez, amelyek valóban ingyenes, teljes mértékben és kizárólag állami költségvetésből finanszírozott, korszerűsített és minőségi egyetemet követelnek, nem pedig alkudozó egyetemet” . fokon. Olyan diákokkal, akik az értékes és garantált szakmai jogokért küzdenek, nem pedig a „becsülettel” végzett diplomákért .

„Kiáltsuk ki azt az üzenetet, amely minden városban és iskolában visszhangzik, még hangosabban az országos raliban” – hívja fel  az OGE . Az EDYE támogatását fejezi ki  a hallgatók méltányos igényei iránt , ami a holnapi rallynak is megadja a maga versenyszerű „jelenlétét”.

 

Az orosz külügyminisztérium kijelentette, hogy Oroszország nem fog senkit megtámadni – tass-ru

Az orosz külügyminisztérium kijelentette, hogy Oroszország nem fog senkit megtámadni

tass-ru.translate.goog

В МИД РФ заявили, что Россия ни на кого не собирается нападать

ТАСС

Moszkva, február 7. /TASZ/. Oroszország nem szándékozik támadni senkit, de komolyan veszi a nyugati országok kijelentéseit a katonai termelés növelésének szükségességéről. Ezt Vlagyimir Ermakov, az orosz külügyminisztérium atomsorompó- és fegyverzetellenőrzési osztályának igazgatója nyilatkozta a TASS-nak adott interjújában.

„Nyilvánvaló, hogy Oroszország senkit nem fog megtámadni. De komolyan vesszük ellenfeleink kijelentéseit, hiszen a hangos szavak mögött konkrét tervek húzódhatnak meg hazánkkal kapcsolatban” – mondta a diplomata.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a közelmúltban nyugaton egyre nagyobb a pszichózis a közelgő „orosz támadás” kapcsán vagy három, vagy öt-nyolc év múlva. „Ugyanakkor ismétlődnek a kijelentések arról, hogy „mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megakadályozzuk Oroszország győzelmét Ukrajna felett”. Ennek alapján politikai feladatot tűznek ki – a katonai termelés előmozdítását Ukrajna és saját maga számára egyaránt” a részleg.

„Megjegyezzük, hogy bizonyos lépések ebbe az irányba már folyamatban vannak, folyamatban vannak a programok kidolgozása, a kormányközi megállapodások megkötése a harckocsik és repülőgépek közös fejlesztéséről és gyártásáról, szerződések aláírása folyamatban van gyártó cégekkel, források elkülönítése. végrehajtásukat az elkövetkező években” – folytatta Ermakov.

„Ugyanakkor azt is látjuk, hogy ezek a tervek időnként ütköznek a rideg valósággal. A brüsszeli bürokraták elmúlt években folytatott politikája jelentős károkat okozott az európai iparnak. Az energia-, nyersanyag-problémák, a megnövekedett infláció stagnáláshoz vezet, ill. Egyelőre elmondhatjuk, hogy évekbe telhet a problémák leküzdése és a katonai gyártás „felgyorsítása” (egyes fegyvertípusok, felszerelések és lőszerek esetében az időkeretek jelentősen eltérnek). nézze meg, hogyan alakul tovább a helyzet” – jelentette ki a diplomata.

Az interjú teljes szövegét moszkvai idő szerint 19:00 után tesszük közzé.

SaLa

MEDVEDEV: „Speciális (nukleáris) robbanófejeket fogunk használni; nincs más választásunk” – halturnerradioshow-com

MEDVEDEV: „Speciális (nukleáris) robbanófejeket fogunk használni; nincs más választásunk”

halturnerradioshow-com.translate.goog

MEDVEDEV: „We will Use Special (Nuclear) Warheads; We Have No Choice”

Hal Turner

MEDVEDEV: „Speciális (nukleáris) robbanófejeket fogunk használni; nincs más választásunk”

Dmitrij Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke ismét őszintén kijelentette a nyugati embereknek, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket fog használni a NATO-val vívott háborúban, mert „nincs más választásunk”.

Medvegyev tegnap este a közösségi médiában közzétett nyilvános bejegyzésében felvázolta az alapvető tényeket:

Sunak, Scholz, Macron, norvég, finn, lengyel és más NATO-főnökök azt hangoztatják: „Készen kell állnunk az Oroszország elleni háborúra.” Annak ellenére, hogy Oroszország sokszor hangsúlyozta, hogy a NATO-val és az EU-tagállamokkal való konfliktus nem szerepel a tervekben, a veszélyes fecsegés még mindig tart.

Az okok nyilvánvalóak. El kell terelni a választókat, hogy igazolják a sokmilliárdos kiadásokat a zavaró Ukrajnára. Valóban, nem szociális feladatok megoldására, hanem háborúra költenek gigantikus pénzeket egy, az adófizetőktől idegen, haldokló országban, az Európában szétszórt, népét most terrorizáló lakossággal.

Ezért ezeknek az államoknak a vezetői nap mint nap hangsúlyozzák: feltétlenül fel kell készülni az Oroszország elleni háborúra és folyamatosan kell segélyt nyújtani Ukrajnának, ezért kell több tankot, rakétát, drónt és egyéb fegyvert gyártani. .

De nem minden európai főnök hazudik cinikusan polgárainak. Ha – Isten ments! – kitör egy ilyen háború, nem a Különleges Katonai Művelet forgatókönyve szerint fog menni. Nem lövészárkokban vívják tüzérséggel, páncélozott járművekkel, drónokkal és EW-vel.

A NATO egy hatalmas katonai blokk, a szövetség tagállamainak összlakossága körülbelül 1 milliárd ember, együttes katonai költségvetésük pedig elérheti az 1500 milliárd dollárt is.

Tehát, mivel katonai képességeink így összehasonlíthatatlanok, egyszerűen nem marad más választásunk. A válasz aszimmetrikus lesz. Hazánk területi integritásának megvédésére speciális robbanófejeket szállító ballisztikus és cirkáló rakétákat alkalmaznak.

A katonai doktrína dokumentumainkon alapul, és mindenki számára jól ismert. És pontosan ez az Apokalipszis. A vége mindennek.

Ezért kell a nyugati politikusoknak megmondani a keserű igazságot szavazóiknak, és ne tekintsék őket agyatlan hülyéknek; elmagyarázni nekik, mi fog valójában történni, és nem azt a hamis mantrát játszani, hogy újra és újra háborúra készüljünk Oroszország ellen.

SaLa

Mit lehet tudni az orosz fegyveres erők február 7-i ukrajnai katonai célpontok elleni támadásáról – pravda-ru

Mit lehet tudni az orosz fegyveres erők február 7-i ukrajnai katonai célpontok elleni támadásáról

military-pravda-ru.translate.goog

Что известно об атаке ВС РФ по военным объектам на Украине 7 февраля

Петр Ермилин

Mit lehet tudni az orosz fegyveres erők február 7-i ukrajnai katonai célpontok elleni támadásáról

Az ukrán katonai célpontokat hatalmas támadás érte az orosz fegyveres erők részéről. Mit lehet tudni a hatásokról?

Az Orosz Föderáció fegyveres erői (AF) csoportos csapást mértek Ukrajna hadiipari komplexumának (MIC) objektumaira, és jelentették az orosz védelmi minisztériumnak (MOD). A Pravda.Ru beszél a helyzetről.

Az ukrán katonai célpontokat hatalmas támadás érte az orosz fegyveres erők részéről. Mit lehet tudni a hatásokról? Fotó: Az Openverse by ermaleksandr a Public Domain Mark 1.0 licenc alatt van.

Tájékoztatás a Honvédelmi Minisztériumtól

A védelmi osztály szerint a támadás célpontjai pilóta nélküli csónakokat, MLRS által használt rakétákat, robbanóanyagokat és part menti rakétarendszereket gyártó vállalatok voltak. A tárca hangsúlyozta, hogy minden célt eltaláltak, és az orosz fegyveres erők céljait elérték.

„Ma reggel az Orosz Föderáció Fegyveres Erői csoportos csapást mértek nagy pontosságú, nagy hatótávolságú légi és tengeri fegyverekkel, valamint pilóta nélküli légi járművekkel az ukrán hadiipari komplexum vállalatai ellen” – írja a minisztérium. – áll a védelem közleményében.

Lehetséges célok

Mint a Rybar Telegram csatorna beszámolt róla, a csapásokat Ukrajna különböző régióiban hajtották végre, a támadásokban cirkálórakéták és Geranium UAV-k vettek részt. Azt jelentették, hogy több találatot rögzítettek Novomoskovszkban és Pavlogradban, Dnyipropetrovszk régióban. „Idén már mindkét város támadások célpontja volt, és az elsőben egy helyi csőgyár műhelyeit találták el rakéták, ahol a fegyvercsövek gyártását szervezik” – magyarázza a csatorna.

„Kharkovban találatot rögzítettek a város déli részén található ipari övezetben, a Morozova utcában tűzoltók dolgoznak. Ezen a területen több nagyvállalat is található, köztük a Malysev tartálygyár, ahol gondok vannak, de javításokat végeznek. a sérült berendezés folytatódik.

Több Nikolaevbe érkezőről is van információ : az előzetes információk szerint tűz ütött ki a város déli részén található Ocean hajógyárban.

Emellett egyelőre meg nem erősített információk állnak rendelkezésre a lvivi régióbeli Drohobychben és Ivano-Frankivszkban történt robbanásokról. Utóbbiban van egy vasbeton óvóhelyekkel ellátott repülőtér, amelyet most készítenek elő a szállításra bejelentett F-16-os vadászgépek „befogadására”” – írja Rybar.

Légiriadó

Február 7-én reggel robbanások történtek Ukrajna városaiban. Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint a támadások következtében egy fűtővezeték és két magasfeszültségű vezeték sérült meg. Az energiaügyi minisztérium pedig arról tájékoztatott, hogy Kijev, Harkov és Nikolaev áramellátása megszakadt.

Ezenkívül Drohobychben (Lviv régió) tűz ütött ki egy ipari létesítményben. Mint a helyi regionális katonai közigazgatás vezetője , Maxim Kozitsky tisztázta, körülbelül 300 négyzetméteres tüzet észleltek. Számos ukrán média beszámolt arról, hogy a városban van egy nagy olajfinomító.

A dnyipropetrovszki régió Pavlograd kerületében viszont egy infrastrukturális létesítmény megrongálódott a sztrájk következtében – közölte a kormány.

Az egész országban légiriadót hirdettek. A riasztást Kijevben és a környező régiókban reggel hétkor hirdették ki, és körülbelül két órán át – reggel kilencig – tartott.

Lengyelország részvétele

A robbanások eredményeként Lengyelország összekeverte saját és szövetséges repülőgépeit, jelezve, hogy ezt az igényt az „orosz légiközlekedés tevékenysége” magyarázza.

„Tájékoztatjuk, hogy az Orosz Föderáció nagy hatótávolságú légiközlekedése intenzív tevékenységet folytat. Figyelmeztetjük, hogy a lengyel és a szövetséges légiközlekedés aktiválódott, ami a zajszint növekedéséhez vezethet, különösen az Orosz Föderáció délkeleti részén. ország” – mondták a parancsnokság képviselői.

Nem ez az első eset, hogy ilyesmi történik. Január 23-án Varsó hasonló akciókat hajtott végre. Azon a napon Ukrajnában is hatalmas támadások történtek katonai célpontok ellen. Ezután a lengyel képviselők hangsúlyozták, hogy a parancsnokság „továbbra is készen áll a lengyel légtér biztonságának biztosítására”.

Katonai hírekCsatlakozzon a Pravda.Ru oldalhoz

Kurátor Alekszandr Artamonov

Alekszandr Artamonov – katonai megfigyelő, a francia változat szerkesztője, a „Control Shot” áttekintések műsorvezetője – a „Pravda.Ru” média holding csatornáján *

https://military-pravda-ru.translate.goog/1946719-udari/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

SaLa

Luganszki Népköztársaság. Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja által nyújtott humanitárius segélyeket azonnal eljuttatják a címzettekhez – kprf-ru

Luganszki Népköztársaság. Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja által nyújtott humanitárius segélyeket azonnal eljuttatják a címzettekhez

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

Luganszki Népköztársaság. Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja által nyújtott humanitárius segélyeket azonnal eljuttatják a címzettekhez

2024-02-07 18:15
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Luganszki Köztársasági Bizottságának sajtószolgálata szerint

Alig két napja indult el a Lenin Állami Gazdaságból az Orosz Föderáció Kommunista Pártja következő, 121. humanitárius konvoja, amely a közelmúltban Oroszország részévé vált területek lakóinak és az Északi Katonai Körzet harcosainak szólt, és a rakományt átszállították. ezzel már elkezdték fogadni azok, akiknek ma leginkább a támogatásra van szükségük.

Így az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának luganszki republikánus (regionális) szervezete azonnal, egy Moszkvából érkezett 20 tonnás teherautó kirakodása után azonnal átadta a moszkvai régió kommunistái által összegyűjtött humanitárius segélyeket a Szvatovskaja speciális (javítóintézetnek). ) bentlakásos iskola: süti, mályvacukor, édesség, édesség.

A párkereső bentlakásos iskola közvetlenül a frontvonalban található. Több mint egy éve az ukrán fegyveres erők HIMARS MLRS-t használó ágyúzása következtében az épület megsérült.

A Donbass nélkülöző gyermekeinek címzett humanitárius rakományok begyűjtésében és kiszállításában részt vevők között számos képviselő található a huszadik századi háború gyermekgenerációjában, akik maguk is megélték a nehéz háborús és háború utáni időket.

Illusztrációk az anyaghoz:

SaLa
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com